Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-21 / 144. szám

IMS. Június 21. • PETŐFI NÉPE

• S

A MÚLT SZEMTANÚI — FALUKRÓNIKA — FÖLDRAJZI NEVEK

Cselédház az út szélén

Kunadacs dinamikusan fejlődő község. Ut- cáih modern házak sorakoznak. Eltűntek már a múltra emlékeztető földszintes, nádtetős épületek. Csak hírmondónak maradt belőlük néhány. Az egyik cselédház a falu szélén áll, jobban mondva roskadozik ... Néhány esztendővel ezelőtt újságolta a tanácselnök, hogy ebben az épületben helytörténeti gyűjteményt szeretnének létrehozni. Akkor még csali az ötletről hallottunk. Mi történt azóta?

A helyi történelem színhelye

— Jobb lenne, ha most nem írna erről —' próbál lebeszélni Halaik Antal tanácselnök. —

A régi ház egyik felét lezártuk, mert lakhatatlanná vált, a többi szobának pedig lakója van. Addig nemigen tudunk munkához látni, amíg Huja Pálék el nem költöznek onnan. A fiuk vett — kedvezményesen — telket, s az alapokat már le is rakta. Ha befejezi az építkezést, ott lesz majd hely idős szüleinek is. Bízunk benne, hogy két éven belül felújíthatjuk és berendezhet- jük a szobákat. Nemrég az Országos Műemlékvédelmi Felüg; c- lőség védetté nyilvánította az egykori cselédházat. Kunadacson nincs is több régi ház, így szívügyünknek tartjuk, hogy a jövő generációja számára megmentsük a még fellelhető helyi dokumentumokat, néprajzi tárgyakat.

— Az utóbbi évtizedben gomba módra szaporodnak az ilyen gyűjtemények. Miért van szüksége Kunadacsnak is „múzeumra”?

— Cselédházat akarunk berendezni, nem pedig múzeumot. A helyi történelem színhelyét mutatjuk be, hiszen a használati tárgyakon keresztül másként elevenedik fel' a múlt, mint az elbeszélések alapján. Ezen a vidéken kiszolgáltatott nép élt, körülményeik szegényesek voltak.

A 64 négyzetméteres viskóban négy család is lakott, harminc- kelten szorongtak a szűk helyiségekben. Még élnek a hajdani cselédek közül, az ö emlékezéseik segítenek abban, hogy pontos képet adjunk a letűnt világról.

— A művelődési házban és az iskolában már gyűlnek a régi eszközök...

örzünk néhány értékes okmányt, főképp felszabadulás előttieket és utániakat. Adókivetési ívek, oselédkönyvek, egykori paraszti munkaeszközök, ruhák vannak birtokunkban. A tanyákon szekeret, jármot, kocsit keresünk, ezeket az udvaron helyezzük

(A szerző felvételei)

majd el. Annak idején falugyűléseken hívtuk fel a lakosság figyelmét a gyűjtésre. Hoztak is dokumentumokat. Kiállítást rendeztünk belőlük, majd visszaadtuk tulajdonosaiknak. Már bánjuk, hogy így tettünk, hiszen időközben elveszhettek azok a tárgyak, amelyek pótolhatatlanok. A megyei múzeum igazgatóságtól várunk majd szakmai tanácsokat a cselédház végső kialakításához' megígérték, hogy segítenek. Mostx újabb lendületet kapott a gyűjtés, helytörténeti bizottságot hoztunk létre.

Híradás az utókornak

Vidéki Mátyás, községi párttitkár a helytörténeti bizottság feladatait sorolja:

— A múlt szemtanúit felkeressük, emlékezéseiket feljegyezzük. Arra is gondoltunk, hogy magnóra rögzítjük ezeket a beszélgetéseket. A falu krónikája a fel- szabadulásig készült el, azóta csak az iskola és a tanács története olvasható egy-egy kötetben. Szükség lenne arra, hogy a község legnagyobb eseményeiről maradjon nyom az utókornak. Éljük a mindennapjainkat, s ha nem vezetjük a krónikát, egyre nehezebb lesz visszaemlékezni a tegnap történtekre. Tervezzük, hogy a csávoiyiakhoz hasonlóan lefényképezzük Kunadacs házait, lakosait, hiszen az utcakép gyorsan formálódik. A cselédház? Ez a másik nagy feladatunk. Az idén ismét gyűjtést rendezünk, padlásokon keresgélünk majd, s elmegyünk a tanyákra. Mire rendbehozzuk a ma még elkeserítő állapotban lévő épületet, akkorra szeretnénk, ha együtt lenne a kiállítandó kollekció.

m A nádat Is ki kell cserélni ... | Halcsik Antal és Huja Pál a leendő gyűjtemény majdani otthonát veszi szemügyre.

• Gyűlnek n dokumentumok ...

Régi tablók a raktárban

Csörgő Gyula, a művelődési ház igazgatója is .bekapcsolódik a beszélgetésbe:

— A fahifényképezést jó ötletnek tartom, a fotószakkörösök már beszerezték az anyagot A gyerekek pedig vállalják ezt a feladatot. A raktárból régi tablók kerültek elő, amelyeken az egykori középületeket örökítették meg a fotósok ... összehasonlíthatnánk a fejlődést... Még egy érdekes dologról tudok. Kemény András Kunadacsra és környékére vonatkozó földrajzi neveket gyűjt. Számos elnevezést feljegyzett. feldolgozott csak néhány példát említenék: Urgés, Gyilkos, Százholdas, Vacsoraváró-hegy, Malom-ér, Kis békás — mindmind a nép fantáziájának a szülöttje, s így szerepeltek a térképen. Érdemes lenne ezeket is közkinccsé tenni a majdani tájházban.

Borzák Tibor

„A MARXIZMUS KORUNK EGYETLEN- ’ LEHETSÉGES. FILOZÓFIÁJA”

Születésének nyolcvanadik évfordulóján emlékezünk korunk egyik legjelentősebb polgári filozófusára, elkötelezett író-művészére és nagyhatású esszéistájára.

Élete és műve immár kilépett a múló idő, a szüntelen változás közegéből, s az őt olvasók, műveit továbbgondolok hatalmába adta magát.

Nyolcvan éve született Jean-Paul Sartre

A gyermek Sartre családi környezetében ösztönösen átélte a francia polgárság sorsát és problémáit (erről vall A szavak című önéletrajzi munkájában és monumentális Flaubert-mo_ nográf iájában), korán eljegyezte magát az irodalommal és az írással, később, egyetemi tanulmányai során pedig az egzisztencialista filozófiával. A háború elején hadifogoly Németországban, hazajutása után ellenálló. Egzisztencialista filozófusként, regény. és drámaíróként meghatározója és vezető alakja a francia irodalom egy egész korszakának. Ekkoriban írt munkái hozzák meg számára a világhírt, majd később a Nobel-díjat. amelyet erkölcsielvi megfontolásokból visszautasít. S ez időben válik világszerte figyelemmel hallgatott közéleti személyiséggé, folyóirata pedig, a Temps Modemes, minden fontos kérdés vitafórumává. Támadások kereszttüzében állva szinte provokálja az összecsapásokat a hatvanas-hetvenes évek világpolitikai hatású eseményei kapcsán. Megnyilvánulásait bárhogy értékelik ís, egy bizonyos: mindig a lényegre összpontosítva fogalmazza meg a legégetőbb kérdéseket.

Ha jelentőségét a mi társadalmunk és' gondolatvilágunk szempontjából próbáltok megvilágítani. akkor három nagy problémakörről kell említést tennünk.

Az első a tulajdonképpeni filozófia. az ismeretelmélet és a módszertan területéhez tartozik. Sartre filozófiai művei kora if lóságától haláláig, ötven esztendőn át jelzik gondolkodó útjának állomásait s lényegileg arra irányulnak, hogy kijelöljék a világban az egyén és a kollektivitás helyet, és az egzakt-természettudomá.

nyos módszerekével egyenjogú státust biztosítsanak a szubjektumnak. a meditáló, cselekvő, művészi alkotásokat létrehozó egyénnek. Ennek során a filozófusnak természetesen le kell vonnia a polgári gondolkodás történetéből adódó összes konzekvenciákat.

Ugyanakkor a társadalmi és történelmi problémák területén Sartre szembenéz a XX. század forradalma elméletével és gyakorlatával: a marxizmussal, mely — mint mondja — korunk egyetlen lehetséges filozófiája. Ennek mezsgyéjén helyezi el a maga egzisztencializmusát. mely a polgári meghatározottságú egyént próbálja beemelni a marxista elméletbe és gyakorlatba. Ám mindezeket a kérdéseket csak polgárként, a polgári értékvilág tétele zésével együtt tudja értelmezni. Ezért van az, hogy élete végén az ultrabalos mozgalmak szószólójává lesz, és elhatárolja magát a szocializmustól. Mint moralista, világéletében kereste azt a közösséget, amely őt befogadná, és amelyet ő is elfogadna: ám ez nem adatott meg neki — minden közéleti elhivatottsága ellenére megmaradt magányosnak.

Végül meg kell említenünk a világ megismerésének és megélésének harmadik, ugyancsak egyetemes szempontját: az emberi lélek, a pszichikum szerepét, egyéni és kollektív megnyilvánulásaival egyetemben. Sartre — főleg időskori műveiben, például Flau- bert-monográfiájában — ezen a téren is maradandót alkotott.

Egy nagy gondolkodóra emlékezünk : talán egyjkére az utolsóknak. akik a hagyományos polgári értékek képviselőd modern világunkban.

N. G.

FILMJEGYZET

Montenegró

Dusán Makavejev, az ez idő szerint Svédországban élő jugoszláv filmrendező jelképekkel, beszédes képsorokkal vezet filmjének világába. A Stockholm zöldövezetében élő gördülőcsapágy-gyáros társadalmi és családi civilizációjába, párhuzamosan pedig a város külterületén élő jugoszláv bevándorlók, vendégmunkások törvényen kívüli közösségébe.

Az ellenpólusokat Marilyn, a gyáros amerikai toxusféle- sége kapcsolja össze (elsősorban) a testével. Miközben ösz- szekötl, őrlődik is közöttük, de ő magia is őrld (a végére hagyott csattanóból derül ki, mennyire alaposan) őket. Az ellentétpár, a kölcsönös és egyidejű taszító- és vonzóerő mozgatja a két típus képviselőit magatartásukban, minden cselekedetűkben.

Marilyn -(Susan Anspach) minden cselekedete kétértelmű, minden jelenet látványosan vetet máshová. Már a bevezető képek is ékesen beszélnek: hosszú üzleti útról hiazaitérő férjének készít kislányával vacsorát. Ismétlődő gépies mozdulatokkal márto- gatja prézlibe a húst (melyet prézli-börtönében önmagához talál hasonlatosnak, s mivel ellenállhatatlanul gusztusosnak találja, mind befalja. További útján — a hús jegyében — egy élő birkával szállítják egy kocsiban, nyakába pedig nyerskoíbász-nyakéket tesznek. Nem véletlenül szóródnak szét gyöngyei sem takarítás közben. Szemenként porszívóval gyűjti össze, hogy aztán kiborítva a porzsákot,

a szemétben kutasson izgatottan utánuk. Az állatkerti séta során Makave jev már a ketrecbe zárt majmok erőteljesen ható fintoraival indítja a kibontandó legfontosabb kérdést; vázlatot készít az elfojtott természetről. A szexuálisan elhanyagolt feleség nem egyszerűen csak a házasságtörő nő, hanem inkább az életforma-törő ember, aki engedve kíváncsiságának, végére próbál járni saját természetének.

A rendező virtuóz módon játszik az ötletekkel, melyekre főszereplőjének nagy kalandja folyamatosan lehetőséget teremt. A címszereplő fiatat. jó megjelenésű jugoszlá- vot, Montenegrót például egy állatkerti ketrecben pillantjuk meg először egy állat szomszédságéban, amit Marilyn családjának igyekszik eladni, azt állítva, hogy „fajtiszta". Tulajdonképpen nincsen nagy különbség a kültelki Zanzi- bár cirkuszi mutatványát, pótszerekből és álfolklórból kreált, trükkökre és csalásokra épülő .előadásai és a Marilyn gyógyításéra (?), keresésére (?) és homoszexualitásna (?) szövetkező férj és pszichológus „cdMlizált” orgiája között. Ugyanazt keresik, mint Marilyn.

Amit látunk: játék, show, paródia és profi mestermunka.

Károlyi Júlia

Amíg a lelet utazott, haza- * mehettem addig. Fölfüggesztettem azonnal a betegszabadságomat, és elkezdtem újra dolgozni. Ne kelljen majd akkor gyakorolnom a szakmámat, ha végképp kirúgnak a klinikáról, mint akinek semmi néven nevezhető baja nincsen. Alig vártam már, hogy hazaérjek. Ezer ötletem volt, mindet jó lett volna megírnom azonnal.

Neki is ültem mindjárt, vertem a gépet két-három flekkig, és megint elfelejtettem mondat közben, mit is akartam írni. Elolvashattam ötször is, akkor se jutott eszembe. Mi van itt? Egyetlen cikkre futotta az erőmből, le is adtam a lapunknak, meg is jelent a rákövetkező szombaton. Arról szól, címe szerint is, hogy Keresem a jót. Annyi mindent megírtam én már az élet árnyékos oldaláról, haszna semmi, legföljebb ellenségeim száma növekedett, meg kéne próbálnom csak a tisztát, csak az emberit, csak a jót megírni. Volt olyan gondolatom is, ha netán ez lenne az utolsó megjelent írásom, akkor is álljon helyt.

Eltelt a hét közben. Azt már tudom, ha szerdáig föl nem adunk valamit a postára, azon a héten nem érkezik meg, én pedig szerdán voltam Pesten. Ha

még aznap értékelte is valaki a fényképeket, csütörtök előtt el nem indulhattak, és ha csütörtökön elindultak, pénteken már meg nem érkeznek, rájön a szombat és a vasárnap, és hétfőn már számítani is lehet rájuk. Hétfőn délelőtt telefonál is értem a tanársegéd, hogy föltétlenül menjek be másnap, mert megjöttek a leletek, és ő nem érti teljesen. Olyasmi van bennük, hogy a jobb oldal irányításáért felelős bal oldalon nem találtak semmit, de jó lenne alaposabban megnézni a jobb oldalt még egyszer. Éppen készültem bemenni, mert rossz igazolást hoztam — egyszerűen odaadtam a zárójelentés egy példányát —, azt kellett kicserélnem külön kicsike cetlire. Nincs diagnózis, ezt irta rá latinul a tanársegéd, és újra megegyeztünk, hogy másnap reggel időben ott leszek.

Üjra röntgenfölvételek sorozata készült a koponyámról. Kiegészítették a készletet a jobb oldallal, és azt mondták szerdán, nincsen nekem olyan bajom, ami erre a klinikára tartozna, haza is mehetek. Ha jó hangom lenne, végigdaloltam volna örömömben a Tisza-partot. Sajnos, folytatása is volt a mondókának: jó lenne mégis, ha várni tudnék egy kicsit. Az eddigi leleteket megmutatták az idegsebészetnek, át

akar valaki jönni, hogy még egyszer átnézze azokat. Nóta állj, ennek jó vége nem lehet. Át is jött az egyik adjunktus, és azt hagyta üzenetképpen, szívesen átvesznek további kivizsgálásra, mert nem egyértelmű a kazalra való sok lelet. Szegény feleségem, egyedül ment haza. Elővettem a régi mondókámat, és azt feleltem erre: ha valaki hajlandó foglalkozni velem, engedelmeskednem kell,. Estébe hajlott az idő, programozott világban ilyenkor már semmi nem történik, az éjszakát még az A osztályon töltöttem. Inkább csak a felét, mert kimentem sétálni a Tisza mellé. Latolgattam az esélyeimet. Kicsi kitérő lesz, de leírom azért.

Ha ezek számára nem egyértelmű a kazalnyi lelet, és nem tartják megoldásnak, hogy vita- minos orvosságokkal gyógyítsanak, akkor biztosan megoperálják a fejemet. Számot vetettem jelentéktelen életemmel, belekalkuláltam azt is, hogy a fogorvostól is félek, visszaidéztem manduláim kétszeri kivételét is, a cukros kivizsgálást is, és a vége csak az lett, hogy én innen meg nem szökhetem. Nem úgy hoztak ide, magamtól jöttem.

Tizenhét éves voltam, amikor először szedték ki a manduláimat a devecseri kórházban. Sokat pöröltek velem, ha ketten fogták le a nyelvemet szorító vaskampót, akkor is leugrott. Hiába, a nyelvemre nem tudtam már akkor se vigyázni. Búcsúzáékor mondta is a doktor bácsi, lehet, hogy kinő még egyszer. Ereztem is később, hogy újra van mandulám, de nem háborgatott, hagytam. Ha ennyire ragaszkodik hozzám, dobassam ki még egyszer? Ennél jobb helyet úgyse tudnék adni neki, hadd maradjon.

Feleségem azt mondja egyszer reggel, hogy egész éjjel nem aludt. Zuborgott valami a szive körül. Szégyelltem a dolgot, mert semmit nem vettem észre. Aludhattam, mint a bunda, pedig mindig azt mondogattam, aki nálam éberebben alszik, az már fösti magát. Nincs más megoldás, akkor elmegyünk a szívorvoshoz. De ő nem jön, neki órája van délelőtt is, délután is. Nincs mese, az egészség a legfontosabb.

— Honnan ismered te azt az orvost?

— Helyettesíteni szokott nálunk.

— Akkor se megyek.

Ennyire erős elhatározásra

csak egy lehetősége marad az embernek. Föltelefonáltam az

iskola igazgatóját, és megkértem, ne engedje be addig órára, amíg el nem viszem az orvoshoz. Telefonon beszéltem a doktor úrral is, azt mondta, tizenegyre vár minket.

Igen alaposan megvizsgálta, de hála Istennek, semmi bajt nem talált. Biztosan éjszakai légnyomásesés okozta a panaszt. Végig bent voltam én is a vizsgálaton, láttam az igyekezetét, megnyugodtam. Közben volt időnk beszélgetni is egy kicsit, megkértem, kapcsolja rám a „villamosszék" érintkezőit, mert idestova megvénülök, de se közvetlen, se közvetett kapcsolatban még nem voltam vele. Elkészültem rá, hogy elkerget inkább, nincs neki ideje játszani, de nem ezt tette.

— Hogyne, kérem, igen szívesen. Feküdjön föl a vizsgálóasztalra!

Már járt a gép, amikor elkezdett nevetni, és olyasmit mondott, hogy ekkora bolondot ő még nein látott. Elhozza a feleségét, annak semmi baja nincsen — és hirtelen elharapta- a folytatást. Észrevehette, hogy még gyanú- sabb lett, mondta tehát tovább:

— Ne tessék megijedni, mert ezt a bajt nem is tartjuk nyilván a komoly betegségek ‘ között, hiszen azt sem tudjuk, mitől van. Az is lehet, hogy így született.

(Folytatjuk.)

I '