Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-23 / 18. szám
1985. január 23. • PETŐFI NÉPE • 5 SZÁZ ESZTENDEJE SZÜLETETT yKsSaSäs Fülep Lajos bajai évei Rohanó életünkben az elmé- lyiültség, az alaposság mértéke: Fülép Lajos. Gyors művészeti divatok föl- lobbahó, elhalványuló, elhamvadó fényénél jő tudni: csak az számíthat tartós időszerűségre, akit az örök emberi értékek csillagzata vezérel, mint Fülep Lajost. Nemzedéki válságoktól zajos korunkban szívmelegítőek a tanító-mester Fülep Lajosért lelkesedő és lelkesítő tanítványok cikkei, visszaemlékezései. Fodor András pontos szavaival: ,,a ragaszkodás mindenkori hűsegével, gondolatai és megbecsülő figyelme áramában úszva kísérték ... A vonzásába tapadók valamennyien tudták: páratlan szellemi fejedelem udvarának lettek családtagijai”. ' . A száz esztendeje Budapesten született művészettörténész, művészetfilozófus a legkiválóbb nevelők .sorába tartozott, noha rövid ideig taníthatott katedráról. A szellemi értékeket megbecsülő Tanácsköztársaság hónapjaiban nevezték ki egyetemi tanárrá, majd a felszabadulás után tartha-* tott egyetemi 'előadásokat, amíg a dogmatikust művelődéspolitika el nem hallgattatta. Van-e műszer annak kimutatására, hogy hányán melegedtek az Eötvös- kollégiumban egyénisége ‘ sugárzásában? Hivatalos megbízatás nélkül is tanított egész életében. Ilyen adakozónak született. Saját magát is a tudásvágy ösztönözte újabb és újabb szellemi vállalkozásokra.-Már a Nyugat közölte művészeti írásait, amikor 'elhatározta: Franciaországiban tájékozódik az -újabb művészeti irányzatokról. Éveket töltött Párizsban, majd Firenzében ólt. A helyszínen tanulmányozta r áz angol művészetet, majd —- az első világháború előtt — Rómába költözött. Idehaza megélhetés után kellett néznie és falusi református pap rokona példájára teológiát tanult Különböző beosztásokban dolgozott. 1922-iben költözött Bajára. Major Máténak Is föltűnt a Deák Ferenc utcában sétálgató lelkész-tudós. „Nyúlánk, szép fiatal férfi volt, kissé vöröses Krisztus-szakállal, ha tudtam volna, hogy kicsoda, talán prédikációira is eljártaim volna. Vajon milyen egyházi szónoklatokat tarthatott egy művelt és okos ember, a katedrájáról kommunista volta miatt kiebnudalt egyetemi tanár?" Dr. Szántó Kálmán a Magyar Nemzet hasábjain idézte Fülep bajai éveit. „Hogy milyen nagy szellem volt Fülep Lajos, azt a jámbor református hívek egyszerűen föl sem foghatták. A kissé sápadt arcú, nemes arcvonású szakállas, szuggesztív. tekintetű, akkor még 37 éves Fülep Lajosról csak a legműveltebb családokban tudták, hogy „nemcsak pap, hanem egyúttal író is és nagy tudós Is, aki több nyelven ír és beszél.” Lelkészi kötele'zettségeinek ellátása melléit maradt ideje tudományos munkára. Itt fejezte be fő művét, a Magyar művészet című alapvető monográfiát. (Budapesten, 1923-iban adták ki.) Baján írta Műkedvelők -bővedije című tanulmányát, a sokáig kéziratként heverő Művészet és vl• Fülep Lajos Iágnézet-et, a Diákvilág egyik 1925-ös számában olvasható A' mai művészet válságá-t. Keleti Artúrról és Lesznai Annáról a Nyugat-ban emlékezett meg. Többször méltatta a kecskeméti származású történész-műfordító író Révay József munkásságát. Hasznos éveiket tudott maga , mögött, amikor 1927-ben egy Baranya megyei kis faluban tele- ' pedett meg. \ Itt „kevesebb volt a reprezentáció”, jobban gazdálkodhatott idejével. Személyesen, a nép sorsát tanulmányozva döb- sbent rá „á magyar jelen szörnyű képére”, harcolt a falu becsületéért, a nemzet megmaradásáért. ELszörnyedve látta napról napra: a vezetők nem ismerik az országot. A felszabadulás után az Akadémia tagijává választott, Kos- suth-díjjal elismert tudós méltó feladatokban gyűmölcsöztethette páratlan felkészültségét. Szerkesztésében jelent meg a Magyar- országi művészet története. Születésének évfordulóján közölt cikke is népművelői hevületét, kristálytiszta logikáját tanúsítja. Az írás katalógusi elő-, szóként, 1927 januári keltezéssel látott napvilágot., Heltai Nándor Előszó a Nemzeti Szalon harmadik bajai kiállításához Ha az alkalmi hangverseny- látogató hangos kifakadást adna azon véleményének, hogy a cigány muzsikája a kávéházban bizony többet ér, gúnykacajjal felelnének neki, és senki se sajnálná megszégyenítését. És nem akadna, aki mondaná — mint olyan gyakran szokás — hogy „elvégre ez egyéni vélemény”, s más véleményét is „tiszteletben kell tartani". Egyszerűen azt mondanák rá. ez nem vélemény, hanem tudatlanság, és hozzá nem értés. Ha a képzőművészeti alkotások, képek vagy szobrok előtt mond ítéletet, aki hiva- tottságát mivel se bizonyította, azon nem szokás fennakadni? Az általános vélemény, mely az első esetet éppen olyan ter- , mészetesnek tartja, mint a másodikat, a maga módján meg is okolja, miért Azért, mert a zenéhez csak az szólhat hozzá, aki maga is zenél, vagy foglalkozik zenei dolgokkal. De a képhez? Hát nem tudja-e megítélni bárki, jó-e a kép. mely teszem erdőt, vagy lovat „ábrázol”, amikor erdőt meg lovat mindenki látott. s igy megállapíthatja, a festő „jól csinélta-e”? S ha az ítéletek netán mégse egyeznek. „ízlés dolga”, amit mindenkinél tisztelni Illik- A zene tehát a heveseké, a zenével foglalkozóké, hozzáértőké. a kép mindenkié. Az igazság, mint nagyon gyakran, az általános véleménnyel ellentétes póluson van. Az ugyan tény. hogy a zené. hez „érteni” kell. Mert a zene nem „ábrázol”, hanem a maga nyelvén fejez ki olyat. ;unit mással, mint zenével, nem is lehet. A kép? Nos a kép se az erdőt vagy lovat „ábrázolja” mert hiszen akkor leghivatot- tabb szakértője az erdész lenne, vagy az állatorvos és a huszár és így tovább. Amit a kép ,;ábrázol”. ahhoz az erdő vagy ló csak alkalom, semmi több — az, ami a képen, látható. már elvált a valóságos erdőtől és lótól, önálló, öntörvényű, öncélú alkotás, mely ugyancsak a maga nyelvén mondja el a maga ■*— másként elmondhatatlan — mondanivalóját. akárcsak a zene. Csak aki tud a nyélvén. s mondanivalóját fölfogni képes, az „ért” hozzá igazán. S ma a helyzet az. hogy míg azt hisszük, a zenéhez kevesen értenek, a képhez mindenki; épp ellenkezőleg, a zenéhez aránylag sokan értenek. a képhez meg nagyon ke. vesen. Miért? Zenét aránylag sok ember tanul 'már egészen kis korától fogva, s ha némi érzéke is van hozzá, megvan számára a lehetőség hozzáér, tésének és ízlésének művelésére; viszont a képzőművészetet a mai helytelen nevelés következtében, idejekorán nem ismeri meg. nemcsak gyakorlatilag nem, ami szükségtelen is. de semmiképpen se. és tisztára a véletlentől függ. hogy mit lát. milyen műveket és milyen szemmel nézi őket. Visszás és káros állapot ez. Káros nemcsak a művészetre s művészekre — ezt szók-: ták ugyan leginkább emlegetni —, hanem a közönségre is. A képzőművészet alkotásaiban szépség s gyönyörűség található, az a fajta, ami sehol másutt; aki nélküle él, nagy kincset veszít el. annyival szegényebb. Gyakran kell látnunk őket. elmélyednünk bennük, lehetőleg együtt élnünk velük. — mint a zenét kedvelőnek, gyakran játszania, vagy .legalább zenét hallgatnia —. s akkor a kép és szobor fokról fokra megnyitja előttünk igazi, sajátos valóját. Vidéki városban, mint Baja. ahol nincsenek múzeumok. mikbe bármikor be lehet menni, különösen meg kellene ragadnunk minden alkalmat, amikor jó képeket és szobrokat láthatunk. Nemcsak a művészeknek használunk vele, elsősorban magunknak. Az eddigi tapasztalatok alapján méltán tételezi föl Baja városa művelt közönségéről, hogy él ezzel a most. .kínálkozó alkalommal, és nem feleiti el azt se. mennyi fáradozás és áldozat eredménye az — városunkban immár a harmadik a Nemzeti Szalon részéről. GYŐZÖTT AZ ÉSSZERŰSÉG Felújították ^ ' a kunszentmiklósi Tóth-kúriát A legszebb öreg udvarházak között tartották számon a kunszentmiklósi Tótty-kúriát. Mit adna sok nagyközség egy ilyen építészeti emlékért! Hajszál híján csiaiknem lebontották. Csupán az emlékén merenghetnénk és a felelősségrevonást követelhetnénk, ha nincs egy helyi polgár, aki nem adta fel a már-már reménytelen küzdelmet. A bontási engedély aláírása után riasztotta Varga Domokos írót és a megyei műemlékvédelmet. A közvélemény nyomására és a megyei tanács vezetőinek beavatkozására az utolsó pillanatban álljt parancsoltak a bontócsákányoknak. (Tekintsük merő véletlennek, hogy a helyi tanács eléggé átlátszó indokkal szabálysértési bírsággal büntette a bejelentőt? Azon a címen, amiért őt elmarasztalták, számtalan kunszenti miklósi polgárnak . küldhették volna szabálysértési eljárásra idézőt.) Az egykori kun városból elszármazott író cikke, az Űj Tükör riportja, lapunk közleménye sem mentette volna meg a történelmi emlékekben gazdag épületet, ha nem intézkedik azonnal dr. Gajdócsd István. • a megyei tanács elnöke, és ha az Észak- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat nem ajánlja fel segítségét. Ismeretes: csak a hasznosított műemléképületek megóvását tekinthetjük megnyugtatónak. A vízmű vállalatnak köszönhető, hogy sikerült új- feladatot találni a klasszicista kúriának. Üzemvitelit épületként szolgálja most a ráfordított milliókat. A Farkas Gábor Ybl-díjas építész tervei szerint felújított épület immár egyik ékessége Kun- szentmiklósnak. Ahol. s ameny- nyire lehetett, visszaállították az eredeti állapotokat. A telket oszlopos, kovácsolt vasrácsos kerítéssel vették körül. Az épület tengelyében — a tomácfeljárati lépcsővel szemben — egy nagyméretű, háromosztású kapu látható. Az épülethez méltó módon rendezték a környezetet. A kunszentmiklósi Tóth-kúria ügye tanulságos példa: mindent meg kell tenni meglevő értékeink megmentéséért műemlékekben * szegény megyénkben. Érdemes! H. N. 0 Emléktábla hívja fel a figyelmet az épület első tulajdonosaira, a a város és a szabadságharc történetéből is ismert Virágh család tagjaira. (Méhes! Éva felvétele) KÖNYVESPOLC Hja Ehrenburg Moszkvai sikátora VATHY ZSUZSA: Téli utazás ,*,... Mindenütt sötét az ember dolga, de fehér, világos, vakító fényes az öröm, amely lelkében fészkel”, — írja a Nemzetközi Lenin-hókedíjjial kitüntetett Éhrenlburg. Párizsi emigrációja idején keltek e sorok, mint ahogy a Moszkvai sikátor című regénye is. A ’ moszkvai cári börtönök helyett több alkotótársa is Ehren- burg útját választotta. Így az irodalom és máS művészetek olyan jeles képviselőivel találkozhatott távol a hazájától, mint az olasz A. Modigliani, a spanyol Picasso, továbbá Tolsztoj, Valósin, Balmont, Lunacsairszkij. Lenin párizsi lakásán is gyakori vendig volt. Részben az itteni élmények, benyomásaik, ítéletalkotások hatására írta meg 1926-ban e művét. A Moszkva utcáin kavargó élet, tarka forgatagának nagyon is éietihű bemutatása során, éppen az ábrázolás módjával, mikéntjével, a helyzet- és életképek „festésénél” alkalmazott színek, az életszituációk, sorshely- z'etek megválasztásával kemény, könyörtelen kritikát mond koráról. Az effajta írói álláspont mögött szüntelenül ott motivál a haza jobb sorsáért érzett aggodalom, az otthon töltött évtizedek szívbamaró emléke, a hazáiban végzett tevékenység. Ugyan hogy lenne képes Ehrenburg megfeledkezni azokról .a gyermekekről, akiket annak idején a kijevi tanács bízott rá, hogy (mivel nehezen kezelhetője és bűnöző hajlamúak) „faragjon” belőlük embert? Művében > a következőképpen válik esztétikai „anyaggá” ez a korábbi élménye: „ ... a gyerekhad sárga, ráncos arcocskái rózsásra váltak, a hó csillogott, az asszony$zívek feldobogtak és a Moszkva folyótól fel a Szmo- lenszki piacig, mint könnyű szellő, egyszerű, nagy emberi boldogság'repült végig”. Moszkvától távol, hol „még a szavát is elfelejti az ember” a lét sokrétű kérdéseim töpreng, így azon, hogy „szabad a más kínjából kipréselni a magunk kis boldogságát?” A hazánkban egyszer már (1929-ben) megjelenít alkotás betekintést enged a húszas évek Moszkvájának ellentmondástól korántsem mentes világába, s közben arra kiésztet, hogy elgondolkodjunk a lét nagyobb, egyetemes kérdésein. Ebben a fordítói Görög Imre nyújt nagy Segítséget. (Európa, Bp., 1984.) Magoosa László hideg estén fázósan topogtunk a sínek mellett. Hosszabb várakozásra készülünk föl. de a ködből hirtelen fények válnak ki. az expresszvonat késés nélkül megérkezik. A kivilágított kocsik csaknem üresek, de mi, akik ezen az állomáson fölszállunk. valamennyien egy fülkébe kerülünk. Hét ember, egymás mellett, egymással szemben, néhány órára összezárva. óvatosan megnézzük egymást. Belül, az ablaknál fér fi a feleségével, és öt-hat éves kislányukkal. Mellettük fiatalember, diáli1 forrna. Velük szemben elegáns, fiatal nő. egy harminc év körüli fé¥fi. Leqszélről én. Az expresszvonat rohan az Alföldön. Kinn.sötét van és hideg, benn melea és biztonság. Rakodás. zörgés, mocorgás, ki-ki elhelyezkedik, és mintha óra ütne. csattognak a. kerekek. A család tagjai egymással Vannak elfoglalva, a szülők aggályosán és túlbuzgón a gyerekkel foglalkoznak. A lányka kistermetű, vékony, arca. tekintete koraérett. Tornász, artista, talán balett-táncos? Nincs rá komoly okom, hogy ezt feltételezzem. mégsem meny ki a fejemből. A kislány ugrál, nevetgél, mikor elfárad, anyja ölébe teszi a fejét, szomorúan maga elé néz. A diák, aki melettünk ül, göndör hajú. vidám tekintetű. Kis bajusszal öregbíti magát, de legföljebb húszéves lehet. Nyitott könyv van a térdén szem-e még akkor is nevet, amikor olvas. A fiatal nő ritka jelenjén derékig érő hajában a mézsárgától az aranybarnáig minden árnyalat megtalálható. Nézzük, bá. muljuk ezt a különös szinpompát, fénye valamennyiünkre rávetül. Ki lehet? Vidéki színésznő? Talátn színésznőjelölt? Halkan fölsőhajt, kinyitja könyvét olvasni kezd. Francia nyelvkönyv. talán mégsem színésznő? A mellette és mellettem ülő fiatalember — ha oldalt nézek, csizmája orrát és hosszú, keskeny ujjait látom — tüntetőén elkülöníti magát tőlünk. Színes ■ magazinba mélyed, mintegy védekezőén tartja maga elé. A bal oldalán ülő lánytól, aki olyan szép, mint egy királylány, finnyásan elhúzódik. Kalauz jön. A fiatalember föláll, lecsapja újságját, jegyét előveszi. némán szitkozódik. Kire dühös? A kalauzra? Ránk? A vasútra? A kalauznő valóban leverő. Nem annyiba csúnya, inkább elszomorító. Álla hátracsúszik, ajkát, mintha nem lennének fogai, beharapja, és bőrében, pórusaiban húszéves boldogtalanság. A ciklámen színű ripszszalag, amit tányérsapkájára tűzött, mintha gúnyolódna rajta. Kilyukasztja a jegyeket, és hangtalanul, mint az árnyék, eltűnik. — Leejtetted— mondja a kislány cérnahangon, és a mellettem ülő fiatalemberre néz. — Az a lábához bámul, ahova a kislány mutat, és amikor látja, hogy a papír a földön nem az ő jegye, hanem csak egy fecni, szó nélkül kinéz az ablakon. A vonat erőlködés nélkül kattog, és bár nyílt pályán, teljes sebességgel megyünk, mégis érezzük. hogy állomás felé közeledünk. A fiatalember, a mellettem ülő. összecsukja színes magazinját, tekintetét körülhordozza útitársain. A kislány apján, akinek gyerekes vonásai most kezdenek megkeményedni, és igy lesz gyerekből rögtön koros férfi, a kislány anyján, a széphajú lányon, a diákon, aki mintha Csokonai iskolatársa volna, és végül raj. tam. Becsukja szemét, kinyitja, megint becsukja, és mintha elkeserítő látvány lennénk, lebigy- gyeszti száját. „Ti senkik" mondja ez a tekintet. „ti felejthető példányai az emberiségnek. Ti bárkivel fölcserélhető. bármivel helyettesíthető, arc nélküli senkik”. Keskeny száját összeszorítja, arcát egy- kedvűre igazítja, majd fölveszi sastollal tömött kabátját, és mikor a vonat lassít, kilép a fülkéből. Az ajtót nyitva hagyja, nem méltat köszönésre senkit. Most, hogy leszállt. fölállok. 9 utánanézek. Arcát mintha már * láttam volna, mozdulatait is mintha sokaktól tanulná, lépései, tüntetőén hanyag járása, még lélegzetvétele is ismerős. Megy a ködben. pipaszár lába világfájdalom. sastollakkal degeszre tömött dzsekijében ügyetlenül ugrál. Hogy minél hamarabb elfelejtsem, a gyerekekre gondolok. „Majd csak összetalálkozik velük — gondolom kárörvendve —. egyszer majd csak összehozza, őket a véletlen”. A három gyerekkel. a három szurtos ördöggel az állomáson találkoztam, a büfé előtt, álltak, várták, hogy rájuk kerüljön a sor. — Mit kérsz? — kérdezte a legnagyobb a legkisebbet.' — Szendvicset — mondta a kicsi. aki legelöl állt. A legnagyobb, akinél hármójuk pénze volt. megrökönyödve nézett rá. — Micsodát? — Szendvicset — mondta a gyerek eltökélten. Feszült csönd lett, majd a középső, inkább békítőén, mint haragosan megszólalt. — Ez már úriember. Ennek már szendvics kell. Kapott-e szendvicset', vagy nem. nem tudom, de amíg a vonat megérkezett, ott kergetőztek. rohangáltak az állpmáson. Valami dobálós játékot találtak ki. és ordítoztak is hozzá, mint az ördögök. Remélem, egyszer majd összetalálkoznak a sastollassal, és öt tS megtanítják. Ha játszani nem is, mert arra születni kell, legalább köszönni. I
