Petőfi Népe, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-13 / 292. szám
XXXIX évf. 292. szám Ára: 1,40 Ft 1984.december 13.csütörtök koltjílk fOriütjälllkät i Elutazott hazánkból Kalevi Sorsa Kalevi Sorsa, a Finn Köztársaság minósaterelltnöke '— aki Lázár György miniszterelnök meglhívására hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban — szerda reggel elutazott Budapestiről. Elutazott vele félesége, Irene Sorsa is. A finn kormányfőt és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen búcsúztatták. A búcsúztatására megjelenít Lázár György és felesége, Várkonyi Péter külügyminiszter, továbbá politikai és gazdasági életünk több más vezető szeiméílyisége, s Púja Frigyes, hazánk helsinki nagykövete. A magyar és finn zászlókkal díszített légikikötő betonján csapatzászlóval felsorakozott a néphadsereg díszszázada. Parancsnoka jelentést tett a finn kormányfőnek, majd felcsendült a két ország himnusza. Üttörők virágcsokrokkal búcsúztatták a vendégeket, majd a repülőgép indulása előtt a magyar és finn vezetők elköszöntek egymástól. A KEZELŐSZEMÉLYZET IS A MŰHELYEKBEN DOLGOZIK Téli gépjavítás a mezőgazdaságban A mezőgazdasági nagyüzemekben a szerelők hozzáláttak a nyári—őszi munkában elhasználódott gépek felújításához, javításához. Több mint háromezer termelőszövetkezeti javítóműhelyben mintegy egymillió négyzetméteres javítótérben hozzák rendbe a Szerkezeteket. A műhelyek 'kétharmadában csák kisebb javításokat, karbantartásokat tudnak elvégezni, és így ezek a gazdaságok a nagyobb gépüzemek, termelési rendszeilközpantdk szolgáltatását veszik igénybe. Tapasztalatok szerint az alkatrészellátás jobb a tavalyinál. Sokat javít a helyzeten, hogy korszerű módszereket alkalmaznak az elhasználódott géprészek felújításához, és így nincs szülkség a viszonylag drága importalkatrészek beszerzésére. Az IKR taggazdaságaiban hasznos kezdeményezéssel olcsóbbá, zavartalanabbá vált a .munka- és erőgépek nagyjavítása. A közös vállalat buzdítására ugyanis több taggazdaság, néhány rendszeren kívüli ipari vállalat, valamint kisiparos vállalkozott az eddig importból származó alkatrészek előállítására. Eddig már több mint ötvenféle alkatrész gyártására — A tervjavaslat vitára bocsátását csaknem négyhónapos előkészítő munka előzte meg. A szokásos felmérések, a szükségletek pontosítása mellett tárgyalásokra került sor a népgazdasági tervező szervekkel, majd pedig mind a 104 helyi tanáccsal' közvetlenül egyeztettük a jövő évi gazdálkodás lehetőségeit. A társadalmi közös fogyasztás kialakult magas szintjére és az ebből fakadó 'belső gazdasági kényszerre- utal az a fejlesztési alaptól eltérő tendencia, hogy a költségvetés kiadásai 46 százalékkal haladják meg az 1981-es tervezett szintet, 12,6 százalékkal a folyó évit. Az emelkedés magában foglalja az évről évre belépő fejlesztések és az elismert új feladatok fenntartási szükségletét, a bérfejlesztések hatását, az automatikus kiadásnövekedés fedezetét. a különféle központi intézkedések következményeit, az egészségügyben és a közoktatásban megvalósuló szakmai programok kiadását. A költségvetési gazdálkodásban 1979 óta az a cél, hogy az alapellátás körében elért színvonalat megtartsuk. Ehhez szükség volt a meglevő tartalékok feltárására és kihasználására. (Folytatás a 3. oldalon.) ♦ A résztvevők egy csoportja. TÁRSADALMUNK 40 ÉVES FEJLŐDÉSÉRŐL A jövőbe tekintés igényével Szerdán befejeződött Az elmúlt negyven esztendő társadalmi fejlődése címmel rendezett tudományos ülésszak az MTA székházában. A tanácskozássorozat zárónap- jani a tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés negyven évét Láng István akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese tekintette át, művészeti kultúráink utóbbi négy évtizedének jellemző vonásairól Tóth Dezső akadémikus, művelődési miniszterhelyettes tartott előadást. Marxizmus a magyar kultúrában címmel Tökei Ferenc akadémikus referált. Az egyes témakörökhöz kapcsolódó korreferátumokban képzőművészetünk nemzeti és egyetemes jellegével, a felszabadulás utáni közművelődésüggyel, a társadalmi fejlődés konfliktusai feltárásának jelentőségével foglalkoztak a művészettörténet, a szociológia és a filozófia ismert művelői. Az MTI tudósítójának kérésére Kulcsár Kálmán akadémikus, az MTA főtitkár-helyettese foglalta össze a háromnapos ülésszak tapasztalatait. A tanácskozássorozatnak nem az volt a célja — hangsúlyozta egyebek közt Kulcsár Kálmán —, hogy az utóbbi négy évtizedben elért eredményekről számat adjon, vagy felsorakoztassa az elkövetett hibákat. Az ülésszak arra vállalkozott, hogy elemezze társadalmi fejlődésünk 40 esztendejének főbb tendenciáit, jelenségeit, mégpedig a jövőbe tekintés igényével. Az eredeti célkitűzés megvalósult, mert az előadások és a korreferátumok csaknem kivétel nélkül tudományos mélységgel és igényességgel értékelték társadalmi fejlődésünket, s az önmagunkkal való szembenézést, a szellemi számvetést szolgálták. rendezkedtek be, és továbbiak gyárfásának előkészítésén, illetve a nagyüzemi próbán dolgoznak. A közös vállalat csak olyan alkatrészeket fogad el sorozat- gyártásra, amelyek minősége és mérete minden vonatkozásban megegyezik az eredeti 'külföldiével. Bács-Kiskun megyében ugyancsak javultak a felújítás föltételei. A karbantartásba a gépkezelőket is bevonták, és így remény van arra, .hogy viszonylag rövid idő alatt, január végéig elkészülnek az erőgépek főjavításával. Munkájukhoz nagy segítséget nyújt a Bajai Kukoricatermesztési Közös Vállalat új diagnosztikai állomása, ahol a gépek műszaki állapotát vizsgálják. A BKR partnergazdaságain kívül a környék valamennyi mezőgazdasági nagyüzeme i igénybe veheti a műszeres ellenőrzést. Jelenleg a kecskeméti AGRO- KER Vállalat raktáraiban mintegy 310 milliós alkatrészkészlet várja a vásárlókat. Az elterjedtebb géptípusok javítását hiány nem hátráltatja. A vállalat az AGROTEK-en kívül mintegy 70 gyártóval áll kapcsolatban. Tőlük sikerült beszerezni a korábbi évekénél 80—100 millió forinttal nagyobb értékű árut. AZ 500. VÍZTORONY CSEHSZLOVÁKIÁNAK Lajosmizsei sikerek A Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat négy gyárában 1250 dolgozót foglalkoztat. Termékeik nélkülözhetetlenek az ivóvízellátásban, valamint a szennyvíztisztításban. Alig néhány nap múlva — 17-én — adják át például az észak-pesti szennyvíztisztító telepet, amelynek kapacitása napi 160 ezer köbméter. Ugyancsak aznap aVatják a csepeli ivóvízműtelepet, amely jelentősen javítja a városrész ellátását. Külföldi munkáik közül különösen jelentős az algériai völgyzáró gát, amelynek gépészeti berendezéseit ők gyártották, 1,6 millió dollárért, s átadására néhány nap múlva kerül sor. A vállalat eredményes év zárására készül. A 870 millió forintos árbevételi tervüket várhatóan 1 milliárd felett teljesítik, és a 77 millió forintos nyereségtervüket is túlszárnyalják 90 millióra. Gyártmányaik hosszú évek óta keresettek a baráti és tőkés államokban. Ezt bizonyítja, hogy a szocialista országokba a tervezett 72 millió forint értékű termék helyett 83 millió forintért szállítanak. A tőkésexport-ter.V'üket — 42 millió forint — várhatóan 43 millióra túlteljesítik. A vállalat idei esztendejének egyik fontos eseményére tegnap került sor. Hosszú évek óta ők készítik a kisebb helységek, vállalatok, tsz-ek ivóvízellátását biztosító hiidroglábuszokat. Nehéz lenne hirtelen megszámolni, hogy hazánkban, számos közel-keleti országban, valamint a baráti államokban hány ilyen „ezüstgomb” bizonyítja a vállalat jó munkáját. Egyik légfőhb megrendelőjük Csehszlovákia. Ottani partnereiknek tegnap adták át az 500. glóbuszt. A lajosmizsei vállalati központban rendezett rövid ünnepségen a csehszlovák vevők a legnagyobb elismerés hangján, beszéltek a vállalat tevékenységéről. Ezt követően a IH. számú gyáregység udvarán a szállítás előtt álló víztorony mellett, a gyártásban részt vevő munkások jelenlétében, 3 vállalat és a megrendelők képviselői kifejezték abbeli reményüket, hogy a közös kapcsolat a jövőben egyre erősebb és gyümölcsözőbb lesz. O. L. a— Salvador: egyoldalú tűzszünet A salvadori forradalmi erők kedden egyoldalú tűzszünetet hirdettek a karácsonyi és újévi ünnepek idejére. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front' (FMLN) és a Forradalmi Demokratikus Front (KDR) közleménye szerint 1 december 24. és 26., illetve december 31. és január 2. között a gerillák csak akkor bocsátkoznak harcba, ha a hadsereg egységei megtámadják őket. Lehetővé teszik, hogy az ország lakosai — beleértve a kormánykatonákat is — szabadon közlekedjenek a felszabadító erők ellenőrzése alatt álló területeken, s családjuk .körében tölthessék az ünnepeket. A tűzszünet egyoldalú döntésen alapul, hiszen-a kormány képviselői a november 30-án lezajlott tárgyalásokon nem voltak hajlandók ilyen megállapodást aláírni. BÉ Szállítás előtt a Csehszlovákia részére gyártott 500. hidroglóbusz. BEKE ÉS BARÁTSÁG Megújul a mozgalom Az októberben megtartott X, Magyar Békekonferencia állás- foglalását, útmutatásait követve és hasznosítva megyénk békemozgalmi szervei- is kidolgozzák sajátos feladataikat, a jövő esztendőre vonatkozó terveiket. Ez alkalommal, tegnapi ülésén, a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő béke- és barátsági munkabizottság vitatta meg egy évre előretekintve a mozgalom tennivalóit. Bfiint a korábbi híradásokból ismert, megyénket 25 küldött, valamint az Országos Béketanács tagjának megválasztott delegátusok és számos meghívott közéleti ember, összesen mintegy negyven személy képviselte a békekonferencián, akik közül már többen beszámoltak tapasztalataikról lakó- és munkahelyükön. Most arra van szükség, hogy a továbbiakban a békemozgalom aktivistáiként tevékenykedjenek. A béke- és barátsági munka jövő évi tervei közül, melyeket Seremet László, a bizottság titkára terjesztett elő. ezúttal is kiemelkednek a tavaszi békehónap hagyományos eseményei, valamint az őszi szolidaritási akciók, melyekhez a baráti országok budapesti kultúrálj központjai is sok segítséget' nyújtanak. A fel- szabadulási évfordulóhoz is kötődnek a békemozgalmi rendez-' vények, továbbá az olyan jeles évfordulókhoz, mint a Győzelem Napja 40., a Varsói Szerződés aláírásának 30., valamint a Helsinki értekezlet tizedik évfordulójára védő emlékezés. Hangsúlyt ad a munkának, hogy 1985 őszén hazánk fővárosában ül össze az Európai Kulturális Fórum, továbbá, hogy 1986, a békeév lesz, melyre a magyar békemozgalom is nagy várakozással készül. A mozgalom megújulását is jelző békeklubok a megyében alakulóban vannak, illetve a már működők munkája is azt mutatja, hogy növekszik az érdeklődés •a nemzetközi helyzettel kapcsolatos 'kérdések megismerése, megvitatása iránt A megyei munka- bizottság ülésén elfogadott állás- foglalás is ennek az igénynek a kielégítésére, a mozgalom tevékenységének összehangolására törekszik. T. P. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Hl : ÍáíÍISIÉSSS ETOFI wmm ÜLÉST TARTOTT BÁCS-KISKUN MEGYE TANÁCSA Jóváhagyták a jövő évi költségvetési és fejlesztési alapot Tegnap délelőtt/ Kecskeméten ülést tartott Bács-Kiskun megye Tanácsa. Az ülésen részt vett Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára is. A testület tagjait, a meghívottakat és a jelenlévő országgyűlési képviselőket dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke köszöntötte, s ismertette a végrehajtó bizottságnak az ülés napirendjére tett javaslatát: AB MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA — Jelentés a lejárt határidejű tanácsi határozatok végrehajtásáról. — Előterjesztés az 1985. évi tanácsi költségvetési és fejlesztési alap jóváhagyására. — Beszámoló a végrehajtó bizottság 1983—84. évi tevékenységéről. — Tájékoztató a tanácsok munkájának továbbfejlesztéséről. —5 Előterjesztés a megyei tanács 1985. éVi munkatervének megállapítására; tájékoztató a végrehajtó bizottság 1985. évi munkatervéről. — Különfélék. — Interpellációk. A javaslattal a testület egyetértett, majd elfogadta az első napirendi pontban szereplő jelentést is. Ezt követően Gaborják József, a tervosztály vezetője, a második napirendi pont előadója fűzött szóbeli kiegészítést az előterjesztéshez, amit a testület tagjai előre írásban megkaptak.