Petőfi Népe, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-01 / 282. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1984. december 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a párt XIII. kongresszusára (Folytatás az 1. oldalról.) tatására törekszik, és a kapcso­latokat a békés egymás mellett élés elveinek szellemében ala­kítja. Külpolitikai tevékenységünk eredményességének legfontosabb hazai biztosítéka népünk támo­gatása, társadalmi rendszerünk szilárdsága, a szocializmus sike­res építése. II. Társadalmi és politikai viszonyaink Társadalmi és politikai rend­szerünk, a népi hatalom és leg­főbb politikai alapja, a munkás- osztály és a szövetkezeti paraszt­ság szövetsége szilárd. Szövetségi politikánkat folytatva megőriz­tük és fejlesztettük a szocialista nemzeti egységet. Szélesedett a szocialista demokrácia. Társadalmi rendszerünk alap­ja a termelőeszközök szocialista — állami és szövetkezeti — tu­lajdona. Szocialista rendszerünk erősítése megköveteli a társadal­mi tulajdon gyarapítását, foko­zott védelmét és előnyeinek tel­jesebb kihasználását. Államunk ''elismeri és védi a munkával,^ a törvényes úton szerzett személyi tulajdont. A társadalom alapvető osztá­lyainak és rétegeinek közeledési folyamata nagymértékben előre­haladt. Az életszínvonal, a mű­veltség, az életmód területein azonban még számottevő különb­ségek vannak társadalmunkban, s ezek csökkentéséért a jövőben is következetesen munkálkodni kell. Szövetségi politikánk változat­lan célja társadalmunk külön­böző osztályainak és rétegeinek, egész népünknek összefogása a szocialista haza építése érdeké­ben. A nők egyenjogúságának erve- nyesítésében további eredménye­ket értünk el, de nem lehetünk elégedettek. Fokoznunk kell erő­feszítéseinket, hogy társadalmi és gazdasági eszközökkel könnyít- sünk a nők összetett gondjain. A fiatalok jelentős részét a munká­val szemben tanúsított igényesség, ideológiai és közéleti érdeklődés jellemzi. Az Ifjúság szocialista szellemű nevelése, az önálló élet­re való felkészítése az egész tár­sadalom féladata. A párt Segíti a fiatalokat, hogy felelősen vehes­senek részt az ország fejlődését szolgáló feladatok megoldásában, több lehetőséget kapjanak tu­dásuk alkalmazására, és gyara­pítására. Az idősebb — már nyug­díjban levő — nemzedékek a néphatalom kivívásának a szo­cializmus megalapozásának és építésének részesei voltak. Fon­tos társadalmi érdekünk, hogy tapasztalataikat hasznosítsuk, a ' közéletben való részvételüket se­gítsük. Kötelességünk, hogy ahol szükséges, könnyítsünk az idős­korral járó terheken. A jövőben is arra kell töreked­ni, hogy a különböző világnéze­tű, nem vallásos és vallásos dol­gozók együtt munkálkodjanak céljaink eléréséért. Népünk ja­vát szolgálja, hogy az állam és az egyházak viszonya rendezett. A nemzetiségek hazájuknak tekintik a Magyar Népköztársa­ságot. Természetesnek tartjuk és elősegítjük a velük azonos anyanyelvű nemzetekkel épülő kapcsolataikat. Hasonlóképpen természetes igénynek tartjuk, . hogy a szomszédos országok ma­gyar nemzetiségű állampolgárai is ápolhassák anyanyelvűket, fej­leszthessék nemzeti kultúrájukat, s hozzájáruljanak népeink ba­rátságának, országaink együtt­működésének erősítéséhez. A népesedés alakulása nagy fontosságú nemzeti ügy. El kell érni, hogy a népesség csökkenése mérséklődjön, hosszabb távon pe­dig a száma növekedjen, a kor- összetétel javuljon. Fontos fel­adat népünk egészségi állapotá­nak javítása. Szükséges, hogy ál­lamunk és társadalmunk jobban segítse és védje a család intéz­ményét. Az elmúlt években tovább erő­södött szocialista államunk, amelynek a jövőben is kiemelke­dően fontos feladata a szocialista vívmányok védelme és fejleszté­se, a gazdasági és a kulturális h építés szervezése. Folytatni kell a szocialista demokrácia fejlesz­tését a társadalmi élet minden területén. Az állampolgárok nagy többsége tiszteletben tart ja a tör- gj vényeket,, erkölcsi normáink sze­rint él és' dolgozik; teljesíti kö- ! telességét, gyakorolja jogait. Ugyanakkor szaporodnak a tör­vénybe ütköző, az erkölcsi nor­máinkat sértő jelenségek. A párt-, állami és társadalmi szervek — a közvélemény támogatására is építve — határozottan és erélye­sen lépjenek fel e negatív jelen­ségek visszaszorításáért. vuljon a központi állami irányí­tás 'hatékonysága, fokozódjon a vállalatok önállósága, felelőssége, kezdeményezőkészsége., fejlődjön vállalkozói magatartása. A gazdaságirányítás fontos fel­adata az áraknak társadalmi és gazdasági céljainkkal összehan­golt alakítása és ellenőrzése. A termelői árak a társadalmilag in­dokolt ráfordításokat fejezzék ki. A fogyasztói árak jobban iga­zodjanak a termelői árakhoz. Társadalompolitikai szempontból indokolt területeken a fogyasztói árak állami támogatását a jövő­ben is fenn kell tartani. Gazdaságpolitikai feladataink megoldásában meghatározó sze­repük van a szocialista nagyüze­meknek. Az állami vállalatok és szövetkezetek meghatározó szere­pét biztosítva a jövőben is támo­gatjuk a lakosság igényeinek ki- 1 etégítésében jelentős szerepet ját­szó kisipart és kiskereskedelmet. Az utóbbi két évben a kiegé­szítő és kisegítő gazdasági tevé­kenység új formái alakultak ki. Az új szervezetek fokozatosan beilleszkednek a szocialista gaz­dálkodás rendszerébe, hozzájá­rulnak a vállalati gazdálkodás eredményeihez, a lakosság szín­vonalasabb ellátásához. Az e té­ren jelentkező kedvezőtlen jelen­ségeket le kell küzdeni, követ­kezetesen érvényt kell' szerezni a rendelkezéseknek, és el kell érni, hogy a személyi jövedelmek a teljesítményekkel arányosak le­gyenek. A szocialista munkaverseny es brigádmozgalom elsősorban a munkahelyi feladatok eredmé- • nyes megoldásával,- a tartalékok feltárásával, a termékek minősé­gének javításával járuljon hozzá a népgazdaság intenzív fejleszté­sének gyorsabb kibontakoztatásá- hoz. _ A gazdasági építőmunkaban a párt alapvető feladata a gazda­ságpolitika meghatározása,_ ér­vényesítése és végrehajtásának ellenőrzése. A pártszervezetek fo feladata a gazdaságpolitikai cé­lok helyi megvalósításának segí­tése és ellenőrzése, a dolgozók mozgósítása politikai eszközökkel. IV. Életszínvonal* életkörülmények, szociálpolitika A XII. kongresszusnak az élet- színvonal megőrzésére, az életkö­rülmények javítására vonatkozó határozatai társadalmi méretek­ben teljesültek. A következő terv-" időszakban a gazdasági fejlődés élénkítésével, jobb gazdálkodás­sal, a teljesítmények növelésével, a munkafegyelem javításával meg kell alapozni az életszínvonal ér­zékelhető emelkedését. Az irányelvek leszögezik: a szo­ciálpolitika legfontosabb célja továbbra is a szociális biztonság fenntartása. A kollektívák és az egyének jövedelmében jobban tükröződjön a teljesítmények nö­vekvő gazdasági és társadalmi ér­téké. Szocialista államunk' bizto­sítja a teljes foglalkoztatottságot, de növelni kell az érdekeltséget a munkaerő gazdasági céljaink­kal összhangban álló áramlasa- báni, , teremtésével a feladat a w oras munkahétJszé1és ^o^'1iévéí!eí)eSe.! Társadalmi juttatási rendsze­rünket — alapvető vívmányait megőrizve — jobban összhangba kell hozni anyagi lehetőségeink­kel. és fokozottan kell érvénye­síteni a rászorultság elvét, a tár­sadalmi igazságosságot. A szociá­lis támogatások növelésével is elő kell segíteni a születések számá­nak emelkedését. Fokozatosan nö­vekedjen a gyermeknevelés költ- . ségeihez való állami hozzájárulás. A családalapító fiatalok lakáshoz jutását meg kell könnyíteni. Eny­híteni szükséges a nyugdíjrend­szer feszültségeit, biztosítani kell az alacsony nyugdíjak vásárlóér­tékének megőrzését. Továbbra is fenn kell tartani a vásárlóerő és az árualap egyen­súlyát, az áruellátás biztonságát. t A szükségessé váló fogyasztói ár­változásokat az életszínvonal-po­litika céljaival összhangban kell megvalósítani. Különösen fontos társadalompolitikai feladat a la­káshelyzet további javítása. A la­káshoz jutás fő formája tovább­ra. is , szem<yxLt’ri'Ajííönú laká­sok építése, vásárlása-legyen. ^-sA sorolja a település- és infrastruk­túra-fejlesztés, az egészségügy, a testnevelés és sport, a turizmus és üdülés terén megoldandó főbb feladatokat is. V. Ideológia, művelődéspolitika, szocialista életmód WÉmMWMmm HL A gazdasági építőmunka A népgazdaság az elmúlt évek­en a XII. kongresszuson meg- ttározott gazdaságpolitikai irány- Dnalnak megfelelőén fejlődött, z dolgom népünk szorgalmának, shetségének, áldozatvállalásá- ak, valamint a párt-, állami és irsadalmi szervek együttes erő­dítésének jelentős eredménye. Az elmúlt öt esztendő gazdál- odását végigkísérte az a küzde- :m, mélyet az ország külgazda- igi egyensúlyának javításáért, zetőképességünk megőrzéséért ilytattunk. Az erőfeszítések redménnyel jártak. A párt- és az állami vezetés az lmúlt években eredményesen •ányította az ország gazdasági letét. A XII. kongresszuson ki- ízött legfőbb gazdaságpolitikai élok teljesülnek. A következő években élénkíte- ,i kell a gazdasági fejlődést. Az rtenzív gazdálkodás erőteljes és Dkoldalú kibontakoztatásával, a azdaságban rejlő tartalékolMel- esebb hasznosításával olyan megalapozott gazdasági növeke- ést kell elérni, amely lehetővé eszi az egyensúly további javj- ását, a népgazdaság anyagi-mű- zaki alapjainak fokozatos és szé- ü körű megújítását, a népjólét melését. A VII. ötéves terv legyen a megalapozott gazdasági növeke- és és fejlődés programja, amely ehetővé teszi társadalmi gs gaz- aságpolitikai céljaink elérését, p tervidőszak legfontosabb gaz- laságpolitikai célja az intenzív ejlődés kiterjesztése a termelési Dlyamat minden elemére. Fokoz- i,i kell a gazdaság jövedelem- ermelő képességét. Meg kell yorsítani a termelési szerkezet talakítását. Alapkövetelmény, logy a termékek minősége köze- ítsen a műszaki-technikai hala- lás mai nemzetközi színvonalá- íoz, s mind nagyobb része érje is il. Fontos, hogy hazai természeti Tőforrásainkat fokozottan és isszerűbben hasznosítsuk, a ter- nelést szolgáló infrastruktúrát ejlesszük. A jövedelmező gazdál- :odás legyen a cselekvés általá- ios normája. Javítani kell a mun- :a szervezettségét, fegyelmét, kul­turáltságát, a gazdálkodó szer­vezetek alkalmazkodóképességét és vállalkozókészségét, a vállala­tok közötti együttműködést. Meg kell gyorsítani a műszaki fej­lesztést, növelni kell a fejlesztő tevékenység eredményességét. A feltétélek megteremtésével nö­vekedjen a beruházásokra fordí­tott összegek aránya — szögezik le az irányelvek, majd kitérnek a népgazdaság egyes ágainak fő feladataira. Hazánk természeti-gazdasági adottságai szükségessé teszik, hogy fokozzuk részvételünket a nemzetközi munkamegosztásban. Nemzetközi kapcsolatainkban to­vábbra is meghatározó szerepe van a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsának, a szocialista gazdasági integrációban, való ak­tív részvételünknek. A jövőben is a Szovjetunió lesz legfontosabb külkereskedelmi partnerünk. To­vább kívánjuk bővíteni gazdasági együttműködésünket minden szo­cialista országgal. Tevékenyen közreműködünk a KGST 1984. évi felső szintű értekezletén el­fogadott program megvalósításá­ban, kezdeményezzük újabb ■ együttműködési formák és mód­szerek kialakítását. A fejlett tő­kés országokkal a kölcsönös elő­nyök alapján bővítjük gazdasági kapcsolatainkat. A fejlődő orszá- - gokkal folytatott gazdasági kap­csolatainkban az áruforgalom nö­velése mellett szorgalmazzuk a kölcsönösen előnyös termelési együttműködést. A párt gazdaságpolitikája egy­aránt figyelembe veszi a szocia­lizmus építésének általános tör­vényszerűségeit és - országunk ; adottságait. A termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló szocialista tervgazdálkodás, a szabályozott áru-, pénz- és piaci viszonyok segítik a szocialista társadalom építését, alapvető társadalmi-gazdasági céljaink el­érését. A gazdaságirányítás tovább­fejlesztésével el kell érni, hogy a tervezés, a szabályozás, vala­mint a szervezeti és intézményi rendszer korszerűsítése révén ja­A társadalom tudatát alapve­tően a párt fő politika^ céljaival való azonosulás, a társadalmi cselekvést pedig az aktív alkotó munka jellemzi. Társadalmunk széles köreiben a szocialista esz­mék természetes értékké váltak, növekszik erkölcsi és világnézeti elveink teljesebb érvényre jutá­sának igénye, de tapasztalható po­litikai és világnézeti érdektelen­ség is. A párt ösztönözte a szocialista építés napirenden levő feladatai­nak elméleti megalapozását, mé­lyítette a szocialista gondolkodást és a nemzeti önismeretet. Ideo­lógiai életünkben ugyanakkor megélénkültek az eszméinktől idegen jelenségek is. Előfordulnak kísérletek történelmi utunk, nem­zeti értékeink polgári szemléletű vagy nacionalista átértékelésére. Tapasztalhatók osztályszemléle-- tét nélkülöző, vagy illúziókkal terhes nézetek a szocializmusról, a kapitalizmusról, korunk alap­vető kérdéseiről. Esetenként jelentkeznek szo­cialista eszméinkkel szemben álló nézetek, a reális lehetőségeinket figyelmen lpívül hagyó elképzelé­sek, javaslatok. Fékezi az alkotó gondolkodást az elméleti munká­ban is megmutatkozó kényel­messég, igénytelenség. E jelensé­gekkel szemben nem kielégítő a vitaszellem, a téves nézetek gyak­ran nem kapnak színvonalas, ér­velő marxista kritikát, visszauta­sítást. Az ideológiai munka fejlesztése gazdasági és társadalompolitikai feladataink megoldásának nél­külözhetetlen feltétele. A közgon­dolkodásban gazdagítani és reá­lisabbá kell tenni a szocializmus­ról kialakult felfogást. Az ideoló­giai munka állítsa középpontba .az értelmes és,tartalmas emberi élet megvalósításának összefüg- "gését a munka megbecsülésével, a társadalmi igazságosság érvé­nyesítésével, a dolgozók közössé­gének társadalmat és egyént for­máló szerepével, szocialista és ‘ humanista értékeinkkel. Ideológiai, szellemi életünk se­gítse elő a szocialista fejlődés és a világban végbemenő változások során felmerülő új kérdések mar­xista megválaszolását, az előre­feltételeit társadalmi-gazdasági program keretében kell megha­tározni. A pedagóguspálya társa­dalmi megbecsülésének növelé­sével is elő kell segíteni a peda- gógushiány megszüntetését. A párt művészetpolitikájának * fő célja, hogy megteremtse a mű­vészet alapvető társadalmi fel­adatainak teljesítéséhez szüksé­ges feltételeket. Változatlan alap- elvünk az alkotás szabadságának biztosítása, a művészeti kezde­ményezések, kísérletezések tá­mogatása, az alkotóműhelyek ön­álló, felelős működésének segí­tése állapítják meg az irány­elvek, majd a művészeti ágak, az irodalom, a kritika helyzeté­vel foglalkoznak. . A művelődés térhódítása, az általános és a szakmai műveltség gyarapítása társadalmi, gazdasá­haladást szolgáló új gohdolatok befogadását. Késedelem nélkül reagáljon az elveinket és politi- r kánkat bármely oldalról eltorzít» nézetekre, leplezze le a szocializ­mustól idegen eszméket és törek­véseket, utasítsa el a valóságtól elrugaszkodó, voluntarista meg­nyilvánulásokat. Határozottan, elvi alapokon, az ideológiai és a tömegpolitikai munka eszközei­vel is folytatni kell a harcot az imperialisták amtikommunista propagandája, a burzsoá eszmék, a maradi nézetek ellen. A korábbinál többet kell ten­ni a politikai tudat formálásáért. A marxizmus—leninizmus okta­tása eszméink, világnézetünk ter­jesztésével segítse a szocialistá építés feladatainak megoldását. Az agitáció adjon választ a dol­gozókat foglalkoztató kérdésekre, és járuljon hozzá mozgósításuk­hoz. Nagy és felelősségteljes feladat hárul a televízióra, a rádióra és a sajtóra a párt , politikájának megismertetésében, a hiteles, pon­tos és gyors tájékoztatásban, a közvélemény formálásában, a cselekvő társadalmi magatartás kialakításában. A tudományos kutatás színvo­nala összességében megfelel or­szágunk adottságainak, eredmé­nyesen segíti az építőmunkát. A tudomány művelői jobban járul­janak hozzá a termelőmunka színvonalának és hatékonyságá­nak emeléséhez; vállaljanak részt a döntési lehetőségek változatai*- nak kidolgozásában; segítsék a - kulturált, egészséges emberi élet jobb formálását. A társadalomtu­dományok művelőinek elsőren­dű feladata korunk legfontosabb kérdéseinek kellő színvonalú el­méleti-ideológiai feldolgozása. A párt és az állam a döntések meg­alapozásában mindinkább igény­li a tudományok közreműködé­sét. Az oktatási rendszer lényegé­ben ellátja a reá háruló felada­tokat: Ebben nagy szerepe van az oktatási intézményekben ál­dozatos munkát végző pedagó­gusoknak. A következő években folytatni kell az oktatás elhatá­rozott korszerűsítését. A közok­tatás javításának feladatait és gi előrehaladásunknak fontos feltétele. Népünk kultúrája gaz­dagodott, de a kulturális igénye­ket még nem tudjuk eléggé szín­vonalasan kielégíteni. Helyezzük szélesebb alapokra az öntevékeny művészi, művelődési csoportok munkáját. Tegyük színvonala­sabbá a milliókat érintő szóra­koztatást. A művészeti és a kulturális életben erősíteni kell a párt. el­vi irányító és kezdeményező sze­repét. Az ideológiai munkát po­litikai, gazdasági és kulturális feladatok megoldásával szoros egységben kell fejleszteni. Min­den kommunista kötelessége, hogy határozott kiállással, meggyőző érveléssel lépjen fel eszméink és a párt politikája mellett, a szo­cializmustól idegen nézetekkel szemben. VI. A párt és a tömegs2;ervezetek A Magyar Szocialista Munkás­párt, a munkásosztály forradal­mi élcsapata, a dolgozó nép párt­ja eredményesen irányítja, szer­vezi a szocialista építőmunkát, betölti vezető szerepét. Politiká­jával kifejezi, tevékenységével bizonyítja, hogy teljesíti a nép szolgálatában vállalt kötelezett­ségeit. A párt és a tömegek kap­csolata jó, a nép bízik a pártban, támogatja politikáját, dolgozik megvalósításáért. A pártban ér­vényesülnek a lenini normák. A szocialista építőmunka si­keres folytatásának fő követel­ménye, ihogy erősödjön és tovább szélesedjen a párt eszmei, politi­kai befolyása. A vezető szerep gyakorlásának alapja a népünk, nemzetünk érdekeit kifejező és szolgáló, a társadalom valóságos helyzetét figyelembe vevő mar­xista—leninista politika. Ennek képviselete és megvalósítása nagymértékben függ a határoza­tok végrehajtásának megszerve­zésétől és ellenőrzésétől. , A vezető szerep érvényesítése, a politika sikeres megvalósítása megköveteli a párt eszmei, poli­tikai, szervezeti és cselekvési mA? p/áft1 ‘Kátékó'ny ^ŰködéSé fel­tételezi a pártélet szabályainak, a lenini elveknek a következetes megtartását. Az eddiginél több lehetőséget kell teremteni, hogy a párttagság a nagyobb hordere­jű társadalmi kérdések eldönté­se előtt a párt fórumain véle­ményt nyilváníthasson, javasla­tokat tehessen, jobban részt ve­hessen a döntések előkészítésé­ben. A párt politikájának kidolgo­zásában, végrehajtásában és el­lenőrzésében fontos szerepe van az alapszervezetek és a taggyű­lések önálló, kezdeményező mun­kájának. A pártnak 862 000 tagja van, ötvenezerrel, több, mint a XII. kongresszus idején. A tagságnak eredeti foglalkozása szerint csak­nem háromnegyede, jelenlegi fog­lalkozása szerint pedig több mint a fele munkás és szövetkezeti pa­raszt. A pártépítés gyenge a fia­talok között és az értelmiségiek, egyes rétegeiben. A tagfelvételek során nagy fi­gyelmet kell szentelni annak, hogy a társadalom minden réte­■ r *'■: : •• géből azok kerüljenek a pártba, akik aktívak a közéletben, szo­cialista módon élnek, munkájuk, magatartásuk, társadalmi tevé­kenységük alapján megbecsülést élveznek. A párt politikájának megvaló­sításában, az ország előtt álló feladatok megoldásában kiemel­kedő szerepük van a választott testületek tagjainak, a párt- és az állami apparátus vezető mun­katársainak. A vezetők zöme munkája és magatartása álapján rászolgál a bizalomra, alkalmas teendőinek ellátására. A pártnak továbbra is felelősséget kell vállalnia, hogy a vezető beosztásokban ráter­mett, hozzáértő emberek dol­gozzanak. Ismét •'megerősíti azt az elvet és gyakorlatot, hogy — a párttisztségek kivételével — minden beosztást betölthet arra alkalmas, pártonkívüli is. A pártszervek és -szervezetek támogassák a kezdeményező, az újat felkaroló, a rendet és a fe­gyelmet megkövetelő vezetőiket. A vezetői tevékenységet is a tel­jesítmény és a magatartás alap­ján kell megítélni. A leghatáro­zottabban • fel kell lépni a hata­lommal való visszaélés; mindfcn- fajta megnyilvánulása ellen. Be­osztásra való tekintet nélkül min­denkitől meg kell követelni a szocialista normák megtartását. A párt és a nép előtt álló nagy és nehéz feladatok megoldásában kiemelkedő szerepe és felelőssége van minden pártszervezetnek, minden kommunistának. Pár­tunk harcokban edzett, gazdag tapasztalatai vannak, bírja né­pünk bizalmát, birtokában van minden lényeges feltételnek, hogy vezetésével eredményesen foly­tatódjék a szocializmus építése Magyarországon. A tömegszervezetek és -maggal- mák társadalmi életünk fontos tényezői, nélkülözhetetlen sze­repet töltenek be a szocializmus építésében. A párt a politika ki­munkálásában és végrehajtásá­ban igényli a tömegszervezetak és -mozgalmak alkotó részvéte­lét, számít kezdeményezéseikre, épít tapasztaltaikra, figyelem­be veszi véleményüket. Az irányelvek a továbbiakban kitérnek a szakszervezetek, a KISZ és 'a Hazafiás Népfront szerepére, feladataira. lg VII. A párt nemzetközi tevékenysége , Az irányelvek rámutatnak, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom a társadalmi haladás legfontosabb és . legkö­vetkezetesebb ereje. A pártok önállóan, a nemzeti adottságok­kal, hagyományokkal és a köve­telményekkel összhangban ala­kítják politikájukat, és fejtik ki tevékenységüket. A nemzetkö­zi kommunista és munkásmozga­lom politikai befolyása világmé­retekben szélesedik, szervezeti ereje növekszik, új pártok jön­nek létre. Mozgalmunkat a meg­újulás érdekében folyó törekvé­sek jellemzik. Á testvérpártok a legfőbb közös célok elérése érde­kében • erősítik internacionalista szolidaritásukat. A ' kommunista és munkáspár­tok összefogását nem gyengíthe­tik azok a viták, amelyek szük­ségszerűen zajlanak a szocializ­mushoz vezető utakról, a már lé­tező, illetve a' még csak célként megjelölt szocialista társada­lomról, a pártok közötti viszony követelményeiről. Az MSZMP tevékeny részt vál­lal a nemzetközi kommunista/és munkásmozgalom összefogásának erősítésében. Fontosnak /tart- ■ ja az alkotó szellemű, nyílt elv­társi véleménycserét, érmék két és több oldalú formáit./Osztozik a világbéke megőrzés^, a társa­dalmi haladást szolgáló közös erőfeszítésekben. Pártunk .szorosan együttmű­ködik az SZKP-val, fejleszti együttműködését a szocialista or- ■ szágakban tevékenykedő test­vérpártokkal. Fejleszti ikapcso- i latait a tőkés ország óikban mű­ködő kommunista és munkáspár. tokkal, bővíti együttműködését a fejlődő országok kommunista és munkáspártjaival. Szolidáris a fejlődő országok nemzeti fel­szabadító mozgalmaival, nem­zeti demokratikus pártjaival. To­vább építi kapcsolatait a szocia­lista, szociáldemokrata pártok­kal. Hasznosnak tartja a véle­ménycserét minden olyan párt­tal, mozgalommal, amely felelős­séget érez a béke ügyéért. * Pártunk, forradalmi küldeté­sének megfelelően, történelmi felelősséget vállait a szocializmus " magyarországi felépítéséért, po­litikája kifejezi, hűen képviseli népünk alapvető érdekeit. Ugyan- / akkor a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szerves ré­sze is, szolidáris a szocializmu­sért folyó világméretű küzdelem­mel. A szocializmus építésének magyarországi eredményei egy­aránt szolgálják népünk fel- émélkedését és a társadalmi ha­lapiás, a szocializmus, a béke egyetemes ügyét. é *

Next

/
Oldalképek
Tartalom