Petőfi Népe, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-12 / 291. szám

1884. december 12. • PETŐFI NÉPE • 5 A művelődés megújulása Harmadszor találkoztak, és három napon keresztül ta­nácskoztak Nemrégiben Eger­ben ad általános művelődési központok vezetői, az oktatá­si és művelődésügyi kérdések­kel foglalkozó szakemberek, hogy mérleget készítsenek, és párbeszédet folytassanak egy több mint tíz esztendeje in­dult kísérlet jelenlegi hely­zetéről és a továbblépés le­hetőségeiről, módjairól. . A hetvenes évek elején in­dult útjára az az elképzelés, mely szerint ajánlatos volna a közművelődési és közoktatási intézmények együttműködésé­nek szervezeti f keretein is vál­toztatni. Mert hiszen amilyen természetes az, hogy az okta­tás és művelődés nem válik szét a valóságban — csakis közösen, együttesen adja az emberben a kultúra lényegét —, olyannyira megrögzött szo­kás, hogy külön épületet emel­jünk könyvtárnak, iskolának, művelődési háznak, mozinak. Pedagógusok, népművelők, épí­tészek közreműködésével jött létre egy új intézményi forma, az úgynevezett’ komplex vagy mai megjelöléssel élve általá­nos művelődési központ. A gondolatból valóság lett, s ma már múltra, tapaszta­latokra tekinthet vissza a deb­receni, besenyőtelki, pécsi, mezőtárkányi, földesi központ. Ezeknek a tapasztalatoknak a lényege az, hogy nem csupán \ különböző funkcionális tevé­kenységek központosításáról van szó. Az általános művelő­dési központok nemcsak egy helyen kínálják a kultúra kü­lönböző portékáit, nem csupán arra vállalkoztak, hogy köny- nyebben elérhetővé tegyék őket, bár önmagában ez sem kevés. Az új formának új tar­talmi vonatkozásai a jelentősek. Történetesen az, hogy hatéko­nyabban képes ellátni felada­tát azáltal, hogy vonzereje sokszorosára növekszik, hogy nem. válik szét szórakozás, hasznos szabadidő-eltöltés, magasabb kulturális igény ki­elégítése, művészi élményszer­zés, oktatás, tömegsport. Hasz­nos átfedések kelnek életre, személyes kapcsolatok révén hidakat és nagyon is járható utakat lehet találni film és oktatás, tömegsport és művé­szet között, vagy éppen sok­kalta nagyobb erővel és in­tenzitással lehet valaki peda­gógus, népművelő és muzeo­lógus. Az általános művelődési központok egy-egy szűkebb közösség kulturális életének valóságos organikus centruma­ivá váltak már sok helyütt — és válhatnak ezután is. A harmadik országos kon­ferencia úgy fogalmazott, hogy „a kísérleti szakaszon túlju­tott ez a vállalkozás”. A kí­sérlet valószínűleg azért állta ki az idő próbáját, mert nem szűkén vett elméleti megfon­tolásokból- indult ki, hanem a nagyon is mindennapi élet­ből, az igényekből, a valóság­ból. Az ma már szinte közhely, hogy az előttünk álló nem csekély gazdasági és társadal­mi feladatokat csakis jobban kvalifikált mupkaerővel — amely nem csupán szakmai képzettségre vonatkozik —, tágabb kulturális hátország­gal vagyunk képesek megol­dani. Ennek megteremtésében, nagyon is jelentős feladatok hárulnak az általános műve­lődési központokra. A műve­lődési, oktatási formák meg- újulása-megújítása ugyanis - nem öncélú játék.' Ismereta­nyagunkat, műveltségünket kell magasabb szintre emelve más minőségűvé formálni. Ebben a folyamatban jelen­tenek nagy segítséget, és ha okosan élünk vele, nagy köny- nyebbséget az általános mű- . velődési központok, amelyek bebizonyították létjogosultsá­gukat, és egyre inkább szá­molni kell velük minden te­rületen. Sz. A. Illyés ^j^a-|plélikönyy Szép kiállítású, gazdag tartal­mú könyvvel lepte meg a Szép- irodalmi Könyvkiadó a magyar irodalom híveit: az Illyés Gyula- emlékkönyvvel. (A könyv anya­gát Illyés Gyuláné válogatta és szerkesztette.) Illyés Gyula mun­kásságáról tanulmányok, kis- és nagymonográfiák sora készült amelyek részletesen elemzik az alkotói periódusokat, fölrajzolják a teljes pályaképet, s elhelyezik a magyar és a világirodalom szellemi térképén. Az emlékkönyv mást nyújt: nemcsak a teljes életmű fényében mutatja .meg, hanem a kortársak szemével is végigköveti pályáján a költőt, ahogyan ők látták. Izgalmas és tanulságos olvasmány, különösen a mai húszon- és harmincévesek számára, amelyek már az élő klasszikussal találkoztak először a Nem volt elég és a Dőlt vitorla költőjével. Jelkép volt szemünk­ben, egyszemélyes „nemzeti in­tézmény” — e könyvben viszont az alkotó ember vonásai rajzo­lódnak ki. I Illyésnek — noha félelmetes időket kellett megélnie és túlél­nie — mindig volt értő közege, voltak barátai, eszme- és harcos­társai, tisztelői. Bizonyság erre az emlékkönyv is, mert ahogy- Do­mokos Mátyás, a felelős szer­kesztő nevezi, ez a „szeretet könyvé”, „az itt kiadott írások­nak — kivétel nélkül — a meg­értés vágya és a szeretet volt az iihletőjük”. És vaskos kötet áll­hatott össze több mint hatszáz oldalon, s ez csak töredéke a költőről írt megnyilatkozásoknak. A könyv különféle írásokat tartalmaz; egymás mellé kerül­tek kritikák, levelek, kéziratos naplójeigyzetek, visszaemléke­zések, tisztelgő versek. - A szer­keszti glwei$t tőzatos anyagot: nem a megírás ideje, hanem Illyés pályájának szakaszai szerint sorakoznak, műfajuktól függetlenül, az egyes írások és dokumentumok. Illyés Gyulához mindenkinek köze volt, aki az elmúlt fél év­században magyar nyelven alko­tott. Illyést nem lehet megkerül­ni, életművét nem lehet letagad­ni Tanulságos és ma is példa­erejű Füst Milán gesztusa az in­dulásnál. Három verset olvasva Illyéstől, levelet írt a kötet nél­küli fiatal költőnek, s felhívta rá Gellért Oszkár figyelmét is: „Jólesnék, ha tudnám, hogy fi­gyelemmel kíséritek munkássá­gát. .. Olvasd el légy szíves, a Láthatárnak azt a bizonyos ver­sét — Szomorú béres a címe. (Nagyszerűen tud magyarul s rendkívüli ' a kifejezőereje.)” Első könyvéről, a Nehéz föld­ről Németh László ír tanulmány- mélységű kritikát, bíráló észre­vételeit sem hallgatva el: „Illyés­re azonban úgy nézek, mint csillagra, aki ott jelent meg, ahol kiszámítottam. Láttam a ma­gyar líra lehetőségeit, s csodálkozva néztem szét: hát senki sem . vállalja? Most itt a csillag, s' én, a töké­letlen csjjfagász,^ )é]^gzet-yiss,za-ll fojtva, lgsem, fut-e,, amgrre. naiv képleteim-' szerint 'futnia' kell.” Igen, ahogy Németh László féltve-szeretve 'jósolta az első könyv alapján, Illyés ragyogó pályát futott 'be a magyar égbol­ton. És nemcsak a magyaron. A világiirodalmi rangú alkotó és életműve előtt neves külföldi írók, költők is tisztelegnek, fran­ciák, szovjetek, lengyelek, jugo- szlávok. A költő és az ember előtt. Mit is emelhetne ki a recenzes e gazdag megnyilatkozásokból? Talán' egyetlen szót, amely sok­sok írásban visszatér, s ez a hűség, Déry Tibor írja: „Hűsége védi; kettős hűsége az elnyomot­takhoz s mesterségéhez, amelyen soha egyetlen rés sem nyílt. Író­ról ennél nagyobb nem mond­ható”. Németalföldi szobrászat A Német Demokratikus Köztársaság megszületé­sének 35. évfordulójával kapcsolatos NDK kultúrá- lis napok keretében nyjlt meg a Szépművészeti Múzeumban a Németalföld későgótikus szobrásza­ti remekeit bemutató kiállítás. A mai Hollandia és Belgium földjét magábafog- laló Németalföld., más néven Flandria a középkor utolsó századaiban gazdaságilag Európa legfejlet­tebb országai közé tartozott. A tengerparti váro­sok gazdasági ereje magával hozta az ipar és a művészetek felvirágzását is. A flandriai templo­mokat ekkor a festett és faragott szárnyasoltárok sokasága díszítette — közéjük tartozott az Eyck testvérek korszakalkotó genti oltára is. A faragás ugyan nem érte el a festészet színvonalát, de a megmaradt alkotások Európa művészetében mégis jelentékeny szerepei játszottak. Fő jellemvonásaik megegyeztek a festészetével a rajzi biztonság és a körvonalak szépségében, az ábrázolás életteljes realizmusában. A részleteknél szeretettel elidőző, különösen gazdag mesélőkedv elbűvöli a látogatót a Szépművészeti Múzeum kiállításán is. A nagy mesterségbeli tudással a keményfából, tölgyből és diófából faragott, rhozgalmas sokalakos jelenetek képeskönyvszerűen ábrázolják koruk életét. A bib­liai események hagyományos alakjaihoz élőképsze- rűen sok tipikusan németalföldi mellékszereplő, polgárok, parasztok, a különféle mesterségek kép­viselői, sőt állatok is kapcsolódnak. Realista szem­léletük, anyagszeretetük nyilvánul meg abban a nagy műgondban is amellyel a legkisebb szerep­lőt is a maga jellegzetes viseletében ábrázolják. A flamand szárnyasoltárok leggyakoribb témája ebben az időszakban a. Passió, Jézus szenvedéstör­ténete volt. Középen általában nagyobb képben a keresztrefeszítés jelenete, körül pedig az apróbb domborművek sorakoztak a stációkkal. A nagyszá­mú számyasoltárnak csupán töredéke maradt ránk. A flamand szobrok eleven szemléletességük, élet- szerűségük folytán korukban oly nagy népszerií- ségnek, örvendtek, hogy a szomszédos vidékek szobrászai stílusukat széles körben utánozták. Az • Adriaen von Wesel: Levétel a keresztről. északi országrészben, a mai Hollandiában a refor­máció idején a zömüket elpusztították, azonban még így is jelentős gyűjtemények maradtak fenn a múzeumokban, külföldön is, nemcsak az egyko­ri németalföldi városokban. i ’ A Szépművészeti Múzeum anyaga szerencsésen egészíti ki a berlini műveket, elsősorban a határ­vidékek műalkotásaival. A kiállítás kiemelkedő darabja az Eyk testvérek hatása alatt készült Mária' a gyermekkel brüggei ' alabástromszob- rocska. Az utrechti oltár szemléletes képet ad a késő gótika és a reneszánsz határmezsgyéjén álló flamand 'szárnyasoltárokról. A brüsszeli Jan Bor­man írasszalagot tartó két prófétája és a bájos, 1510 körüli Mária eljegyzése című dombormű a kiállítás legszebb darabjai közé tartozik, a mai néző számára is meggyőzően bizonyítja a műfaj és az iskola egykori nagy hírét. A kölni szobrá­szat németalföldi kapcsolatait a Tílman mester műhelyéből származó, ' jnonuroentális Mária 6« Szent János evangélista szobra, az északfrancia kapcsolatot pedig Szent Mihály arkangyal elegáns szobra képviseli. HONISMERET — HELYTÖRTÉNET A halasi kuruc emlékmű Nyolcvan éve, hogy a Kiskunhalas város polgárai­nak adományaiból felállított kuruoszohrot ünnepé­lyesen felavatták. A gondolat, hogy a város méltó emléket állítson az 1703. október 3-án, (vagy 5-én?) véres ütközetben elesett 234 vitéz emlékének, 1903. február 11-én, a Kaszinóban, rendezett banketten merült fel először. A magyar história az önvédelmi és szabadsághar­cok láncolatában egyszer említi Halas város nevét. A halasi csatában Kyba császári 'kapitány rác se­regével — Szeged felől érkezvén — Deák Ferenc •kuruc kapitány seregeivel ütközött meg. Érdeke­sek a Csata kimenetelére vonatkozó véleményék „A rác vezér — Kyba.— meghallván Szolnok ostromol­ta tását, sőt talán elestét, annak visszavételére sie­tett hadával. Deák Ferenc azonban eleibe indulván, Halasnál találkozott a két ellenséges vezér, hol vé­res csatára kelvén, a kurucok 234 ember veszteség­gel a német-rác hadat megverték, ugyanott annak vezére, Kyba elesett*’. (Horrtyik.) Károlyi Sándor másképpen fogalmaz: „Mindkét résziül alkalmasint hullottanák, de ugyan a kuru- czok nyomattattanak”. Érdekes, hogy »a kor társak közül is sokan — így Rákóczi is — kuruc győzelemnek tekintették a ha­lasi csatát. Méltán. Kvba halálra sebesült a csatá­ban; emberei szétszéledtek, és visszaszivárogtak Szlavóniába. Az elesett 234 kuruc katona holttes­tét! a kuruc tisztek összehordatták a város lakóival, kővetkezőket tartalmazta: "jja| szakosztály a mintát és egy nagy veremben eltemettették. A helyet a nép megtekintvén azt úgy felfogásban, mint kifejezés­sé fiáig kuruchalomnak nevezte. Az említett kaszinó- hen kiválóan sikerültnek találja. Különös dicséret­ibeii elhatározás első gyakorlati következménye egy ki stílusbeli .pompás magyarságát,^ és az gyűjtőív megfogalmazása volt, mely célját a kö- egész megoldásnak magyaros jelleget. Kívánatos­vetkezőkben foglalta össze: „Mi még1 tudjuk, hol núk. tartja azonban a szakosztály, hogy ez a művé­van éHalam, de vajon a késő utókor megtalálja -e a alkotás ne a tervezett homokkőből, hanem ké­jéi télén dombot, mely alatt a hősök pihennek? Aha- meny (pátyi vagy haraszti) kőből készüljön. Meg­zafiúi kötelesség hű teljesítésének példárnyképeit érdemli, hogy időálló anyagban örökítessek meg”, meg kell menteni az elmúlástól, meg kell jelölni a Mivel ez a tervezett összeg töhb mint kétszeresébe 'halmot, amely alatt annyi elfojtott nemes hazafiéi került volna, az emlekműbizottság az eredeti terv felbuzdulás, és nemesi törekvés várja a feltárna- szerinti megbízást adta a művészeknek. Az emlék­1 dást”. Már az elhatározó banketten az ott rögtön ™ű 1904. oiktqber 19-re elkészült. Talapzatára a körözött íven 197 korona 40 fillér gyűlt össze. históriai rövid felírást tartalmazó márványtabián kívül egy másik márványtábla is került, melybe A város polgármestere elhatározta, hogy a város egy Endrődy-féle kuruc nótát vésték be. teljes lakosságát egy „értekezletre” hívja össze, „hol A szobrot 1904. november 27-én, vasárnap tíz avatott szónokok tartsanak beszédeket a történeti órakor avatták feL Bátary Gábor tanár mondott ün­eseményről”. A Kiskun-halas helyi értesítője című népi beszédet, melyben a következőképpen beszélt hetilap rendszeresen hírt adott a gyűjtőakció állá- a kétszáz éve hősi halált haltakról: „Amily dicső és sáról, név szerint tudósítva például a város iskolás- felejthetetlen múltunkból a kuruc világ, oly dicsők gyermekeinek filléreiről, a városból elszármazottak és felejthetetlenek e korszak hősei: a kuruc vitézek, nemes adományairól, és természetesen- a város pol- .kik közül 234-en ... e térségben haltak hősi halált, gárainak összegyűjtött koronáiról. 1903. októberé- Közös sírhalmukat, az egykori igazi kuruchalmot .ben a város akkori polgármestere, dr. Nagy Mór már rég elsodorta porladó tetemeik felől.az időknek lezárta az igen eredményes, jelentős társadalmi ősz- porladó árja, de szabadságszeretelüknek, s hősi ha­szefogást tükröző gyűjtési akciót — melynek méltó láluknak emlékezete nem veszett a feledés homá­záró aktusaként érkezett meg a Takarékpénztár és lyába. S míg ez emlékezet él, míg a múlt nagy ese­á gazdasági-' bank 500—500 korona adománya. Az menyei és elszánt hősei iránt hálás kegyelettel tud összegből nem futotta lovasszoborra, de arra igen, adózni a magyar, addig e nemzet szentnek fogja is­hogy a város vezetése megbízza Damkó József merni a szabadság oltárát. | ” szobrászt, és Hikisch Dezső műépítészt: egy méltó A szobor előtt kiképzett hamveder-tartóban he- ' emlékművet mintázzanak. Az emlékmű mintáját a lyezték méltó helyére a kuruc hősök földi marad­művészek 1904. január 17-ón bemutatták a város ványait. Ott nyugszanak nyolcvan éve, és őrzi őket lakosságának; tetszés fogadta. 1904. április végén a a város emlékező kegyelete. Képzőművészeti Tanács szobrászati szakosztálya bíráló bizottsága elé került a munka. A bírálat a Geszt esi Piroska : KÉPERNYŐ A sajtólevelező A feladó: Südi Bertalan, Já­noshalma dokumentumfilm élénk visszhangot váltott ki, A vetítés másnapján a fővárosban jártam és hallhattam: a villamoson is erről beszélgetnek. „Én Südi-pár- ti vagyok” mondta valaki. Első­sorban ezért volt hasznos és szükséges ennek a képesriport­nak az elkészítése. Állásfoglalás­ra késztette az embereket! Aligha tévedek, ha példájára a jövőben még' többen veszik igénybe a sajtó segítségét jó törekvések népszerűsítésére, visszásságok le­leplezésére. Általában tehát tet­szett az embereknek a jánoshal­mi termelőszövetkezeti párttitkár aktív, az egyéni érdekeket háttér­be szorító közéletisége, szókimon­dása. Mindez azt is jelenti egy­úttal, hogy a dolgok megvitatá­sának más fórumai — tanácstagi beszámolók, tanácsülések, terme­lési értekezletók — még mindig nem működnek megfelelően. Ilkei Csába elsősorban azt pró­bálta kideríteni: mi ösztönzi Sü­di Bertalant száz meg száz levél megírására. Nyilvánvalóvá vált: képtelen elviselni a méltányta­lanságot, igazságtalanságot. Való igaz — lapunkban is többször megírtuk — voltak olyan idő­szakok és emberek Jánoshalmán, amikor „házhoz jött a téma”. Elő­előfordult: hatalmi pozícióból erő­szakoltak keresztül vitatható he-, lyi döntéseket. (Csak mellékesen említem meg, hagy a később át­helyezett — ebben a riportban is érintett vezető e sorok íróját is igyekezett elhallgattatni, amikor Kiskunmaisa nagy szülöttének, a Kossuth-díjas Konecsni Györigy festőművésznek méltóbb megbe­csülését szorgalmazta.). A világért sem kicsinyelném a' parányi és nagyobb igazságok ér­vényesítéséért küzdők érdemeit. Mindén tiszteletet megérdemel­nek, akik nagyabb nvilvánossá- gat követelnek a döntéseknek, ki-, váncsiak az érdekelteket befolyá­soló elgondolásokra, ' világosan szeretnék látni egy-egy intézke­dés előnyeit és hátrányait, el­várják, hogy komolyan vegyék javaslataikat, a lakossági véle­ményeket. Természetesen az igaz­ság, a bölcsesség, a célszerűség mind nehezebben mutatható ki vegytisztán. Annyiféle összefüg­gést kell figyelembe venni, hogy még a beavatottaknak is nehéz dönteniök. Előadódhat, hogy a jószándékú levélíró téved, de ilyenkor is érvekkel kell megcá­folni nézeteit. Számomra meggyőzőbb lett vol­na a Südi Bertalanról készített riportfilm, ha kicsit konkrétabb, végig követte volna néhány ál­tala kifogásolt ügy kimenetelét. Emelte volna a levélíró tekin­télyét, ha arról is szó esik, hogy nem mindig volt igaza. Szívesen i láttunk volna kézzelfogható pél­dákat egyik-másik levél közérzet- javító hatására. „Mindehhez van közöm", irta egyik versében a szocialista ha­zai iságról Benjámin László, há­rom évtizede. Sajnos, napjaink­ban is kevés az ilyen ember. Kellenek a jó példák, megérdem­lik a népszerűsítést a példaadók. Tetszik a tévé tánc- és illem- tanórája. Jó volt nézni az üde, kedves, életkoruknak megfelelően viselkedő, szépen öltözött fiata­lokat. Ügyesen választották ki a filmbetéteket. Mint műsor is szó­rakoztat az „Én táncolnék ve­led .. .’’-sorozat. Engedélyezhet­nének kicsit töbtT“ időt a kez­deményezésnek, mert csak néhány perc jut a tánc tanítására. Ma­guk az oktatók sem gondolják komolyan', hogy a képernyőről is elsajátíthatja valaki a keringő­zés, tangózás tudományát, művé­szetét? Félek, hogy nem alapta­lan a gyanúm, mert különben a lépések, a figurák, a kombinációk lassított ismétléseivel megkönnyí- tenék az országos tánciskola nö­vendékeinek dolgát, Heltai Nándor Appassionáta Szilvási Lajosról — ugyebár — csakis fanyalogva lehet írni. Le- sajnálólag. „Olvassák ugyan, de” típusú mondatokban illik a nagy- közönség tudtára adni, hogy amit Sz. L. csinál, az olyan messzire esik az irodalomtól, mint Ester­házy Péter az olvasóktól. Külön­ben is gyanús, sőt, rejtélyes, hogy akad még magyar író, aki nem a fogalmazás körmönfontságáiban, az olvasó élé állított .rejtvények összekuszálásában találja örömét, hanem egyszerű és világos, leg­többször heppiendes sztorik ki­találásában. Így hát az Appassionáta megfil­mesítése valóságos és régi társa­dalmi igényt — meglehet: köve­telést — elégített ki. És ezért kár igazán, hogy nem sikerült. Nem azért, mert rossz szerep­lőket választott Mihályi i Imre rendező, Tóth Tamás olyan ra­gyogó Türr Pál vélt, hogy csak na, és O. Szabó István Is igen­igen kommunistásan .szívta a ci­garettát, nem beszélve Ábrahám Editről, akinél elképzelni se le­hetne finomabb hölgyet. Tudniillik: egy filmben nem tudnék náluk jobbat elképzelni, és az egészben ez volt a feneség. Hogy mindenki úgy csinált, amit attól, akit játszott, elvárnánk. Ami azonban csupán annyit tesz, hogy. pusztán a mi (tagadjuk-e) 'közhelyes ideálképünkhöz iga­zodtak, s nem saját jellemükhöz, minthogy — papírmasé figurák lévén — saját jellemük nincs is. Mivel — ha nehezen, is — de el tudom képzelni, hogy akad olyan magyar állampolgár, aki nem olvasta Szilvási e remekét (lapunk például folytatásokban adta közre), elárulom, hogy a könyvben végül megmenekült Türr Pál, és újabb Sz. L.-mű- vekben elő is bukkan. Ez azonban épp úgy nem tesz hozzá semmit a tévéátdolgozás művészi értékéhez, ahogy el sem vesz belőle, ami azért baj, mert ezzel az erővel nemcsak szóra­kozhattunk, hanem gazdagodhat­tunk volna is. Szörnyűség ez, mert nem törvényszerű — bár annak látszik —, hogy ami szórakoztató, az blődli, ellenben az „igazi” ér­ték olyan unalmas, mini három szem altató egy pohár sörrel. De hát ez megint más lapra (televí­zióra) tartozik. Ballal József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom