Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-24 / 146. szám

1985. június 24. 0 PETŐFI NÉPE * » FARKAS GÉZA A KECSKEMÉTI SZÍNHÁZ ÖRÖKÖS TAGJA Csak kedvvel; odaadással lehetett csinálni Farkas Géza a kellék- és» bú­tortár vezetője ötvenhét éve­sen pl egy súlyos szívműtét után — néhány hónapja vonult nyu­galomba a Kecskeméti Katona József Színháztól. Három és fél évtizede nem volt olyan nap, hogy meg ne- fordult volna ,a teát­rumban, nem csoda hát, ha nehe­zen békül ki sorsával, amiért kényszerpihenőre kárhoztatta. Hogy rendkívül érdekes, de egy­úttal sok izgalommal, idegeske­déssel járó munkáját a köz leg­nagyobb megelégedésére végez­te, bizonyítja az elismerések so­ra: két miniszteri dicséret, a Ki­váló Dolgozó, a Szocialista Kul­túráért, a Kiváló Munkáért ki­tüntetés, s hogy a közéletben sem tétlenkedett — három évtizedig pártvezetőségi tag volt, közben két és fél évig titkár —, tanúsít­ja a Kiváló Pártmunkáért em­léklap és a Kiváló Pártmunkás oklevél. S ezek után jött — öt idézem — 'mindennek a koronája, a legnagyobb elismerés, ami szín­házi embert illethet: példamuta­tó tevékenységéért 1985. május 1-től a Katona József Színház örö­kös tagjává nyilvánították. Mint mondja, számára azért van ekkora értéke ennek a kitün­tető címnek, mert ezt a tagsag szavazta meg, azok, akikkel hosz- szú idő óta együtt munkálkodott a színház javára. E nem minden­napi eset — hiszen az örökös tag­ság birtokosának még az ország­ban is kevesen, főleg művészek, vallhatják magukat — adta az alkalmat, hogy Farkas Gézával az indulásról' és a kecskeméti színháznál töltött 35 évről be­szélgessünk. — 1947-ben ismerősök révén a Szegedi Nemzeti Színházhoz sze­gődtem kellékesnek. Tizenkilenc éves voltam, s nem tudtam, hogy ha egyszer valaki belekóstol a színházba, akkor oda örökké visszakívánkozik. Két év múltán, az államosításkor, az ottani párt- titkárt, Márki Gézát nevezték ki a kecskeméti színház élére. Ö hívott magával bútoros mű­szakinak. ^Később a bútor, majd a bútorkeiiéktár vezetője lettem, s erről a posztról mentem nyug­díjba. Annak, aki a színházból csak a büfét és a nézőteret ismeri, elég homályos elképzelése van arról» milyen feladatokkal kel­lett megbirkóznia. — A munka mindig azzal kez­dődött, hogy a rendező és a ter­vező elmondta, milyen bútorok­ra és kellékekre van szükségük az új darabhoz. Ezután nekilát­tam a tárgyak beszerzésének, vagy megcsináltatásának, mi­kor milyen megoldás adódott. — Bizonyára sokszor - álltak elő nehezen teljesíthető kíván­ságokkal is... — Egyszer Szőke Pistának na­gyon kellett egy múltszázadbeli távírókészülék. ígért is érte min­dent, de mejegyezte, hogy ehhez úgyse fogok hozzájutni. Egy szép napon előálltam a távíróval, de nem árultam el neki soha, hogy hol találtam rá. Akkor mondta, Géza bácsi, mit nem tudsz te megszerezni. — Milyen beszerzési forrásai vannak egy színházi kellékesnek/ — Jó kapcsolatban voltam az ócskásokkal, s azpkkal, akikről tudtam, hogy régiségeket gyűj­tenek. így az ilyen-olyan isme­rősök révén a legtöbbször — igaz, nem kevés utánajárással — rátaláltam az áhított darabra. Rendszeresen kimentem az ócs- ikapiacra, s ha megláttam vala­mit, amiről úgy véltem, valami­kor kell a színházba, megvettem. Még most is, ha belépek egy he­lyiségbe, rögtön azt nézem: a be­rendezésből mi lenne jó a kellék­tárba. Épp valamelyik nap fe­deztem fel a kisvasút-állomáson egy régi padot, amiről egyből az jutott az eszembe, hogy a szín­házban a helye. Ha csak lehetett, •megvásároltam mindent. A köl- csöntárgyakat mindig féltettem a rongálódástól. — Előfordul, hogy apróbb álla­tok is „szerepelnek” a darabok­ban ... — Igen, ezek beszerzése is a mi gondunk volt. Az állatokat per­sze házaknál tartottuk,' előadás előtt ment értük a kocsi. Em­lékszem, Sándor János a Mátyás király juhászát rendezte, s szere­pelt benne egy bárány. Sokáig ment/á darab, nem is gondoltunk rá, de a bárány közben birka lett, s már nem bírták becipelni a szin­i padra. Végül egy i játékállat ug­rott be helyette. . — Gyakran előfordul, hogy a színészek esznek a színpadon, de a nézőtérről nemigen látni, hogy mit. Mi kerül mondjuk egy es­küvői finomságoktól roskadozó asztalra? — Ez egy cseles dolog. A fel­tálalt ételek műanyagból vannak, s közéjük elrejtünk néhány szelet parizert, vagy szalámit. Ebbe szúrják villájukat a színészek. Az egyszerűbb ételeket, rántotta­kat, zacskólevest mi főztük a kel­léktárban. A többit egy közeli ét­teremből hoztuk. — Ügy tudom, a kellékes szak­mát sehol sem tanítják ... — Így igaz. csak a gyakorlat­ban lehet elsajátítani, s jó né­hány év kell hozzá. Ezt a mun­kát csak nagy kedvvel, odaadás­sal lehetett végezni. Ma már per­sze változnak az idők. Én még úgy tanultam, hogy a színésznél a színrelépés előtti utolsó pilla­natban is ellenőrizni kell, való­ban a zsebében van-e a notesz, a szemüveg, vagy a táskájában az a bizonyos papír, vagy zseb­kendő, amit majd elő kell vennie. Mindig mondtam a fiataloknak, mennyire fontos, hogy az a po­hár víz, vagy a hamutál hajszál­pontosan azon a helyen legyen, ahol a színész megszokta, mivel nem verheti le a hamut fél mé­terre a táltól. A színész nem tud erre figyelni, hiszen a szövegre, a játékra koncentrál. — Kikkel dolgozott legszíve­sebben a kecskeméti színháznál? — Bárkit említhetnék. Min­den rendezővel, tervezővel jól ki­jöttem,. látták, hogy a jó szán­dék vezérel, sohasorp^sevesztem össze senkivel. Még mosfús rend­szeresen bejárok, jóleső érzés, hogy igényt tartanak a tapaszta­lataimra. Míg erőm engedi, szíve­sen segítek is. Harmincöt év túl hosszú idő ahhoz, hogy szakmá­jának egyik napról a másikra há­tat fordítson az ember, hogy nyomtalanul kitörölje az életéből. Kormos Emese KÖNYVESPOLC Régi, érdekes játékok Napjaink örökzöld témája, de mindmáig megoldatlan kér­dése a játék igazi és méltó he­lye, szerepe hétköznapjaink kultúrájában. Ezt tükrözi a gazda nélküli játékgyártás kí­nálatának igen gyatra színvo­nala, de a hazai könyvkiadás sem foglalkozott kellőképpen a játék széles skálán mozgó témakörével. Az- elmúlt hetekben zajlott Kecskeméten is a gyermek- és ifjúsági könyvnapok rendez, vénysorozata, amely stílszerűen a Móra Könyvkiadó tevékeny­ségét állította középpontba A gyermekirodalom e májusi ün­nepét több úi kötet köszöntöt­te, melyek sorában az igen népszerű „Kolibri Könyvek' új darabját. Majercsik Krisz­tina Régi, érdekes játékok cí­mű. gazdagon illusztrált köny­vét éppen Kecskeméten mutat­ták be. A csaknem ötvenezer példányban megjelent mű szerzője 74, különböző elven működő játékszerrel ismerteti meg ifjú és felnőtt olvasóit. A rövid leírásokban minden egyes tárgy múltjáról, törté­netéről, használatának és ké­szítésének módjáról kaphatunk közelebbi információkat. E'. utóbbiak kimondatlanul is azt sugallják, hogy e játékok jó része türelemmel, kis hoz­záértéssel és kedvvel akár ott­hon is elkészíthetők. Ilyenek például a különböző pörgetős. húzogatós, szél- és vízikerék- meghajtású játékszerek. Emlé­kezvén még a néhány évtized­del ezelőtt boltokban, vásáron vagy búcsúban kapható, ma már viszont sehol- sem látható egyszerű, de nehezen megun­ható játékokra, igen csak ak­tuálisak Moskovszky Éva já­téktörténész előszavának gon­dolatai: „Több ügyes szerkezet eredetileg fizikai bemutatók céljaira készült, más játéksze­rek olyan találmányokat ihlet­tek meg. mint a mozi. néme­lyikkel vásári szemfényvesztők vagy szélhámosok hiszékeny, babonás ■ emberekét vezettek félre. Mi azonban, ahogy- a szerző szétszedi őket számunk­ra, megismerjük titkaiika.: most már csak a játékiparra várunk, hogy újra összerakja, s a kereskedelemre, hogy a gyermek kezébe adja őket.” Kriston Vízi József-ft vJR iái HORVÁTH DEZSŐ Tf JJ Másik klinika ez, szabályo ’ ‘ san fölvettek. Hol szüle­tett, mikor, anyja neve stb. Kü­lön öítötöszekrénye van minden szobának, beraktam a fölső ruhá­mat, kabátomat, cipőmet is és el­foglaltam a 117-es szoba negyedik ágyát. Mária főnővér, akit min­denki csak Ritának szólít, sépít­kezett a pakolásnál. Vártam, mikor jön valamelyik doktor a szembevillogtatóval, és mikor hozza Ria a glicerint, de' hosszú ottlétem alatt egyikkel se talál­koztam, és ultrahanggal se ta­pogatták körbq a két halántéko­mat. Nem hidbh, más klinika ez! Négyen vagyunk a szobában. Kordás Antal Csengéiéről jött, tanyai gyerek, és a gerincét ope­rálták. Hentes Kisteleken, tehát erős. Ott lakik a Pántlikán, a szomszédjával csináltam is ripor­tot egyszer. Nem emlékszem raj Dehogynem, nagyon is jól emlék­szem, akkor kezdték fólia alatt termelni az újkrumplit. Majoro- sékat jól ismeri, a Tiborral együtt fociztak. Értelmes, nyílt ember, sokat beszélgettünk később. Doszkocs György Bácsalmásról jött, fej- és lábszomszédom volt. Ügy tessék ezt értelmezni, hogy gz ö lábánál kezdődött az én fe­jem. öt is porckorongsérvvel ope­rálták. Jó, hogy fölírattam a ne­vét, különben nem jutna most az eszembe. És ott volt egy higany- természetű ember, a Miska bá­csi. Tele volt mindig problémák- ■ kai, de hamar kiderült, mennyi­re szűk körben mozog. Miért ad­nak neki cukros teát, amikor ő cukorbeteg? Órákig el tudott me- ditálni rajta. Meditálni? A fenét. Mérgelődni inkább. Valakinek mindig hallgatnia kellett. Ami­kor terhes volt már, avval is megvádoltam, úgy tud csak gon­dolkodni, ha ki is mondja. Mint a gyerek. Neki koponyán belül volt valami baja. Lesz még alkalom rá, hogy többet is mondjunk ró­la. Sajnos. Erősen akadozik az emlékeze­tem, nehezen tudom összeszed­ni, mit. is csináltam az első na­pon. Egyhangú a klinika, ott leg­inkább csak feküdni lehet, de ne­kem leginkább feküdni nem volt kedvem. Jöttem-mentem. ■ elkó­vályogtam az időt. Gyönyörű nap volt, este megint sétáltam a Ti- sza-parton és a klinikakertben, közben benéztem a rggi intézet­be is. Most jut eszembe, délután találkoztam az udvaron a Kalo­csai Katival. Gyerekét sétáltatta az apjához, aki viszont ügyele­tes volt az A osztályon. Nem is­mertem a férjét, megvártam este, hogy legalább szót válthassak ve­le. Mit akarhattam egy újabb is­meretséggel? Ráértem, kíváncsi is voltam, és Kati a munkatár­sam. Inkább azt rühelltem, hogy eddig nem futottam össze bele. Jóravaló, rendes embernek lát­szott. Másnap reggel, vizitkor mond­ták meg. legyek kéznél, mert fél tizenegy—tizenegy körül levisz­nek a műtőbe.. Erőltettem az agyamat, el ne felejtsem a nevet, és a többi orvosét is megjegyez­nem. Vittem be niagammal egy kicsike noteszt, abba írtam föl sorban, mind a négyét. Volt a János, a Tamás, a Bandi, és a professzor úr. Szerettem volna, ha nem uraznak, ezért én kezd­tem a keresztnevükön szólítani őket. Igen hamar a nővérek is át­vették, bár szégyellem, őket nem nagyon tudtam név szerint szólí­tani. Sokan voltak, és nekem be­teg volt az agyam. Elmúlt a fél tizenegy, meg a tizenegy is, nem jöttek értem. Jól benne voltunk-a délutánban, ta­lán fél három is lehetett, ami­kor kocsira kerültem. Péntek volt, október 26. Nagyon élt ben­nem az elhatározás, hogy minden mozzanatot apróra megfigyelek, de tartok tőle, hézagos marad a leírás. A műtőasztalon nem ficánkol­hat az ember, a szemét különben is letakarják avval a kis kendő­vel, amivel a sebet veszik körül. Csak a fülemre hagyatkozha- tom. Nem altatnak el, és ez jó jel. Nagy műtétbe így biztosan nem foghatnak bele. Előveszik viszont a kézi fúrót, és ez rossz jel. Hasítékot vágnak a fejem bal oldali elejére, és ahhoz egy újabb injekció is elég. A hangból ítélve Bandi tekeri a fúrót. Éreztem a vágást, de nem fájt, amikor j)i- ' szont fúrni kezd, mintha a be­tonpanelt fúrná. Megegyeztünk az elején, hogy minden fontos do­logról előre szól, olyasmit' mond tehált, hogy kifelé hozza a törme­léket, és gömb feje van, meg azt is, hogy vastag a koponyám. Fe­lelek rá, hogy konok és kemény. De jó, hogy megfúrnak — 'milyen balga az ember, a végén még örül is neki —, a Simon Pista köny­vének dedikációjában emleget­te a kemény fejemet, és én meg­ígértem neki, hogy másik dediká- dóban felelek neki. Most leg­alább tudom, hogy valóban ke­mény. Sok jó gondolat születhet ■meg benne. A saját gondolatot megőrzi, az idegent pedig távol tartja. A fúrás se fáj, csak sokáig tart. Mondja is a Bandi, 'hogy a csont nem fáj, ha fúrják. Arra a pillanatra nagyon em­lékszem, amikor a fúró átért. Pár pillanattal később megszűnt ke- zem-lábam. szemem-fülem és or­rom luka jobb oldali zsibbadása. Mennyire nem volt igazam, ami­kor a másik klinikán azt mondo­gattam a szigorló orvosnak, hogy rossz helyen keresik a bajt, és milyen jó, hogy nem hallgatnak rám. Átlukasztották az agyhár­tyát is, de ezt csak onnan tudom, hogy később megkérdeztem a professzort. Vizsgálgattak köz­ben, de nem tudom, hogyan. Mit lehet egy ceruzavastagságú lü­kön látni? Talán belebocsátottak valami lencsés-lámpás csövet, és azon keresztül nézték? Csak azt tudom, egyszer azt mondja a Ban­di, mára ennyi elég, összevarrja a sebet, de benne hagy egy mű­anyag csövet. És a lukkal mi lesz? Sarjadással majd benő. Jó is lesz, mondom neki a csőre értve a dolgot, hadd szellőzzön egy ki­csit. Jó a kémény a kemény fe­jen. Az öltéseket is éreztem, de a varrás se fájt. Majd ha elmúlik az injekció hatása, lesznek ak­kora fájdalmaim, bele is bolon­dulok talán — gondoltam köz­ben. Még nincsen vége, levisznek a röntgenbe, és a szó legszorosabb értelmében agyba-főbe fényké­peznek. Most erre forduljak, az­tán arra, most így tartsam a fe­jemet, aztán úgy. Minden fölvé­tellel félrevonulnak a doktorok egy külön szobába — szent Is­ten, hányán vannak itt? Nincsen ezeknek családjuk? Péntek van, késő délután már, miért vaca­kolnak itt velem, miért nem mennek haza? Akkora lenne a baj, hogy megéri nekik kivárni a végét? Vagy a módszer új csu­pán, és a kíváncsiság tartja itt őket? Később megkérdeztem a professzort, azt mondta rá, mind a kettő igaz volt. Végre fölvittek a szobánkba turbánostul és kéményestül. So­kat sürögtek körülöttem, azt sze­rették volna például, ha három— négy óra alatt megtelik az infú­ziós üveg fejem nedvével, ezért hol. lejjebb, hol meg följebb emelgették. Végül a professzor igazította helyre, odakötözve a vaságy végéhez, kimondván, nem baj, ha nem telik is meg. Pedig azt hiszem, nem adta volna egy vak lóért, ha egykettőre telesza­lad. (Folytatjuk.) SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Emerentia Szántó Piroska Bálám szamara című önéletrajzi könyvében ol­vastam: „Kislányod is van?” — kérdezi egy asszonytól, mire az így válaszol: „Van. Nyolcéves. Émerencia.” S Szántó Piroska így folytatja: „Csak az isten őriz. hogy ki nem pukkan belőlem a röhögés. 1951 ősze van. Akkor még a leányokat Erzsinek, Panni- nak, Katinak, Klárinak, Ágnesnek hívták, még nem volt sem Ivett, sem Bernadett, se Tímea, sem Beáta — Andrea ij csak akkor kezdte befutni ragyogó pályáját. Émerencia!" Szóval Émerencia. Ügy hallot­tam, hogy valaki az Emerenciák. a Beáták ellen fellázadva Kicsi­ajándéknak nevezte el a lányát. A Beáták, az Emerenciák azonban tovább hódítottak, s úgy fest. ma is tartják a frontot. Egy vidéki anyakönyvvezető nő így nyilatko­zott: „Két éve dolgozom a családi irodánál, ez idő alatt több mint kétezer gyerek született, s közü­lük jó, ha ötvenet hívnak Máriá­nak, Katalinnak, Istvánnak. A magyar nevek kimentek a divat­ból. Az utóbbi években sok szülő külföldi, elsősorban francia utó­nevet ad a gyermekének. Régeb­ben is kaptak a gyerekek külföldi eredetű utóneveket, de ilyen tö­megesen körülbelül 1976-ban kezdték felkapni a „Zsanett” típu- súakati" Ez a helyzetkép minden való­színűség szerint ma is érvényes. Az anyakönyvvezető az idegen- forgalommal. a népszerű, sikeres külföldi filmekkel magyarázta ezt a divatot. Én a magyar filmeket is hozzátenném: e'gy Krisztián utónevű gyermekfilmszereplő so­rozatos feltűnése után hirtelen megszaporodtak a Krisztiánok. Aztán még egy ok: sokan elége­detlenek szürke családnevükkel, a Szabóval, a Kováccsal, a Kő­művessel stb.. és egy különleges utónévvel akarják kiszínezni. A Krisztiánnal, az Ivettel, a Zsanet­tel, szóval az Emerencia-félékkel, az Emerenciával. amin Szántó Pi­roska olyan jót mulatott magában 1951-ben. A Kicsiajándékon viszont én mulattam jót, habár tulajdonkép­pen nagy leleménynek tartom. Nem így a tudósok, ők elvetet­ték. Az utónevek is anyanyelvűnk szerves tartozékai, hogyne kelle­ne szintén kordában tartani őket Ladó János mindenki által jól ismert, sokat forgatott utónév­jegyzéke. amely mipden anya­könyvvezető számára hivatalos kézikönyvnek számít, 1974-ben jelent meg, azóta szabályozza a nevek dzsungelét. Nemigen van mit hozzátenni, de az az igazság, hogy az Eme- rencia meg a többi szerinte is ad­ható mint ajánlott név, és sajnos nagyon sokan élnek is vele. Ezen aligha lehet segíteni: ahány em­ber. annyi ízlés, lélektani indí­ték. S végül is a névadás olyan benső ügy. amelybe még a tudós nyelvészet sem szólhat bele bizo­nyos határon túl, amely még a magyarosságon belül van. Ember* jog, a demokrácia természetet tartozéka, hogy a szülők Krisz­tiánnak írhatják be gyermeküket az anyakönyvbe. De íme néhány „egyszerű” név: . Nagy László, Szabó István, Vas István. Szántó Piroska. Győri László ÉRDEMES MEGNÉZNI A nápolyi aranykora A nápolyi kultúra aranykora a Bourbon-uralkodók alatt a XVII —XVIII. században következett be. amikor a művészetek minden fajtája fejlődésnek indult. Áz olasz kulturális napok ke­retében ennek a ragyogó korszak­nak a festészete mutatkozik be Párizs, London, Washington, Mad­rid után Budapesten is a Szép- művészeti Múzeumban rendezett" impozáns bemutatón. Az arany­kor festészetét a tragikus sorsú • Caravaggio, az itáliai barokk fes­tészet nagymestere indította el rövid nápolyi tartózkodása alatt 1606 és 1610 között. Robusztus erejű, drámai feszültségektől ter­hes, plebejusán igazmondó képei merész fény—árnyék hatásukkal, erős rövidülésben ábrázolt népi alakjaival a kor uralkodó egyhá- .zi festészetében forradalmat idéz­tek elő. A forradalmat csak el­mélyítette az akkor már jól is­mert, valenciai eredetű Ribera. aki 1616-ban Nápolyban letele­pedve nyersebb, szenvedélyesebb realizmussal pasztózus ecsetkeze­léssel ábrázolta az elrettentő ere­jű ó- és újszövetségi tragédiákat. A század közepének nagy egyházi megrendeléseiben Massimo Stan- zione játszott uralkodó szerepet áhítatos, választékos formaadású képeivel. Követői közül Vitale Pacecco, Spinelli. Bemardo Ca- vallino a nemesség és nagypol­gárság számára csak úgy ontot­ták a félalakos szentek képeit, vagy a népszerű világi tárgyú je­leneteket. csataábrázolásokat. A Caravaggio által bevezetett mű­fajok közül a csendélet is felvi­rágzott Luce Fonté, Porpora és a Recco család művészetében A patetikus barokk formanyelv nápolyi vezéralakja Luca Gior­dano volt. A dél-itáliai festészet virágko­rának utolsó nagy mestere Fran­cesco Solimena volt, aki kezdet­ben a VII. századi naturalizmust folytatta. Hűvösebb stílusa a festészet 0 Massimo Stanzione (1585—1656) Madonna a gyermek Jézussal. •klasszicizmushoz vezet át, és a descartes-i filozófia késői epigon- jaihoz kapcsolódik. Iskolájával nagyszámú egyházi megbízást tel­jesített. A nápolyi templomok, zárdák freskói és oltárképeinek nagy része tőlük származik. A fő­nemesség és az udvar is foglal­koztatta őkét a paloták díszítő­munkálatainál. A XVIII. század második felé­ben a pompeji és herculaneumi ásatások Európa haladó értelmi­ségeinek körében divattá tették a délolasz utazást. A klasszicizmus képviselői sorra keresték fel a várost, ahol a királyi udvar ma­ga is serényen foglalkoztatta a kor híres festőit, így a római Batonit és Mengset, a német Tischtíeint és Fügert, valamint két népszerű női arcképfestőt. Elisabeth Vigée Lebrunt és An­gelica Kauffmannt. A francia rokokó művészei kö­zül Fragonard és Hubert Robert működött rövid ideig Nápolyban, a helyi művészet összképét gaz­dagítva hozzájárult annak a mű­velt kozmopolita légkörnek a ki­alakításához. amelynek a század végén a Bourbon-reakció vetett brutális véget. —y —a • Gaspare Traversi (1748— 1T16) A hangverseny.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom