Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-15 / 87. szám
Névjegy „Láttad?!” A százezer kecskeméti közül egyelőre /csak négy—ötezren felelhetnek Igennel: 1350 lakásban részesülnek a kábeltelevíziózás áldásaiból, ennyi otthoniban kísérhették figyelemmel a múlt hétfői első — hangsúlyozottan kísérleti — műsort. A huszonkét perces bemutatkozás visszhangos siker: a stáb Jó érzékkel választotta kí azokat a témákat, amelyek e napokban érdekelték a közvéleményt. A felszabadulási emlékmű avatása, a jkrími tudósítás éppúgy beszédtéma lett a városban, mint Karáth Imre videofelvétele az Akadémia körúti tűzvészről és a fejleményekről. Azt persze nem tudják a nézők — nem is kell: nem rájuk tartozik, s különösen rossz lett volna, ha a műsorból kiderüli —, hogy a bemutatkozó „névjegyet** stúdió nélkül készítették, teljes egészében társadalmi munkában. A nagy kérdés: hogyan tovább? A cél az első adás alapján úgy tűnik, az: közérthetően, gyorsan, pontosan szólni mindarról, ami érdekelheti a nézőket. Amilyen egyszerű, annyira fontos program, melynek megvalósítása újabb lendületet adhat a szocialista demokrácia kibontakoztatásához, mert olyanokat is bevon a közügyek intézésébe, azoknak a figyelmét is felkelti, akik korábban nem minden esetben vállaltak részt belőlük. Kábeltévések — várjuk a folytatást! (Ballal) Napirenden: a A tapasztalatcsere szempont-' jából ítélték leghasznosabbnak a záró plenáris ülés hozzászólói azt a tanácskozást, amelyet Bács-, Kiskun, Csongrád és Szolnok megye valamennyi középiskolai igazgatója, kollégiumvezetője, iskolai KISZ-bizottsági titkára, valamint a kollégiumi diáktanácsok titkárai részvételével tartottak szombaton, a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán. A konferencia témája a gimnáziumokban, szak- középiskolákban, szakmunkás- képzőkben folyó érdekvédelmi, érdekképviseleti munka volt. Tizennégy szekcióban mondhatta el ki-ki a saját véleményét egyebek között a tanár—diák kapcsolatról, a tanulók jogainak érvényesüléséről, és a szakmunkás- képzősök új ösztöndíjrendszerérői. Az egész napos tanácskozást lezáró ülésen összegezték a felmerült gondokat, javaslatokat. Szinte minden szekcióban elhangzott: túl nagy az ék a nevelőtestületek és a diákközösségek között, utóbbiakat saját ügyeik intézésében sem tekintik egyenjogú partnernek a tanárok. Formális a továbbtanulók jellemzése — állították a résztvevők — ezen valamilyen egységes szempontrendszer kiadásával kellene változtatni. Tarthatatlan, hogy a fiatalok reggel héttől délután háromig az órákon üljenek — mondta az egyik pedagógus, s a KISZ feladatként jelölte meg, hogy harcoljon ennek megszüntetéséért. Jobb az új ösztöndíjelosztás, mint a régi — mert odaítélésekor több dolgot vesznek figyelembe, s átlagban nőtt az összege is —, de igazságtalanságokat szül, hogy egy-egy osztály ugyanannyi pénzt kell, hogy szétosszon, így előfordult, hogy az egyik helyen több jutott egy hármasnak, mint egy jobb tanulmányi átlagot elérő osztályban a négyesnek. EgyeROMÁNY PÁL CIKKE SZOVJET FOLYÓIRATBAN A Moszkvában havonta megjelenő'Ekonomika szelsz- kovo hozjajsztva (A mezőgazdaság gazdaságtana) című tudományos-elméleti folyóirat idei második száma közli dr. Romány Pálnak, a megyei pártbizottság első titkárának, a Gazdálkodás című folyóirat szerkesztő bizottsága elnökének cikkét, A magyar mező- gazdaság a fejlődés útján címmel. A szerző a külföldi tapasztalatok ismertetésére fenntartott hasábokon tekinti át a honi mezőgazdálkodás történetének utóbbi négy évtizedét, egészen a jelenlegi feladatokig. tanulók érdekvédelme dűl Bács-Kiskun képviselőinek nem volt ilyen gondjuk: itt iskolai keretben gondolkodtak a pénzosztásnál, s ezt a módszert javasolják a többi megyének is. Útmutató kézikönyv kellene a kollégiumi munkában, hiszen a pedagógusokat nem készítik fel erre az egyetemeken, főiskolákon. A Művelődési Minisztérium képviselője a fórum előtt Ígéretet tett erre, valamint arra, hogy az új oktatási törvény — amit a héten tárgyal az országgyűlés — változást hoz a tanácskozáson szintén sok vitát kiváltó Iskolai, kollégiumi házirendekben is. A kecskeméti csak egy az első ízben megrendezett regionális érdekvédelmi tanácskozások sorában, a napokban az ország több városában rendeztek, rendeznek hasonlókat. A konferenciákon elhangzottak alapján a KISZ KB és a Művelődési Minisztérium közösen fogja kidolgozni és megfogalmazni az iskolai demokrácia kiszélesítéséhez szükséges tennivalókat. Sa. K. Heti kulturális ajánlat Kiskunfélegyházáin, a Móra Ferenc Művelődési Központban ma, hétfő délután nyílik kiállítás A Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Kísérleti Stúdió anyagából. Csütörtökön kilenckor, fél tizenegykor és fél háromkor gyermekelőadást rendeznek KI kopog? címmel, amelyben Levente Péter, Gryllus Vilmos és Miérő Imre lép fel. Kalocsán holnap, kedden este nyolckor Volth Agl és Bodrogi Gyula közös műsorára várják az érdeklődőket az I. István Gimnázium dísztermében. A földrajzi szabadegyetem sorozatában szerdán olaszországi magyar emlékekről, csütörtökön pedig az egyiptomi fáraókról tart diákkal illusztrált előadást Móczár László egyetemi tanár. A Városi Kiáll ítótc- remben Torőcslk Jolán intarziái láthatók. Baján szerdán este fél hatkor és nyolckor a Magyar Színkör vendé ír- szerepel. A Lyslstrate, avagy a nők diadala című darab — megtekintését csak (tizennyolc éven felülieknek ajánlják — főbb szerepelt Goór Nagy Mária, Szerencsi fiva és Bencze Ferenc játssza. A Kirakat Galériában Bak Péter festményeit állítják ki. Kiskunhalason a Thorma János Múzeumban ma délután hatkor Bodor Miklós grafikusművész és Budahelyi Tibor szobrászművész alkotásaiból nyűik kiállítás« Kecskeméten, a Planetáriumban ma este negyed hétkor videobemutatót tartanak a sci-fi kedvelőinek. Tizenkilencedikén premier lesz a Katona József Színházban: Brecht Koldusoperája kerül színre Mai get István rendezésében. VÁLTOZÉKONY IDŐJÁRÁS 20 15 10 5 O-5-10-15 max. min. Szó V H K Sze Cs A hét elején kevesebb lesz a felhő, csökken a csapadék kialakulásának valószínűsége, ugyanakkor erősödik az éjszakai lehűlés, s néhány szélvédett helyen talajmenti fagy is előfordulhat. A hét közepén ismét felhősebb idő várható, többfelé záporokkal. A hőmérsékleti maximumok a hét elején általában kevéssel 10 fok fölött alakulnak, majd néhány fokkal magasabb értékek valószínűek. A hőmérsékleti minimumok eleinte 2—1 fok között várhatók! később néhány fókkal magasabb értékek valószínűek. A talajnedvesség átlagos értékei a szántóföldi vízkapacitás százalékában Bács-Kiskun megyében : 0—50 centiméter között 65—70, 50—100 centiméter között 80—85. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK 1 Megyénk az országos sajtóban Magyar Nemzet, április 13-i szám s (kormos): Dokumentumok B a földreform történetéből. (Lapunk munkatársa a pénteken I I nyílt kecskeméti vándorkiállításról ír.) Népszabadság, április 13-i szám: A népi ellenőrzés utóvizs- $ gálatai. (Bács-Kiskunban a népi ellenőrök a célcsoportos ke- I I rétből épülő lakások tanácsi elosztását vizsgálják.) mMsor 1985. április 15-én, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 (órakor: A KAMELlAS HÖLGY. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Nincs előadás. ERDEI FERENC művelődési központ lő és 20 órakor: „SAS-TAPS". A Mikroszkóp Színpad előadása. ■1* óraikor: Kecskeméti Sizők Köre. Videofilm-vetítés. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óraikor: A ILATOR. Sz. mb., olasz—francia film. Csak 16 éven felülieknek I Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: (AKIT BULLDÓZERNEK HÍVTAK. Sz., nfb.. olasz fllmvitglá- ték. Otthon mozi: délelőtt 16. fél 6 és fél 8 óraikor: BRITANNIA GYÓGYINTÉZET. Sz., lángol film. Csak 16 éven felülieknek! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: KISGÖMBÖC. Stúdiómozi: 8 órakor: CSATORNA. Sz., lengyel film. BAJA Uránia mozi: féa 4, fél 6 és fél 8 órakor; A 39-IK LÉPCSŐFOK. Sz, mb., angol fűim. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Központi mozi: 4 órakor: A KÉK MAJD ÁR. Sz., szovjet—amerikai meséi! lm. 6 és 8 órakor: TARSASUTA- ZAS. Sz., magyar film. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 7 órakor: VÖRÖS GRÖFNÖ I—«II. Sz., magyar történelmi film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ÚJRA SZOL A (HATLÖVETŰ. Sz., mb., amerikai - film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: A LEGYŐZHETETLEN VUTANG. Sz., mb.', kínai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! ' KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HÁNY AZ ÓRA VEKKER ÜR7 Sa.. magyar film. TISZAi&ÉCSKE Művelődésüláz-mozi: 6 és 8 órakor: NEHÉZ. FIÜK. Sz., szovjet film. FÁSÍTÁS A HOMOKON A Kunbaja—Bácsszőlősi Állami Gazdaságban fásítással hasznosítják a leggyengébb termőképességű hdmokterületeket. A gazdaság 460 hektárnyi erdejét a jövőben évenként 80—100 hektárral bővítik. Az idei tavaszon 82 hektár új erdőt telepítenek: a terület egynegyedére feketefe- r.yő, háromnegyedére szürkenyár és akác kerül. Péntek délután Sükösd határában gyorshajtás miatt egy kanyarban kisodródott az útról és az árokba borult autójával Bu-. komé Várad! Ilona 24 éves ápolónő (Kalocsa, Kossuth u. 58. szám alatti lakos). Utasai közül Var- noth Jánosné (Kalocsa, Tavasz u. 12.) súlyosan, Steinczel Jánosné (Kalocsa, Kossuth u. 58.) köny- nyebben megsérült. Ittasan egy útpadkán levő jelzőtáblának ütközött és súlyos sérülésekkel került kórházba péntek éjjel Báló István 66 éves raktári’ munkás, (Dusnok, Sallai u. 22.). Bátya külterületén érte a baleset, segédmotor-kerékpárral közlekedett. Szombat hajnalban — figyelmetlen vezetés következtében — letért az útról autójával és egy fának ütközött Matos Márton 55 éves nyugdíjas (Baja, Kölcsey u. 45.) Baja és Bácsbokod között, az 5501-es úton. Matos súlyosan megsérült, autójában 80 ezer forintos a kár. Ittasan autózott szombat hajnalban Tompa külterületén Poszt- ronya László 36 éves lakatos (Tompa, Bem u. 20.), és áttérve az út túloldalára, összeütközött a szemben haladó személygépkocsival, amelyet egy jugoszláv állampolgár — Radosavljevics Mirkó — vezetett. Sérülés ugyan nem történt, de a járművekben 20 ezer forintos a kár. Posztronya jogosítványát a helyszínen elvették. penyben lehet belépni. Hogy — különösen a vasas szakmában — továbbra is maradnak és lesznek olyan munkahelyek, ahol soha nem fogják tudni bevezetni tökéletes formában a patika- stílust. Nehezebb itt dolgozni, mint másutt? Egészen biztosan. Mégis: kelll Igazodva, alkalmazkodva a körülményekhez. Sőt: elviselve/ Hogy egyszerűbb lábosból megenni az ebédet, hogy az állítókerék hat helyett öt — görbére koptatott — karra is működik, s hogy a seprő — lám, humorra is lelni — a satu által kényszerű tétlenségre kárhoztatott. 'I Fotó: Straszer András 8 és fél Űj rovatot indítunk. Az első munkanap a tervezésé, elhatározásoké, az újraindításé. írásokban és fotóban egyaránt arra igyekszünk irányítani a figyel-- met, ami — finoman mondva — változtatásra érett. A helyzeten való javítás már ma, hétfőn elkezdődhet. A változáshoz természetesen feltételek kellenek. Ezekről általában nem a szerkesztőségek tudnak gondoskodni. De néha azért sem történik semmi, mert megszoktuk a régit. Hátha elindít valamit a figyelemfelhívás, a szemlélet mozgósítása-is. Hogy kinek címezzük alkalmankénti észrevételeinket? A munkahelyekért felelősséget érző szakszervezeteknek? A lakóhelyi gazdáknak, a tanácsoknak, népfrontszervezeteknek? A néha értelmes célt nehezen találó, elérő KlSZ-alap- szervezeteknek? Is-is. Mindannyiunknak, akiknek az életéből nem hiányozhat a jobbra-többre serkentő tulajdonosi érzés. Miért 8, és fél a rovat címe? Nem Fellihi közismert . filmjét akhrjuk plagizálni. De újabbkor! sajtótörekvések közé tartozik, hogy rendszeresen páratlan oldalon gyűjti össze csattanós glosz- száit az ÉS, szisszeneteket és rövid jegyzeteket közöl a Magyar Ifjúság 13. oldala... Az egész nyolcadik oldalt nem tölthetjük meg' — helyszűke miatt — sajátos észrevételeinkkel. De annak egy részét igen. S ezzel a beíeje- zetlenségre, hiányra is szeretnénk utalni. Arra, ami várat magára, hogy megváltozzon a helyzet például néhány munkahelyen. Jellemző, hogy egyik fölvételünkön sincs ember? Ha lenne, bizonyára rendet csinálna. Talán már a héten. — balász — Második otthonunk Lassan, a huszadik század vége felé még alt is természetes, hogy nemcsak légkondicionált munkahelyek vannak^ -phövá) fphéT kö"'■s A,* ~:V ' ' ’ ' •T • * vNAPTÁR 1985. április 15., hétfő . Névnap: Anasztázia, Tas Napkelte: 5 óra 56 pero Napnyugta: 13 óra 33 pero Holdkelte: 4 óra 39 pero Holdnyugta: 14 óra 33 perc HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: gyakran lesz erősen felhős az ég, szórványos zápor, zivatar várható. Délután már jobbára napos, száraz idő lesz. Az északnyugati szél eleinte mérséklődik, majd ismét megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között valószínű. Szalmonellás bors Hazánkban tavaly az átlagosnál több Volt a szalmonellás megbetegedés, ezért az Egészségügyi Minisztérium felhívta a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium' figyelmét a különböző hüSkészítmények fokozottabb ellenőrzésére. Az élelmiszeriparban szúrópróbaszerű minta- vételezést rendeltek el, amelyet a Köjálok és az állategészségügyi állomások közösen folytattak. Hajdú-Bihar megyében egy raktárból vett, januári kiszerelésű borsminta — amelyet a Szolnok megyei Tiszaroffon csomagoltak — ezen a szűrőn akadt fenn. A minta szalmonellával fertőzött volt. Ezután a januári csomagolású bors zárolása azonnal megtörtént. A szalmonella kórokozója egyébként hőkezelésre — főzés vagy sütés közben'— elpusztul. A széles körű országos vizsgálat megkezdődött. Van ötös a lottón! A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 15. játékhéten a lottónyeremények a nyeremiényilleték levonása után a következők: 5 találatot egy fogadó ért el1, nyereménye: 2 078 625 forint; 4 találatos szelvénye 103 fogadónak volt, nyereményük egyenkét 80 723 forint; 3 találata 8851 fogadónak volt, nyereményük egyenként 587 forint; a 2 találatos szelvények száma 226108 darab, ezekre egyenként 29 forintot fizetnek. Bán Magdolna kiállítása ..Veszprémben született és Lu- zernben él.,Alig több mint egy évtizednyi alkotói múlttal a háta mögött, a világ csaknem valamennyi, művészetben nevezetes Városában volt már kiállítása. A Műcsarnokban 1982-ben megrendezett, Tisztelet a szülőföldnek című kollektív bemutatkozás után, Kecskemét és Balatonfüred jóvoltából egyéni kiállítással most jelentkezik első ízben szülőhazájában — így ír a katalógus Bán Magdolnáról, akinek alkotásait szombattól láthatják az érdeklődők a Magyar Naiv Művészek Múzeumában Kecskeméten. „Biztos kézzel és visszacsodálkozó szemmel megfestett tájak, parányi, jelentéktelennek tűnő emberek, hagyományos szobabelsők és szokások, s 'mindez néprajzi szempontból hiteles előadásban ..Egyebek között így jellemezte a közszemlére tárt műveket Bánszky Pál művészettörténész, a megnyitón. Bán Magdolna tagja a „Henri Rousseau” csoportnak, mely Európa, Észak- és Latin-Amerika ötven naiv művészét válogatta soraiba. Képei magángyűjteményekben és múzeumokban találhatók szerte a világban. Képünkön: Bán Magdolna tárlatának első látogatói. — CJ KÖNYVEK. Bereczky: A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen. — Hársirag: Tudományos vita és érvelés. — Horváth: Az ipar és a kereskedés története Magyarországon. — Huszár: Honnan tovább? — Robin Hood. — Önagy: Vénusz beteg. — O, szén fényes Hajnalcsillag, (magyar népi karácsonyi énekek. — Söhönwald: A Károlyi-per. — Mexikó (útikönyv). — Autótérkép! Csehszlovákia, Ausztria. — Balázs Anna: Az első asszony. — Daley: tgy készül a film. — Csalimeséit. — Málus- fák (versválogatás). — Sobor Antal: Perelj, Uram! — Somival: Történelemformáló hétköznapok, 1944 ősze — 1Ű45 tavasza. — A XIX. század festészete Magyarországon. — Szlmo- nov: Nappalok és éjszakák. RECEPT — Ide hallgass Mary — mondja ia feleségének a farmer — úgy látom, a fehér tyúkunk valamiért bánatos. Talán levest kellene főzni belőle ... — Ha azt reméled, hogy ezzel felvidítod, akkor láss neki! Ezen a héten a Kiskőrösi ÁFE$Z iparcikk-áruházának műszaki osztályán csillárokat lehet engedményes áron beszerezni. A kecskeméti Szivárvány Áruházban velúr szőnyegeket, a Pajtásban gyermek- és bakfis pulóvereket,. kamasz nadrágokat, zakókat, és bébi ballonkabátokat adnak olcsóbban. A Centrum Áruházba egyes férfi- és női karórákért, női és bakfis nyáriru- hákért, valamint körömcipőkért érdemes bemenni. Az Alföld Áruházban bakfis ruhákat, csillárokat kínálnak kedvezményesen, és ismét megrendezik, a magnókazetta-vásárt, aki ötöt fizet, hatot kap alapon. — A KECSKEMÉTI Katona József Színházban A kaméliát hölgy című darabot a Déryyé- béi let tulajdonosainak nem április 17-én, hanem 24-én este játsszák. — Petőfi Népe-ankét. Ma este Kiskunhalason, a várpsi "könyvtárban találkozunk a lapunk iránt érdeklődő olvasókkal. Dr. Sztra- pák Ferenc főszerkesztő, Ballai József főmunkatárs, és Kiss An-, ital, a Halasi Hírek szerkesztője válaszol majd a Petőfi Népét és a városi különkiadást érintő kérdésekre. — Operett Kalocsán. A Fővárosi Qperettszímház neves művészei lépnek fel április 16-án, ked- , den este fél 8-kor a kalocsai ' I. István Gimnázium díszt érmé- ben. A műsorban Johann Strauss, Lehár Ferenc és Fényes Szabolcs legnépszerűbb operettslágerei hangzanak el. (Rogács Éva tudó- ] sí tónktól). — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból A 4. oldalon közöljük a DÉMÁSZ vezérigazgató-helyettesével, Plavecz Pállal készített .interjút, melyben a fogyasztókat érintő kérdésekről esik szét. Itt írunk arról, hogy mezőgazdasági gépparkunk miért érdemli meg a törődést. Másik cikkünk a közveszélyes munkakerülők és a törvény „kapcsolatáról” szól. A száz esztendeje született Weiner Leó zeneszerzőre és pedagógusra emlékezünk az ötödik oldalon. Ugyanitt riport jelenik meg Hegedűs Zsuzsa balettművész-peda- gógusról, aki az Operaházból jött Kecskemétre. Á Gyermekélet — Gyermekévek összeállításban — egyebek között — a Szabadság lángja vetélkedő . döntőjét ismertetjük. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságinak napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadő: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-816 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl]: egy hőnapra: 43,— Ft. negyedévre: H29,— Ft. félévre: 256,— Ft. egy évre: S16,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi Út 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 8133-036 X.