Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-03 / 102. szám

HAMAROSAN KEZDŐDIK AZ ORSZÁGOS JÁTÉK vezető Húsz évvel ezelőtt, 1965. május 3-án hunyt el — 77 éves korában — Szakasits Árpád, a ma­gyar munkás- mozgalom ki­emelkedő egyé­nisége, szo­ciáldemok­rata, majd kommunista politikus, újságíró. Kőfaragósegédként 1903-tól vett részt a munkásmozgalom­ban; már 1908-tól hivatásos moz­galmi funkcionárius, több szak­lap szerkesztője, a Népszava munkatársa. A Tanácsköztársa­ság idején tagja a Szövetséges Központi Intéző Bizottságnak; a proletárdiktatúra vérbefojtá- sa után mintegy három évet töl­tött börtönben. 1927—28-ban az SZDP titkára, 1928-tól egy évti­zeden át a MÉHOSZ elnöke. 1938 novemberétől a Szociálde­mokrata Párt főtitkára, 1939-től 1944. március 19-ág a Népszava főszerkesztője. Részt vett a Tör­ténelmi Emlékbizottság tevé­kenységében is. A német megszállás után részt vett a Magyar Front létrehozá­sában, s annak intéző bizottsági elnöke lett. 1944 októberében az SZDP részéről ő irta alá a két munkáspárt együttműködéséről és későbbi egyesüléséről szóló egyezményt. A felszabadulást kö­vetően teljesedett ki politikai pályája. Az SZDP főtitkára, ál­lamminiszter, iparügyi miniszter, az egyesülés után az MDP elnö­ke, majd köztársasági elnök, il­letve az Elnöki Tanács elnöke. 1950-ben koholt vádakkal letar­tóztatták; 1956 márciusában sza­badult, s rehabilitálták. Haláláig aktiv mozgalmi és közéleti tevé­kenységet folytatott. 1985. május 3-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órákor: KOLDUSOPERA. Bérletsz-ünet. ERDEI FERENC művelődési központ 19 órakor: Anonymus klub. Nyi­tott klubnap. A BASEBALLRÖL. Elő­adó : Körmöczi Béla. Előzetes. Május 4-én, szombaton 11 órakor: Ciráka Bábszínház. BUMFORDI. 19 órakor: PHAETON- KLUB. Filozofálás jövőképekről. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TÜL NAGY RIZIKÓ. Szí, mb., amerikai kalandfilm. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KINCS, AMI NINCS. Sz., mb., olasz film. Otthon mozi: nincs előadás. Stúdiómozi: 8 órakor: CSODA MI­LANÓBAN. Olasz film. 14 éven alu­liaknak nem ajánlott! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: HOGYAN LEHET MEGIJESZTENI EGY OROSZLÁNT? BAJA Uránia mozi: fél 4, féa 6 és fél 8 óra­kor: SZAFFI. Sz., magyar rajzfilm. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: TI­TOKZATOS ÖVEZET. Sz., mb., szov-p jet film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: MARA­TÓN Életre, halálra, sz., mb., amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: A 39-ik LÉPCSŐFOK. Sz.. angol film. TISZAKECSKE Művelődési ház: 8 órakor: A POS­TAKOCSI. I—II. Sz., francia—olasz film. 14 éven aluliaknak nem aján­lott. A tét: utazás Moszkvába A KISZ Központi Bizottsága VIT-VÁGTA a múltból a jövőbe címmel országos játékot hirde­tett, amelyet a XII. Világifjúsági Találkozóhoz és hazánk felszaba­dulásának 40. évfordulójához kapcsolódva szervez meg. Ez a nagyszabású vetélkedő rendsze­rében és a feladatok jellegében is különbözik minden eddigi or­szágos játéksorozattól. Például abban, hogy nem kel­lett előzetes nevezéseket bekül­deni, a játék első fordulójának végéig nem is tudják, hogy hány IPARJOGVÉDELEM csapat vesz részt benne. A négy- fordulós erőpróba május 5-én, reggel 8 órakor kezdődik. A fel­adatok a Petőfi rádióban hang­zanak el a VIT-VÄGTA című egyórás műsorban, melynek ri­portere Szilágyi János lesz. Ti­zenötféle feladatot hallhatnak ■ majd a versenyzők, ezek közül 3—4 végrehajtása kötelező, s to­vábbi 4—5 feladatot a csapatok választanak ki a többi közül. Ezeket a lakóhelyen kell megol­dani, s csak ezek dokumentuma­it, bizonyítékait kell eljuttatniuk a megyei kiértékelő központok­Sok találmány, lassú innováció? Iparjogvédelmi napot * 1 rende­zett a hét elején Kecskeméten a Magyar Iparjogvédelmi Egyesü­let Bács-Kiskun megyei szerve­zete. Szalóki József, a megyei szervezet titkára nyitotta meg a rendezvényt, majd Iványi István, az Országos Találmányi Hivatal elnökhelyettese tartotta meg „A hazai iparjogvédelem helyzete és feladatai” című előadását. Megtudhattuk, hogy hazánk­ban csaknem tizenhatezer szaba­dalom van érvényben, s ezek fe­le külföldi bejelentő találmányát védi, ami gazdaságunk nyitottsá­gát bizonyítja. A bejelentett, sza­badalmi oltalmat kérő találmá­nyok száma 1984-ben minden ed­digi rekordot túlszárnyalva 4886 volt, ebből 2869 hazai eredetű. Magyar alkotók 2560 esetben kér­ték határainkon túl az illetékes hatóságokat, hogy szellemi ter­méküket helyezzék védelem alá, s ez a szám a legmagasabb a KGST-országok között. A témával kapcsolatos hazai jogi szabályozás világszínvona­lon áll, ami nem véletlen, hiszen Magyarország régóta aktív tagja a WIPO-nak (Szellemi Tulajdon Világszervezete) és 1909 óta vesz részt a Párizsi Uniós Egyezmény munkájában, amely a nemzetkö­zi iparjogvédelemmel foglalko­zik. A szellemi termékek kereske­delmi alapokon nyugvó adásvé­tele napjainkra a KGST-orszá- gokban is általánossá vált. Ha­zánkban 1895 óta jelenik meg fo­lyamatosan a Szabadalmi Köz­löny és Védjegyértesítő, a szaba­dalmi tár pedig 15 millió külföl­di és hazai bejelentés leírását őrzi. Az iparjogvédelmi szerve­zet munkáját jelenleg egy átfo­gó, számítógépes információs rendszer hiánya akadályozza, s egy-egy ügy lebonyolítása 3—4 évig is elhúzódik az optimálisnak tartható 2,5 év helyett. A fentiek ellenére sem kielé­gítő hazánkban a szellemi ter­mékekben rejlő értékek kihasz­nálása. Az innováció lassú, a vál­lalati találmányok és újítások száma csökken, bár ezek eredmé­nye növekszik. Napjainkban át­rendeződés tapasztalható, s a gazdaságilag nagyobb hasznot hozó találmányok, újítások kerül­nek előtérbe. B. F. I. SZÓ LG A LATI LAKÁSOK • 40 éve alakult meg *a Vas megyei Acsád községben a Szabad Föld Termelőszövetkezet. Azóta a tsz fokozatosan gyarapodott, például ilyen szép házakban lévő szolgálati lakásokkal. Teljes holdfogyatkozás Ritka természeti jelenséget fh gyelhetnek meg a csillagászat iránt érdeklődők május negye­dikén, szombaton, amikoris tel­jes holdfogyatkozás lesz. Utoljá­ra 1982. január 9-én követhettük volna nyomon a teljes holdfo­gyatkozást, ám akkor a borús idő miatt elmaradt — legalábbis a látvány. A teljes holdfogyatkozás akkor következik be, amikor bolygónk a nap körüli pályán vándorolva úgy kerül a nap jés a hold közé, hogy a nap sugarait „elzárva”, teljes árnyékot vet a holdra. Er­re a pillanatra nálunk három— négy évig kell várni. Most az es­ti órákban következik be a hold- fogyatkozás, s ezért — amennyi­ben felhőtlen lesz az ég — külö­nösen jól nyomon lehet követni a csillagászati kuriózum egyes fázisait. A teli hold 20 óra 16 perckor „csorbul meg”, és 21 óra 22 perckor kerül a földnek teljes árnyékába. 22 óra 30 perctől az árnyék fokozatosan visszahúzó­dik, s 0 óra 33 perckor véget ér a holdfogyatkozás, újból egészében látszik a korong. Felelőtlen kerékpárost keresnek* Szabályosan közlekedő sze­mélygépkocsi elé hajtott egy fi­gyelmetlen kerékpáros. A bicik­lis az autóvezető lélekjelenlété­nek köszönheti épségben mara­dását,' még rosszabb esetben az életét. Mégis faképnél hagyta a bajbakerült autóst. A baleset Kecskemét lakott te­rületén, az 5-ös számú főúton, a külső benzinkút előtt történt áp­rilis 26-án délután 4 óra 25 perc­kor. Az ismeretlen kerékpáros férfi a szélső forgalmi sávban közlekedett a városközpont irá­nyába. Iráhyjelzés és körülte­kintés nélkül hirtelen áttért a belső forgalmi sávba és megtör­tént a baj. A személygépkocsi vezetője, Szabó Dezső 31 éves kecskeméti lakos (Március 15. u. 80.) az ütközés elkerülése végett járművét jobbra kormányozta és az útárokba vágódott. A kerék­páros — mint aki jól végezte dolgát — visszatért a szélső for­galmi sávba és elhajtott a hely­színről. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség kéri, hogy aki a baleset körülményeiről, a kerékpáros személyéről tud va­lamit, jelentkezzen a kecskemé­ti rendőrkapitányság közlekedési alosztályán vagy bármely rendőri szervnél. A kerékpáros 30—35 év körüli férfi, sötétkék színű, fes­tékes nadrágot, barna pulóvert viselt. Vékony testalkatú, barna (sötét) hajú. Érsekcsanád külterületén, föld­úton Veréb József 20 éves hejő- keresztúri lakos május 1-én sze­mélygépkocsival letért az útról és felborult. Súlyos sérülést szen­vedett. Fülöpjakab és Kunszál­lás között a vizes úttesten Han­del Gábor 40 éves kunszállási lakos személyautójával az árok­ba csúszott és súlyosan megsérült. Kalocsa külterületén az 51. szá­mú úton Orbán József 43 éves budapesti lakos személygépko­csijával nekiütközött az előtte szabályosán haladó lovas kocsi- •nak. A fogat haj tóját súlyos sé­rüléssel szállították kórházba. ba. {Ezek helyszíneit holnapi lap­számunkban közöljük!) A VIT-VAGTA második nap­ját egy héttel később, május 12- én tartják meg a megyékben. Mintegy 100—150 csapat részvé­telére számítanak a szervezők. A megyei döntő után területi (má­jus 18-án), majd országos sereg­szemlére kerül sor (június 2-án). A tét: a legjobbak közül kilenc- venen utazhatnak majd a moszk­vai VIT-re, a megyei forduló si­keresen szereplő fiataljai pedig értékes nyereményekben része­sülnek. B. T, PÁLYÁZAT Egészséges életmód, hasznos szabad idő Az Állami Ifjúsági Bizottság az MSZMP KB ifjúságpolitikai állásfoglalásának megfelelően segítséget kíván nyújtani a gyer­mekek és fiatalok természetjárá­sát, táborozását, egészséges élet­módját szolgáló feltételek fejlesz­téséhez, ezért pályázatot hirdet­nek. Tanácsok, vállalatok, intéz­mények, ifjúsági közösségek, KISZ-szervezetek, úttörőcsapa­tok jelentkezhetnek olyan pá­lyaművekkel, amelyek az ifjúság természetjárását, táborozását, természetben való sportolását se­gítik elő, azaz, akik az idén, vagy a későbbi években vállalkoznak sátorozóihelyek létesítésére, il­letve a gyalogos, kerékpáros vagy vízi vándortáborozást szolgáló egyszerű szálláshelyek — lehe­tőleg meglévő, de használaton kívüli létesítmények hasznosítá­sával — kialakítására. ' Mindezek leírását és javasolt telepítési he­lyeit kiadványok tartalmazzák, amelyeket a megyei tanácsok if­júsági titkáraitól, illetve a KISZ megyei bizottságain megkap­hatják az érdeklődők. A Központi Ifjúsági Alapban e célra az idén nyolcmillió fo­rint van, melyből sátorozóhe­lyek, illetve vándortábori szál­láshelyek kialakításához a tá­mogatás kérhető pályázattal. A megyei tanács ifjúsági titká­ránál május 31-ig kell a pályá­zatokat benyújtani, amelyeket véleményezés után június 15-ig eljuttatnak az Állami Ifjúsági Bizottsághoz.. Az elbírálás ver­senytárgyaláson történik, mely­ről az érdekeltek értesítést kap­nak. VÁLASZ CIKKÜNKRE Megjavítják a lifteket Április 9-én tettük szóvá — Nagy Lajosné panasza alapján —, hogy Kecskeméten, a Széche­nyi sétány 4-es számú házban régóta nem működnek zavartala­nul a felvonók. Cikkünkre az alábbiakat vá­laszolta a Kecskeméti Ingatlanke­zelő és Távfűtő Vállalat részleg- vezetője, Szabó László: A kérdéses egyik lift azért vesz­tegel több hónapja, mert erősza­kos kezek szétfeszítették, súlyo­san megrongálták az ajtóit, s a helyrehozásuk nem egyszerű mű­velet. A hozzá való alkatrésze­ket meg kellett rendelnünk, me­lyek már megérkeztek a Ganz- MÁVAG Felvonógyárból, így a felújítással ás egybekötött munkát rövidesen elvégezzük. A másik lift gyakori meghibá­sodásának szintén okozója volt a nem rendeltetésszerű igénybe­vétel, azonban itt már észrevet­tünk szerkezeti kopásokat is. Ez esetben a javítást csak akkor kezdjük meg, ha a „társa” már folyamatosan üzemel. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy e berendezése­ket május közepétől zökkenő- mentesen használhassák az érin­tett lakók. A SZERK. MEGJEGYZÉSE: Nem túlságosan bonyolult, de „érzékeny” szerkezetűek a liftek tehát aligha nélkülözhetik az óvó gondosságot, a társadalmi tulajdont megillető fokozott vé­delmet! NAPTÁR 1985. május 3., péntek Névnap: Tímea, Irma Napkelte: 5 óra 25 perc Napnyugta: 19 óra 58 perc Holdkelte: 18 óra 20 perc Holdnyugta: 4 óra 51 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Május 1-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 10 (az 50 éves átlag 13,8), a legmagasabb hőmérséklet 14,3 Celslus-fok volt, a nap 5 órán át sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 9,7, 14 órakor 11,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,5 (ok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1005,2 millibar (süllyedő) volt. Májhs 1-én Baján a középhömérsék- let 9,3 (az 50 éves átlag 13,9), a leg­magasabb hőmérséklet 18 Celslus-fok volt. a nap 5 órán át sütött, és 0,9 milliméter csapadék hunott. Tegnap reggel 8 órakor 9,6, 14 órakor 20,1 Celsius-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 8,8 fok, a tenger­szintre átszámított légnyomás 1003 mluibar (süllyedő) volt. — Ismét ADU.nap. A kecske­méti Alföld Áruház, a DOM US és az UNIVER ÁFÉSZ május 4-én ismét megrendezi az ADU-napot. Meghosszabbított — 8-tól 16 óráig — nyitva tartással várják a vásárlókat, akik nemcsak kedvez­ményesen vásárolhatnak egyes áruféleségeket. hanem gazdag programban is részük lesz. Divat- bemutatót rendeznek és műsort ad a Tamburici népzenei együt­tes. valamint a kerekegyházi gyer­mek fúvószenekar. — SZÖRAKATÉNUSZ a Haj­dúságban. A Szórakaténusz Já­tékmúzeum japán gyermekjáték- gyűjteményéből ma a hajdúbö­szörményi Hajdúsági Múzeumban kiállítás nyílik. A videoprogram- mal és papírhajtogató foglalko­zásokkal egybekötött bemutató június végéig tekinthető meg. Hármasikrek Szolnokon Hármasikrek születtek Szolno­kon a Hetényi Géza Kórház szü­lészeti osztályán: Mága Mihályné 19 éves fiatalasszony egy fiú- és két lánygyermeknek adott életet. Az újszülöttek közül — sorrend­ben —~ Mihály 2100, Mariann 1800 és Ilona 2100 gramm súllyal lá­tott napvilágot. Az édesanya mintegy félóráig tartó első szü­lése után jól érzi magát, kicsi­nyei is valamennyien egészsé­gesek. A gyermekek közül csu­pán a legkisebb súllyal született Mariannt tartják a koraszülött osztályon megfigyelés alatt. — Vöröskereszt-alapszervezet alakult a kiskunmajsai ÁFÉSZ- riél. Az új szervezetnek nyolcvan­két alapító tagja van. Vezetőségé­nek titkárává Rácz F. Jánosnét. elnökévé Nyerges Lajosnét vá­lasztották meg. — ÉLET AZ ALKOTÓHÁZ- BAN. A kecskeméti műkertváro­si alkotóházban jelenleg tízen dolgoznak. Váli Dezső, Bálint Ádám, Tímár József, Udvardi Gyula, Séday Éva, Hajós-Hollan- da Éva és Vincze Lajos festő­művészek, Csákvári Nagy Lajos szobrász, Tavaszy Noémi grafi­kus és dr. Koós Judit művészeti író tölti itt alkotó heteit. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1985. má­jus 2-i szám: (Megyei tudó­sítótól.) Újabb munkaver- senysikerek a Dél-Alföl- dön. (A tudósítás a Bács- Kiskunban tömegméretűvé vált verseny eredményeiről ad hírt.) Szabad Föld. 1985. 18. szám: Ha ráér... (A 4. nagybaracskai Fotográfia’ Alkotótelep szociofotóiból rendezett kiállításról, amely a Budapesti Galéria józsef­városi kiállítótermében lát­ható.) — Élüzemek. A Bács-Kiskun megyei Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat kalocsai üze­mét, csátaljai takarmánykeverő üzemét és kecskeméti gazdasági malmát Élüzem címmel tüntet­ték ki. A munkahelyi szocialista kollektívák közül számosán ré­szesültek elismerésben. TETŐ Az angol lord a felesé­gével csónakázik. Hirtelen vihar támad, szakad az eső, mire a lady megszólal: — Istenem, mindjárt fel­borulunk! — Nem baj —- feleli a lord —, legalább tető alatt leszünk. — Postatörténeti bélyegkiálll- tás. Budapesten, a MABÉ0SZ- székházban Országos Postatörté* neti Kiállítást nyitnak meg mai Az eseményen a Kecskeméti Vá­rosi Bélyeggyűjtő Kör három tag­ja is szerepel: Fülöp Sándor. Me­zei Károly és Szécsényi László. Gyűjteményükben kecskeméti bé­lyegzések, tekercsbélyegekkel bér^ mentesített küldemények, vala­mint az 1920-as évek inflációt bérmentesítésével feladott leve­lek láthatók. • A legkisebb fogyasztású és leg­környezetkímélőbb Trabant... (Straszer András felvételei — Szerkesztőségi ügyeleti vasárnap l0-töl 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idd alatt hírek, rövid tudósítá­sok, információk közölhe­tők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-oa te­lexszámon. 0 Holnapi lapszámunkból D Az édesanyákat köszönt- | jük a negyedik oldalon, • Művelődés, irodalom, mű- I vészét összeállításban meg. jelenő írásokkal. Juháin Gyula, Zelk Zoltán költe­ményeit. Hincz Gyula ral- zát közöljük anyák napja | | tiszteletére. Tárcánk címet A mama utazik. Publiciss- | tikunkban az anyái szere- tétről szólunk. Az ötödik és hatodik oldalon a rádió éa I a televízió jövő heti müso- . I rát ajánljuk olvasóinknak. I PETŐFI NfiPE A Magyar Szocialista ■ Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Fereno Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András lgatgatő I Szerkesztősig. I Kiadóhivatal: Kecskemét, . Szabadság tér l/a. «001 . Telefon: 8(7-611 Telexszám: 26-21« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hfrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl]: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129.— Ft. félévre: 959.— Ft. egy évre: ölé,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» I ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi dt I. HU Telefon: 99-777 igazgató: Ablaka István HU ISSN (ÜSS—2554 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom