Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

MUNKAALKALOM-A 623. sz; Vágó Béla Ipari Szakmun­kásképző és Szakközépiskola • azon­nali belépéssel felvesz délutános mű* dzakba takarítónőt. Jelentkezni lehet az intézet gondnokánál. Cím: Kecs­kemét, Bethlenváros 15. 666 ti. 12. Érdeklődés: telefonon: 21-333 (személyzeti osztály), 22-074 (műsza­ki igazgatóhelyettes). 676 SZAKKÉPZETT élelmiszer-eladókat, pénztárosokat, boltvezetőket felve­szünk, magas kereseti lehetőséggel. Érdeklődni: KONZUM Kereskedelmi Vállalat Kirendeltsége. Kecskemét. Csongrádi u. 2. 685 A KECSKEMÉTI Állattenyésztő Vál­lalat Állattenyésztő Állomása Kecs­kemét, Szent László város 1/a. (Mű­kert mellett) laboratóriumába fe.vesz nő dolgozókat. Fizetés megegyezés szerint. 787 PÁLYÁZATOT hirdetünk adminiszt­ratív munkakör betöltésére. Feltéte­le: perfekt gép- ég gyorsírás, vala­mint legalább 5 év adminisztratív gyakorlat. A pályázatokat: „Kecske­méti vállalat 255 338" jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdetőbe kérjük leg­később 1885. április 6-ig, rövid önélet­rajzzal együtt. 224 TAKARÍTÓ-HIVATALSEGÉDET fél­vén a Petőfi Sándor Általános Isko­la, Kecskemét, Budai u. 7. 785 FIGYELJEM 1 A KECSKE­MÉTI BAROMFIÉ ELDOL- GOZÖ VÁLLALAT FEL­VESZ BABOMFIBON­TAS-CSOMAGOLÁSI MUN­KÁKRA, KÉT MŰSZAK­BA JO KERESETI LE­HETŐSÉGGEL FfiBFI ES NŐI SE­GÉDMUNKÁSOKAT. A VÁLLALAT KjHDVEZMfiNYES ÉTKEZÉST, VÉ­DŐRUHÁT, GYERMEKÉNEK 0VO- DAJ-BOLCSODEI ELHELYEZÉST BIZTOSIT. JELENTKEZNI LEHET A VÁLLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁ­LYÁN, KECSKEMET, CEGLÉDI OT 7—11. ld APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan 380 NÉGYSZÖGÖL építé­si telek ISO m3 sóderral el­adó. Hetányegyházán Pe­tőfi utcában. Érdeklődni a Petőfi utcai Termény- boltban., vagy Kécskemét, Március l<5. u. 53. II. em. 5. alatt. 1964 BALLÖSZOG község bel­területén Kecskeméttől U3 lem távolságra m3-enkémt 40 Ft-as áron loözművesí- tési lehetőséggel házhe­lyek tartós- használatba vehetők. Érdeklődni na­ponta hivatalos időben Bal- . lószög Községi Tanácsnál lehet. ____________________256 J ÁNOSHALMÁN. Tompa Mihály u. 9. sz. alatti csa­ládi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen, egész nap. ______ 29 T OMPA BELTERÜLETÉN eladó családi ház 300 négy­szögöles kerttel. (Jókai u. 19.). Érdeklődni Árpád u. 5. sz. alatt egész nap, 333 KECSKEMÉTEN újonnan épült kétszintes, gázfűté­ses családi ház eladó. Ér­deklődni öz u. 4. 1850 PIRTÓ Kossuth u. 6. szám alatt 450 négyszögöles ház­hely eladó. Érdeklődni Kos­suth u. ld. Va-rjúéknál. '•__,. ; _ • , / 656 K ISKUNHALAS Huszár u. 28. szám alatti lakóház el­adó____________________707 N ÉGY szoba . összkomfor­tos új családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Kis- kunrm&i&a Rajk L. u. 2)1. Zsán.__________________1838 4 20 NÉGYSZÖGÖL föld 90 m2-es gazdasági épület­tel eladó a Szolnokihegy­ben. Érdeklődni Kecske­mét, Kandó K. u. 13. IV/25. ____________________ 2072 CS AVOLYON. Szt? István u. 26. alatti ház beköltöz­hetően eladó. Érd.: az alábbi elmen: Fels ős zent- Iván, Szabadság u. 65. Ez a Jiáz is eladói________ 213 S ZÉLE&MÜVELÉSÜ 8 éves, fehér szőlő, kövesút mel­lett eladó. Soltszentimre. Patak u. 13. ______ 32406 -r K ATYMARON, Jovánosvity u. 10. számú ház 3 szoba mellékhelyiségekkel, 600 négyszögöl' telekkel azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni hétköznapokon 17 óráig a Jánoshalmi Ált. Iskolában, vagy a 8üL. szá­mú telefonon.____________24 C SERKESZÖÍLÖ, Kert U. 13. számú üdülő eladó. Érdek­lődni: Katt József, Izs^J* Kinizsi u. 37.__________32633 K ÉTSZINTES. alápincé­zett. kertes családi rr azonnal beköltözhetően el­adó. Kecskemét, Énekes u.* 42. Érdeklődni vasárnap ifi —416 óra között a helyszí­nen. hétköznap 16—17 óra között 1. sz. UMK 2. sz. szoba. _____________ 32670 C SALÁDI ház és egy. 500 és 600 négyszögöl üres te­lek külön-külön olcsón el­adó Tiszaug, Petőfi s. u. *6. Érdeklődni lehet Íréivé«*«-* • , ken Kossuth u. 65. 1885 petöfiv Árosban tető- térbeépítéses családi ház eladó. Érdeklődni: Ka-da- falva Boróka u. 56. (Ter­mény bolt)____________ 1606 K ALOCSA. Somogyi B. u.' 30. sz. alatti ház eladó. Ér­deklődni lehet a 28. sz. alatt Hal ásznénál._______ai K ÉTSZÖB AS. komfortos. kertes . családi ház ipari árammal eladó. Kecskemét. Korsó _u. _ 6. 2001 Kecskeméten Hunyadi - városban gárázis eladó. Ér­deklődni naponta 18—20*óra között Zászló u. 11. 1/6. 2007 FÉLPORT ÁS, másfólszo- bás1, összkomfortos családi ház eladó. Kecskemét. Ba­konyi Antal u. 52. Rendőr- falu) . Érdeklődni Erzsébet ■ krt. 5—7.. délelőtt 8—111 óra ■között. Felső csengő. 1877 KUNBARACSON -azonnal beköltözhetően új, modem családi ház. OTP-hitelátvál- lalással eladó. Érdeklődni: Jakabszállás. Mező Wire u. 14; _ 3263S ELADÓ átírható 360 négy­szögöl hobbinak alkalmas terület Hetényegyháza köz­pontjához közel. Érdeklőd­ni: szombat. vasárnap egész naip. Kecskemét. Hegedűs­köz. Korsó u. 2; ______32541 V ILLAMOSÍTOTT tanya Kecskeméttől 17 km-re mű- út mellett eladó. Érdeklőd­ni: Fülöpháza. II. 2.7., vagy 1H8-395 telefonon.________414 K ERTES családi ház köz­ponti fűtéssel, garázzsal* melléképülettel eladó. Ér­deklődni 6080 Szabadszállás. Bacsó B. út' 1Ű. Bognár La<- •los. 2313 NAGYiTELKÜ, üres. fel­újítható ház eladó. Kecs­kemét, Fűzfa u. 112. Érdek­lődni: Ifjúság út 7. alatt. Telefon: 26-796 . 3262g. KÉT szoba, konyhás csalá­di ház eladó garázzsal, mel­léképületekkel + nagy te­lekkel. Buszmegálló, bolt 150 m-re. Tiszától, termál­fürdőtől kib. 2 km. Télen- nyáron fürdési lehetőség a gyógyvízben. Érdeklődni: Fegyver Éva.* 6060 Tlsza- kécske. Kerekdomib 45.. hét közben li4.30—116.30 óráig. szombat, vasárnap egész nap. ' ______800 K ISEBB lakóház pincével mezőgazdasági épületekkel ■eladó. Soitvadkert, Szarvas­kőt 38. 676 » *V»V.V«V.V.V.V.Vi 4,5 SZOBÁS. Összkomfor­tos, (kétszintes, ikengará- zsos ház 220 négyszögöl te­lekkel eladó. Kecskemét, -Bíró Lajos u. 11, (SzeLeifa- diu). Érdeklődni: 17—18 óráig.__________________03573 L AJOSMIZSE központjá­ban, Dózsa Gy. u. 87. szá­mú üzletnek alkalmas nagy családi ház 400 négyszögöl telken eladó. Földgáz az udvarba bevezetve. Ér­deklődni a helyszínen. _________ 32620 C SÁSZÁRTÖLTÉS. Kiscsia- la 47. szám alatti ház el­adó. 600 négyszögöl terüle­ten1, szőlővel, gyümölcsös­sel. Érdeklődni Császártöl­tés, Bajcsy u. 81. szám alatt. ________________________801 E LADÓ Kecskemét. Mária- város , Szélmalom u. 14/a. alatt különportás három­szobás összkomfortos csa­ládi ház. Garázs van. Ér­deklődni este 5 óra után, szombat, vasárnap egész nap._______________ 1619 E LADÓ máriahegyi hobbi­kért, építési engedéllyel.. Érdeklődni: Kecskemét, Aradi vértanúk tere 6. V. 29._________________ 32563 E LADÓ fél hold szőlő ta­nyával Kerekegyháza Kun­puszta 21. alatt. Érdeklőd­ni a helyszínen Sztaskóék- nsál vagy 25-025-ös telefo­non. 1*902 Lakás VAROSFÖLDÖN Kossuth u. 8. szám alatti földszin­tes, kétszobás, összkomfor­tos lakás eladó garázz.^1 kerttel._______________ 4879 K ECSKEMÉTEN Hunyadi- városban Zászló u. 11. 1/6. számú 1 -f 2 fél szobás, gázfűtéses. 62 négyzetméte­res új OTP-s lakás kp. + OTP-hitelátvállalással. ga­rázzsal vagy anélkül éladó. \ Érdeklődni 18—20 óra kö­zött. _________________• zoflft | K OMLÓI háromszobás I. emeleti tanácsi rakásom, kiskunhalasi másfélszobás tanácsi lakásna cserélném. Érdeklődni Kiskunhalason a Dimitrov téri trafikban. ’_________;_________ 661 B UDAPESTI, egy szoba összkomfortos, tanácsi la­kásomat kalocsai lakásra cserélem. Érdeklődni le­het telefonon: Bátya 6 __________________________ 26 L ENINVAROSI (Borsod megye) 1,5 szobás, össz­komfortos. OTP-s lakáso­mat elcserélném OTP-hi- telátvá 11 alássál hasonló kecskeméti lakásra. Farkas Csaba, 3580 Lenlnváros, Ga­garin út 52. 721 KÉTSZOBÁS, szövetkeze­id lakást készpénz + OTP- hitelátvállalás&al eladó. Kecskemét. Néphadsereg u. la. IV. 14. 33600 KÉTSZOBÁS, eűső emeleti, tehermentes lakás a Szé- » chenyiváros elején, szép helyen eladó, nyári beköl­tözéssel. Érdeklődni 21-587- es kecskeméti telefonszá­mon a nappali órákban. • 30735 Gépek .és alkatrészek 11500-AS fehér Lada efljadó. 6050 Lajosmlzse. Dózsa Gy. Út 102/a. Telefon: 77. 33626 Átírható Skoda 120-ast ▼ennék. Ajánlatot ,.GE" jeligére kérem a kiskunha­lasi hirdetőbe.__________568 E GY darab platós UAZ-ból készült magánjáró négy-, kér ék-meg hajtással Per­*. kins-motorrall, egybeépít­ve eladó, vizsgáztatva. Ér­deklődni Jánoshalma, Gá­bor^_______28 Z X RENDSZÁMÚ 126-OS Polski Fiat kifogás tálán.1 ál­lapotban eladó. Érdeklődni Kiskőrös-, Hofvéd u. 7. sz. _____________720 M TZ 80-as jó állapotban és két pótkocsi eladó. Kis­kunhalas. Zrínyi- u. 57. • . 586 NÉGYHENGERES RS per­metező-felszereléssel eladó. Kiskőrös, Madách u. 63. • • 4.1 626 ] 8 iiöERÖS MIB Diesel­motor eladó. Répás István, Csólyospálos. Tanácsköz­társaság u. 3.______' ; 813 Z A-S 1208-as Lada kikímélt állapotban, vonóhoroggal igényesnek eladó. Baja, Völgy u. 4. Balogh. 333 ■ • KEMPER fűkasza» kétkö­rösig os. nagyméretű után­futó friss műszakival eladó. Utasd Imre. Orgovány, Kos- suth L. u, 31. • 32661 VENNÉK Diesel-adagoló próbapadot, 6. vagy 8 csö­vest. ármegjelöléssel. Eladó 2 hengeres Ursus Diesel­motor, 3 hengeres Perkins. Dugolityné, Jánoshalma, ABC felett.________ 32648 R S*—09-ES kerti traktor fel­újított állapotban, homlok­rakodóval, permetező-fel­szereléssel eladó. Izsák. Kossuth L. U. 106. 32546 ÜZEMBIZTOS Diesel Mer- cédes 200-as motor eladó. Kecskeméten, Pedagógus i szállónál. Dózsa Autójavító mellett 17—18 óráig. 2008 220 V-OS betonkeverő el­adó. Délután 17-től. Hel­vécia, Kiskőrösi út 24. 11984 1200-AS piros színű 6 éves L^ida eladós Horváth Sán­dor. Kecskemét, István ki­rály krt. 8/b.. földszint. 2248 ÖSSZKERÉK-MEGHAJ­TÁSÚ ÜAZ fülkés, vizs­gáztatott munkagép eladó, multikár motorral. Érd.: Szombat, vasárnap. Ha­jós, Lenin u. 83/a.________9 N DK gyártmányú gyári új CT 6—‘2 sátoros lakóko­csi eladó. Érdeklődni: Czár Jánosnál Szakmár. Alsóerek 1)3.______________17 M —24-ES Volga-motor üzemképes állapotban el­adó. Kecel. Soitvadkert! u. 48. Érdeklődni: vasár­nap.____ ____________325*30 A LIG használt, 3 éves, fű­tött garázsban tartott Tra­bant eladó. Érdeklődni: 21-587-es kecskeméti teüe- fonszámon, nappali órák­ban. ______________ 30736 N ÉGYHENGERES RS vizs­gáztatva műanyagtartálv- liyal. 5 mázsáig mérő má­zsa eladó. Vennék 1*5 hl-es hordókat, vagy cserébe adok 20—23 hl-ig. Csengőd, Horváth Kálmán út 25. 32547 Egyéb adásvétel OLCSÖN eladó 30 darab 6 méteres, 6/4-es horgany­zott húzott acélcső. Cím: Geri Imre, 6311 öregcsertő Pásztor, u. 2.___________716 Ú J gyorsdarafo oló 380 vol­tos 12 050 Ft-órt eladó. Ér­deklődni Pálmai István, Bátya, Zrínyi M. u. 5. 11 MÁSFÉLÉVES iövidszőrű. fajtiszta Bernáthegyi szu­ka kutyámat sürgősen el­adom. Érdeklődni lehet Já­noshalma, Kilián u. 4. Mé­száros Juliannánál 17 óra után. __________________25 N YOLCHÓNAPOS vemhes üsző eladó. Csorba Pálné, Kerekegyháza, Falu d. 26. Dunaföldvári betonút mel­y lett, ______________________ í t ELADÓ egy Multi vox ja­pán elektromos zongora. Érdeklődni Pősz Attila, Kis­kunhalas, Bem u. 8. 11/23. __ - 651 O LAJFESTMÉNYEK eladók. Megtekinthető szombat, vasárnap egész nap, Kecs­kemét, Czigány János u. 3. Sánta. ^___________ 1946 ELADÓ Infra távirányítású mini Hifi-torony és 50 köbcentis Honda segédmo­tor-kerékpár» 6550 Kecske­jnét, CzoiLlner_tér_2/c.__1954 1 50 LITERES betonkeverő gép eladó. Kecskemét. Avar u._3.________ 2099 V ADONATÚJ biliárdasztal eladó. Tiszaalpár,. Alkot­mány út '44. 2360 Vegyes MINITOKOS REDŐNY sze­relése osztrák alapanyag és technológia felhaszná­lásával. Ügyintézői levél­cím: Albert István 6550 Bar ja, Stadial u. 12. 265 Házasság ELVESZETT palotapJmiCsi — Pompom netvű. — Meg­találóit magas jutalomban részesítem. Kecskemét. Pe- tőfi*város, Énekes utca 27. VILLANYMOTOR-TEKER­CSELÉS ! Szivattyú, da­ráló-motorok rövid határ­idővel, hűtőgépek, háztar­tási gépek javítása. BÁCS­KA ISZ. Kiskunhalas, Linhardt A. u. 12. Szélma­lom^ utcája._________ 682 PROGRAMOZÓ matema­tikusnak továbbtanulni szándékozó fiatalember ál­lást keres. Érettségi, elektro- lakatos szakma, jogosít­vány van. Levélcím: Kiss Ferenc, 6440 Jánoshalma. K—469. ______! _________27 B ÁTYÁN sertéséi kiadó, esetleg' eladó. 150 négyzet­méteres, 250 férőhelyes. Vil­lany, víz van. önitatók fel­szerelve. Érdeklődni Rom- slcs (István. Kalocsa, Rad­nóti _u. 3. 1385 KERESKEDELMI üzem­gazdász áruforgalmi mun­kakörben állást változtat­na Kecskeméten. Leve­leket „Osztályvezető" jel­igére a kiadóba kérek. 32615 ELTARTÁSI szerződés ke­retében boldog nyugdíjas­kort biztosít — fiatal há­zaspár öt éves kisgyermek­kel — egyedülálló bácsi­nak vagy néninek kecske­méti vagy Kecskeméthez közeli lakásért. Levele­ket: „Szimpátia és biza­lom 123743” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdetőbe-. ' 1834 KÚTFÚRÁS! Többféle át­mérőben és kivitelben ga- u randával. Németh Imre kútfúró kisiparos 6400 Kis­kunhalas, Járószék u. 21. ________ Ml H ENGERFŰRAST vállalok! Dugolityné, Jánoshalma. ABC felett. 32649 HARKÁNYBAN 2 szoba, összkomfortos lakásomat főzési lehetőséggel nyárra, szerződéssel vállalat részé­re kiadnám. Cím: Erdősi Jánosaié. 7*815 Harkány, Hu­nyadi u._4.’___________686 OSERKESZÖLÖ gyógyfür­dő mellett közművesített állami üdülőtelkek tartós használatba vételére van lehetőség. Érdeklődni: köz­ségi tanács vb. 5465 Cser- le eszőlő. Telefon: 2. ; 716 ÉPÍTKEZŐK figyelem! Már most rendelje meg la­kása, nyaralója vízszere­lését. Mindennemű víz­szerelés rövid határidőre. Kecskemét. Mező Imre u. 13. ?23i8 ÜRES lakótelepi lakást bérelnénk Kiskunhalason hosszabb időre. Leveleket „Fiatal gyermektelen há­zaspár” jeligére kérjük a kiskunhalasi Hirdetőbe. 667 A kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Mgtsa Mezőgazdasági Szakcsoportja 1985 őszén tovább folytatja a szőlőtelepítést és megkezdi a kajszi és szilva telepítését is Felvilágosítás és jelentkezés szőlő lránt Tóth Jenőnél és Bodor Péternél. Telefon: Kajszi és szilva esetén felvilágosítást Virág Lajos ad a 29-822/51-es telefonon. 345 53 EVES, l*o cm magas, csialádi házzal rendelkező szakmunkás fiatalember, keresi korban hozzáillő lány, vagy elvált asszony ismeretségét házasság cél­jából. Levelet a kiskunha­lasi Hirdetőbe kerem „Szeretnélek megtalálni" jeligére. _________________668 1 ,65 CM magas, 65 kg. 43 éves, barna, irodában dol­gozó özvegyasszony házas­társat keres 50 éves korig. Kizárólag intelligens, káros szenvedélytől mentes. jó megjelenésű férfi szemé­lyében. Levelet „Romanti­ka” jeligére Kiskunfélegy­háza, Ady Endre u. 8. Hir­detőbe. - _____________ 874 K ERESKEDELEMBEN dol­gozó, csinos, elvált asszony házasság céljából megis­merkedne jó megjelenésű, becsületes, anyagilag ren­dezett férfival, 50 évesig. „Légy egyszerű, de igé­nyes” jeligére klskuniélr egyházi hirdetőbe. ______675 4 6 ÉVES,, fizikai dolgozó, elvált férfi házasság céljá­ból megismerkedne tanyai életet, állatokat kedvelő, korban hozzáillő; szolid, kedves nővel. Levelet „Nem kalandot keresek” je.ligére Kiskunfélegyháza, Ady Endre _u._8. Hirdetőbe. 681 54 ÉVES. 170 cm magas, jól szituált női szabó ke­resi korban hozzáillő intel­ligens. utazást szerető fér­fi ismeretségét. Kölcsönös szimpátia esetén házasság lehetséges. Bemutatkozó le­velet „Fortuna” jeligére kérem a kiskunhalasi hir­detőbe . ______________ 646 4 6 ÉVES. 165 cm magas, gesztenyés barna, józan­életű,, nem dohányzó, el­vált építőipari szakmunkás férfi, egy gyermek után el­kötelezett, házasság céljá­ból megismerkedne hozzá­illő rendes, házias asszony­nyal. Aki rendezett, kertes lakásomba költözne. Gyer­mek nem akadály. Levele­ket: „Megbecsülés 123 696” jeligére a kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe kérek. 1888 29 ÉVES. diplomás, 178 cm magas, barna nő. aki 7 éves kisfiát egyedül neveli, tár­sat keres. Levelet, „Házas­ság” jeligére kérem a kis- kunhalasl hirdetőbe. 702 30 ÉVES. 176 cm magas, jó megjelenésű, lakással rendelkező független dip­lomás férfi ezúton keresi vidám, közvetlen modorú, hasonló mentalitással •— legalább érettségivel — rendelkező, korban hozzá­illő leány, illetve elvált asz- szony ismeretségét, megfe­lelő. kölcsönös szimpátia esetén házasság céljából. Kézzel írott, lehetőleg fény­képpel. illetve telefonszám­mal ellátott leveleket „Sze­retnének megtalálni 123 678” jeligére a kecskeméti Ma- gyar Hirdetőbe kérek. 1672 40 ÉVES, 170 cm magas, elvált, barna szakmunkás fiatal ember házasság cél­iából megismerkedne csa- iádtalan. egyedülálló, ma­gányos nővel. Kissé molett, vagy kisebb testi hiba nem számít. Jelige: „Otthonom-, ba várlak”. Fényképes le­velek előnyben. Kiskunfél­egyháza. Ady Endre u. 8. 702 33 ÉVES, 175 cm magas, barna hajú és szemű tech­nikus. középvezető, házasa ság céljából megismerked­ne csinos, vékony, nőies lánnyal vagy gyermekte­len, de gyermeket szülni akaró elvált asszonnyal, 25 —30 éves korig. Lakás, ko­csi van. Lehetőleg fényké­pes bemutatkozó levelet vá­rok „Tavaszi találkozás” jeligére Kiskunfélegyháza. Ady Endre u. 8. sz. alatti hirdetőbe. _____________ 700 2 0 ÉVES, szellemi foglal­kozású. zárkózott természe­tű, káros szenvedélytől mentes lány, társaság hiá­nyában. házasság céliából megismerkedne hozzáillő fiúval, 25 évesig. Levelet „Japán” leiigére kiskunfél­egyházi hirdetőbe.______644 S ZERETNÉM megismerni azt a kedves, sokoldalú fér­fit. aki egy egészségügyi, középkorú, szőke. 165 cm magas, csinosnak mondott, rendezett körülmények kö­zött élő nőnek a férje len­ne. Leveleket: „Várlak 123 789” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. ____ 1980 N YUGDÍJAS, józanéi dtO, lakással rendelkező férfi vagyok, megismerkednék hasonló adottságokkal ren­delkező, hozzámlllő nővel 55 éves korig. Leveleket:. „Örök boldogság 123 754” jeligére a kecskeméti Ma­gyair hirdetőbe._________1945 2 8 ÉVES, 178 cm magas, káros szenvedélyektől men­tes, diplomás fiatalember keresi hozzáillő leány is­meretségét, házasság cél­jából. Leveleket „Boldog nyár” jeligére a kiadóba kérek : I 52549 34 ÉVES, szőke, csinosnak mondott. adminisztratív munkakörben. dolgozó, rendezett (körülmények kö­zött élő, elvált nő megis­merkedne 173 cm-néli ma­gasabb, jó megjelenésű, in- ; teliigens férfival, 38 éves korig. „Fortuna 237 734” lellgére a szegedi hirdető­be. I 726 & ÁPRILIS 15-T0L a kecskeméti Centrum Áruházban ,óravásár — egyes férfi és női karórák 40% engedménnyel N0I ÉS BAKFIS NYÄRI RUHÁK reklámáron 250,— Ft-tól 500,— Ft-ig a II. emeleten i ____________KEMPINGCIKK — j b emutató és árusítás az I. emeleten’’ 2 személyes túrasátor 2 100-tól 2 700,— Ft-ig 3 személyes lakósátor 4 600-tól 7 300,— Ft-ig 4 személyes lakósátor 8 150-től 11200,— Ft-ig hálózsákok, nyugágyak, keinpingasztalok nagy választékban * -sw * Centrum Aruház A KISKUNHALAS ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ pályázatot hirdet az alábbi kereskedelmi és vendéglátó üzletek szerződéses üzemeltetésére: 2. SZ. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, Máté u. 4. Zalka 5. sz. vegyesbolt' Bodoglár. 7. sz. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, Rekettye. 13. sz. vegyesbolt Balotaszállás 29. sz. munkahelyi élelmiszer Kiskunhalas, kás Vállalat. Fémmun­34. sz. vegyesbolt Balotaszállás. 39. sz. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, u. 17. Eötvös 50. sz. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, vin u. 2. Szabó Er­5L sz. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, E. u. 1. Ságvári 60. sz. dohánybolt Kiskunhalas, MA VAUT Állomás. 64. sz. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, nők. Vásárcsar­65. sz. munkahelyi élelmiszerbolt Kiskunhalas, Vállalat. Papíripari 66. sz. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, zi u. Félegyhá­68. sz. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, Kussuth u. 69. sz. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, Kéve u. 13. 73. sz. élelmiszer—háztartási bolt Kiskunhalas, Árpád u. 74. sz. munkahelyi éleltniszerbolt Kiskunhalas, Vállalat. Faipari 8. sz. italbolt, IV. osztály Kiskunhalas, Rekettye. 9. sz. italbolt, IV. osztály Bodoglár 14. sz. vendéglő, III. oszt. Zsana 15. sz. vendéglő ül. oszt. idényjell. Kunfehértó. 18. sz. vendéglő, ni. oszt. Kiskunhalas, u. 2. ' Kötönyi A versenytárgyalásra 1985. május J6-án (csütörtökön) 9 órai kezdettel kerül sor Kiskunhalas, Köztársaság u. 7. sz. alatt. A pályázatok legkésőbb a versenytárgyalást megelőző na­pon nyújthatók be az előbbi címre. A pályázati feltételekről részletes tájékoztatást, és felvi­lágosítást ad a szövetkezet központjában az ellenőrzési osztály. 690 ^Av.v.v.v.v.v.v.,av.v.,.,.».,.v.,.v.v LENIN MGTSZ SZABADSZÁLLÁS 1985. április 24-én de. 9 órakor nyilvános' árverést tart. az alábbi használt mezőgazdasági gépek értékesítésére: MTZ—80-as erőgépek MTZ—50-es erőgépek Zetor 12 045 t. erőgépek E—512-es gabonakombájnok -|- adapter IKARUS 211-es autóbusz Pótkocsik CPF—3 típusú szippantó és egyéb munkagépek Az árverés helye: Lenin Mgtsz. József Attila major Az eladásra kerülő gépek az árverés napján 8 őrátől 9 óráig tekinthetők meg. Érdeklődni lehet: 94-es telefonon a műszaki ágazatnál. KÖZLEMÉNYEK A DÉMASZ Kiskunfélegyházi Kiren­deltsége értesíti a lakosságot, hogy Kiskunfélegyháza külterületén a Ba- nos-tanya. Cseri-tanya, Rá3cóczd-ma- jor, Thoma-dűtö, Selymes. Petőfisaál- lás területén a Márta-dűld, Bélke Tsz daráló- Bekiáltó úti iskola transzíor- mátorkörzetekben áramszünetet tart. M2 Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagy­apánk RÁ CZ , LÁSZLÓ nyugdíjas zenész Kecskemét. Csongrádi u. 28. szám alatti lakos életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése áp­rilis I6-án fél 11-kor lesz a kecs­keméti Köztemetőben. A gyászoló család. 2387 Fájó szívvel tudatom, hogy felejt­hetetlen férjem DUNAI JÓZSEF Kecskemét, Törökfái 3. szám alat­ti lakos 46 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése f. hó 18-án fél 2 órakor lesz a kecskeméti Köz­temetőben. A gyászoló család. 33613 Mély fájdalommal és megtört szív­vel tudatjuk mindazon rokonok­kal, barátokkal, ismerősökkel, akik szerették és ismerték, hogy drága egyetlen fiunk, vőlegényem, keresztfiunk CSŐSZ IMRE határőr Kecskemét, ösvény u. 5. szám alatti lakos, április 4-én. életének 20 . évében tragikus baleset követ­keztében életét vesztette. Felejt­hetetlen halottunk temetése f. hó 17-én 15 órakor lesz a kecském. .» Köztemetőben. A gyászoló és menyasszonya. 33611 HELYESBÍTÉS. F. hó 12-én megjelent 670. sz. „Rövid ha­táridő" jeligéjű keretes hirde­tésre a pályázatokat a Bács megyei Lapkiadó Vállalathoz kell küldeni Kecskemét, Sza­badság tér l/a„ nem a Hírlap­kiadó Vállalathoz. Budapestre. 788 Munkaalkalom A KECSKEMÉTI Baromfi­feldolgozó Vállalat felveik élelmiszeripari középfokú végzettséggel és gyakor­lattal rendelkező csoport­vezetőket, érettségivel ren­delkező férfi műszaki raktárost, mechanikai műszerészt, lakatost, esztergályost, szén- ég gáz­tüzelésű kazánokhoz kazánfűtőt él villanyszerelőt. Jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályán. Kecskemét. Ceglédi út 7—11. 111 A CSATALJAI Üj Tavasz Mgtsz pár lyázatot hirdet főkönyvelői munka­kör betöltésére. A munkába lépés legkésőbb 1985. október 1-ig. Bérezés a 25/1983. (XII. 29.) MÉM sz. rende­let előírásait figyelembe véve, meg­egyezés szerint. Jelentkezés szemé­lyesen vagy írásban a termelőszövet­kezet elnökénél. 677 A BAGS-KISKUN megyei Tervező Vállalat Kecskemét, Reiszmann S. u. 25. szám alatt statikus szerkesztői munkakörbe felvesz gyakorlattal ren­delkező dolgozót. Részletes tájékozta­tást a személyzeti vezető ad. A BAJAI városi Bíróság azonnali be­lépéssel gépírót keres. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés a városi bíróság elnöki irodájában. Baja, Ka­zinczy u. 1—3. - 304 A BAJAI Spartacus)-Vízügy SC el­nöksége pályázatot hirdet ügyvezetői elnöki állás betöltésére. Pályázati fel­tételek az OTSH 7002.1984. OTSH K. 4. irányelveiben, bérezés a 21/1983. (XH. 17.) ÁBMH rendeletben foglaltak sze­rint. Részletesebb felvilágosítás a sportklub irodájában. Baja, Vasvári Pál u. 14. Pályázatokat ugyanerre a címre 1985. április 20-ig fogadunk. 341 A KECSKEMÉTI Barom­fifeldolgozó Vállalat tech­nikusi végzettséggel gép­kocsijavító műhelyvezetőt, közgazdasági érettségi és mérlegképes könyvelöl vizsgával rendelkező belső ellenőrt, közgazdasági érettségivel rendelkező gyors-gép­írót, könyvelőt, bérelszámolót, mű­szaki raktárost, nyomtatványraktá­rost, raktári nyilvántartót, valamint élelmiszeripari középfokú végzett­séggel és gyakorlattal rendelkező cso­portvezetőt, továbbá szakács, mec­hanikai műszerész, lakatos, eszter­gályos szakmunkásakat és mosónőt felvesz. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Ceglédi út 7—11. - 265 VÁROSI Sportlétesítmények, felvesz férfi dolgozót szabadtéri munkák . végzésére, kedvező munkaidő-beosz­tással. Jelentkezés Kecskeméten, Vá­rosi Sportcsarnokban (uszoda mögött). 297 ÉBKM Vízmű Vállalat fel­vesz kezdő és gyakorlott műszaki előkészítőket és árképzési szakembereket. Jelentkezés helye: ÉBKM Vízmű Vállalat munkaügyi osztálya, Kecskemét, Izsáki út 13. 257 ÉRETTSÉGIZETT könyvelési gyakor­lattal rendelkező folyószámla-köny­velőt azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés gyakorlati időtől függően 3200 Ft-tól megegyezés szerint. A jelent­kezők Kecskemét. Kurucz krt. 8. szám alatti irodaépületben az értékköny­velési osztályvezetőnél érdeklődjenek. Telefon: 20-577. 263 A GABONAFORGALMI- és Malom­ipari Vállalat pályázatot hirdet a mű­szaki igazgatóhelyettes mellett betöl­tendő titkárnői állásra. Pályázati fel­tételek : érettségi, gyors- és gépírás. Fizetés: a kategóriák alapján, meg­egyezés szerint. A pályázatokat rész­letes, kézzel irt önéletrajz mellékelé­sével az alábbi címre kérem küldeni. Bács-Kiskun megyei Gabonaforg&lmi és Malomipari Vállalat személyzeti osztálya, Kecskemét, Villám István MEZŐGÉP Vállalat Kecs­keméti Törzsgyára felvé­telt hirdet nagypontossá­gú exportmunka végzésé­re gyakorlott marós, esz­tergályos, köszörűs szák* ■ munkás munkakörben, ket­tő és háromműszakos for­gácsoló és NC üzemi alkslm isi mai. Bérezés: személyi órabéren alapúié teljesítménybér + a törvényes mű­szakpótlékon felül a műszaktól füg­gően 1,5 Ft/órától 5 Ft'drálg terjedi nagyértékű gépkihasználási pótlék, jelentkezés: MEZŐGÉP Kecskeméti TÖRZSGYÁRA Munkaügyi Csoport­jánál. 247 /

Next

/
Oldalképek
Tartalom