Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-14 / 111. szám

IMS. május 14. • PETŐFI NÉPE • 5 KITŰNŐ KIÁLLÍTÁS Magyar csendéletek Kiskunhalason Bármely európai kiállítóteremben érdeklődést keltene a kiskunhalasi Semmelweis Kórház galériájában lát­ható, Száz év magyar csendéletei cí­mű — valójában az elmúlt százötven esztendőt áttekintő — kiállítás. (Meg­tekinthető május 15-lg.) Némi rövidí­téssel közöljük Borbély László mű­vészettörténész megnyitóját. A csendélet — ha fogalmát megkíséreljük röviden meghatá­rozni — az ember életéhez, kör­nyezetéhez tartozó tárgyi ele­mekből művészi módon képzett, építészeti vagy ritkábban tájké­pi környezetben ábrázolt tárgy- csoport, melyet a művész oly­kor (a kor divatja szerint) élő­lényekkel : madarakkal, állatok­kal is gazdagít. Ónálló műfajként már az óko- i i rómaiak művészetében meg­jelent. de igazán csak a XVI. századi németalföldi művészet­ben „jött divatba”, s ■ innen ter­jedt el csakhamar Németország­ban. Spanyolországban, Angliá­ban és Itáliában. Korai magyar művelői is inkább csak ezen or­szágokban tudták tehetségüket gyümölcsöztétní. A műfaj itthoni meggyökere- sedése csak a XIX. század ele­jén, képzőművészetünk egészé­nek újjászületésekor vált lehet­ségessé. Intim jellegénél fogva ugyan nem tarthatott igényt olyan társadalmi méretű támo­gatásra, mint történeti festé­szetünk, az egyre gyarapodó, lassan gazdagodó városi pol­gárságunk azonban megfelelő gazdasági bázist biztosított a csendéletfestéshez és az ‘ezzel foglalkozó művészek megélheté­séhez egyaránt. A század kö­zepének honi kiállításain egyre több csendélettel találkozhatott a korabeli tárlatlátogató, s az ötvenes évek elejére már szinte egymással versengve díszítették a jómódú polgári és főúri ott­honok ebédlőit, szalonjait a mű­faj reprezentáns alkotásai. A természeti tárgyakat ' naturális precizitással, barokkos dagá- lvossággal megjelenítő bieder­meier csendéletek természete­sen alig különböznek a XVII. századi Déldaképektől. A művé­szek célja ekkoriban a megren­delő elkápráztatása: a bravúros technika, anyagszerű festésmód csillogtatása mellett a képek modelljéül szolgáló tárgyak jó­létet sugalló dús felsorakozta­tása által is. Az első jelentősebb változást a műfaj történetében a szabad levegő, illetve a természetes szórt fény .hatásait érvényesítő „plein air” festésmód elterjedé­se eredményezte. A fény keltet­te természetes ragyogás felesle­gessé tett egy sereg pompázatos tárgyi kelléket, s az idő halad­tával ez együtt járt bizonyos népi ízeknek is :a tematikába való betörésével. Ez az egysze­rűsödés f ieyelhető meg a \ stilá- ris és felfogásbeli különbségek ellenére az itt. bemutatott mű­termi megvilágításiban készült • Fényes Adolf: Mákoskalács Ferenczy Valér-csendéleten, Fé­nyes Adolfnak a századforduló táján Szolnokon festett, és népi motívumokban bővelkedő ké­pein és Csók Istvánnak franciás színkultúrájú virágcsendéletén egyaránt. A döntő változtatást azonban úgy a műfaj jelentő­ségét, mint kifejezésmódját ille­tően is csak a huszadik szazad első évtizedének végén fellépett „Nyolcak” művészcsoport tagjai tudták végrehajtani. A francia földről átterjedő „cézanneizmus” és az ebből fakadó kubizmus nemcsak formai konstruktivitást hozott az eddigi impresszionisz- tiUgs véletlenszerűség helyett, hanem együttjárt egy újfajta világszemlélettel is. A Nyolcak munkásságának korai szakaszában meghatározó szerepük volt a csendéleteknek: ezeken keresztül igyekeztek az alkotók nézőik figyelmét a világ objektivitására felhívni, s ezáltal buzdítani az átfogó természeti törvényszerűségek feltárására. Megváltozott a háttéri környe­zet is: a festők tudatosan a tér­hatás fokozására törekedtek, kedvelték az olykor játékosan megtört, szabdalt belső tereket, a hangsúlyozott rálátást. Ezt a szilárd rendet igyekeznek képi­leg megvalósítani a harmincas években fellépő Szocialista Kép­zőművészek Csoportja néven közismert művészeink is, síkok­kal építkező csendéleteikkel — példa rá a bemutatott Schubert Ernő-kép —, de hatása alól egyes kései plein air törekvések kép­viselői sem tudták magukat ki­vonni. Az utolsó ötven év magyar fes­tői más-más módon foglalkoztak a csendéleti témával, mint ahogy meglehetősen sokféleképpen igyekeznek megválaszolni a kor által felvetett egyéb kérdéseket is. Egyesek, mint Nagy Balogh János, Derkovits Gyula ezt az intim műfajt is felhasználták tu­datos vagy tudattalan osztályhar­cos céljaik érdekében. Más mű­vészek eszköztárából időről idő­re felmerül a kubizmus szerkesz­tésmódja: Kmetty János félszá­zados tevékenysége a korai ku­bista alkotómódszer folyamatos továbbélését biztosította. Mások, mint Medveczky Jenő is, kitérők után választották kedvelt kife­jezésmódjukkal, vagy kevésbé nyilvánvaló módon éltek a konst­ruktív szerkesztés lehetőségei­vel A zöm a felsorolt példák el­lenére többé-kevésbé a természe­ti valóság látványához kapcsolta kifejezésmódját. A lehetőségek itt is végtelenek. Példaként az alföldi művészetünk egyik meg­teremtőiéként nyilvántartott Koszta József, a plein air ha­gyományokhoz kötődő Vidovszky Béla és a már hatvanas évekből, Főnyi Géza csendéleteit említhet­jük. A felszabadulás után, külö­nösen az ötvenes évek táján hát­térbe szorult a csendélet műfa­ja. Mint a kispolgári művészet egyik megjelenítési formáját emlegették, s a „csendéletfestő” elnevezés degradáló értékítéletté lett. Talán kiállításunk igazolja: annak ellenére, hogy a csendélet­festészet sem kifejező-mozgósító erejét, sem társadalmi hasznos­ságát illetően nem mérhető a te­matikus — figurális táblaképeké­vel vagy murális faldekoráció­inkkal, mégis, szűkebb környeze­tünk szebbé, emberibbé tételében napjainkban is megmaradt je­lentősége, létjogosultsága. Zenei oktatásunk — francia szemmel • Játékbemutató a francia vendégek kedvére a Szórakaténuszban. „Mély emléket hagyott ben­nünk ott-tartózkodásunk során a sok érzelmi és baráti kapcsolat. Még egyszer szeretnénk megkö­szönni a szívélyes fogadtatást és a nagyszerű, minden szempont­ból gazdag programot." A fenti idézetet a francia Languedoc-Roussillon megye ze­nei szakembereinek Bács-Kiskun megyében tett múlt év végi ta­nulmányútja után készült hivata­los beszámolójából vettük, amit a minap küldtek el Kecskemét illetékes vezetőinek. A hírős vá­ros és Bács-iKiskun zenei életé­vel ismerkedő küldöttséget töb­bek között az ottani minisztéri­um és tanítóképző intézet ifjú­sággal, valamint a sportmozga­lommal foglalkozó szakemberei képviselték. Az állami szinten aláírt kulturális egyezmény ke­retében ez a meghívás Bács-Kis- kin megyébe hivatalosan történt. Örömmel vettük, amikor az egyik érintett intézmény vezetője eljuttatta szerkesztőségünkbe a köszönőlevelet. A küldöttség tagjai egyebek mellett azt vizsgálták, hogy a zene mint művészeti ág mikép­pen tartozéka a magyar nemzeti azonosságnak, a szocializmust építő társadalomnak. Szerintük meglepő a zeneoktatási módszer eavséee. ami többek között azt jelenti, hogy a szervezeti kere­tektől függetlenül (általános is­kolai oktatás, művelődési ház, speciális zeneoktatás) mindenütt ugyanazt az elméleti és gyakor­lati módszert alkalmazzák, amely nagyban elősegíti a folytatólagos zenei előrehaladást. Megállapítot­ták, hogy a dalnak fontos helye van a mindennapos kisközösségi esszé jövetelek alkalmával, s hogy Kodály Zoltán szellemében a kecskeméti óvodákban a zene vezérfonalként szerepel a gyer­meknevelésben. A pedagóeuskénzéssel kapcso­latban Kecskeméten. Baján ’ és másutt egyaránt azt tapasztalták a francia vendégek, hogy a zene és az ének ugyanolyan helyet foglal el a pedagógusképzésben, mint az egyéb szaktárgyak bár­melyike. A Kecskeméti Óvónő­képző Intézetben például a nö­vendékek hetenként háromórás speciális ének-zenei oktatásban részesülnek. A hangszerek között elsősorban a fuvola és a zon­gora játszik fő szerepet, ám ezek mellett szabadon lehet választani egyéb hangszert is. A francia delegáció tagjai kü­lön méltatják levelükben a kecs­keméti Kodály Zoltán Ének-Ze­nei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépisko­la munkáját, illetve azt, hogy az ilyen típusú intézményben dol­gozta ki annak idején Kodály az azóta világszerte elterjedt mód­szerét. S hogy hazánkban ma már* százötven hasonló iskola működik, ahol a tanulóknak mintegy a fele munkás szárma­zású. A francia vendégek egyértel­műen hangsúlyozzák: a Kecske­méti Állami Zeneiskola olyan sikeres a munkáját tekintve, hogy a felmerülő jelentkezési kérelmeket nem képes teljesíte­ni. A tanárok közül többen hi­vatásos zenészként szerepelnek, tagjai a különféle művészeti együtteseknek. Ugyanez vonatko­zik szerintük a bajai ének- és zenekarokra is. A delegáció tag­jai jelentésükben kifejezik azt a véleményüket, hogy Baján na­gyon élénk a folklór-tevékenység és a hagyományok ápolása. Mindehhez hozzátartozik, hogy a kecskeméti Kodály Zoltán Zene- pedagógiai Intézet működéséről is sokrétűen, elismeréssel nyilat­koznak a francia vendégek.-? “ ’ . V. M. GYERMEKÉVEK- GYERMEKÉLET A csapat: egy raj • Ezekkel s maguk gyűjtötte „hangsze­rekkel” keltik életre az erdő hangjait a kargalai muzsikusok. (Méhes! Éva fel­vétele) Az orgovány-kargalai iskola sok mindenben egyedülálló a me­gyében. Ez az ország egyetlen olyan iskolája, ahol egy terem­ben, együtt tanul az első osztály­tól a nyolcadikosig valamennyi gyermek, sőt az idén odajár az előkészítős Balogh Ibolya is. Jól megférnek, tanulnak, továbbta­nulnak, és megállják a helyüket az iskolában, az életben egyaránt. Tóth Istvánná Elli néni, aki va- lamennyiüket nagy szeretettel és hozzáértéssel tanítja, csodálatos eredményeket ér el velük, har­mincegyükkel. Mert ez az úttörőcsapat egy­ben a Váci Mihály raj is. A gye­rekek tanulási vágya és iskola- szeretete akkor derűit ki igazán, amikor a nagyon hideg téli na­pokon arra kérte őket, hogy ne jöjjenek iskolába, hiszen Gere Andrea naponta 12, Cseh-Szakál Éva és Szabó Emőke 8—9 kilomé­tert gyalogol, mire bejön és ha­zamegy. Andrea helyzetét az is súlyosbítja, hogy útjában mind­össze két épület van, annál több erdős terület: A tanárnő .okkal félt attól, hogy elesnek a csúszós úton, összezúzzák magukat. De a kérés ellenére sem hiányzott sen­ki! Jöttek, mert tanulni akarnak! Büszkék arra is, hogy sokat se­gítenek szüleiknek otthon. Ami­kor Elli néni megkérdezi őket, hogy hányán dolgoznak rendsze­resen a szőlőben, huszonketten emelik magasba a 'kezüket. Cso­dálatos módon alakult ki közöt­tük az egymáson való segítés kész­sége. Lazítani ugyanis senkinek sem lehet! Aki elégtelenre felel, annak lehetősége van azt „ki­váltani" oly módon, hogy más­nap felelésre jelentkezik. És ha ötösre sikerül ez a felelet, akkor négyest kap az elégtelen helyett. Így aztár\ valamennyien nagyon komolyan veszik a tanulást! Pál Zolitól megtudom a külö­nös nevű település legendáját is: — Ez a puszta valamikor na­gyon mocsaras volt. Amikor a tö­rökök dúlták hazánkat, az ügyes magyar pusztaiak, akik csak buj­dostak erre, becsalogatták az el­lenséget a mocsárba, az pedig el­nyelte a betolakodókat... Ami­kor süllyedtek, azt kiabálták: kargh Allah ..! (Allah, segíts ...!) A legendán a gyerekek egy ki­csit mosolyognak, de annyi való igaz, hogy még most is találnak a pusztában török pénzeket. Tóth Gyöngyi is szívesen szá­mol be mozgalmi munkájukról: — Amikor megtudtuk, hogy tanácstagi jelölőgyűlés lesz ná­lunk, valamennyien örömmel vállaltuk, hogy százhúsz meghí­vót elviszünk a házakhoz, akár sok kilométert gyalogolva is. Hetven család él Kargalán, ezért postásmunkánk egy kicsit átnyúlt a mi határunkon. Szívesen csi­náltuk. Bánfi István így látja életü­ket: — Azért jó ide járni iskolába,, mert kevesen vagyunk, és min­dent alaposan megtanulunk. A nagyok is foglalkoznak a kicsik­kel, Elli néni pedig többször el­magyarázza az anyagot, ha nem értjük. Tudjuk, figyelnek ránk az egész megyében. A színház autó­busza már többször eljött értünk. Búcsúzóul bemutatják azt a műsort, amit a Buday Dezső ta­nyaklub avatásán adtak elő. Kérésemre megmutatják a ma­guk gyűjtötte „hangszereket” — különféle vastárgyakat — is, me­lyeknek a segítségével csodála­tos élethűséggel szólaltatják meg a környező erdők hangját, nesze­it. Varázslatos élmény! Azután Elli néni vezetésével virágéneke­ket, kuruc dalokat és eredeti népdalokat szólaltat .meg Balogh Éva, Farkas Roland és Tóth Gyöngyi. A szereplőket — bár többször látták-hallották a bemutatót — feszülten figyelik a padokban ülők. A műsor számukra is meg­unhatatlan. Karola: országos bajnok! Tizenhat esztendővel ezelőtt kapta a hír szárnyára a jász­szenti ászlói gyerekek nevét: Pav- kovics János első lett a Lenin Ifjú Távírásza elnevezésű ver­senyen! Jutalomképpen hat tel­jes hétig volt Artyekben, a Krím- félszigeten. Azután érkeztek a hírek sorra-rendre: a jászszent- lászlóiak, Győrök Imre tanítvá­nyai, akik az MHSZ-szakkörök va­lamelyikébe járnak — konstruk­tőrök, távírászok, iránymérők —, ahova elmennek, onnan érmet is hoznak, vagy legalább az elsők között végeznek. A modern iskola barátságos úttörőszobájában találkoztam a szakköri tagokkal, — nem vala­mennyivel, mert ottjártamkor a nyolcadikosok éppen Budapesten voltak iskolai kiránduláson. — Van valami titkotok? — kérdezem. Komolyan bólogatnak, azu­tán kipukkad a jóízű nevetés. — Az a titkunk — mondja Markolt Judit — hogy nagyon szeretünk morzézni... és győzni a versenyeken. Ezért gyakoro­lunk naponta tanítás előtt egy órát, versenyek előtt többet is. — Minden szeptemberben le­het jelentkezni a szakkörökbe, 1 van nálunk elég sok, fűzi tovább a szót Deli Andrea. (Számolja az ujjain: az MHSZ-es szakkörökön kívül tíz különféle hasznos, sza­bad idő eltöltésére alkalmas fog­lalkozást kínálnak számukra. Azért is nagyon jó ide járni, mert Imre bácsival nincs harag, ha valakinek nem teszik meg igazán a szakköre, továbbáll, és kész. — Nekem anyukám mondta, hogy próbáljam meg — közli Grezsa Zoli —, de most már nem lehet elküldeni sem, olyan jó­nak találom. Es már azt is el­döntöttem, hogy katonai pályára ■ megyek, olyan helyre, ahol adó­vevőt lehet kezelni... — Tetszik tudni, hogyan ta­nuljuk a betűket? — kérdezte Sebestyén István. — Az F-toetű ti-ti-tá-ti — tehát: Feri bácsi, a D-betű, az tá-ti-ti, tehát Dánia!, és így tovább, ezt nem lehet megunni. Az idén különösen szép ered­ményt ért el a szakkör hetedi­kes tagja, Cs. Kovács Karola és Szabó Andrea, akik országos bajnokok lettek. • Cs. Kovács Karola országos bajnok az éremmel és aa okle­véllel. — Mit jelent ez pontosan? — Annyit, hogy egy perc alatt számokból 140-et, betűkből 120- at tudunk venni. Nekem a vétel az erősségem, az adást még gya­korolnom kell... — válaszolja Karola, aki kitűnő tanuló, peda­gógusnak készül, most pedig ju­talomtáborba Zánkára, Andreá­val együtt. Utánpótlásban sincs hiány. A legkisebbek közé tartozik a negyedikes Németh Zoli: — Két éve járhatok szakköre. Nagyon szeretem csinálni. Re­mélem, hogy jó eredményeim is lesiznek, most a nyolcvanas üte­met már jól veszem. Megtudom azt is, hogy közü­lük került ki Rácz-Szabó Antal, aki a Lékay János szakközépisko­lába jár, tengerész lesz, és igen nagy hasznát vette annak, hogy a morzét, az iránymérést, a rá­diózást már évek óta ismerte, ta­nulta. Győrök Imre sokuknak ad élet­re szóló útravalót, pályaválasztá­si lehetőséget. De ha „csak” az iskolai éveket teszi széppé, tar­talmassá, akkor is nagyon sze­rencsésnek mondhatják magukat a jászszenti ászlói kisdobosok és úttörők. (sei—) REJTVÉNYFEJTŐKNEK Az elmúlt alkalommal közölt rejtvény megfejtéséhez a sakkból ismert lóugrást kellett hasznáLno. tok, így kaptátok meg a négy vá­rosnevet: Szolnok, Baja, Buda­pest,- Szeged. Ügyesen kerestétek ki és írtátok meg a négy város nevezetességét is. A jó megfejtést beküldők között tíz könyvet sor­soltunk ki. A nyertesek: ifj. Mi­hály László, Soltvadkert; Sütő András. Kecskemét; ifj. Schmidt György, Baja; Eke Annamária, Pirtó: Kovács B. Orsolya, Felsők, szentiván; Apró Zoltán, Katymár; Fláisz Róbert. Kecel; Nemcsók Attila, Nyárlőrinc; Szilvási Éva, Állampuszta; Pozsár János, Pál- monostora., Táborba indulnak A Szabadság lángja — vetélke­dő során Kiskunfélegyházán megrendezett kiállítás úttörő- képzőművészei közül tízen indul­hatnak balatonfenyvesi jutalom- táborozásra; a kecskeméti Hür- kecz Györgyi, Nyúl Zsuzsanna és Bencsik Gyula, a keceli Czár Anett és Lavati Éva, a kiskunfél­egyházi Mágori Erika és Cstk Zoltán, a halasi Takács Csaba és Ábrahám István, valamint a kis­kőrösi Dulai Pál. Tudósítóink jelentik Két rövid tudósítást kaptunk a kecskeméti Petőfi-iskolából. Mind­kettő érdekes, bátran utánozható kezdeményezésről szól. Boros Anikó arról ír levélében, hogy csapatában megkezdték a készü­lődést a mozgalom születésnap­jára. Csapatvezetőjük, Várnagy Sári néni azt javasolta, hogy a felkészülést kezdjék úttörőtörté­neti kutatással, hiszen a mozga­lomnak már története van. Ani- kóék pedig megalakították a Ha­gyományalapító őrsöt, és „A moz­galom kecskeméti gyöngyszemei” címmel összegyűjtik a város Se­lyemzászlós Úttörőcsapatainak történetét, emlékeit. A csapattól érkezett másik híradást Andrássy Cynthia irta, arról, hogy Váci Mihály költő életót, munkássá­gát idézték fel egy rsjfoglaikoxásoa. Sok, számunkra új Váci-verssel, ri­porttal ismerkedtek meg, dr. Béllei Lajosné tanárnő segítségével. s Mintegy kétszáz kisdobos vett részt a Kalmár László nevét vi­selő matematikaversenyen. A ba­jai, a kiskunhalasi és a kecske­méti versenyzők közül kiemelke­dően jó dolgozatot írt az elsős Saskői Éva, a másodikos Szelei Szabolcs, a harmadikos Palkó Ri­ta és a negyedikes Halász Krisz­tián. Valamennyien kecskeméti­ek, a Molnár Erik, illetve a Pe- tőfi-iskola tanulói. • Hirt kaptunk a kunadacsl szabad­idő-parkban lebonyolított úttőró- gárda-szemléről Is. Mintegy saáhbd- szán vettek részt a rendezvényen, tűzoltó-, munkásőr-, rendőr-, hon­véd és egészségőr-alegységek tagjai. A szemlét nagyszabású hadijátékkal zárták, majd közösen tekintették meg egy páncélos ezred bemutatóját. A területi szemle legjobbjai — kun- szentmiklősl, szabadszállási és szalk- szentmártoni egységek — a megyei vetélkedőn vehetnek részt. * Hagyományos tavaszi sportve­télkedőt tartottak a bajai gya­korló általános iskola kisdobosai — írja Lantos Péter tudósítónk. — Volt sor- és váltóverseny, ügyességi és labdabemutató. A verseny főszervezője Kovácsné Vi­da Magdolna tanárnő, segítői pe­dig: Pécsics Aliz és Kovács Zsu­zsanna főiskolai hallgatók. Összeállította: Selmeci Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom