Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-27 / 149. szám

1985. június 27. • PETŐFI NÉPE • 5 "mMn^TAMMEo.., Gavriló Princip merénylete „Alacsony termetű, széles vál- lú, izmos, barna arcú, sűrű feke­te hajú, magas homlokú” — ol­vashatjuk a rendőrségi aktákban Gavriló Princlpről. A merény­let napján, 1914. június 28-án korán kelt. Kilenc órától a rak­parton tartózkodott. Áldozatára még másfél órát kellett várnia. Princip 1894. július 25-én szü­letett a boszniai Veliki Obijaj­ban. Szülei parasztok voltak, a földművelés mellett postai kül­demények szállításával is foglal­koztak. A környékbeli kereske­dők pedig áruk fuvarozásával bízták meg őket. Tisztességük­höz kétség nem fért. Gavriló gyakran ült apja mellé a lovas­kocsi bakjára. A levelekhez nem nyúlt, de az újságokhoz annál gyakrabban. A betűk már ekkor megbabonázták. Az elemi és a kereskedőisko­la néhány éve után 1910-ben egy szarajevói gimnázium tanulója lett. Korábban is sokát olvasott, de most még nagyobb lelkesedés­sel nyúl a könyvekhez. Társai­hoz hasonlóan szívesen forgatja A. Dumas, W. Scott és Gorkij műveit. De Principhez eljut már Herzen, Bakunyin, Kropotkin, Nietzsche egy-egy könyve is. Ezek mellett hosszú ideig hű olvasója a „Wohlstand für Alle” című bé­csi anarchista lapnak, anélkül, hogy az ott közölt írásokat teljes egészében elfogadta volna. Bosznia-Hercegovinában a diá­kok szervezkedése az annexiót követően meggyorsul. 1910 után színre lép az „Ifjú Bosznia* (Mlada Bosna) nevű szervezet. Tagjainak száma hónapról hónap­ra nőtt. Itt találhatjuk nemzeti­ségre és yallásra való tekintet nélkül a délszláv népek egyesü­lésének fiatal híveit. Az „Ifjú Bosznia” anarchista szárnya a merényletektől várta a forradalmat. Nem látták, hogy a harcban az - ellenállásnak e formája nem hatásos. Tömeg­harc nélkül politikai rendszert nem lehet megváltoztatni. Az egyéni terror gyengíti a szerve­zett harcot azáltal, hogy több­nyire a a legenergikusabb tagjai vesznek el így a mozgalom szá­mára. Gavriló Princip 1914 márciu­sában tudomást szerzett Ferenc Ferdinánd júniusban esedékes boszniai látogatásáról. Habozás nélkül a meggyilkolását propagá­lók mellé állt. A merénylet szer­vezésében aktív segítséget nyúj­tott számukra a „Fekete Kéz”. Június 28. A merénylet végre­hajtására alakított csoportok tag­jai már kizárólag az akcióra kon­centráltak. A trónörököspár és kísérete röviddel 10 óra után ér­kezett egy különvonattal Szaraje­vóba az ilidzsai katonai táborból. A Dohánygyár elől gépkocsik­kal folytatták útjukat. A kara­vánt hat autó alkotta. Az első­ben a rendőrség parancsnoka uta­zott. A trónörökös és felesége a harmadik autóban foglalt helyet. Sofőrjük egykedvűen figyelte az utat. A Csumuria-hídhoz köze­ledve bomba robbant. Fékezni kényszerült. Csabrinovics, a me­rénylő tette nem sikerült. Az egyedüli sebesült Merizzi báró volt, aki a negyedik gépkocsiban ült. Csabrinovicsot megakadá­lyozták abban, hogy a Miljacka V folyóba ugorjon. Amíg a sebesült ápolásra szorult, addig a trónörö­kös autója az utca közepén állt minden őrizet nélkül. Kiváló cél­pontul szolgált. Azonban e per­cekben nem történt semmi. A városházán megrendezett fogadás rendkívül fagyos légkör­ben zajlott le. Ferenc Ferdinánd ezt követően mindenáron meg akarta látogatni az első merény­let- sebesültjét, annak ellenére, hogy a katonai kórházzal telefo­non beszélt, s közölték, hogy a báró sebe jelentéktelen. Egy újabb merénylettől való félel­mükben megváltoztatták a ter­vezett útvonalat. Erről azonban egy máig tisztázatlan félreértés ^következtében az első kocsikat nem értesítették. A trónörökös sofőrje őket követte. Amikor Po- tiorek észrevette, hogy az első gépkocsik mégiscsak a Ferenc József utcába fordulnak be, rög­tön rákiáltott sofőrjére: „Állj! Rossz irányba megyünk!” A ve­zetőnek az irányváltoztatáshoz lassítania kellett. Ezt a pillanatot használta ki a merénylő... Principet a lövések eldördültét követően leteperték, egyesek rug­dosni kezdték. Ciánkáliadagjá- nak bevételére nem maradt ide­je — már a merénylet napjának estéjén több szerbellenes de­monstrációra került sor Szaraje­vóban •. • A tárgyalás 1914. október 12-től 22-ig tartott. A lapok közül csak a legmegbízhatóbbaknak adtak tudósítást engedélyt, de az ő írá­saik sem kerülhették el a cenzú­rát. t Gavriló Princip a tárgyalás folyamán kifejtette, hogy nem kizárólag nemzeti érzéstől fűtve követte el tettét, hanem, látva a nép által elviselt kínokat,- bosz- szúból is. „Azért mert teljesen elszegényedett, mert baromnak tartják. A paraszt elszegényedett, életét lehetetlenné tették. Én is paraszt gyermeke vagyok és tu­dom, hogyan élnek falun az em­berek. Ezért kívántam bosszút állni, és tettemet nem bántam meg” — mondta. 1914. október 29-én kihirdették az ítéleteket. Principet és két tár­sát, Csabrinovicsot és Grabezst — mivel még fiatalkorúak vol­tak — húsz évre ítélték. A me­rénylet szervezésében részt vet­tek közül hármat kötél általi ha­lálra, másokat életfogytiglan tar­tó börtönbüntetésre ítéltek. Ami­kor a hóhért a kivégzettek bitófa alatti magatartásáról faggatták, a következőket mondta: „Auszt­riát mindennek elátkozták. De nem is tehettek mást, mivel ők ölték meg a trónörököst és utál­ták az Osztrák—Magyar Monarc­hiát ... Én, mint osztrák alattva­ló, aki szereti császárát, állítha­tom, hogy bátrabb és nyugodtabb elítéltekkel munkám során még nem volt dolgom.” Principet 1914 decemberében a szarajevói katonai börtönből bün­tetésének letöltésére átszállítják a csehországi Theresienstadtba. A terézvárosi erődöt Mária Te­rézia építtette. A börtönben az I. világháború kitöréséig mind­össze 150—200 embert — főleg katonai elítélteket — őriztek. 1916 elejére a foglyok száma ennek több mint a tízszeresére emelke­dett. Voltak közöttük boszniaiak, horvátok, szerbek, csehek, len­gyelek, oroszok, olaszok, katonák és civilek. Ahhoz, hogy ezt a nagy tömeget befogadhassák, át kellett alakítaniuk a barakkokat és az istállókat is. Az ételek;' ^ítéltek kaptak, nem j^^nberi ngyo{nor számára készültek. Á^mosögató­le vet kávénak nevezték, csak azért mert fekete volt A levest piszkos cukorrépa-hulladékból, fagyott és félig rohadt krumpli­ból készítették. Gyakran kaptak romlott heringet, melytől csilla­píthatatlan szomjúság gyötörte őket. A fő ellenfelet azonban az unalom jelentette. „Az idő lom­hán vánszorog. /Nem történik semmi már,/ A ma olyan mint a tegnap volt/ S holnap is hason­ló vár.” — véste Gavriló Prin­cip a katonai börtön egyik evő­edényére. Dr. Martin Pappenheim, a bé­csi egyetem pszichiáter profesz- szora 1915 őszétől 1916 nyaráig Theresienstadtban tartózkodott. Princip gyakran elbeszélgetett ve­le. A professzor több alkalom­mal gyorsírással lejegyezte mon­datait. Princip az ideális álla­mot nem kommunista, hanem in­ternacionalista formában képzel­te el. Nála még a két fogalom kizárta egymást. A kommuniz­must egyfajta centralizációval azonosította, mely szemben áll a tanácsok szuverenitásával. Princip eszmerendszerén érződik az orosz narodnyikok és az esze- rek hatása. Halála előtt néhány nappal meglátogatja a kórházban Rup­recht generális több tiszt kísé­retében. Ruprecht azt mondta Principnek a betegágyánál, hogy merényletével nagy bűnt köve­tett el, de reméli, hogy tettét megbánta. Fiatalon könnyű volt rábeszélni őt a rosszra. Elmondta, hogy Szerbiát elfoglalták a köz­ponti hatalmak és Oroszországot is földre kényszerítették. Princip úgy érezte, mintha arcába szöges korbáccsal vágtak volna. Karját a gyengeségtől már nem tudta felemelni, de fejével büszkén előredőlve a következőket mond­ta: „Ne bocsásson ön meg ne­kem! Tudom, hogy Szerbia nincs legyőzve. Soha nem is lesz, mert ahhoz az utolsó szerb bajonettet is ki kellene csavarni a kézből. Ezt nem tehetik. Önök Becs köz­pontjában lesznek arra kénysze­rítve, hogy letegyék előttünk bu­ta kardjaikat.” Ez volt utolsó politikai hitvallása. Gayriló Princip 1918. április 28-án hunyt eÍKéít társa,'Csab­rinovics és Grabezs is a börtön­ben haltak meg. Nem érték meg a háború végét és az Osztrák— Magyar Monarchia összeomlását. Princip hamvait 1820 nyarán szállították Szarajevóba. Teréz­városból a vasútállomásra ágyú­talpon vitték, katonai kísérettel. A szarajevói ünnepélyes temetés ellen többek között a belgrádi angol követ is interveniált. A nép azonban Princip földi ma­radványait tartalmazó koporsó­ját méltó módon fogadta. Még azokon az állomásokon is, ahol a vonat nem állt meg, emberek százai tisztelegtek levett sapká­val és lobogó fáklyákkal kezük­ben. Szarajevóban ma a merénylet színhelyétől néhány méterre az „Ifjú Bosznia” emlékmúzeum található. Dr. Bozsity Lajos V Megmondja a nevét, így se * emlékszem. Aztán szinte koppan a fejemben a fölismerés, ez az ember hem lehet más, csak ,a... Mondom neki, az az, feleli ő. — Hamar elköltözött tőlünk. — Lakást kaptunk, azért. Végre még egy ismerős! Aki ráadásul nem is dolgozik, mert nem fér hozzá. Látszik rajta a se­gítő szándék, de vannak olyan esetek, hogy egyszemélyes munkát ketten nem végezhetnek. Legföl­jebb az eszét adhatja kölcsön az ember. Most éppen ahhoz, hogy miért nincsen víz a meleg csap­ban. — Biztosan eldugult. Jól vág a másik esze, azonnal fölismeri, hogy más eset nem is ■ lehet. Ha folyik,' akkor nincs el­dugulva, ha nem folyik, akkor vi­szont eldugult az is. De mitől tud ■ eldugulni egy vízcsap? — A karikától talán. Valóban, a karikát nem talál­ja a csap műtője. Jó erősen rá­nyitja a vizet, hátha kihozná a I csőből, de nem hozza ki. Van ott a szatyorban egy vékony csavar­húzó, azt add ide! Odaadja az én szomszédom, avval se jön elő a dugulás. Eltelik fél óra, mire úgy megjavulnak a viszonyok, hogy a csapnak orrán-száján jön a for­ró víz. Na végre! Már csak visz- sza kell illeszteniük a kagylót, és van egy jó csapunk. Vissza is teszik, akkor derül ki, hogy nem jó. — Nézd csak! Hát evvel .meg mi történt? Amikor kinyitja a fölső hideg csapot, elkezd járni a tokjában a meleg, mint valami szivattyú. Egy darabig ketten próbálgatják, az­tán ketten szidják, hogy a fene ette volna meg, ide egészen új csapot kell tenni. Az új csap ter­mészetesen nincsen benne a tás­kában, azért el kell menniök. Ha , ketten vannak, akkor mind a ket­tőnek. Mi pedig ott maradtunk a ■ földúlt szobában, a kifordított ággyal, alatta a kifolyt vízzel. Van már akkora tócsa itt is, mint a fürdőben szokott lenni. Sze­rencsénkre jön Ilonka, a takarító, és bár azonnal átlátta, hogy most fölösleges munkát csinál, mert emezek még nem végeztek, még­is fölitatta a sok vizet. Nem tudtuk meg, hová kellett menniök az új csapért, de fölte­hetően jó messzire, mert legalább két órába tellett. Reggel elég ko­rán elkezdték a munkát, és mire haza kellett menniök, be is fe­jezték. Hoztak a világbajnok új csapot, egykettőre fölszerelték, és elmentek. Rágódni való példá­nak maradtak csak nálunk, mert sokat beszéltünk róluk később is. Arra a következtetésre jutottunk, közönséges géemkában ugyanez a két ember fél óra alatt megcsi­nálta volna. Nekik ez az egy volt kiadva egész napra, vagy a töb­bit lealkudták a főnöknél, amikor a csapot keresték, meg is csinál­ták még azon a napon, mehettek tehát haza nyugodtan. Meg lehetne írni ugyanezt a históriát másik szemszögből is, de beteg a mi fejünk, most csak ennyire tellett. Majd ha a géem- ká minden tapasztalata úgy vonul be a gyárakba, hogy rendes mun­kaidőben is aszerint fizetnek, ki mennyit dolgozott, akkor bizto­san másként lesz. De meg is fi­zetik! Igen-igen, de mit csinál­jon a melós, ha éppen nincsen kéznél a csap? Nem tehet mást, mint a lábát lógatja nagy tét­lenségében. Dehogynem tehet! Ak­kor az anyagraktáros is a mun­kája szerint kapja a fizetést, meg az is, akitől ő kapja az anyagot. Oda jutottunk, hogy be­tegfejű emberekre nem nagyon szabad bízni ilyen fontos dolgo­kat, mert azok képesek percek alatt megoldani minden gondot. Pedig itt van már a cipőgyárból a Szabó László is szalagmunkás minőségben, és a Jeney Pista is itt várja Csabáról, hogy elmúl­jon a köhögése, és megoperálják végre. Valakit nagyon emleget a Laci, aki a gyárban együtt indult vele, és becsülettel szidta a ká­véfőzőket odafönt, egészen ad­dig, amíg őt is föl nem vitték az emeletre. Az volt a szava járá­sa, hogy rájuk borítja az asztalt, ha csak a kávéfőzéshez értenek. Valaki aztán az új beosztásában is úgy köszönt rá, hogy ráborítja az asztalt. — Elviselte? — Mi mást tehetett volna? De ha valakit kiemelnek, akárhon­nan, első dolga, hogy elfelejti, honnan jött. Elfelejti a cserebo­gár, hogy csimaszból lett? Időmilliomos az ember a klini­kán, ha a baját el tudja felejteni, politizáltunk is jó nagyokat időn­ként. Akkortájt voltak a személy- cserék, találgattuk azt is, ki ho­vá megy. A kajla eszű embernek tévednie is szabad, de nagyjából eltaláltuk azért. Ahogy múlt az idő, úgy cseré­lődtek körülöttem az emberek. A porckorongsérvesek általában egy hétig voltak bent, az operáció másnapján már föl is kelhettek, ha tudtak, és mindennap jobban érezték magukat. Először csak vánszorogtak, később már majd­nem futva közlekedtek. (Folytatjuk.) Az a bizonyos almafa Napjainkban, indokoltan, egyre több szó esik a család, a családi nevelés szerepéről, növekvő fontosságáról, a szü­lő felelősségről, még olyan, kiemelkedő jelentőségű doku­mentumban is megfogalma­zódik az, mint a Magyar Szo­cialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozata. Társadalmi szükségszerűség diktálja az ilyen irányba for­dulást, mert minden tisztele­tet követelő eredmény ellené­re is sokasodnak a gondok a felnövekvő nemzedék egy ré­szének felfogása, világlátása, magatartása, társadalomhoz, munkához, szülőkhöz fűződő viszonya miatt. S tarthatjuk-e ezt magánügynek, a család belső bajának? Folyamatosan növekszik a fiatalkorú elítéltek száma a legutóbbi években, 1989-ban 4613, 1983-ban 5865 ifjú ka­pott büntetést bűncselekmény elkövetése miatt. A fiatalko­rúak közül évente súlyos tes­ti sértésért 290—300, rablá­sért 330—340, lopásért 1800— 1900, jármű önkényes elvite­léért 480—500, ittas járműve­zetésért 190—200 főt vonnak felelősségre, s a fiatalkorú elítéltek húsz, huszonkét szá­zalékánál kimutatható a bűn- cselekmény szoros összefüggé­se az alkohollal...! A tör­vény által elmarasztalt, még nem felnőtteknek több mint a fele veszélyeztetett családi környezetből kerül ki, azaz arányuk — az ilyen családok­nak a társadalomban szeren­csére töredéknyi súlya miatt — szembetűnően magas, meg­hökkentő. Szándékosan említettük a a végletet, a közmagatartásból kirívó, a törvénnyel összeüt­közésbe kerülő cselekedete­ket, alhová természetesen a gyermekeknek, az ifjaknak csupán maroknyi — korosz­tályuk ’ létszámához képesít maroknyi, hatásában azonban le nem becsülhető — csoport­ja jut éL Róluk tudni, ám ke­vésbé azokról, akik a szülői valJszívűs égnek köszönhetően kitartatják magukat, mert ke­resik — de nem akarják meglelni... — a munkát, az állást, ami nekik való. Még kevesebbet tudni azokról, akik úgy ülnek be az iskola­padba, úgy kezdik pályájukat, hogy a szülőktől hallott „jó­tanácsok” különleges mikro­processzorként vezérlik ma­gatartásukat; ne legyél élhe­tetlen, ügyeskedj, csak nem fogod azt a piszkos munkát csinálni... Amint e különle­ges szülői vezérlések átfutnak a magánmagatartások áram­körein is; a barát-, a társvá­lasztás terepén éppúgy, mint a nyilvános helyeken való vi­selkedésben, a másokkal szembeni viszonyban, minde­nütt és mindenben, ahol, ami­ben a személyiség megmutat­kozik. megnyilatkozik. Nemcsak a tapasztalat, ha­nem a tudomány a maga kü­lönleges módszereivel is iga- zolója: a személyes példa mindennél nagydbb hatással van a nyiladozó értelmű, for­málódó egyéniségű gyermek­re, ifjúra. Számára a tanulás ilyen értelemben nem más. mint a példák követése, a hallottak, látottak átmásolá­sa a maga életébe. Magyarázat, mentség sokfé­le van a szülő számára — a munkahelyi lekötöttség, az életkörülmények nehezebbé válása, a túlmunka kénysze­re, és így tovább —, amikor, mert becsületes, tisztességes, igyekvő ember, riadtan néz szembe azzal, mit tett a gye­rek, hová jutott, vagy kevés­bé riadtan, de megütközve látja, hallja, hogyan viselke­dik, miit mond csemetéje. A magyarázatok, mentségek egy része nem nélkülözi az ob­jektív igazságot, mégis, a jö­vendő felnőtt társadalma mi­hez kezdhet az okok és oko­zatok körül táncoló szavak­kal?! Szavak? Talán segít „al­mafa” és .alma” bonyolult kapcsolatrendszerének átvilá­gításában néhány bölcs szó, a keménykezű forradalmáré, akinek — Feliksz Edmundo- vics DzerasinszkAjről írunk — kérlelhetetlen szigorúsága így lágyult el a témáról, témánk­ról gondolkodva: „a gyermek csak azt képes szeretni, aki őt szereti, és csak szeretettel lehet nevelni.” M. O. Magyar könyvek a Szovjetunióban A Szovjetunióban szeretik a magyar szépirodalmat: A szov­jethatalom évei alatt 34 Szov­jetunióban élő nemzetiség nyel­vére fordítottak le és adtak ki 1165 magyar irodalmi alkotást. A prózai művek, verseskötetek, színdarabok és pubüáoikztikai írások több mint ötvenmillió példányiban láttak napvilágot. Sok olvasó ismerkedhetett mega modem és klasszikus magyar irodalommal, amelynek alkotásai önálló kötetekben vagy antoló­giákban jelentek meg. A legje­lentősebb külföldi magyar kiad­vány. a Magyar Irodalom Könyv­tára sorozat. Népszerűek Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Móricz, Illyés, Mesterházy és Szabó Magda mű­vei. Évente 18—20 magyar könyv jelenik meg orqsz, illetve nem­zetiségi nyelveken. A közelmúlt­ban a Progresz és a Hudo­zsesztvennaja Lityeratúra kiadó­nál jelent meg Németh László- kötet, Szabó Magda Pilátus és a Régimódi történet című regényed, Rákosi Gergely Szailtó mortale című kisregénye, és Kertész Ákos Aki mer, az 'nyer című al­kotása. A mai szerzők műveinek nép­szerűsítésére jó módszert talál­tak a két ország írószövetségei. Kölcsönösen kiadnak egy-egy antológiát a friss írásokból. Az első ilyen orosz nyelvű kiad­vány 1978-lban jelent meg a Moszkovszkij Rabocsdj kiadónál, a magyar nyelvűt pedig a Kos­suth Kiadó adta ki. A múlt év őszén a Szovjetszkig Pdszatyel jelentette meg a második anto­lógiát, amelyben a többi között Molnár Gábor, Bertha Bulcsú, Rab Zsuzsa, Veress Miklós, Béli la István írásaival találkozunk. APN—KS A muzsikus témájára (A Neue Berliner Illustrierte-ből)

Next

/
Oldalképek
Tartalom