Petőfi Népe, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
KÖZELEBB A TANYÁKHOZ Lépéstartás a bővülő fogyasztással FÜSZÉRT-tervekről . Hatmilliárd forint Csongrád és Bács-Kiskun megyében a szegedi Tisza FÜSZÉRT ez évre tervezett forgalma. Ebből 1 milliárd 400 millió jut kecskeméti raktárházára, 50 millióval több a tavalyi értékesítésnél. Á növekedést egyfajta lépéstartásnak is nevezhetjük a lakossági szükségletek' jobb kielégítéséért. Ha megyénk térképét szemügyre véve a raktárház ellátási körzetét keressük, látjuk, hogy az Tiszakécskétől Duna- vecséig, Kiskőröstől Lajosmizséig jókora területet felölel. Sok helyütt tanyás településeket is találunk. — Mit jelent csaknem fél megye szállítójának lenni egy olyan vállalat raktárházaként, amelynek 20 ezer féle áruja közé tartozik a cukor, a liszt, a zsír, a gyufa, a só és a paprika? — Vagyis a napicikkek — sűríti egy szóba a felsorolt áruféleségeket Cseri József né raktárház-igazgató. —. Azért, hogy ezek ne hiányozzanak az üzletekből, jórészt mi vagyunk felelősek. Ezerötszázhat- van vevőnek szállítunk árut kétszáz dolgozónk közreműködésével, saját és bérelt gépkocsikkal. Huszonkét év távlátából ritkán gondolunk arra, hogy az akkori FÜ- SZÉRT-raktárat 300 millió forint éves forgalomra tervezték. Azóta jelentősen bővült a lakosság fogyasztása, és, mint múlt évi adataink jelzik, ennek következtében többszörösére nőtt az eladásunk. Közben változtak a kereskedelmi munka feltételei. Iparvágány épült, amelyen havonta 300 tonna árut fogadunk. Huszonhat jtargonca is segíti munkánkat. Magánkereskedők és% szerződéses ügyfelek kiszolgálására különálló raktárt nyitottunk, ahol naponta 500 ezer forintért vásárolnak. Egyre többen jönnek ide, így az év első felében egyhar- madával bővítjük e raktárunk alapterületét. Több vevő,' nagyobb forgalom — ezáltal jutunk előbbre. — S még milyen módon? — Keressük, és részben már meg is találtuk azokat a módszereket, amelyek a kereskedelmi munka hatékonyságát és a lakosság ellátását javítják. Néhány példát erre. A Tisza FÜSZÉRT száz nagy bolttal létrehozta a Százak Klubját. Ez különféle együttműködésre ad alkalmat. Hozzánk, a kecskeméti raktárházhoz 27 klubtag-üzlet tartozik. Ezeknek rendelés nélkül szállítunk új cikkeinkből. Amelyik árunkból többet értékesít, külön árrést kap. Bevezettük a főboltosi rendszert. Ez azt jelenti, hogy például az izsáki 4-es számú üzletnek 1985-ben 30 millió forint értékű árut küldünk, amelyet egy háziboltnak, egy makói, egy uzovicstelepi, egy KlSZ-lakó- telepi boltnak és egy iskolai büfének — a reggeli tejjel és kenyérrel együtt — átad. Ezért a közvetítésért évente 16 ezer forint 9 Gyakoribb választékcserével továbbfejleszthető a mozgóbolti ellátás. úgynevezett ' továbbtérítési díjat fizetünk az izsáki áfésznek. Bevált a közösbolt- rendszer is. Kecskeméten, Tiszakécskén és Kerekdombon, egy-egy ABC-ben 1 millió 200 ezer forint értékben a mi áruinkat kínálják, míg az üzlethelyiségek megmaradnak az üzemeltető áfészek tulajdonában. A haszon felosztásának alapja:- megegyezés szerinti részesedés az árrésből. — Szakmai tanácsadó testületet is szervezett a raktárház. Ez mennyire segíti a kereskedelmi munkát?/ — Számottevően. Negyedévenként tartanak ülést, amelyen bőséges információ- szerzésre nyílik alkalom. Azt is mondhatnám, ez nálunk a piackutatás egyik formája. Mit kérnek a fogyasztók? Mire volna leginkább szükségük? Ilyen kérdéseket tisztázunk megbeszéléseinken. Éppen itt a jegyzőkönyv egy tanácskozásról! Tarjányi Dezső, a félegyházi 2001,-es ABC vezetője azt kérte, hogy az előszállításokat idejében jelezzük. Szatmári Béla, a KONZUM Kereskedelmi Vállalat előadója több olcsó pipereszappanért,' rágógumiért, öblítőért és borotvapengéért szólalt fel összejövetelünkön. Kamasz Andrásné, az izsáki áfész- től a szavatossági idő fokozottabb ellenőrzésére hívta fel a figyelmünket. A soltí Bánó Gábor pedig azt kérdezte: miért nincs elegendő választékban cipőkrém? Sajnos, ez ma is gond. — Bács-Kiskúnban ezerszámra élnek tanyán. Közülük sokak egyetlen vásárlási lehetősége a mozgókereskedelem. 1983 őszétől a Tisza Füszértnek is közlekedik egy járata a kecskeméti raktárház körzetében. Ám amennyi örömet, annyi bosszúságot is okozott már... — A buszt a Belkereskedelmi Szállítási Vállalattól béreljük. Az a baj, hogy gyakran elromlik. Gyenge felépítése menetközben derült ki. Sáros, kátyús utakon elül. Emiatt nem tudunk a tanyákhoz közelebb menni. — Hanem inkább megállnak egy-egy községi ABC-nél. . — Ott valóban könnyebb árusítani. Viszont egyetértek azzal, amit a Petőfi Népe is felvetett, hogy nekünk a mozgóbolttal mégsem az ABC-k mellett van a helyünk. Ha lassan is, de — úgy érzem — haladunk a mozgóbolti ellátással 1985-ben. — Mire alapozza ezt a következtetést? — Űtvonal-módosítással máris ,yáltoz-, tattunk a busz menetrendjén. Éülöpszál- lásra, Szabadszállásra, Balázspusztára, Kunpeszérre, Kunbaracsra, Orgoványra, Izsákra és még néhány más településre ezentúl nem kéthetente, hanem hetente járunk. — Ennyi az előrelépés? — Nemcsak ennyi. A téli idő és a kocsi műszaki hibái hátráltattak minket, viszont tavasztól jobb műszaki állapotban közlekedtetjük a buszt. Kínálatát sűrűbben, hetente változtatjuk. A húsvét előtti hetekben árukészletét az ünnephez igazítjuk, és több festéket és háztartási súrolószert árusítunk benne a tavaszi nagytakarításhoz. Szó van arról is, hogy községi szobafestőknek — alkalmanként —• az autóbusz- szal szállítunk festéket. — Közelebb a tanyákhoz: mit tesznek ennek érdekében? — Nem ígérem, hogy a mozgóbusszal mindenhová eljutunk. Viszont azt 'igen, hogy a nagyobb tanyacsoportokhoz és majorokhoz elmegyünk, Rövidesen pedig felkeressük a helyi tanácsokat, hogy adjanak újabb javaslatokat a helyi igényeknek jobban megfelelő mozgóárusításhoz — mondotta befejezésül Cseri Józsefné raktárház-igazgató. K. J. Húsvéti csúcs előtt a közlekedés A vasúti és az autóbuszközlekedésben várhatóan megélénkül a forgalom a húsvéti ünnepek alatt, éppen ezért a közlekedési vállalatok jó előre' • megkezdték a felkészülést a csúcsforgalom zavartalan lebonyolítására. A MÁV állomásain a húsvéti készülődés jegyében megkezdődött a tavaszi nagytakarítás, különböző gépekkel s a hagyományos kézi módszerekkel tisztítják az utas- forgalmi helyiségeket. A vagonok takarítása, külső lemosása is nagy feladatot ad a mozgó tisztítócsoportoknak: a télen lerakodott szennyet kell most a kocsikról eltávolítani, s a fülkéket, üléseket megtisztítani. Az ünnepi forgalomra is nagy gonddal készül a MÁV: felmérték, hogy milyen irányokban és mely napokon várható az utazási igények megnövekedése, s ennek megfelelően határozták meg a mentesítő vonatok számát és idejét. Az ünnepek alatt összesen 39 mentesítő vonat közlekedik, s két és félszáz szerelvényt a megszokottnál több kocsival indítanak. A legnagyobb förgalom április 3-án várható, ezen a napon indul a legtöbb — 12 — mentesítő vonat. A különvonatok többsége Budapest és ■Szombathely között, illetve Nagykanizsa irányába közlekedik, de • többet indítanak a fővárosból Gyékényesre, Nyíregyházára, Bajára és Miskolcra is. A sorbanállások élkerülésére növelik az ünnepek előtt a nyitvatartó pénztárak számát, s meghosz- szabbítják a szolgálati időt is. Április első napjaiban egyébként változik a menetrend : 3-án munkanapra, 4-én munkaszünetes napra, 5-én a hét utolsó munkanapjára, 6-án szabadnapra, 7-én munkaszünetes napra, 8-án a hét első munkanapját megelőző napra, 9-én pedig a hét első munkanapjára meghirdetett rend szerint közlekednek a vonatok. A húsvéti forgalommal kapcsolatos menetrendi vál- tozásbkról az állomásokon, illetve a 429-150 és a 227- 860-as telefonszámokon adnak részletes felvilágosítást. A Volán vállalatpk is a személyforgalom növekedésére számítanak, elsősorban a távolsági járatokon. A fővárosból főként Kisköre, Baja, Pápa, Za- laszentgrót, Lenti irányába, s a Mátrába indítanak a szokásosnál több buszjáratot, de máshol is növelik a buszok számát, ahol a megnövekedő igények ezt indokolják. A Volán vállalatok egyeztették a MÁV-val • ünnepi menetrendjüket, s így valameny- nyi mentesítő vonathoz csatlakoznak autóbuszok is. A Volánbusz Vállalatnál várható a legnagyobb forgalomnövekedés, itt is felkészültek a húsvéti csúcsra, s szükség szerint kisegítő járatokat közlekedtetnek. A MÁV-éhoz hasonlóan változik a menetrend, s március 31-től újra indulnak a nyári időszámítás ideje alatt közlekedő autóbuszjáratok. A tapasztalatok szerint a .több napos ünnepeken, így húsvétkor is, fellendül az üdülőközpontokba irányuló forgalom, és a hétvégi telkekre is ezrével utaznak a kiskerttulajdonosok. Így tehát ezekre a területekre fis a szokásosnál több autóbusz szállítja az utasokat. Az utasok saját helyzetüket könnyítik meg, "ha elővételbeh veszik meg menet- és helyjegyeiket, mert így elkerülik a pénztárak előtti sorbanállást. Ez kedvező a közlekedési vállalatoknak is, ugyanis így tájékozódhatnak a vá- ■ ratlan forgalomnövekedésről egy-egy útvonalon, s pótlólag beállíthatnak kisegítő járatokat. Kongresszusi pillanatok Belpolitikai életünk legfontosabb eseményeként a héten tanácskozott az MSZMP XIII. kongresszusa. Mindarról, ami történt és nemzetközi, országos visszhangot váltott ki, hűen és gyorsan igyekeztünk tájékoztatni olvasóinkat. Másnapi lapszámainkban — minden más sajtóorgánumnál bővebb terjedelemben — közöltük a négy Bács-Kiskun megyei küldött felszólalását is. '■ Eredményes volt a fölkészülés, s a hétfőtől csütörtökig tartó feszes, nagy figyelmet kiváltó munka. Nem maradt hatás nélkül Hermán István, a Szocialista Munka Hőse, a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat kiskunsági üzeme főfúrómestere, Boldog Jánosné, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság kertészeti brigádvezetője, Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára és Gyurity József, a herceg- szántói községi pártvezetőség titkára fölszólalása. A széksorokból felcsattanó taps erejéből is következtetni lehetett, hogy valamennyien lényegi mondanivalóval járultak hozzá a tanácskozás eredményességéhez. Az iránymutató állásfoglalás, határozat végezetül visszaigazolta, megerősítette a megyei pártértekezlet döntéseit Is. A vita lezárult — mától már a megvalósításon van a sor. • Kádár János összefoglalja a vita tanulságait. • A kongresszus legfiatalabb küldöttét, a 21 9 Munkában éves Paksi Zoltánnét köszöntik. a tudósítók. • G. V. Romanov, az SZKP KB titkára és Kádár János, az MSZMP főtitkára az elnökségben. I • Pál Lénárd, a Központi Bizottság osztályvezetője és Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke eszmecseréje e tanácskozás szünetében. 9 Költő és r irodalom- történész — Juhász Ferenc és Keresztury Dezső — kommentálja az elhangzottakat. 9 A Bács-Kiskun megyei küldöttség tagjai — érkezés után. Kongresszusi.- tudósításaink képeit Balogh F. László, Mattek Attila, Pólya Zoltán, Seős Lajos, a Magyar Távirati Iroda fotóriporterei készítették. 9 Befejezte tevékenységét a kongresszus.