Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-22 / 118. szám
1985. május 22. & PETŐFI NÉPE • 1 SPORT-SPORT - SPORT HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK Okoz-e újabb meglepetést a Hétfőn délután tartotta utolsó edzését a székesfehérvári sóstói stadionban a szerdai UEFA Kupadöntő visszavágóra készülő Videoton labdarúgócsapata. Az utóbbi évtized legszebb magyar kupasikerét eddigi .teljesítményével felmutató gárda kedden utazott el Madridba, s mint előtte Szalmási Tamás ügyvezető elnök elmondta, végre legjobb összeállításában kelhet útra az együttes. Ez azonban nem jelenti, hogy a sérültek már százszázalékosan felépültek. — Az utóbbi négy UEFA Kupa- találkozónkon sérülés miatt nem szerepelt Májer és Csongrádi már edz, természetesen még meszsze vannak legjobb formájuktól — mondta. — Mindenesetre magunkkal visszük őket. csakúgy, mint a Debrecen elleni bajnoki mérkőzést kihagyó Horváth Gábort is. O már teljesen rendbejött, feltétlenül ott lesz a Berna- beu-stadion gyepén. Középcsatár runk. Szabó két sárga lap miatti eltiltását a Real Madrid etléfii első találkozón letöltötte, így a következő 17 játékos tagja küldöttségünknek : Disztl P., Koszta (kapusok), Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G., Borsányi, Vaszil, Burcsa. Pal- kovics. Csongrádi. Vadász, Witt- mann, Májer, Szabó, Novath, Gyenti (mezőnyjátékosok). A Petőfi Népe totó-tanácsadója A totó 21. heti, május 25—26-i szelvényén továbbra is NSZK Bundesliga I. és II., valamint olasz B osztályú mérkőzések szerépeinek. 1. BRAUNSCHWEIG—-BREMEN. NSZK Bundesliga I. A bielefeldi vereséggel a hazaiaknak nincs már esélyük a bentmaradásra. A Bremen nyert és szorosan követi a listavezetőt. Tippünk: 2. 2. BOCHUM—VFB STUTTGART. NSZK Bundesliga I. A Stuttgart hazai veresége meglepetés, de vesztett a Bochum is Kölnben. Tippünk: x, l. 8. CAGLIARI—BOLOGNA. Olasz B osztály. A két együttes a kiesés elkerüléséért harcol. A legutóbbi fordulóban egy-egy pontot szereztek» nincs lényeges különbség közöttük. Tippünk: x, 1. 9. CATANIA—TRIESTINA. Olasz B osztály. Meglepően gyengén hajrázik a hazai együttes, míg a vendégek a feljutást jelentő 3. helyen állnak. Tippünk: x, 2. 10. CESENA—BARI. Olasz B osztály. A Bari győzött és a feljutásért küzd. A Cesena újabb döntetlenje csak a középmezőnyhöz elegendő. Tippünk: x, 1. 3. LEVERKUSEN—1. FC KÖLN. NSZK Bundesliga I. A Leverkusen müncheni veresége ellenére is tartja helyét a középmezőnyben. A Kőin győzött és érmes helyezéssel szeretné zárni az idényt. Tippünk: x. 4. MÖNCHENGLADBACH—MANNHEIM, NSZK Bundesliga I. Mindkettő sikeresen vette a legutóbbi fordulót. Az élboly tagjai. Tippünk: l. 5. BÜRSTADT—BLAU-WEISS 90. NSZK Bundesliga II. A hazai gárdának a győzelem reményt nyújthat a bentm áradáshoz. Tippünk: x, 1. 6. STUTTGARTER KICKERS- AACHEN. NSZK Bundesliga II. Az Aachen győzött és jó a pozíciója, de a feljutásba már nem tud beleszólni. § Kickers döntetlent játszott. Tippünk: x.p v c 5 7. OFFÄjSliH^ST. PAUittfá Bundesliga II. Vereségével az Offenbach veszélybe került. A vendégeknek is 29 pontjuk van. Tippünk: 1, x. 11. EMPOLI—PERUGIA. Olasz B osztály. Az Empoli vesztett» a Perugia döntetlenre játszott otthonában és veszni látszik a feljutás kiharcolása. Tippünk: x, 2. 12. GENOA—PISA. Olasz B osztály. Mindkettő döntetlennel zárta a 34. fordulót. A hátralevő négy mérkőzésből öt pont kellene a pisaiaknak» a biztos feljutáshoz, esetleg a bajnoki címhez. Tippünk: x, 1» 2. 13. PADOVA—SAMBENEDETTESE. Olasz B osztály. A két 30 pontos együttes nagy harcot vív a bentmaradásért. A győztes lépéselőnyhöz jut. Tippünk: 1, x. + 1 mérkőzés: 14. PESCARA—MONZA. Olasz B osztály, AcJQgscara Pármában vesztett, a Monza Igazai pályán nem bírt a Genoa A 1, 1. további mérkőzésekre tippjeink: D. I. MAI MŰSOR TV I. MOSOR: 7.55: Idősebbek is elkezdhetik (isin.) 8.00: Iskolatévé. Angol nyelv — Follow Me! 29. 8.15: Fizikai kísérletek III. £v végi összefoglalás 8.45: Systeme Internationale 5. 9.00: A Televíziós gyermekfilmek és gyermekműsorok VI. Kőszegi Szemléjének műsorai 12.00: Képújság 13.00: Iskolatévé. Oldjuk meg! Matematika-fizika I. 14.00: A Televíziós gyermekfilmek és gyermekműsorok VI. Kőszegi Szemléjének műsorai 17.05: Hírek 17.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója 17.15: Egészségünkért! 17.35: Sportmúzeum. Magyarok az ökölvívó Európa-bajnokságokon 18.00: Képújság 18.05 Reklám 18.15: Agrárvilág 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek Is elkezdhetik 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Operetthangverseny 20.50: A hét műtárgya 20.55: Real Madrid—Videoton UEFA kupadöntő labdarúgó-mérkőzés 22.50: Tv-híradó 3. 23.00: Himnusz TV II. MOSOR: 18.05: Kuckó (ism.) 18.35: Képújság 18.40: Nasa Obrazovka. A szegedi körzeti Stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora 19.00: Súlyemelő Európa-bajnokság. Közvetítés Katowicéből 19.30: S. O. S. Gyermekfalu. A Palais Schamburg együttes koncertje 20.00: Révész Gy. István: Az első 36 óra. Tévéjáték 21.25: Tv-híradó 2. 21.45: Most és itt. Velemi alkotóműhely 22.10: Képújság MOSZKVAI TV I. MAGYAR IDŐ SZERINT 6.00: Híradó 6.35: Iskolások találkozása 7.20: Hrennyikov: Huszár ballada (szvit) 7.40: „őszi reggelek/’ Film, I. rész 8.45: Hírek 12,30: Hírek 12.50: Dokumentumfilmek 13.20: Csasztuskák. Adós Novoszi- birszkből 13.45: Alekszandr Kornyejcsuk 14.45: Hírek 14.50: ..Atyai ház.” Tv-karcolat 15.20: Vidám startok 16.05: Elet és tudomány 16.45: Ma a világban 17.00: Rajzfilm 17.10: Béke és ifjúság 17.45: Hírek 17.50: „őszi reggelek.” Film, n. rész 19.00: Híradó 19.36: Költészet. A. Szurkov 20.00: Filmkoncert 20.46 : Ma a világban 21.00: Béke kerékpárverseny ORBITA-PROGR AM: 1. Bemondó 2. „A Győzelem stratégiája.” Film, VüH. rész (67 perc) 3. Hírek (5 perc) 4. Koncert (79 perc) 5. Bemondó ÚJVIDÉKI TV: 15.2-5Műsorismertetés — magyarul 15.30: Tv-napló — magyarul 15.45: Reklám 15.50: Bejelentkezés és akció •15.55: Tv-napló 16.15: Gyermekműsor 16.45: A jugoszláv férfi kézilabdakupadöntő közvetítése — magyarul 16.15: Zenés műsor 16.45: Testnevelés — A jóga Jugoszláviában — magyarul 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19-30: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Játékfilm 22.30: Tv-napló 22-50: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: BNV-rekiám 8.23: Világablak. Az olvasás gyönyörűsége (Ism.) 8.53: Kis magyar néprajz 8.58: Népi dallamok nagy mesterek kezében II. rész 9.48: Indulók. Muzsika gyerekeknek 10.05: Gáti József rádiós szerepeiből 11.28: Gáspár Cassado gordonkázik 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Közéleti térkép. Riport 13.05: Pataky Kálmán emlékezetes szerepei. VIII'3. rész 13.48: Erkel Ferenc: ünnepi nyitány 14.09: A magyar széppróza századai, Kölcsey Ferenc: a vadászlak (ism.) 14.25: Qperaslágerek 15.00: Népzenei Hangos Üjság 15.40: Kamarazene 16.05: MR 10—14. Iskolák, őrsök, barátok 17.00: Solohov: Csendes Don. XV/3. rész (Ism.) 17.51: Régi híres énekesek műsorából 19.15: „Szép életem lobogj, lobogj tovább . . .” (ism.) Videoton? A hazai 0—3 után- reménykednek-e még Székesfehérvárott? — Nem is annyira a háromgólos hátrány a lehangoló, hanem a pénteki, a Debrecen ellen mutatott rossz forma — kesergett Szalmási Tamás. — Tudom, hogy a fogadóirodák legfeljebb egy az ezerhez vennék kupagyőzelmünket, mi azonban ezt a minimális esélyt is meg akarjuk ragadni. Amíg élünk, remélünk... Egyébként — ez a személyes véleményem — már egy tisztes eredménnyel is kiegyeznék, még ha nem is sikerül ledolgozni a 0— 3-at. Forduló az NB II-ben A labdarúgó NB II-ben 16 fordulón át állt az első helyen a Bp. Volán és 13 alkalommal a Vác, de a vasárnapi eredmények úi csapatot vittek az első helyre: a Siófok az 1984/85-ös idényben először lett listavezető. A helycserével kiéleződött a helyzet az NB II-ben a feljutásért, a Siófok egy ponttal előzi a Bp. Volánt, és hárommal a Vác együttesét. A szerdai 31. fordulóban a Sió. fok és a Bp. Volán hazai pályán játszik, a Vác pedig idegenben. Egyébként hét forduló van még hátra, ebből a Siófok és a Bp. Volán négyszer, a Vác pedig háromszor lesz pályaválasztó. A Siófok és a Bp. Volán egyaránt idegenben játszik a Szolnokkal, s a zárófordulóra marad egymás elleni küzdelmük' a Siófok otthonában. A szerdai 31. forduló párosítása: Szolnok—Keszthely. Bp. Volán—Nyíregyháza. Diósgyőr—Salgótarján, Özd—Szekszárd, Tapolca—Sopron. Siófok—Bakony Vegyész, Metripond—Kazincbarcika, Nagykanizsa—Baja. Debreceni Kinizsi—22. sz. Volán, Dunaújváros—Vác. 20.15: Népdal feldolgozásokból 20.35: Kitüntetett zeneművészek a stúdióban 21.30: Negyvenéves az ENSZ. IV. rész 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Balettzenék operákból 22.49: Az élelmiszer-kutatás műhely ében 23.04: Évszázadok mesterművei 0.10: Toronyzene PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán. Dallamok, emlékek 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05— 12.00: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: A Főivárosi Operettszínház művészeinek felvételeiből 12.25: Útikalauz — üdülőknek 12.30: Népi zene 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Randevú a Jókai Klubban 15.05: Rádióhírmondó 16.04: Egy órában egy élet. Doris Day 17.05: ötödik sebesség. Ifjúság, politika, kultúra 18.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről : Bp. Honvéd— DMVSC, MTK-VM—Vasas, Békéscsaba—SZEOL AK. Eger—Ú. Dózsa, Pécs—Tatabánya, és a balatonfüredi Soling Európa-bajnokság 16.50: Diákfoci 19.05: Nóták 19.20: Julian Lennon felvételeiből 20.05: Mit olvashatunk a Béke és StzocLalIzmus című folyóiratban? 20.15: Hunyadi Sándor meséli. 5. (befejező) rész (ism.) 20.45: Sportösszefoglaló Kb.: 20.58: Real-Madrid—Videoton UEFAkupadöntő közvetítése 22.50: Az MR vonóstánczenekara játszik 23.20: Sanzonfelvételek 24.00— 4.30: Éjféltől hajnalig 3. MOSOR: 9.08: Szimfonikus zene 10.34: Operába hívogató. Verdi: A trubadúr 11.05: Pillanatkép 11.10: Zenés játékokból 12.00: Romantikus kamarazene 13.05: Szonda. Tudományos magazin (ism.) 13.35: Barokk zene 14.30: Magnóról magnóra 15.10: Rossini; Olasz nő Algírban. Részletek 16.09: Balassa Sándor műveiből 16.51: Emlékezetes hangversenyek 16.10: Komolyzene — könnyedén 18.30: V materinskom jazyku 19.05: Opera-művészlemezek 19.45: Külföldi tudósoké a szó. Édesvíz a tengerből 20.00: A Cseh Filharmonikus Zenekar hangversenye Kb.: 21.25: Kubai dzsesszfelvételekből 22.01: Nakonxipán zenéi (ism.) 22.30; Felszabadulás és irodalom 51 BIRKÓZÁS I Hódmezővásárhelyen, a területi szabadfogású úttörő B-kor- csoportos versenyen a 45 kg-os súlycsoportban 4. Szabadi Zsolt. 49 kg-ban 1. Hamzó József, 53 ky-ban 2. Tóth P., 58 kg-ban 3. Dudás Zsolt. Valamennyien a Kalocsai SE 'birkózói. Pl CSELGÁNCS Baján szombaton rendezték meg a Bácska Kupa serdülő cselgáncsiversenyt, amelyen har- m'nc egyesület 255 versenyzője indult. A megyei versenyzők eredményed': 44 kg: 3. Sárkány (KSC) és Andrási (BSK), 48 kg: 1 Mészáros (BSK), 52 kg: 3. Dózsa (BSK), 60 kg: 1. Wolf (BSK), 64 kg: 3. Marton (KSC), 68 kg: 3. Zoltai (KSC). A pontverseny végeredménye: 1. Debreceni Dózsa 12, 2. BSK 10, és Bp. Honvéd 10, 4. Bp. Spartacus 10, 5. Ű. Dóssá 9, 6. Szolnoki Kilián FSE 6 ponttal. E . EVEZÉS a ___________________ A Bajai Spartacus—Vízügy evezősei az elmúlt hét végén a Velencei-tavon rendezett „Dr. Török Zoltán”-emlékversenyen vettek részit. A minősítő jellegű evezősverseny csak felnőtt számokból állt. Az első napon Vörös János az egypárevezős versenyen első helyezést ért el. 7:19 nemzetközi szintű eredménnyel és ezzel megszerezte az indulás jogát a május 25—26-án Duis- burgban megrendezésre kerülő nemzetközi „A” kategóriás versenyen. A férfi kétpárevezősök versenyén a baljai. Ódor, Molnár kettős 6:48 idővel győzött. Ök is indulhatnak Duisburgban a válogatott négypárevezős csapatban. A második napon a női kormányosnélküli kettesek versenyében a Bartosné, Genál páros második lett. Időeredményük 8:14. A bajai férfi kétpárevezős Tóth Csaiba és Nagy Endre 7:16 idővel második volt, a bajai Odor, Molnár, Vörös, Südi összeállítású négypárevezős 6:15 idővel első lett. A pontversenyben 19 magyar és két külföldi egyesület közül a Bajai Spartacus— Vízügy szerezte meg az első helyet. KERÉKPÁROZÁS Székesfehérvár környékén rendezték meg a Videoton Kupát. Erős nemzetközi mezőnyben a Kiskunfélegyházi Húsos SK versenyzői jól megállták a helyüket. Az ifjúságiak között 52-en álltak rajthoz, és az első napi 20 km-es időfutamban Krumm Attila 3. lett A másnapi 120 km-es távon a győztessel azonos időt futva ért céllba, és az összetett egyéni versenyben, a legjobb hazai kerekesként a 3. helyet szerezte meg. iS kézilabda NB 11-es férfimérközés: Salgótarjáni Építők—DUTÉP SC 24—18 (12—12). Salgótarján, 200 néző. Vezette: Jónyer, Jancsurák. DUTÉP: Seíbessy — Boda (1), Hajba (5), Zag (3), Korsós (8), Barna, Nagy '(1). Cs.: Molnár (k), Kanyó, Péntek, Kovács, Gál. Mb. edző: Korsós Miklós. 16—14-re még a kecskemétiek vezettek, innen fordított a tar-, jáni gárda. NB 11-es női mérkőzés: Gold-. berger—DUTÉP 24—14 (12—9). Bp. 100 néző. Vezette: Nádasdy, Tóth. DUTÉP: Kókad — Szabó (D, Molnár (1). Hegedűs, Patyi (1). Peszmet (9), Faragó. Cs.: Bodor (k), Oszlai, Takács (2). Edző: Toókos György. Fizikailag nem tudta felvenni a versenyt a bajnokesélyessel a kecskeméti csapat. Megyei férfi bajnokság, (zárójelben az ifjúsági eredmény): Kiskun máj sa—MFSC 21—21 (20—21), Tiszakécske—Lajosmá- zse 20—40, Kkfházi Műanyag— KAC-MEDOSZ 23—2-7. Megyei női bajnokság: Lajos- mizse—-Kiskunmajsa 29—27 (9— 5), KAC-MEDOSZ—Harkakö- töny 19—10 (40—4), Jánoshalma II—Szánk 16—15 (29—2), Nemesnádudvar—Soltvadkert 16—10 (20—10). Országos ifjúsági bajnokság: Lajosmizse—KAC-MEDOSZ 19— 16. Férfi MNK-mérközés: Kkfházi Műanyag—Szentesi Kinizsi 26— 22. KOSÁRLABDA ______ Felszaba dulási Kupa férfimérközés: Bajai SK—Álba Régia Építők 99—66 (59—37). Baja, Türr István Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Szittya, dr. Páli. BSK: Hosszú (31), Gorjanácz (6), Kovács (18), Pálkerti (2), Pestality (5). Csere: Likár (15), Kiss (9), Janity (2), Szőke (4), Szabó (7). Edző: Kovács József és Schmidt Lajos. NB 11-es férfimqrkőzések: Vaskúti Bácska—Salgótarjáni Kohász 90—83 (40—44). Baja. Vezette: Cserkúti, Nemes. Vaskút: Csátaljai I. (5), Kan- csár (2), Heller (17), Göttlinger (2), Nagypál (18). Csere: Kulisics (2), Karácsonyi (18), Szabó (26), Farkas. Edző: Vinkó László. Békés—Kkfházi Lenin Tsz SK 78—73 (34—46). Békés, 300 néző. Vezette: Patai, Bernáth. Lenin Tsz SK: Petróczi (22), Bódi S. (10), Maros (9), Tóth (12), Nádasdy (20). Cs.: Csuka, Danics, Fekete. Edző: Bódi Sándor. NB 11-es női mérkőzések: Békés—Kkfházi Vasas 67—47 (37— 28). Békés, 200 néző. Vezette: Patai, Bernáth. Vasas: Gál (15), Pardely (12), Sulyok (10), Borbás, Rádi (2). Cs.: Mátrai (2), Nemcsok (2), Dorogi (2), Fekete (2), Dinnyés. Edző: Bódi Tivadar. Bajai Tanítóképző—Salgótarjáni Kohász 68—39 (33—14). Baja. Vezette: Cserkúti, Nemes. Bajai TK: Ormódi E. (14), Kovács (16), Karácsonyiné (3), Görög (7), Kmetovics (25). Cs.: Bauer (3), Nagy, Mihálovics, Ormódi A., Bottlik. Edző: Schmidt La- josné. s LABDARÚGÁS I Kecskeméti sikert hozott az úttörő-olimpia megyei labdarúgódöntője. A Kalocsán megrendezett négyes döntőbe az északi és a déli terület első két helyezettje jutott be. A kecskeméti Leninváro- si Iskola (Horváth Zoltán, Kovács Lajos, Valter Gábor, Palásti György, Veszelszki Tamás, Ve- szelszki Csaba, Balázs István, Vancsúra Tamás, Kovács József, Szabó Balázs, Gáli Tibor, Magyar Róbert, Zsolnai Csaba, Bajáki Ede, Kovács Endre, testnevelő: Grosán Pál) csapata valamennyi ellenfelét legyőzve szerezte meg Bács-Kiskun megye úttörőbajnoka címet. Második a bajai Újvárosi Iskola, harmadik Nyárlprinc, negyedik pedig Tompa lett. Megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság: Északi csoport. Honvéd Gábor Á. SE—Kiskunmajsa 6—0, Honvéd Mezőfi SE— Imrehegy 1—2, Kkfházi Húsos- Kerekegyháza 3—1 (3—2), Császártöltés—Kkhalasi Spartacus 2_o (1—0), Csengőd—Tiszakécske 2—3 (4—0), Harkakötöny—He- tényegyháza 2—5 (4—3), Helvéciái MEDOSZ—Tiszaalpár 0—2 (2—1). A BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. Tiszakécske 24 19 1 4 82—30 39 2. H. Gábor A. SE 23 15 6 2 70—18 36 3. Csengőd 24 15 6 3 56—19 36 4. Imrehegy 24 13 6 5 46—28 32 5. Kerekegyháza 24 12 7 5 59—33 31 6. Hetényegyháza 24 8 6 10 33—34 22 7. Tiszaalpár 24 8 6 10 40—47 22 8. Kkh. spart. 23 7 7 9 36—39 21 9. Császártöltés 23 7 6 10 37—47 20 10. Kiskonnmajsa 24 8 4 12 28—54 20 11. Kkfh. Húsos 25 9 2 14 31—58 20 12. Helvéciái M. 25 6 S 14 32—45 17 13. MFSC 24 6 9 13 17—38 17 14. H. Mezőfi SE 25 3 10 12 32—72 16 15. Harkakötöny 25 5 3 17 32—69 13 ifjúságiak (ÉLCSOPORT) •1. Tiszakécske IS 16 ■lí 2 64—16 33 2. Csengőd 18 16 — 2 65—13 32 3. Kerekegyháza 19 13 3 3 51—25 29 4. Kkfh. Húsos 19 10 1 8 48—25 21 5. Tiszaalpár 20 10 1 9 46—43 21 Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kalocsai csoport: Bátya—Dunapa- taj 1—3 (1—2), Szalkszentmárton —Szakmár 1—0 (0—2), Dunate- tétlen—Homokmégy 3—2 (2—5), Solt—öregcsertő 5—0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Homokmégy 11 6 1 2 36—11 17 2. Dunapataj 11 8 1 2 37—20 17 3. Szakmár 12 5 3 4 31—19 13 4. Dunavecse 11 6 1 4 20—15 13 5. Szalkszentm. 13 5 2 6 24—36 12 6. Bátya 12 4 1 7 19—23 9 7. Dunate tétlen 12 4 1 7 16—26 9 8. Oregcsertő 12 1 2 9 7—40 4 Megyei II. o. labdarúgó-bajnokság. Déli csoport. Katymár—Úszód 9—1 (5—1), Dusnok—Kisszállás 1—0 (4—0), Hajós—Tompa 5—1 (12—0), Tataháza—Bácsborsód 3—1 (4—3), Mélykút—Vaskút 3—0 (3—2), Hercegszántó—Gara 4—2 (3—2), Ér- sekcsanád—BSK junior 0—2 3—o), Fájsz—Honvéd Kinizsi SE 1—1. Á BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Mélykút 2. Katymár 3. Hercegszántó 4. Hajós 5. Tompa 6. Gara 7. Érsekcsanád 8. Dusnok 9. H. Kinizsi SE 10. Tataháza 11. Kisszállás 12. Fájsz 13. Kelebia 14. Úszód 15. Vaskút 16. Bácsborsód BSK junior 26 17 5 4 61—20 39 26 14 7 5 54—26 35 26 13 6 7 51—28 32 25 11 9 5 49—20 31 26 11 9 6 44—39 31 25 11 7 7 64—41 29 25 11 7 7 41—27 29 25 10 6 9 43—32 26 27 9 7 11 40—62 25 26 11 2 13 42—68 24 25 10 3 12 36—34 23 27 5 11 11 34—37 21 25 7 7 11 25—38 21 25 7 4 11 32—61 18 25 4 9 12 15—36 17 26 2 5 19 19—03 9 27 22 4 1 69—24 48 Megyei serdülöbajnokság: Kalocsai csoport: Kalocsai SE I— Fájsz 9—1, Kalocsai SE II—Dusnok 1—9, Dunapataj—Hajós 3—0, Császártöltés—Úszód 18—0, Sü- kösd—Miske 7—0. RÖPLABDA NB 11-es férfimérközés: Dutép SC—Ü. PEAC 3:0 (10, 3, 11). Kecskemét. Vezetté: Papp, dr. Szabó. Dutép SC: Bera, Halasi, Tajti, Karagics, Tövis, Molnár. Csere: Szoboszlai, Molnár S., Szél, Ma- czák, Gonda, Nagy T. Edző: Ma- czák György. NB 11-es női mérkőzés: Kalocsai SE—Újlaki FC 3:0 (4, 12, 5). Kalocsa, 100 néző. Vezette: Tirpák. Kalocsai SE: Sándor H., Kovács, Sándor B., Babai, Király, Farkas. Csere: Kengyeli, Tóth, Deák. Edző: Kovács Ágnes. A Dutép SC női mini- és úttörőcsapata Egerben az országos utánpótlás-versenyen szerepelt. Eredményeik: Mini Kupa: 1. Dutép SC, (edző: Drevenka Lujza), 2. Debrecen, 3. Eger. Úttörő Kupa: 1. BVSC, 2. Dutép (edzők: Nyilas József és Rácz Ernő), 3. Eger. A tornán a legjobb ütőjátékos különdíját a kecskeméti Czéh Ágnes nyerte. f^ SAKK Kalocsán rendezték meg a III. Szabad Föld Kupa megyei döntőjét. A csapatversenyben a községi együttesek, az egyéniben pedig a városokból érkezett versenyzők végeztek az élen. A végeredmény: Csapatok: 1. Lajosim- zse 17, 2. Dusnok 14,5, 3. Kecskemét Városi Tanács 14, 4. Kiskunfélegyháza 14, 5. Kalocsai Kisgép 11,5, 6. Kunfehértó 9 ponttal. Női egyéni: 1. Kapus Rita (Kiskunfélegyháza), 5, 2. Puskás Györgyi (Kiskunfélegyháza) 4, 3. Korsós Sarolta (Kalocsa) 3,5. Férfi egyéni: 1. Molnár Béla (Kecskemét) 6,5, 2. Czíbulka Zoltán (Kalocsa) 6, 3. Gyarmati István (Lajosmizse) 4,5 ponttal. Az országos döntőbe a csapatverseny győztese és az egyéni versenyek első két helyezettje jutott tovább. SÚLYEMELÉS Békéscsabán rendezték meg a területi minősítő egyéni súlyemelőverseny III. fordulóját. A Kecskeméti Spartacus versenyzőinek eredményei: felnőttek: 60 kg: 1. Marton, 190 kg (90, 100), 2. Kasza Gy. 185 kg (80, 105), 82,5 kg 1. Szlovák 315 kg (140, 175). Ezzel Szlovák teljesítette a felnőtt I. osztályú szintet és elnyerte a verseny legjobbjának járó tiszteletdíjat. Ifjúsági I. korcsoport: 75 kg 1. Bálint 235 kg (105, 130). Serdülők: 52 kg, 2. Boldizsár 127,5 kg (55, 72,5). Boldizsár ifjúsági ezüstjelve- nyes szintet teljesített. Úttörők 52 kg: 1. ifj. Kasza Gy. 145 kg (65, 80). TEKE ■'%] NB 111-as fér fimér kőzések: K. MÁV—Kkhalas 6:2 (2390— 2209), Szegedi Postás—Szanki Olajbányász 4:4 (2330—2265), KTE—Makó 8:0 (Makó nem jelent meg), Nagykőrös—Dutép SC 6:2. Kilenc megye részvételével Diósgyőrben tartották meg a keletmagyarországi területá teniszbajnokságot. A Kecskeméti TC versenyzői szép eredményeket értek el: Férfi egyes: 1. Tóth Mihály. Női egyes: 2. Csávás Csilla, 3. Szabó Judit. Férfipáros: 2. Tóth, Kontra. Női páros: 3. Szabó, Csávás. Vegyespáros: 1. Klivényi, Szabó (JÄTE, KTC), 2. Tóth, Nagy Á. (KTC, JATE), 3. Kontra, Csávás. TÖMEGSPORT Baján megtartották a „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb?” tömegverseny városi döntőjét. A lányoknál a 60 m síkfutásban 24 indulóból heten teljesítették a szintidőt. A legjobb eredményt Mendlér Luca II. Rákóczi érte el, 8,8. A 800 m síkfutásban 1. Székely Krisztina II. Rákóczi, 2:41,1. Fiúk 60 m 1. Gyarmati (Központi Ált. Isk.) 8,9. 80Ü m 1. Bokányi (Központi) 2:34,9. H VÍZILABDA I Bp. Ifjúsági bajnokság: KVSC —Siketek 30—1. Bp. serdülőbajnokság: KVSC—Cegléd 14—3, G.: Nagy R. 5, Gyenes 5, Szabó, -Golovics, Hegedűs, Vincze. KVSC —Vasas 15—4. G.: Loványi 8-, Deák 2, Nagy R. 2, Hegedűs 2, Szabó. Úttörő I. B osztály: KVSC—CSMSK 5—4. G.: Várnagy 4, Mezős 0. Úttörő II. B osztály: KVSC—Bp. Honvéd 6—2. G.: Mészáros 2, Pánczél 2, Stein- acker, Polonkai. MA: LABDARÚGÁS NB 11-es mérkőzés: Nagykanizsai Olajbányász—Bajai SK, Nagykanizsa, 17 órakor. Előkészületi mérkőzés: Miske— Kecel. Miske, 17 órakor.