Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-22 / 17. szám

1985. Január 22. (ft PETŐFI KÉPE ® T SPORT* SPORT - SPORT asztalitenisz ^ Spdrtdcus és Luczkó Tdmás Mii prw'PTik" KOMEP a „mumus ?? HOGYAN TOTÓ Nem is olyan légen még gyakorta érkeztek röp- ilabda-szakemberek Tatabányáról Kecskemétre. Jö­vetelük célja nem más, minit a „hírős város” dinami­kusan fejlődő röplabdasportjának tanulmányozása, az utánpótJlás-ne v élés intézményrendszerének a fel- térképezése volt. Beregszászi Szabolcs és Dunszt Ferenc készséggel állt a tanulni vágyó vendégek rendelkezésére, akik — ez utólag 'bebizonyosodott — nagyon jó „diáknak” bizonyultak. A kecskemétihez hasonló sportiskolái rendszert alakítottak ki Tata­bányán, s az eredmények hamar jelentkeztek. Je­lenleg pedig ott 'tart a dolog, hogy utánpótlásszinten a KSC legnagyobb vetéflytársa a Komép .lett. . Be keld ismerni, hogy gyakran jobbnak is bizonyul a kélk-fehérek hasonló korú gárdájánál. A hét végén Veszprémben a junior együttesek mérkőztek az úgynevezett „keresztjátszáson”. A tét a bajnokság legjobb négy együttese közé kerülés volt. A Komép és a KSC is biztosain győzte le vala­mennyi ellenfelét, s amikor 'kettejük összecsapásán na került sor, már eldőlt, 'hogy ők jutnak tovább a csoportból. A tatabányaiak kezdtek jobban. Az első . két játszmáit 15:il3 arányban megnyerték. A harmadik játékrészben 9:0-ra, majd 14:9-re vezettek, amikor nagyot' fordult a kocka. Karagics Mátyás csapata ,/negrázta magát”, s 16-:14-re fordított és nyert. A folytatásban is a kecskemétieknek állt a zászló, mert a következő játszmában. 15:T3-ra győzték le a Komép-et. Következett a mindent eldöntő ötödik játékrész. Kiderült, hogy a tatabányaiak bírják jobban, a ki­élezett küzdelmet, s ekkor ismét felülkerekedtek. Am akik látták az összecsapást, egyöntetűen vall­ják, hogy bármelyik csapat az élen „futhat be” a bajnokság végén, hiszen, ez a mérkőzés semmit sem döntött még el. Az 1—4. helyért játszó együttesek mindegyike körmérkőzéses tornát rendez, s az eze­ken 'legjobbnak bizonyuló gárda veheti át a bajnoki aranyérmet. A KSC junior röplábdázói a fejükbe vették, hogy „legalább” olyan eredményt érnek el, mint az el­múlt idényben. Persze ebhez még annyi kiegészí­tés hozzátartozik, hogy a kék-fehéreik a bajnoki cím védői... Közönségtoborzó rangadó A Videoton elleni férfi kosárlabda-rangadó előtt Rezák László edző nem volt túlságosan bizakodó. — Akár nyerünk, akár (vesztünk, biztos, hogy nagy taktikai csata lesz, ami nem jár mindig együtt. a szép játékkal — vélekedett a szakvezető. Véleménye nem vélt kifejezetten nézőcsalogató, ám a szurkolók másként gondolták, mert a B cso­port rangadójára -csaknem megtelt a Városi Sport­csarnok, s olykor már a régi nagy csaták hangulatá­ból is érezni lehetett valamit. A KSC edzője kitűnő jósnak bizonyult. Nagy volt a taktikázás, már a labda feldobása előtt is. Guóth Iván,1 a fehérvár iák szakvezetője, élve a szabályok adta lehetőséggel, természetesen azt a palánkot vá­lasztotta, amelyikre a KSC szokott kezdeni. Más kécdós» hogy .ez a .húzás” most visszafelé sült ej,, mert a kecskeméti csapat így a második félidőben^ tehát a játék kritikus időszakábanívkapta a kedvelt térfelet. Az első játékrészben a védekezés volt a fő feladat. Felföldi (ragyogóan- fogta a fehérváriak len­gyel „vendégmunkását”, aki pedig 30 pontra van betervezve, de vasárnap a 13-nak is örült. Rezák ed­zőnek az irányító poszton voltak gondjai, Horváth betegen, Radovics alig gyógyultan vállalta a játé­kot. Viszont a csapat nagyon fegyelmezetten és jói küzdött, és a várakozással szemben a második fél­időben már látványos volt a játék. — Az volt a kérdés — mondta a mérkőzés után Rezák edző —, hogy melyik csapat tudja rákénysze­ríteni játékstílusát a másikra. Azért is támadtunk ki egész pályára, hogy -lassítsuk a Videoton precíz, kidolgozott támadásépíitését. Többnyire sikerüA is, mert nem tudtak felállni a védelmünk ellen. Ro­hanni pedig mi tudunk jobban. TÖRTÉNT? • Győzelem! Orom a lefújás pillanatában a KSC kispadján. (Várkonyi László felvétele) Így is val-t! Az elcsípett átadásokból és a lepat­tanó labdákból indított gyors támadásokból már 15 pont volt a 'KSC előnye, s amikor egy ilyen indítás után Veress Kornél látványos „zsákolással” vágta gyűrűbe a labdát, érezni lehetett, hogy az elleniét létekben már feladta. Igaz, az utolsó pillanatig el­szántan küzdött: Közönségtoborzó volt ez a rangadó — a javából* NB I. FÉRFIAK Az A csoport állása 1. Bp. Honvéd 11 2 1251— 991 24 2. MAFC 9 4 1211—1070 22 3. ZTE 9 4 1065—1030 22 4. Körmend 9 4 1123—1079 22 5. Baja 8 5 1070—1050 21 6. Csepel 8 S 1171—1150 21 7. Tungsram 4 9 1085—1145 17 8. Szeged 3 10 1085—1145 16 9. Pécs 2 11 987—1127 15 10. Oroszlány 2 11 935—1063 15 A B csoport állása 1. KSC 12 1 1120— 902 25 2. Videoton 11 2 1008— 846 24 3. BSE 9 4 1096—1022 22 4. SÁÉV 8 5 1084—1032 21 5. Ganz-MÁVAG 6 7 1091—1036 1» 6. Sopron- • 6 7 1141—1122 19 ’TTÁRÉpítök wístti/Jj 8 1029—1063 18 8. Bakony Vegyész 5 8 1011—1097 18 9. Nyíregyháza 2 11 1004—1163 15 10. TFSE 1 12 958—1212 14 NŐK Az A csoport 1. Tungsram állása 13 1152— 710 26 2. BSE 12 1 1093— 715 25 3. MTK-VM 10 3 928— 815 23 4. Pécs 7 6 916— 874 20 5. TFSE 6 7 859— 964 19 6. BEAC 6 7 908— 997 19 7. Bp. Spartacus 6 7 924— 947 19 8. KSC 3 10 865—1095 16 9. Szeged 2 11 735— 958 15 10. Szekszárd — 13 705—1015 13 Száz kilométer Japán kislány a Vörös Hadsereg nyomában bravúrja az NSZK együttese Idei első válogatott mérkőzését játssza szerdán a kecskeméti Vá_ rosi Sportcsarnokban a magyar csapat, az ellenfél az NSZK együt­tese. A Szuper Uga-tálálkozóra kedden délután érkeznek á ven-: dégek. s amint a DPA-hírügynök- ség jelentette, a 'három 'játékos közül kettő tizenéves, s csak Wosik tartozik a rutinos szerep­lőik közé. — Akármilyen összeállításban szerepelnénk a magyarok, ellen, nem lenne esélyünk , — mondta Eberhard Schöler, az egykori vi­lágbajnoki ezüstérmes jelenleg Szövetségi vezető. — Ezért dön­töttünk úgy. hogy lehetőséget adunk két fiatalnak, hadd ismer­kedjenek a Szuper Liga légköré­vel, és az általunk mindig nagyra értélkelt, magyar játékosokkal. A vendég játékosok: Rali Wo- si'k. 26 éves. a Borussia Düssel­dorf csapatának a tagja, az NSZK., ranglista 4. helyezettje. Wosik a szerdai Szuper-Liga-.mérkőzés után Budapesten marad, és pén­teken klubcsapatával BEK-elő. döntőt játszik a BVSC ellen. Jörg Rosskopf 15 esztendős, az utóbbi évek egyik legnagyobb reménységének tartják. Az NSZK ranglistáján még nincs az első tíz közöft. ugyanígy nem találha­tó meg a kontinens legjobb fia­taljainak a mezőnyében sem. mégis bizalmat kapott. Katja Nolten. a DSC Kaiser­berg 14 éves versenyzője, a nyu­gatnémet játékosok között a nyol­cadik. az európai serdülő ranglis­tán a harmadik helyet foglalja el. Rendkívül tehetséges játékos, ilyen fiatal »oortoló még nem sze­repelt az NSZK válogatottjában. * A magyarok a vasárnap véget ért Budapest-bajnokság* után sem pihen­tek, edzettek, s a befejező gyakorlá­sokra Kecskeméten ikerül sor. A vég­leges csapat ki jelölése még nem tör­tént meg a szakvezetők kedden is­mertetik az asztalhoz állók névsorát. X A Magyar Lovas Szövetség a közelmúltban arról értesítette az Orgoványi Tsz SK-t, hogy ver­senyzője, Szabó Erika múlt évi teljesítménye alapján a harma­dik helyen áll az országos kettes­fogathajtó rangsorban. Eredmé­nye alapján első osztályú sporto­ló lett. X A karate AL Style szakág­ban nagyszerű kecskeméti siker született. Az országos serdülőbaj­nokság 48 kg-os súlycsoportjában —- 38 induló között — országos bajnokságot nyert Újszászi Ká­roly, a Szigma SE versenyzője (edzője: Gál Zoltán). X Csőm István nemzetközi nagymester indulhat a világbaj­noki zónaközi versenyen, miután három játszma ntán 2,5:0,5 ará­nyú vezetést szerzett a kecske­méti Grószpéter Attila nemzetkö­zi mester ellen, így az utolsó mérkőzést már nem is kellett le­játszania a két sakkozónak. ÍX A Magyar Súlyemelő Szövet­ség értékelte az elmúlt év ered­ményei alapján az ország 45 szakosztályának munkáját Kel­lemes meglepetésre a Kecskeméti Spartacus a 31. helyről feljött az előkelő 9-re. A kecskemétieket csak a legnagyobb hazai egyesü­letek előzik meg. A nemzetközi versenyek alapján még kedve­zőbb a kép. Messzi István jó tel­jesítményével a Sp&rtacus az ötö­dik helyen áll. Ha ezeket az ered­ményeket az idén is sikerülne megismételni, akkor a kecske­A megyei asztalitenisz-szövet­ség az elmúlt hét végén Kecske­méten rendezte meg Bács-Kiskun megye 1985. évi utánpótlás egyé- >ni és páros bajnokságát. A verse­nyen 11 egyesület több mint két­száz versenyzője állt asztalhoz, csupán a dávodi versenyzők ma­radták távol. A lányok, paQ a. Kecskeméti Spartacus versenyzői szerepeltek a legeredményeseb­ben, míg a fiúknál — Laczkó Ta­más révén, aki három első és egy harmadik helyet szerzett — a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK volt a legjobb. Eredmények, újonc leány egyes: 1. Zolnai Ildikó, 2. Érti Blanka, 3. Kovács Júlia és Véber Edit (mind Kuniszentmikilós). Újonc fiú egyes: 1. Laczkó Tamás (Kkfbázi Lenin Tsz SK), 2. Somodi Zsolt (Kecs­keméti Spartacus), 3. Katczen- bach Tamás és Kugelmann Péter (Soltvadikerti TE). Serdülő leány egyes: 1. Barna Mariann (Kecske­méti Spartacus), 2. Nyúl Réka (Kecskeméti Spartacus), 3. Feke­te Dóra és Zolnai Ildikó (mind­kettő Kunszentmikílós). Serdülő fiú egyes: 1. Laciké Tamás (Kkfházi Lenin Tsz SK). 2. Font Gusztáv (Soltvad'kerti TE). 3. Váczi Zoltán (Kecskeméti Spar­tacus) és Gáspár Pál (Soiltvadker- ti TE). Serdülő leány páros: 1. Barna Mariann, Nyúl Réka (Krné- ti Spartacus), 2. Gerencsér Ani­ta, Érti Blanka (Kunszentmiklós), 3. Eszes Erika, Pálffy Andrea (Kecskeméti Spartacus) és Feke­A Sportfogadási és Lottó Igaz. gatóság közlése szerint a 3. foga­dási héten 13 és 13 plusz 1 talá- latos szelvény az elmaradt mér­kőzések miatt nem volt. A nye­remények a nyereményilleték le­vonása után a következők: 12 találatos szelvény 1128 dib, nyereményük egyenként 5785 FtL 11 találatos szelvény 19 300 db, nyereményük egyenként 135 Ft; méti súlyemelők kiérdemelnék a B-kategóriás minősítést. X A kiskunhalasi Városi Ta­nács V. B. Testnevelési és Sport­felügyelősége labdarúgó- és kézi­labda-szakszövetsége játékvezetői tanfolyamot indít mindkét sport­ágban. Jelentkezni lehet szemé­lyesen vagy írásban a sportfel­ügyelőségen (Thorma J. u. 2.). X Az idénynyitó fedettpályás atlétikai versenyen az Olimpiai Csarnokban Havas Endre a KSC vágtázója 60 m-en állt rajthoz és 6.84 eredménnyel második lett a 6.82 idővel győztes hevesi Nagy István mögött. X A KSC férfi rőplabdacsapata január 26—27-én Szegeden a DÉLÉP Kupa nemzetközi röplab­datornán vesz részt. Az indulók közt van a jugoszláv Vojvodina, egy NSZK-bell együttes, valamint az C. Dózsa, Bp. Honvéd, a KSC és a vendéglátó DÉLÉP SC NB I-es gárdája. X A Wijk-Aam-Zee-i nemzet­közi sakkverseny harmadik for­dulójában Portisch Lajos a.holt­versenyben élen álló angol Jó- náthán Nunn-nal mérkőzött, és fél pontot szerzett. A másik él­lovas, a holland Timman meg­osztozott a pontokon honfitársá­val. Ligterinkkel. a svájci Korcs- noj pedig legyőzte a holland Ree-t. Az élen Timman és Nunn áll 2.5—2,5 ponttal. Korcsnojnak 2' DOntja van, Portisch Lajos a 14 tagú mezőnv második felében foglal helyet 1 pontjával és 1 függőjével. te Dóra, Zolnai Ildikó (Kun- szentmiklós). Serdülő fiú páros: 1. LacZkó Tamás, Gillich Zsolt .(Kkflházi Lenin Tsz SK, Kalo­csa), 2. Gáspár Pál, Font Gusz­táv (Soltvadkerti TE), 3. Kugel- manni Péter, Katczenibach Tamás (Saltvadkert) és Váczi Zoltán, Somodi Zsolt (Kecskeméti Spar­tacus). Ifjúsági leány egyes: 1. Gaál Dóra, 2. Barna Mariann, 3. Nyúl Réka, Horváth Andrea (mind: Kecskeméti Spartacus). Ifjúsági fiú egyes: 1. Buda László (Énsekcsainád'), 2. Varga Attila (Lajosmizse), 3. Béniké János (Kecskeméti Spartacus), Matyus Zoltán (Soltvadkert). Ifjúsági le­ány páros: 1.' Gaál Dóra, Barna Mariann (Kecskeméti Spartacus), 2. Nyúl Réka, Horváth Andrea (Kecskeméti Spartacus), 3. Fekete Dóra, Horváth Angéla ('Kunszent­miklós — Kalocsa), Entl Anita Gerencsér. Anita (Kunszent­miklós). Ifjúsági fiú . páros: l. Berke János, Sinka Gyu­la (Kecskeméti Spartacus), 2. Laczkó Tamás, Varga Attila (Kkfházi Lenin Tsz SK, Lajosmi­zse), 3. Mátyus Zoltán, Gáspár Pál (Soltvadkert) és Reibl Lász­ló, Jaubik István (Kerekegyháza). Ifjúsági vegyespáros: 1. Benke János, Barna Mariann (Kecske­méti Spartacus), 2. Sinka Gyuüa, Gaál Dóra (Krínéti Spartacus), 3. Varga Attila, Gerencsér Anita (Lajosmizse, Kunszentmiklós) és Gillich Zsolt, Horváth Angéla (Kalocsa). a 10 találatos szelvények szá­ma 132 350 db, nyereményük 30 Ft. A közölt adatok nem véglege­sek. (MTI) Bergerud nyerte a nagysáncugrást Tovább tart az észaiki sporto­lók sikersorozata a seefaldi 35. északi síelő 'Világbajnokságon,. A vasárnap megrendezett 90 .m-es. síugrás eredményhirdetésekor is­mét bárom északi sportoló állha­tott a dobogóra. A győzelmet a norvég Per Bergerud szerezte meg. A norvég sportoló már az előző sorozat után 110 m-es ugrá­sával az élre állt. (Egyébként ez volt a legjobb teljesítmény a nap folyamán.) A második sorozatban ugyan „csak” 106 m-re repült, de 224i2 ponttal így is övé lett az aranyérem. A világ- és olimpiai bajnok finn Nykänennek ezúttal meg 'kellett elégednie a bronzérem­mel, egyébként már az első soro­zat után is a harmadik helyen állt. A legnagyobb 'esélyesnek tar­tott NDK-beli Jens Weissflog a 9. helyen végzett, 104 és 107 m-es ugrása csak ehhez a szerény he­lyezésihez volt elegendő. Nagysánc ugrás, világbajnok: Per Bergerud (norvég) 224,2 pont, (ilO, 106 méter), 2. Jari Puikko- nen (finn) 223,0 (108, 107,5), 3* Matti Nykänen (finn) 221,7 (108, 108). Az éremtáblázat négy verseny- szám után: >» 1 1 a p 1 1 u J5 1. Norvégia 2 2 1 2. Svédország 1 — — NSZK 1 — — 3. Finnország 2 3 Az ausztriai Seefeldbem az északi sí'Világbajnakság hétfői egyetlen versenyszámában, a nőd 5 km-es sífutásban a norvég Anette Boe győzött a finni Kir- vesniemi-Hämälainen és a nor­vég Nykkelmo előtt. Ülést tartott a Magyar Termé­szetibarát Szövetség intéző bi­zottsága. Áttekintették az elmúlt négy év természetjáró mozgal­mának eredményeit, gondjait. Jó­váhagyták idei tervüket és módo­sították, korszerűsítették a húsz éve meghirdetett „100 kilométer a Vörös Hadsereg nyomában” túramozgalmat. A túramozgalomban minden­ki részt véhét. A teljesítés felté­tele, hogy a résztvevők túráik összesített eredményeivel gyalo­gosan' elérjék a 100 ikm-es, vagy egyéb módon az ezzel egyenérté­kű távot és közben túraniapan- ként legalább egy olyan helyet keressenek fel, ahol felszabadító harcok folytak, illetve ahol szov­jet hősi emlékművök, szovjet ka­tonai temetők, felszabadulási em­lékhelyük vannak. A túrákat szer­vezett keretek között kell lebo­nyolítani. Szervezhetik termé­szetjáró-szakosztályok, vagy egyéb állami, társadalmi, szövet­kezeti szervek, szocialista brigá- ddk. 'A túramozgalom igazolólapjai beszerezhetők (utánvéttel is) a Magyar Természetbarát Szövet­ségnél (Budapest VI., Bajcsy-Zsi­linszky út 31. II. 3.). Ara 2 forint. A túra teljesítőinek térítésmen­tesen jelvényt adnak. Akik 1985- ben, felszabadulásunk 40. évében teljesítik, a jelvény mellé emlék­lapot is kapnak . Alighanem „világrekordnak" ni- rrutó (bravúrt ért el a Japán Kodzsi- nn Jajamo egy vasárnapi manilal maratoni futóversenyen, Mée ha nem ti időeredményével lőtt világelső» hanem azzal a páratlannak számító teljesítményével, hogy hétéves kis­lány létére végigfutotta a több mink át kilométeres távot. A másodosztályos kisiskolás a kö­zönség kedvence volt. a tömeg egy emberként szurkon neki. s szakadat­lan „ganbare", azaz „tarts ki” buz­dításokkal sarkallta. S ott volt mel­lette mindvégig édesanyja In, aM kislánya kedvéért a starttól a cétie végigbiciklizte n maratoni távot. A kis Jajamo állítólag egy kicsit mégis búslakodott, mert tizenhárom perccel elmaradt a remélt Időered­ménytől. Saját bevallása szerint ugyanis az otthoni edzéseken már Jobb Időt ti futott. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.10: Idősebbek is elkezdhetik. 8.15: Iskolatévé. Deltácska. A gyógyí­tás története (ism.) (FF) 8.15: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat.) Nyitva van az aranykapu (ism.) 9.05: Magyar irodalom (ált. Isk. 7. oszt.) „Lantom, kardom, tiéd, óh, szabadság!** (ism.) (FF) Petőfi — II. rész .9.25 : Fizika (ált. isk. 8. oszt.) A csil­lagászat története (ispi.) (FF) 18.20: Hírek 18.95: TV-BASIC tanfolyam XVI/1. rész: Alapok (ism.) 18.55: A Szerengeti Nemzeti Park. Finn rövid film (ism.) 17.20: Északi Sí Világbajnokság. 15 km-es férfi sífutás. Közvetítés 18.05: Képújság 18.10: Felkínálom — népgazdasági hasznosításra 18.50: Reklám 19.05: Mini Stúdió *85 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hlradó 20.00: Forró szél. Jugoszláv tévéfilm­sorozat XI. rész: A barikádon 21.00: Stúdió 188. 21.50: TV-híradó 22.00: Himnusz TV II. MŰSOR: 18J15: A bohóc és a macska. Szovjet oirkuszfilm (ism.) 18.45: Képújság 18.50: Fülep Lajos (FF) Portréfilm 20.00: Beszélgetés az operáról. Bozay Attila: Csongor és Tünde 20.40: A múlt nyomában. Kelták a Kárpát-medencében, (ism.) 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Pillangók. Norvég rövidfilm 21.50: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 13.93: Műsorismertetés — magyarul 16.00: TV-napló — magyarul 16.20: Műsorismertetés 16.25: TV-naplé 16.45: Akarni kell. merni kell 1/7.15: Kosárlabda : Crvena Zvezóa— Dzsollk alomban — közvetítés ma­gyar kommentárral 1(8.45: Portréik 18.15: Rajzfilm 18.25: Reklám 19.30: TV-napló — magyarul 1855: Reklám 20.00: Újvidéki képeslapok 20.45: Lottó 20.90: Reklám 20j95: Gavrilov szeretett felesége — csehszlovák film 21.35: TV-nanlé 21155: Műsorzárás KOSSUTH: lát: Társalgó 9.44: Nefelejcs. Népzenei hagyomány- őrzó műsor 10.05: Diákfélóra. Világok mesél 10.25: Éneklő Ifjúság 10J1: OJ Melódia-lemezeinkből. 11.37: Wilhelm Meister tanulóével. Goethe regénye rádióra alkalmaz­va — 10. rész 12.45: A Rádió Dalszínháza. Offen­bach: Eljegyzés lámpafénynél. 13.28: Népdalok, néptáncok 14.10: Magyarán szólva ... 14.25: Dzsesszmelódlák 15.00: Arcképek a cseh irodalomból. 15.1«: Purcell-áriák 15.38: Daloló, muzsikáló táják. 16.05: A Nyltnikék postája 17.00: Világablak. A közép-európai tu­dományok bölcsőinél. IV. rész: 17.30: Filmzene 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt... Orosz népmesék 18.25: Mai könyvajánlatunk (Ism.) 19.15: Gondolat 20.00:. Nótacsokor, csárdáscsokor 20.38) Muzsika és mikrofon. A Rádió- zenekar története — XIII. 21.30: Ami a számok mögött van 22.20: Tiz perc külpolitika 22.30: Kórusok 22.50: Egy képviselő estél. Beszélgetés dr. Bíró József ny. miniszterrel 23.00: Folklór és történeti hagyomány a romániai magyar zeneszerzők műveiben — IM. rész 23.39: Két Händel-szonáta o.io: Operarészletek. PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tiz perc külpolitika (ism.) 9.05— 12.00: Napközben. Zenés délelőtt 10.00— 10.10: Sportvilág 12.10: Fúvószene tánc ritmusban 12.30: Cigánydalok, csárdások 12.05: Pophullám 14.00: Martin János énekel 14.15: Zenés Játékokból 14.40: Hangos szótár 15.05: A Berki Team „Igazi paradi­csom** című lemezéről 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Tlni-tonik 18.30: Táncházi muzsika 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: „Felhőt szerettem**. Legkedve­sebb verseiből válogat: Berek Kati 20.22: Barangolás régi hanglemezek között 20.42: Hangszeres népzene 21.05: Az aranyszamár — 2. rész. 21.44: Elvis Presley összes felvételei 22.43: Népi zene 23.20: Operettrészletek 24.00— 4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Csajkovszkij operáiból 9.40: Zenekari muzsika 10.45: Siegfried May zenekarának fel» vételeiből 11.10: Operettkettősök 11.44: Itzhak Perlman hegedül. Via» dim Ir Askenazi zongorázik 12.45: Külpolitikai könyvespolc 83.05: Szent Márton ajándéka. Részle­tek a Termelő-, az Ipari és a Fa* gyasztási Szövetkezetek Országos Ta» nácsa szavalóversenyének döntő jé» bői. Szegedről 14.05: A Svéd Rádió énekkarának hangversenye 15.18: Wathay Ferenc dalaiból Kátai Zoltán énekel 15.30: Zenei Tükör. 18.00: Operarészletek 17.00: Két keréken Magyarországon» 17.30: Berlioz: Te Deum 18.18: Régi mesterek fúvószenél 18.30: Na maternjem jeziku. a Ma» gyár Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: ln der Muttersprache. A Ma­gyar Rádió német nyelvű nemzeti­ségi műsora Pécsről 19.35: Muzsikáló természet.' 19.40: Mesterbérlet — a Magyar Rád&éft hangversenysorozata — VA. 20.25: Egy pálya vonzásában i 21.30: Szimfonikus táncok 21.45: Operaáriák 22.25: Latin-Amerika irodalma. au| Carpenüer. A csodás valóság 22.50: Magyar zeneszerzőik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom