Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-03 / 78. szám

1985. április 3. • PETŐFI NfiPE • 1 SPORT.SPORT .SPORT A CIPRUSI KAPITÁNY SZERDÁN DÖNT Nyilasi nem kap külön testőrt? Szerdán először játszik Magyar- szódon a ciprusi labdarúgó-válo­gatott, s mindjárt VB-selejtezőt. Ciprus mindhárom hazai vi­lágbajnoki selejtező mérkőzését már az elmúlt évben lejátszotta. Sok jót nem várhat a gárda az idegenbeli sorozattál, mivel ha­zai környezetben sem túdott pon­tot szerezni: Ausztria és Magyar- cnszág egyaránt S?:| arányban «yőzött, míg Hollandia 1:0 arány­ban bizonyult jobbnak. Világbaj­noki! selejtezőn Ciprus utoljára 12 esztendeje szerzett két pontot ílszak-lrország ellen, amikor 1:0- ■va nyert. Alig egy hónapja Ciprus első .idegenbeli 'találkozóján Hollan­diától kiütéses 7:1 arányú vere­séget szenvedett. Ez az eredmény is jelzi, hogy ia szigetországi együttes vendégként nem képes •olyan szívósain ellenállni, mint hazai köryezetben. A magyarok ellen nincs is más céljuk, mint elkerülni a súlyos vereséget. Panikosz ljakovu szövetségi ka­pitány kedden délelőtt még nem tudott végleges összeállítást kő­RÖVIDEN Labdarúgó-,utánpótlás váloga­tottak Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén, Vácott: Magyaror­szág—Ciprus 1—0. X A (elszabadulás 40, évfordu­lója alkalmából, munkájuk elis­meréseként hárman Vehették át tegnap Kecskeméten, a Kiváló Dolgozó kitüntetést: Szilvás! Edit igazgatási előadó. Lazics Tivadar- né főelőadó és Józsa Ferenc, a kunfehértói edzőtábor vezetője. Valamennyien, „a, megyei sportap­parátus dolgozói, X Véget ért Mélykúton az Or­szágos Enduro Túramotoros szak­ági értekezlet. Részt vettek rajta ország különböző területein működő szakosztályok vezetői és képviselői. X A KSC Baráti Köre április 7-én, vasárnap 13 órakor autó­buszt indít Miskére, a Miske— KSC^ megyei rangadóra. Az ér­deklődők a KSC-irodában kap­hatnak bővebb felvilágosítást, MA: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Kecs­keméti TE—Ceglédi VSE, Kecs­kemét, KTE-pálya 13.30-kor. Honvéd Bem SEJ—Kecskeméti SC, Cegléd, 13 órakor. zölni, mert néhányan kisebb sé­rüléssel bajlódnak. Biztos, hogy a kapuban A. Konsztantinu kezd, a védők: N. Pandzsarasz. Klitosz. Miamiliotisz, K. Konszltantinu, a középpályások: Oingisz, Maran- gotz. Jangudakisz. míg a táma­dók: Folisz, Szavvidesz. A szak­vezető elmondta, hogy a véde­lemben szeretné játszatni Patik- kiszt, de a szélsőhátvéd bokasé­rülése nehezen gyógyul. így já­téka kérdéses. Ha nem vállalja a játékot, valószínűleg Karszerasz helyettesíti. ­A kapitány szerint a selejtező mérkőzéseken a magyarok na­gyon . jó benyomást keltettek. Nincsenek sztárjaik, a csapat já­tékát az egység jellemzi. Éppen ezért nincs értelme annak, hogy a technikás Nyilasit külön őriz­zék. mert akkor átveszi a kar­mesteri pálcát a tehetséges Dé- tári. ' ljakovu megemlítette, hogy a magyar válogatott szerinte nem­csak biztosan jut a mexikói dön­tőbe, hanem ott az egyik megle­petéscsapat lesz. A totó 14. heti, április 6-1 szelvényén az angol I. ligáiból hat, az olasz B osztályból tíz mérkőzés található. Tlppjeink: X. Arsenal—Norwich. Angol I. liga. Több váratlan vereség érte az Arse- nalt az utóbbi hetekben és elvesz­tette bajnoki reményeit. Szombaton a vendégek győztek. Tippünk: 1. 2. Aston Villa — Sheffield. Angol I. liga. Az Aston Villa idegenben — a Tottenham otthonában —, míg a Sheffield, hazai pályán .győzött -a Newcastle ellen. Mindkettő a közép­mezőny tagja. Tippünk: l, x. J. Ipswich—Nottingham. Angol I. liga. Az Ipswich Lutonban, a Not­tingham meglepetésre hazai környe­zetben szenvedett vereséget. Tippünk: x, 2. 4. Leicester—Liverpool. Angol I. li­ga. A volt bajnok, úgy tűnik nem tud ismételni. A Leicester legutóbbi vereségével a 14. A vendégek'idegen­ben is esélyesebbek. Tippünk: 2. 6. Newcastle—West Bromwich. An­gol I. liga. Nincs lényeges különbség a két csapat között, a középmezőny tagjai. A legutóbbi fordulóban a ven­dégek győztek, a hazaiak vesztettek. Tippünk: x, l. 6. Watford—Southampton. Angol I. liga. A Southampton otthonában. a bajnokjelölt Everton ellen, a-Watford Idegenben, a Queens Park Rangers pályáján vesztett. A Watford közel került a kieső zónához. Tippünk: 1, x. 7. Bologna—Campobaaso. olasz B osztály. A Campobasso változatlanul Ma érkezik a Hálastaféta a kecskeméti felszabadulási emlékműhöz Amint már korábban több­ször is beszámoltunk róla. a KISZ Bács-Kiskun megyei Bi­zottsága, a Tnegyei testnevelé­si és sportosztály, valamint a megyei úttörőszövetség szerve­zésében az egész megyét átfo­gó Hálastafétát indítottak ha­zánk felszabadulásának 40, év­fordulója tiszteletére. A staféta három útvonalon, városokat, kis- és nagyközsé­geket érintve, több száz kilo­méter megtétele után tegnap az esti órákban érkezett Kecs­kemétre. a Katona József Gim­náziumba. Ma reggel 8 óra 56 perckor innen indul és két perccel később érkezik meg a Május 1. téri, felszabadulási emlékműhöz, amelynél úttörők és ifjúgárdisták állnak díszőr­séget. Itt kerül majd sor a fel­díszített stafétabot elhelyezé­sére. ünnepélyes keretek kö­zött. kiesői elölt, d e a Bologna is közel ke­rült a sereghajtó mezőnyhöz. Tippünk: x, I. I. Empoii—varese. Olasz B osz­tály. Az Empoii Bariban egy pontot szerzétt a feljutásért küzdő hazaiak­tól. A Varese nyert és pontszámban befogta vendéglátóját. Tippünk: x. ». Genoa—Parana. Olasz B osztály. A cesenai vereséggel hátrányba ke­rült a Genoa. A Parma győzött és eséllyel harcol a bentmaradásért. Tippünk: 1. 10. Monza—Catania. Olasz B osztály. A Monza vesztett és a kiesés elíen küzd, de a Catania sem tudta kihar­colni a győzelmet. Tippünk: x, 1. II. Padova—Ceacna. Olasz B osz­tály. Varesel vereségével kiesőjelölt lett a Padova. A Cesena győzött és javított gyenge pozícióján. Tippünk: x, l. 12. Pescara—Cagliari. Olasz B osz­tály. A vendégek az első helyezett Pisát győzték le. A Pescara tartja helyét a középmezőnyben. Tippünk: 1, x. ÍJ. Triest ina—Bari. Olasz B osztály. A két együttes egyenlő eséllyel küzd a feljutásért. Tippünk: x, 1, 2. + 1 mérkőzés: 14. Lecce—Arezzo. Olasz B osztály. A Lecce a feljutást jelentő 3. helyén várja az Arezzo elleni találkozóját. Az Arezzo rapszodikusan szerepel. Tippünk: x, l. A további mérkőzésekre típpieink: 1. h D. I. A Petőfi Népe totó-tanácsadója MAI MŰSOR TV I. MOSOK: 8.60: Idöiebbek is elkezdhetik fi-m.i 8.05: Iskolatévé. Oroszul beszélünk (középiskolásoknak) 8.25: Fizikai kísérletek III. 8.35: Felső-Tiszavidék 8.56: Épüljön fel a béke ... Április 4-1 emlékműsor 8.25: Delta (lim.) 8.16: A legszebb ló. Szovjet film 11.65: Képújság 14.55: Iskolatévé. Épüljön fel a bé­ke ... (isin.) 15.95: Hírek 15.45: Száz híres festmény. Angol rö- vidfilm 15.55: lteklám 18.65: Dunántúli hadműveletek. A Ka­tonai Filmstúdió filmje 18.35: Magyarország—Ciprus. VB-seleJ- tezö labdarúgó-mérkőzés 18.30: Képújság 18.40: Idősebbek ia elkezdhetik 18.45: Esti mese 18.00: Díszelőadás. Hazánk felszabarlM- láaának 40. évfordulója alkalmából 80.00: A szünetben: Tv-Híradó *1.30: Mamcserov Frigyes: „S kapi­tány.” Tv-film 22.55: TV-Híradó 3. 25.15: Himnusz TV II. MOSOK: 11.60: Képújság 11.05: Kerek világ, óvodások műsora (ism.) 11.20: Sorstársak (ism.) (FF) 15.10: Unser Bildschirm (FF) 11.00: Tévé Basic-tanfolyam. XVI r>. rész: Játél^programok 1».30: Mozart: g-moll szimfónia #lsm ) 26.00: Rapa Nui — a világ köldöke Francia rövidfilm *0.55: Reklám 21.00: Cibona Zagreb—Real Madrid ko- sárlabda férfi BEK-döntö mérkőzés Itb. 21.46: Közben: Tv-Híradó 2. *2.35: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.13 Műsorismertetés — magyarul iifl-20: TV-inatpió — magyarul 16.35: Reklám 16.40: TV-naiplió 1)7.00: Szórakoztató műsor 17.30: DotautmentumfiUm 17.50: Kosárlabda BEK-döntö: Cibo- na—Real — magyar nyelvű kom­in-jnit úrral * * 19.23: Raklánv 19.30: TV-napló — magyarul 119.55: Reklám 20.00: Szarajevó: Jugoszlávia'—(Fran­ciaország labdarúgó VB-salejtcző közvetít óse ai.4,5: Jazz *84 32.30: TV-napló 22.50: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Világablak (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Vonósnégyes 9.37: Beszélni nehéz 9.49: Fúj a szél. Muzsika gyerekek­nek 10.05: „Vár egy új világ.” Fejezetek a szocialista irodalom történetéből 10.35: Muzsika Zsuzsika meséi 10.50: Glazunov: II. szimfónia 11.36: Déry Tibor: Felelet. X/8. rész 12.30: Ki nyer ma? , 12.45: Törvénykönyv. Riportműsor 13.00: Magyar előadóművészek felvé­teleiből 14.10: A magyar széppróza századai (51.) (ism.) J4.26: Operaslágerek 15.02: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek 16.05: MR 10—14. Iskolák, őrsök, ba­rátok 17.00: Olvastam valahol... 17.20: Kórushangverseny 18.02: Kritikusok fóruma 19.00: Díszünnepség a Magyar Állami Operaházban hazánk felszabadulá­sának 40. évfordulóján kb. 20.00: Bor Ambrus: Vincze Péter. Rá­diójáték 20.58: Népdalfeldolgozások 22.20: Emlékezetes hangversenyek 21.28: Bécsi klasszikus zene 23.37: Nóták PETŐFI: 8.68: Idősebbek hullámhosszán. Dal­lamok, emlékek 8.50: Tíz perc külpolitika (lom.) 9.05— 12.00: Napközben 12.10: Fúvószene 12.25: Útikalauz Üdülőknek 12.30: Népi zene 13.10: Pophullám 14.00: Benedikty Béla: Betűtencer 15.05: Lelátó 16.00: Magnóról magnóra 18.40: Közvetítés a Magyarország— Ciprus labdarúgó világbajnoki mér­kőzésről 18.35: Népdalkörök pódiuma (ism.) 19.05: Operettkedvelőknek 20.05: A Bronski Beat felvételeiből 20.50: Madarat tolláról... 21.05: Beszélni nehéz (ism*) 21.17: Tisztelet Louis Prima-nak 22.27: Nöták 22.47: Szimfonikus muzsika 23.20: A mai dzsessz 24.00— 4.30: Éjféltől hajnalig 3. MOSOK: 9.08: A rák-kánon és más zenei kü­lönlegességek 9.43: Massenet: Cid. Részletek 10.35: Francia popzene 11.10: Népzene sztereóban 11.40: Romantikus zene 13.05: Bioritmus (ism.) 13.25: Külföldről érkezett (ism.) 13.46: Régi kórusmuzsika 14.05: Csak fiataloknak (ism.) 15.00: Teljesítmények nyomában. Politikai vitamfisor 15.30: Dzsessz 15.37: Mai magyar zeneszerzők mű­veiből 17.00: Operarészletek 17.40: Latin soul-rock 18.30: V materinskom jazyku. 19.05— 19.35: Angol társalgás kezdőknek. Ol­vastad? Orosz újságnyelvlecke (i«m.) 19.35: Zenekari hangverseny 21.03: Opera-művészlemezek 22.18: Csingiz Ajtmatov: Evszázudnál hosszabb ez a nap. 2. (befejező) rész (ism.) HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK m ASZTALITENISZ ' | Kiskunfélegyházán a Petőfi Ál­talános Iskola tornatermében négy asztalon igen jó körülmé­nyek között rendezték meg a me­gye 1985. évi felnőtt Tízek Baj­nokságát. A 45 mérkőzésből 24 volt háromjátszmás. A végered­mény: 1. Verebes László (Kfhá- zi Lenin Tsz SK) 8 győzelemmel, 2. dr. Nagy (Érsekcsanád) 7, 3. Huszta (Kkfházi Lenin Tsz SK) 6, 4. Takács (Lajosmizse) 6, 5. Bene (Kfh. Lenin Tsz SK) 5, 6. Endrényi (Kfházi Lenin Tsz SK) 5, 7. Vad (Kméti Spartacus) 5, 8. Gill ich (Kalocsa) 2, 9. Nagy S. • Verebes László (Kiskunfélegy­házi Lenin Tsz SK) az 1985. évi felnőtt asztalitenisz férfi Tízek Bajnokságának győztese. (Farkas Tibor felvétele) (Kméti Spartacus) 2, 10. Ambrus (Soltvadkert) 0 győzelemmel. A verseny végén Kalász Kázmér, a megyei asztalitenisz-szövetség fő­titkára adta át a,díjakat a győz­teseknek, és a helyezetteknek. EL BIRKÓZÁS __________I E lpártolt a szerencse megyénk birkózóitól a csepeli sportcsar­nokban rendezett országos baj­nokságon. A szabadfogású 57 kg-ban Tihanics (KSC) verseny ifcös$btkf,'Jt íB^g^érÁjíiC i iám ; ?ftjvább folytatta a- küzdelmet, és a 6. helyen végzett. Ugyancsak hato­dik lett a 68 kg-ban a bajai Schwarcz. Katz (BSK), aki az anyaegyesületéből Csepelre került, majd tízévi versenyzés után tért vissza Bajára, ezen a versenyen búcsúzott az aktív versenyzés­től. öt győzelem után a diósgyő­ri Pálosi ellen döntetlent ért el, végül a 4. helyen végzett. A leg­furcsább vereséget Ilonka (KSC) szenvedte el, aki a bronzéremért birkózott a diósgyőri Túróczyval, és 3:2 arányban vezetett, amikor megszólalt a befejező gongütés. A vezetőbíró már Ilonka kezét emelte föl, amikor kiderült, hogy — teljesen alaptalanul — egy másodperccel korábban le­léptették. Az óvást elutasították, így Ilonka negyedik lett. A kötöttfogásban folytatódott a balszerencse-sorozat. Guba (KSC) két vereség után kiesett, és Szabó (KSC) sem tudott mér­kőzést nyerni. A 68 kg-ban Ko­csis (KSC) egy győzelem után a későbbi győztes Dudás ellen mér­kőzött, aki csúnyán az arcába fe­jeit, amiért meg sem intették, Kocsis viszont sérülés miatt nem tudta folytatni a versenyt. Kiskunfélegyházán, a. Petőfi Szakközépiskola termében hat egyesület 41 birkózója indult a megyei kötöttfogású serdülő birkózóbajnokságon. Eredmé­nyek: 42 kg: 1. Gajdán (Kfh. Vasas), 2. Patyi (Kfh. Vasas), 3. Bagi (T.kécske). 45 kg: I. Mintái (KSC—Khalas). 49 kg: 1. Erdélyi (KSC), 2. Majoros, 3. Szabó (mindkettő Kfházi Vasas) 53 kg: 1. Békési (Kalocsa), 2. Búr ián (T.kécske), 3. Vén (Kalocsa). 57 kg: 1. Babinszki (KSC), 2. Kiss (Kalocsa), 3. Patai (KSC—Kha­las), 62 kg: 1. Bognár (Kalocsa), 2. Szombati (Ksztmiklós), 3. Patai (Ksztmiklós). 67 kg: 1. Zsolnai (Kfh. Vasas), 2. Papp Cs. (KSC— Khalas). 72 kg: 1. Gudmann (Ksztmiklós). 78 kg: 1. Paksi (Kfh. Vasas), 2. Fogarasi (Kalo­csa), 3, Pántlika (Kfh. Vasas), +78 kg: 1. Kovács P. (KSC), 2. Gyöngyösi (Kfh. Vasas), 3. Cso­rnai (KSC). A pontversenyben 1. Kfházi Vasas (edző: ifj. Besze László és Ván Jenő) 16 ponttal, 2. KSC 14, 3. Kalocsai SE 11 ponttal. Túrkevén az úttör.ő A és B kor- csoportos birkózóversenyen in­dultak a Kalocsai SE fiatal ver­senyzői. Eredményeik: Úttörő A csoport: 29 kg: 3. Szabadi, 35 kg: 1. Búkor, 38 kg: 1. Katus R. 49 kg: 1. Mácsai. Úttörő B cso­port: 41 kg: 1. Bagó L., 45 kg: 1. Hamzók, 49 kg: 1. Markó, 2. Tóth P. A pontversenyben első: Ka­locsai SE 35 ponttal, 2. Szolnok 34, 3. Túrkeve 29 ponttal. CSELGÁNCS _________ Cegl éden az új sportcsarnokban körzeti rangsorversenyt ren­deztek a felnőtt III. osztályú, va­lamint serdülő és úttörő I. osz­tályban. Eredmények: Felnőtt III. oszt.: 60 kg; 1. Szabadfalvi (Ceglédi VSE), 3. Pajerich (Ál­lampuszta), 4. Zimmermann (Harta), 65 kg: 2. Szabó Cs. (KSC), 3. Markó (Kalocsa), 5. Szőke (Ceglédi VSE). 71 kg: 5. Herczeg (Állampuszta). 78 kg: 2. Höss (Állampuszta), 3. Markó H. (Har­ta), 5. Hamar és Józsa (Ceglédi VSE). 86 kg:- 1. Szilágyi (Ceglédi VSE), 3. Rábaközi (Kalocsai SE). 5. Mészáros N. (KSC) és Szabó J. (Állampuszta). 95 kg: 1. Pet­rányi (Ceglédi VSE), 2. Kürti (Ál­lampuszta). +95 kg: L Janotta (Állampuszta), 2. Hollósi (Harta). Serdülő korcsoport: 35 kg: 2. Keresztes (Állampuszta), 3. Deáki (Harta) és Borsos (KSC). 5. Bővíz (KSC). 40 kg: 2. Molnár S. (KSC), 3. Papp Z. (Állampusz­ta), 5. Nyúl (KSC), és Végh (Ceg­lédi VSE). 44 kg: 2. Sárkány (KSC), 3. Szabó A. (KSC). 5. La­katos (KSC). 48 kg: 1. Molnár (Ceglédi VSE), 2. Weibel (Harta), 3. Bognár (Állampuszta) és Si- moncsik (Ceglédi VSE), 5. Szabó A. (Nagykőrös) és Kunszt (Ceg­lédi VSE). 52 kg: 3. Krammer (Állampuszta) és Szilvái (KSC), 5. Kakuk (Nagykőrös). 56 kg: 3. Máté (KSC), 5. Gyöngyösi (Harta), és Szatmári (Nagykőrös). 60 kg: 2. Krieg (Kalocsa). 64 kg: 2. Peti (KSC), 3. Molnár A. (Ceg­lédi VSE). 68 kg: 4. Ficzek (Har­ta). +68 kg: 1. Höss I. (Állam­puszta), 3. Zoltai (KSC), 5. Fe- rencz (Kalocsa). Úttörő I. korosztály: 26 kg: 5. Nyúl Gy. (KSC), 29 kg; 1. Kruzs- lich (Állampuszta), 2. Kiss G. (KSC), 3. Nagy Zs. (KSC), 5. An­tal és Iványi (KSC). 32 kg: 1. Kánisz (KSC), 3. Bimbó (KSC), és Koprivanácz (Kalocsa). 5. Pa­jor (KSC). 35 kg: 1. Kálmán Zs. (KSC), 2. Szőnyi (KSC), és Mé­száros (Akasztó), 5. Szűcs és Koncsik (mindkettő KSC). 38 kg: 1. Martinkovics (Állampusz­ta), 5. Kazinczki (KSC). 41 kg: 1. Tóth A. (KSC). 45 kg: 2. Bá­lint (Harta). +53 kg: 1. Tóth L. (KSC). [3 KÉZILABDA _________ OB­s ifjúsági férfimérkőzés: Lajosmizse—Váci Izzó 22—28 (12—15). Lajosmizse, vezette: B. Kovács, Kalmár. Lajosmizse: Lajos — Kovács 3, Tóth J. 11, Beke 3, Boda 1, Sági 3, Balizs 1. Csere: Nyitrai, Mészáros. Az egy­ségesebb váci csapat biztosan győzött. A megyei kézilabda-szövetség az egycsoportos női kézilabda­bajnokságra való áttérés miatt osztályozót írt ki, amelyen a Kis­kőrös, a Bácsalmás, a Kunadacs csapata küzdött a megyei baj­nokságba jutásért. A semleges pályán (Kecskeméten) rendezett osztályozón a Kiskőrös és a Bács­almás harcolta ki a feljutást. A lövészverseny eredményei A MEDOSZ Bács-Kiskun me­gyei Bizottsága az MHSZ me­gyei vezetőségével karöltve március 30-án rendezte a hagyo­mányos lövészversenyt Kecs­keméten, ahol 16 csapat 112 ver­senyzővel képviseltette magát. Légfegyver-kategóriában első lett Mészárosné Czinger Gizella, második Karsai Lehelné, harma­dik Gémesi Zsuzsanna. Férfika­tegóriában első Hantos László, második Kovács Zsolt, harmadik Bagolyvári István. Csapatver­senyben első lett az Alsó-Duna- völgyi Vízügyi , Igazgatóság (Ba­ja), második Kalocsai Dózsa György Kertészeti Szakközép- iskola. harmadik a Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat _ csapata. Az egyéni kispuskás versenyben első Ványi Istvánná, második Farkas Lászlóné, harmadik Fe­Hérváriné Albert Judit. A kis- puskás férfi egyéniben első Pa- lity József, második Rátóti Sán­dor, harmadik Petrik István. A kispuskás csapatverseny első helyezettje az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság csapata, második a Kiskunfélegyházi Vö­rös Csillag Tsz, harmadik a La- josmizsei Vízgépészeti Vállalat. összetett csapatversenyben első lett a Bajai Vízügyi Igazga­tóság (ők jutnak tovább a ME­DOSZ országos bajnokságra), második a kiskunfélegyházi Vö­rös Csillag Tsz csapata, harma­dik a Kalocsai Dózsa György Kertészeti Szakközépiskola csa­patának képviselői. Abszolút első Palik József, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igaz­gatóság versenyzője. P. S. 13 KOSÁRLABDA _______ N B Il-es férfimérkőzések: Szegedi Postás—Vaskúti Bácska 75—57 (41—29). Baja, vezette: dr. Garamvölgyi, Tóth. Vaskút: Nagypál (17), Kancsár (7), Heller (5), Csátaljai I. (4). Karácsonyi (12). Csere: Szabó (8), Göttlin- ger (4). Edző: Vinkó László. Sal­gótarjáni TC—Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK 109—68 (58—35). Salgótarján, vezette: Béliéi, Göndör. Lenin Tsz SK: Hevér (20), Petróczi (12), Nádasdy (8), Bódi S. (12), Maros (4). Csere: Danics (10), Pólyák. Edző: Bódi Sándor. NB Il-es női mérkőzések: Ba­jai Tanítóképző—Kisújszállás 82—47 (37—18). Baja, vezette: Péter, Mihályfalvi. Bajai TK: Ormódi E. (34),-Kovács (19), Ka­rácsonyiné (3), Görög (9), Kme- tovjes (14). Csere: Mihálovics (3), Nagy A. Bednárik, Bottlik, Or­módi A. Edző: Schmidt Lajosné. Salgótarjáni TC—Kiskunfélegyhá­zi Vasas 72—37 (31—20). Salgó­tarján. Vezette: Béliéi, Göndör. Kfházi Vasas: Borbás (10), Pólyák (9), Migh (8). Mátrai (7), Dóra (2). Csere: Rigó (1), Fekete, Rádi, Nemcsok. Edző: Bódi Tiva­dar. Négyes döntőbe jutott a Közép- iskolás Kupában a bajai Tóth Kálmán Szakközépiskola fiúcsa­pata. A bajaiak a békési gimná­zium. a nyíregyházi szakközépis­kola legyőzése után legutóbb a miskolci Kilián szakközépiskola ellen nyertek Miskolcon 98—49, Baján pedig 107—46 arányban. Az országos döntőt május 4—5-én Kecskeméten rendezik. LABDARÚGÁS Megyei II. osztályú bajnokság (zárójelben az ifjúsági eredmé­nyek). Déli csoport: Úszód—Bács- borsód 4—0 (3—2), Gara—Kele­bia 1—1 (0—4), Vaskút—Tatahá­za 0—1. Fájsz—Katymár 2—2 (0—1), BSK junior—Hajós 4—1 (3—0), Érsekcsanád—Hercegszán­tó 2—0 (5—0), Honvéd Kinizsi SE—Dúsnak 1—0. Körzeti bajnokság, Bajai cso­port: Madaras—Nagybaracska 2—0 (0—1), Csávoly—Nemesnád­udvar 1—3 (0—2), Dávod—Bát- monostor 4—2 (1—1), Csátalja— Szeremle 0—3 (5—3). Felsőszent- iván—Bácsbokod 0—3. Serdülőbajnokság, Bajai cso­port: Felsőszentiván—BSK 2—1, Bajai Tsz SK—Érsekcsanád 1—0, Katymár—Vaskút 0—9, Herceg- szántó—Gara 2—0, Bácsborsód— Nagybaracska 1—2. I A megyei csapatbajnokság 4. fordulójának eredményei (záró­jelben a serdülőcsapatok eredmé­nye): K. Széchenyi—KTE II. 9:3 .(1:3), Kalocsa—iK. Spartacus 8:4 Lajosmizse—Jánoshalma 11:0, 1 függő (4:0). Ifjúsági felszabadulási versenyt rendeztek a hétvégén Szegeden. Két csoportban 67 ifjú sakkozó mérte össze erejét, tizenhatan a szomszédos Szabadkáról érkeztek Az A-csoportban a szabadkaiak által felajánlott serlegért mérkőz­tek a' 15—20 év közötti fiatalok. A 43 induló közül a Bács-Kiskun megyeiek bizonyultak a legjobb­nak. A végeredmény: 1. Halász Attila (Kalocsa) 6 ponttal, 2. Ma­rosi Csaba (Kecskemét) 5. 3. Je­szenszky Tibor (Szabadka) 5 pont, A 15 évesnél fiatalabbak 'mező­nyében 24-en indultak. Jól szere­pelt a legfiatalabb versenyző, a 8 éves kecskeméti Gyimesi Zoltán — harmadik lett. A végeredmény: 1. Izsák Gyula (Budapest) 6 pont, 2. Tomisa Gábor (Almásfttzitő) 9, 3. Gyimesi Zoltán (Kecskemét) 5, 4. Krizsány László (Kecskemét) 5 ponttal. a: VÍZILABDA _________I B udapest Ifjúsági Bajnokság: KVSC—Siketek 23—0. G.: Sár­kány 8, Deák 3, Csillag 3, Tasi 3, Nyilas 3. Budapest Serdülő Bajnokság: KVSC—Vasas 16—7 G.: Loványi 5, Gyenes 5, Nagy Jt. 2, Deák, He­gedűs Vincze, Zsigmond 1—1. Úttörő I, B. osztály: KVSC— Bp. Honvéd ll-r-4. G.: Mezei 4, Bérezi 3, Mezős O. 2, Mezős Cs. i. Várnagy 1. Úttörő II. B. osztály: KVSC—? Vasas 18—5. G.: Steinacker 6, Mészáros 5, Kocsis 4, Magó, Pán- czél, Körmöczy 1—1. TEKE N.B IlI-as férfimérkőzések: Kecskeméti MÁV—Gyulai SE 5:3 (2428—2352), Kecskeméti TE— Szentes 5:3 (2312—2264). Megyei bajnokság: K. MÁV B—DUTÉP B 1—5, K. Zománc—Nagykőrös 5:1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom