Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-03 / 1. szám
1985. január 3. • PETŐFI NÉPE • 5 BÄCS-KISKUNBÖL INDULT A miniszterhelyettes Külföldön mindig felkeresem a magyar kulturális intézetet, ha egy mód van rá. Tanácsaik, ösz- széköttetéseifc gazdagítják programomat. A fontos államtigyek- kel foglalkozó nagykövetségeink- íre sohasem kopogtattam be. Csu. pán Bonniban töprengtem: kér- jek-e néhány percet külképviseletünk vezetőjétől, a Bács-Kiskun megyei Népújság egykori főszerkesztőjétől? Gyorsan elhessentettem a bizarrnak látszó ötletét: talán zaklatásnak tekintené érdeklődésemet. Legutóbbi kecskeméti látogatása, személyes megismerkedésünk óta sajnálom, hogy nem találkoztunk az NSZK. fővárosában. A Duna menti Kővári Péter ugyanis örül, ha friss információkat hall Bács-Kiskun megyéről. Itt született, részt vett megszervezésében-. Sajnálom korábbi tétovaságomat, félszemet, mert beszélgetésünk során, jövés-menés közben figyelve meggyőződhettem közvetlenségéről, rokonszenves nyíltságáról. Oly sokan üdvözölték a szerkesztőségünk meghívását elfogadó miniszterhelyettest, hogy alig-, alig tudtunk félrevonulni negyedórát kiszorítani a megbeszélt Interjúra. — 1923-ban, Hartán, a Templom utca 30-as számú házban születtem. Most talán 32. Változott a számozás. Kamaszkoromig éltem ebben, a hangulatos .utcában. — Szülei?, > — Apám, fegyvergyárl marós munkás volt a fővárosban. Elöz- vegyült, -betegeskedő édesanyja -gondoskodásra szorult. Bátyja örökké úton lévő haj ófütő volt, neki kellett hazaköltözni. Édesapám már a fővárosban bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Eljárt gyűlésekre, ismert több szociáldemokrata- vezetőt. Hartán írnokként dolgozott a községi elöljáróságon. Tanácselnökként ment nyugdíjba. — Nevelői? — Ma is előttem van Veho- vicsné, az óvónéni. Steiger Júliától tanultam a betűvetést, az olvasást, a számolást. Sok németajkú élt Hartán, de mi 'magyarul beszéltünk. Földünk nem volt Azért taníttattak- szüleim, hogy könnyebben éljek. Duna- patajon jártam a négy polgárit, innen kerültem 1939-ben Kecskemétre. — A Fiú Felsőkereskedelmi Iskolába? ■— Igen. Lebontották a Petőfi Sándor utcai épületét. A háborús viszonyok miatt az utolsó évben az Ókollégiumba jártunk. A Beniczky Ferenc, ma Villám István utcában volt a Szeiler-féle taternátus. Ott laktam. Voltak gyerekék a mezőgazdasági középiskolából is. Kiváló pedagógusok' oktattak, neveltek. Dr. Szabó Adorján volt az osztályfőnököm, Vörös Józsi bácsi az igazgató. Különösen kedveltem Tímár Sándort, mert akkoriban a matematika ment a legjobban, ó szervezte a sportéletet is. Minden- versenyen részt vettem-, jól emlékszem az öreg KAC-pályára. Bevallom, túlságosan szigorúnak tartottam a magyar—olasz szakos Kiss István tanár urat, de azóta rájöttem: nagyszerű pedagógus volt. — Hol vészelte át a háborút? — Budapesten, az utolsó hónapokat katonaszökevényként. — Miből élt a felszabadulás után? — A megélhetés kényszere hazavitt Hartára. Pesten se koszt, se az égvilágon semmi sem volt. Kisegítőként dolgoztam egy ideig a községházán. 1946-ban neveztek ki segéd jegyzőnek. Azóta nyugodtabb a pályám. Később átkerültem Dunavecsére a járáshoz. — Mikor gyűrűzte el a politika? — Egészen fiatalon. Természetesen- bekapcsolódtam a MADISZ munkájába. A felszabadulás után egy évvel kértem' felvételemet a pártba. 1948-ban alapszervezeti párttitkárnak is megválasztottak, hosszabb ideig pártvezetőségi tagként tevékenykedtem-. Főként propagandista-feladatokkal bíztak meg. Akkoriban nagyon kíváncsiak voltak az emberek a holnapra: mit akar a párt, hogyan alakul a társadalom jövője. Még a szalkszent- mártoni Békében is jártam agitáció® úton. — Kecskemétre miként került? — 1950 elején kezdődött a tanácsok szervezése. Járási főjegyző voltam. Házi Árpád, az akkori Pest megyei alispán bízott bennem. Én tudtam, ő kicsoda, nem tudom', hogy ő mennyit hallott rólam. Akkor szervezték a megyei pártbizottságot is. Én a megyei tanácshoz kerültem, a sajtócsoport vezetőjeként. Ez a titkárság keretében dolgozott. — A Bács-Kiskun megyei Népújság impresszumában 1951. október 12-én tüntették fel először főszerkesztőként a nevét. Feltehetően már legalább egy esztendeje betöltötte ezt a tisztséget, tje az akkori gyakorlat szerint az MDP megyei bizottságának első titkárát tüntették föl szerkesztőként. — Valóban. Szoros kapcsolatban voltunk a megyei pártbizottsággal. Közvetlenül irányították munkánkat, hetente közölték, hogy miről kell innunk. — Nagyon nehéz dolga volt, hiszen az új megyei lapnak át kellett venni a korábbi városi lapok feladatkörét. — így igaz. Ráadásul kevesen voltunk. Tízegynéhányan. örülök, hogy ma találkozhattam néhány régi munkatársammal: Nagy Ottóval, Kereskedő Sándorral, Csáky Lajossal, Budavári- Antallal, Kulcsár Évikével, azaz Eszik Sáhdorinéval és férjével. Meggyászoltam a nagyon tehetséges Gáspár Klári korai halálát. Vernesz Károly — úgy tudom — Salgótarjánba került, ketten más pályát választottak. Azonnal megismertem a nyugdíjasként is itt dolgozó Buzsák Lő- rimcnét, a szerkesztőség mindenesét. Nem volt tördelőszerkesztőnk, fotósunk. Pestről kaptuk a kliséket. Sokat segített nagy helyismeretem. A tanácsok szervezésekor minden faluban megfordultam, névről szólítottam valamennyi tanácselnököt és községi párttitkárt. így is alig-alig tudtuk áttekinteni a megyét. Egy autónk és egy rozoga motorkerékpárunk volt. Az olyan állandó tudósítók nélkül, mint a bajai Bíró Laci 'bácsi, nem boldogulhattunk volna. Mi is rengeteget dolgoztunk. Este nyolc óra előtt ritkán vetődtem haza, legtöbbször jelenlétemben tördelt Sebők Pista bácsi a nyomdában. — Nehéz idők voltak... — Bizony nehezek. Kevés volt a gyakorlatunk, a politika is té- velygett olykor.. Előfordult, azért kellett hazavonatoznom a pesti pártiskoláról, hogy szenet szerezzek családomnak. Húst hónapokig se láttunk. Okulni kell ezekből az évekből. Hozzátartoznak életünkhöz. Bajokkal, gondokkal, de mégiscsak megalapoztuk a szocialista társadalmi rendszert, megteremtettük a nagyüzemi gazdálkodás alapjait. — Hogyan alakult életpályája? — 1954 tavaszától a Pártfőiskola nappali tagozatán tanultam. Az ellenforradalom után megyei összekötőként, majd az MSZMP Központi Bizottságán dolgoztam a sajtóalosztály vezetőjeként. Külgazdasági problémák is foglalkoztattak, talán' ezért is helyeztek át a Külkereskedelmi Minisztériumba. Kereskedelmi tanácsos voltam Tel-Avivban, majd Bécsben, később a minisztériumban a fejlett tőkés országokkal folytatott kereskedelmi, kereskedelempolitikai kapcsolatokkal foglalkoztam. Küldöttségekkel Dél-Amerika kivételével az egész világot bejártam. Sokat tanultam Péter Jánostól és .másoktól. Alaposan fölkészülve ültem a tárgyalóasztalhoz. Előre megismerkedtem a vendéglátó ország történelmének legfontosabb vonatkozásaival, kerestem összekötő szálakat. Olykor sikerült meglepnem partnereimet: ők sem tudtak az általam — munkatársaim segítségével — kibányászott adatokról, emlékekről. — Bizonyára gyakran találkozott érdekes emberekkel. — Munkámból adódóan is megismerkedtem kiváló politikusokkal, tudósokkal, művészekkel. Közel kerültem — például — Helmut Sobmldt úrhoz, az NSZK volt kancellárjához, az öreg Herbert Wehnenhez. Néha furcsa helyzeteket teremtett a véletlen. A Genezáreti-tó partján megszólított egy pap. Kiderült, egykori magyar ferences barát. — Lassan-lassan a nyugdíj felé ballagva miként emlékezik Hartára, Kecskemétre, Bács- Kiskunra, milyennek látja a megye jelenét, jövőjét? — Megőrizzük gyermekkori élményeinket. Voltak, vannak hartai származású barátaim. Mindhárman pedagógusok. Egyikük híres genetikus lett, külföldön jobban ismerik, mint idehaza. A negyvenes években fiatalként is jól láttam, hogy nemzetiségi faluban milyen nehéz volt az élet. Indulatok, történelmi fordulóik állítottak egymással szembe derék embereket. Kecskeméten fedeztem fel a lányokat, később itt jártak a gyerekeim általános iskolába. Örülök a megye gyors fejlődésének. Ha tehetem, többször eljövök ide, hivatalosan is, családostul is. Csak áruul az ember, mi minden épült az utóbbi évtizedekben. — Akkor a mielőbbi viszontlátásra. Addig is kiegyensúlyozott, sikeres új évet kívánok magam és kollégáim nevében. — Köszönöm, szívből viszon- zom a jókívánságokat valameny- nyiöknek, ismerőseimnek, elvtársaimnak. Heltai Nándor, A kert asszonya Száz éve születeti ;; Lesznai A nna ' „Mifelénk júniusban virít minden virág. A rózsák akkor buggyannak zöld kelyhükből kiforrva. A liliomok hirtelenül fehérlenek az utak mentén — mintha gyökerük se lenne — bimbójuk se lenne, hanem feledékeny éjjeli tündérek földbe szúrt varázsvesszői volnának... A hársfák délben' pompásak, mikor levelűikről méz és napfény csurog, mint valami paradicsomkerti fáról... Júniusban virít még az Istenfa, a viola és a mák... a mályva, aki kétszer nyílik — egyszer dúsan, pazarul — másodszor csak úgy emlékképpen...” Nem így a költészet virága, Lesznai Annáéi Mert az emlékként, de egyszersmind dúsan, pazarul virágoztatja ki a Kertet ezekben a sorokban is, amelyeket a Nyugat Ady-számában írt 1909-ben. Abban az esztendőben, amikor a 24 éves költőnő első könyve, a Hazajáró versek .megjelent Körtvélyes, Leszna, Liszka A Kert kettős valóság. Egyszer valóság a köznapi értelemben — ezt érezzük az idézett sorokban is, amelyek telve vannak egy valóságos kert sze- retetével, ismeretével, megannyi mély, élménye® nyomot hagyó megfigyeléssel, és szinte úgy érezzük, hogy aki írta, az együtt él a növényekkel, része a természetnek. Ez a valóságos kert a zempléLesznai Anna: Parasztlegény (párnaterv). Lesznai Anna: Vasárnap (grafika). ni tájban Körtvélyesen volt, ahol Moscovitz Amália nevelkedett szülei körében. Az orvos nagyapa, Kossuth Lajos segítő jó ismerőse, az Andrássy családnak afféle familiárisa szerezte a körtvélyesi birtokot. Körtvélyes szomszédságában Leszna: e falu nevét írta versei alá a leány, akinek egész életét és művészetét meghatározta a köntvélyesi kert élménye. Később önéletrajzi regényében Liszka néven tér vissza saját faluja. A második valóság A költőnő, akit unokabátyja, az „irodalmi báró”, Hatvány Lajos kalauzolt a Nyugat írói körébe, ehhez a kerthez tért vissza első kötelében, a Hazajáró versekben, de azután is: a kilenc évvel későbt bi Edénkért, az 1922-ben megjelent Eltévedt litániák című versesköteteiben, s élete vége felé a Kezdetben volt a kert című regényében. S nemcsak a szépirodalmi teljesítményekben, hanem a mesekönyvekben is' (hogy csak egy címet említsünk ezek hosszú sorából: A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos tündérországban), és egyenrangúan a mesélő rajzokban, festményekben, a mesék illusztrációiban. De — s ismét egy „de nemcsak” kívánkozik Ide — önálló festményeiben is. És végül, immár az iparművészet területén, hímzésterveiben Is a Kert élménye szólal meg különös színvilágú virágokká, életfákká stilizálódva. Művelnek reprodukcióit lapozva vagy írásait elővéve éppen ezt érezzük: úgy adta vissza az 6 kert- élményét, hogy a valóság élményét ébresztik bennünk is. Ott érezzük magunkéit, „Mikor szüret lesz Lesznán, honnan messzi / Szállhat a tekintet erdőt hegyen-völgyön", s átéljük mi is, hogy „Lám: elkísér az elhagyott falu / A föld eljön velem”. Ezért nem feledkezhetünk el Lesznai Annáról. Nővérünk ő... Élete távolodás a Kerttől és visszatérés hozzá. 1913-ban Jászi Oszkárnak, a magyar polgári radikalizmus eszmei vezéregyéniségének felesége lett. Vele együtt az ellenforradalom őt is távozásra készteti Magyarországról' — elválasztva gyermekeiktől is egy időre. Azok Körtvélyesen a nagymamánál — ők Bécsben. Aztán a nehéz elválás, amelyről Jászi így és csak ennyit vall meg Károlyi Mihálynak: „Végzetszerű dolog, hogy egy férfit egy nőhöz any- nyi harmónia fűz és annyi diszharmónia választ el tőle, mint engemet.” Aztán' újabb házasság Gergely Tiborral. A festőművésszel együtt telepszik át az Egyesült Államokba a fasizálódó, háború felé tartó Ovilágból 1939-ben. Ott hal meg 1966-ban — de előtte kétszer is hazatér, itt jelenik meg a Kertet idéző regénye is. Lesznai Annáról írta Ady: „Nővérünk ő... akinek több köze van a bölcsőhöz, a Jövendőhöz, mint nekünk, fivéreinek". N. F. SZŰCS MARIANN: Előítéletek Tudja, amikor az a nagy belvíz volt a falunkban, legalább hatvan ház dűlt össze. Há jól emlékezem, öt-hat örág halt meg akkor egymás után. Nem tudták elviselni a bizonytalanságot, hát végeztek magukkal. Még a szociológusok is fölkapták a dologra a fejüket. Nekünk is összeroskadt a fél házunk. Rendbehozattuk, hívtunk áosot, aztán jött egy vihar, és sutty, elfújta s tetőt a fejünk fölül. Itt álltunk az urammal télvíz előtt födél nélkül. Volt is házunk, meg nem is. Persze, hogy pörre mentünk az áccsal! Hiába, mert 6 nyerte meg. Azt mondták, elmebeteg, nem büntethető. De maga nem is ezt akarja tudni, mi? Szóval az ács. Pör ide, pör oda, az az ács tényleg szerencsétlen ember volt. Na, halijai A felesége tette tönkre, én mondom. Gondoljon csak belel Elveteti magát ezzel a jóravaló emberrel, pedig m,ár akkor a hasában volt a gyerek. Nem tisztességes az ilyent Egy távoli faluból hozta magával, mintha itthon nem talált volna különbetl Persze volt ám ennek előzménye is. Kérdezze csak meg Mari nénit, itt a szomszédból, ő aztán elmeséli magának... * Nekem sajnos nincsen gyerekem, pedig hát Lajosom is nagyon szeretett volna, legalább hármat, hogy nyugodjon békében. Ma már megadtam magamat a sorsnak, meg hát a falu is kibeszélt engemet eléggé akkoriban. Most már elárvultam. Még az a szerencse, hogy a magam fajtának nem kell sok. Azok ott, az ácsék szerintem tisztességes családnak indultak. A gyerek, amikor megszületett, elmentem hozzájuk, hogy együtt örüljek • velük. Mindegy az — nem? —, hogy milyen úton-módon jött az a kis ártatlan, az a lényeg, hogy jött. Na, de hát tudja, hogy hová rakták azt a kis ártatlant? Be az istállóba, egyenest a jászolba. Képzelje! El ■ akarták dugni, vagy mi, még jó, hogy odamentem. Az asszony, az teljesen meghibbant. Ott ült a jászol mellett, és a. gerendákat bámulta. Hát én gyorsan összekaptam miágamat, leraktam a forró tyúk- leveskét és elrohantam. Egyenesen a rendőrségre, és följelentettem őket. Eszem ágában sem volt, hogy megkérdezzem őket arról, hogy miért rakták oda a picit. Én?! Hát mit gondol felőlem? Hogy leállók társalogni ilyen elvetemült emberekkel? Én tisztességben megőszült asszony vagyok. Nézze ezeket a kidolgozott kezeket! • Emlékszem az iratokból az esetre. Hivatalból megkaptam. Engem küldtek, hogy vizsgáljam ki a szociális körülményeket. A megyei bíróság helyszíni jegyzőkönyvet kért tőlem. Amikor kimentem a tanyára, az istállóban találtam őket. Az asszony ott ült a jászol mellett, és valamit motyogott, a gyereknek. Alig hittem a szemémnek, de valami fényesség lebegett a csecsemő feje fölött. Először azt hittem, hogy petróleumlámpa, de az nem világít ilyen erősen. Meg aztán volt ott néhány furcsa ember is. Legalábbis feltűnően voltak öltözve, mert a kabátjukon valami szárny-féleség volt. Én kérem azt nem mondtam, hogy netán angyalok voltak, de hogy nem a faluból jöttek, az biztos. Maga él sem tudja képzelni, hogy milyen kínos volt számomra ez a látogatás. Az asszonynak bemutatkoztam, elmondtam, hogy miért jöttem, de ő rám se hederitett. Bármit kérdeztem tőle, csak azt hajtogatta, hogy „magasztalja az én lelkem az XJrat". Hát nem is tudtam mit imi a jegyzőkönyvbe. Nem akartam én semmi kellemetlenséget senkinek sem. Csak annyit jegyeztem meg, hogy a szociális körülményeiken sürgősen változtatni kell. • Már hisz éve vagyok ennek a községnek a lelki- pásztora. Húsz év nagy idő. És mennyit változnak az emberek! Már alig akad tennivalóm’. Sátoros ünnepekkor nagymise, vasárnaponként szagos mise, meg a temetések. Egyre ritkább lesz az esküvő, mert alig van a községben fiatal. Az emberek, uram, megvadultak. Lassan újra bálványokat imádnak. Pénzt vagy saját magukat. A lelki élet lassan kivész mindenkiből. Az áccsal kapcsolatosan a járási egyházközségi hivatal nyomatékosan felhívta a figyelmemet arra a körülményre, hogy a családdal kapcsolatban semmiféle nyilatkozatot ne tegyek. Ami történt... Egyrészt a hatóság megtette a maga intézkedését, másrészt pedig a község lakóinak lelkinyugalmát és üdvét minden körülmények között meg kell őriznünk. Máté evangéliuma is azt mondja, hogy... de nem, Jakab apostol szavait jegyezze meg, uram: „Atyámfiái, hogyha valaki ti közületek eltévelyedik az igaztól, és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy a ki bűnöst térit meg az 6 tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól, és sok bűnt elfedez' •> Tudja, tisztelt elvtárs, a közrend, az emberek ideológiai nevelése elkerülhetetlenül fontos feladatunk. Ezt különben nem kell magának részleteznem, hiszen újságíró az elvtárs. Az életszínvonal emelése számunkra az elsődleges feladat. Eb ben a társadalomban az emberi értékmérő többek között az elvégzett munka minősége és mennyisége. Mindannyiunk érdeke, hogy szellemileg és testileg egészséges emberek alkossák társadalmunkat. Az említett családnak a városban szereztünk egy lakótelepi lakást. Sajnos, a családfőt orvosi megfigyelés alá kellett helyeznünk. Egyébként felhívom a figyelmét arra a tényre, hogy az ügy kapcsán bebizonyosodott az állam és az egyház közötti jó együttműködés. A férjemnek tudomása volt arról, hogy gyerekem lesz, ezt még a házasság előtt megbeszéltük. ■ Számomra az a fontos, hogy 6 így is elfogadott engem. Kisfiam születésekor ■ feljelentettek minket, hogy rosszul bánunk vele. Kérem, ez nem igaz! Láthatja, hogy milyen tisztaság van nálam. A kisfiam jóétvágyú, már kint van az összes foga. Imádom öt. Egyenes szivű, tiszta tekintetű gyerek. Mióta elköltöztünk a tanyáról, végre nyugalmunk van. Csak szegény férjemet vitték el szanatóriumba. Megviselték a lelkét a zaklatások, a bíróság, általában az emberek gyanakvása. Nem is tudom, hogy mire számíthatok. Néha ír egy-egy levelet, ez az, ami tartja bennem az erőt, és a kisfiam. Talán ő majd erősebb lesz, mint a férjem vagy én. Ő talán majd magyarázatot talál arra, hogy miért ilyen a világ körülöttünk. Talán neki sikerül majd szebben és okosabban élnie, mint nekünk! X
