Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-10 / 108. szám

Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. május 10-én született a Bihar megyei Bors község­ben, s 74 éves korában, 1974 márciusában Budapesten hunyt el Rácz Gyula földmunkás, a magyar kommunista mozgalom kiváló hai cosa. Bihari szülőfalujában már 19)8-ban, a polgári demokrati­kus forradalom idején megala­pította a nemzeti gárdát. A ro­mán királyi hadsereg bevonulá­sa után elfogták, s besorozták a román hadseregbe. A 30-as évek elején a Városi és Falusi Dol­gozók Blokkja Bihar vármegyei tagozatának egyik vezetője, majd képviselőjelöltje; a szer­vezet feloszlatása után illegális pártmunkát végzett, s egyik szervezője volt a gyimesvölgyi csángók 1934. október 15-i fel­kelésének. Két év börtönbünte­tésének letöltése után a romá­niai Magyar Dolgozók Szövetsé­gének lett a titkára, 1941-től. pedig az Eszak-Erdélyben újjá­alakult illegális pártszervezetek egyik vezetője. Moszkvában fel­vette a kavcsolatot a Kommu­nista Internacionáléval, s a ma­gyar kommunistákkal. Visszaté­rése után elfogták 15 évi fegy­házra ítélték, majd 1942 őszén büntetőszázaddal Ukrajnába irá- nyítoűák. Szovjet fogságba esve, azon­nal partizánnak jelentkezett. Csakhamar a rovnói partizánis­kola parancsnokhelyettese, az házra ítélték, majd 1942 őszén lett. A felszabaduías után a földmunkás-, illetve a szövetke­zeti mozgalomban dolgozott. Wmm Május 10-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZlNHÄZ ■ Este | órakor: FAUSTUS DOKTOR BOLDOGSAGOS POKOLJÁRÁSA. Bárletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 17 órakor: Antonio Stagnoli grafikái. Nyitva: május 31-ig. <17 és 20 órakor: a (Maxim Varieté műsora. Előzetes Ll-én, szombaton 1.1 ’órakor: Ciróka Bábszínház. A BRÉMAI MUZSIKU­SOK. HETET EGY 'CSAPÄSRA. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ARANYOSKÁM. Sz., mb., amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óraikor: MÉGIS KINEK AZ ÉLE­TE? Sz.f amerikai film. Otthon mozi: Nincs előadás. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: MESE SZALTÁN CÁRRÓL. Stúdiómozi: 8 órakor: SZINDBÁD. Sz„, magyar film. Csak 18 éven fe­lülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: TUDOM, HOGY TUDOD, HOGY TUDÓM. Sz., mb., olasz film. Központi mozi: 4 és 7 órakor: BEN- HUR. I—U. Sz., mb., amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: TÁJ­KÉP CSATA UTÁN. Sz., léngyel film. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 8 órakor: BI­CIKLIT OLVAJOK. Sz., olasz film. SIKERES ANKÉT Több volt, mint egy szobor vitája A nagy érdeklődésre való te­kintettel a Sajtóház helyett a Szalvay Mihály Üttörő- és Ifjúsá­gi Házban rendezte meg szerdán délután a Petőfi Népe szerkesz­tősége és a Kecskeméti Város­szépítő Egyesület a Hunyadi-em­lékműről meghirdetett vitát. A zsúfolásig megtelt teremben el­gondolkodtató, tanulságos, hasz­nos, időnként éles vitában kris­tályosodott ki az a nézet, amely szerint a Hunyadiváros — annak is a Kiskunsági Nemzeti Park és a Filmstúdió közötti része — .a legalkalmasabb a szobor elhelye­zésére. Az ügyben Kecskemét ta­nácsa dönt az e fórumon is meg­nyilatkozó közvélemény állásfog­lalásának ismeretében. Az ankét­ről felvételeket készített a Stúdió ’85. stábja. Lapunkban is vissza­térünk a fórum bővebb ismerte­tésére. • Az ankét befejezése után is több kérdést tettek fel Kiss István szobrászművésznek és Rácz Zoltán építésvezetőnek (középen). (Méhesi Éva felvétele) MÁJUSI STRANDOLOK # Május 1-én nyitották meg Tiszakécskén a helyi termelőszövetkezet kezelésében levő strandfürdőt. A nyitás napján hűvös volt az idő, de ezekben a napokban már rendszeresen érkeznek a vizet, fürdést ked­velők a melegvizű strandra. Az elmúlt napokban egy alkalommal kétszázan is fürödtek egyszerre a medencében. (V. Kerekes Ferenc felvétele) ELISMERÉS A SZAKMAI ÉS A BÉKEMUNKÁÉRT Kitüntetett KlOSZ-alapszervezetek E hónap 9-e és 22-e között ren­dezi meg első félévi taggyűlését megyénk tizennyolc KlOSZ-álap- szervezete. Közülük háromnál a szokásosnál is nagyobb érdeklő­dés mellett került sor csütörtö­kön erre az eseményre. Kiskőrös ötszázhárom fős kis­ipari közössége pályázattal, 1984. évi jó munkájáért elnyerte a KIOSZ vezetőségének Kiváló alapszervezet címét és zászlaját, melyet Skribek Pál, a vezetőség tagja adott át tegnap, ünnepi taggyűlésen. Az elismerést a szol­gáltatásfejlesztésben elért ered­ményekért, a Tempó elnevezésű műhelyépítő szövetkezet létreho­zásáért, a szakmai ismeretek gya­rapításáért, s a fiatalokkal való törődésért kapták. Az értékelés­nél figyelembe vették, hogy az alapszervezetnél megfelelő a tag­ság tájékoztatása. Személyes kitüntetéseket is ki­osztottak ezen a napon. Markó Ferenc géplakatos és Czeglédi Istvánná fényképész kiemelkedő szervezeti munkáját ezüst- és bronzjelvénnyel ismerték el. A másik ünnepi gyűlést Kis­kunhalason tartották, abból az alkalomból, hogy ennek a vá­rosnak a KlOSZ-alapszervezete is teljesítette a vállalt pályázati feltételeket a kiváló cím és az ezzel járó zászló megszerzéséért. Az összejövetelen — amelyen Szeitl Mária, a KIOSZ vezetősé­gének tagja nyújtotta át a ki­tüntetést — részt vett Rehák László, a KIOSZ Bács-Kiskun megyei Szervezetének titkára is. Mint az értékelésből kitűnt, a halasi kisiparosok új műhelyek nyitásával, a kistelepülések ja- vítói-szolgáltatói ellátásában va­ló közreműködésükkel, s társa­dalmi tevékenységükkel érde­melték ki a? erkölcsi elismerést és — a kiskőrösiekhez hasonlóan — kapott 15 ezer forint jutalmat. Madarász András kőműves- és Mester Tibor bádogosmester ez alkalommal kapta meg a kiváló szervezeti munkát tanúsító jel­vényt. A kiskunfélegyházi alapszerve­zetnél is tegnap tartottak tag­gyűlést, azt követően, hogy nő­bizottságát a békemozgalomban végzett tevékenységéért az Or­szágos Béketanács emléklappal tüntette ki. E bizottság, Bozóki Istvánná elnök, kőfaragó vezeté­sével, évek óta sikeresen segít a Hazafias Népfront békerendezvé­nyeinek megszervezésében. K. A. Korszerű technológiák a hőkezelésben Szerdán Kecskeméten, a Tu­domány és Technika Házában hőkezelő szakmai napot tartot­tak. Az eseményre a műszaki hónap rendezvényei között ke­rült sor, a Gépipari Tudomá­nyos Egyesület hőkezelő-anyag­vizsgáló szakbizottságának szer­vezésében. Fazekasné dr. Berta Mária, a Gépipari és Automati­zálási Műszaki Főiskola docen­se. a bizottság titkára köszön­tötte a megjelenteket, majd négy előadás hangzott el. Elsőként Végvári Ferenc, a GAMF adjunktusa a hőkezelési folyamat imikroszámítógépes irá­nyításával kapcsolatos főiskolai kezdeményezésekről számolt be, majd Fazekasné dr. Berta Mária tartotta meg a Kérgesítő hőke­zelések helye, szerepe, ipari ta­pasztalatok a megyében című előadását. Beszámolójában is­mertette a legfejlettebb termő- kémiai hőkezelési' eljárások elő­nyeit. kihangsúlyozva azok jobb energiafelhasználási hatásfokát, valamint azt a lehetőséget, hogy segítségükkel ötvözetlen — te­hát olcsólbb — acélokból is le­hetővé válhat fokozott igénybe­vételnek kitett alkatrészek vagy szerszámok gyártása. Ugyanak­kor tájékoztatta a hallgatóságot azokról a tapasztalatokról, ame­lyeket a szakbizottság Bács-Kis- kun több üzemében és intézmé­nyében szerzett. Ezek szerint a megyében alkalmazott hőkeze­lési eljárások színvonala, beren­dezései és az ellenőrzést szolgá­ló anyagvizsgálati módszerek nagymértékben elmaradnak a kívánatostól. Szabó János, a Szerszámgép- ipari Művek kecskeméti gyárá­nak főtechnológusa a golyósorsók indukciós edzésének gyakorlati problémáit Iboncolgatta, Havasi Lajos, a SZIM anyagvizsgálója pedig a ciánmentes sófürdőben történő cementálásban. szerzett tapasztalatairól számolt be. Az előadásokat élénk vita kö­vette, S álltalános véleményként fogalmazódott meg az az igény, hogy a korszerű hőkezelési eljá­rások kapjanak nagyobb súlyt a gépipari beruházásokban. B. F. I. —. ŰJ UTAZÄSI IRODA. Ked­den, május 14-én, délelőtt 10 órá­kor nyitja meg irodáját a kecs­keméti Centrum Áruházban a Budapest Tourist. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1985. május 9-i szám: Hol álljon Hunyadi Já­nos szobra? — Nyilvános vita Kecskeméten. — Fejlesztik a megye tűzvédelmi hálózatát Bács-KiSkunban. (Rövid hír.) Heti Világgazdaság, 1985. 19. szám: Háztáji nézőpontok. (Az Agrárgazdasági Kutató Intézet tanulmányához a Kecskemét környéki kistermelők nyilatkozatait is felhasználták. Kertészet és Szőlészet, 1985. 19. szám: VIII. Nemzetközi > Kajszitermesztési és Kajszifapusztulási Szimpozion. A szervező bizottság ismerteti a júliusban Kecskeméten sorra kerülő ta­nácskozás terveit.) Magyar Mezőgazdaság, 1985. 19. szám: Egyesülést alakítottak az állami gazdaságok. (Az Állami Gazdaságok Országos Egyesü­léséről, ahol az igazgatóság elnökhelyettese dr. Mátyus Gábor, a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója lett. — —al—: Kutatóintézetek szocialista brigádjainak országos ta­nácskozása. (A Nyíregyházán tartott rendezvényen a Zöldség­kutató Intézet és Fejlesztő Vállalat brigádjait is díjazták.) — Cs. A.: Nyűlvágóhíd Vaskúton. (Képes beszámoló a vaskúti Bács­ka Termelőszövetkezet bajai nyúlvágóhídjáról.) — Kitüntették a gazdálkodás élenjáróit. (A megyei díjazottakat is felsorolják.) .Vendéglátás, 1985. 4. szám: dr. Thurzó Sándor: Védnöki. Tábla ’85. (A kitüntetést elnyerte a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet Aranypáva étterme is.) Román szobrászművészek alkotásai Békéscsabán Csütörtökön a Győzelem Napja alkalmából Békéscsabán leleplez­ték Serban Dimitru aradi szob­rász „Mementó” című művét, amely a második világháború csabai áldozatainak állít emléket, és a városnak azon a részén ka­pott helyet, ahol 1944-ben a haj­dani gettó állt. Ugyanezen a na­pon a békéscsabai gabonamúze­umban leleplezték Vitroel Emil aradi szobrász „Bőség” című, női alakot ábrázoló kőszobrát. A két aradi művész Békés és Arad testvérmegyei kapcsolatai­nak keretében tavaly nyáron dol­gozott Békéscsabán, s műveiket a magyar és a román nép barátsá­ga jegyében a város most méltó helyen állította fel. (MTI) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Lajosmizsén, az 5-ös főút és a Teleki út kereszteződésében Pol- gárdi László 71 éves lajosmizsei lakos' (Zrínyi út 23.) motorkerék­párját szerdán figyelmetlenül ve­zette. Nekiütközött egy előtte las­sító tehergépkocsinak, majd át­tért a .menetirány--s?é)finti-.f)al ol­dalra, és öss2eütk'özött 'a' vele szemben érkező személyautóval. Polgárdi súlyosan megsérült. Ugyanezen a napon Baján a vasúti híd előtt Scheinl László 65 éves bajai lakos (Nádasdi u. 26.) segédmotor-kerékpárját hirtelen fékezte és felborult a sóderral te­rített úttesten. Súlyos sérülést szenvedett. ■ HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1985. május 10., péntek Névnap: Ármin Napkelte: 5 óra 14 perc Napnyugta: 20 óra 08 perc Holdkelte: 1 óra 45 perc Holdnyugta: 9 óra 57 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Május 8-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 14,3 (az 50 éves átlag 15), a legmagasabb hőmérséklet 21,3 Cel- sius-fok volt, a nap 10 órán át sütött. Tegna preggel 8 órakor 11,8, 14 órakor 17,4 Celslus-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 9,9 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1013,1 millibar (emelkedő) volt. Május 8-án Baján a középhőmér­séklet 14,2 (az 50 éves átlag 15,3), á legmagasabb hőmérséklet 22,4 Cel- sius-fok volt, a nap 7,9 órán át sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 12, 14 órakor 17,6 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1012,7 millibar (változatlan) volt. MNG-FELHÍVÁS A Magyar Nemzeti Galéria 1985 szeptemberében Schönberger Ar- mand-kamarakiállítást rendez. Kérik mindazokat, akik kölcsön­zéssel tudnák a munkát segíteni, jelentkezzenek a 160-100/481-es telefonszámon a festészeti osztá­lyon. — ÚTLEZÁRÁS. A budapest— hercegszántói, 51. számú, másod­rendű főút Solt és Harta közötti szakaszát május 13-tól 31-ig tel­jes szélességében, naponta 07—17 óráig lezárják. Terelőútként az 51-es, 52-es és 53-as számú utat kell használni. Az építés időtar­tama alatt a Volán 9-es 14-es és 20-as vállalatainak menetrend szerint közlekedő járatai is tere- lőúton haladhatnak. A lezárt sza­kaszon kizárólag a megkülönböz­tető jelzéseiket használó gépjár­műveket engedik át. — PARK MATKON. A Hel­véciához tartozó Matkó központ­jában — ahol 60 új lakóház épült az utóbbi két évtizedben —, illetve a Petőfi Tsz major­jában 300 platán- és hársfacse­metét ültettek el a közelmúlt­ban. A mátkái falu — ahogy a helybeliek nevezik •— zömmel fiatal lakói számára teremtet­tek ezzel még kellemesebb, ba­rátságosabb környezetet. — DÉMÁSZ-H1R. a démasz értesíti a lakosságot, hogy Kecs­keméten, a Hegedűs közben épülő kisfeszültségű hálózatot 1985. május 15-től a kivitelezés­nek megfelelő ütemben feszült­ség alá helyezi. A fenti idő­ponttól kezdve a támszerkeze- tek, illetve villamos berendezé­sek érintése és rongálása tilos és életveszélyes. Környezetkímélő festékek A világszerte tért hódító kör­nyezetkímélő festékek, felületbe- vónó szerek legnagyobb hazai gyártói — így a Tiszai Vegyi­kombinát, a Budalakk és más üzemek — valamint a legna­gyobb felhasználók részvételével országos ankétot tartottak !csü- törtökön Szegeden, a Technika Házában. A tanácskozáson el­mondották, hogy a hagyományos felületvédő anyagok oldószer­tartalma eléri az 50 százalékot is, ami elpárologva egyrészt veszen­dőbe megy, másrészt bizonyos mérgező anyagokat tartalmazva károsíthatják a festékkel dolgo­zók egészségét. A hazai 100 000 tonnányi fes­tékmennyiség nagyobb hánya­dát előállító Budalakk szakembe­rei elmondották, hogy a vállalati találmányok felhasználásával ké­szülő környezetkímélő festékeik különösen alkalmasak betonból, alumíniumból készülő falak, élel­miszertárolók felületének bevo­nására. Az új festékqsalád elő­nye még, hogy kevésbé tűzveszé­lyes, mint a hagyományos bevo­nóanyagok. Az ilyen fajta festé­keket elsőként a Paksi Atomerő­műnél, majd a budapesti metró­nál alkalmazták eredményesen korrózió elleni védelemre. — A 350 ÉVES ÉLTE — BÉLYEGEN. A posta az Évfordulók—események ’85. sorozaton belül május 14-én 2 fo­rintos, szelvényes bélyeget hoz for­galomba az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem fennáUásának 350. év­fordulója köszöntésére. A bélyeg Zombory Éva Munkácsy-díjas grafi­kusművész tervei alapján, többszínű ofszetnyomással készült 452 300 foga­zott ég 4800 fogazatlan példányban a Pénzjegynyomdában. A bélyeg Páz­mány Péter arcképét ábrázolja, á szelvényrészen pedig a jubileum al­kalmából kibocsátott érme két olda­la látható, és a jubileumra utaló szö­veg olvasható. (MTI) VENDÉGLŐBEN CicVatek leül déglőben: a ven­— Először is jólesne valami kemény harapni­való... — mondja a pin­c érnek. — Kérem, akkor hozok egy rostélyost. Majd meg- 1 látja, milyen a harapnivaló! kemény Vetélkedő a szőlőnemesítőkről A kecskeméti Katona József Társaság e heti munkaértekezle­tén elhatározták, hogy az ősz fo­lyamán az általános iskolák ta­nulói (részére vetélkedőt szervez­nek az egykori hírneves szőlős­gazdák és szőlőnemesitők mun­kásságáról. Tervbe vették azt is, hogy a középiskolások részére meghirdetik azt a tanulmánypá­lyázatot, amelynek témája a Bánk 'bán-lemez és Buda Ferenc több költeménye lesz. A társaság vezetősége ismételten megrende­zi a kecskeméti könyvnapot. En­nek keretében megemlékeznek Nagy László Kossuth-díjas köl­tőről és bemutatják a Forrás fia­tal lírikusait. A dr. Orosz László elnök vezetésével lezajlott ülésen a fentiek mellett megbeszélték azokat az előkészületeket, ame­lyek az „Emlékezzünk régiek­ről" előadássorozattal kapcsolato­sak. M agyar—osztrák hírügynökségi tárgyalások Az APA osztrák hírügynökség küldöttsége, élén dr. Wolfgang Vyslozil vezérigazgatóval, május 7—9. között Magyarországon tar­tózkodott. Burján Sándorral, a Magyar Távirati Iroda vezérigaz­gatójával a két hírügynökség együttműködésének továbbfej­lesztéséről tárgyalt. A küldöttsé­get fogadta dr. Bányász Rezső ál­lamtitkár, a Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatalának elnöke és Bényi József külügyminiszter-he­lyettes. (MTI) — Habselyembolt Kecskeméten. A Habselyem Kötöttárugyár az elmúlt napokban boltot nyitott a piaccsarnok bejáratánál. Az új üzletben a gyár termékeit árusít­ják. < — V ETÜ LETEK. Szombaton este 8 órakor a kecskeméti Ka­tona József Színház mozgásszín­ház tagozata közkívánatra — meg nem hirdetett előadásként — mutatja be• a Malgot István rendezte Vetületek című dara­bot a Kelemen László Kamara- színházban. — BÁBKÉSZÍTÉS. Szombaton délután két órára bábkészítésre és bábjátékra várják a gyereke­ket a városföldi klubkönyvtár­ban. A foglalkozás résztvevőinek bemutatják a május 23-ig nyitva- tartó Bábvilág című kiállítást is. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől . péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítá­sok, információk közölhe­tők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-0» te­lexszámon. I Holnapi lapszámunkból 11 Művelődés — Irodalom — Művészet összeállítá­sunkban a negyedik oldalon a kiskunhalasi Gyűjtemé­nyek Házát mutatjuk be. I Ugyanitt írunk Pálfy Gusz- j táv szobrászművész fővá­rosi kiállításáról, továbbá I a második világháború tör­ténetét feldolgozó könyv­ről. Az ötödik és hatodik j oldalon közöljük a jövő he­ti rádió- és televiziómű-1 sort. PETŐFI NÉPE A Magyar Szodallita Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: '1 ■ Dri Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Klskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Í Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-016 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Késiült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6601 Telefon: 28-777 ' Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—2564 Ü

Next

/
Oldalképek
Tartalom