Petőfi Népe, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-16 / 295. szám

KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT MOLNÁR ERIK Bátor gondolkodó, távlatos politikus Kecskemét főispánja az •elbocsátandó pedagógusokról 1923. június 10-én levelet írt a Vallás és Közoktatás- ügyi Minisztérium egyik tisztviselőjéhez. Véleménye szerint a néptanítói karban szükségtelen a f változtatás vagy az apasztás, de a taná­rok közül messzemenően elégedetlen volt két pedagó­gussal: „Dr. Fodor János és Molnár Aladár társadalmi magatartása, vallott nézetei kifejezetten szemben állnak a vallás- és hazaszeretet jó példáját tanítványainak mu­tató tanárok típusával. Ezen két esetben az elbocsátást nyugodtan merem javasolni.” Noha a kívánatosnál keveseb­bet tudunk dr. Molnár. Erik és dr. Molnár íRené édesapjáról, az idézett levélből is nyilvánvaló: a forradalmár értelmiségiek között nevelődött, 1919-ben a kommu­nistákhoz az ő vezetésével csat­lakozó fiumei szociáldemokrata pártszervezet egyik irányítója az eUlenifor-radalimi kurzus alföldi fellegvárában sem tagadta meg nézeteit. Talán azért is segítette jogászi pályára két fiát, mert úgy gondolta, szabadabban ki­bontakozhatnak, nem kényszerül­nek világnézetükkel feleselő esz­mék képviseletére. Hányatott sorsa arra inthette fiait, hogy őrizzék meg magukat a nagy fel­adatokra, óvakodjanak a kisvá­rosi hatalmasságok tói, amennyi­re lehetséges tartsák távol magu­kat a vidékies közélettől, akkor és úgy kockáztassák m ágéi hete­süket, szabadságukat, amikor és ahol ez a leghatékonyabbnak lát­szik. A két világháború között ke­vesen sejtették Kecskeméten; a ritka szavú Molnár ügyvéd úr egyike a hivatalos szellemtörté­neti irányzatokkal hadakozók- nak, a marxista elmélet legkép­zettebb magyar művelőinek. Szűk baráti körében tudták talán-ta- lán néhányan: 1929-től olvasha­tó tanulmányai a dialektika al­kotó alkalmazásának meggyőző példái. A tudománnyal, saját kutatásaival a -távolabbi jövőt szolgálta: a világgazdasági vál­ság nyomorúságában nemcsak időszerű napi problémák vezet­ték a mezőgazdasági népesség rétegződésének, a birtokmegosz­lásnak a vizsgálatához. A bizo­nyossággal várt szocialista, de­mokratikus holnapot jövőt — az odavezető utat — világították meg a tanulmányokból kifénylő következtetések. A történelmi materializmus alkalmazásának •módszereit kereste a magyar tár­sadalom históriáját feldolgozó monográfiáiban, a forradalmat kiváltó törvényszerűségeket, dia­dalra segítő erőket a franciaor­szági változásokat elemző dolgo­zataiban. Molnár Erik sokfelé ágazó, ha­talmas életművének méltatása, akár vázlatos felidézése, megha­ladja az őt, születésének kilenc­venedik évfordulóján köszöntő írás lehetőségeit, de szólni kell mindenképpen pedagógusi haj­lamairól. A tanító unoka, tanár fia dr. Molnár Erik ajtaja min­dig nyitva állt a társadalom va­lódi mozgástörvényeit kutatók számára. Őrzöm Veres -Péter le­velét: a 100%-ban, a Korunkban és másutt publikáló tudós ked­véért kerekezett Balmazújváros­ból Kecskemétre. Később őt kérte meg a Számadás lektorálá­sára. Általa bontakozott ki a saj­nos korán- elhunyt Donáth György filozófiai érdeklődése, itt mélyült el Tóth László történelemfilozó­fiája -és Nagykőrösi utcai laká­sának, kapuján kopogtatott Veres Péterrarsaságában Kordás Fe­renc, az agrárforradalmár. Az Űj Írásiban olvasható emlékezé­sei szerint „igaz 'barátsággal és vendégszeretettel várt bennün­ket. Fiatal, bájos felesége szol­gálta fel a -nekünk szokatlan úri ételeket, de aztán -magunkra ha­gyott bennünket. Érdekesnek tar­tottam, hogy Molnár Erik milyen nyíltan és fenntartások nélkül beszél velünk, elsősorban Veres Péterrel... Órákon át folyt a be­szélgetés. Molnár Erik bámulato­san tájékozott volt nemcsak . a Szovjetuniót illetően, hanem a nemzetközi világpolitikában is. A tudós megdönthetetlen meg­győződése, a munkásmozgalom­ban a proletariátus ügyéért bát­ran síkraszálló politikus éllő hite hatotta át minden szavát.” Itt találkozott a kecskeméti if- jűkommunistákkal, amikor a ren­dőrség fölfedezte röplapjaikat, itt tisztázták a védelem mód­szereit. Ellenállt az önmaga szabta életpálya föladására, módosítá­sára ösztönző csábításoknak, meggondolásoknak. Viszonylag jómódú felesége és ügyvédi jö­vedelme révén anyagi gondoktól mentesen éltek, de a képzett jo­gász többszörösét kereshette vol­na zsírosabb ügyek elvállalásával. Ügyvédként is tartotta magát el­veihez. Magánya csalitjába húzódha­tott volna, amikor kiderült, hogy a Sallait és Fürstöt védő öccse üzenetekét közvetített az ítéletre várók és a törvényen kívüli -kom-' munista párt között, és letartóz­tatása elől a Szovjetunióba me­nekült, ahol — sajnos — ő sem -kerülhette el- emigráns társainak sorsát. Ettől kezdve jobban szem­mel tartották, de mégis vállalt politikai ügyeket, -például az iz­gatásért 1936-ban vád alá helye­zett, volt szellemi ínségmunkás Körösi Béla védelmét, figyelem­reméltó védőbeszédet mondott az öccse ellen indított perben. Rövid ideig a szociáldemokra­ták helyi szervezetében is tevé­kenykedett. A párt jelöltjeként indult a községtanácsi választá­sokon az -1930-as évek elején. Az egyik megválasztott elhalálozása miatt be is került a helyi irányító testületbe, de gyorsan fölismer­te: az adott társadalmi viszo­nyok között itt szinte semmit sem tehet a maradi testület tag­jaként, ezért gyakorlatilag nem vett részt a közgyűlés munkájá­ban. Az ország a felszabadulás után ismerte meg Molnár Erik nevét. Az ideiglenes kormány népjóléti minisztereként a -legnehezebb posztok egyikét vállalta. Ezt a feladatát is -becsülettel teljesítet­te. A Magyar Kommunista Párt képviseletében, miniszterként is többször ellátogatott Kecskemét­re. Később — különböző magas beosztásokban dolgozva — is tartotta a kapcsolatot régi elv- barátacivai}-*7K€gtlS2teItetésne!k*’-te*-<-< kintette a Katona József Tár­saság őt disztaggá választó elha­tározását. Az 1966. augusztus 8-án el­hunyt forradalmárt, tudóst, dip­lomatát, tudományszervezőt így méltatta Pozsgay Imre, a Katona József Társaság 1970-ben kiadott jubileumi évkönyvében: „Molnár Erik azok közé a’történelmi sze­mélyiségeink közé tartozik, aki nem annyira életének látványos fordulataival vonta magára a fi­gyelmet, mint inkább gondolko­dói bátorságával, az új problé­mák megragadásának érzékével, gondolatébresztő hatásával. Jól tudjuk, életútján nemcsak a mun­kásmozgalom sikereinek volt ré­szese, hanem osztozott annak tévedéseiben és hibáiban is. Té­vedései és hibái, amelyek egy ilyen gazdag élet szükségszerű velejárói, soha nem tehetik azon­ban vitássá, hogy Molnár Erik­ben a marxista társadalomtudo­mány, a párt kiemelkedő harco­sát tisztelhetjük.” Heltai Nándor FÁKÖLITZ rp i 11 i < istvan: Tollbamondta A jobb családok csemetéi hátitáskával feszelegtek; a dűlőúti famíliák ősi küldötteinek hátán vászontarisznya laf fogott; méregették bár egymást a bőr-bűzű hátitáskások és a kenderszagú vászontarisznyás népek, s noha kravál nem lett a dologból. az oskolamester mégis jobbnak látta, ha kifogja a szelet a vitorlából, s máris tollbamondta békéltető bölcsességét: „A tudás éppúgy belefér a vászontarisznyába, mint a hátitáskába; de még jobb, ha kinek-kinek a fejébe töltődik.” KIÁLLÍTÁS A MŰCSARNOKBAN Művészeti szimpozionok eredményei Aj fenti címmel 1983-ban in­dított kiállítássorozatot a Mű­csarnok, bemutatva a miagyaror. szági szimpozionok gyakorlati hasznát, az időszakos - művészte­lepek művészi eredményeit, pro­duktumait. Az elő bemutató a szobrászati alkotótelepek mun­káit tárta a látogató elé. Most, a sorozat második kiállítása fes­tészeti, grafikai, zománc-- és éremművészeti alkotótelepéken született művekből ad váloga­tást. Nevezetesen a Hajdúsági Nem­zetközi Művésztelep, a Salgótar­ján Nemzetközi Grafikai Alko­tótelep, a Marosmenti Művészte- iep. Makó (sokszorosítható grafi­ka),* a Nyíregyháza Sóstói Nem­zetközi Éremművészeti Aükotóte- lep és a Kecskeméti Zománcmű­vészeti Alkotótelep produktumai láthatók a Műcsarnok falai kö­zött. A leghagyományosabb a festé­szeti munkákat felvonultató Haj­dúsági Nemzetközi Művésztélep anyaga, amelyet az alföldi táj szelleme határoz meg. Hajdúbö­szörménybe évek_ _ óta minden nyáron“ ’20—-21)' ’művészt" ’tiívnait meg harminc napra a művészte­lepre. Hazai és külföldi alkotó­kat. Most is olyan neveket so­rakoztathatnak fel, mint Kurucz D. Istvánét, Bőd Lászlóét. Nemzetközi művésztelepet hív­tak életre Salgótarjánban is. A sokszorosítható grafika felleg­vára pedig a Dél-Alföld lett. Makón a művésztélep ipari hát­terét a helyi nyomda (ofszet) és a szita- és rézkarcnyomat készí­tésére kialakított műhelyek al­kotják. Békéscsabán az alkalmazott grafikai művésztelep fenntartói és támogatói között a tanácsi és múzeumi szervek mellett ott ta­láljuk a Kner Nyomdát is. A művésztelep szervesen kapcsoló­dik a városban rendre megren­dezett alkalmazott grafikai bien- nálékhoz. Az éremművészet nemzetközi­leg is jegyzett alkotótelepe a Nyíregyháza-sóstói szimpozion. öntőműhely, elektromos kemen­ce ségíti az itt dolgozó 10—15 művész munkáját. Ipari háttér, a Kecskeméti Zománc- és Kád­gyár léte adta az ötletet Bács- Kiskun megye Tanácsának nem­zetközi szimpozion megteremté­sére tíj évvél ezelőtt. A Kecs­keméti Zománcművészeti Alko­tó telep magyar ég szovjet mű­vészek számára biztosít lehető­séget a zománctechniika kutatá­• Szemethy Imre: Pedellus. sára, az önálló és alkalmazott művészetekben. Ám a háttérben ott sejthető a" szimpozionmozgalmak ösztön­ző, alkotásra serkentő szelleme a közös munka, a külföldi mű­vésztársak által közvetített szel­lem és kultúra erjesztő hatása. Lehetőség a kísérletezésre, az új módszerek kipróbálására, a he­lyi technikai, ipari háttér segít­ségével — ez is a művésztelepek pozitív eredménye. A művészek­nek 3—6 hét gondtalan , alkotási lehetőséget, ingyenes műtermet, ellátást, technikai feltételeket, több helyen még ösztöndíjat is biztosítanak a fenntartók. A részvételért alkotásokat kémek a művészektől, amelyek a helyi múzeumok vagy önálló galériák anyagát gazdagítják. Fellendülő művészi, szellemi közélet, értékes alkotások, új, vagy bővülő közgyűjteményeik jelzik a művésztelepi mozgalom hasznosságát, eredményeit or­szágszerte. A műcsarnoki bemu­tató ezen eredményekből villant fel vázlatosan és változatosan. (A kiállítás december 30-ig tart nyitva.) (k m.) SZŰCS MARIANN: Sniczler mégis hegedül A prímás komótosan leeresztette vonóján a ló­szőrt. A bőgős már elvonszolta hangszerét a sarok­ba. A cimbalmos kirázta a térítőt, és letakarta a húrokat. Eközben Sniczler lassan elindult a zené­szek jelé. A kávésnő oldalba bökte a pincért. — Kezdődik a műsor. A pincér mérgesen nézett Sniczlerre, akit ebben a pillanatban a jó fenébe kívánt. — Uraim! Várjanak! Az én dalomat tudják-e? — kerülgette az asztalokat Sniczler. A zenészek úgy tettek, mintha nem is hallották volna meg a férfi kérdését. Elvégre záróra! Már eloltották a hangulatvilágításokat, az asztali gyer­tyák is egykedvűen füstölögtek, s az abroszok felét is összeszedték. ... ez az alak pedig itt ténfereg kö­rülöttük! — Már eljátszottak mindent zenész urak! — szó­lalt meg a kávésnő. — Nem magát kérdeztem, aranyoskám, hanem őket. Ezt a dalt még nem játszották! — mondta Sniczler, és dudorászni kezdett. A zenészek még most sem figyeltek rá. Erre Sniczler kedélyesen be­lekönyökölt a cimbalomba. A hangszer tulajdono­sának még a lajbija is belesápadt. — Ez cimbalom, uram, nem söntés! — próbált udvarias lenni a cimbalmos, de elemi erővel ragad­ta karon a vendéget, és tuszkolta egy székbe. — Ilyen nótát mi nem. játszunk — szólalt meg nagysokára a prímás. — És különben is záróra. Majd legközelebb-megbeszéljük! — Akkor adja ide a hegedűjét, hogy eljátszhas- .saml — Sniczlerkém, záróra. Rendezhetnénk a szám­lánkat? — lépett közbe a pincér, és sajnálkozva né­zett a prímásra. Kutya egy helyzet. — A hegedűt! — hörögte Sniczler. — Játszani akarok! — Majd legközelebb. Addigra megtanulom a ma­ga nótáját! — Mindig ezt mondja. Elég volt! Nincs legköze­lebb! Most akarom! — Sniczlerkém, nyugalom! Nyu-ga-lom! Tehát volt két korsó sörünk, egy borjúszelet. Savanyú­ság? — próbálkozott a pincér. — Hagyj-békén! A hegedűt akarom! — azzal fél­relökte a pincért, és kikapta a tokból a hegedűt. A prímás villogó szemmel rohant utána. Sniczler fu­tás közben fölkapott egy kést és megállt. Néhány másodpercig farkasszemet néztek egymással. — Adja vissza a hegedűmet! — Nem! — szorította Sniczler a szívéhez a hang­szert, és úgy nézett ki, mint egy kisgyerek. — Nem! — toppantott a lábával. — Hívjátok a rendőrséget! — szólt a pincér a tá­laló ajtajában álldogáló személyzetnek. Sniczler a rendőrség szó hallatán letette a hege­dűt, a kést pedig tovább forgatta a levegőben. — Átkozottak! Hát itt kihalt minden lelki szép­ség? Senki nem akar hegedüszót hallani? Istenem! Mivé lett ez a világ! — azzal lerogyott egy székre és zokogott. — Részeg állat — suttogta valaki. — Két korsó sörtől? — csodálkozott a pincér. — Szerencsétlen — legyintett a kávésnő. A teremben, ahol alig egy órával ezelőtt még né­met turisták énekelték a „trink! trink!"-et, egy diáktársaság pedig valami disznó dalt óbégatott. Sniczler zokogása olyan volt, mint egy szomorú bo­hóctréfa. Az aréna közönsége némán figyelte. Sen­ki sem mert megmoccanni. Sniczler minden este eljátszotta ezt a jelenetet, de a végén sose sírt. A panaszkönyvet kérte, és gö- csörtös, fáradt kezű írásával beírta, hogy „a vendég­gel méltatlan módon bánnak a zenészurak”, majd emelt fővel távozott. De ezen az éjszakán nem kér­te a panaszkönyvet. Szótlanul fizetett, és kibotor­kált az ajtón. — Te, Józsi! — szólalt meg a döbbent csendben a pincér. — Mi lenne, ha egyszer odaadnád neki azt a nyavalyás hegedűdet? — Ennek? — morogta a prímás, és megvetően nézett a halkan becsukódó ajtóra. — Miért ne? — csillant fel a kávésnő szeme. — Tudjátok, hogy ki ez? — Hát? ... a Sniczler. Törzsvendég, nem elég? — vonta meg a vállát a pincér. — Van egy kis /lúg­ja, de kinek nincs? Már egy éve, hogy idejár. — És olyan áhítattal figyeli a Józsit! — toldotta meg a kávésnő. — Ez egy bádogos! — böffent ki a prímásból. — Na és? — Ez úgy vagdossa a lemezeket, mint más a pa­pírszalvétát. Ha ez megfogná az én hegedűm nya­kát, hát úristenemre, hogy össze is Toppantaná! Olyan erős kézszorítása van az ilyeneknek, mint a |bivalynak! — Honiian veszed, hogy bádogos? — kottyantott bele a klarinétos. — Miért ne próbálhatná ki a he­gedűdet? — Na persze. Te könnyen vagy. Nem klarinét a mániája. De ha azt kérné, te se hagynád, hogy te­leköpködje! — Ide'figyelj. Józsikám! — kezdte újra a pincér. — Fogadjunk, hogy ez a Sniczler elhúzza a saját nótáját! A prímás összehúzta a szemöldökét. — És ha eltöri a hegedűmet? — Megveszem neked. Na?! Egy láda pezsgőben fogadjunk! — De ne csak nyiszogtassa, hanem húzza el tisz­tességgel a saját nótáját — állt rá a prímás. Másnap aki szabadnapos lett volna, az is benn maradt. Mindenki várta a zárórát. A zenészek szokás szerint összepakoltak. Sniczler bágyadtan •felállt, és elindult a prímás felé. — Uraim! Várjanak! Az én dalomat tudják-e? A prímás nagyot nyelt. A pincér bátorítóan ka­csintott rá. — Mi a kedves vendég nótája? Sniczler akadozva dudorászta. A legjobb indu­lattal sem lehetett rájönni, hogy milyen dallamokat dönög. — Ilyet nem ismerek. — Akkor én megtanítom magának. A prímás reszketve adta oda a hegedűt Sniczler kezébe. Sniczler egy pillanatra visszahőkölt. El­lenállásra számított, mint mindig. A teremben csak a személyzet stuszogását lehe­tett hallani. A pincér vigyorogva nézett a prímás­ra. A cél előtt vagyunk, gondolta. Sniczler megsimogatta a hangszert, majd óvato­san az álla alá helyezte. A vonót lassú, ünnepélyes mozdulattal tette rá a húrokra. Ügy állt ott. mint Yehudi Menuhin. Visszafojtott lélegzettel várt mindenki. Na, most! Sniczler behunyta a szemét. — Koncentrál! — súgta izgatottan a kávésnő. A pincér bólintott, és izgatottan várta, hogy Sniczler elkezdjen játszani. A személyzet egy perc múlva mozgolódni kezdetű — Mi lesz már? — türelmetlenkedett a kávésnő. Sniczlert már semmi sem zavarta. Arca átszel­lemült, pocakos alakja méltóságteljesen megnyúlt. Mozdulatlanságát néhány verejtékcsepp zavarta meg, amint eszeveszetten rohant végig az orrán. Sniczler a zenére figyelt, amit egyedül, és kizá­rólag csak ö hallott. Sniczler teljes lényével hege­dült. s • KáUl KUBr Alföldi látomások.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom