Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-15 / 112. szám
1985. május 15. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT * SPORT Gyenge játék, megérdemelt vereség Magyarország—Hollandia 0—1 (0—0) A vb-döntőbe jutott magyar labdarúgó-válogatott számára már nem volt tét a keddi Hollandia elleni selejtezőn, mégis valósággal lázban tartotta' az egész várost, sőt az országot is a sorozátzáró kilencven perc. A Népstadionban még délelőtt is próbálkoztak belépőkért, de mint Babati Lajos igazgatóhelyettes elmondta, 72 000 jegyet adtak ki, s valamennyi az utolsó darabig elfogyott. A két csapat yáltozatlan ösz- szeállításban kezdett csak a bírói hármas nem abban a felállásban futott ki, mint ahogy azt előre jelezték. A vezető bírónak jelölt D. Ahlenfelder ugyanis megsérült, és a partjelző, K. J. Assenmacher lépett, elő vezető bírónak. Ahlenfelder pedig zászlóval P. Kindtnek segített. A magyar válogatott kezdte a játékot, és az e4ső percekben nyilvánvaló volt, hogy Hollandia számára nem babra megy a játék. Az első magyar próbálkozásokat elég durva szabálytalanságokkal állították meg. A 20. percben Kardos jól adott’ Nyilasi elé. de a kapitány a- 16-oson eggyel többet cselezett a kelleténél, és elakadt a védőkben. A sok mozgásból álló és magyar fölény jegyében zajló mérkőzésen elég kevés volt az esemény, de izgalom így is akadt. Szünet után a hollandoknál Lokhoff nem jött pályára, helyette de Wit folytatta, aki a bal szélre állt. Ugyanakkor Mezéy György szövetségi kapitány időlegesen a két magyar szélső helyét cserélte fel. A kezdő tíz perc sokkal élénkebb. frissebb volt, mint az első játékrész hasonló szakasza. Az feltűnt, hogy a hollandok sebességet váltottak. Az 54. percben Détári távoli bombával kísérletezett, elemi erejű lövése Van de Korput fejéről vár gódott vissza. Ugyanebben a percben Van Basten ragyogóan furakodott ki a magyar védők gyűrűjéből, és 7 m-es bombája a vert Disztl fölött a felső lécről pattant vissza a mezőnybe. Az 56. percben Wijnstekers vitázott a bíróval, ezért sárga lapot kapott. Ahogy enyhült a meleg, úgy lett egyre több a levegő a hollandok számára, akik feltűnően gyorsabban, rámenősebben, és ügyesebben is kombináltak, kevés volt az eladott labdájuk. A 69. percben azután a lendületes, de Wit vezetést szerzett a vendégeknek. A bal oldalon Sallai és Róth között egy villámgyors mozdulattal kilépett, majd mintegy 8 méterről a kiinduló Disztl mellett a jobb felső sarokba emelt (1—0, Hollandia javára). Három perc elteltével Esterházyt Mészáros váltotta fel. A gól után egyértelművé vált a holland taktika: őrizni az előnyt. A 83. percben Kardos köny- nyelműsködött, nem jól irányzott labdáját elcsípték a hollandok, Koemant futtatták, aki 25 méterről fölébombázott, három perc múlva Détári jobb oldali szögletét Kardos 12 méterre a kaputól remekül meglőtte, Van Breukelen azonban parádés védéssel szögletre mentett A sarokrúgást nem engedte elvégezni de Wit, ezért sárga lapot kapott Három perccel a lefújás előtt újra Koéman villant, 14 méteres, léc alá tartó bombáját Disztl látványosan, de nehezen tenyerelte szögletre. A 91. percben Kiéit szabálytalankodott, majd akadályozta a szabadrúgás elvégzését, ezért ő is sárga lapot kapott. A magyar együttesnek már nem volt lehetősége az egyenlítésre. 'KEKr’dőMcm * m • , .í- Ü : I m . i ■ Rotterdam Az újságírók úgy tetszik — azonos véleményen vannak a szerdai KEK-döntő várható eredményével kapcsolatban. „Csak az Everton nyerhet” — ívélik, s arról írnak, régen volt már kupadöntő ennyire egyesé- ílyes. Utalnak az 1983-as Aberdeen—Real mérkőzésre, meg a tavalyi Juventus—Porto fináléra, ahol a győztesek csak nagy- nagy harcban hódították el a kupát. ^ Az 1^85-ös párosítás régóta ismert; Everton—Rapid. Ami .a. ^csapatok útját illeti: az angolok ,simán vették Valamennyi aka- 'dályukat, mindössze egyetlen (!), gólt kaptak, s veretlenek maradtak. Viszont a Rapid bukdácsolt rendesen. A Celtic tulajdonképpen kiverte a bécsieket, de miután a túlontúl lelkes skót nézők a glasgowi visszavágón fejen dobták Pacultot, az UEFA újrajátszást rendelt el, és a Rapid az újabb eséllyel már élni tudott. Drezdában is kaptak egy hármast, de a visszavágón ötöt tudtak rúgni, ami nem kis bravúr. Így úgy tartják, már Moszkvában véget ért a Rapid-sikerszé- ria, amikor az elődöntőben kiverték a Dinamót, s eldőlt, hogy á döntőben az Everton lesz az ellenfél. Mert hiába'tartják ”-jó játékosnak Kranklt, Webert, Braunedert, Panenkát, Pacultot, a szuperangolok ellen a szakértők szerint nincs esélyük. Ami azt illeti, az Everton valóban csodás szezont tudhat maga mögött. Elsöprő fölénnyel nyerte a hihetetlenül kemény, és nehéz angol bajnokságot, döntőt játszhat a hasonló jelzőkkel illethető szigetországi kupában, és minden nehézség nélkül sétált a KEK döntőjébe. Ha a bajnokság mellé a hazai kupát is megnyeri, olyan bravúrt ér el, ami eddig csak két angol csapatnak sikerült. S ha még a Kupagyőztesek Európa Kupáját is begyűjti, akkor 1985 alighanem szenzációs évként kerül be az. Everton történetébe. Rotterdamban érdeklődéssel várják az idei első kupadöntőt, amely szerdán 20.15 órakor kezdődik abban a stadionban, ahol legutóbb a holland—osztrák VB- selejtező volt (1—1). Bizonyos, most döntetlen nem lesz. RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN X Klampár Tibor, a Bp. Spartacus világ- és Európa-bajnok asztaliteniszezője június közepétől az osztrák TTC Langenlois színeiben versenyez tovább. X Kézilabda országos ifjúsági férfibajnokság: KAC-MEDOSZ— Újpesti Dózsa 22—21. X Nem volt könnyű dolguk hétfőn a kerékpáros békeverseny résztvevőinek az 5., Jihlava és Olomouc közötti 172 kilométeres szakaszon. A mezőny végiig nagy melegben, tűző napsütésben haladt. A győzelmet a szovjet Riho Szuun szerezte meg a csehszlovák Kreuziger és az NDK-beli Boden előtt. X Dicstelenül fejezte be bajnoki szereplését a Manchester Ä tbtő 20. heti, május 18—19-i szelvényén továbbra is NSZK, Bundesliga 1, és II.. valaipint olasz A és B osztályú' mérkőzések szerepelnek. * TLppjeinkV H l. Mannheim—Hamburg. NSZK, Buridesliga I. Az elmúlt heti súlyos 'vereség rontott a hazaiak Jó telje- VsitVnényén. A Hamburg győzött. Z' Tippünk: x, 1. 2. VFB Stuttgart—Mönchengladbach. |NSZK, Bundesliga 1. Mindketten vesztettek szombaton. A Stuttgart Ham'burgban, míg a vendégek otthonukéban. . , Tippünk : 1, X. 3. Darmstadt—Hertha BSC. NSZK. Bundesliga II. A Darmstadt vereséggel távózott az éllovas Kassel otthonáéból. A Hertha hazai döntetlenjével a 'középmezőnyben maradt. * Tippünk: x, 1. 4. Óberhausen—Stuttgarter Kickers. .NSZK. Bundesliga II. Az Oberhausen 1 döntetlenjével a kiesözóna közelében i maradt, de a vendégek is veszélyben Vvahnak még. Tippünk: x, 1. 5. Solingen—Nürnberg. NSZK. Bundesliga II. A Solingen hazai vereségével ismét nyílt lett a feljutá- ,.sért folyó küzdelem. A Nürnberg is ráz erélyesek között van. v Tippünk: x, 2. 6. St. Pauli—Saarbrücken. NSZK, Bundesliga II. A Saarbrücken hazai .'veresége a forduló legnagyobb meg- Llcpetése. Tömörebb lett az élmezőny, v, Tippünk: 2. x, * 7. Ulm—Duisburg. NSZK. Buhdesli- 1 ga II. Az újabb vereség megpecsételje a hazaiak sorsát. A Duisburg 31 United gárdája. Az angol labdarúgókupába jutott — szombaton a Wembley-ben az Evertonnal játssza a döntőt — együttes utolsó bajnoki találkozóján 5—1 (3— 0) arányban vereséget szenvedett a Watfordtól. A Watford már 5—0-ra vezetett, amikor Moran az utolsó percben megszerezte a manchesteriek becsületgólját. A vereség ellenére a MU a táblázat második helyén áll, de mivel az őt követő Tottenham és Liverpool még játszik, megelőzhetik. X A péntekén kezdődő UEFA- tornára, a 16 éven aluli labdarúgó-válogatottak nem hivatalos Európa-bajnokságára hétfőn több külföldi vendég érkezett. Már Budapesten tartózkodik Günter Schneider (NDK). az UEFA ifjúsági bizottságának elpontjával sem érezheti biztonságban magát. Tippünk: x. 8. Bürstadt—«Kassel. NSZK, Bundesliga II. A hazai gárda a kiesés elkerüléséért, míg a listavezető Kassel a bajnoki cím elnyeréséért küzd. Tippünk: 2. 9. FC Homburg—Hannover. NSZK, Bundesliga II. Mindketten döntetlennel fejezték be a legutóbbi fordulót. Tippünk: x. 2. 10. Como—Milan. Olasz A osztály. A biztos bentiparadáshoz egy pontot kell szereznie a Como együttesének, amire a hazai környezetben minden esélye megvan. Tippünk: x. 11. Lazio—Juventus. Olasz A osztály. A Lazio a legkevesebb győzelmet szerezte (2) az A osztályban, s ezla kiesést jelentette számára. A ,,Ju*ve” érmes helyért küzd. Tippünk: xK2. 12. Cesena—Pisa. Olasz B osztály. A vasárnapi fordulóban egyforma eredményt értek el. Tippünk: x. 13. Parma—Pescara. Olasz B osztály. A Parma vesztett, a Pescara döntetlennel zárta a 33. fordulót. A hazaiak még bentmaradhatnák. Tippünk: x, 1.-H mérkőzés: 14. Sampobasso—Catania. Olasz B osztály. Mindketten gyengén szerepelnek. A Campobasso újabb vereségével a kiesőjelöltek közé került, > Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tippjeink: x. x. D. I. nöke, Renato Orlando (Svájc), az UEFA svájci irodájának referense. Rajtuk kívül megérkezett az UEFA ifjúságf bizottságának néhány tagja, így a szovjet Vlagyimir Ivanov, a török Senes Érzik, a francia Maurice Burlaz és a spanyol Adolfo Gil de la Serna. A Ifi-os döntőben részt vevő csapatok szerdától érkeznek Magyarországra. MA: LABDARÚGÁS Az MNK megyei selejtezőinek első fordulója, kezdés 17 órakor: Jakabszállás—Kkfházi Húsos, Helvéciái MEDOSZ—Kerekegyháza, Tiszaalpár—Tiszakécske, Bugac—Honvéd Mezőfi SE, MFSC—Hetényegyháza, Jász- szentlászló—Honvéd Gábor Á. SE, Bácsbokod—Vaskút, Szerelnie—Hercegszántó, Csávoly— Katyimár, Nemesnádudvar—Ér_ sekcsanád, Felsőszentiván—Tataiháza, Bácsborsód—Gara, Bo- rota—Honvéd Kinizsi SE, Kunbaja—Kelebia, Kunfehértó—Hajós, Szánk—Kiskunmajsa, Har- kakötöny—Kisszállás, Császár- töltés—Imrehegy, Kiskunhalasi Spartacus—Tompa, Dunatetét- len—Csengőd, Homokmégy— Dusnok, Bátya—Fájsz, Dunapa- taj—Úszód, Rém—Mélykút. Kérjük h pályaválasztó •sportegyesületeket, hogy laz MNK- mérkőzések ^végeredményét (félidőt, esetleges hosszabbítás vagy tizenegyesrúgás eredményét) május J6-án, csütörtökön délelőtt a sportrovathoz adják le. Telefonon a sportrovat i20 054-es közvetlen vonalán, vagy « 27 611-es központi számon a 71 és 20-as mellékszámokon, fehol pedig lehetséges, a 26 216-os telex-szám ra adható le a tudósítás.) Előkészületi mérkőzés: Miske—Kiskőrös, 17 órakor. Aktívaértekezlet a testnevelés és sport további feladatairól: Kecskemét, megyei tanács, 9 óra. A Petőfi Népe totó-tanácsadója 1BBÍB HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK J EL BIRKÓZÁS NB II-es férfimérkőzés: Kkfhá/.i Lenin TSZ SK—Miskolci Postás 87—86 (45—39). Kiskunfélegyhá- za, vezette: Tatai, Kertész. • Tihanics Tibor magabiztos birkózással nyert az Ű. Dózsa nemzetközi versenyén. Az Újpesti Dózsa nemzetközi jubileumi kötöttfogású versenyén szép kecskeméti siker született az 57 kg-ban (10 induló) Tihanics Tibor, Tímár (SZVSE), Sdhlukk (BVSC), Lackó (SZVSE) legyőzésével nyerte a csoportdöntőt. A döntőben változatos, szép küzdelemben győzte le 14:9 arányban Kiss Jánost (SZVSE). Ezzel- megszerezte az I. o. minősítést. NB Il-es férfimérkőzés: Külker SC—DUTÉP SC 3:2 (13, 5, —dl, —10, 4) Bp. Vezette: Bíró; Rábai. DUTÉP SC: Bera, Halasi, Taj- ti, Tövis, Szöboszlai, Molnár Z. Csere: Eckert, Pácsa, Molnár S. Maczák, Széli. Edző: Maczák György. A tartalékosán kiálló DUTÉP akarása kevés volt a győzelemhez. Kitűnt: Szoboszlai. KOSÁRLABDA RÖPLABDA Kkfházi Lenin TSZ SK: Ná- dasdy (24), Tóth (10), Maros (14), Petróczi (19) Bódi (16). Csere: Danics (4), Csuka, Pólyák. Edző: Bódi Sándor. NB Il-es női mérkőzés: Kkfházi Vasas—Miskolci Postás 61—50 (38—21). Kíkfháza. vezette: Pa" tai, Kertész. KJkíházi Vasas: Borbás (17), Bódi (14), Pardely (12), Gál (7), Mátrai (5). Csere: Rádi (4), Lő- rincz (2), Juhász, Dorogi, Fekete. Edző: Bódi Tivadar. labdarúgás ______ Me gyei II. osztály: DÉLI CSOPORT (zárójelben az ifjúsági eredmények). Mélykút—Tompa 3—2 (7—0), Fájsz—Úszód 1—1 (1—1), Hercegszántó—Bácsborsód 12—1 (5—0), Dusnok—Tataháza 6—1 (5—0), Érsekcsanád— Kisszállás 3—0 (6—2), BSK— Vaskút 2—0 (2—0), Katymár— Kelebia 3—I (1—0), Honvéd Ki* nizsi SE—Gara 5—2. A BAJNOKSÁG 1. Mélykút 2. Katymár 3. Tompa 4. Hercegszántó 5. Gara 6. Hajós 7. 'Érsekcsanád 8. Dusnok 9. H. Kinizsi SE 10. Kisszállás 11. Tataháza 12. Kelebia 13. Fájsz 14. Úszód 15. Vaskút 16. Bácsborsód BSK Állasa: 25 16 5 5 58—20 37 25 13 7 5 45—25 33 25 11 9 5 45—34 31 25 12 6 7 47—26 30 24 11 7 6 62—37 29 24 10 9 5 42—27 29 25 11 7 7 41—27 29 24 9 6 9 42—32 24 26 9 6 11 39—51 24 24 10 3 11 36—33 23 25 10 2 13 39—67 22 25 7 7 11 25—38 21 26 5 10 11 33—36 20 24 7 . 4 13 31—52 18 24 4 9 11 15—33 17 25 2 7 18 18—78 9 26 21 4 1 67—22 46 ÉSZAKI CSOPORT Hapkakötöny—Honvéd Mezőfi SE 2—2, Helvéciái MEDOSZ— MiFSC 0—0, Kiskunhalasi Spartacus—Hetényegyháza 3—1 (2— 0). Kkfházi Húsos—Imrehegy 1— 3 (6—0), Császártöltés—Kiskunmajsa 2—0 (1—0), Tiszakécske— Kerekegyháza 7—3 (3—3), Csen- god—Tiszaalpár 2—0 (2—0). 4. Kerekegyháza 5. Imrehegy 6. Kh. Spartacus 7. Hétényegyháza 8. Tiszaalpár 9. Kiskunmajsa 10. Császártöltés 11. Kkfházi Húsos 12. Helvéciái M. 13. MFSC 14. H. Mezo.fi SE 15. Harkakötöny 4 79—28 37 6 2 54—16 36 6 2 62—18 34 7 4 58—30 31 6 5 44—27 30 7 8 36—35 21 23 7 6 10 28—32 20 23 7 6 10 38—47 20 23 8 4 11 28—48 20 22 6 6 10 35—47 18 24 8 2 14 28—57 18 24 6 5 13 32—43 17 24 6 5 13 17—38 17 24 3 10 11 31—70 16 24 5 3 16 30—64 13 \ bajnokság allasa : .Tiszakécsfke 23 18 .1 Csengőd 23 15 H. Gábor A. SE 22 14 23 12 IFJÚSÁGIAK (élcsoport): 1. Tiszakécske 18 16 1 1 64—12 33 2. Csengőd 17 15 - 2 61—13 30 3. Kerekegyháza 18 13 3 2 49—22 29 4. Tiszaalpár 19 10 1 8 45—41 21 MEGYEI SERDÜLÖBAJNOK. SÁG Bajai csoport: Érsekcsanád— Gara 1—2, BSK—Nagybaracska 7—0, Vaskút—Felsőszentiván 3— 0, Bajai TFSK—Bácsborsód 13— 1, Katymár—Hercegszántó 5—5. KÖRZETI LABDARÚGÓ- BAJNOKSÁG Kiskunhalasi csoport: Kunfehértó—Rém 0—1, Borota—Szánk 0—4 (1—0), Csólyospálos—Csi" kéria 2—0, Kunbaja—Jászszent- lászló 3—I (5—D. Az élcsoport 1. Kunbaja 2. Jászszenti. 3. Csólyospálos 4. Csikéria állása: 12 10 1 1 33—14 21 12 6 4 2 33—20 16 12 4 4 4 15—18 12 12 4 3 5 17—22 11 vízilabda Úttörő I. B osztály: KS1—Kecskeméti Vízmű SC 9—5, G: De" ák (2), Mezei (2), Mezős Q: (1). Úttörő II. B. osztály: Kecskeméti Vízmű SC—FTC 12—1, G.: Teinacker (5), Mészáros (3), Magó (2), Pánczél (1), Haíkai (1). jjjjj TÖMEGSPORT Gyönyörű napsütéses időben rendezték meg Tiszaikéeskén a Vasas ifjúsági Felszabadulási Kupa tömegsport versenyét. Szolnok megyéből három, Bács- Kiskumból két iskola — vasas iparitanuló-intézet — vett részt a vetélkedőn. A hat sportág csa" pat-versenyeinek Bács-Kiskun megyei győztesei és helyezettjei: atlétika, férfiak: 2. 623-as számú intézet, Kecskemét, 3. 609*es sz. int., Baja. Nők: 3. 623-as sz. intézet, Kecskemét. Kispályás labdarúgás, férfiak.: 1. 623-as intézet, Kecskemét, 3. 609-es sz. int., Baja. Kézilabda, férfiak: 3. ~623"as int., Kecskemét. Nők: 3. 623-as int.,. Kecskemét. Lövészet, nők: 1. 623-as int., Kecskemét, Sakk, férfiak: || 609-es sz. intézet, Baja, 2. 623-as int., Kecskemét. A csapatversenyek alapján az összetett vetélkedőt és a vasasszakszervezet , vándorserlegét a kecskeméti 623-as sz. intézet tanulói nyerték. (Pálmai István tudósítása). MAI MŰSOR TV I. MOSOR: 8.00: Tévétorna (ism.) 8.05: Iskolatévé. Oroszul beszélünk (középiskolásoknak) Vizsga 8.25: Fizikai kísérletek ül. Radioaktivitás ni. 8.35: Systéme Internationale. 2. A méter-rendszer 8.50: Éneklő ifjúság. Viva la musical Virágom, haj, virágom 9.00: Történelem (ált. i9k. 5. oszt.) Rege a csodaszarvasról 9.15: Kémia (középiák. II. oszt.) A fehérjék szerkezete 9.30: Delta 9.55: Égi postások. Francia tévéfilmsorozat. VI/5. rész: Az Andokon át a Csendes-óceánig (ism.) 10.50: Reflektorfény. Az Osztrák Televízió könnyűzenei sorozata (ism.) 11.15: Képújság 15.00: Iskolatévé. Játék műalkotásokkal. 5. Kézzel-lábbal 1520: Csupajóvár (A 3—4. osztályos osztályfőnöki órákhoz) 15.55: Hírek 16.00: Komodói varánuszok. NSZK rövidülni 16.45: Egy új világ kezdete. Dokumentumfilm a XVII. kerületből 17.45: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén 18.05: Képújság 18.10: Reklám 18.15: Magyarország fürdönagyhata- lom. Dokumentumfilm 18.35: Üt a döntőig 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tévétoma 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.10: Everton—Rapid. Labdarúgó KEK-döntő mérkőzés. Közvetítés Rotterdamból. A szünetben: Reklám 22.05: Tv-Tílkör 22.15: Tv-híradó 3. 22.25: Himnusz TV II. MOSOR: 17.40: Újdonság az iskolában (IV.) Fakultáció a 7—8. osztályban 18.25: Perpetuum mobile. Légkörutazás (ism.) 19.10: Képújság 19.15: Ecranul Nostru. A szegedi körzeti .stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 19.35: Balett mindenkinek. Angol filmsorozat. VI/5. rész: Napjaink kezdetei (ism.) (FF) 20.00: Bemutatjuk a Miskolci Nemzeti Színházat 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Reklám 21.45: Esték AbodyvaL IV,4. rész: Legnagyobb szerelmi csalódásáról, a tv-ről 22.15: Képújság MOSZKVAI TV I. MAGYAR ID0 SZERINT 6.00: Híradó 6.35: Az autóbusz vezetője — fttm II. rész 7.40: Iskolások a koncertteremben 8.25: A papa, a maima és én — a turista család — film 8.45: Koncert 9.15: Hírek 12.30: Hírek 12.50: Dókuimentumfilmek 13.45: A te lenini könyvtárad 14.15: Hírek 14.20: Hárfanégyes 14.35: . . .Tizenhat évig és azon túl 15.20: Koncert 16jl5: Az ember és a törvény U6.45: Ma a világban 17.00: Rajzfilmek felnőtteknek 17.20: Tudósítóink jelentik 17.50: Hol voltál Odüsszeusz? — film I. rész 19.00: Híradó 19.35: M. Szvetlov költészete 20.00: Mindenki zenéje 20.50: Béke kerékpárverseny ORBITA PROGRAM: 1. Bemondó 2. A győzelem stratégiája — film in. (65 perc) 3. Hírek (5 perc) 4. Georg Otsz énekel (60 perc) 5. Adagio — koncertfilm (8 perc) 6. Bemondó ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: Tv-napló — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-napló 17.45: Gyermekműsor 18.15: Zenés műsor 18.45: Az önigazgatás folyamata 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Rajzfilm 20.10: Rotterdam: labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupája — a döntő közvetítése — magyar nyelvű kommentárral 22.00: Tv-napló 22.20: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Világablak (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Népdalcsokor 9.37: Beszélni nehéz ... 9.49: Dalposta 10.05: Szántás. Vladislaw Stanislaw Reymant elbeszélésének r&dióválto- zata (ism.) 10.33: Találkozás a Hang-villában 10.52: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 11.52: Filmzene 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Közéleti térkép. Riportműsor 13.05: Perényi Miklós gordonkázilc 14.09: A magyar széppróza századai. Vörösmarty Mihály: Orlay (ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika 15.30: Ritka magyar. Végvári Rezső népzenei előadása (ism.) 16.05: MR 10—14 17.00: Vesszőparipáink 17.30: Haydn: Esz-dúr (Ustdobpergés) szimfónia No. 103 18.02: Kritikusok fóruma. Kurucz Gyula : A* veszett ember 19.15: Rádiószínház: Május. Szép Ernő jelenetének rádióvftltozata 20.12: Diszkotéka 21.12: Népdalok V 21.30: Szintézis. Osztrák államszerződés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Fényes Szabolcs filmzenéiből 22.45: Mire jó a költségvetés? Beszélgetés 23.05: Operarész>etek 0.10: Madrigálok forrásokról PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: Indulók, táncok — fúvószenekarra 12.25: Útikalauz — üdülőknek 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Vándor. Barangolás a múlt és jelen érdekességei között 15.05: Boldog születésnapot! Az ünnepeltek: Gáti József, Hegedűs Géza és Hidas Frigyes 16.00: Szolnok — Tallinn. Vetélkedőműsor közvetítése. Szolnokról 17.05: Operettdalok 17.20: Diákfoci 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Nyolc rádió, nyolc dala 19.05: Phil Collins felvételeiből 19.50: Miről ír a Pártélet májusi száma? 19.55: Huszka Jenő műveiből 20.20: Hunyadi Sándor meséli. V/4. rész (ism.) 20.50: Tükörkép. Hol állunk a rangsorban? Pethő Tibor jegyzete 21.05: Beszélni nehéz (ism.) 21.17: Elvis Presley összes felvételei. XXXn/20. rész 22.30: Barangolás régi hanglemezek között 23.00: Latin-Amerika. A brazil konkrét költészet 23.30: Verbunkosok, nóták 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig 3. MOSOR: 9.08: Operába hívogató. Csajkovszkij: Anyegin 9.41: Olasz muzsika 10.50: My fair lady. Részletek 11.20: Pillanatkép 11.25: Népzene sztereóban 12.00: Porgy és Bess. Részletek Gershwin operájából 13.05: Bioritmus (ism.) 13.25: Lennie Tristano dzsesszegyütte- se játszik 13.45: Népi dallamok nagy mesterek kezében. Muszorgszkij-művek. I. rész (Ism.) 14.20: Slágerről- slágerre. Külföldi újdonságok 15.00: Saint Säens: Sámson és Delila. Háromfelvonásos opera Közben: 15.46: A bábu vére. Verseit elmondja: Fodor András 15.52: Az operaközvetítés folytatása 17.13: Boccherini: g-moll vonósnégye# 17.30: A Vándor-kórus énekel kb. 18.10: Dowland-müvek lanton 18.30: V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Miskolcról 19.05: Fiatalok a seregben 19.35: Szimfonikus zenekari hangverseny Közben: kb. , 20.30: Mindenki — másként. Mark Twain, a feltaláló kb. 21.40: Operaest kb. 22.40: Joe Pass dzsesszegyüttese játszik 23.00: Latin-Amerika irodalma