Petőfi Népe, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-08 / 32. szám
198S. február I. • PETŐFI NÉPE • I TŰNŐDÉS EGY RÖPIRATRÓL Agonizál-e a falu? JÓ TÍZ ÉVVEL ezelőtt még lecsa- polatlan mocsár fogadta az érkezőt Kis- kunimajsán. Ma ugyanott emeletes házak magasodnak. Amikor „milliomos falvak” kerülnek szóba, a társalkodó felek egymást {licitálják felül azon igyekezetükben, hogy ki tud többet felsorolni: néhány esztendeje Soltvadkert, esetleg Kecel volt „a” példa,'ma voltaképpen mindegyik az. Olyan mértékben változott az életmód, a hétköznapi életvitel a falvakban. amit akár tizenöt éve még mindenki képtelenségnek gondolt volna, legkiváltképp pedig maguk az érintettek. Az ezerszámra villamosított tanyákban könnyebb, hatékonyabb a termelés, 6 maga a villamosítás költségeinek vállalása egyben voksolás arra is, hogy a tanya — és a tanyai ember — marad: potyára senki sem fizet tízezreket. Anyagi ellátottságát tekintve a falu alighanem lehagyta a várost. Biztos vagyok benne, hogy — mondjuk — fagyasztóládából nemcsak több van a falvakban, de használata is mindennaposabb, mint városon. Jó két hónapja császártöltési asszonyok adták föl — lapunkban is — egymásnak a szót: egyik így, másik amúgy tekinti helyesnek a mélyhűtőládában eltett zöldborsó elkészítését. Summázva: ha van társadalmunkban olyan kör — az osztály vagy a réteg megjelölést a kétlakiság miatt kerülöm — amely a nehezebb gazdasági időikben is tudott gyarapodni, akkor az a falvak népe. SENKI SEM irigyli ezt tőlük! A fólia úgy fial pénzt, hogy nincs ^ szabad idő; a liba akkor hoz ezreket, ha minden másról lemond' a gazda. A .mezőgazdaságban a munka a forrás, nem az ügyeskedés. A jelek szerint — a tények szerint — a falvak ezért virulen- sebbek is. Mert igaz ugyan, hogy az 1971-ben elfogadott településfejlesztési koncepció a városinak adott prioritást, s azt sem tehet tagadni, hogy (emiatt) a falvak népességmegtartó képessége csökkent. Emellett azonban az is igaz, hogy a szűkösebb lehetőségek a legtöbb helyen kihívást jelenítettek. Ha úgy tetszik: megoldandó leckét. A tények alapján azt mondhatjuk: a falu csillagos ötösre oldotta meg a leckét. „Bács-Kiskun megyében az V. ■ ötéves tervben pályázatot hirdettünk tornatermekre és csarnokokra, s azt mondtuk, hogy aki összeszedi az 50 százalékot, annak a másik felét a megyei, központi alapból adjuk. A 34 tornateremből és csarnokból huszonötöt a községek vittek a pályázat során. Tehát van egy hatalmas erő most, amelyik vállalkozik, amelyik ott élni akar és elviselhetővé akarja tenni az életét” — mondta1 Gajdócsi István megyei tanácselnök 1983 őszén a televízió Szegedi beszélgetések sorozatában, s a Forrás 1984/1.1-es számában. Kéll-e több érv vitába szállni Csen- gey Dénessel, aki a Forrás rá kővetkező 12-es számában nem kevesebbet állít. mint hogy falvaink agonizálnak, s a vidék kiábrándítóan elmaradott,sőt: a magyar értelmiség úgy érzékeli, hogy az ország négyötöd része az ő számára lakhatatlan vidék. , iCsengey Dénesnek — természetesen — meglehet a maga külön bejáratú véleménye e kérdésekről (a jelek szerint meg is van). Kár volna azonban elhinni, amit mond. Éspedig azért, mert egész egyszerűen nincs igaza. HOL JOBB ÉLNI? A nagyváros levegőtlen betonlakótelepén, ahol az átadás után évekkel késik az út, a járda, vagy a valóságos családi szükséglet szerinti nagyságú kertes házban, falun? Nem kell Bács-Kiskunba jönni, mert bárhol az országban .ugyanazt látja a szemlélő: szebbek a falvaink, mint a városaink, bár ez a minősítés, megengedem, lehet Ízlés, dolga is. Nem tudom azonban, hogy a magyar értelmiségnek az a része, amely vidéken alkot, úgy érzékeli-e, hogy tényleg lakhatatlan az ország négyötöde? Kiskunmajsán — a helyi termelőszövetkezet támogatásával — hoztak létre méltán híres néprajzi gyűjteményt, s rendeznek két- ihárom havonta értéket közvetítő, élményt adó kiállítást. A keceli állatorvos Vasarelyvel levelezett, hogy a község kompocíziót kapjon a művésztől — el is érte a célját. Vajoh a „kiábrándító elmaradottságot” jelzi-e, hogy közösséget teremtő újságot hoznak létre havonta Tiszakécskén ? Példát tucatszámra sorolhatnék .tovább. Kiskunmajsai körzeti orvosról, hartai téeszelnökről, fülöpházi íróról akik szerint egyáltalán nem „lakhatatlan” ez a vidék. Sem a falvak, sem a vidéki városok népessége nem érzi azt, .hogy „internálták a huszadik század- -ból”, bár Csengey siet a következtetéssel: „a szó szoros értelmében lefegyverző attitűd ez”. LELKE RAJTA, ha ezt hiszi.' ezt vallja, mert aligha van nehezebb föladat, mint tényeket kétségbevonni, a valósággal vitatkozni. És a valóság — a mi szerencsénkre —merőben, más, mint amit Csengey Dénes tár elénk. Ballai József mám PÁLYAVÁLASZTÓ HALASI GIMNAZISTÁK Az erőpróba még hátravan...! A diákok között most Ismét beszédtéma a pályaválasztás. Annál is Inkább, mert • továbbtanulási lapokat február 20-ig kell beadni. Az a bökkenő, bogy a háromkötetes pályaválasztási Útmutató csak a napokban került ki a nyomdából. Az elsó két kötetet a postán, a harmadikat pedig a könyvesboltban szerezhetik be a tanulók és a tanárok. S nincs elegendő belőle I Kiskunhalasra például ősz- ízesen tíz darab étkezett... Nem tehetnek mást az érdekeltek, minthogy egymás kezéből kapkodják ki a számukra fontos kiadványt. Továbbjutás — számokban A kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakiközépiskola toválbibtainulásl mérlegét SaUay Sándor igazgató vonja meg: — Középiskolánkban mintegy száz diák végez évente, közülük általában nyolcvanan folytatják tanulmányaikat valamelyik felsőoktatási intézményben. A harmincöt végzős egészségügyi szakközépiskolás közűi négyen-öten szeretnének orvosi egyetemre vagy egészségügyi főiskolára bejutni. Tavaly készítettünk egy statisztikát az ölmúlt évtizedről. Ez idő alatt 1047-en végeztek iskolánkban. Az érettségi évében 73fl-an pályáztak tovább, s közülük ötszázat vettek fel. Később még 136 növendékünknek sikerült a felvételije. Szakmát 170- en tanultak, munkába pedig 241-en álltak, kikerülve áz iskolapadból. Tehát: 61 százalékos a továbbtanulás aránya. Tíz esztendő alatt 350 szakközépiskolás végzett nálunk. .Negyvenhetén folytatták tanulmányaikat, 'heten orvosi egyetemen. Nyolcvanöt százalékuk szakképesítésének megfelelően helyezkedett el. A mostani pályaválasztók körében a reáltantár- gyak a népszerűek/, a {biológia, a matematika, a fizika. Szép eredményeket érnek el a humán érdeklődésű gyerekek is. Sőt: minden évben külföldre is jelentkeznek a 'halasi gimnazisták. „Úgy érzem, sikerűit” Gyenizse Gyöngyvér már túl van a felvételi erőpróbán. így meséli élményeit: — A Szovjetunióban szeretnék tanulni, orosz—irodalom szakra jelentkeznem. A felvételi tájékoztató nem közli, hogy melyik -városban nyílik erre mód. Régóta .tanulok nyelveket, az oroszt és a németet. Tavaly nyáron részt vettem a Gorkij nyelviskola tanfolyamán, Pesten. Ott lenin- grádi és moszkvai 'tanárok tartották az órákat a Radnóti gyakorló iskolában. Biztattak: ne hagyjam abba a nyelvtanulást. Úgy gondolom, hogy majd a Szovjetunióban, a fiatalok között könnyebb desz megszereznem a nyelvi gyakorlatot. A felvételire nyár óta készülök. Már megvolt a vizsga, az ELTÉ-n. Féltem tőle, de kellemesen csalódtam... A szóbelin alaposain kifaggattak, az orosz és német irodalomról kérdezgettek. Boldog voltam, amikor kijöttem a felvételiről, mert úgy érzem, sikerült... Dobodni Agnes elképzelései: — Kicsi korom óta azt hajtogatom, hogy orvos leszek. Kitartok gyermekkori elképzelésem mellett. Édesanyám itt tanít a gimnáziumban édesapám olajbányász. Ok nem szóltak bele ... Szegeden, a FEB- táborban készültem már a felvételire, most a tavaszi szünetben szintén meghívtak az egyetemi városba. Biológiából, fizikából minden. 'hétvégén tartanak előkészítő órákat Szegeden, amelyeken rendszeresen részt veszek. Sokat tanulok. Hurtony Zsolt mozdony- vezető lesz: — Közepes tanuló vagyok. Tizennyolc évesen lehet jelentkezni erre a pályára, alapos pryosi vizsgálat után. Gimnáziumi érettségi vagy ötéves vegyipari szakmai gyakorlat a követelmény. Ügy gondolom, nem lesz nehéz ez a munka. Igen, ünnepnapokon és éjszaka is dolgozni kell, de vállalom. A vasútállomáson. már részletesen tájékoztattak arról, milyen föladatok várnak majd rám. A fizetésemről annyit tudóié, hogy az első időszakban 2700 forint lesz. „Furcsállották a döntésemet” Tölgyes Rita: — Az állatorvosi egyetemre jelentkeztem. Sokán furcsállották a döntésemet, hiszen, lányok kevesebben vannak ezen a pályán. A szüleim orvosnak szántak, de ott a biológia és a fizika a felvételi tantárgy, és én a fizikával eléggé hadilábon állók ... Az állatorvosin a kémiát kel-l tudni, s ez sakkal jobban megy nekem. Budapestre adtam be a jelentkezési lapot, bár a tájékoztatón azt hallottam, hogy a fővárosi egyetemre kevés diákot vesznek fel. Milyenek az esélyeim? Én derűlátó vagyok. Király Brigitta szülei nem nagyon lelkesedtek, amikor közölte velük, hogy pedagógus akar lenni. Ugyanis lányukat külkereskedelmi pályára szánták. — A magyar—'német szakot választottam. Édesapám jogász, ő természetesen azt szerette volna, ha én is a nyomdokain haladok. Szüleimmel mindent megbeszélek otthon, ez nálunk így szokás ... Gyarmati Zoltán a műszaki pálya iránt vonzódik.: — A műszaki egyetem villamosmérnöki karán próbálok szerencsét. Pon• Király Brigitta • Gyenizse Gyöngyvér (Straszer András felvételei) tos elképzelésem még nincs, hogy melyik szakon, miután a felvételi tájékoztató eddig nem jutott el hozzám. Sokat jelentett, hogy a FEB-táborban részt vehettem Komáromban, illetve Salgótarjánban. Ott olyan volt, mintha már egyetemista lennék ..* Persze addig még lesz küzdelem : .. Borzák Tibor A NEMZET FESTŐJE Barabás Miklós emlékezete Barabás Milliósnak, nemzeti festészetünk fclasz- .szi'kusának 175. születésnapját ünnepeljük február 10- én. Az ő ecsetje, karcolótű- je nyomán alkotunk képet magunknak a reformkor •nagyjairól, Széchenyiről, Kossuthról, Deák Ferencről, *Wesselényi Miklósról, Eötvös Józsefről, Petőfiről, Arany Jánosról, Jókai Mórról, ihoigy csak a legnagyobbakat említsem. ÉLebműve a reformkor képeskönyve — egy európai rangú művész szemével nézve. Erdélyiben, Háromszékben, Már- kusfaliván" született elszegényedett székely nemesi családból. A nagyenyedl kollégiumban tanult. Itt nyert alapvető műveltsége, melyet egész életén át fejlesztett, kiváló nyelvtudása, ^elhivatottságot sugalló magatartása tette alkalmassá arra, hogy a magyar művészeti élet későbbi vezetői közé emelkedjék, s hogy rangos feladatát, a magyar nemzeti festészet megalapozását betöltse. Mór a kollégiumban elkezdett -feste- getpi, majd Neuhauser Ferenctöl elsajátította a festészet alapeleméit. Bécsiben rövid ideig J. En- der tanítványa volt, mégis főként autodidaktaként tartjuk' számon. Jószerencséje és szakmai kíváncsisága mindig összehozta olyan festőkkel, akiktől művészeti fel- fogásiban és technikában is sókat tanulhatott. Ráday gróf meghívására a fővárosiba utazott, ahol a viiláglá- vtott, hat nyelven beszélő nemesi értelmiségi ''hamar kapcsolatot talált a pestr szellemi élet vezérkarához, Bajzához, Vörösmarty- hoz. Toldy Ferenchez, Tasner Antalhoz, Széchenyi István gróf titkárához. Hírnevének kibontakozásához Széchenyi is hathatósan hozzájárult, aki naplójának ta•önarckép j • Vásárra induló oláb család A SZÖVETKEZETESÍTÉS SOKSZÍNŰSÉGE* V. Bátorítás és példaadás núsága szerint műtermének gyakori látogatói 'közé tartozott. Portréját is megfestette. A 'Magyar Tudományos Akadémia megrendelésére is több portrét festette ö volt az első magyar festő, aki hivatásából nálunk meg tudott élni. A különféle sokszorosító 'technikákat is magas színvonalon alkalmazta. Az almanachok számára kedvvel rajzolt, a sajtóportrét például ő honosította meg Magyarországon. Fő műfaja a portré. Kiváló jellemábrázoló képessége volt. Általában a megnyerő vonásokat emelte ki képein az akkor divatos finom naturalizmussal, az arc részleteinél Sokat időzve. Koloritján virágkorában az erős színek, a párizsi kék, a bordó és a mélybarna uralkodtak. Képeivel nagy sikert aratott, huszonhat éves korábán a Tudományos Akadémia levélező tagja lett. A kor kedvelt műfaját, életképét keveset festett, bár ezekkel is nagy sikere volt, mint a többször megfestett Galambpostával, vagy a Vásárra ballagó erdélyi bérel oláhokkal, amely Vásárra induló oláh család címen vált ismertté. A reformkor minden jelentős eseményében részt vett, megörökítette például a Lánchíd alapkőletételét. Kiemelkedő jelentőségűek apró tá'jképvázlatai, melyekben hegyi ember létére az alföldi táj megkapó szépségét is felfedezte (Alföldi fáj gémeskút- tal). Naplójegyzetei szerint az 1848- as forradalom és szabadságharc bukása mélyen megrendítette. Az abszolutizmus éveiben lelki válságon esett át, képeinek színvilága megsötétült. Művei fáradtabbak, de egy-egy gyöngyszem azért akad köztük, mint Bittó Istvánná leheletfinom arcképe. Bár továbbra is övé a „Nemzet festőjének” büszke címe, megrendelői megfogyatkoztak. Talán anyagi nehézségei ösztönözték arra, hogy 1863-:ban az akkor új fényképezés területére is kiránduljon. Haláláig a 'haladás tántoríthatatlan képviselője volt. 1898 februárjában hunyt el, a nemzet gyászától kísérve. B. I. A mezőgazdaság szocialista átszervezése során és után szoros együttműködés alakult ki a kertészeti egyetem különböző tanszékeivel, főleg a zöldség- és a szőlő-, valamint a gyümölcstermelés korszerűsítése terén. Kiemelten segítette munkánkat Somos András, Kozma Pál, Tamás- sy István, Boros Rezső és Pro- bocskay Endre professzor. Hasonló együttműködés alakult ki az agráregyetem egyes tanszékeivel az öntözéses termesztésben, valamint a rét- és legelőgazdálkodásban; személy szerint Cselőtey László és Basiky Tóth Bertalan professzorokkal. Dutra és a műanyag cső Gépesítési problémáink megoldásához közvetlenül segítséget nyújtott a megyének a Kohó- és Gépipari Minisztérium és Csergő János miniszter; negyven diarab nagyhidas traktort gyártottak le a szőlő gépi 'permetezésére. A homoki szántóföldi gazdálkodás gépi segítésére Korbuly János nyugalmazott főmérnökkel megterveztették a D4K 70-es (Dutra) négykerék-meghajtású traktort. A Czottner Sándor által irányított Nehézipari Minisztérium az öntözés segítésére különböző műanyag csövet és armatúrákat gyártatott. A kutatóintézetek mellett bátorítottuk az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek legjobb szakembereit, hogy tudományos igénnyel összegezzék a legjobb tapasztalataikat és bocsássák a megye mezőgazdasági szövetkezeteinek rendelkezésére. Ebben kiemelkedő szerepet játszottak az állami gazdaságok. A Helvéciái Állami Gazdaság és igazgatója, Petőfi Sándor dolgozta ki az első nagyüzemi telepítési rendszert, és a szőlőtermelés gépesítését; az Izsáki Állami Gazdaság és igazgatója, Borsodi Miklós az öreg szőlők nagyüzemi átalakítását és gépesítését oldotta meg; a Hosszúhegyi Állami Gaz* Részletek a szerző „A szövetkezetesítés Rács-Kiskunban” című tanulmányéból. dóság és igazgatója, Magyar Ferenc termőkaros almafákat és nagyüzemi őszibarackost, valamint magasművelésű szőlőt telepített; a Kunfehértói Állami Gazdaság és igazgatója, Körmendi Géza, a Kunbajai Gazdaság és annak igazgatója, (Jzeglédi János a nagyüzemi szőlőtélepitésben és a korszerű pimceépítésben tűnt ki. Nagyszerű eredményeket értek el a csőkutas öntözés lehetőségeinek feltárásában a Csengődi Állami Gazdaságban Mohácsi Károly igazgató, valamint az Izsáki Állami Gazdaság és igazgatója, Borsodi Miklós, továbbá dr. Fekete István, a Bács-Kiskun megyei állami gazdaságok megyei megbízottja, öntözési csoportvezetője, együttműködve a Szarvasi Öntözéses Takarmány- termesztési Kutatóintézettel. A nagyüzemi szőlő- és gyümölcstermelés üzemi problémái megoldásában jelentős szerepe volt Kó- tun Károly elvtársnak, az állami gazdaságok megyei igazgatósága akkori vezetőjének. Tanulnak a vezetők A II. és a III. ötéves terv keretében mintegy 60 ezer kh erdőtelepítésre került sor. Ennek megszervezésében elismerést érdemlő munkát végzett a megye két erdőgazdaságának vezetője, Csontos Gyula és Erdélyi János, valamint munkatársaik. A mezőgazdaság korszerűsítéséiben, rendkívül nagy szerepe volt a szakmai és politikai felkészültségnek, a szakemberképzésnek. Törekedtünk ezért következetesen érvényesíteni a megyei párt- bizottságnak azt az állásfoglalását, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók, és a mezőgazdaságban dolgozók sajátítsák el a munkájukhoz szükséges szakismereteket. E téren is példamutatással élt a párt megyei v.b. A megyei párt- bizottság titkárai közül ketten elvégezték a Kertészeti és Szőlésze-1 ti Főiskolát, illetve az Agráregyetemet. Daliás Ferenc és Szalóki László jogi egyetemet, Varga Jenő közgazdasági egyetemet végzett, Szabó Lajos és B orsódi György felsőfokú 'politikai képzettséget szerzett. Szakdolgozatuk, disszertációjuk témájának a megye megoldandó problémáit választották. A megyei pártbizottság első titkára doktori disszertációjában a homoki szőlőtermelés korszerűsítéséről írt, a munka könyv alakban is megjelent 1961-ben. Dallos Ferenc a tanácsi vezetés korszerűsítését dolgozta fel, Varga Jenő, a megyei tanács elnökhelyettese a BácsA- ’Kiskun megyei községfejlesztés lehetőségeit és " problémáit elemezte, megfelelő javaslatokat téve. Szerettük volna, ha a Szőlészeti és Kertészeti Egyetem, valamint az Agrárgazdasági Kutató- intézet Budapestről Kecskemétre települ, ám az érdekeltek merev elzárkózása miatt erre nem kerülhetett sor, megépült azonban a Kertészeti Főiskolai Kar. Az ipar igénye hívta életre a Gépipari és Automatizálási Műszak Főiskolát is. Újra: Hírős Napok *A széles körű tapasztalatcsere érdekében felújítottuk a kecskeméti Hírős Napokat, amelynek keretében tudományos tanácskozásokra került sor a homoki gazdálkodás aktuális, tudományos kérdéseiről, egyidejűleg kiállításokat szerveztünk a kertészeti termelés eredményeinek bemutatására. Sokoldalú segítséget nyújtott számunkra a Petőfi Népe és a megyei filmhíradó. Makk Károly a Megszállottak című játékfilmjét készítette el Bócs-Kiskuniban, alapmotívuma a csőkutas öntözésért vívott harc. Kovács András A nehéz emberek című filmjének egyik alakját ugyancsak a megyéből vette, 'bemutatva azt az embertípust, aki rendületlen fáradsággal és elszántsággal dolgozik elgondolása megvalósításán. Szabó Pál — aki ebben az időben Bács-Kiskun egyik országgyűlési ■képviselője volt — több szép írásban adott hint a homokvilág embereinek küzdelmeiről. Erről szól a kevésbé ismert, meleg hangú regénye, A szépülő szegénység is. (Vége.) Dr. Molnár Frigyes t