Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-27 / 98. szám

VENDEGÜNK VOLT r Gyermekkorától" rajong a képzőművészéiért Raji: szakon szerzett tanári' diplomát, majd két évtizeden -■ át dolgozott népművelőként Bács-Ki$kutiJ}an.. Az- első önálló■ kiállítása 1963-ban volt, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban, amit azóta számos követeti-. Alkotásaival több] megyei 'kiállításon nyert díjat Jelenleg Kiskunfitüüsön, a Thorma János Mű-- ~ zétim pincetárlatán látható .tizennégy grafikája. .- vv i. Kiállított képéinek szinté mindegyikenszerepel motí­vumként a kék szamárkenyér'. A pusztai növény csővirágái együtt vagy tagoltan, ízekre szedve, sokféle formában, sok­féle mondánivalóhoz kapcsolódva. tűnnek fel lapjain. Nem naturális, hanem szerkesztett tollrajzök ezek, amelyeken a növény gondosan megrajzolt struktúrái torzított perspektívá­ból, szürrealisztikűsan emelkednek az alföldi tájak, telepü­lések fölé, Összefonódva emberrel, állattal,' műemlékjellegü tárgyakkal. • Bodor. Miklós ■ naptára. Április. „Egy szellő: felsikolt. apró üvegre lépi, s féllábon elszalad." (Radnóti Miklós) Megtaláltuk a közös nyelvet m Szívva DanguloVj a Szovjet Irodalom összkiadásainak főszerkesztője Óladat JHikLás — Különleges, érdekes, számomra hal­latlanul izgalmas vizuális csoda ez a nö­vény, amelynek ürügyén rengeteg mindent eh lehet mondani a grafika nyelvén — vallja Bodor Miklós. — A kék szamárke­nyér keservei és örömei című sorozatom- első lapjait három esztendeje rajzoltam. Ma már több mint félszáz van belőlük, s még nem befejezett ez a sorozat. Folyta­tom egészen addig, amíg nem sikerül ezt a pusztán termő jelképet felemelni a „súly­talanság állapotába", ahol valóban min­den más mellérendelt... Mindezt minél egyszerűbben szeretném megoldani, minél kevesebb vonallal, s úgy, hogy rajzaimat ne a centrális fény, hanem az ábrázolt, élő- és tárgyi világ belső fénye hassa át... Nemrég jelent meg egy reprezentatív al­bum, amely A kék szamárkenyér keservei és örömei sorozatból ad válogatást, s amelyhez Bánszky Pál művészettörténész egyebek mellett az alábbi ajánló sorokat, írta: „A Kiskunságban élő Bodor Miklós e tájnak szinte minden dűlőútját, szélmal­mát, útkeresztjét, valamennyi népi mű­emlékét és növényzetét jól ismeri. Azok közé tartozik, akiknek van türelmük az élethez, akik tavasszal hallgatják a fű nö­vését, észreveszik a rügyek kipattanását, érzékenyek embertársaik örömeire és gond­jaira. Észreveszi és másokkal láttatja a lát­szólag nem fontos jelenségeket, melyek ■mellett gyakorta figyelmetlenül haladunk el. Egy-egy részletnél elidőzik, kutatóal­katra valló elemzésbe, mélyrétegű feltá- rásba kezd — Terveim? Vannak bőven, csak időm legyen elég, hogy megvalósíthassam őket — mondja a grafikusművész. — Elvégre már hatvanéves vagyok. :S a szemem saj­nos egyre romlik .., Évekkel ezelőtt bele­kezdtem egy Petőfí-sorozatbá, de anyagi, gondjaim miatt félbe kellett hagynom. A közeljövőben, szeretném végigjárni az ösz- szes Petőfi-emlókhélyet, felkutatni azokat a relikviákat, amelyek róla beszélnek, s amelyek felhasználásával róla beszélhetek égy új grafikai sorozatban. Másik régi ter­vem, hogy végigmenjek Radnóti utolsó út­ján, amelyen „erőltetett menetben” a ha­lálba hajtották, s mindezt elmesélem ké­pekben ... — Annak, hogy jobbára csak tollrajzzal foglalkozpm, több magyarázata is van: ré­gebben festettem, de nem tetszettek saját színeim .. Másrészt, a toll adta lehetősé­geket igen régen ismerem, hiszen acélszer­kezeti technikusként is dolgoztam, mielőtt elvégeztem a tanárképzőt. De a rajz mel­lett szól az is, hogy egy darab papír meg egy toll mindig kéznél van ... Bodor Miklós az elmúlt év őszén tele­pedett le Kiskunhalason. A félegyházi, kis­kunsági, bugaci táj és növényvilág után, most a halasit kutatja, rajzolja, s munká­jához — bevallása szerint — igen sok se­gítséget kap a város vezetőitől. Amikor ide költözött, 270 grafikáját bocsátotta a város rendelkezésére. Remélhetőleg hama­rosan közszemlére kerülnek ezek az alko­tásai is.. . r ■' ’ Koloh Elek • Halasi szélmalom. . (Straszer ' András felvételei) ■ A tizediik $züietésriapjá,t- ün- . neplő-Szovjet Irodalom című fó-: lyóirat; moszkvai munkatársai látogattak a napokban Kecske­métre, élükön Szavva Dangulov- val, az összkiadások, főszerkesz­tő jéveh; Egy évtizede tevékeny részese —, úgy is mondhat­nánk alapítója : volt a magyar nyelvű kiadásnak. Neve azoknak a magyar olvasóknak is ismerő­sen csenghet, akik még soha nem lapozták fel a Szovjet Irodalmat, ugyanis több könyve, a. Diploma­ták, a Zárt ajtók mögött, illetve a Döntő hónapok című, a nagy honvédő háborúról szóló elemző trilógiája nálunk is megjelent. — Amikor a magyar kiadás tervé felvetődött, folyóiratuk már nyolc nyelven megjelent. Kezdet­től fogva az volt az elképzelésük, hogy az új kiadás ne a már meg­lepők egyszerű ismétlése legyen., Mi bén különbözik ami Szovjet' ir.ódáírnunk :á többitől? ­— A magyar kiadás; életre hí.-; vásá-előtt-'tanácskozásra. gyűl­tünk. lösszé.- a.*mqstani szerkesztő 1 bt.zö.ttságUágjá'iéái;'1 élükön Király ; Istvánnal, rnagyár ’írókkal, és az ítószövétség; akkori. • vezetőivel. Ekkor határoztunk.; úgy, hogy ■ a magyar kiadós , mindenképpen más lesz,- mint á többi. Hogy .mennyiben?- Az. egyik megkü­lönböztető vonása például az, hogy a magyar írókat',:'költőket : és. kritikusokat. a legszélesebb körben ' bevonjuk - a munkába. Nemcsak.' . fordítói ' feladatokkal bízzuk még őket, hanem beveze­tő .; .cikkekét; ’ tanulmányokat, bí-. iálatokat is kérünk tőlük, Égy véljük, nem jó, ha szov jet könyv­ről csak szovjet kritikus ír., — ŰQV tudom, egyedül a ma­gyar kiadásnak van önálló szer­kesztő bizottsága. — így igaz. A szovjet irodalom legjobb magyarországi ismerőit nyertük meg az ügynek. Király Istvánt, E. Fehér Pált, mellettük kiváló irodalmárok munkálkod­nak, Rab Zsuzsa, Nikodémusz Eilt, Barta Istvánná, Jovánovics Miklós, és még hosszan sorolhat­nám. A szovjet irodalmi alko­tások fordítói között már jó né­hány tehetséget is felfedeztünk, s azt is fontosnak tartom meg­egyezni. hogy bizonyos mérték­ben folyóiratunk a magyarorszá­gi russzisztiika fóruma lett. — Milyen kapcsolataik vannak a magyar írókkal, gyakoriak-e a személyes találkozások? hát . tűr A tanácselnök már ebédel­kT: ni indult, amikor Rózsa, a titkárnő Kiss Imrét jelentette \ neki. — Mit akar? Jöjjön egy óra múlva. Ebédelni nekem is kell. — Mondtam — védekezett Ró­zsa —, de nem tágít. Azt mond­ja, nagyon sürgős. — Hogy a hétszentséges... — kezdett volna egy hosszabb ká­romkodásba az elnök, de aztán gyorsan abbahagyta. Azzal is te­lik az idő. Sóhajtva legyintett, ami egyben azt is jelentette Ró­zsának, hogy beengedheti Kiss Imrét. — Neked meg mi olyan sür­gős ...? — mormolt a nagyterme­tű, magas fiatalemberre, amikor az belépett. — Már ebédelni se hagyjátok az embert? _ Kiss Imre szabadkozott, hogy ő igazán nem zavarná, de olyan ügyben jött, ami nem | halasztást, — Jó, jó... — intett a tanács­elnök —, hagyjuk. Miről van szó Imre? — Hát csak arról... — mond­án Kiss Imre —, hogy a jövő hé­ten lesz a nagyapámnak, . szintén Kiss Imrének hívtak, évfordulója ... A századik ... Mert, hogy éppen száz esztende­je született... — Szép — mondta a tanácsel­nök —, igazán szép ... Gratulá­lok. De már ne is haragudj, Im­re, mi közünk nekünk ehhez? — Mert azt szeretném — mond­ta Kiss Imre —, ha ezt a neveze­tes évfordulót' megünnepelné a község... — Mit? Hogy? Miket beszélsz te itt? Nem értelek. Kiss Imre elmosolyodott, majd újra megismételte az egészet. Hozzátette még azjt is, hogy nem nagy ünnepségre gondolt, amolyan kisebb műsorra a túrházban, és a nagyapja sírjá­nak a megkoszorúzására. — De hát, hogy képzeled ...? — a tanácselnök tanácstalanul bámult Kiss Imrére. —; Miért ün­nepelné meg a község a nagyapád születésének századik évforduló­ját? — Miért? — Kiss Imre elme­rengett egy pillanatra, aztán csön­desen jelentette ki. — Mert jó ember volt, dolgos, becsületes. — Nem kétlem — mondta a tanácselnök —, magam is ismer­tem még az öreget. De hát ilyen telt lehajolni egy szalmaszá­lért ... — Ide figyelj, Imre ... — mond­ta bosszúsan a tanácselnök —, én ezeket nem vonom kétségbe. TOTH-MATE MIKLÓS Emlékerdő akit az csak kút­alapon másoknak is megünnepel­hetnénk az évfordulóját... Nem gondolod? — Lehetséges — mondta Kiss Imre.-—de azokkal törődjenek az övéik. Ért csak azt tudom, hogy. a nagyapám .igazán, megérdemel­ne' egy kis- ünnepséget. — No, 'álljunk csak meg, Imre, várj csak... — A tanács­elnök töprengett. — Voltak vala­milyen érdemei a nagyapádnak? — Milyen érdemekre gondol el­nök elvtárs? — Tudod te azt jól. Valami, ami a köz szempontjából fontos lehetett. — Nem hinném — mondta Kiss Imre —, a nagyapám nem volt politikus ember. Igaz, négy évig harcolt az első világháborúban, fogságba is esett... — És hányán még ...! — só­hajtott a tanácselnök. — Na és utána a tanácsköztársaságban ...?. —| Nem vett ő részt semmiben. — ingatta a fejét Kiss Imre —■, csak dolgozott egész életében,.. De azt aztán . nagyon tudott.. Ügy kaszálni senki sem kaszált, mint ő, még az intéző is megdi­csérte ..'. Ezt mégkérdezheti az apámtól... Gyerekként ő sze­dett markot neki ... — Jó, jó elhiszem — mondta a tanácselnök —, de hát mások is tudtak kaszálni. — A jószághoz is nagyon ér­tett ... — mondta Kiss Imre —, és meg lehetett nézni milyen ren­det tartott a portáján. Már túl volt a nyolcvanon, de nem res­De értsd meg, ez nem ok arra, hogy megünnepeljük. Dicséretes, hogy te, az unokája, ezt akarod, de lásd be, ez lehetettén. Ahhoz több kéne... Még jó, ■, hogy utcát nem akarsz elneveztetni róla! " — Pedig éppen . tehetne • — ; mondta Kiss Imre —, ott van, teszem azt, a Citromfa utca ... Még a környéken sincs citromfa. Nem inkább megilletné a nagy­apámat? — Na, jól van, Imre — mondta a tanácselnök —, fejezzük be. És verd ki ezt a gondolatot a fejed­ből. Emlékezzetek meg családon belül a nagyapádról, mert meg­érdemli ... Csakugyan kedves, jó ember volt az öreg. — Nem lehetne mégis ...? Eset­leg ha a tanácsülésen is megem­lítené az elnök elvtárs. — Ezt? Te nem vagy észnél! — A tanácselnök dühösen ciga­rettára gyújtott, majd két gyors szippantás után ezt mondta: — De tudod mit : . .? Jól'van. Meg­említem ... Meg én,-.-. Né mondd, hogy ebben csak önhatalmúlag akarok dönteni. Kiss Imre köszönte, elégedet­ten távozott, a tanácselnök meg kissé megcsappant étvággyal in­dult haza ebédelni. „Még ilyet — gondolta —, ennek a Kiss Imré­nek nincs ki a négy kereke. Meg kellene vizsgáltatni.. De azért a következő tanács­ülésen szavának állt. és megem­lítette a javaslatot. Már pusztán az érdekesség kedvéért is. — Ez képtelenség! — kiáltott fel Kovács Péter nyugalmazott tanár. — Ügy látszik, ennek a Kiss Imrének máig nem nőtt be a feje lágya. Emlékszem, már az iskolában is voltak bolond ötle­tei, de ez most mind közül a leg­bolondabb. Hogy képzelte? Ha megünnepelnénk a nagyapja cen­tenáriumát, akkor mások is jönr nének ilyen kérésekkel... És azokat is teljesíteni kéne ... Nem vitatom, hogy rendes, dolgos, be­csületes ember volt az öreg Kiss Imre, de ez még nem ok az ün­nepségre. — Na, na ... — mondta Szí­jártó Kálmán —, azért nem ilyen egyértelmű ez az egész. Hát kit ünnepeljünk, ha nem azt, aki becsületesen élt és dolgozott? El­ismerem persze* hogy nem úgy, mint a nagyokat, de azért néha azokra is kéne gondolni, akik a maguk egyszerűségében tették, amit tenniük kelleiti — De hát ez még nem érdem' — mondta a tanácselnök —, ha­nem kötelesség. Az öreg Kiss a kötelességét teljesítette, de an­nál nem többet... — Sokszor ez is lehet érdem — vitatkozott Szíjártó —. hiszen nézz csak körül, hányán fogják meg a munka könnyebb végét, vagy még azt sem. Hányán lé- becolnak, kupeckednek, mindig csak a maguk hasznát lesve ... Ezekkel szemben bizony példa lehet az öreg Kiss. aki végigdol­gozott egy életet, és kötve hiszem, hogy eayszer is kapott volna egy köszönömöt érte f A tanácsülés elhúzódott, ki . így, ki úgy foglalt állást az ügy­ben. és az elnök érezte, hopü itt most ö^tnarmkat is megmérik az emberek. Hiszen még ő is eltöp­rengett azon, hogy vason az uno­kája. hn egyszer majd . . . —• Akkor hét mi légiién? — tette tel in idő múltán a kérdést. — Csináljunk ünnepséget vagy nem? Csönd lett erre. Az emberek tudták, ha igennel szavaznak, ak­kor nincs •megállás. Jöhet a töb­bi. Kovács, Nagy, Szabó... és mindazok, akik jó emléket, ma­gasan szárba szökőt veteményez- tek el a hozzátartozóikban. És ekkor felállt Csarnói Ven­del,. a kultúrház-igazgató. — Ügy tudom — mondta —, hogy egy díszkutat akar a ta­nács a kulturház előtti pariiban. Ne az legyen ott, hanem egy szo­bor. — Szobor? — nézett rá a ta­nácselnök. — Milyen szobor? — Az ismeretlen dolgozó szob­ra — mondta Csarnói. — Ahogy lehet az ismeretlen ' katonának, úgy legyen az ismeretlen dolgo­zónak is. így nem csupán az öregnek, de a többi hozzá hason­lónak is emléket állítanánk. — Szép gondolat — mondta a tanácselnök —, nagyon szép ... Csak egy a bökkenő Csarnói elv­társ, hogy kivihetetlen. Nincs rá pénz, A díszkútra sem. A mai ne­héz gazdasági viszonyok között örülünk,'ha a parkot rendben tud­juk tartani... De azért valami mégis lehetséges... Egy emlék­fa! Ahhoz mit szólnának az elv- társak? — Nekem tetszik az ötlet — mondta Szíjártó Kálmán —, fa­lán még jobb is a szobornál..'. Egyszerűségében jelképesebb ... Az emlékfát egyhangúlag meg­szavazták a tanácstagok, és Kiss Imre századik születésnapján el j is ültették. A tanácselnök szép beszédben méltatta öreg Kiss Imre és a hozzá hasonlók érde­meit, akiknek emléke már nem csupán szeretteik szivében, de ezentúl a község ültette emlék­fában is tovább növekedik. Este díszvacsora volt a kultúr- házban, utána1 bál. A vezetőség egy külön asztalnál elénekelte öreg Kiss kedvenc nótáját., Aztán telt az idő, és a parkban itt is, ott is emlékfák nőttek ki a földből. Mert hiába hangoztatta a tanácselnök, hogy az emlékfa kö­zös, az emberek ebbe nem törőd­tek bele. Legyen az csak az öreg Kissé, és kapjanak mások is. Ül­tettek hát a Kovácsok, a Nagyok, a Szabók, és mind a többiek. így lett az emlékfából emlékerdő, ahol vasárnaponként sétálgat­ni lehet, és hallgatni a levelek csöndes heszezését. És eltűnődni a születésen meg a halálon, és azon, ami e kettő között van. — Rendkívül.haSznusuk;, u szoy-r.., I jel írók, «magyarországi- latugalá-; sál. Nemcsak azért, mert, mégis-; . merhetjük. ' ország Ukat, - hanem azért is, m.ert özek a;'legjobb1; al­kalmak a szovjet' irodalom meg­ismertetésére. népszerűsítésére;;' Én magam is'több neves koltő- vel, íróval jártam hazájukban,: így Sz.ergej .Zaliginhél; a rangos prózaírőval,. aki ágyé.bKént a ma­gyar ii-Qdálgm alapos "-ismerője,/ de akár. említhetném Gajnzato-., vöt, vagy 'Mpstaj Kerimét. Köny-' ■ veiltet Magyarországon is kiad­ták. / — Az elmúlt tíz év alatt a Szovjet Irodalomban 'jelentek meg vlyan írások,, amelyeknek nagy visszhangja volt. • hazánk­ban .. . ^ | — Igen. ez annak köszönhető, hogy igyekszünk a friss szovjet termésnek a leg javai, "nyújtani. Ilyen volt Ribaköv Nehéz ho­mokja, Bondarev Partja, Rasz- . putyin Isten veled, Matyójája vagy Az évszázadnál hosszabb ez a nap. Ajtmatovtól. Ezek mellett különös érdeklődés övezte tema­tikus számainkat, a Solohovr, Tolsztoj-, Majakovszkij-, Doszto­jevszkij-, Turgenye ii-emlékszá- rriokat, a nemzeti ,— a litván, lett, grúz, finnugor — irodalma­kat bemutató kiadásainkat, vala­mint líra- és esszészámunkat. — A folyóiratot a kezdetektől nálunk, a kecskeméti Petőfi Nyomdában nyomják. — Köszönettel tartozunk a nyomda kollektívájának áldoza­tos munkájukért, és persze az . igazgatónak, aki lapunk nagy ba­rátja. Rendkívüli szeretettel és műgonddal készítik a folyóiratot, • jól tudják, milyen fontos ügy te­vékeny részesei. A nyomdával való' kapcsolatunknak köszönhe­tem, hogy már harmadszorra já­rok Kecskeméten, bár csak ez alkalommal sikerült alaposabban megismerkednem a várossal. — Mint újságírót is érdekel: hogy lehet két szerkesztőségből egy lapot szerkeszteni? Valóban nem egyszerű fel­adat. Nem könnyű megteremteni az együttműködés olyan formá­ját, amely már együttgondolko­dást is jelent. Mi, úgy érzem, a kétségkívül meglevő nehézsége- . két le tudtuk küzdeni. megtalál­tuk a közös nyelvet. De hiszen közös célért is dolgozunk ... Kormos Emese GOÓ R IMRE: A juhász Félnótás helikopter látni, eltévedett: delebb egekre fordult, pókhassal iHeget. Alant a ködfolyók vizét, örvényeit, kiforgatott halottak gyökérkarjai szántják, lelkei pörgetik: suvadt földről törne a nyáj valami legelőre, de körmöt szabdal, tép jég s a túlnansó part pőre .. Fekete lobogó alatt a tél madarai... kísérlik áprilist , szárnyuk közt tartani; de a JUHASZ, ki zöldarany felhőn siklik a tájba, fényes botjával az eget könnyedén kettévágja, aztán alászáll. mint az angyal. smaragdra lép a lába... Kalapjára illeszkedik a Tavasz glóriája. Ä kék szamárkenyér. * 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom