Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-30 / 100. szám

S • PETŐFI NÉPE • 198S. április 30. Szabadon, szabadban Megkértük testvérlapjainkat, a testvérmegyék sajtóorgánu­mait, hogy tájékoztassák olvasóinkat a május elsejei ünnep­ségekről. Az újvidéki Magyar Szó munkatársa hangulatos tudósításban érzékeltette, hogy déli szomszédainknál milyen vidáman emlé- keznek meg a munkásosztály nemzetközi ünnepéről. (Csütörtöki számunkban újabb beszámolókat is közlünk.) Hogyan ünnepük Újvidé­ken a munka ünnepét? Hol is voltam tavaly május 1-én, ho­gyan is nézett ki városunk? — kérdeztem magamtól, majd rájöttem, hogy a májusi ün­nepeket a Fruska Gorán, az egyedüli vajdasági hegy lom­bosodé fái alatt töltöttem, kempingeztünk. A várost kora reggel hagytam el, s csak más­nap reggel jöttem vissza. És tavalyelőtt? Párizsban voltam. Az ottani május 1-i felvonulásokról, szakszerveze­ti tüntetésekről tudósítottam. Azelőtt? Becsén, a Tisza- parton majálisoztunk, mert a korábbi évben olyan jól si­került .., Az igazság az, hogy nem is tudok visszaemlékezni, mikor töltöttem utoljára Újvidéken a május 1-ét. Ám nem én va­gyok az egyedüli. Amikor ér­deklődtem újságíró kollégáim­tól a szerkesztőségben, kide­rült, hogy aki csak tehette, hasonlóképpen járt el, mint én, s valahol a zajtól, az ipa­ri levegőtől távol, a szabad ég alatt majálisozott. Hatalmas sütés-főzések, sakk- és kártya­partik emléke elevenedett fel kérdéseim nyomán, de ugyan­akkor a tavalyi bomba-gólo­ké, ádáz küzdelem után kifo­gott félméteres csukáé, és a ragyogó gyalogtúráké is. (Úgy kifáradtunk öregem, mire a turistaházig értünk, de az a levegő...) Nem beszélve az anekdoták tömegéről. A „jövök, kiáltot­ta, és beleesett a vízbe" tipu- súaktól kezdve, egészen a csa­lád legfiatalabb tagjának em­lékezetes bölcselkedéséig. Szinte mindenkinek van va­lamilyen bájos története a ta­valyi ünnepről, mintegy bi­zonyítva, hogy elsőrendűen szórakoztak. Tulajdonképpen ez váro­sunk legfőbb május 1-i jelleg­zetessége, hogy május 1-én, ■ legalábbis azok, akik nem utaztak el már az ünnepet megelőző nap délutánján a tengerre, hegyvidékre vagy külföldre (az újvidéki utazási irodák az idén Is számos spa­nyol-, görög-, francia-, olasz- és magyarországi túrát hir­dettek, szinte menekülünk a városból, hogy a Fruska Gora lankáin vagy a Duna-parton, a horgászszigeten horgász­bottal a kezünkben ünnepel­jünk. Csorba Zoltán Szovjet—nicaraguai tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) lyozták, hogy a közép-amerikai problémák rendezésének egyet­len reális, és a nemzetközi jog normáinak megfelelő módja a tárgyalások útján létrejövő bé­kés rendezés, amely figyelembe veszi a térség minden országá­nak érdekeit, és maradéktalanul tiszteletben tartja ezen államok szuverenitását. Mihail Gorbacsov a találkozón hangsúlyozta, a Szovjetunió ha­tározottan védelmezi a nicara­guai népnek azt a jogát, hogy bé­kében, demokratikusan és szaba­don fejlődjön. Szolidáris azzal a harccal, amit Nicaragua az im­perializmus agresszív tervei el­len vív. A Szovjetunió a jövőben is baráti támogatást nyújt Nica­raguának ahhoz, hogy megold­hassa gazdasági fejlődésének ha­laszthatatlan feladatait, s politi­kai és diplomáciai támogatásban részesíti a szuverenitása védel­méért vívott küzdelmet. MA INDUL REAGAN EURÓPÁBA A „megbékélés ünnepe helyett politikai vihar? 99 Ma indul el tíznapos nyugat­európai kőrútjára Ronald Rea­gan amerikai elnök. Reagan részt vesz a hét vezető tőkés ország Bonnban sorra kerülő évi csúcs- értekezletén, hivatalos látogatást tesz az NSZK-ban, Spanyolor­szágban és Portugáliában, s fel­szólal az EGK-országok európai parlamentjében, a franciaorszá­gi Strasbourgban. Az utat eredetileg úgy tervez­ték, hogy az — a fasiszta Német­ország felett aratott győzelem 40. évfordulóján — az Egyesült Ál­lamok és Nyugat-Németorszag „megbékélésének ünnepe” le­gyen. Washington és Bonn együt­tes döntése azonban arról, hogy az évforduló küszöbén Reagan Le Dúc Tho nyilatkozata Vietnam évfordulóján Vietnam és az Egyesült Álla­mok kapcsolatai megjavításának lehetőségeiről nyilatkozott Le Duc Tho, a VKP KB Politikai Bizottságának tagja hétfőn az NBC amerikai televíziós hálózat híradójának. Az NBC reggeli műsorának egy részét Ho Si Mlnh városból — az egykori Saigonból — sugározta, abból az alkalomból, hogy most tíz éve vonultak be az egykori Dél-Viet- nam fővárosába a felszabadító erők. A vietnami politikus leszögez­te: országa kész a kapcsolatok rendezésére, de ehhez arra van szükség, hogy az amerikai kor­mány teljesítse korábbi ígéreteit és tekintse egyenrangú félnek a Vietnami Demokratikus Köz­társaságot. Mi a magunk részéről semmi­féle feltételt sem szabunk a kap­csolatok normalizálása elé — hangoztatta a vietnami politikus. — Elvárjuk azonban, hogy az Egyesült Államok se támasszon ilyen " előfeltételeket. Ha Wa­shingtonban ragaszkodnak eh^‘ hez, akkor nincs lehetőség a ren­dezésre. Mi azt kívánjuk, hogy a két fél üljön tárgyalóasztalhoz és ott vitassa meg a problémákat. Szegények a gazdag országokban A harmincas években, a világválság idején közismert volt Budapesten „Róbert bácsi konyhája”. Róbert bácsi jótékonysági akció­ja keretében a munkanélküliek ezrei álltak sorba egy-egy tányér meleg levesért. Ma, a XX. század végén a fejlett tőkés országokban megdöbbentő módon ismétlődnek meg a ná­lunk már — szerencsére — elfelejtett esemé­nyek. S bár, a jelentések a gazdaság némi megélénküléséről adnak számot, a munkanél­küliek száma Nyugat-Európában egyre emel­kedik és a húszmillió felé közeledik. Nem jobb a helyzet az Egyesült Államokban sem. Egy tányér leves Az angliai Southamptonban a hajléktalan 51 éves James Hanneffy a tél elől egy sze­méttárolóban keresett menedéket. A szemét- gyűjtő kezelői arra figyeltek fel, hogy az au­tó őrlőgépéből kiáltozást hallanak. Leállítot­ták a gépet és megtalálták a több éve mun­ka nélkül tengődő Hanneffyt. Súlyos borda­törésekkel szállították kórházba. A hajléktalanok menhelyei Londonbon zsú­foltak. Becslések szerint 10 ezerre tehető azok­nak a száma, akiknek nincs hová hazamen- náök. Ezrek éjszakáznak, a metróhidak alatt vagy a Waterloo-pályaudvar közelében. Hasonló képet fest a nyugatnémet Spiegel magazin, a párizsi szegényekről. Az Üdvhad­sereg ingyenkonyhája, a „levesexpress”-nek becézett, átalakított teherautó csak télen közle­kedik. Az autónak jó egy tucat megállóhelye van. Az éhezők egy-aegy tányér, lóhússal erő­sített meleg zöldséglevest és egy darab ke­nyeret kapnak. A levesért jelentkezők zöme ugyancsak 20 és 30 év közötti fiatal. A munkanélküli segélyt 18 hónapig kapják, a szociális segély — amit minden alkalommal újra kell kérni — napi 40 frank, egy darab­ka kolbászos kenyérre és egy csésze tejeská­véra elég. Lakbérre semmi sem jut. Csak 1983-ban 360 ezerrel nőtt a szociális segélyt igénylők száma. Fagyhalál A fagyos januárban naponta 50 lakásból költöztették ki a lakókat, mert nem tudtak • Az éhe­zőknek me­leg ételt osz­tanak. • Éjjeli menedékhely Washingtonban. lakbért fizetni. Több mint 25 ezer párizsi haj­léktalan, de csupán 5 ezer részére tudnak me­nedékhelyet nyújtani, A „fény fővárosában” három nap alatt egy tucat ember fagyott meg, mert nem volt fedél a fejük felett. És mint­egy 200 ezer lakás üresen áll... ötezer chicagói várakozik a dermesztő hi­degben órákon keresztül a Főpostahivatal ,előtt, hogy a meghirdetett, alacsonyan fizető 170 állás valamelyikét megkaphassa. A „Chi­cago Tribune" cikksorozata szerint a város 890 ezer lakóját fenyegeti az éhínség. Egy fűtetlen New York-i bérházban január 21-én megfagyott a 62 éves James Kelly és a 37 éves Frances Fullon. A hatemeletes bérház tucatnyi lakását két hónapja nem fűttette a tulajdonos. A kettős tragédia után a többi lakókat szükséglakásokba helyezték el. Az új­ság szerint ezen a napon, mínusz 19 fokos hi­degben 20 ezer ember aludt az utcákon, pok­rócokba takarózva, egyesek - matrac helyett hullámpapírt használva. Létminimum alatt Az International Herald Tribune egy ku­tatóintézet jelentésére támaszkodva arról szá­mol be, hogy az Egyesült Államok déli álla­maiban 1979 óta 9,4 millióról 12 millióra nőtt a szegények száma. A szegénység legjobban a fekete bőrű lakosságot sújtja. Becslések szerint 39 százalékuk él a létminimum alatt. A U. S. News and World Report az ameri­kai munkanélküliségről közöl adatokat. Esze­rint az Egyesült Államokban 1984. szeptembe­rében a keresőképes lakosság 7,4 százaléka nem talált munkát. A csillogó kirakatok mögött hasonló Jelen­ségekkel találkozunk szinte valamennyi nyu­gati országban. Joggal állapította meg az ame­rikai katolikus püspöki kar pásztorlevele: „A tény, hogy egy olyan nemzetből, amely olyan jómódú, mint a miénk, ennyi ember szegény, szociális és erkölcsi botrány.” G. I. * Személyi változások a Belügyminisztériumban Országos parancsnoki értekez­letet tartottak hétfőn a Belügy­minisztériumban. Az értekezleten részt vett és felszólalt Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhe­lyettese. aki a XIII. pártkong­resszus határozatából adódó fel­adatokról adott tájékoztatást, majd az Elnöki Tanács és a Mi­nisztertanács személyi ügyekben hozott döntéseit ismertette. A Minisztertanács más. fontos beosztásba történő kinevezése miatt felmentette belügyminisz • ter-helyettesi tisztségéből Földesi Jenő rendőr altábornagyot, ugyan­csak felmentette tisztségéből — nyugállományba vonulása miatt — dr. Pál Antal rendőr vezérőr­nagy miniszterhelyettest. Az Elnöki Tanács Földesi Jenő rendőr altábornagyot belügymi­nisztériumi államtitkárrá. Kiss Sándor rendőr ezredest rendőr vezérőrnaggyá pevezte ki. Dr. Pál Antal rendőr vezérőr­nagynak nyugállományba vonulá­sa alkalmából, a Belügyminiszté­riumban végzett több évtizedes eredményes munkássága elismeré­séül a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillag­rendjét adományozta az Elnöki Tanács. A Minisztertanács Harangozó Szilveszter rendőr vezérőrnagyot és Kiss Sándor rendőr vezérőrna­gyot belügyminiszter-helyettessé nevezte ki. Kitüntetett szákszervezeti tisztségviselők Az Óvónőképző Intézet ének­karának műsorával kezdődött tegnap délelőtt a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsának székházá­ban az immár hagyományos ki­tüntetési ünnepség. A Bányai Jú­lia Kollégium és a Helyőrségi Művelődési Központ közös iro­dalmi összeállítását követően dr. Kőrös Gáspár, az SZMT vezető titkára méltatta a nemzetközi munkásünnep jelentőségét és a tömegszervezetben áldozatké­szen, felkészülten dolgozók mun­káját. Némedi Sándortól, a Szakszer­vezetek Bács-Kiskun megyei Ta­nácsának elnökétől vette át Hat­vani Lajos, a 9. számú Volán munkaügyi döntőbizottságának az elnöke, Kertész Jánosné, a kiskunfélegyházi szakmaközi bi­zottság titkára és dr. Krajnyák Nándor, a Pedagógus Szakszer­vezet megyebizottságának elnöke a Szakszervezeti Munkáért ki­tüntetés arany fokozatát. Ezüst fokozatot kapott Nagy Ferenc (Baja, ADUVÍZIG), dr. Olasz Zoltán, a Társadalombiztosítási Igazgatóság ellenőrző főorvosa, Puskás Anna tanár, munkahelyi titkár, Pintér Jenöné (GAMF, gazdasági felelős), Szűcs Kál­mánná, az SZMT Művelődési Központ Igazgatója és Török Fe­renc, a Kalocsai Állami Gazda­ság szb-titkára. 91 aktivista jó munkáját Szakszervezeti Mun­káért oklevéllel ismerték el, a Pedagógus Szakszervezet pedig 18 tagjának adott emléklapot. H. N. Vállalati tanácsok alakultak (Folytatás az 1. oldalról.) különben a fizikai dolgozók rész­vétele a vezetésben. E téren is jó arány alakult ki, ugyanis a vállalati tanács harmada fizikai dolgozó. A vállalati tanács előbb tit­kos szavazással egyhangúlag el­fogadta a szervezeti és működési szabályzatot, majd ugyancsak egyhangúlag öt évre megerősítet­te Borsódy Miklóst vezérigazgatói tisztségében.^ A fennállásának 35. évforduló­ját ünneplő Bajai Mezőgazdasági Kombinátban a harminchat tagú vállalati tanács ugyancsak teg­nap tartotta alakuló ülését. Itt is egyhangúlag elfogadták a szer­vezeti és működési szabályzatot, valamint egyhangúan szavaztak amellett, hogy Simon Gyula le­gyen az elkövetkezendő öt évben a vállalat vezérigazgatója. Ter­vek és feladatok is szóba kerül­tek, egyebek között az, hogy to­vább növelik a gazdaságon belül a vetőmagtermesztést, bővítik a környező üzemekkel az integrá­ciós kapcsolatukat. Os. I.—Cz. F. Előtérben a hunyadivárosi teendők (Folytatás az 1. oldalról.) di-szobor e városrészben történő felállítása mellett is. Sulik József felszólalásában Danka Márta mel­lett állt ki. Mint mondta, a 22 éves munkásnő néhány év alatt végzett KISZ-es, közéleti tevé­kenysége jó alap a jelölésre. Dudvai István Bori Gyuláné ér­demeit méltatta részletesen. Szé­nást László mindkét jelöltet tá­mogatta, s felhívta a leendő kép­viselő figyelmét a Hunyadlváros elmaradott infrastrukturális hely­zetére. Danes Zoltánná a fiatal, pá­lyakezdő értelmiségieket foglal­koztató kérdésekről, elsősorban a lakáshelyzetről mondott nagy tetszéssel fogadott, őszinte szava­kat. Mindkét jelölést támogatta. Király Károly a környék emele­tes házaiban lakók vízellátási gondjairól szólt, s Danka Márta mellett tette le a voksát. Horváth Antal a felszólalók kérdéseire adott válaszában kü­lön kitért a Hunyadi-szobor ügyé­re. „Az az elképzelésünk — mondta —, hogy nyilvános vitát rendezünk a szobor elhelyezésé­ről, s a város lakosságának vé­leménye alapján hozza meg a ta­nács a végső döntést”. Szót ka­pott Bori Gyuláné és Danka Márta is. Rövid beszédeiket nagy tetszéssel fogadták a résztvevők. Ezután került sor a szavazásra. A 131 résztvevő közül Bori Gyu- lánéra 84-en, Danka Mártára 98- an szavaztak. A választókerület két jelölőgyűlésén összesen 352- en vettek részt. Az összesített sza­vazatok alapján a 2. számú or­szággyűlési választókerület kép­viselőjelöltjei: Danka Márta 302, és Bori Gyuláné 261 szavazattal. L. D. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Elindult a Challenger Héttagú személyzettel hétfőin a floridai űrrepülőtérről egyhetea útra indították a Challenger amerikai űrrepülőgépet. A gép rakodó­terében ezúttal a Spacelab űrlaboratóriumot helyezték él, s a sze­mélyzet öt tagja az út során elsősorban tudományos kutatásokat vé­gez. Ezek egy része azonban szorosan kapcsolódik az Egyesült Álla­mok űrfegyverkezés! programjához: egy krlatálynövesztésl kísérlet célja például az, hogy szupertiszta kristályokat állítsanak elő a rend? szer célfelkutató eszközeihez. Az űriaboratóriumban állatkísérleteket Is folytatnak annak to-' vábbl vizsgálatára, hogyan alkalmazkodik a szervezet az űrutazás körülményeihez. Ebből a célból két majom és 24 patkány Is űruta­zásra Indul az emberekkel együtt > » Le Duc Tho elutasította azi hogy a Kambodzsának nyújtót vietnami segítség megszünteté sét szabják a tárgyalás feltété léül. A vietnami alakulatok ner maradnak mindörökre Kambod zsában — hangoztatta, rámutat va, hogy kivonásuk folyamatosai történik meg. Az évfordulói alkalmäbö&egyift . ként. szinte minden a rperikai na piláf)/ ’fónrosabb hetiíap. ’folyó irat, minden nagyobb televíziós é rádióhálózat hosszú cikkekei plpmrPCPlrAt IrnTÖlf a» plmiílt na Koszoruzzon meg enne« jeiKepe- ként egy német katonai temetőt, nagyszabású politikai vihart váltott ki — különösen, amikor kiderült, hogy a temetőben SS- katonák sírjai is vannak. Reagan ugyan ennek ellensúlyozására beiktatta programjába a ber- gen-belseni koncentrációs tábor meglátogatását is — de az egy­kori üldözöttek és az amerikai háborús veteránok változatlanul tiltakoznak a katonai temető meglátogatása /éllen, mert az SS- katonák sírjának megkoszorúzá­sát az áldozatok emléke meg- gyalázásának tekintik. Ellentmondások kísérik az el­nök strasbourgi látogatását is: Reagan a győzelem évfordulója alkalmából mond beszédet az európai parlamentben — de nem tesz hivatalos látogatást Franciaországban s Mitterrand elnök várhatóan nem vesz részt az ünnepség egyes megmozdulá­sain. Viták várhatók a hét vezető tőkés ország bonni csúcsértekez­letén is, amely megelőzi a hiva­talos NSZK-beli látogatást. Wa­shington célja kettős: egyrészt az értekezlet gazdasági részén feltétlen támogatást akar szerez­ni magának ahhoz, hogy új tár­gyalási fordulót kezdjenek a Világkereskedelem kérdéseiről, Ijnindenekelőtt az úgynevezett vá­mon kívüli akadályokról, más­részt politikai téren támogatást és együttműködést szeretne kap­ni űrfegyverkezési programjá­hoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom