Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-28 / 150. szám

] család • otthon - szabad idő LZZZZZZZ3 JOGI TANÁCSOK A nevelési segélyről A nevelési segély az állami gondoskodás­nak a lehető legjobb, legtapintatosabb for­mája azoknak a családoknak az esetében, amelyeknél minden személyi és tárgyi fel­tétel fennállna a kiskorú egészséges neve­léséhez, ha a gyerek gondozására hivatott felnőtt hozzátartozó (nem minden esetben a szülő neveli a kiskorút) önhibáján kívül nem lenne nehéz anyagi vagy egészségi helyzetben. Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a család önhibáján kívül kerüljön nehéz anyagi helyzetbe. Azt, aki a nevelési se­gély reményében, hagyja ott a munkáját, a környezettanulmány elvégzése után csa­lódás éri. A jogszabály hangsúlyozza, hogy a szülőnek saját magának is meg kell ten­nie mindent azért, hogy jobb anyagi hely­zetbe kerüljenek. A nappali tagozaton ta­nuló fiatal szülők vagy a gyesen levő kis­mamák tekintetében a következő az állás- foglalás: Az orvosi kar kivételével minden más felsőfokú iskola elvégezhető esti tago­zaton is. Meg kell próbálni ezt munka mel­lett, ha anyagi gondjaik vannak a szülők­nek. Az egyedülálló gyesen levők sem kap­nak nevelési segélyt pusztán annak a tény­nek az alapján, hogy a gyesből nem tud­nak kijönni. Meg kell próbálni a gyereket bölcsődében elhelyezni, és munkát vállalni. Ha a gyerek semmiképp nem bírja a kö­zösséget, és anyjának otthon kell marad­nia vele, akkor segít a gyámhatóság. A jogszabály az egy főre eső jövedelmet a legkisebb saját jogú nyugdíj minimu­mában jelöli meg. A gyakorlatban a bal­eseti nyugdijak I. kategóriájára megálla­pított összeget kell alapul venni, (Ez 1985- ben 2440 Ft.) A rendszeres nevelési segély lehet pénz" beni, természetbeni juttatás, ’ és a kettő együttes alkalmazása. Mivel a nevelési segélyt a gyermek- és ifjúságvédő intézetek folyósítják, mindig az intézet igazgatójától kell előzetesen be­szerezni a nyilatkozatot, hogy a kérelme­ző család esetében hány gyereknek és mi­lyen összeget tudnak biztosítani. (A nevelé­si segély a gyermek korától is függő, meg­határozott összeg.) A segítségre igényt tar­tóknak türelmesen kell várakozniuk. Sok a mérlegelési szempont, ezért az eljárás lassú. Egyszeri környezettanulmány alap­ján nem is lehet határozottan megítélni, ki jogosult, ki nem. Ha már kapja a csa­lád a rendszeres segélyt, számítani kell ar­ra, hogy a nevelőszülői felügyelő folyama­tosan ellenőrzi a gyermek nevelését, is­kolai előmenetelét, a segély rendeltetés- szerű felhasználását. Ha úgy látja, hogy a segély nyújtásának célja nem valósult meg, javaslatot tesz a segély megvonására. Dr. Kertész Éva HINTAPAD A KERTBEN flj A hétvégi telken, családi ház kertjében felállított hintapad so­kak vágya. Érthető, hiszen ké­nyelmes, kellemes pihenést, gye­rekeknek jó szórakozást jelent. A kereskedelemben kapható nap- ernyős, fémlábas, csővázas hinta­pad azonban Igen komoly kiadást' jelent. A vállalkozó kedvűek há­zilag Is készíthetnek hasonlót. A hinta háttámla- és ülőrészé­hez a vízszintes lécek (a ábra) fenyőfából készülnek (1) és la­posvashoz vannak csavarozva (2). A lapos vasat vagy csövet kényel­mes támaszt adó formára hajlít­juk. Az acélhuzalokat (3) — kö­rülbelül öt milliméter átmérőjű drót — lent a laposvas furataiba akasztjuk be, felül viszont a meghajlított szakaszt (3a) a leg­alsó láncszemen fűzzük át. A teljesen fából készült pad összeállítási módját a b ábrán láthatjuk. Két megfelelő profil­ra alakított deszkát (4 és 5) ösz- szeszögelünk az 5a részen. Ha a bad 120' centiméternél hosz- szabb. három ilyen tartóbordát kell készíteni, amélyek közül ket­tő a széleken, egy a közepén helyezkedik el a padnalj. A szerkezet merevítése céljából a bordákra hosszirányú lécet szögelünk (4a). A c ábrán látható kapu (6) vastag, négyszögletes oszlopokból készíthető. A függőlegeseket stabilan kell a talajba rögzíteni. Még jobb, ha a szimpla oszlopok helyett ferde támaszokat (6a és 6b) al­kalmazunk, ezek fémcsőből is készülhetnek. I HORGÁSZOKNAK A „paksi viza” Baján 1957 tavaszán ritka szerencse érte a paksi halá­szokat: vizák akadtak a hálóba. Az egyik két és fél méteres példány preparálva a budai halászcsárdá­jukat díszítette. A múlt év őszén a szövetkezet a ba­jai Türr István Múzeumnak ajándékozta a készülő „Élet a Dunán" című kiállításhoz. Negyedszázad szá­razon még a vizának is sok, ezért újra preparátor kezébe kellett adni, hogy ,kikozmetikázza". Most elkészült, s rövidesén a bajai múzeum állandó kiál­lításának látványossága lesz. Hajdan a viza — s vele a vágó- és sőregtok _ m inden tavasszal és Ősszel csapatosan úszott fel a Fekete-tengerből a Dunába. Általában Komáromig jutott fel. A folyamszabályozások és a megnöveke­dett hajóforgalom miatt ezek a több mázsás halak egyre kisebb számban jelentek meg, az 1950-es években még elvétve hálóba került egy-egy, de a vaskapui erőmű megépülésével végleg elmaradtak. A viza és a tok a Duna legértékesebb hala volt. A vizafogó-helyeket a király adományozta a kolos­toroknak, hű embereinek. Fogásukra hatalmas ge­rendarekeszeket építettek, de használták a tűhegyes jebegő horgokat és a vastag fonálból kötött kerítő­hálót is. Egy-egy vizahalászat olyan látványosság­nak számított, hogy még a bécsi udvar is kirándult végignézni, hogyan birkóznak a halászok a több má­zsás halakkal. A földesurak nem is törődtek azzal, hogy mit és mennyit fognak a halászok, csak a vizákból szolgál­tassák be a köteles részt, amit lesózva tartósítottak. A felesleget Bécs, sőt még Párizs halpiacaira is el­juttatták élelmes halkereskedők. A viza ikrájából készült a kaviár, hólyagját bor- derítésre használták. A régi szakácskönyvek sokféle vizareceptet közölnek. Vizafogásra a mellékágak torkolata volt alkalmas Vidékünkön nevezetes vizafogó tanyák voltak Paks- nál az Imsósi, lejjebb a Szénégető, a Várszegi, a Dokomlási, a Rezéti, Szeremlénél az Erősházi és Gyűrűsalji tanyák. Ezekben 1747-ben majd 300 má­zsa vizát fogtak, s ennek értéke meghaladta a ka­locsai érseki uradalom vizeiben fogott összes többi halét! így érthető a vizahalászok azon szokása is, hogy már a hálóvezetés előtt hajlandók voltak né­hány forintért — vagy pár liter borért — vállalkozó kedvű kereskedőknek eladni a vizákon kívül hálóba kerülő összes többi halat. E néhány kiragadott példa talán eléggé érzékel­teti, hogy a „paksi viza” nemcsak különös látvá­nyosság a bajai múzeum kiállításán, hanem a du­nai halászat hajdani jelentőségének — már-már feledésbe merülő — jelképe is. , Dr. Sólymos Ede VERSENYEK ■jTy^mbaton: megyei .,A-kategóriás csapatverseny, vasárnap:( B-kategóriás csapatverseny, Kiskunsági ‘ötftóiö' Főcsatorna, Homaki-hidi szakasz, 8—11 óra. NAPTÁR Június 28-tól 30-ig gyenge, július 1-től 3-ig jó, 4-től 9-ig ismét gyenge fogást ígér a horgásznap­tár. (Kosztolányi Dezső Kosztolányi Dezső gazdag munkásságából idézünk mai rej tvényünkben. VÍZSZINTES: 1. Község Vác szomszédságában. 3. Algériai kikötő­város. 9. Nemesfém. 14. Az író ked­velt hőse, a róla szóló elbeszéléskö- téte K933-4KU1 jelent meg. 17. Női név. 18. .. . Vénusz, az ókori (görög szob­rászat nagy alkotása*. 19. San . . olasz tengeri fürdő- és üdülőhely. 20. Az atngodok kedvelt söre. 21. Ka­landos regényeiről híres francia író (Julies). 23. 'Feűőlaip. 25. Néhány fű­iből álló katonai (egység. 27. Katonai rövidítés. 28. ... poetica; költészet- tan. 80. Szovjet gépkocsik betűjele. 32. {Mutatószó. 33 .............de bajos jó s zereitőt találni" (népköltészet). 34. ‘A Dunazug-hegység része. 36. Sok helyen,, szétszórtáig. 38. «Rövidítés a ménéi rendben. 39. Költészet van Ilyen. 41. Osztrák, spanyol és máltai au­tók ibettüjelzése. 41. Az ókori Rómá­ban lejátszódó regény«. 46. Amin .. ugandai államfő volt. H7. Francia diplomata, ő honosította meg Eu­rópában a dohányt. 48. Kis Olga. 49. Prémmel bélelt falusi ítélikabát. 61. Ez a „pásztor" a piros atlsó név­adója. 53. Kolloncvégek! 54. Földet tángált. 55. Kétes! 57. ... itur ad atsit- ra iez a nagyság útja). 68. ... Ala­mos ; atomenergia-kísérleti telep New-Mexikó államiban. 59. Kisebb üdülőépület. 61. Nyomdai fém. 64. A . kalandozó *■ máig yaífjök" 'égyik' Vesére vóllt. Óé' lágykor t&oíédéöré^ rnász­Ocsmány. 72. Államszövetség. 73. A Mágia című versciklusának egyik ■költeménye. 75. Égből hullott eleden. 76. Ausztráliai félsziget. 77. Akd két­szer fárad. FÜGGŐLEGES: 1. Szintén nem. 2. Hangzavar. 3. Meglepő, vá­ratlan gondolat. 4. Nagy párizsi di­vatszalon. 5. Gólnélküli döntetlen a labdarúgó-mérkőzésen. 6. Egyforma betűk. 17.. Svájci francia író (Claude). 8. Germán nyelvet beszélő nép. 10. A kukorica tudományos neve. h. Nagyközség a főváros határában. 12. Szép költeménye. 13. A tantál vegy- jéle. T5. A harmincas években meg­jelent novelláskötete. 16. ötestámefn- tumd hős, felesége sóbálvánnyá vál­tozott. 22. ... kőnig, Goethe műve. 24. Korai verseskötete. 26. Vírus okoz­ta bőrbetegség. 27. Embenevő. 29. Sporteszköz. 31. Ugyanez rövidítése. 34. ... et contra. 35. Heves megyei község. 36. Skandináv légiforgalmi társaság.. 37. Motoros csillagtúra. 38. FejQJődiik. 40 A fényképfelvétel hibái­nak kijavítása. 43. Regénye, a mo­dern epika kiemelkedő alkotása. 44. . . . 'maior; elháríthatatlan akadály. 45. Nyakát szegi. 50. Egyes! 52. stan­dard . . . Company. 53. KéregetŐ. 56. Népszerű komikus színésznő (Már­ta). 5>8. Női név. 60. Bibliai alak, aJki testvérét Ábelt irigységből megöl­te. 62. Rabol. 63. Szóösszetételek előtagjaként egyet jelent. 65. Híres amerikai musical. 67. Spanyol úr. 69. GUéda. 71. Hivatal németül (AMT). 72. «Ügy (mint rövidítése. 74. Pénz­intézeti. Központ. H. fi Beküldendő: a vízszintes 14., 42., 73. és a függőleges 12., 15., 24., 43.. (számú sorok megfejtése. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény {helyes -megfejtői közül könyv­utalványt nyertek: Meskó György, ■Kiskunfélegyháza; Várnai Lilla, Ba­ja; Katona József, Kecskemét; Pap J Attila, J á nos halma. A június 21-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: S MINT A SELLŐK REB­BENNEK IDE-ODA AZ ÉDES UTCÁKON A NŐK. KISTERMELŐK FIGYELMÉBE! Az aknázómoly elleni .védekezés GALAMB, NYÚL EXPORTRA Állattenyésztés szakcsoportokban Az aknázómoly 'rajzása szokat­lan mértékben elhúzódik ebben az évben. A kártevő első nem­zedéke a borsón károsít. A lep­kék főleg alkonyaikor repülnek, tömegesen. A megtermékenyített nőstény a petéket egyenként a csésze- vagy a sziromlevelekre rakja. A lárvák kelése melegben néhány nap, hidegebb időben 2— 3 hét múlva várható. A kis lár­vák a hüvelybe hatolnak, és a szemekkel táplálkoznak, ürülé­kükkel is szennyezik a terményt Egy kártevő több hüvelyben is rághat. A behatolás helyét szö­vedékkel elzárja, a kijárati nyí­láson , viszont nem találunk szö­vedéket. A kifejlett hernyók a talajban bábozódnak. A második nemze­dék július—augusztusban rajzik, és az akácon, illetve a szóján fejlődik ki. A kifejlett lárva ősz­szel a talajba vonul -telelőre. Ta­vasszal alakul bábbá, majd lep­kévé. A rajzás az idén nem volt erős, de szakaszossága miatt a lárvák hosszú időn át veszélyeztetnek. A jelenleg vagy a későbbiekben virágzó borsóállományok további kártételnek vannak kitéve, a vé­dekezés indokolt. A rajzó lepkék ellen a Decis 2,5 EC, vagy a Chinetrin 25 EC, a lárvák ellen keléskor az Unifosz 50 EC, a Bi 58 EC vagy á Sinonatox 40 EC alkalmazható.-Bács-Kiskun megyében huszon­három általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet működik, mint integrált kisállattenyésztö szakcsoport. A tizenkétezer áfésztag közül a méhészettel fog­lalkozók tizennégy, a nyúlte- nyésztők ugyanennyi, a libaihiz- lalók, a baromfi- és tojásterme­lők. a galambtenyésztők két-két, a prémesáUat-, a juh- és az egyéb kisállattenyésztők kilenc szakcsoportba tömörülnek. A múlt évben összesen 656 millió forint értékű állati terméket for­galmaztak. Az idei év első hat hónapjában a nyúl és a galamb -tartása, tenyésztése visszaesett. Ebben közrejátszott a szokatla­nul kemény tél, hiszen az almok és a fészekaljak egy része a leg- odafigyelőbb gondoskodás mellett is elfagyott. Az áfészek 'termelésszervezői, illetve a feldolgozó és forgalma­zó vállalatok megpróbálkoznak kedvezményes akcióval, például a nyúltenyésztés stabilizálására. Tavaly kedvezményesen bocsá­tottak ketrecet és ingyenesen fe­hér, jó húsformájú, az export­követelményeknek megfelelő te- nyészanyagot a nyúltartók ren­delkezésére. Igaz azonban az is, hogy még ezzel sem nőtt annyit az eladható nyúlállomány, hagy a mennyiségi növekedés megfele­lően értékelhető lenne. A hús- •galambtartók érdekeltségének ja­vítására. év elejétől tíz forinttal megemelték a galamb kilónkénti felvásárlási árát. Azonban a nyálhoz hasonlóan ez még min­dig nem Iáiszik elég ösztönzőnek a termelés fokozásához. A szakcsoportok integrálására az áfészeken belül külön osztá­lyokat alakítottak ki. Az itt dol­gozó szakemberek a szerződések megkötésétől, a takarmány, táp, tenyészanyag beszerzésén keresz­tül az értékesítés gondjainak megoldásáig segítséget nyújtanak, a szaktanácsadás és a tapaszta­latcsere pedig már szinte termé­szetes. Ezek azonban csupán könnyíthetik a kisállattartók te­vékenységét, az igazi ösztönző, a termelői és a forgalmazói érde­keltség „beállítása” még nem ér­te el a kívánt- szintet. Az egyre növekvő költségek mind jobban szűkítik a termelők tiszta jöve­delmét. Egyre inkább meggondol­ják, mit érdemes tartani, mivel érdemes foglalkozni. Az így ki­eső árualapok hiánya pedig a ne­hezen megszerzett külföldi pia­cok elvesztésével járhat. Különlegesség: a leveles kel A korán lekerülő retek, saláta spe­rlőt, zöldborsó, korai burgonya után érdemes termeszteni másodnövény­ként a 'leveles kelt. Mivel gyöke­rei mélyre hatolnak, csak gondos ta­laj-előkészítés után -számíthatunk ennek a tápanyagban gazdag talajt kívánó káposztafélének a sikeres termesztésére. A leveles kel táplálkozásélettani értékét jelzi, hogy szárazanyag-tar­talma mintegy 15—21 százalék, karo- tintartalma pedig majdnem száz­szorosa a karfiolénak. Jelentős C- vitamln, továbáb B,- és Br-vltamln, a csonterősítő foszfor és mésztartalmút is. Közvetlenül a leveles kel alá adjunk jó minőségű — nitrogén, foszfor és kálium műtrágyákkal dúsított — komposztot. Az öntö­zést a szépen fejlődő növények meghálálják. Helyesen járunk el akkor, ha az öntözővízbe egy-két alkalommal 0,7 százalékos arány­ban Wuxalt vagy 0,7 százalékos Plantant teszünk. Palántaneveléssel célszerű szaporítani, ez 4—5 hétig tart. A leveles kel négyzetméterenkénti -magigénye 6 gramm. Így körül­belül 900 darab jó minőségű pa­lántát tudunk felnevelni. A hosz- szú tenyészidejű fajtáit június végén, július elején lehet kiül­tetni. Növekedési ideje a fajtá­tól függően 14—22 hét, az ülte­téstől a szedhető állapotig. Tehát legkésőbb július végén, augusz­tus elején is ültethető. A kisebb növésű korai fajták tenyészterülete 40X40 centimé­ter, a hosszabb tenyészidejű faj­tákat viszont 50X50 centiméter sor- és tőtávolságra kell ültetni. Akkor szedhető, ha levelei tel­jesen kifejlődtek. Ez rendszerint októberben következik be, ami­kor az első fagy megcsípi” a le­veleket. Az apró növésű fajtákat egészben ajánlatos leszedni úgy, hogy a föld felett a növényt el­vágjuk, s a sárga alsó — érték­telen — leveleket eltávolítjuk. MÉG NEM KÉSŐ! ■ v, A zöldségeskertben még érdemes virágzó paradicsompalántát ültetni. A késői káposztafélék, a hosszú tenyészidejű karalábé- és 'karfiolfajták szintén földbe kerülhetnek. Fejeskáposztából 3—4, kelkáposztából 4—5, karfiolból 3—4, karalábéból 8—9 palántát ültessünk négyzetméterenként. E nö­vények közül a kapáláson, öntözésen, fejtrágyázá­son, permetezésen kívül a karfiol sajátos ápolást igényel. A fehér karfiolrózsákat ugyanis a napfény megbarnítja, így azokat a fajtákat, amelyek levele nem borul a rózsa fölé, árnyékoljuk úgy, hogy néhány levelet a rózsára törünk vagy a középső leveleket gumigyűrűvel összefogjuk. Ahol öntözni tudunk, paprikapalántákat is ültethetünk még. Nem késett még el az őszi és téli retek vetése sem. Ha nem szemenként vetünk, a kikelt, felesleges növényeket ritkítsuk. Óvatosan szedjük a málnát, hogy a termések ne essenék szét. A lapos edénybe szedett gyümölcsöt hűvös helyen tartsuk fogyasztásig. Az egy-két éves : szamóca töveiről szedjük le az ostorindákat. A le­termett, háromévesnél idősebb szamóca ágyásait ássuk fel, a talajt Basudin G kiszórásával, elmun- kálásáyal fertőtlenítsük. Öntözzük a gyümölcsöst, a füvesített sorközökben kaszáljunk. A nitrogén- műtrágya egész évre szánt mennyiségének utolsó harmadát most juttassuk ki. A szőlőben ellenőrizzük az újtelepítésű szőlőket, lazítsuk meg a földhalmokat. Csak a két legerősebb hajtást hagyjuk a tőkén. Vizsgáljuk át a kötözést, ahol elszakadt, azonnal pótoljuk, nehogy a hajtá­sok letörjenek. A virágoskertben a hagymákat már most fel­szedhetjük. Szikkasztás, tisztítás után szobahőmér­sékletű helyiségben tároljuk. Az elvirágzott évelő virágok töveit 15 centiméterrel a föld fölött vág­juk vissza, így még számíthatunk egy későbbi vi­rágzásra. A rózsa hervadt virágfejeit folyamato­san vágjuk le úgy, hogy kis hajtásrészt hagyjunk rajta. Az oltott vagy szemezett nemes orgona és díszcserjék tőből fakadó vadhajtásait távolítsuk el. • A szabad- : . szállási Sza­bó ' János régóta fog- H lalkozik nyíltakkal, havonta 50—60-at ad ; át feldolgo­zásra. (So­mos László (elvétele) Wmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom