Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-10 / 108. szám

1985. május 10. • PETŐFI NÉPE • T SPORT. SPORT - SPORT A Zanussi nyerte a márkaháborút • Vadász fejese — sajnos — nem a kapuba, hanem mellé szállt. A végeredmény pedig: Videoton—Real Madrid 0—3. (Farkas Tibor felv.) Már-már hagyomány a Video­ton UEFA * 1 Kupa mérkőzésein, hogy a székesfehérvári gyári csapat összecsapása egyben ,,márkaháború", hiszen többnyi­re az ellenfél ' is valamelyik nagy cég termékeit reklámozza. Két fordulóval ezelőtt, a SHARP elektronikai konszern feliratát viselő Manchester Uniitedet még kiütötték, szerdán viszont nem boldogultak a Zanussi által tá­mogatott Real Madriddal. - A háztartási gép-gyártó olasz vál­lalat vezetői elégedetten dör­zsölhették a markukat, gondol­ván, hogy nem vész kárba azaz évi százmillió pezeta, amit a madridi királyi csapat .támoga­tására fordítanak. A spanyolok időnként csak­ugyan „királyi" módon futbal­loztak, de az Igazsághoz tárto­kik, hogy ezúttal nem volt ne­héz dolguk. Így vélekedett a mérkőzés után' Kovács Ferenc, az utóbbi tíz esztendő legna­gyobb magyar kupasikerét ki­harcoló csapat edzője is. A ko­rábbi UEFA Kupa-találkozók Után általában .alig tudott szó­hoz jutni az idegességtől, ezút­tal viszont feltűnően nyugodtan fogalmazott: — Tudtam, nem lehetünk ké­pesek csodára — amit idáig vég- hezvittünk, az amúgy is a lehe­tetlen határát súrolta — mond­ta a mesteredző. — Kíváncsi va­gyok, mennyire jutott volna a Real Madrid például Stielike, Gal.lego és Santi 11ana nélkül, mert nálunk Csongrádi. Szabó és Májer ugyanolyan kulcsem­ber, mint az említettek. Csonka csapatom becsületére legyen mondva, az egyre reménytele­nebb belvzetben sem veszítették el a fpifiket a játékosok, sport­szerű körülmények között zaj­lott le a találkozó. Vau trot já­tékvezetőinek ligazpin könnyű dolga volt. Mi lesz Madridban? Nem kergetek rózsaszínű álmo­kat. A hámm.gólos hátrány túl nagiv, az UEFA Kupa-döntők tör'íi-g'ében még egyetlen csa­pat sem tudott kiegyenlítem ek­kora különbséget. A visszavá­gón azonban jobb összeállítás­iján meg fogjuk keseríteni a Jleal jkupaprömét ! I RÖVIDEN Fejes Gábor technikai vezető ezúttal — szokásával ellentét­ben — megnézte a mérkőzést. — Most is derűlátással tekin­tettem a mérkőzés elé, úgy vél­tem, hogy ha a Manchestert és a Zseljeznicsart tartalékosán le­győztük, ugyanez sikerülhet a Real ellen is — mondta. — 2:l-es győzelmünket vártam, de most elpártolt tőlünk a szeren­cse. Amikor megszületett az el­ső gól, tudtam, fellazult védel­münk kap még többet is. I .«is Molowny, a Real „nagy beugrója" ismét szerencsésnek bizonyult. Eddig már négy mes­ter — Miguel Munoz, Miljam Miljanic. Vujadin Boskov, és most' Amaro Amancio — távo­zása után kérték fel az ideigle­nes edzőségre, s mindannyiszor jól választottak. Korábban spa­nyol kupa- és bajnoki győze­lemre vezette a csapatot, most pedig — úgy tűnik — semmi sem foszthatja meg a madri­diakat történetük első UEFA Kupa diadalától-. — Köszönetét mondok játéko­saimnak a csodálatos estéért — áradozott. — Mindenki tudta mi a feladata., s azt maradéktala­nul végre is hajtotta. Ügy érte­sültem, hogy a hibátlan kollek­tív összmunka volt a Videoton eddigi sikereinek a tttka^ most a saját fegyverükkel kény­szerítettük térdre a hazaiakat. Sokan kérdezik: lehet, hogy ez a győzelem meghosszabbítja ed­zői mandátumomat? A vála­szom: könnyen lehet. Ä vendégek védelmét karmes­terként irányító üli Stielike szí­véről nagy kő esett le. — Fertőző májgyulladásom után már sokan „temettek” — mondta a 42-szeres nyugatné­met válogatott. — A klubveze­tőség csak egy évvel akarta meghosszabbítani a közeljövő­ben lejáró szerződésemet, én vi­szont kettőt akartam —, s nem­csak én, hanem a szurkolók is, amint egy közvéleménykutatás igazolta. Most már alig hiszem, hogy lenne akadálya az újabb két évnek. _, ><e „ i ^ • RÖVIDEN • RÖVIDEN X NB Il-es női kosárlabda- mérkőzés: Bajai Tanítóképző— Eger SE 48—31 (21—18). Baja; V.: dr. Garamvölgyi, Váradi. Ld.: Ko­vács 17,. Kmetovics 17. X Nyári napközis tábor kere­tében úszótanfolyamokat szervez a Kecskeméti Vízmű SC. A je­lentkezés már megkezdődött a három turnusra tervezett nyári táborozásra. A 6—10 éveseknek június 17—28-ig, és július 1-től 12-jg, a 6—12 éveseknek pedig július 15-től 26-ig rendeznek tábo­rozást Kecskeméten. A K. Vízmű SC reggel 6.45-től 17 óráig napi •kétszeri edzést, háromszori étke­zést, teljes felügyeletet biztosit A gyerekekkel a klub legjobb ed­zői foglalkoznak. Jelentkezés a fedett uszoda sportirodájában, minden kedden és csütörtökön 14-től 19 óráig. X Szekszárdon az ifjúgárdisták országos lövészversenyének dön­tőjén a 9. sz. Volán Vállalat ba • jai üzemegysége képviselte me­gyénket. A 20 lövéses versenyt 1396 köregységgel a bajalak nyer­ték. Egyénileg Birki Ilona 176 körrel negyedik, a férfiaknál Rendek István 184 körrel 4., Heiszki Ferenc 182 körrel 6. lett. X A Hírős Tömegsport Egye­sület elnöksége május 15-én tart­ja ülését, amelyen bemutatkoz­nak az új elnökségi tagok, meg­vitatják a karate-szakosztály problémáit és az egyesület léte­sítményeinek felújításáról tarta­nak megbeszélést. X Három szurkolót szabadság- vesztésre ítéltek, mert a vasárnapi PAOK—Pierikos görög labdarúgó- bajnoki mérkőzés, után botrányt okoztak, verekedtek szurkolókkal és a rendőrökkel, ledöntötték a kapufát. X Az elmúlt évi, franciaországi labdarúgó EB-döntőn bekövetke­zett sajnálatos sérülés után so­kan úgy vélekedtek, hogy a dán Alan Simonsen 49. válogatottsá­gával befejezte nemzetközi kar­rierjét. Simonsen szerdán az NDK el­leni barátságos mérkőzésen visz- szafért a dán együttesbe, s ötve­nedik válogatottságát ünnepelte. A Borussia Mönchengladbach­ban, a Barcelonában és az angliai Charlton Athleticben is szerepelt, korábbi aranylabdás játékos 32 éves és még éveken át játszani akar. Jó formában van. Tagja a jelenlegi dán bajnokcsapatnak, a Vejlének, s Piontek szövetségi kapitány számít játékára a kö­vetkező VB-selejtezőmérkőzése- ken, így legközelebb a Szovjet­unió ellen is. X OB 11-es csapatbajnokság: Kecskeméti TE—Dömsöd 8,5:4,5 (1). Egyéni eredményeik: Haragos —Pásztor 0:1, Horváth—Monda 1:0, Bauer—Nagy d., ' Molnár— Kulcsár d., Centgráf—Horváth függő, dr. Korom—Bory 1:0, Ba­logh—Imre d.. Kalmár—Oláh d., Donkó—Ivanics 0:1, Komróczki— Hanusz 1:0, Miklós—Frank d.. Hajagos—Bencze 1:0, Bábinszki— Bali 1:0, Kátai—Bencze 1:0. Megyei csapatbajnokság 6 for­duló . (zárójelben a serdülőcsapa­tok eredményei): K. Széchenyi— Kiskunhalas 9,5:2,5 (1:3), Mada­ras—KTE II. 7:5 (1:3). Baja—K. Spartacus 8:3 (1) (3,5—0,5), Kalo­csa—(Kiskunmajsa 8:4 (3:1). HÉT VÉGI ELŐZETES Az esélytelen nyugalmával Siófokon A Bajai SK NB Il-es labdarú­gói a Balaton „fővárosába”, Sió­fokra utaznak. No nem az idei nagyszerű teljesítményük aján­dékaként tölthetnek el néhány órát — mondjuk napfürdőzéssel — a sajátságos hangulatú üdülő- központban, hanem ennél jóval hétköznapibb ok miatt keresik fel azt: bajnoki mérkőzést ját­szanak a helyi bányászegyüttes­sel. Ráadásul kemény kilencven perc vár a kék-sárgákra. Szőke Miklós gárdája egy esz­tendeje megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát és részt vehetett a KEK-ben is. Az idén csak a legjobb nyolc csapatig ju­tottak el a kupában, s a siófoki labdarúgók feljutással szeretnék magukat „kárpótolni”. Erre min­den esélyük megvan, jelenleg a táblázat második helyén állnak és két ponttal előzik meg a har­madik Vácot. Az együttes ruti­nos harcosokból tevődik össze, Bódi, Tieber, Pardavi, Virágh, Jankovics neve mindenki előtt ismert. Siófokon lövi a gólokat, a kecskeméti közönség egykori ked­vence, Boda. A Bajai SK-nak nagyon csekély a reménye a pontszerzésre, hi­szen a rutinos házigazdák még alig vesztettek pontot otthonuk­ban. Novák Dezső szaktanácsadó együttese a Tapolca ellen már valamivel jobban játszott, s vég­re gólokat lőtt. Most az esélyte­len nyugalmával léphet pályára, a minden idegszálával győzelem­re törő Siófokkal szemben. A ba­jai pontszerzés már bravúrnak számítana. Kecskeméti „örökrangadó” A területi labdarúgó-bajnokság Körös-csoportjában látszólag új­ból szorossá vált a versengés az elsőségért. A KTE legyőzte a DÉLÉP-et, és egy porttra megkö­zelítette az éllovast. Ám a szege­dieknek meglehetősen könnyű a sorsolásuk, s ha nem bakiznak, már bajnoknak érezhetik magu­kat. Az elmúlt fordulóban több he­lyen viták támadtak a kezdés ide­jével kapcsolatban. Ezúton is sze­retnénk a szurkolókat tájékoz­tatni, hogy a módosított kiírás szerint minden mérkőzés nyara­kor kezdődik, "s későbbi időpont már nem lesz a bajnokság során. Ha a csapatok megegyeznek, elő­rébb hozhatnak találkozót, de ké­sőbbre — a szövetség határozata ez — nem tehetik az időpontot. A területi forduló élére kíván­kozik a KSC—KTE rangadó, ösz- szel a lila-fehérek 2—1-re legyőz­ték a kék-fehéreket, akkor ez nagy meglepetésnek számított, hiszen a KSC az NB II-ből érke­zett a területibe. Most az jelente­né az esélyek felborulását, ha nem a KTE nyerne. Az utóbbi hetek eredményei is mutatják, hogy Sz. Tóth Antal csapata sok­kal jobb formában van, mint Pa­taki Tamásé. Így aztán a mérleg nyelve is a még bajnokesélyes­nek számító KTE felé billen. A mérkőzést a Széktói Stadionban rendezik, valószínűleg népes szur­kolótábor előtt. A H. Kun Béla SE csapata a DÉLÉP-hez utazik. A félegyházi­ak sokat segítenének a KTE-nek és a Miskének, ha valami csoda folytán győztesen hagynák el a pályát. Erre azonban nagyon ke­vés az esély, hiszen Farkas Lász­ló együttese legutóbb még hazai közönség előtt sem szerzett pon­tot a kiesés ellen küzdő Oroshá­za ellen. Nem lesz könnyű dolguk az utóbbi hetekben meglehetősen gyengén .futballozó miskeieknek sem. A Békés látogat el a megle­petéscsapat otthonába. Ónodi Ta­más együttesének győznie kelle­ne ahhoz, hogy versenyben ma­radjon a dobogóért. A Lajosmizse Békéscsabára lá­togat az Agyagiparhoz. Papíron vendéggyőzelem várható, s nagy csalódást okozna Bende József csapata, ha pontot veszítene az utolsó helyezett pályáján. Kettős forduló vasutascsapatok ellen öt fordulót játszottak eddig a sakkozók első osztályú csapatbaj­nokságában. A kecskeméti Dutép SC biztatóan kezdett. A harma­dik helyen áll a csapat, megelőz­ve olyan együtteseket, mint a Bp. Volán és az MTK-VM. Az állás az ötödik forduló után: Bp. Hon­véd 45, Bp. Spartacus 42, Dutép SC 41. Ezen a hétvégén ismét ket­tős forduló vár a bajnokságban szereplő csapatokra. A kecskemé­ti együttes ellenfelei ezúttal a rhe- zőny második feléhez tartozó vas­utascsapatok, a Bp. Vasútépítő SE és a Törekvés SE. Mindkét fordulót idegenben játsszák a a kecskeméti sakkozók, s a J J£ét mérkőzés tétje:- sikerül-e megfe­lelő arányban legyőzni a kisebb játékerejű ellenfeleket, s ezzel to­vábbra is versenyben maradni a legjobbakkal. A hétvégén csapatbajnoki for­dulót rendeznek az OB II-ben és a megyei bajnokságban is. A Vaskúti Bácska kezében a feljutás kulcsa Kissé vontatottan halad a ko­sárlabda Felszabadulási Kupa versenysorozata. A,KSC férficsa­pata a múltheti Honvéd elleni szép győzelem után a következő mérkőzését csak május 15-én szer­dán játssza a Kadett válogatott el­len Budapesten. A KSC ■ női együttese szombaton délelőtt* a kecskeméti Városi Sportcsarnok­ban nagynevű ellenfelet kap, a Tungsram SC’ többszörös bajnok- csapatát. A kérdés csupán az, hogy a válogatottakat nélkülöző élcsapat ellen milyen teljesít­ményre lesz képes a kék-fehér gárda. Az elmúlt héten a lénye­gesen gyengébb játékerőt képvi- viselő közgazdasági egyetem egy félidőn át biztosain vezetett Kecs­keméten, és csak a szünet után kapcsolt- rá a KSC, de csak kö­zepes teljesítményre volt képes. A Tungsram SC még tartaléko­sán is lényegesen jobb csapat. Ami a kecskemétiek szempontjából biztató, hogy a KSI-ből igazolt két újonc kezdi beváltani a sze­replésükhöz fűzött reményeket, s a már rutinosnak számító Kri­min Edit pedig lassan a KSC ve­zéregyénisége lesz, aki az irányí­tás mellett a pontszerzésből is alaposan kiveszi a részét. Május 10-én, pénteken délután ' Baján, a Posta Sándor Sportcsar­nokban kerül sor egy rendkívül érdekes férfimérkőzésre az NB II. keleti csoportjában. A Vas­kúti Bácska férficsapata az Egri Tanép gárdáját fogadja. Az NB I-be jutás a tétje ennek a mérkő­zésnek, bár nem a vaskútiak, szá­mára. Az a furcsa helyzet alakult ki a második osztály rangadóján, hogy amennyiben Baján az Egri Tanép győz, akkor NB I-be jut. Ellenkező esetben, tehát a vaskú­ti siker esetén a nevető harma­dik, a Hódmezővásárhelyi VSE szerepelhet a következő bajnoki évben az első osztályban. A BSK férfi kosárlabdázói má­jus 11-én, szombaton 15 órakor Baján, a Türr I. csarnokban a PVSK ellen játszanak a Felsza­badulási Kupáért. Múl csak a Kecskeméti Vízmű SC veretlen Javában tart a küzdelem a ví­zilabda OB II. A osztályban. A nagyon kiegyensúlyozott mezőny­ben már csak egy csapat veret­len, a Kecskeméti Vízmű SC gár­dája. A kecskemétieket követő HVSE is jól tartja magát, mert csak a KVSC ellen vesztett. A többiek már alaposan keresztbe­verték egymást, így várhatóan nem szólnak bele közvetlenül a két vidéki város versengésébe. Közvetlenül nem, de az könnyen előfordulhat, -hogy otthon vagy idegenben pontot vagy pontokat rabolnak az élcsapatoktól. A ví­zilabda olyan játék, ahol a két csapat küzdelmében nagy szere­pe van a játékvezetésnek, s az eddigi mérkőzések is azt mutat­ták, hogy a „síposok” nem túlsá­gosan kedvelik a feltörő, fiatalok próbálkozását. A Kecskeméti Vízmű SC csa­pata szombaton Budapesten az Ybl M. FSC ellen vív nehéz mér­kőzést, majd vasárnap délután 15.30 kezdettel — tehát még a labdarúgó-rangadó előtt — a Bp. Bánki Donát SC ellen játszik fontos mérkőzést. • Felvételünk az őszi KTE—KSC mérkőzésen készült. Akkor a sö­tét mezes KTE nyert, vasárnap a visszavágóra kerül sor. MAI MŰSOR TV I. MOSOK: * 00: Tévétorna (lom.) (.IS: IikoUtévé. Fizika (ált. Uk. I. •ni.) Ai elektromos energia átvi­tele (FF) 4. ló: Kémia (ált. lak. I. oaat.) Ml- bál ml leiiT Műanyagok földiáiból éa kőolajból t.át: Építészet. t. Ahol lakunk I.M: Fltlka (ált. lak. 7. oaat.) Hő­erőgépek (FF) ' Ml: Kamera. Kertára fllmmflvé- •aet: Huaiárlk: Szlndbád (Film- áa tévéeiitétlkal műsor) (FF) •.IS: Barangolás a művéssetek tá­jain. Saalonlkt éa Cssak-GOrOgor- sság (lám.) ts.áO: A XX. ssásad rókája. Angol rOvldfllm (lám.) Il.tt: Képújság It.M: Iskoláiévá. A károm klvánsáe (As alsó tagoaatoa magyar Iroda­lomkor) IMS: Játék műalkotásokkal, á. Mez- Sárban ll.áf: A család. (Aa ált. lak. T—l. és a kOséplikolák osatályfOnOkl órál- bos (FF) IMS: Hírek SS.át: Megfakult fényképek. Lengyel rOvldfllm (ism.) lf.SS: Saáa híres festmény. Külföldi mdseumok gyűjteményeiből. Pouz­i saln: A pántorok meglesik a szuny- ayadó Vénusit, Angol' rövidfilm 17.SS: Képújság 17.10: Reklám 17JS: Magellán. Az Ifjúsági Szerkezz- tOség nyereményei játéka 17.SS: Három nap tévéműsora ,17.10! A nagy győzelem 10. évfordu­lóján. Szovjet dokumenturafllmzo- ; rozat. III/S. réaizá Szövetségesek ,11.00: Cj Reflektor Magazin 10.00: Reklám 10.10: Tévétoma 19.15: Esti mese 19.30: TV-hlradó 30.00: A cirkusz S00 éve. Francia film S0.S0: Reklámfilm-ver*any »1.00: Péntek eatl randevú. „Holnapra megforgatjuk?" »3.00: Lakótelepi mítoszok. Tévéjá­ték «1.30: TV-htradó I. Il.tí: Hlmnuaz TV II. MOSOK: 10.0S: Képújság «.10: csörgő sipka. X/7. rést. Sé.SS: Don Quijote. Spanyol rajafltm- sorosat. XXXIX11. réti: Saneho Panza kormányzó ll.SS: Kereaztkérdéz. FejtOrOJáték lé.SS: „Hepp Ferenc** Nemzetközi kosárlabda to ma. »1.1#: TV-hlradó s. «1.10: A Seruplez Dlvatkáz. Ameri­kai tévéfllmioroaao — Vili. réea ll.ll: lilék Abodyval 1V/S. réaa. Sl.áS: Képújság MOSZKVAI TV I. MAGTAR IDŐ SZERINT 6.00: Híradó 6.33: Dőkumentumfilm 7.00: A „Molodoszty" együttes kon­certje 7.30: Ébresztőóra 8.00: A hazámat szolgálom 0.00: Zenés műsor 9.30: Útravaló 10.30: Falusi óra H.30; Találkozások szovjet földön n.45: Zeneb útik 12.15: Frontharcosok klubja 14.00: Népdalok 14.15: Dőkumentumfilm 14.40: Fllmutazásoík klubja 15.40: Béke kerékpárverseny 15.00: Nemzetközi panoráma , 16.45: Dokumentumfilm 17.45: A Csehszlovák Televízió mű­sora / 19.00: Híradó 19.35: „Ezt nem szabad elfelejteni .. 20.05: Koncert 21.00: (Labdarúgó-szemle 2130: Híreik OiVIDÉKI TV: 15.55: Müsorbejelentö 16.00: Tv-hlradó I. — magyarul 16.25: Tv-hlradó I. — szerb-horvátul 16.45: Zenemüsor. Ifjú tehetségek 17.15: A győzelem napja Európában. Dokumentumműsor szerb-horvátul 18.15; Tv-magazin — szlovákul 19.13: Rajzfilm 1930: Tv-hlradó — magyarul 10.00: Mike Hammer. Amerika) bűn­ügyi sorozat, VI. rész 20.50: Tv-hlradő — gzerb-horvátul 21.05: Műsorzárás KOSSUTH: M6: 766 szemeszter. Beszélgetés Slnkovit! Istvánnal (Ism.) 1.59: Pataky Kálmán emlékesttel zzerepel VIII/L rézz 0.55: Az Avodások műsora 0.53: Lottősorsolás 10.05: Vágyakozás. SckUler versel »0.10: Nagy mesterek — világhírt előadóművészek »1.00: Gondolat 11.45: Operettdalok 12.30: Ki nyer ma? 13.45: Kolozsvári Qrradplerre Basil: Eretnek esszék 12.53: A zene is összeköt. Válogatás az OIRT-rádlók műsoraiból 14.10: Öregedő lakótelepeink. Bt- portmfisor 15.00: Erről beszéltünk ,,. 15.30:-Bizet: C-dúr szimfónia 16.05: Nemzetközi mese- és gyer­mekjátékfesztivál 16.47: Versek gyerekeknek 17.60: Jogi arcképcsarnok 17.25: Népzenekedvelöknek 17.55: Régi híres énekesek műsorá­ból: 10.15: A Rádió színhál bemutatója: Katonadolog. Kósa Judit dokumen­tumjátéka lé.M: Szimfonikus könnytiaaa 20.15: Welner Leó műveiből 21.10: Népdalok 21.30: Választóvonal. A döntő árv. Riport 22.20: Tíz pere külpolitika 22.30: Vélemények a vállalati gazda­sági munkaközösségekről n. rész ■3.00: Schönberg: Pelléaz éz Mell- irade — szimfonikus költemény 2j.i2: Régi muzsika PETŐFI: i.OS: Az izraelita felekeaei aegyed- órája 6.20: Népi zene 8.50: Tíz pere külpolitika (lom.) 0.05— »2.00: Napközben. Beáéi délelőtt 12.10: Ismeretlen szerző fúvózpel- kátból 12.25: Édes anyanyelvűnk (lám.) «.so: Népi muzsika 11.05: Pophullám 14.00— 17.50: Péntektől — péntekig 17.30: Ötödik sebesség 10.05: Közvetítés a dr. Hepp Perese kosárlabdatorna Szovjetunió— Franciaország mérkőzéséről 10.43: Egészségűnkért 10.53: Nótakedvelőknek 20.55: Közvetítés a dr. Hepp Ferenc kosárlabdatorna Magyarország— NDK mérkőzéséről 21.05: Rádiós és (rö. Beszélgetés Zsol­dos Péterrel 21.52: A holtak nem vetnek árnyé­kot. Zsoldos Péter tudományos-fan- tisztik us regényének rádióválto­zata (Ism.) 23.20: Gyöngy Pál szerzeményeiből 24.00— 4.30: Éjféltől hajnalig 3. MOSOK: t.OI: Iskolmrádló: Irodalomtörténeti sorozat a gimnáziumok m. osztá­lyosainak 0.31: Kamarazena korabeli hang­szerekkel 10.10: Csak fiataloknak I (Izm.) 11.05: Lendvay KamlUó: A tisztesség- tudó utcalány. Eg yfelvonó sós opera 11.44: Zenekari muzsika 13.05: Fauré: c-moll zongoranégyes IMI: Wagner: Tannkáuser. Három- felvonásoa opera Közben: IMI: Költőnk éz kora. József Attila versel 14.40: Az operaközvetítés folytatá­sa Közben: 15,50: „Hozod a költemény hevét.. .*• Verseit elmoadja: Zelk Zoltán (Ism.) lt.04: Az operaközvetítés folytatása 17.00: Nyltnlkék (Ism.) ÍYAO: Egész évben Baeh — a Magyar Rádió hang verseny sorozata XX/«. résa 18.40: Kórusmuzsika 10.05: Kolozsvári Grradplenre Emil: Eretnek esszék (lim.) 10.15: Pablo Casals vezényel 26.15: Kilátó (ism.) 21.00: Opera-mű vés Elem ezek 22.00: Az Ars-trió hangversenye 25.08: Rádiószlnház: Egyéb versenyek, mérkőzések A kézilabda NB II-ben a Dutép SC csapatai ismét hazai pályán, a kecskeméti Árpádvárosi sport- csarnokban játszanak szombaton délután. Az első mérkőzést 14.30- kor a férficsapat vívja a szilas- menti gárdával, majd 16 órakor a Dutép SC női együttese lép pá­lyára a Szegedi Tanárképző ei­len. Kecelen hírverő labdarúgó- mérkőzésre kerül sor délután 16 órakor. A megyei I. osztályban játszó helyi együttes szombaton vívott bajnoki mérkőzése után vasárnap a nagyhírű Ferencvárog ifjúsági csapatát látja vendégül, amely a két egyesület közti ko­rábbi megállapodás értelmében vendégszerepei Kecelen. A KSC férfi röplabdázói szom­baton délután 16.30-kor a MALÉV SC csapatát fogadják az MRSZ Kupa keretében Kecskeméten. Tiszakécskén mérkőzik az NB II. keretében vasárnap reggel 8 órakor a Kecskeméti MÁV baj­nokesélyes férfi tekecsapata. A cselgáncsozók szombaton a Bp. Megyeri úti cselgáncsteremben lépnek tatamira a soronkövetke- ző országos I. o. rangsorverseny keretében. Az EB-n szereplő E, Kovács János és Tamás László, valamint az érettségire készülő Deák Ferenc kivételével indul R teljes bajai és kecskeméti csel­gáncscsapat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom