Petőfi Népe, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-27 / 48. szám

Hetvenöt év­vel ezelőtt, 1910. február 27-én született, és 61 éves ko­rában, 1971 novemberében hunyt el Fa­zekas Ferenc- né Török Jú­lia újságíró, a magyar mun­kásmozgalom harcosa, a magyar nőmozgalom egyik vezetője. Eredeti foglalkozása szerint varrónő volt. 1937-ben belépett a szociáldemokrata párt soraiba. A ■pártban csakhamar annak bal­oldalához csatlakozott; 1943-ban tagja lett a Békepártnak. A fel­szabadulást követően előbb a Magyar Szociáldemokrata Párt nömozgalmának volt elismert vezetője, majd 1948-tól a Ma­gyar Nők Demokratikus Szövet­ségének, az MNDSZ-nek a fő­titkár-helyettese. 1945 és 1953 között előbb nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselőként részt vett a törvényalkotás munkájá­ban is. Még 1948-ban a Népszava szerkesztőségébe került, s nyolc esztendőn át annak munkatársa vplt. 1956-ban a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában tevé­kenykedett, 1957-től haláláig pe­dig a Magyar Nemzet levelezési rovatának vezetőjeként. Munkás- mozgalmi tevékenysége elismeré­seként elnyerte a Szocialista Ha­záért Érdemrendet. Február 27-én, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MUKANYI. Déryménbérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZlNHAZ Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI központ Előzetes (Március 7-én, csütörtökön 20 óra­kor: A Hobo Blues Band koncertje. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed S és 8 órakor: ARANYOSKÁM. Sz„ míb., amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óraikor: A NÖSTÉNYFARKAS KISÉRTETE. Sz., mb., lengyel film. Csak 16 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és tél 8 óraikor: FILMMÚZEUM. A SÁR­KÁNY KÖZBELÉP. Sz., amerikai- hongkongi film. Mesemozi: háromnegyed G órakor: KISMALAC ÉS A FARKASOK. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: KI KÉM, KI NEM KÉM. Sz., mb., ame­rikai bűnügyi film. KISKUNFEIJEGYHAZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: DEFEKT. Sz., magyar tűim. Csak 16 éven felülieknek.' TISZAKECSKE Művelődési-ház mozi: 6 órakor: A VARdS HERCEGE I—H. Sz., mb., amerikai film. VÁNDORTÁBOR A KISKUNSÁGI NEMZETI PARKBAN Nyári program—úttörőknek Az idén mintegy 30 ezer gyer­meket várnak az országszerte szervezendő vándortáborokba. A Magyar .Úttörők) Szövetsége ösz- szesen 35 gyalogos,' két kerékpá­ros és egy vízi vándortáborban ad lehetőséget a pajtásoknak a felszabadult kikapcsolódásra, pi­henésre, játékra. E legkedveltebb táborozási forma programkínála­ta a múlt esztendőhöz képest egy gyalogos- és egy kerékpáros-út­vonallal bővült. Az új gyalogos-vándortábor „rajthelye” Öcsa, s a végállomás Pusztaszer. Az új kerékpárostú­ra Borsod-Abaúj-Zemplén és Sza­bolcs megyén keresztül vezet, az úttörők a Rákóczi-szabadságharc Február 24-én reggel, sűrű hó­esésben, tele szorongással indul­tam Kunszentmiklósról Szalk- szentmártonba, véradásra. Vajon milyen lesz a megjelenés a va­sárnapi eseményen? Területün­kön eddig ilyen még nem volt. Szalkszentmártonba érve azt láttam, hogy az egész község ki­halt, itt-ott egy-egy sepregető, hólapátoló ember szorgoskodott csupán. Gondoltam, az idő „elsö­pörte" a véradást. Ám az általá­nos iskolában kellemes csalódás ért. Úttörők fogadtak, s invitál­tak befelé. Egyre jöttek a véradók a sűrű hóesésben, ki gyalog, ki gépkocsival, ki lovas kocsival ér­kezett. A 3170 lakosú községben há­romszázan vöröskeresztes-tagok. 1963 óta van térítésmentes vér­adás náluk. Hatvan fővel kezd­ték, s 1984-ben már 169 személy­től 64 liter vért vettek. Február­egykori színhelyeit, a történelmi nevezetességű vidékeket járják be két keréken. A 14 napon prog­ram Ónodon kezdődik, a pajtá­sok 40 kilométert kerekeznek na­ponta, Szerencset, Sárospatakot, Dombrádot, Vásárosnaményt, Ti­vadart érintve futnak be a célba, Vajára. A gyalogostáborok is szá­mos érdekességet, felfedezni va­lót tartogatnak a gyerekeknek. A Kiskunsági Nemzeti Parkban szervezendő 12 napos vándortá­bornak például hat állomása van: a tanulók egyebek közt felkere­sik a park négy legjelentősebb természetvédelmi területét, meg­24-én. túlszárnyalva az előző évet, 178-an (15 új jelentkező) minden eddiginél több, 67 liter vért ad­tak. Köszönet illeti a megjelente­ket, a postai dolgozókat és a szer­vezőket egyaránt, akik előségí- tették a véradás sikerét. Példá­juk követendő. Udvari Jánosné kunszentmiklósi vöröskeresztes titkár Borul or László, a 8. sz. választó­kerület tanácstagja március 4-én (hét­főn) 17 órakor tanácstagi beszámolót tart a félegyházi Asztalosipari Szö­vetkezet ebédlőjében (Jókai u. 29.) — a Jókai utca 2-től a végéig és 1-től 49-ig lakók, valamint a Klapka utcaiak részére. Gulyás József, a 63. számú kiskun­félegyházi választókerület tanácstagja március 4-én (hétfőn) 17 órakor ta­ismerkednek Lákitelek, Tőser- dő, a Holt-Tisza vadregényes kör­nyezetével, kirándulnak a bugac- pusztai őSborókásba, bejárják a kiskunsági szikes pusztát, s él­ményeiket szekerezés és lovasbe­mutató teszi még emlékezeteseb­bé. Az úttörők azért kedvelik kü­lönösen ezt a táborozási formát, mert a túrák idején romantikus körülmények között élnek, saját- magúk szervezik napi teendőiket. A szakemberek nemcsak az egész­séges életmód gyakorlati példá­ját látják ebben a táborozási for­mában, hanem azt is hangsú­lyozzák: a 10—14 napos közössé­gi tevékenységnek komoly sze­mélyiségformáló ereje lehet. NAPKÖZBEN „Őket is mi neveltük” Sokszor hallani, olvasni, hogy ezek a mai fiatalok in­kább fellökik az embert, mint segítenének. S legtöbbször — de helytelenül — nem a szülő­ket, hanem a pedagógusokat hibáztatják, mert neveletlenek a gyerekek. Éppen a fentiek ellenkezője miatt kereste meg szerkesztő­ségünket Rab Dénesné nyug­díjas pedagógus. Története a következő: Február 19-én Kecskeméten, az egyik széchenyivárosi út­kereszteződésben megcsú­szott. Csúnyán összetörte ma­gát. Szemüvege — amelyre ál­landóan szüksége van — tönk­rement. Arcát is megsértette. Mindezt látta egy fiatalember. Odasietett, felsegítette az asz- szonyt, s némi várakozásra kérte, mondván: rövidesen jönnie kell a feleségének, és gépkocsival elviszik az SZTK- ba. Így is történt. Bár e nem mindennapi készséget nagyon köszönte a sérült, aki azután méginkább meglepődött, ugyanis a rendelőintézetben sem hagyták magára, azaz: a férfi elvitte a szemüveget és megcsináltatva azt, vissza­ment a rendelőbe. Közben el­telt másfél óra. Már estele­dett. A pedagógusnő hazatér­hetett az'i'otthcmába. Gyalog ment; csákJJákétt;' mert közel lakik a gyógyintézethez, s kér­te a fiatal párt, ennyit azért már ne fáradozzanak, inkább a nevüket mondják meg, s azt, hogy mégis mivel... Ek­kor félbeszakítva Rab Dé- nesnét, búcsúzóul bemutatko­zott az emberségből „vizsgá­zó” házaspár: Körösi Sándor és felesége. A történetet az alábbi sza­vakkal zárta Rab Dénesné: „Azért örülök, mert őket is mi neveltük”. — pulai — nácstagi beszámolót tart a Bem ke­rületi irodahelyiségben a IX. körzet 250—291., a X. körzet 1—51., a XI. kör­zet 1—39., a XIII. körzet 1—23. számú házak lakosai részére. Ad ám Andrea, a 47. számú választór kerület tanácstagja március 7-én (csü­törtökön) 18 órakor tanácstagi be­számolót tart a Darvas téri Általános Iskolában a Vörös Hadsereg utca 43- tól az utca végéig lakó választói ré­szére. Jugoszlávia várja Önt Az IBUSZ RT átszervezése lehetővé tette, hogy szakembereik erő­teljesebben érvényesíthessék a területi sajátosságokat. Így — pél­dául »— a Dél-Alföldön működő irodák jobban kihasználhatják a közvetlen szomszédságból, j‘ó kapcsolatokból adódó lehetőségeket. Erről is tájékoztatták kedden a kalocsai művelődési központban és ifjúsági házban Jugoszlávia várja önt c. kiállítás megnyitójának kö­zönségét. Kedvezményes hétvégi utakkal, speciális kérésekre össze­állított programokkal kívánják növelni az utazási kedvet. , A Jugoszláv Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselete és az IBUSZ közös, déli szomszédunk meseszép tájait bemutató kiállí­tása március 3-ig tekinthető meg. (Straszer András felvételei.) Véradás — hóesésben I Tanácstagi beszámolók Kiskunfélegyházán Egészségügyi textíliák Dunaegyházáról Korszerű, úgynevezett „fies” technológiával készült, ragasztott textíliákat készítenek Dunaegyhá- zán a Lőrinci Textilipari Válla­lat, valamint a helyi Haladás Termelőszövetkezet közösen lét­rehozott üzemében. A budapesti nagyvállalat — amelynek már nyolc éve működik részlege a Duna-parti községben — a nem­szövött kelmék legnagyobb hazai forgalmazója. A gyártmányfej­lesztési csoport, a ragasztott­szálú asztalterítők és pelenkabe­tétek hazai sikere után újszerű termékcsaláddal bővítette kollek­cióját. Olyan műtősruhákat, kö­penyeket és kötözősapkákat készítettek, amelyek könnyen ke­zelhetők, higiénikusak, egyszeri használat után eldobandók. Az első darabokat — tájékoz­tattak Dunaegyházán — a Tété­nyi úti, kórházban próbálták ki. A viszkóz- és poliészter alap-, anyagú. kelmékből lepedők, ágy­neműgarnitúrák előállítását is tervezik. A külföldön és hazánk­ban is már jó ideje ismert, ked­velt textilféleségeket mindmáig importáltuk. A terméktípus meg­honosítói az új árucikkekkel va­lutát takarítanak meg az ország­nak. A nagy kereslet az oka, hogy a dunaegyházi üzem bővítésre ke­rül. A Haladás Termelőszövetke­zet átadja egyik üres műhely- csarnokát, és megteremti a lehe­tőségét, hogy tagjai részt vehes­senek a közös munkában. Az iparvállalat gépeket és szakem­bereket ad és vállalja a gyártás és az értékesítés megszervezését. F. P. J. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság: 1985. február 27*i szám: A kecskeméti kábel- televízió már 1300 lakásba jutott el. (Rövidhír.) • Magyar Hírlap, 1985. február 27-i szám: Z. M.: Könyvmonst­rum Kecelről. — Honismereti robot. (A dr. Bárth János szer­kesztette, Kecel újratelepítésének 250. évfordulójára megje­lentetett monográfia, valamint a Húsz év Kiskunhalas króni­kájából című, Fekete Dezső főkönyvtáros készítette alkotás méltatás#) Az Ének-Zene Tanítása, 1984. 6. szám: XI. Kodály Szemi­nárium, Kecskemét. (Rövid programismertető.) Nógrádi Művelődés, 1984.■ 34. szám: Hütter Csabáné: Kodály Zoltánra emlékezve. (Az óvodai ének-zene oktató, nevelő mun­kán át.) Meghiúsult rablótámadás A rendőrség elfogta Szarvas Ferenc 30 éves, büntetett előéle­tű budapesti lakost, aki keddre virradó éjszaka fél 3-fcor fegy­verrel megtámadta Budaipesten, a Keleti pályaudvar melletti benzinkút két kezelőjét, a be­vételt követelve. A támadás során Horváth Miklós benzinkútkezelőnek sike­rült az irodából 'kimenekülnie, és a közelben tartózkodó itaxi- gépkocsivezetökí segítségével ér­tesítette a rendőrséget. A támar dó tudomást szerzett erről, s el­szaladt a helyszínről. A benzin­kúthoz perceken belül megérke­zett rendőrök a taxisok és járó­kelők segítségével megállapítot­ták, hogy a támadó a VIII. ke­rület, Verseny utca 4. számú ház 3. emeleti mellékhelyiségében rejtőzött eL A rendőrség lezár­ta a Verseny utcát, s az épüle­tet, majd megadásra szólította fel a rablót. A bűnöző azonban, el­lenállt, így végiül erőszakkal fog­ták el, és fegyverezték le. A reg­gel 6 órakor történt akció során senki sem sérült meg. Az elfogott támadó személy- azonosságának megállapításakor lefoglalták a nála levő lopott, s emberélet kioltására alkalmas pisztolyt, és több lőszert is. Szarvas Ferencet előzetes letar­tóztatásba helyezték, az ügyben bdnügyi (eljárást indítottak. Kivégezték a szegedi gyilkost A kegyelmi kérvény elutasítá­sa után kedden végrehajtották a halálos ítéletet Richter Richár- don. Mint ismeretes, a többszörösen büntetett előéletű Richtert ko­rábban emberölési kísérlet miatt hét év szabadságvesztésre i ítél­ték. Büntetését a szegedi fegy- házban töltötte. 1984. október 19-én a fegyházbeli munkahe­lyén elkövetett fegyelmezetlen­ségért felelősségre akarták von­ni Richtert, s ő ekkor az általa készített Jcésgel megszúrta a bün- tetés^égtelíajtási} intézet hét al­kalmazottját. (Közülük egy sze­mély a helyszínen, kettp a kór­házban belehalt 'sérüléseibe. Hárman súlyos sérülést szenved­tek. égy alkalmazottat pedig könnyebben sebesített meg Richter. / A súlyos bűncselekményben az első fokon eljáró Csongrád Me­gyei Bíróság hozott ítéletet 1985. január 8-án. Richter Richárdot hivatalos személy ellen, több emberen, visszaesőként elköve­tett emberölés bűntette miatt halálbüntetéssel sújtották. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság február 7-én helybenhagyta. 1985. február 27., szerda Névnap: Ákos Napkelte: 6 óra 29 perc Napnyugta: 17 óra 26 pero Holdkelte: 9 óra 33 perc Holdnyugta: 0 óra 30 pero AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Február 25-én Kecskeméten a kő- zéphő mérséklet mínusz 8,2 (az 50 éves átlag plusz 1,7), a legmagasabb hő­mérséklet mínusz 0,7 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 7A 13 órakor mínusz 3,9 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérsék­let mínusz 7,2 fok, a tengerszintre át­számított légnyomás 1034,1 millibar (emelkedő) volt. Február 25-én Baján a középhőmér­séklet mínusz 7 ' (az 50 - éves átlag plusz 1,8), a , legmagasabb hőmérsék­let plusz 0,9 Celsius-fok volt. Teg­nap reggel 7 érakor mínusz, 2,1, 13 órakor mínusz 2 Celsius,-fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2,1 fok, a tengerszintre át­számított légnyomás 1934,7 millibar (emelkedő) volt. .— Téma: az olcsó áruk. Febr ruár 28-án 15 órakor fórumot tartanak a kecskeméti népfront­bizottságnál. A téma ezúttal: az 'olcsó áruk. A megbeszélésre meghívták a kereskedelmi egysé­gek vezetőit, a fogyasztók városi tanácsának tagjait; a megyéi ven­déglátó vállalat illetékeseit is. KÁDÁR JÁNOS KÖNYVE IDEGEN NYELVEKEN A Corvina Kiadó — a Kossuth Könyvkiadó közreműködésével — hat nyelven megjelentette Kádár .János „Szocializmus és demokrá­cia Magyarországon” című köte­tét. A téma szerint válogatott be­szédeket és cikkeket a kiadók gazdag országismertető és doku­mentumanyagokkal egészítették ki. I t— ACZÉL GYÖRGY-INTERJÜ. A L’Humanité keddi számában közli azt az interjút, amelyet Aczél György, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tágja, a KB titkára, az FKP 25. kongresszusán részt vett magyar pártküldöttség vezetője adott a lap számára. — Jogi fórum. A lakiteleki mű­velődési házban ma este 17 órá­tól a könyvbarát klub összejöve­telének vendége: dr. Simonyi Sándorné megyei ügyész és dr. Simonyi Sándor bíró. A jogi fó­rumon szó lesz az ügyészség fel­adatáról, az ügyészi tevékenység­ről, a nép'esedéspolitikai változá­sokat követő családvédelmi in­tézkedésekről. A Lengyel Pálné könyvtáros által vezetett találko­zón természetesen kérdésekre is választ kapnak az érdeklődők. — Szerkesztőségi ügyelet: va­sárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra kö­zött. Ez idő alatt hírek, rövid tu­dósítások, információk közölhe- től? a 27-611-es telefonon, vala- fnint a 26—216-os telexszámon. — Betegség miatt elmarad az SZVT Fiatalok Bizottsága által holnap délutánra, a kecskeméti Tu'domány és Technika Háza Dó- zsa-termébe meghirdetett „Fiatal értelmiségiek szerepe és lehetősé­gei Kecskemét jövőjében’’ című előadás. — Á Képes Újság Kiskunmaj- sán. A könyvbarátok kiskunmai­sai köre sorra meghívja a nagy­községbe á legnépszerűbb lapok szerkesztőit, munkatársait. A Pe­tőfi Népe után február 28-án. csütörtökön a Képes Újság szer­kesztőit várják. Kovács Mihály főszerkesztő és Fábián Gyula ol­vasószerkesztő vesz részt a mű­velődési központban este 6 óra­kor kezdődő találkozón. — 1945-ös szovjet katonafotók. Eddig ismeretlen 1945-ös szovjet katonafotók kerültek elő Pécsett. A Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztálya megvásárol­ta egy hajdani jónevű fényképész hagyatékát, s a gyűjteményének átvizsgálásakor találták meg az ötvenegy dokumentum-értékű fel­vételt. Pécsett 1944 novemberétől 1947 májusáig volt szovjet város­parancsnokság, működéséről sok adatot, tényt összegyűjtöttek már a helytörténészek. A felszabadító­kat ábrázoló fényképeket azon­ban eddig nem ismertek, nz új­ságok abban az időben még nem közöltek fotókat. — Olvad a Balaton jege. A jégtörő Mátyás hozta enyhülésben olvadásnak indult a Balaton még mindig össze­függő jégpáncélja. Jóllehet, vastagsá­ga még mindig 15—25 centiméter, a viztócsák miatt nehéz észrevenni a rajta levő repedéseket. A DICSEKVŐ Gáspár így dicsekszik ré­gen látott barátjának: — Én nem ismerek más nőt a ^feleségemen kívül, nekem elhiheted. Én nem ismerek senkit az én Jo- lánkámon kívül. — Meghiszem azt! — Hogy érted, hogy meghiszem azt!? — Na hallod? Ha ismer­tél volna más nőt, akkor nem vetted volna el Jolán- kát. ' t h • ( Holnapi lapszámunkból A Vízgépészeti Vállalat lajosmizsei gyáregységének legrégebbi és legaktívabb szocialista brigádja a Má­jus 1., amelynek életével, munkájával a 4. oldalon ismerkedhetnek meg olva­sóink. Ugyanitt Írunk arról is, mit ígér az AGROTEK? A színház jövője cimmel az ötödik oldalon közöljük azt a választ, amelyet a legil­letékesebb adott a február 26-1 lapban megjelent Szín­ház és közönsége című cikkre. Filmjegyzetünk a Redl ezredes című alkotás­ról szól, s megemlékezünk az európai kultúra egyik legrangosabb művéről, a Kalevaláról. PETŐFI NÉPÉ A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. com Telefon: 27-68H Telexszám: 26-018 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hfrlapkézbesltö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 259,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 0901 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133-235 X. n y & AT szabadsá­gol szimboli­zálja Illés Gyu­la szobrász, ér­demes művész alkotása, me­lyet a felsza­badulás 40. év­fordulója tisz­teletére avat­nak fel Kecs­keméten, a Má­jus 1. téren. A tereprendezési munkák javá­ban folynak, hogy a süttői fehér mészkő, bői és vörös­réz elemek­ből álló kom­pozíció mi­előbb a helyé­re kerüljön, és a Képzőmű­vészeti Kivite­lező Vállalat kőszobrász- műhelyének dolgozói az utómunkálatok elvégzéséhez is hozzáfoghassanak. A tervek sze­rint a szobor környékét füvesí­tik, és néhány örökzöld cserjé­vel telepítik be. Képünk a talapzatépítést örökíti meg. (Tóth Sándor felvétele.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom