Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-10 / 108. szám
1 - i s'/ 1985. májul 10. • PETŐFI NÉPE • 5 ÉRDEMES MEGNÉZNI Müvészházaspár közös kiállítása Május 26-ig látható a Vigadó Galériában a két görög származású, Európa-szerte híres alkotó tárlata. Görögök, de éltek, dolgoztak Párizsban. Művészetük közös forrása és értékrendje, tiszta virágzása emberi szövetségükön alapul. Makrisz Zizi rajzait Vlagyivosztokból, Szahalinból, Jerevánból, Strasbourgból, Kréta szigetéről és Budapestről származtatja. Makrisz Agamemnon szobrainak forrásvidéke az egyiptomi, az archaikus görög szobrászat, a bi. zánci 'hagyományok és a korszerű plasztika újabb eredményei. Ezt a sokrétűséget ötvözi műveiben, szoborrá alakítva álmait, elgondolásait. Makrisz Zizi egynemű rajzi áradása más-más közegben éri el magaslatait, — gobelinné, mozaikká véglegesülve — nem is annyira helyettesítve a táblaképet, sokkal inkább megvalósítva azt, hiszen Makrisz Zizi kövekkel, színes fonalakkal fest. Állampolgárságuk görög, de művészetükben az egyetemességet vállalják, és teljesítik ki Magyarországon. Makrisz Zizi Sabácon született 1923-ban, Párizsban folytatott művészeti tanulmányokat, rajzi forrása négy világrész. E műfaji, szemléleti tágasság finom ízléssel párosul, ez mutatkozik meg most is ázsiai, európai rajzsorozatán, remek évszak-gobelinjein. Méltán kapott munkásságáért kétszer is Munkácsy-díjat, méltán arattak sikert művei nemcsak Budapesten, hanem 'Franciaországban, Kubában. Görögországban és az 1966-os Velencei Biennálén is. Mostani anyaga összegezés, mérleg az eredményeket és a távlatokat illetően. • Makrisz Zizi: Fej „Engem a divat nem érdekel, s bár nem ítélem el az absztrakciót sem, az én forrásom a görög és a magyar táj, az emberi természet, minden, ami karakteres. Különösen izgatnak a fák. Minden fa más, szinte egy-egy ember annyira lüktet benne az élet”. Makrisz Agamemnon Kossuth- díjas Kiváló Művész hasonlót mond: „Mindig dolgozom. Más ember lettem. Innen vágyom Attikába, Athénban Budára — az én városom a Föld.” Ezúttal legújabb alkotásait mutatja be, egy pompás fogalmazású fekvő aktot, a remek Tavaszi táncot, és Johanna női pápát, mely újabb törekvéseinek nemes bravúrja nemcsak a formát .illetően, hanem a gondolat mélységét tekintve is. Losonci Miklós Születésnap Hetényi tanyák. Harmincnégy pusztai épület Dunatetétlen határában. Ennyi volt húsz évvel ezelőtt. Ma már jó néhánynak csak a helye látszik, s a megmaradtak közül a legtöbb dülede- zőben. Lakóik — három-négy idős ember kivételével — a faluba, városba költöztek. Nemrég azonban ismét összegyűltek a hetényiek. Az alkalmat egy születésnap kínálta: Ka- mondy Kálmán tanítóé, aki harminc éven át oktatta, nevelte a tanyai nebulókat. Kamondy Kálmán hetvenöt éves. 1936-ban került Hetényibe, akkor, amikor az iskola megépült. Legidősebb tanítványa már túl van a hatvanon, a legfiatalabb alig huszonöt esztendős. Kevés pedagógus tekinthet vissza olyan sikeres pályára, mint ő. Amikor már továbbtanulhatott mindenki, akinek a tehetsége engedte, a hetényi gyerekek többsége gimnáziumba, technikumba ment, s legalább minden második az egyetemi—főiskolai diplomát is megszerezte. Az idős tanító mégsem erre a legbüszkébb, hanem arra, hogy egykori diákjai szinte kivétel nélkül dolgos, becsületes emberré váltak, orvosként, mérnökként, ipari vagy mezőgazdasági munkásként egyaránt megállják a helyüket. Mi volt Kamondy Kálmán titka? Talán az, hogy tudta, mit akar, és amellett következetesen kitartott. Sohasem feledte, hogy ha rossz az alap: összedől a ház. Amit tőle tanultunk, egy életre belénk vésődött. Egyéniség volt. Módszerei néha talán nem egyeztek a legújabb tankönyvekben leírtakkal, de ő célt ért velük. Kemény kézzel nevelt, szigorúan értékelt. Aki nála jelest, vagy akár csak jót kapott, annak másutt sem kellett félnie. Nemcsak a gyerekekkel értett szót, hanem a szülőkkel is. Sokat olvasott, a világpolitika dolgaiban éppúgy járatos volt, mint a kukorica- vagy a szőlőtermesztésben. Háza táját, kertjét, kevés földjét példásan rendben tartotta, szőlejét ma is megnézheti akárki. Nem lehetett úgy hozzá fordulni, hogy ne segítsen, más ügyében ugyanolyan készségesen cselekedett, mint a sajátjáéban. Nem csoda hát, hogy szerették. Hivatalos volt minden lakodalomra, keresztelőre, disznótorra, névnapra. Szívesen elpoha- razgatott ilyenkor, szeretett énekelni is. így teltek az évek, s ő, aki 1936-ban még úgy gondolta, hogy egy esztendőnél tovább nem bírja a pusztán, közel fél évszázad múltán néhéz szívvel költözött be Kiskőrösre. Ma is tevékeny életet él. Ha jön a tavasz, biciklire ül, megy a szőlőbe. Otthon is megtalálja a tennivalót, a munka mellett rengeteget olvas, szekrényén ott sorakoznak a legújabb könyvek. Hetvenötödik születésnapján több mint kétszázan köszöntöttük. Az ünnep véget ért, az élet megy tovább, de ezernyi gondja közt biztos támasz, amit tanító bácsinktól kaptunk: a tudás, a szeretet és a hit, hogy érdemes. Dulai Sándor Jurtabemutató a Szórakaténuszban Minden bizonnyal sokan emlékeznek arra, hogy az elmúlt esztendő májusában Nemzetközi Nemezművészeti Tanácskozást tartottak a Szórakaténuszban, amelyhez egy szabadtéri jurtabemutató is kapcsolódott. E kiállítás (korábban pedig a Hadtörténeti Múzeum) egyik igen szép darabjaként szerepelt egy eredeti ka- zak nemezsátor, amely május 20-ig ismét látható a Játékműhely és -Múzeum épületében. A jellegzetes formájú és hagyományos tárgyakkal berendezett jurta Mándoky Kon- gur István turkológus egyetemi tanár feleségének, Ma- xumkizi Ongajsa asszony hozományaként került Magyar- országra. Az újabb időszaki bemutató szakmai vezetéssel egybekötött házi megnyitója május 11-én, szombaton két órakor lesz az immár harmadik ízben megrendezett Országos Nemezkészítő Tanfolyam programjaként. Ugyanezen a napon, este 19.30-kor a Szórakaténusz Baráti Kör rendezésében „A magyar nép eredete" címmel tart előadást Mándoky Kongur István. A nyitvatartás ideje alatt a szervezők külön is kalauzolják azokat az iskolai csoportokat, amelyek tananyaguk során behatóbban is érdeklődnek a honfoglaló magyarság életmódja, művészete és kultúrája iránt. K. V. J. KÖZELEBB AZ ÉLETHEZ Korszerűsítik az agrároktatást A mezőgazdaságban dolgozóknak mintegy négy százaléka rendelkezik egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, csaknem tíz százaléka szakiközépiskolával vagy technikummal, a szakmunkáskép. zőt pedig a dolgozók 25—30 százaléka végezte el. A betanított mezőgazdasági szakmunkások száma is évről évre emelkedik. Kétségkívül ez az egyik legszilárdabb alapja termelési sikereinknek. Az igény azonban állandóan nö. vekszik, és az elemzések szerint az ezredfordulóra mintegy 50 ezer felsőfokú szakemberre lesz szüksége a mezőgazdaságnak, hogy növekvő feladatait meg tudja valósítani. De nemcsak a számbeli növekedésre kell súlyt helyezni, elsőrendű feladat a képzés korszerűsítése, a szakmai ismeretek szélesítése, a társadalmi szükségletekhez való rugalmas alkalmazkodás. A MÉM illetékesei kidolgozták az agrároktatás továbbfejlesztésének tervéi A korszerűsítést segíti az új oktatási törvény is. Ami a felsőoktatást illeti, a leglényegesebb egy új egyetemi modell kialakítása, mivel a jelenlegi már nem mindenben felel meg a követelményeknek. Szorosabb kapcsolatot kell létesítenie a szakoktatásnak a termeléssel. Példával élve, a három dunántúli egyetem (Mosonmagyaróvár. Keszthely. Kaposvár) hallgatói, függetlenül attól, melyik egyetemre iratkoztak be, egy- egy félévet töltsenek ott, ahol azt a szakot eredményesebben oktatják. így például az agrokémiát Keszthelyen hallgassák, a takarmányozást viszont Mosonmagyaróváron. Igen nagy jelentősége van a mezőgazdasági termelés szempontjából a középfokú oktatásnak, a szakközépiskoláknak, és az ismét működni kezdő technikusképzésnek. Hazánkban több mint száz intézmény foglalkozik közép- és alapfokú mezőgazdasági képzéssel. Ezek az intézmények nagy népszerűségnek örvendenek, és munkájukat külföldön is sokra értékelik. Számos külföldi ország, főleg a fejlődő országok, küldenek ezekbe a középfokú intézményekbe hallgatókat, hogy azok megismerkedjenek a magyar mezőgazdaság fejlett módszereivel és alkalmazzák az itt tanultakat A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felügyelete alatt 5 szakmunkásképző-intézet működik. A legeredményesebb Vépen, Szombathely mellett található. Működik szakmunkásképző Jánoshalmán, Pétervásá- rán, Sellyén és Kétegyházán, s ezek mindegyike foglalkozik a szakmunkások továbbképzésével is. A minisztérium illetékesei elmondták. hogy a szakmunkásképzés hároméves, s itt 24 szakmában 15 ezer hallgatót képeznek. A négyéves szakközépiskolák 'tanulóinak együttes száma a technikusképzésre jelentkezőkkel együtt 14 ezer. Az esti és levelező tagozatra 4000 jelentkezőt várnak, míg az egyéves tanfolyamok hallgatóinak száma 6 ezertől egész a 14 ezerig tehető. A szakközépiskolába jelentkezők többsége a divatos szakmát választja, sokan szeretnének kert- és parképítők lenni, tömegesen jelentkeznek dísznövénykertészeknek. Romantikusnak találják az erdészkedést, de ugyanakkor a nagyon jól fizetett és fontos szakágakra nincs elegendő jelentkező. Pedig szükség van zöldségtermesztőkre, sertéstenyésztőkre, húsfeldolgozó szakemberekre, a sütőiparban dolgozókra. Összefoglalva az elmondottakat: a korszerűsödő agrároktatásnak az az egyik legfőbb célja, hogy a hallgatók, a tanulók kerüljenek közelebb az élethez. L S. KÖNYVESPOLC Kismonográfia a bajai Kari Beckről Várd]/ Huszár Agnes Karl Beck élete és kölitői pályája címmel sok adattal, bizonyított következtetésekkel írta meg az 1817. május elsején született irodalmár életét. A szerző úgy véli, hogy a változatos sorsú bajai ifjú édesanyjától örökölte költői haj liamát, érzékenységét. A tekintélyes gabonakereskedő édesapa mindenáron kereskedőt akart faragni elsőszülött fiából. A szigorú atya még akkor is lenézte a költészetet, amikor fia nevét már több országban ismerték. Különösen rosszalta a kisgyerek kóborlásait. A zsidó vallásához ragaszkodó, hitének előírásait családtagjaitól is megkövetelő édesapát az sem békítette meg, hogy elsőszülött fia kitűnően tanult. Mi tagadás, csintalan volt a jóeszű ifjú. Gyakran verekedett, szívesen időzött a cigányok között és a határban. (Baja környéke másfél százada bizonyára más volt mint most, de aligha nevezhették „pusztai tájnak”, mint Várdy Huszár Ágnes állítja.) Fájó szívvel vált meg a Sugo- vica-parti várostól; családjával együtt Pestre költözött. Tizenhat éves korában iratkozott be a bécsi egyetem orvosi fakultására. Itt kerültek a kezébe Lenau költeményei. A hozzá hasonlóan magyarországi származású költőt mindvégig ösztönző példaképnek tekintette. Az osztrák császárvárosban jelentek meg első írásai, itt került kapcsolatba az „Ifjú Németország” lelkes fiataljaival. Mivel elhanyagolta tanulmányait, hazaparancsolta édesapja és egy gabonakereskedőhöz szerződtette. Majd a „kis Párizsban”, Lipcsében szerzett híveket politikai irányú költészetével, magyaros verseivel. Elragadtatással fogadták Nächte, Gepanzarte Lieder című (talán Éjszakák, Páncélozott dalok-nak fordítható leghívebben) kötetét. Pályája ezekben az években emelkedett a legmagasabbra. Hite szerint részt kért a társadalom megújításából, dicsőítette a technika újdonságait. Szinte álszellemül ten áradozott a vasútról: „Sínek sora, mint nászszalag Fényes jegygyűrűk, tömörek: Összekapcsolnak párokat Országok közt kötnek frigyet.” A robogó kerék számára — ezekben az években — a győztes forradalom jelképe: „A követ, ha útját állják, Porrá tiporja a kerék. Az átkát és az áldását Füstbe, lángokba ontja szét.” Az átfogó elemző értékelés alaposan és hosszan taglalja Beck szabadságeszményének kialakulását, változásait, indítékait. Küzdött a zsidóságot sújtó intézkedések eltörléséért, polgári egyenjogúsításukért, siratta az elbukott 1830/31-es lengyel forradalmat. Második — A vándorló költő című — kötetében részben, a harmadikban határozottan elfordult a politikai küzdelmektől. A Stille Lieder (A csendes dalok) számos magyarországi életképet, természetdicsőítő verset tartalmaz. Közülük talán a legnevezetesebb az An der schönen Donau, azaz a szép „Dunánál”, Johann Strauss híres Kék Duna keringő j ének ihletője. Kár, hogy csupán Fechner 1912-ben Bécsben kiadott könyvére utal Várdy Huszár Ágnes ae érdekes történet kapcsán. Gál Gyöngy Sándor és Somogyi Vilmos a Mesél a bécsi erdő-ben részletesen ismertetik a népszerű keringő keletkezését. A Bécsi Zeneegyesület kérte föl a kedvelt muzsikust, hogy évfordulóé ünnepségükre komponáljon kórusművet. Az ifjabb Strauss húzta-halasztotta ígéretének teljesítését, mert kórusműveket addig nem komponált, és az e célra átadott vers sem nyerte meg a tetszését. És ekkor — mint írta visszaemlékezéseiben — „egy régi-régi diákköri poéma kezdett visszhangozni bennem. Egy vers. ami akkor volt friss, mikor én még diákgyerek voltam. A költő: Kari Beck akkor élte divatját, amikor én még forradalmi kokárdát hordtam a gomblyukamban... Beck költeményét tudtam fejből: És látlak téged gazdagnak' a bánatnak — és látlak fiatalnak és bájosnak... a Dunánál, a szép, kék Dunánál.” Mivel nem sérthette meg Josef Weylt, az évfordulós vers szerzőjét. nem adhatta vissza nehézkes költeményét, addig fúrta-faragta, amíg az inkább hasonlított Beck, versére, mint a felajánlott rímes sorokra. Figyelemreméltóak a Beck és Petőfi. Beck és Engels viszonyát elemző fejezetek. Árnyaltan tárgyalja Várdy Huszár Ágnes az öregedő költő gondjait, nézeteinek módosulásait, kettős kötődését; a magyarokat a császár iránti hűségre, az uralkodót pedig a magyarság szabadságának fenntartására ihlette. A szerző így összegezi fejtegetéseit: az 1879-ben idegenben, elfeledve elhunyt Karl Beck „valóban osztrák-német költő volt. De olyan osztrák-német költő, akinek életén és költészetén le- törölhetetlen nyomot hagyott a magyar föld és a magyar kultúra”. Utcát és emlékjelet érdemelne szülővárosában. Heltai Nándor ÚTBAN A VÉGSŐ GYŐZELEM FELÉ 2. Sebesülten a Félix-majorban, Misi bácsiéknál ,, Az óra lesz az ismertetőjelünk” Két óra negyven perc niúlva az utászok azon a tájékozódási ponton voltak, amelyet még világossal megjelölitek. A földre fekve hallgaitóztak, és földerítették a környezetet. Csend volt. Jó háromnegyed órát kivárva, semmi gyanúsat nem észlelve a szakaszvezető parancsot adott Paszicsnijnek: ásson üregeket az aknáknak, Noszovszkojnak pedig, hogy helyezze g) és álcázza azokat. Halkan megcsörrent a kavics az utászok keze nyomán, valahol a Dunán túl pedig eldördült az ellenség messzehbrdó lövege. Azután siketíitő süvitéssel. magasan a fejük fölött repült a lövedék, és felrobbant a védelmük mélységében, Ezt követően szabályom időközönként dörögtek a lövések. A keskeny, kavicsos utat hamar . aknásították hat darab tankelhárítóval. A harci feladat első részét ezzel megoldották. Miután kicsiit pihentek, ismét átvágtak az utászok a nádas bozóton, és kijutottak a dombokhoz. A toronyóra tizenkettőt ütött, éjfél volt. Az utászok óvatosan haladtak a szőlősorok között. amelyek sűrűn beborították a homokdombot. ... Az utolsó, amire Bondarenko emlékezett, a hatalmas villanás jobbról. A robbanás hangját már meg sem hallotta... □ □ □ „Vésd emlékezetedbe!" — erőtlen, rekedt, idős hangot hallott Bondarenko szakaszvezető. — „Engem Lajosnak hívnak, Lajos bácsinak, oroszul Alekszejnek! Jegyezd meg!” Sötét, esős éjjel a Misi bácsi udvarába — a Félix-majorban, Solttól nem messzire, ahol a 103. ezred egészségügyi szakasza kvártélyozott — lassan gördült be az' egy lovas fogat. A kocsis, idősebb magyar, esőkabátban és fülére húzott parasztsapkában ült a szekér elejében. Háta mögött szénában feküdt egy ifjú, teljesen bepólyázva és subába burkolva. A fehér lepedőből készített kötéseken száraz vérfoltok tarkállottak. A beteg nem mozdult, eszméletlen volt. A sebestül mellett tizenkét év körüli fiúcska hevert. Ügyelt, hogy a beteget semmi ne háborítsa, hogy kényelmesen feküdjön. A fogatot Vaszja Pomazo n utász kísérte. Jelentette, hogy rátalált a sebesült Bondarenko szakaszvezetőre, aki néhány nappal korábban harci feladatra ment egy utászcsoporttal az ellenség háta mögé, és viasza kellett volna hoznia embereit november 7. reggelére árra a helyre, ahol Andrejev hadnagy várt rájuk a fedezetül szolgáló géppisztolyos különítménnyel. De a felderítők nem tértek vissza a megbeszélt időpontban. Nem tértek vissza 8-án, sőt 9-én sem. Senki sem tudta, mi történt a csoporttal. A szakaszvezető nincs olyan állapotban, hogy az eseményekről beszámoljon, alig pislákol benne az élet. Bevitték a sebesültet a házba, ágyba fektették. Megérkezett az ezredorvos, Benjamin Vasziljeoica Volkov orvos-főhadnagy. Vele jött Szuhin doktor, valamint Mi- sikova és Trubeckaja nővér. Sokáig és figyelmesen vizsgálták a sebesültet, arcuk gondterhelt volt Aztán rövid tanácskozás után közölték: „Teljes csend, nyugalom! Túl kell élnie!” Mindannyian elmentek. Az ágynál csak Trubeckaja nővér maradt. Miután átadták a beteget, a kocsis meg a fiú suttogott valamit Misi bácsival', s elment valahová éjjeli szállásra. □ □ □ Bondarenko csak napok múlva tért magához. Ismeretlen parasztház, idegen arcok, idegen beszéd... Fel akart kelni, de éles fájdalom nyilallt a testébe, amitől felnyögött, fogát Csikorgatta. .„Maradj nyugton, fiam” — Inkább kitalálta, mint megértette az idegien asszony szavait, aki gondosan megigazította feje alatt a párnát. Szürkéskék, nagy szemei jóságosán csillogtak. A katona megnyugodott, mélyet lélegzett és lecsukta a szemét. Egy hét múlva Misi bácsi és a háziasszony berakták a fiatal szovjet katonát egy zárt teherautóba, amelyre nagy vörös keresztet festettek. Nem volt gyerekük, megszerették az orosz ifjút, s nem szívesen engedték el maguktól. Ám az orvosok azt mondták, az életveszély elmúlt, a sebesültet a hátországba kell irányítani, kórházba, a teljes gyógyulás érdekében. A búcsúzásnál a katona' elővette öreg óráját, odanyújtotta Misi bácsinak: „Fogadja el emlékbe. Nekem semmi másom nincs. Ez az óra már nagyon régi de pontosan mutatja az időit. Őrizze meg! A háború után feltétlenül eljövök ide. Az óra lesz az ismertetőjelünk!” Az óra valóban régi volt, saját készítésű láncocskán, amelyhez hozzá volt csatolva a felhúzókulcs. Az óra hatúlján lyuk, abba illett bele a felhúzó alkalmatosság. Misi bácsi méghatottan mondogatta a családi nevét, lakcímét, hogy levelet kaphasson. Ám 'a háború viszontagságai közepette a katona ezeket elfeledte. Csak néhány szó maradit meg: Misi bácsi, Solt, Félix-porta. Lehet, hogy az óra még jár, hiszen a tárgyak tovább élnek, minit az emberek... □ □ □ Budapest ostrománál már is- - mét ezredénél van Bondarenko. A 34. hadosztály átkelt a folyón Dunaiöidvárnál, aztán az állomások: Dumapentele, Székesfehérvár, Tatabánya, Bánhida, Bicske, ismét Székesfehérvár. Kegyetlen harcok dúltak. A fasiszták egész télen hiába próbálkoztak a Budapest körüli blokád áttörésével. A katonának nem volt ideje látogatóba menni, hálát mondani Misi bácsinak, mind messzebb sodródott. A háború kegyes volt az ifjú és tapasztalatlan B ondarenkohoz. Sokat tanult, bár teste-lelke sokat saftovedett. A győzelem után egyetemet végzett a katona, fizikus lett, tudományos kutatóintézetben dolgozott, az atomenergia békés félhasználásának lehetőségeit vizsgálta. Ma már nyugdíjas az öreg harcos, s arról álmodik, hogy ismét magyar földön jár, megkeresni Misi bácsit, a rekedt hang tulajdonosát, s a fiút, aki vele volt... Vlagyimir Vjacseszlavovics Bondarenko az egykori felderítő (Fordította: A. Tóth Sándor) | I
