Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-11 / 265. szám

/ 1984. november 11. • PETŐFI NÉPE ♦ 7 SPORT«SPORT - SPORT KUPAELLENFELEK A Partizán és a Videoton... • Gólöröm a Videoton—Paris Saint Germain mérkőzésen. (Farkas -Tibor felvétele) A Partizán, a Videoton követ­kező .kupaellenfele, régi szereplő a nemzetközi kupaküzdelmekben. Egyszer a legnagyobb dicsőség közvetlen ‘közelében állt, de 1966- ban a brüsszeli BEK-döntőbena bár jobban játszott, 2—1-re kika­pott a Heal Madridtól. A Partizán az elmúlt idényben a Bajnokok Európa Kupájában szerepelt. A legjobb 16 közé a norvég Viking Stavanger (5—1, 0—0) legyőzésével bejutott, de a következő akadályt már nem tudta venni, mert a Dynamo Ber_ lin elleni 0—2-re a belgrádi visz- szavágón csak l-t-0-lál válaszolt. A Partizán Belgirád az UEFA Kupában (illetve elődjében) már mérkőzött magyar csapattal, és akkor kiesett. Az 1969—70. évi kupában került össze az Ű. Dó_ zsával. már az első fordulóban. • 1969. szeptember 18-án, négy nap­pal az emlékezetes prágai 3—3-as világbajnoki selejtező után talál, kozott a két együttes Belgrádiban, és a Partizán 2—1-re győzött, Gyorgyevics két góljával , mar 2—0-ra vezettek, amikor Dunai III. szépített. Az október elsejei újpesti visszavágón Bene és Du­nai II. góljai 2—0_ás győzelmet és továbbjutást, jelentettek. A Partizán jelenleg a 3. helyen áll a bajnokságban, a listavezető Szarajevó egy ponttal szerzett többet. Vasárnap a belgrádi feke­te—fehéreknek rangadójuk lesz, örök riválisukkal, aXrvena Zvez- dával küzdenek meg: Játékosaik közül a napokban leszerelt és a QP Rangers ellen már remekelt támadó szellemű középpályás, Zsivkovics a legjobb, ő a csapat karmestere, s állandó gólveszélyt jelent a „íesipuskás” középcsatár, Mance. A Partizán edzője Nenad Bje- kovics, á kogábbi sokszoros váló. gatott Partizán-csatár, és többszö­rös jugoszláv ás francia gólki­rály. Segítője pedig Milutin Sos- kics, a volt válogatott kapus. A sorsolás után Bjekovics a következőket mondotta: '— Nem ismerem a Videotont: Az a tény, hogy vezet a magyar bajnokságban; és két jó csapaton is túljutott, bizonyítja, képessé­geit. Ettől függetlenül úgy vélem. nem kaptunk nagyon veszélyes el­lenfelet, sikerült elkerülni azo­kat a csapatokat, amelyektől iga­zán tartottam. Helyzetünket ked­vezőnek ítélem meg, és továbbju­tást várok. Soskics: — Talán a legkönnyebbnek lát­szó ellenfelet kapták a lehetsé­ges 15 csapat közül. Ettől, függet­lenül óvatosnak kell lennünk, hi­szen a magyar labdarúgás fel­jövőben van, s a Videoton is bi­zonyított már ebben a kupában. Mindenképpen • tanulmányozni kell kupaellenfelünk játékát, hi­szen a magyár klubok közül mi elsősorban csak a fővárosiakat ismerjük. Kovács Ferenc, a Videoton ve­zetőedzője higgadtan értékelt: — Csak azt tudjuk a Partizán Belgrádiról, hogy hosszú, évek óta szerepel a nemzetközi porondon. A QP Rangers elleni /továbbjutás sokatmondó, láttuk, hogy milyen közönség előtt játszanak a belgrá­diak. Nem lesz könnyű ilyen aré­nában szerepelni, . de a párizsi találkozó'sem- volt akármilyen, nem fogunk térdre esni a zsúfolt stadionban sem. Becsülettel fel­készülünk, s azt hiszem, mindkét gárdának egyenlő esélye van a to­vábblépésre. — Hogyan igyekszik kiismerni az ellenjelet? — Nehéz megmondani, hogy hányszor kell megtekinteni az el­lenfelet. A Duklát háromszor lát­tam, mégis tudtak újat hozni, a franciákat egyszer is elég volt megnézni. Természetesen min­den lehetőséget megragadunk, hogy jóL kiismerjük az ellenfél erényeit és gyengeségeit,. A Videoton a. Dukla ellen az első mérkőzésen^ pályaválasztó volt, a franciák ellen gedig ide­genben kezdtek. Melyik a jobb? — Nem lehet elhamarkodottan megítélni ezt a kérdést. Tény, hogy az ellenfél ismerete esetén is sok újdonságot tartogathat az első mérkőzés. Mégis a Dukla el­len jobb volt idegenben játsza­ni a visszavágót, a Paris SG-t pe­dig ^kedvezőbb volt másodszor Székesfehérváron fogadni. Utólag majd kiderül, hogy melyik lehe­tőségi jobb. Egy a lényeg: tisz­tességesen kell készülni, s akkor nem maradhat el a sikert Hat új „bűnös” Mexikóvárosban nyilvánosság­ra hozták, hogy a Los Angeles-i nyárr olimpiai játékokon 12 olyan eset fordult elő, amikor sportoló­kat tiltott doppingszerek hasz­nálatán értek. A már korábban nyilvánosságra hozott hat dop­pingügy mellett újabb hat nevet említettek meg. Valamennyiőjü- 'ket életük végéig eltiltották a sporttevékenységtől. Az új bűnösök, listája: Gianpao. lo Urlando (olasz kalapácsvető, 4. helyezett); Gorán. Pettersson (svéd súlyemelő, 6. helyezett): Vesteinn Hafsteinsson .(izlandi diszkoszve­tő) ; Szerafim Grammatikopulosz (görög súlyemelő); Simomura Eiji (japán röplabda játékos); Stefan Laggner (osztrák súlyemelő, 4. helyezett); Befejeződött Mexikóvárosban az ANOC közgyűlése Közös nyilatkozat aláírásával zárult Mexikóvárosban a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlése A tanácsko­záson részt vett 152 ország — a NOB alapszabályai és az olimpiai eszme szellemében — az ún. „Mexikói deklarációban” kötelezettsé­get vállalt az olimpiai mozgalom., így az olimpiai játékokon való rész­vétel mellett. Felszólalásában a nyilatkozat támogatását hangsúlyozta Buda István, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Marat Gramov, a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke az ülésen kije­lentette: ,.A sportban mindinká.bb eluralkodó üzleti szellem, továbbá a profizmus és a fajüldözés súlyosan fenyegetik az olimpiai mozgalom jövőjét. Ezért e negatív jelenségek ellen minden erővel küzdeni kell, meg kell akadályozni a politika ^további térhódítását, máskülönben el­veszítjük az ellenőrzést az ötkarikás játékok felett.” Marat Gramov kifejtette, hogy az olimpiai mozgalomban minden­nél fontosabb a demokratizmus erősítése, így az, hogy a jövőben a. NOB minden tagországa állást foglalhasson az olimpiai helyszínek kiválasztásánál. A vasárnap kiemelkedő eseményei Kecskeméten a KSC— Szegedi VSE területi baj. noki labdarúgó-mérkőzés a nap legérdekesebb sport, eseméríye. A délután 13 órakor a Széktói Stadion­ban megrendezendő talál­kozón a javuló formában •játszó KSC az esélyes. A területi bajnokságban ját­szó további együtteseink idegenben szerepelnek, a KTE Martfűn, a Lajosmi. zse Nagyszénáson, a Miske pedig Orosházán harcol a pontokért. A megyei labda­rúgó-bajnokságban a sor­solás érdekessége, hogy a 13. fordulóban egy rang­adó jellegű mérkőzést ren­deznek, Kalocsán, ahol a KAC-MEDOSZ vendégsze­repel. Az első hat helye­zett közül a Tass játszik hazai pályán a Harta ellen. A Kiskőrös Sükösdön, a Kecel Szabadszálláson, a Soltvadikert pedig Bácsal­máson próbál pontokat szerezni. A vasárnapi program ér­dekessége, hogy a megye- székhelyen három jelentős utártpótlásversenyt is ren­deznek. A Városi Sport­csarnokban 10 órakor kez­dődik az országos serdülő ökölvívó-bajnokság döntő­je. A Lánchíd utcai sport- csarnokban a szakmunkás. tanulók’VI. országos kötött­fogású egyéni bajnokságát fejezik be a Buday Dezső Általános Iskolában pedig a kosárlabda OSK elődön­tőinek két utolsó mérkőzé­sét rendezik meg. LABDARÚGÁS Serdülő­RÖPLABDA NB I NŐI B-CSOPORT Űjabb szép siker idegen pályán DUTÉP SC—TFSE 3:1 (7, 13,—6, 11) Bp., Győri út. Vezette: Juhász, Bogyó. ' Amire csak titokban számítot­tak a. kecskeméti röplabda-szak­emberek, az valóság lett. A DUTÉP SC női csapata, pénteken a fővárosban is bizonyította, hogy feljövőben van. Az esélyesebb­nek tartott főiskolásak ellen 76 perces kémény küzdelemben sze-” ■fezték meg a győzelmet. Kitűnt: 'Bognár né, Lovászné, illetve Ger­hardt. Jövőre ismét Olimpiai ötpróba Jó hír a sportszerető fiatalok-' nak és idősebbeknek: 1985-ben újra kezdődik az Olimpiai ötpró­ba tömegsport-akció. Az idén nyá­ron a sorozat zárásakor már biz­tos volt, hogy a jövőbeni sem ma­radnak erőpróbák nélkül a rend­szeres testedzés hívéi, de konk­rét tervek még nem készültek. A rendező szervek — az Országos Testnevelési és Sporthivatal, a KISZ KB, a Magyar Úttörők Szö­vetsége, a SZOT és az Ailanii Ifjúsági Bizottság — elkészíteti ték a folytatás forgatókönyvét. — Végleges, hogy a jövő év • elején a téli túrával kezdődik az új akció — újságolta Dombóvári Ottó, a KISZ KB honvédelmi és sportosztályának vezetője Nagy Istvánnak, az MTI munkatársá­nak. — Az elnevezés a régi, de számos új vonása lesz az Olim­piai ötpróoámak. Továbbra is a téli túra, a futás, á kerékpáro­zás, a vízi túra és Balaton-át- úszás szerepel a programban, de újdonság, hogy lesznek úgyneve­zett nagy- és kispróbák. Az előb­bieknél a követelmények meg­egyeznek a legutóbbi kiírásban szerepeitekkel. Ezen kívül csök­kentett normájú próbákat is le­het teljesíteni, amelyet minden olyan helyen és időpontban meg­rendeznek, ahol felmerül az igény, de mindenképpen szükség lesz a „kispróbákra” az országos „vizsgák” idején is. A szabályok szerint a 16 éven aluli és az 50 éven félüli férfiakra a női szin­tek a mértékadók. Új vonás még, hogy a központi nyilvántartás megszűnik, mindenkinek- az ak­cióigazolványában magának kell naprakész dokumentációt vezet­ni. Ezzel megnő a próbázók fe­lelősségé: • - • — Milyen lesz az értékelés, s lesznek, ismét' jutalomutak? — A nagypróbák teljesítéséért ■két, a kispróbákért egy pont jár Aki eléri a .10 pontot, a Skála— Cooptól — ez a cég vállalkozott a támogatásra — sporttáskát kap ajándékba, a 20 pontosok pedig melegítőt vehetnek át. Nem köt­jük meg, hogy -hányféle próbán lehet összeszedni a szükséges pon­tokat, de például csak futásboL vagy-kerékpározásból — a pont- szerzési lehetőségek korlátozott 'száma miatt — a sorazaí előírásai nem teljesíthetők!- Az akció befe­jezése jután minden ötszáz .teljesí­tőből egyet kisorsolunk, a nyerte­sek a tervek szerint nézőként je­lén lehetnek az 1987-es római at­létikai világbajnokságon. •— Mikor lesznek végleges idő­pontok, hol lehet jelentkezni? — A sajtóban várhatóan ja- 1 nuárban hirdetjük meg a menet­rendet, s ezután az érdeklődők 20 forintért. az Éxpress-irodák- ban vehetik meg az igazolványt. Ugyanennyi lesz a próbakénti ne­vezési díj is. Fontos tudnivaló: to­vábbra is szükséges három hó­napnál nem régebbi e try ősi i@a_ zolás. Az új sorozatra a. korái» binál, több j elentkező' t várnak. ezt eredmény •ezheti a kispróbák bevezetése is _ mond ita befeje— zésül Dombóvári Ottó. bajnokságok Az őszi forduló végeredménye: SÖRÖEBÁii KISKXJiNíHlAíLlASI 1. KACnMEDOSZ 2. Toimpa 3. Jánoshalma 4. Mélykút • 5. Kelébia 6. Kih. Spart. 7. Kisszállás 8. Bácsalmás 9. Tataiháza 0.0. Harkakötöny CSOPORT 9 9 — —1B 9 8 — 8 16 9 6 — 3 28—>D2 12 0 4 -^ 5-4»—40 -- ^ 9 2 4 3 17—27 8 9 3 1 5 22—22 7 9 9 15 2á—2f7 7 9 2 2 5 28—06 6 9 3 — 6 20—29 6 9—27 0II—64 2 KiDSiKUNtFÍ3LiEGYHÁZI CSOPORT 1’. Tiszjakécske 2. (Ktofh. SZöv. 3. H. Kun B. SE 4 . rriszjaalipár 5. Kiskunmajsa 6. Kfh. Húsos 7. KTE. KU.' 8. L akitelek 6 6 ------- 60— 6 12 6’ 5 — J1 39—10 10 6 3 ili 2 39—07 7 6 3 Ü) 2 29—02 7 6 2 — 4 30—36 4 6 11 — 5 3—53 2 6------------6 0—6(1 — ■V isszalépett X Kecskemétén., az . országos serdülő ökölvívó-bajnokság va- ‘ sárnapi döntőin 14“ stflycsölódrfí' ban küzdenek a bajnoki címért. Remélhető, hogy van köztük me­gyei versenyzői is, de ez csak a szombati lapzárta után elkezdő­dött elődöntők során dőlt el vég­legesen.-X A Videoton megérdemelten jutott tovább —■ állapították meg a francia lapok, bár a Le Matin szerint a párizsi csapatnak az el­HOLMES MEGVÉDTE CÍMÉT Las Vegasban bonyolították le szombat hajnalra virradóra a profi nehézsúlyú ökölvívók nagy érdeklődéssel várt találkozóját, amelyen a világbajnoki címvédő Larry Holmes újabb győzelmet aratott. A szorítóban hosszabb kihagyás,; szünet utáö ismét fellépett 35 eszten­dős ökölvívó a nála 4 évvel fiatalabb James Smith-szel mérte össze tudását. Az eredetileg 15 menetesre tervezett találkozó a 12.- ben véget ■ ért, mert Smith szeme alatt a bőr mélyen felrepedt, s emiatt a találkozó orvosa, Donald Romeo nem engedélyezte a to- vábbbi küzdelmet. A bíró a 12. menet 130. másodperce után hirdette ki Holmes .technikai K. O.-győzelmét- az AP-hírügynökség jelentése szerint. étién még voltak 'eaéáyéíi X November 12-án, kedden Becsben az új Budo sportköz­pontban rendezik meg az I. Vi­lág Kupa cselgáncsviadalt. A ma­gyar csapatban Nagysolymosi Sápdor, “a KSC judósa a 78 kg- ban versenyez. Nagysolymosi & varsói győzelme után d párizsi csapat EB-n is a magyar válo­gatott legjobbja volt, a négy mérkőzéséből négyet nyert. X Sorsoltak a vízilabda MNK- ban. A Kecskeméti Vízmű SC-t kiverő FTC á Bp. Spartacus! kapta ellenfelül. A további pá­rosítás: BVSC—Ü. Dózsa, Bp. Honvéd—Medicor OSC, Tungs­ram SC—Vasas. X Peking északi részén felépí­tik az „ázsiai játékok városát9., Kína jelezte, hogy a 2000. évben! olimpiát is szeretne rendezni Pekingben. A „város” két részből áll majd — sportlétesítmények­ből és a „faluból”. Ez lehet ké­sőbb az olimpiai falu is. MAI MŰSOR Vasárnap TV I. MŰSOR: 8.30;: Idősebbek \is elkezdhetik. 8.36: Orosz nyelv kicsiknek — 7. 8.45: óvodások filmműsora. 1. A találékony kisfiú. Lengyel rajzfilm. Gépesített vízhordás. 2. Mesék a vi­lágból. Francia rajzfilmsorozat. XiiI/7. rész: A kék szőnyeg. 9.05: Játsszunk bábszínházát! XIII/8. rész: Volt egyszer egy király 9.30: Pufi kalandjai. Lengyel film­sorozat. VII/4. rész: A kulcs (ism.) 10.00: Mentsük meg Bundert Boglár­kától. Tévéfilm 10.25: Hírek 10.30: Reklám 10.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót! Ze­nebutik. Juhász Előd műsora 14.20: A Közönségszolgálat tájékozta­tója 14.25: Vasárnapi muzsika 15.20: Műsorainkat ajánljuk! 15.45: Képújság • 15.50: Reklám 15.55: ZTE—Ü. Dózsa bajnoki labdá- Túgó-mérkőzés. Közvetítés Zala­egerszegről. A szünetben: Reklám 17.45: Perui emlékek. Francia rövid­film 18.00: Delta. Tudományos híradó 18.25: Reklám 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. 18.45: Esti mese 19.00: A HÉT 20.00: Hírek 20.05:‘Derrick. NSZK bűnügyi tévé­filmsorozat. A nővér 21.05: Áruházak ajánlata. (Reklám) 21.10: Kapcsoltam 21.50: Ignotus Pál. Portréfilm (FF) 22.50: Hírek TV II. MŰSOR: 17.55: Vasás—Spandau 04. Vízilabda BEK-elődöntő mérkőzés közvetítése a Komjádi uszodából 19.20: Ajánlás Tokody Ilona műsora 20.00: A kozmosz. Amerikai rövid­filmsorozat. Xlll/ii. rés2: Az emlé­kezet tartóssága 21.00: Reklám 21.05: Télesport _• 21.35: Hat láb föld. Angol tévéfilm­sorozat. Vidéki szeretők 22.35: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 7J35: Barázda -j magyarul 8.-215: Gyermekeknek — magyarul 8.40: Tv-magazán szlovákul 9.410: Tv-magazin ruszinul 3Jl®5: Zenés program 3I0.'35: 4'Q év emlékei j'3.415: Műsorismertetés Kusto — kanadai film Labdarúgás: P art Íz an—C r véna Zvezda mérkőzésről riport H3,.'c6: Sorozatfilm gyertekeknek t*n.u:: Reklám Tv-híradó — magyarul 3J9.'5'5.: Reklám .t 210.0)0: Kugi — sorozatfilm 2(1.05: Reklám 2H.il'0: Tv^sport. 2.1.40: Riportok 212„10: Műsorzárás. KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.17: Vizeink völgyében 8.05: öt kontinens hét napja 8.20: Énekszóval, muzsikával 9.00: Két hónap és tizenhárom perc Jerzy Niemzuk rádió játéka 9.37: Az MRT gyermekkórusa Lend- yay Kamilló műveiből énekel 10.05: Gennagyij Rozsgyesztvenszkij vezényel li.00: Gondolat-jel 12.05: Harminc perc alatt a Föld kö­rül 12.35: Édes anyanyelvűnk 12.40: Rázós úton. Bajor Nagy Ernő irása 12.50: Pablo Casáls gordonkázik v.. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek 15.03: Optimisták. Sinkó Ervin törté­nelmi regénye 1918—19-ből rádióra alkalip&zva TV/2. rész 16.05: Operaáriák 16.35: Népdalkörök pódiuma 17.00: Nyelv és társadalom I. rész 17.30: Komolyzenei „lemezlovas” 18.15: Hol volt. hol nem volt... Me­se a tűzmadárról' és a farkasról. 18.40: Vallomások 19.55: Népdalok, néptáncok 20.17: Rádiószínház. Fájdalommal szülöd gyermeked. Dokumentum- . műsor 21.00: Tánezene 21.40: Tudósok a közéletben. Beszél­getés Tímár Mátyással az MNB el­nökével 22.10: Sporthíradó 22.25: Végh György versei 22.55: Szimfonikus zene 0.10: Virágénekek PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika 7.05: A református egyház félórája 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Rémusz bácsi meséi. A róka és a héja ­8.30: „Jelenkor”. Összeállítás a Fo­nográf együttes új lemezéről 9.05: Vendégeink voltak. Válogatás szovjet előadók könnyűzenei kon­certjeiből 10.00: A Rádió Kabarészínháza no­vemberi bemutatója 11.10: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 12.53: Tudósítás az MTK-VM—Rába ETO és a Békéscsaba—Vasas baj­noki labdarúgó-mérkőzésről 13.05: Mit hallunk? 13.30; Együtt. Nádasdi Éva versei 14.00: Könnyűzene orgonára 14.07: Dáridó. Horgas Béla meseko­médiája 15.05: Táskarádió 16.00: Poptarisznya 20.00: Slágermúqfeum 21.05: Társalgó 22.30: Cigánydalok, csárdások 23.10: Kellemes pihenést! 24.00: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR: .7.00: Reggeli hangverseny 8.11: OperarészICtek 9.00: A kamarazene kedvelőinek 10.00: Üj Zenei Üjság 10.45: öt kontinens hét napja 11.00: Zenekari muzsika 12.26: Gitártrió 12.55: Kis magyar néprajz 13.05: Énekeljenek a népek. 1983. Nemzetközi kórusverseny a Kölni Rádió rendezésében. V/3. rész 13.34: Operaegyüttesek / 14.10: Budapesti séta Szerb Antallal 14.59: Évszázadok mesterművei 16.00: Régi barátság. A Magyar Rádió, a Bolgár Rádió és a Magyar Írók Szövetségének . kétnyelvű irodalmi műsora a Bolgár Kulturális és Tá­jékoztató Központ nagyterméből 16.48: Martha Argerich zongorázik 17.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából — dr. Rhea Lüst mün­cheni asztrofizikus: Az üstökösökről. Képzelet és valóság — I. rész 18.00: A Motorhead-ból kivált gitáros zenekara: a Fastway harminc perce 18.30: Na maternjem jeziku. A Ma­gyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersprache..-A Ma­gyar Rádió német nyelvű nemzeti­ségi műsora Pécsről ✓19.35: Muszorgszkij: Borisz Godunov. Négyfelvonásos opera Közben: 20.25: Mementó élőben. Pardj Anna versei 22.44: A Mahavishnu zenekar lemezei —4 VI/5. rész Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 1ISJ3S: Műsorismertetés 113.410: Sport>krónika l'S.55 : Imtermezzó U7.C0; Tvnhíradó — magyarul 2i?.l*5'Y Reklám 117.20: /Bejelentkezés \és akció i;7..25: Tv-híradó 117.43: Tanmese l'B.O'D: Csináld magad — magyarul ÍiB.tL5 : A szakember tanácsai IIB.4'5: Fiatalok fóruma — magyarul 1+5,115: Rajzfilm . Reklám » 1I3J33: Tv-híradó — magyarul Égg*: Reklám 20.0$: Fókusz — magyarul 21.00: Sakk-kommentár ifi' _lS5:; Tv-híradó ?•’ : ‘Dráma 22.35: Műsorzárás — magyarul KOSSUTH: 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. Webem: Da­lok Stefan George verseire 9.30: Simon Judit és Szomor Dani Kiss József balladái 9.41: Ki kopog? 10.03: Nyitnikék lé.35: Muzsikáló természet. 10.40: Barokk hangszerszólók 11.05: Az Osztrák Köztársaság törté­nete. Beszélgetés Kerekes Lajos könyvéről 11.25: Bányászdalok 11.39: Az élet komédiásai. Jókai Mór •regénye. 7. rész 12.30: Ki nyer ma? . • 12.45: Házunk tája 13.00: Écfes^ anyanyelvűnk 13.05: A Magyar Népdal Hete, Nemes- pátrói lakodalmas 14.10: A Segíthetünk? melléklete. Ne­héz lélegzet 14.39: Brigge Tom különös rohamai. Tóth Árpád novellája 14.55: A poémák költője. Madarász Emil-emlékmüsor 15.40: Kóruspódium 16.05; Észkerék. A robotokról 17.00: Eco-mix 17.30: Operaáriák 18.15: Hol volt, hol nem volt... A két bors ökröcske. Magyar népmese 19.15: OIRT Drámafesztivál. Gácsér­fej. George Ciprian szín játékának rádióváltozata 20.45: A Magyar Népdal Hete 21.23: Elkísérnek a virágénekek. Rab Zsuzsa és Lakatos István versei 21.30: ... nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország”. 9. rész 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Gesualdo-madrigálok 22,50: Eszmék faggatása. A csoda 23.20: Balettzene operákból 0.10: Szörényi Levente dalaiból. PETŐFI: 8.05: Nóták * 8.50: Délelőtti tornai 9.05: Napközben 12.10 : Fúvósindulők 12.25: Kis magyar néprajz. A makói hagyma a Csanádi szlovák falvak­ban 13.05: Pophullám 14.00t Kívánságműsor hétfőn 17.05: Üjdonság&mkből. Népzenei fel­vételek 17.30: ötödik sebesség 18.30: Zeneközeiben - 19.30: Sportvilág 20*05: Show, ami show — Változatok a szórakozásra — 20.05: Kabostóí Kabosig 23*43: Hívja a 33-43-22-es telefonszá­mot... Vendég: Szentesi György had- történész és Szlávik András, - ax Atheneum nyomda vezérigazgatója» az MLSZ játékvezető bizottságának elnöke Kb.: 2S.W: Kedvenceim . 23.20: A .Magyar Népdal Hete. Bar* tők-müvek 24.03: Éjféltől —hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Régi .magyar dalok és táncok 9.30: Zenekari muzsika 10.42: Verdi: Emani. Négyfelvonásos opera ■ 13.05:'A befejezetlen mondát. Portrék Déry' Tibor regényéből.' 7. rész 13.38: Szőkefalvi-Nacy Katalin énekei 14.23: Szimfonikus zene 16.00: Hangvirtuózok. A- . Manhattani Transfer énekegyüttes 'harminc per­ce 16^30: A hét zeneműve ■ 17.30: A Magyar Népdal Hete. Páva— énekek ' •- • H 17.59Zsebrádiószinház. Ezt láttuk a tévében is, avagy egy magyar maf­fia 13.25: A kamarazene kedvelőinek 19.05; Két hangon, Ady Endre 19.35: Offenbách-est - ^ . ftözbén:. Kb.: « 0 -10: Telkibánya Kbú 21.15: Zenekari muzsika )

Next

/
Oldalképek
Tartalom