Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-30 / 100. szám

1985. április 30. C PETŐFI NÉPE • t POLITIKUSOK ÉS TESTŐRÖK Bizonytalan biztonság Érdekes hírt hoztak nyilvá­nosságra nemrég Nagy-Britan- niában: 7,5 millió font érték­ben új különvonatot rendeltek az angol kiirályú családnak. Az óriási költség magyarázatát — a korszerű technikai kivitel mellett — a rendkívüli biztonsági intéz­kedések adják. A 12 vagonból álló szerelvény kocsijai páncélo­zottak, az ablakok golyóállók, nem hiányzik a modem elektro­technika, és helyet kap egy kü­lönleges terrorista ellenes központ is valamelyik vagonban. Használhatnánk persze más ki­fejezést is az „érdekes hír” he­lyett; mégpedig ezt: jellemző. Az elmúlt évek hol felduzzadó, hol visszahúzódó, ám igazán soha vissza nem szorított terrorista­hulláma nyomán ugyanis a világ szinte minden országában külön­leges előírások sorát hozták a ve­zető politikusok és üzletemberek védelmére. A legkörültekintőbb szervezés talán az Egyesült Államokban fi­gyelhető meg. A Reagan elnök ellen 1981-ben elkövetett merény­letkísérlet óta a szigor még ész- revetően fokozódott is. Mozgását, programjait biztonsági emberek tucatja követi — mindannyian olyan csúcskiképzésben részesül­tek, ahol az egyik legfontosabb tar tárgy a fenyegető veszély azonnali felismerése és a gyors fegyverhasználat. Az amerikai titkosszolgálat létszáma egyéb­ként körülbelül másfél ezer kö­rül mozog, s mintegy 25 ezer gya­núsítottat tartanak állandóan szemmel, mint potenciális me­rénylőt. Ha az elnök elhagyja a Fehér Házat, előre ellenőrzik a célbelyet az odavezető utat. stb. Maga Reagan hosszú ideje go­lyóálló mellényt kell, hogy visel­jen, ám — biztos, ami biztos — az útvonal mellett fekvő kórhá­zakat ellátják a vércsoportjának megfelelő vérkonzervekkel. A legnehezebb feladat ennek ellenére talán nem is a szabad­téren való fellépés, hanem a tö­megben történő mozgás, már pe­dig a sajátos stílusú amerikai választási kampányok során ez egyszerűen elkerülhetetlen. Az ügynökök ilyenkor igyekeznek úgy elhelyezkedni, hogy szükség esetén saját testükkel védjék az elnököt. (Ez történt mellesleg az 1981-es merénylet során is, ami­kor az egyik testőr Reagan elé ugorva kapott haslövést.) A biztonsági emberek kiképzé­se az USA-ban 12—18 hónapig tart. Indira Gandhi meggyilkolá­sa óta (emlékezetes, hogy az in­diai miniszterelnök-asszonyt sa­ját testőrségének tagjai lőtték le) az ilyen szupertanfolyamra fel­vettek ellenőrzése még apróléko­sabb. A Fehér Házban 'is fokoz­ták a készenlétet: az ismert re­publikánus látogatók sem kerül­hetik el, hogy fémdetektoros ké­szülékek között haladjanak át, a folyosókat rejtett kamerák pász­tázzák, a légitámadások ellen föld—levegő rakéták védenek, az épület előtt pedig betonakadá­lyokat emeltek. • A célzást gyakorolják a biztonsági emberek. (Fotó: Newsweek — KS) • Helikopter­ről támadnak a felté­telezett merénylőkre. (Fotó: U. S. News and World Report — KS) Párizsban az Elysée-palota előtt eddig kedélyesen megtűrt, ácsor­gó turistákat mostanában sűrűn határozott hangnemben kérik fel továbbhaladásra. Mitterrand elnök és Fabius kormányfő tömegta­lálkozóit fenntartják, de a jelen­tések szerint a kényes körzetek­ből (ilyen például Korzika) al­kalmanként előzetesen eltávolít­ják a „bajkeverőket”. Olaszor­szágban és az NSZK-ban a Vö­rös Brigádok, illetve a Vörös Hadsereg Frakció terrorcselekmé­nyei nyomán érthetően szintén komolyan veszik a biztonsági előírásokat. Az egyetlen kivétel talán Sandro Pertini elnök, aki szívesen indul még ma is sétára Rómában testőrei nélkül. II. Já­nos Pál azonban a Szent Pál téri merénylet óta külföldi útjain többnyire a páncélozott üvegű kis jármű, a „Papamobfl” abla­kán keresztül oszt áldást a fo­gadására felsorakozott hívőknek. S ha valaki azt hiszi, hogy a veszély kizárólag minisztereket, kormányfőket, vagy pártvezető­ket fenyegeti, jócskán téved. A terrorakciók, emberrablások jó részének célpontja a gazdasági és diplomáciai élet valamivel 'ala­csonyabb fokán álló egy-egy te­kintélyes személyiség is. Így az is érthető, hogy a biztonsági szol­gálatokat nvújtó ügynökségek, a különféle védelmi felszereléseket gyártó cégek ma már gyakorla­tilag külön iparágat alkotnak. Méghozzá egy tagadhatatlanul virágzó, s gyors tempóban bővülő iparágat, amelyet a félelem tart fenn, és duzzaszt megállás nél­kül. S itt nemcsak az elterjedt testőrképzőkre kell gondolnunk, hanem a különleges gépkocsik előállításától kezdve egészen az olyan furcsaságok készítőiig, mint a golyóálló esőkabát. Nap­jainkban a nagy multinaconális vállalatok sokszor majdnem olyan szétágazó biztonsági appa­rátust foglalkoztatnak, mint egy kisebb állam kormányzata. A szakemberek eközben eltérő véleményt képviselnek arról, mennyire lehet százszázalékos védelmet nyújtani a kijelölt sze­mélynek. Meg lehet-e- akadályoz-, ni. hogy. egy mindenre elszánt támadó — esetleg külső vagy belső segítséget is igénybe véve — lecsapjon? A teherautó-rob­bantásos öngyilkos merényletek után a vita újult hevességgel lán­golt fel. Segíthet-e akár a leg­modernebb számítógép? (Figyel­meztető jel, hogy Kennedy ha­lála ’ óta az amerikai elnök ellen merényletet megkísérlő hat sze­mély egyikét sem szűrte ki előre semmilyen vizsgálat.) Ezért van talán, hogy bár a felelősök min­dent megtesznek a szóban forgó politikusok vagy üzletemberek védelméért, jó néhány szakértő űsv véli. hogv az így elérhető védelem óhatatlanul csak vi­szonylagos marad. A legtöbb te­hát, ami elmondható, az, hogy a legbiztosabb biztonság is bizony­talan kissé... Szegő Gábor Így látták őseink J^ä*SSe Büntetés vagy erény? hnztet meer bennünket, em- » böztet meg bennünket, em bereket jól láthatóan az ál­latvilágtól: céltudatos munkavégzési képességünk, amelyet nem ösztönösen, hanem gondolkodva, eszünkre hallgatva, értelmünk irányítása alatt folytatunk. A munkát sokan, sokféleképpen definiálták és határozzák meg napjainkban is. Távol álljon tölünk, hogy ebbe belebonyolódjunk. Csupán röviden visszapillantunk az elmúlt századokra, évezredekre, hogy emlékeztessünk, miként vélekedtek a régiek arról a te­vékenységről, amely kizárólag az ember sajátja. A paradicsom után. Az első emberpár — Adám és Éva — paradicsomi kiűzetése — ahogyan az a bibliában olvasha­tó — tökéletesen jellemzi a sok tízezer esztendővel ezelőtti felfo­gást: a nagy paradicsomi jólét, dologtalanság után az ember dol­gozni kényszerült, s verejtékezve kellett megélhetését biztosítania. Vagyis a munkát kényszernek, egyfajta büntetésnek tekintették. Tulajdonképpen ezt vetíti vissza Mózesnek a Teremtésről szóló könyve, amikor így szól Ádámhoz: „Átkozott legyen a föld te miat­tad, fáradságos munkával élj be­lőle életednek minden napjai­ban ... Orcád verítékével egyed a te kenyeredet...” Ugorjuk át äz ősközösségi tár­sadalmakat, s állapodjunk meg az időszámításunk előtti évez­red egyik fejlett berendezkedésű népénél, az európai kultúra és civilizáció bölcsőjét ringató an-' tik görögöknél. Itt már különbö­ző társadalmi osztályok élnek egymás mellett munkamegosztás­ban. A többség dolgozik, a ki­sebbség pedig élvezi a mások ál­tal végzett munka gyümölcseit. Arisztokratához méltó A görögöknél a földműves mun­káját elismerés illette. Az arisz­tokrácia is ebben látta megélhe­tésének biztosítékát, következés­képp a földművelést előkelőhöz méltó foglalkozásnak tekintette, mert nem pénzért végzett mun­ka volt, mint az ipari, amely — arisztokrata felfogás szerint — a testet és a lelket egyaránt silány- nyá teszi. A szabad kézművesek osztályánál is alacsonyabb szinten álltak a rabszolgák. A görög fel­fogás szerint a rabszolgamunka ellenszenves, szabad emberhez méltatlan tevékenység. A költő Hésiodos szerint minden munka az aranykori boldogságát elveszí­tett ember keserves terhe. Még­is, ezt a munkát jól elvégezni: erény! A rabszolgaság elterjedésével, amikor már az ipari munkát is ők végezték, a munka általában méltatlanná vált a szabad em­berhez. S ugyanezt vallották a római birodalomban is. A szelle­mi tevékenység egyszerűen nem tartozott és még hosszú ideig nem tartozik a munka fogalmá­ba, hiszen nem hoz létre kézzel fogható új értéket. Mint ahogyan a kereskedő tevékenysége sem. Az emberiség munkáról alko­tott felfogása a feudalizmusban megváltozott, ami a keresztény­ségnek az emberről, illetve az ember és munka kapcsolatáról vallott új felfogásából eredt. Két­ségtelen, hogy a fizikai munka becsületét a kereszténység állí­totta vissza. A közismert, szálló­igévé vált mondást például Szent Pál írta le először a thesszaloni- kiakhoz intézett második levelé­ben: „Mert akkor is, amikor ná­latok voltam, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dol­gozni, ne is egyék...” A munka tehát nem az emberiségre mért sorscsapás többé. A középkor azonban a munkát büntetés gya­nánt kényszermunka formájá­ban továbbra is fenntartotta. Ez a büntetésnem az újkori kapita­lizmusban sem ismeretlen. • Takácsok — (Fametszet, Roderik püspök: Az emberi élet tükre c. könyvéből, 15. sz.) • Kovács­műhely (Attikai feketealakos vázákról, i. e. V. sz.) Piros betűkkel A szabad akaratból végzett munka azonban többé nem süly- lyed le a szégyellni való tevé­kenység szintjére, hanem egyre nagyobb megbecsülésnek örvend, amin az sem változtat, hogy akadtak lusták, akik a henyélés­ben találták meg életük értelmét, s igyekeztek másokát dolgoztat­va, azok munkájából sápot húz­ni, a feudalizmusban ugyanúgy, mint az újkori tőkés társadalom­ban. ^ f \ 9 ? / Az emberiség zöme azonban kedvét leli a munkában, az teszi teljessé életét. Ám, ahogy a vi­lágtalannak hasztalan magyaráz­zuk a színes virágok pompáját, süketnek a muzsikát, ugyanúgy kér 'len átérezni a munkában rejlő örömet az, aki még soha­sem próbálta. A munkának mint az önmagu­kért és ugyanakkor a közösségért végzett tevékenységnek méltó helyét végül is jelen társadal­munk jelölte ki, amikor az év egyik napját, a nemzetközi mun­kásmozgalom ünnepét, a munka tiszteletére piros betűs ünneppé léptette elő. Ezzel olyan megbe­csülését adta a dolgozó ember­nek, amilyet korábban egyetlen társadalmi rendszer sem. Cs. K. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.05: Tv-torna (ism.) 8.10: Iskolatévé: Világnézet (A „Be­vezetés a filozófiába*’ című tan­tárgyhoz) 8.50: £neklő ifjúság 9.00: Magyar irodalom (Alt. isk. al­so tagozat) Nefelejcs 9.15: Felsö-Tiszavidék IV. 9.30: Deltácska. 9.50: A fogadósnő. Olasz filmvígjá­ték (ism.) 11.35: Képújság 14.35: Iskolatévé: Érettségizőknek ajánljuk. Balassi: Búcsú hazájától. 15.20: Ujjé, tavasz van (Az alsó ta­gozatos környezetismerethez) 15.40: Itt és ott (A 4. osztályos kör­nyezetismerethez) 16.05: Hírek 16.10: Tévé Basic-tanfolyam. 16.40: Sorstársak. A pécsi körzeti stú­dió rehabilitációs magazinja (FF) 17.00: Képújság 17.05: Mini-Stúdió *85 17.10: Reklám 17.25: Csehszlovákia—NSZK. VB-selej- tező labdarúgó-mérkőzés. A szUnetben: Esti mese (FF) 19.20: Reklám 19.30: Tv-Hiradó 20.00: ünnepi köszöntő. Elmondja: Nagy Sándor, a SZOT titkára 20.10: Népdalkórusok. Bárdos Lajos: Patkóéknál 20.15: A halál archívuma. NDK tévé­filmsorozat. XIII 5. rész: A rejtélyes üzenet 21.20: Stúdió *85. A Televízió kulturá­lis hetilapja 22.20 u Kockázat. A külpolitikai szer­kesztőség világgazdasági magazinja 22.50: Tv-Híradó 3. 23.00: Himnusz TV II. MŰSOR: 17.40: Képújság 17.45: Thália szekerén 18.30: Regionális adások. Budapest, Pécs. Szeged 19.05: Száz híres festmény. Bracque: A zenész. Angol rövidfilm 19.15: A1 Jarreau, az essen! Rockpalo­ta március 30-i koncertjén 20.00: Rapanui a világ köldöke. Fran­cia rövidfilm (ism.) ?0.50: Tv-Híradó 2. 21.10: Egészségünkért! (ism.) 21.20: A bálnák fiai. Szovjet tv-film 22.35: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: Tv-napló — magyarul 17.15: Reklám 17-20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-ihíradió 17.45: LULU — gyermekműsor 18jH5 : Más tv-állomáso!k műsorából 18.45: Vajdaság a harcokban 19.15: Rajzifilim 19.25: Reklám 1-9.50: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Vajdaságon át 20.45: Lottó 20.50: Reklám 20.55: Fickaraldo — játékfilm 23.25: Tv-napló 23.45: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Társalgó. Másfél óra irodalom- kedvelőknek 9.44: Találkozás a Hang-villában 10.05: Diákfélóra. Világok meséi 10.35: Éneklő ifjúság 10.50: Operafelvételekből 11.20: Népdalok 11.40: Sirkő pántlikával. Taar Ferenc regénye. X/2. rész 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Bruno 'Walter vezényel 13.46: Kritikusok fóruma. Sárándi Jó­zsef: Ütszéli történetek 14.10: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Arcképek az orosz irodalomból. 15.17: A Budapesti Fúvósötös felvéte­leiből 16.05: Varázskörben. Tarbay Ede és a gyerekek 17.00: Földközelben. A Gyulai Hús­kombinát Állami-díjas brigádjával 17.27: Ünnepi köszöntő 17.45: An Szabó-család 19.15: Gondolat 20.00: Tanítványok Weiner Leóról. IV'2. rész 20.50: Verbunkosok, nóták 21.30: Válságok és teóriák. Beszélge­tés a jelenkori kapitalizmusról 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kiss András hegedül kb. 23.30: Kutatás á kutatás körül. Riport­műsor 23.40: Népi hangszeres muzsika 0.10: Zsoldos Imre trombitál PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben. Zenés dél­előtt 12.10: Fúvósesztrád 12.30: Népi zene 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Marczis Demeter énekel 14.15: Hangszeres népzenei feldolgozá­sok 14.40: Hangos szótár: Beszélgetés Ide­gen szavakról 15.05: Operettdalok 15.20: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Tini-tonik 18.30: Táncházi muzsika 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Nóták 20.15: Kritikusan. Dinnyés József első nagylemezéről és Szörényi Levente búcsúfellépésén készült duplaalbu­máról 21.05: Hunyadi Sándor meséli. V/2. 21.32: Tamássy Zdenkó szerzeményei­ből 22.00: Zeneközeiben a hallgató 24.00—6.00: Éjféltől hajnalig 3. MŰSOR: 9.08; Bruckner; V. szimfónia 10.30: Francia sanzonok 11.20: Kamarazene 12.00: Operafinálék 13.05: Külpolitikai arcképcsarnok 13.20: Zenés játékokból 14.04: A Berlini Hárfa-trió hangver­senye 14.57: Dvorzsák-művek (ism.) 15.30: Zenei Tükör (ism.) 16.00: Operaáriák 16.30—17.00: Iskolarádió: Angol társal­gás kezdőknek. Alapfokú német tár­salgás 17.00: Két keréken Magyarországon. Rábaköz 17.30: Claudio Abbado vezényel 18.30: Na maternjem jeziku. A Ma­gyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersprache. A Ma­gyar Rádió német nyelvű nemze­tiségi műsora Pécsről 19.35: Muzsikáló természet. Kakukk 19.40: Vokális mesterművek — a Ma­gyar Rádió hangversenysorozata. Közben: kb. 20.25: Szívem dala. Finn költők ver­21.30: Szimfonikus táncok 21.57: Kodály: Megkésett melódiák 22.30: Perspektívák. Gondolatok, véle­mények a kortárs zenéről ClMXEPI MŰSOR T? I. MŰSOR: 7.30: Itt van május elseje — Zenés ébresztő — Tv-torna (ism.) 7.55: Kapcsoljuk Moszkvát! Közvetí­tés a Vörös térről, a dolgozók má­jus 1-i felvonulásáról 9;00: Csak gyerekeknek: 1. Elefan- tázia — Francia rajzfilmsorozat XVI'6. rész. 2. Vaszjukovkai torreá­dorok. Szovjet kisjátékfilm. (ism.) (FF) 3. A kerékpár csodálatos tör­ténete. Francia filmsorozat. IV/2. rész (ism.) 9.55: Kapcsoljuk Budapesten a Fel­vonulási teret kb. 12.30: összefoglaló a szocialista orszá­gok fővárosainak ünnepségeiről. — Jó ebédhez szól a nóta kb. 13.00: Képújság 14.50: Hírek 14.55: A Közönségszolgálat tájékozta­tója 15.00: Majális rí .00: A koncert. Magyar film 18.35: Képújság 18.40: Közelképek (ism.) 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-Híradó 20.00: Felvonulók kérték • • • kb. 22.30: Tv-Hiradó 3. 1 22.40: Himnusz TV II. MŰSOR: 15.45: Képújság 15.50: Kerek világ, óvodások műsora 16.10: Cimboraság. Látogatás Hegedűs Gézánál (ism.) 16.50: Jégkorong VB: Döntő. Közve­títés Prágából 19.20: Franciaország kastélyai. Mai­maison. Francia kisfilm (ism.) 19.55: Hollandia—Ausztria. VB-selejte- ző labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Rotterdamból 21.45: Tv-Híradó 2. 22.05: Jégkorong VB: Döntó. Közvett« tés Prágából 23.20: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 11.55: Műsorismertetés 12.00: Postojna: május elsejei hang­verseny 13.00: FitzcarraLdo — dokumentum- film 14.30: Hírek — magyarul 14.35: Irodalom 16.05: Szórakoztató műsor 15.45: Rajzfilm 15.55: Reklám 16.00: Labdarúgó vb-selejtező 17.45: Ellenség — szovjet játékfilm 19-15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19-30: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Speciális műsor 20.30: Zenés műsor 21.00: Reklám 21.05: Joe Hűl — svéd játékfilm 23.00: Kis hangverseny 23.15: Kívánságfüzet 00.00: Műsorzárás KOSSUTH: 5.00—7.22: Kellemes ünnepet! 7.22: Kopogtató 8.10: Fúvósindulók 8.20: Dalok május 1-re 8.37: Daróci Bárdos Tamás: Május­járás 8.53: Kis magyar néprajz 8.58: Radinka és a Nagy Hazug. Ivan Osztrikov rádiójátéka 9.58: Munkásünnep. Riportműsor 12.15: Májusdicsérő. Versösszeállítás 12.39: Évszázadok mesterművei 13.30: Az utak összefutnak. Péter Já­nos portréja 14.10: Népszerű muzsika — világhírű előadók 15.08: Az élet csúcsán. Vathy Zsuzsa hangjátéka 16.05: Kovács Béla klarinétozik 16.51: Bárdos Lajos kórusműveiből 17.00: Az egyes számú újságíró-iga­zolvány. Dokumentumműsor Gár- dos Mariskáról 17.40: Operaslágerek 18.40: Szépülő szegénység. Szabó Pál regénye rádióra alkalmazva 19.35: Népszabadság-fórum 20.35: Népdalest 21.14: Fejezetek a magyar zene! elő­adóművészét négy évtizedéből. vm/5. rész 22.15: Holnap közvetítjük ... Az MRT szimfonikus zenekarának hangver­senye —8&35: Heinrich Heine verse! 22.50: Zenekari muzsika ■ 0.10: Madrigálok * PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránke­lőknek ! 7.05: Dallamról, dallamra 7.52: Torna 8.05: Sokféle! Szórakoztató irodalmi magazin 9.05: Magnóról, magnóra 9.47: A tavaszhozó kislány. Gyermek­opera 11.05: Presser Gábor szerzeményeiből 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Ciki, te boszorkány. Horgas Bé­la mesejátéka 14.00: Az asztalos, a lakatos meg a többiek 15.05: Népdalkörök pódiuma. Évadzá­ró hangverseny Veresegyházán 16.10: Halász Judit és a Bojtorján együttes műsora 16.30: Lelátó 17.30: Közvetítés a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa elődöntőiről 18.20: Népszerű operettekből 19.05: Nóták 19.30: örökzöld dallamok 20.40: „Nálad vagyok az én hitem: drága zálogom.** Legkedvesebb ver­seiből válogat: Ruttkai Éva 21.05: Nagy nevettetők: Vadnai László 22.10: Könnyűzene éjfélig 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig 3. MŰSOR: 7.00: Reggeli hangverseny 8.11: Operarészletek 9.20: Romantikus zene 10.20: A Swingle együttes énekel H-05: Peter Schreier (ének) hangver­senye 12.19: Blues-felvétel ékből 13.05: Zenés játékokból 13.53: Szimfonikus zene 15.00: Opera-müvészlemezek 16.00: „Az éteren át..írók, költők. rendezők a rádióról 16-50: A Poptarisznya dalainak külön­kiadása 18.00: Brahms: Esz-dúr trió 18.30: V materinskom jazyku. A Ma­gyar Rádió szlovák nyelvű nemze­tiségi műsora Miskolcról 19.05: Mozart: Figaro házassága. Négy- felvonásos opera Közben: 20.40: A város menedzsere. Beszélge­tés Kukri Béla nyugdíjas tanácséi- nőkkel, a szolnoki Galéria Baráti Körének elnökével 21.00: Az operaközvetítés folytatása 22.30: Kritikus füllel. Beszélgetés úi lemezekről

Next

/
Oldalképek
Tartalom