Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-26 / 21. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET „Későn kel a nap, teli van még csordultig az ég sűrű sötéttel.” (Radnóti Miklós) JANUÁR (Bodor Miklós naptára) ÉRDEMES MEGNÉZNI Élet a Dunán Baja új állandó kiállítása Európa legnagyobb folyója év­ezredeik óta birodalmakat ha tá­róit és kötött össze, árut szállí­tott. hadigályákat hordott a há­tán. finom hallal, éltető vízzel, kimosott arannyal, vízienengiá- val ajándékozta meg a partján élőket. Költők írtak a folyam szép­ségéről. jellegzetes tájait festő­művészek örökítették meg. Sok­szor kellett küzdeni a haragos Dunával, hogy megszelidítve ben­nünket szolgáljon. S manapság bizony már arra is kell gondolni, hogy ne tegyük tönkre, ne szeny- nyezzük a kék Dumát. Hasonló gondolatok olvashatók a bajai Türr István Múzeum új állandó kiállításának első. be­vezető tablóján is. A november­ben megnyílt, tárlat epizódokat villant fel az ember és á Duna életéiből. Nem is akárhogyan! Át, gondolt, tartalmas kiállítás fo­gadig a látogatóit. A tablókon fi­gyelemmel kísérhetjük a folyó életét. Dr. Sólymos Ede múzeum­igazgató igazán aprólékos és min. denre kiterjedő .kiállításveze­tőt” fogalmazott meg. A Duna keletkezése éppúgy megismer­hető. mint történelme. Tudniil­lik: történelme van! Minden kor­ban gondoltak az emberek a víz­építési munkákra, bár maevohb fólvamszabálvozásokhoz csak a XIX. században kezdtek hozzá. Különösen az 1838-as pesti árvíz után látták ezt időszerűnek a mérnökök. A közszemlére tárt tárgyi dokumentumok között felfedezhetjük a kublkokat, a fo- lvamszabá'lvozás nél k "' "Ehetet­len kellékéit. Az Élet a Dunán című kiállí­tás tárlóiban a Duna árterének növényeit, vadállományát, vé­dett halait is láthatjuk. A pre­parált sőregtok 'két méter hosszú és huszonöt kilogramm (volt va­laha). Hamarosan bemutatják maid azt a vizát. is. amelyet a paksi halászszövetkezet aján­dékozott a múzeumnak. Vessző­varsák, szigonyok, horgok, dob­• A halászélet színtere: a kerek nádkunyhó. • Egy kiszolgált hajó díszes orr­tőkéje — ezúttal múzeumban. Valaha a halászok házuk elé ás­ták, cégérnek. (Somos László felvételei) hálók, csónakok, halasbárkák, kagylószedők sorakoznak a kina­gyított fotó táblák előtt. Érdekes — és értékes — tárgy a bajai ha­lászcéh jelvénye. Szépek a külön­leges céhládák is. Az írásos emlé­kek közül pedig a céhes iratok emelkednek ki. A halászat néprajzi kutatása tulajdonképpen akkor kezdő­dött. amikor Herman Ottó (1835— 1914) A Magyar Halászat Köny­ve című munkájában ismertette a magyar halászat módszereit, eszközeit. Most Baján — dr. Sóly­mos Ede kutatásait, gyűjtéseit alapul véve — állandó kiállítás nyílt, amely az országban egye­dülálló. Az arra járók figyelmébe ajánljuk! Borzák Tibor Major Tamás születésnapján KÖNYVESPOLC Gál Farkas: Az úriszék előtt Major Tamásról azt hallani, hogy lámpalázas. Pedig hát róla nehezein képzeljük el ezt. hiszen élete során szinte mindig a ref­lektorfényben mozgott, s nem is csak a színház világában. Moz­galmi múltja van. a háború vé­gén illegalitásban élt. többször volt politikai ’közszereplő: 1957— 1966 között a párt Központi Bi. zottságának tagja volt. Kiváló színész, kétszeres Kossuth-díjas. Rendező. Egy darabig — 1945­től 1961-ig — a Nemzeti Színhá­zat igazgatta, tizenöt évig főren­dezőként bizonyította tehetségét. Ismerjük írásait, legutóbbi köny­vében. a Téli regében elemző, mélyreható tanulmányokat je­lentetett meg. Sokfelé megfordult a világban, három idegen nyel­ven beszél. A fiatal színinöven- dékeket 1947 óta tanítja a Szín­ház- és Filmművészeti Főiskolán. Major tanár úr 75 éves. Leg­utóbbi rádiós nyilatkozatában elpanaszolta, hogy egészségi ál­lapota nem kielégítő, ezért le kei. lett mondania új szerepéről. Pe­dig színpadi jelenléte varázsla­tos. színháztörténeti jelentősé­gű. Igaz. pályája elején csak epi­zódszerepeket kapott, csaknem tíz évig. 1938-ban játszotta el először a Lear király bolondját, s 1943-ban egyik leghíresebb szere­pét. a Tartuffe-öt. De nemcsak ezek az emlékezetes alakításai, kimagasló teljesítményt nyúj­tott III. Richárdk&nt is. A Duda Gyuri és a Karnyóné rendezői élmény marad, még szintén a kezdeti időkből. A Vizkereszt, a régi jegor Bulicsov, Osztrovsz- kij Viharja, Brecht Galilei-je, A vágóhidak Szent Johannába, Ma­jor gyönyörű emléke a Puntila úr: lelkes próbákkal, kitűnő elő­adásokkal. S a filmszínész Major Tamás? Számára a celluloidszalag keve­sebbet adott, miint amit megérde­melt volna. Pedig mély hangja, izgatottan mozgó sovány alakja rendkívül egyéni jellemábrázoló, vá avatja. A felszabadulás utáni filmszerepei közül csak hármat említünk, a Merénylet cinikus horthysta rendőrtisztjét. A ti­zedes meg a többiek inasflgurá- ját. a Circus Maximus 'üldözött Bárdos Béláját. Nemrég fejezte be egy koprodukcióban készülő film forgatását. S a pódium! 'Major Tamás él­tető elemei közé tartozik. Szug- gesztív. megnyerő személyiség a rivaldafényibeh, amikor József Attila, Radnóti verseit tolmácsol­ja. Még most is elevenen él em­lékeim között, amikor Örkény egyperceseit hallottam tőle. Ma. 75. születésnapján köszönt- jük Major Tamást. (b. t ) A sokszor emlegetett, de való­jában alig ismert „sötét közép­kor” mélységeibe, a magyar feudális társadalom rejtett zugai­ba, ítélöszék elé kerülő társada­lomerkölcsi viszonyaiba enged be­pillantást az újságíró-jogász dr. Gál Sándor, írói nevén Gál Far­kas: Az úriszék előtt című köny­ve, amely nemrég jelent meg a Kozmosz Könyvek sorozatban. A szerző mindjárt a bevezető­ben felhívja a figyelmet, hogy nem jogtörténeti szakkönyvet kí­vánt az olvasó kezébe adni, ha­nem ismeretterjesztő szándékkal íródott, különféle forrásokból összeállított, a földesúri bírásko­dást mutató „jogi eseteket”. Mondhatjuk tehát azt is. hogy olyan „példatárat”, amelynek se­gítségével megismerhetjük az urainak kiszolgáltatott magyar jobbágyok és más alsó néposz­tálybeliek hajdani életét, a jog- fosztottság olyan állapotát, ami­lyet a mai ember szinte elkép­zelni sem képes. Bár, tegyük hozzá, a világ számos pontján élő embertársaink ma is szen­vednek a faji, diktatórikus 'ki­nyomásnak hasonló fokozataitól és durvaságától. Így hát a könyv időszerűsége kettős: egyrészt tör­téneti látásunkat javitja, élesíti, másrészt az élet minőségének egyébként csak nehezen felis­merhető jegyeire, múlthoz viszo­nyított értékeire is rámutat. A könyvbeli „példatár” iszo­nyatosan gazdag. Bibliai hason­lattal élve, talán csak a pokol tornácára képzelhető a kínzás­nak, megalázásnak, testi-lelki szenvedésnek az a mérete és ar­zenálja. amely a könyvből eli- bénk tárulkozik, pedig a való­ság bizonyára még ennél is több változattal szolgált. Persze, nem kell azt hinni, hogy a szerző a fentiek naturalista leírásával az olvasó képzeletét teszi ki hason­ló gyötrelmeknek, erről nincsen szó. Hanem annak vagyunk szin­te szemtanúi, a korabeli jegyző­könyvek, írásos dokumentumok révén átél®, ahogyan az emberi bűnök, botlások, tévedések a kor törvényei szerint megítéltettek. A törvény szerint, melynek kö­nyörtelen passzusai alól a tör­vényhozó főurak „istentől ren­delt’’ hatalmuknál fogva is ki­vonattak. A röghöz kötött jobbágy pe­dig bármit itett is, ki volt szolgál­tatva uralnak, főként a közvetle­nül föléje nemidéit, a dézsmát be­hajtó, robotot elrendelő és ellen­őrző ispánoknak, sáfároknak, s az ítélkező úriszék tagjainak, akik a földesúr érdekéi szerint értelmezték a törvényt, s aszerint büntették csaknem félezer éven át. Elmondhatjuk, hogy ha nem is hasonló kegyetlenséggel és inlkvizíciós módszerekkel, de a törvénykezésnek ez az egyoldalú­sága, a nincsteleneket sújtó osz­tályelnyomó jellege megvolt és kísértett egészen az ország felsza­badulásáig, a nagybirtokrend­szer, a tőkés társadalom hazánk- beli széthullásáig. Erre utalnak az ezemyolcszázas évekből, tehát a napjainkat megelőző évszázad­ból származó esetek, köztük több kecskeméti és környékbeli histó­ria. Melyek közül nem egy vég­ződött halálbüntetéssel, karóba- húzással, az enyhébb büntetések­ről, mint botozás, páicaütés, esz­tendőkig tartó vasban, eltöltött rabság, közmunka, böjt, pénzbün­tetés most nem Is beszélve. , Az is kiviláglik ezekből a tör­ténetekből, hogy a közönséges bűnözők ellen, mint a pusztai tolvajlás, rablás, betyárkodás is, ugyancsak folyt az állandó küz­delem, s a könyv is egész fejeze­tet szentel a Bogár lm re-féle hí­res betyárok cselekedeteinek, il­letve az elleniük lefolytatott pe­reknek. Legtöbbjük az akasztó­fán végezte, de sokam raboskod­tak a félegyházi börtönben is, ahol most a szinte egyedülálló börtönmúzeuim őrzi az egykori „rekvizítumokat”, vallató-, kínzó- eszközöket, hírhedt betyárok arc­képeit, a siríálom'ház eredeti tár­gyait. A könyv Pásztor Zoltán fotói segítségévéi mutatja be a börtönmúzeumban található tár­gyakat, eszközöket, szinte iiluszt- ráctánaik mondható dokumentu-r mókát. Nemcsak olvasmányosak, de tanulságosak is azok a fejezetek, amelyek bemutatják, ihogy milyen volt — vallási előítéletek, val­lási’ szigor miatt is — az olyan bűnök megítélése, mint a paráz­náé ág, a házasságtörés, az isten­káromlás, szentségtörés, a mag­zatelhajtás, 'boszorkányasság, ör­dögi incselkedés stb., melyek ke­gyetlen büntetése előtt nemcsak érthetetlenül, de mély megrendü­léssel is áll a mai ember. Arra gondolva, 'hogy azért sokat fejlő­dött a világ, amely képes helyes ítéletet alkotni az emberi csele­kedeteik fölött. K'ivéye ott, ahol még napjainkban is zajlanak mo­dem boszorkánypörök, s az ural­kodói önkény, a vallási türelmet­lenség torz hajtásait sem tudták megszüntetni. Az ifjúságnak szánt könyvet, úgy vélem, a felnőttek is 'haszon­nal forgathatják. F. Tóth Pál BÍRT ALAN FERENC: Mondd jönnek jelek miket nem értek szólok nem tudom ki ért meg pernye korom száll a romból aláaknázott gyerekkoromból dárdáját szegzi rám az este mondd: csillagsörényes béke lesz-e vagy indul már a nélkülem-tél s titok leszek mint te is lettél 1 Alföldi falu, törpeakácos utca, vénen t gömyedező ház. Anyám a bádogteknő fölé hajolva mossa az olajos ruhákat: apám ittfelejtett munkáscuccait. Alig egy hete, hogy elköltözött tőlüiik. Tisztán akarja utánaküldeni. Rózsaszín keze lubickol a 'fekete vízben. Meg-megtorpan ujjai között a kopott gyökérkefe, miközben beszél. — Jó ember, majd. meglátjátok. Már hol­nap ideköltözik. Legyetek hozzá |kedvesek, szólítsátok apukának ... — Apuka elment! Elment, tudod?! — pi- tyergi nővérkém, durcásan hátracsapva szőke copfjait, ö már nagylány, ősztől iskolába S megy, jobban megérti, miről van szó. — Én nem mondtam neki, hogy menjen el. Magától ment el, kislányom ... — Hívd vissza! — Most már elég legyen! Hát nem érted, hogy hiába hívnám? És Imre bácsi, az új apu­kátok, fontos ember ám. Egy étteremnek a vezetője. És ha jájt lesztek, vesz nektek szép ruhákat, játékokat... — Apuka is fontos ember! —: acsarkodik nővérkém. — ö is vezető! Azt a nagy gépet az utcán, tudod!? Ahol annyian járnak! — Egy traktort vezetni sokkal kisebb do­log, mint egy éttermet. És kevesebbet is fizet­nek érte. Én azt akarom, hogy ti boldogok le­gyetek, nekem ez a legfontosabb, higgyétek el! — Akkor hívd vissza apukát... — Idén, hívd vissza! — sejpítem anyám­ra hunyorogva, miközben nővérkém felé nyújtom arasznyi karjaimat. — Apuka sok­kal erősebb, mint ez az öjed faszi... — Te! Meg ne halljam még egyszer, hogy így nevezed! — kiált rám dühösen, és szap­panos kezében megremeg a súrolókefe. — Majd meglátjátok, hogy milyen jó ember, mennyi mindent vesz nektek ... Már nem figyelek rá. Vgrándozok a bádog­teknő körül, mint akit darázs csípett meg és sikongatom: — Öjed faszi! öjed faszi... — Azután futásnak eredek, anyám pofonra len­dülő kezét látván. Tompán koppan kobako­mon a kopott gyökérkefe. Arra eszmélek, hogy valami meleg csorog végig az arcomon, a nyakamon, be sárga virágmintás ingecs- kém alá. Anyám mellettem térdelve, kétség- beesetten zokog. Rózsaszín kezével magához szorít és fejecskémet simogatja. Jólesik a si- mogatása... 2 összebújva vacogtunk nővérkémmel a gidres-gödrös, szalmazsákos ágyban. A szobaajtó résein át beszűrődik a kony­hából a lámpafény, s betódulnak a szit­kok, a heves veszekedés hangfoszlányai. / KOLOH ELEK: \ Múltdarabkák — Minden éjjel ez megy — szipogja test­vérkém. — Régen nem így volt. — Ez most medint jészed, ugye? — sutto­gom. — Persze, hogy részeg. És szidja anyukát. Még lehet, hogy meg is veri. Pedig anyuka azt mondta, hogy jó ember, emlékszel? Sze­rintem az ilyen nem jó ember. Téged is nya- konvágott tegnap, amiért gyufamérget szór­tál a tűzhelyre, bebüdösítve a konyhát. En­gem meg szemtelen fruskának nevez, amiért nem szólítom apukának. — El kéne hívni a mi idazi apukánkat, ö nagyon ejős, egyből a földhöz vádná, elhiszed? — Nem jön el. Beszéltem vele. Azt mondta, bennünket szeret, de anyukához nem szól többet soha. Én már nem értek semmit öcsi­kém, de az biztos, hogy nem jó így... — Én sem éjtem. Anyuka azt mondta, azéjt, mejt méd kicsi wagyok. — Neki sem jó így, hiszen sokat sír. Ve­lünk meg csak mindig kiabál legújabban. — Nem szejet minket? De mi azéjt szejet- jük egymást, ugye? — szipogom és közelebb húzódok nővérkémhez. — Persze, te butus — vigasztal nagylányos 1komolysággal. — Csak ne sírjál. Az ilyen nagy fiúk már nem szoiktak sírni... 3 Albérlet. Egy rozoga házikó rozoga mel­léképülete. A parányi konyhában sápad- * tan hunyorog a csupasz villanykörte, akár Erzsi, kócos haját igazgatva, há­lóingéből élővillanó csupasz vállát az ormót­lan szobaajtónak támasztva. — Jellemző rád, beállítasz éjjel két órakor! — sziszegi. — Le merném fogadni, hogy ed­dig piáltál a haverjaiddal. Meg fűzted a csa­jokat, de nem akadt horogra senki sem, azért vagy itt. Mert én csdfk arra vagyok jó neked, hogy széttegyem a lábamat, igaz, szépfiú?! Azt sem tudtam, hogy hazajössz!... — Most mi a francot acsarogsz? — Lecsa­varom a vodkásüveg kupakját és kortyolok egy nagyot. — Délután érkeztem. Csak le­dobtam otthon a batyumat, adtam egy puszit az öreglánynak és már rohantam volna is hozzád, ha nem találkozom Fenékkel... — Na igen, a haverjaid... És miért nem írtál három hétig egy kurva lapot sem? Ne­hogy azt mondd, hogy a vizsgáid miatt! Is­merlek! Hancúrozol ott a sok kis főiskolás ringyóval! Te is egy strici vagy, amilyen a férjem volt. Minden férfi Strici... — Ne kiabálj, mert felébred a fiad. — Miért csinálod ezt velem? — Duzzadt ajkai meggörbülnek, szemeit ellepi a.könny. — Tudhatnád, hogy majd megveszek ér­ted ... Az ölembe ül, pityeregve csókolgat. Szabá­lyos, szép arca öregnek tűnik, pedig alig hu­szonhét éves. Már nem kívánom, csak saj­nálom, de félreérti a simogatásomat... — Most csináljuk így ülve, mert még fel­ébred Jancsika, ha bemegyek a szobába a matracért — lihegi, kigombolva nadrágomat. Behunyom a szemem. Szédülök. Nem a szere­lemtől, inkább a mérhetetlenül sok vodkától. Mindenről megfeledkezve vonaglik. Amikor felsikolt, a szájára tapasztom a tenyerem. — Csodálatos fiú vagy — búgja Erzsi, s végre leszáll zsibbadó combjaimról. — Neked is nagyon jó volt?, — Uhűm — hazudom, s mintha ezer han­gya futkosna a talpamon, amikor felállók, hogy begombolkozzam. — Hány vizsgád van még? Kettő?’ Utána miénk az egész nyár ... — Majdnem — dünnyögöm, a vodkí süve­gért nyúlva. — Két hétig a Baicsinál leszek, ha befejeztem, utána Jugoszláviában... — És én?! — sikítja. Újra tombol, szitko­zódik, átkoz. — Ne üvöltözz, mert még a szomszédokat is felébreszted — mondom elfúló hangon. Kezdi elönteni agyamat a vér. — Te könnyen dumálsz — toporzéliol —, független vagy, de én ki sem mozdulhatok ettől a kölyöktol! És te ezt kihasználod, te se­lyemfiú! önző strici! — Fogd be a szád! — Remegek a dühtől, s már én is kiabálok: — őrült vagy! Egy fél­tékeny őrült! Ügy ront nekem, mint egy vadmacska, ar­comba mélyesztve vörös körmeit. Az első po­fontól megvonaglik, a másodiktól a falnak csapódik és lecsúszik a kopott konyhakőre. — Mijéjt bántod az én anyukámat? — Az ormótlan szobaajtóban egy s^óke fejű kisfiú áll piros pizsamában. Nem sír, csak reszket. Nagy barna szemeivel furcsán hunyorbg fe­lém. Szeretnék valami kedveset mondani neki, megcirógatni szép kis fejecskéjét... Amikor felé lépek, védekezőén az arca elé emeli arasz­nyi karjait. — Anyuctkám, endemet is vejni ákaj! — nyöszörgi, a szobába hátrálva. — És neki még nővérkéje sincs, aki meg­vigasztalná — motyorgom, kitántorogva az éjszakába. Valami meleg csorog végig az ar­comon, a nyakamon, sárga virágmintás in­gem alá...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom