Petőfi Népe, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-26 / 47. szám

1085. február 26. • PETŐFI NfiPE • 5 EMLÉKEZIK A NÉZŐ Színház és közönsége A színház változik, a közönség marad —, valahogy ilyen mondással lehetne jellemezni a vidéki — tán nem is csak/a vidéki — szín­játszás és közönsége kapcsolatát. A színpad­ra kerülő művek, a színészek, rendezők, a színházi stílusok, irányzatok ugyanis folyton változnak, jól-rosszul megújulnak,. a közön­ség azonban évről évre csaknem ugyanaz ma­rad, bár frissítésére, sorainak bővítésére a befogadó intézmény mindent elkövet. Változik persze más értelemben — ízlését, igényességét tekintve — a közönség is, hiszen mai világunkban sokféle hatás éri. Régen a színháznak alig volt versenytársa, aztán meg­jelent a film, napjainkban a televízió, sőt a házi vetítést beláthatatlan mértékben meg­növelő videó. A vidéki színház is számíthat arra, hogy a közönsége ismeri az ország, sőt a világ legjobb színészeit, azok játékát, lát­hat színvonalas klasszikus darabokat és mo­dern kísérleteket is a képernyőn. Mindez azonban valójában csak lehetőség az emberek ízlésvilágának, ítélőképességének fejlődésére, kulturáltságuk növelésére. Elő­fordulhat átmenetileg fordított hatás is, ami­kor a sokféleség okoz zűrzavart, a „mindent nézés” mohósága miatt keletkezik csömör, s az eldeformálódott ízlés — nemcsak a fo­gyasztói társadalmak kortünete — jelenti a gondot a művelődéspolitika számára. □ "□ □ Talán éppen az elmondottak miatt is egyre nagyobb a felelőssége a legszemélyesebb él­ményt varázsoló színháznak különösen vidé­ken, ahol ez a vonzerő nem mindig jár együtt a választás, a válogatás lehetőségével. A kö­zönség mit tehet? Vagy elfogadja vagy nem a színház ajánlatát, kínálatát. Alkalmi szó- használattal'élve: eszi, nem eszi, nem kap mást. Ilyenkor következik be a szakadás a néző és a színház között, a kapcsolat meg­lazul, amelyet azután igen nehéz újra megte­remteni. Mint vidéki színházszerető ember, a magam és a környezetemben élők viselkedésén is le­mérhetem ezeket. Már csaknem három évti­zede egy színház „bűvkörében" élve tapaszta­lom, milyen megszokott, állandó pontja éle­tünknek „a” SZÍNHÁZ — írhatom így nagy­betűvel —, amelynek színvonalas vagy gyen­gébb produkciói napokig, sőt hetekig beszéd­témát is jelenthetnek. Hozzátehetem, hogy a színházi élmények, emlékek halmozódása révén valamiféle ha­gyomány is kialakul bennünk. Büszkék va­gyunk például a „mi” színházunkból elszár­mazott, netán a fővárosban játszó sikeres művészekre, s arra is, hogy gyakran ezt' a helyet — ez esetben a Kecskeméti Katona Jó­zsef Színházat — emlegetik nosztalgiával és ' szívfe'sen, mint ahol igazi közösség tagjai -és tehetsegüket kibontó szerépek részeséi lehet­mssM tek. Nyilván az idő, színész és néző számára egyaránt megszépíti a dolgokat, de azért még­sem lehet véletlen, hogy mindannyian szíve­sen emlékeznek erre az időszakra, darabok­ra, a közönségre, kollégákra, netán a rende­zőre, s kivétel nélkül egy bizonyos — ember­séges, a társulatának élő — igazgatóra. □ □ □ * * A bérletéhez, törzshelyéhez —1 mint élete szilárd pontjához ragaszkodó néző — emléke­zetében is felidéződnek darabcímek, mint Shakespeare: Téli rege, Gogol: A revizor, Dosztojevszkij: A félkegyelmű című műve, Sü­tő András: Káin és Ábelje, Kocsis István drá­mái, Raffai Sarolta színdarabjai, Páskándi Géza vagy Zám Tibor — vitát is kiváltó, de mindenképpen hatásos — munkái. Netán A kaukázusi krétakör másfél évtizede megtar­tott előadása, ahol Jobba Gabi és Csomós Ma­ri játszották a női főszerepeket. Nehéz lenne elfelejteni a korábbi évekből Gábor Miklós, Pécsi Ildikó, Szilágyi Tibor, Reviczky Gábor, Andorai Péter, Piróth Gyula, Szakács Eszter r— lehetne'sorolni még tovább — egy-egy ala­kítását. Emlegetjük Jánoky Sándor Tiborcát, Simon György Bánk bánját. S igen sokan mondogatják, hogy „volt egyszer” egy zenés színház is Kecskeméten, ahol a kitűnő hangú Gyólay „Viki” játszott el sok-sok szerepet, Galambos Erzsi fellépéseiről most nem is be­szélve. Messzire vezetne, s meghaladná egy újság­cikk kereteit annak boncolgatása, hogy mi­kor miért, kiért, milyen darabok, színészek kedvéért ment a közönség a színházba nem­csak a megyeszékhelyen, de a tájelőadásokon is. Tény, hogy nagy része volt ebben az évad változatos, sokféle ízlést kielégítő darabvá­lasztásának, egy-egy neves színész „idecsábí- tásának” és olykor évadokra szerződtetésé­nek, tehetséges ifjú ígéretek felkarolásának. Közrejátszott ebben az állandóság, a folya­matosság. Az a tudat, hogy a színház nem alkalmi rögtönzésekkel, csillogó ígéretekkel, hanem a lehetőség szerinti legjobb játékával kíván vonzerőt gyakorolni a közönségére. □ □ □ Mindezt azért tartottam érdemesnek fel­idézni, mert a kecskeméti színház körül mos­tanában zavar, félreértés tapasztalható. A ve­zetői törekvések és a közönség óhajai nem mindig találkoztak, megtört az a folyamat, amelyről az előbbiekben szóltam. Az okok elemzése nem lehet feladatom, csupán a né­zők szemszögéből idéztem fel néhány moz­zanatot, s annak a változatlan óhajnak sze­retnék hangot adni, hogy várjuk a színház újraéledését — ennek bizonyos jelei már mu­tatkoznak^— , «magára találását. , e inH ua»i- F. Tóth Pál fiatalokról - fiataloknak SZÁMÍTANAK ,,Édesanyám is a brigádomban dolgozik” (14.) Segélykérőén kerestem a kapitány tekintetét. — Sajnálom, Mr. Wittgen — szólalt meg a kapitány. — Ha Mr. Bradley nem hajlandó magá­nak információkkal szolgálni, én sem tehetek semmit. A kábítószer­csoport tevékenysége közvetlenül a belügyminiszter alá tartozik. Ugye érti? • — Őszintén sajnálom — tárta szét kezeit Bradley, majd egy névjegyet csúsztatott elém. — Ha netántán megtudna valamit, ezen a számon elérhet. A névjegyet az asztalon hagy­tam. Fölálltam, és dühösen be­csaptam magam mögött az ajtót. * H| első telefonfülkénél meg­álltam, és fölhívtam Ruthot. — Sajnos', változott a program — mondtam neki. — Na ne ijedj meg, azért szerzek neked is egy kis örömet: este táncolni megyünk, mit szólsz hozzá? — Akkor ne menjek oda ötre? — Ne. — És hova. megyünk? — A Lótusz bárba. A vonal másik végén néhány pillanatig csak a zakatolás hal­latszott. — Ahol meggyilkolták azt a német pipit? — Aha. Hangja egycsapásra megválto­zott. — Flint, te nem is akartál né­kem örömet szerezni! Valid be: egyszerűen dolgozni akarsz! — Van benne valami — nyel­tem egy szárazai. — De minden­képpen összekötjük a kellemest a hasznossal. — Rendben — sóhajtott Ruth. — Hányra menjek a szállodába? — Nyolcra. Visszaültem a járgányba, és el­indultam a Napraforgó bár felé. Kocsimat a sarkon hagytam. A stukkert a kesztyűtartóba rej­tettem, rendőrigazolványommal együtt. Átvágtam az úttesten, és be­nyomtam a Napraforgó bár ajta­ját. A keskeny, dohszagú folyosó végén balra fordultam, és félre­billentettem a dohánymarta bár­sonyfüggönyt. A hirtelen rám­szakadt félhomályban néhány másodpercig nem láttam semmit, csak a dohányszag és az olcsó whisky illata furakodott az or­romba, aztán szemem lassan hoz­zászokott a sötétséghez. Az apró asztalokat apróbb székek fogták körül. A sárgaréz falikarokból gyenge, vörös fény áradt, jóté­konyan eltakarván a napraforgó­mintás tapéta állagát. Egyedül a bárpult felett pislákolt valami sápadt fény. A kocsma, ahogy gondoltam, semmit se változott. Most is dugig tömve volt, de a monoton zsivaj egészen másként hatott, mint Charlie kocsmájá­ban. Hunyorogtam néhányat, az­tán határozott léptekkel elindul­tam a bárpult felé. Flamm, a bárfiú, amikor észre­vett, bután vigyorogni kezdett: — Jó napot, felügyelő'úr! A köszönésre többen felfigyel­tek. Ez a Flamm világéletében hü­lye volt. Sosem tudtam kitalálni, vajon miért ragaszkodtak hozzá ezek az alvilági figurák. Talán volt benne valami esetlen báj, ami megfoghatta ezeknek az . itt lebzselő kemény embereknek a szívét. — Jó napot, Flamm — köszön­tem magam is, és föltehénkedtem a pultra, pontosan szembe vele. — Tudhatnád, már régóta nem va­gyok zsaru — mondtam neki, mi­után elhelyezkedtem, és magam elé húztam egy alumínium ha­mutartót. — Nekünk mindig az marad, Mr. Wittgen — hallatszott a há­tam mögül. Nagyképű, gúnyos megjegyiés volt. Megfordultam és ránéztem Frank Sharkeyre, vagyis Macs­kára, ahogy a környéken nevezik. Alacsony, zsokészerű figura volt, fekete selyemingben, fehér nad­rágban. Vörös színű haja jócskán megcsappant az évek során. — Helló, Macska — üdvözöl­tem a besurranó tolvajok kirá­lyát. — Amint látom, hamarabb kiengedtek a kelleténél. Úgy em­lékszem, hat évet sóztak rád. — Jól emlékszik, felügyelő úr — vigyorgott Macska —, csak ép­pen a jó magaviseletemet nem kalkulálta bele. Mert azt nagyon honorálják odabenn. De inkább maga meséljen. Mi járatban van errefelé ? — Megszómjaztam, és beug­rottam egy italra — válaszoltam, s tekintetemet végigfuttattam az ismerős arcokon­— Megszomjazott — ismételte meg Macska, majd a társaság fe­lé fordult: — Hát nem fantaszti­kus, fiúk!? A részeges Flint Witt­gen megszomjazik a Napraforgó bár előtt! Néhányan röhögni kezdtek. — Nincs ebben semmi különös — vette át a szót Ben McLoui. Fölállt, s lassú, kimért lépések­kel elindult felém. Amikor oda­ért, hatalmas, vörös mancsait a vállamra lette: — öt percet kapsz az italodra, megértetted? — Kevés — válaszoltam nyu­godtan. Ujjaival masszírozni kezdte a vállamat. — Ha öt perc múlva még itt látlak, betöröm azt a mocskos pofádat! Értve?! Kicsit hátrébb húztam a feje­met, mert nehezen bírtam elvi­selni a szájából kiáramló fok­hagyma- és whiskybűzt. Szájá­ban egyébként több volt a hézag, mint a fog. — Ha nem akarod, hogy hány­jak, vidd arrébb a fejedet — vá­laszoltam. — Tudod, imádom a fokhagymát, de csak akkor, ha én eszem. Ben McLoui elkapta jobb csuk­lómat; lerántott a székről, és hát­racsavarta a karomat. A mozdu­lat váratlan volt és fájdalmas. Szemem kezdett megtelni köny- nyel. (Folytatjuk.) A dunavecsei Béke Termelő- szövetkezet — hosszú távú ká­derképzési terv alapján — a tag­jainak fiaira, lányaira is számít. Már az általános iskola végén ösztöndíjat ajánlanak azoknak, akik mezőgazdasági vagy műsza­ki középiskolába készülnek. így oldják meg „saját erőből” a fia­talítást az ősi tapasztalat így egyesül igazán a korszerű szak­tudással. Eredményeik egyik zá­loga éppen ez! Fekete Istvánnak, . a legfiatalabb brigádvezetőnek apja és anyja is a szövetkezet dolgozója. — Nyolcán vagyunk testvérek — kezdte. — Gyermekkorunkban szinte „végig laktuk” a vecsei határt. Kinic-, Milkó- és Csa- nád-puszta egykori béresszállá­sain nevelkedtünk. Mindig oda mentünk — egyre közelebb a fa­luhoz —, ahol a szövetkezet mun­kát adott apámnak, aki gulyás volt akkoriban. 1976-ban épült föl a dunavecsei házunk: ezután nem kellett tíz kilométereket gyalogolni iskolába. — És az általános iskola elvég­zése után? — Kalocsán, a Dózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskolá­ban érettségiztem, utána a ter­melőszövetkezet valóban „saját gyermekeként” fogadott vissza. A gyakornoki idő alatt minden üzemben töltöttem néhány hetet, hogy megismerjem a gazdálko­dást. Később, az előírt idő eltel­tével telepvezető-helyettes, majd brigádvezető lettem az úgyneve­zett asszonybrigádunknál. Har­mincán tartoznak irányításom alá: y I — Nem zavart, hogy fiatalon, nálad idősebb asszonyokkal dol­goztál együtt? — Bizony, eltelt egy idő, amíg kialakult az összhang. Édes- anyám-korabeli — ő is a brigád­ban dolgozik! — családanyákkal kellett elfogadtatnom magamat. — Hogy telik el egy-egy na­pod? — Télen és nyáron másképpen. Mostanában hét órakor van a kezdés. Megbeszéljük a teendő­ket, a problémákat és indulhat a munka. A hideg miatt abba kel­lett hagynunk a metszést: ládá­kat javítunk ... Nyáron már jó­val korábbán — öt óra tájban — a területen vagyok. A gyümölcs­szezonban bizony résen kell len­ni, egy rossz döntés, vagy mu­lasztás tíz, sőt százezer forintos kárt is jelenthet a szövetkezet­nek. — Főnökeid? Hogyan fogadják újításaidat, javaslataidat? — Sokat segítenek, és mindig örömmel fogadják, ha valami praktikus dolgot javaslok. Azután az is jó, hogy hagynak önállóan dolgozni... Egyre többet bíznak rám! — Magánélet, család? — Nős vagyok, van két gye­rekünk. Jelenleg feleségem édes­anyjánál lakunk, de rövidesen sa­ját ház építésébe fogunk. A por­ta már megvan. Nem lesz köny- nyű, de úgy gondolom, hogy há­rom, négy év alatt tető alá hoz­hatok egy komfortos háromszo­bás családi házat. A barátok és a rokonok, — akikkel együtt dolgozom már évek óta a háztá­jiban és az építkezéseiken — biz­tosan segítenek, így könnyebb lesz. A szövetkezet is támogatja az építkezőket. A fizetésem 5800 Szalagavatók • Fekete István forint, most zárszámadáskor kaptam huszonkétezer forintot, ehhez jön a háztáji paprikaföld jövedelme... Szóval, úgy érzem, van mire és miből „alapozni”! — Persze szabad időd így nem sok marad ... — Ilyenkor télen még van. A művelődési ház politikai ankét- jaira járok, itthon pedig elég so­kat olvasok, tévézek.,. Nyáron látástól-vakulásig dolgozok ..., de ez sosem jelentett valami kü­lönleges terhet, ez a természe­tes ... Zsuzsa, a kultúros... Turnai Zsuzsa, az apostagi Dunamenti Termelőszövetkezet közművelődési előadója, a köz­ségi KISZ-bizottság titkára csak most ismerkedik azzal az önálló­sággal, hogy milyen kötetlen munkaidőben dolgozni; milyen úgy indulni munkába, hogy sa­ját maga döntheti el, melyik fel­adata a fontosabb, aznap hová, merre menjen szervezni? Január­ban választották KISZ-titkárrá, s ugyanakkor fogadta munkatár­sai közé a közös gazdaság is. — A népművelés jó iskolája a kereskedelem —: vallotta. — Az általános iskola után ruházati el­adó tanuló lettenr a Dunavecse és Vidéke ÁFÉSZ apostagi ipar­cikkboltjában. Végzett kereskedő­ként jöttem át a szövetkezethez, ahol a szociális és a kulturális ügyek tartoznak hozzám. — Hogyan telik el a szövetke­zeti népművelő egy napja? — Én nem tudom elválasztani a KISZ-munkát a szövetkezeti kulturális munkától. Ez nem is lenne jó, hiszen aki Apostagon dolgozik, az kevés kivétellel ná­lunk talált munkát. Az akcióik szervezésével nincs sok gondom: saját magam is érzem, tapaszta­lom, mi kell ahhoz, hogy itt jó KISZ-élet legyen. Időm, elfog­laltságom úgy alakítom, hogy együtt legyek a társaimmal: a kirándulások, klubestek szerve­zése tehát nem jelent különö­sebb problémát. Mostanában in­kább arra törekszem, hogy meg­tudjam, mit kívánnak a közép­korú és az idősebb, nyugdíjas ta­gok. Naponta fölkeresem a mun­kahelyeket, gyűjtöm az informá­ciót. Ezek alapján szervezek szín- házbuszt Budapestre és Kecske­métre és alakítom a tavaszi ki­rándulások útiterveit. idején • Turnai Zsuzsa — Tud hol találkozni a község fiatalsága? — A helyi tanács és szövetke­zetünk ötvenezer forintot költött az ifjúsági klub berendezésére. A művelődési ház egyik termét kaptuk meg erre a célra. Öröm látni, hogy estéről estére gyara­podik a létszám. Már a környék községeiből is ide jár egy-egy ba­ráti közösség. — Mit adtak „cserébe”? — A napokban kötöttünk több évre szóló együttműködési meg­állapodást a községi tanáccsal. Lesz mit csinálni: utak, járdák épülnek; a rövidesen átadandó tornateremhez is kell az ügyes kéz. Elkel a segítség a zsinagóga felújításánál is. Itt könyvtárat, klub- és kiállítótermet szeretnénk kialakítani. _ Új beosztásában mi a leg­főbb személyes célja? _ Egyéni célom — és ez mun­kámmal is szorosan összefügg —, hogy megszerezzem a szükséges képesítést. Sok-sok érdekes ren­dezvénnyel, kirándulással sze­retném megmozgatni ezt a falut, összébbhúzni az embereket, kö­zösséggé formálni a községet... F. P. J. Ott mn a polcodon? MÁK-VIRÁG: Örvendetes. h‘>g.y az 1973-ban alakult Mákvirág együttesnek is van már nagyle­meze. Méghozzá kitűnő összeállí­tást örökítettek meg a fekete ko­rongon. Mindig is céljuk volt az autentikus magyar nepzene és a környező országok, népek dalkin- csének ápolása, tolmácsolása. Le- , mezükön a moldvai csángó^ dal­lamok mellett szépen megférnek a szlavón, a rutén, a skót, a bol­gár remekművek. Olyan indulók, nóták, gyerekdalok, amelyekért kár lenne, ha feledésbe veszné­nek. A hét „mákvirág” — szá­mos tv- és rádiófelvételen, folk— jazz fesztiváldijori túl — mara­dandót alkotott ezzel a lemezzel is. Kívánjuk, mint ahogyan Ba* ranyi Ferenc is teszi a borítónr „virágozzanak ezután is mákvi- rág-szivóssággal és pompásato- . son.” (HUNGAROTON) CSEH TAMÁS — JÓSLAT: Cseh Tamás is „virágzik ’, új le­mezzel jelentkezett. Pontosabban: nem is annyira friss ez az al­bum, amelyet Bereményi Gézával közösen készített. A tizenhárom dal már mind ismerős, nem le­mezeiről, nem a rádióból, hanem előadóestjeiről. Ezek a kompozí­ciók talán nem mentek át a szű­rőn, lemaradtak az előző LP-k- röl? Akkor ezért izgalmasak. Ha pedig azért gyűltek most egy csokorba, mert* nem voltak iga­zán jók, akkor ezért nem izgal­masak. De ez utóbbiról szó sincs! Az első fénykép 1970-ből, a Jós­lat 1976-ból, a Glong-glong-glong és a Sohase láttam — 1981-ből. Lehetne ez a Cseh Tamás-album összegzés is, tizenöt év számve­tése. Ha az, várjuk, hogy új fe­jezet nyíljon az előadó pályáján. (KRÉM) ROLLS: A kiskőrösi illetőségű Rolls is kapott arra lehetőséget, hogy lemezt állítson össze. Éve­ket kellett erre várniuk, bizonyá­ra azért, mert dalszövegeik nem voltak szalonképesek. Most már azok. Izzó tavaszi délutánokról, a „minden nagyon szép”-ről, a lombikbébiről nótáznalk. Ez a Rolls nem az, ami volt valaha (Rolls Frakcióból lekopott a Frak­ció is). A kompozíciók hangsze­relése ügyes munka, a hangzást a szintetizátorok teszik kellemes­sé. (A felvétel Muzix Computer Rendszer felhasználásával ké­szült!) Bemutatkozásnak nem rossz a Rolls-album. De milyen lesz a folytatás? (START) B. T. összeállította: Borzák Tibor "Mogyeszorte megtartották már, vagy épp mostanában kerítenek alkalmat a középiskolások szalagavató ünnepségére. Ez a rendez­vény egyben figyelmeztető is: felnőttek lesznek (lettek) a diákok. Még előttük az erőpróba: az érettségi, a felvételi vizsga. Akik pe­dig munkába állnak az iskola végeztével, hamarosan kézhez kapják első fizetésüket­Milyen is a szalagtűző ünnepség hangulata? Megtudhatjuk Faze­kas Istvánnak, a kecskeméti Katona József Gimnázium negyedikes tanulójának tudósításából; „A szalagavató estjét a negyedik osztályosok vidám műsora nyi­totta'meg, majd az iskola igazgatója, Mester Barnabás mondott rö­vid beszédet, s átadta a szalagokat az osztálytitkároknak. A. ren­dezvény fénypontja a nyitótánc volt (képünkön). A palotás Utáh a keringőt együtt táncolta szülő, tanár és diák. A szalagokat a feldí­szített osztálytermekben vettük át. Szüléink és tanáraink — akik együtt ünnepeltek és szórakoztak velünk —, mindent megtettek azért, hogy szép élményünk maradjon ez az este. Az is marad, bizonyára sokáig".

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom