Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-02 / 258. szám

1984. november 2. • PETŐFI NÉPE • 3 A FELSZABADULÁS ÉVFORDULÓJÁN Kunszentmiklós Egyike azoknak a településeknek Bács-Kiskun- bah, amelynek lakossága örvendetesen — ha nem is szembetűnően — növekszik. Még 1945-ben nyolc­ezer-egyszáz ember élt itt, ma nyolcezer-hatszá- zan laknak a nagyközségben. A település ma is, mint régen mezőgazdasági jellegű első­sorban. 1970 után kezdődött a tervszerű iparosítás. Ennek eredményeképpen ma már a nagyközségben tizenkét ipari és ipari jellegű munkahely található. Másfél évtizeddel ezelőtt ezerhatszáz helybeli la­kos Budapestre járt dolgozni naponta. Mostanára ez a szám kettőszázra csökkent. Ugyanakkor meg­oldódott jórészt a nők foglalkoztatása is. A nagyiközség városiasodását egyebek között elő­segíti, hogy jó a közlekedése. Óránként indul vonat Budapestre, és meglehetősen könnyen elér­hető a megyeszékhely is autóbuszjáratokkal. A szolgáltatásban is igyekeznek eredményeket elérni a kunszentmiklósiak. A tévé- és rádiójavítás, a fod­rászat, a cipőjavítás, a kőművesmunka, a lakatoá- és ácstevékenység éppen úgy jellemzi a település fejlődését, mint mondjuk a kisiparoshálózat bővü­lése. A szociális gondoskodást az ötyen embert be­fogadó öregek napközi otthona is példázza. Az ivóvízellátást az elmúlt évtizedekben sike­rült teljesen megoldaniuk. A több mint öt kilomé­• Ebben a házban állomásozott a 2. Ukrán Front vezérkara 1945 elején. tér szennyvízcsatorna ugyancsak az urbanizáció egyik bizonyítéka. És az is, hogy ebben az évben decemberre megépül a húsz kilométeres gázveze­ték. Továhbra is gond viszont, hogy a belterületen ma még nem elegendő a portalanított út. A helybeli művelődési ház a könyvtárral* és a mozival együttműködve rendszeresen arra törek­szik, hogy a nagyközségben élő lakosság kulturális igényét ki tudják elégíteni. Szabadszállás „Hírhedt” település azok szá­mára, akik Petőfi életrajzát is­merik. Ugyanis a szorosan ide­kötődő költőt annak idején le­szavazták a szabadszállási hon­polgárok a képviselőválasztáskor. Ám aki ennek a rokonszenvesen fejlődő, gazdagodó községnek az életét ismeri, az rögvest meg­bocsát a múlt századbéli lako­soknak, a'kik tévedtek, amikor halhatatlan költőnket mellőz­ték. Ma csaknem nyolcezer ember él a településen. A vezetők elmond­ták, hogy Szabadszálláson fogyott a lakosok létszáma; ám örömük­re szolgál, hogy jelenleg bizo­nyos mérvű növekedés tapasz­talható. Valamikor kizárólag mező- gazdasággal foglalkoztak az itt élők. Ma már a vezetők öröm­mel újságolják, hogy a nagyköz­ségben összesen tizenhét ipari tevékenységet folytató üzem­egység található. Hangsúlyoz­zák, hogy mennyire jó ez a né­pességmegtartó erő fokozásához, a jó közérzethez, és a sokoldalú szolgáltatáshoz. Szabadszállás egészségügyi há­lózata megfelelő. A kórház mel­lett szakrendelők állnak a bete­gek rendelkezésére naponta. Az óvodai és bölcsődéi ellátás min­den helybéli igényt kielégít. Az iskolahálózat a követelmé­nyeknek megfelelően fejlődött. A legutóbbi esztendőben tizen­három új tanterem épült, és ez­zel elérték, hogy az oktatás ki­zárólag délelőtt történjen. A mű­velődési ház és a mozi nem felel meg a követelményeknek, ‘ ezért ennek a helyzetnek a javítása egyik fontos feladata a nagyköz­ségi vezetésnek. Viszont a vízellátás tökéletes­nek mondható, és ugyanez jel­lemzi a villanyhálózatot is. A ti­zenkét kilométeres új úthálózat, a járdaépítés, a strandfürdő meg­építése, a helyi gázprogram meg­valósítása éppenúgy hozzájárul a fejlődéshez, mint az új lakóitelep háromszáz család örömét szolgá­ló házai. Szabadszállásról az elmúlt években több kötet könyv is nap­világot látott. Ugyanakkor a tánc­csoportjuk, a citerazenekaruk, és a Kiskun Kórusuk is figyelmet érdemel. A Lenin és az Aranyhomok Tsz egyaránt elősegíti a fejlődést. Elsősorban a hagyományos nö­vénytermesztés, a kertészet és a szőlészet, valamint az állattenyész­tés a profiljuk. Ugyanakkor a fűszerpaprika-termesztés és a ku­korica az, ami különös jellegze­tességet ad Szabadszállásnak. A fentiekhez legfeljebb azt te­hetnénk még hozzá, hogy a párt-, tanács-, tömegszervezeti és gaz­dasági szervek közösen mun­kálkodnak azbn, hogy nágy köl­tőnknek, Petőfi Sándornak a kul­tuszát ápolják. Amikor a nagy­község felszabadulási évfordu­lóján ez szóba kerül, akkor bi­zonyára minden itteni lakos ar­ra gondol, hogy a mai életünk a forradalom költőjének szelle­mében alakult. V. M. Ugyancsak 1944. október 2-án szabadult fel Dunatetétlen, La- dánybene, Páhi, Soltszentimre, Szatkszentmárton és Szeretnie. "• Szabadszállási utcakép — 1984-ben. | tál TÖRTÉNT? 6 SZÁZALÉK ÉS A HÁTTERE Úton a 75 ezres példány számhoz Több mint 200 ezren olvassák a Petőfi Népét • Sokan kizárólag a megyei lapból merítik friss ismereteiket az újdonságokról Bács-Kiskunban. Ez erőteljesen növeli a szerkesztő­ség felelősségét, amikor az élet számos területén választ igyekszik adni a mindenkit érdeklő kérdésekre. A tájékozottság egyre inkább olyan erő a társadalmi, gazdasági és kulturális mozgásterepeken, amelyet aligha nélkülözhet az igényesebb ember. Mi történt, miről kellene tudnom? — érdeklődnek mind többen a közvetlen környe­zetük, lakóhelyük eseményei iránt. A Petőfi Népe Szerkesztősége folyamatosan figyeli • a lap olva­sottságát. Ezzel nem vagyunk megelégedve, bár 1980-tól 1984. szeptemberéig 7 ezer 500^al nőtt a példányszámúnk, s több mint 200 ezren forgatják a Petőfi Népe újságoldaiait. Az utóbbi évek emelkedését tekintve elsők kö­zött vagyunk a megyei lapok közt, s épp ezeknek az újságok­nak sikerül érzékelhetőbben gya­rapítani olvasótáborukat. Még­sem elégszünk meg az idei vár­ható 71 ezres példányszámmal, s nem keresünk fölmentést a sajá­tos tényezőkben' sem — például a kiterjedt tanyavilág —, ame­lyek tényleg nehezítik a napi kap­csolatot olvasóinkkal. Szerkesztőségünk és a Bács- Kiskun megyei Lapkiadó Válla­lat célul tűzte ki, hogy a postás kézbesítők közreműködésével jö­vő tavaszra elérjük a 75 ezres példányszámot. Ezt szeretnénk. A Szegedi Postaigazgatóság tá­mogatását ajánlotta föl. A lap- terjesztésben, előfizetések gyűj­tésében és megtartásában leg­jobb eredményt elérő postai kol­lektívák egyaránt részesülnek er­kölcsi, illetve anyagi megbecsü­lésben. Szakmai nyelven szólva az ér­tékesített példányszám emelé­séért indul verseny, s akik 106 százalék fölötti növekedést tud­nak felmutatni, jogosultak az el­ismerés valamelyik fokozatára. A csatlakozási határidőt 1985. ja­nuár 31-iben jelöltük meg. Ad­dig van idő a körülmények szám­bavételére és a döntésre. Szer­kesztőségünk beszámol a legjobb eredményekről, s az értékeléseket közölni fogjuk. Hírlapterjesztéssel összesen 115 postahivatali fiók foglalkozik Bács-Kiskunban. Már eddig is felajánlották vállalásaikat Pető- fiszállás, Kerekegyháza, Kasíkan- tyú, Kunszállás, Akasztó, He- tényegyíháza, Kélebia, Városföld, Csólyospálos, Kiskunhalas és Sza­badszállás brigádjai. A legutóbbi újságíró—olvasó találkozón a kunadacsiak szép eredményeiről értesülhettünk. Igazán szerencsésen illeszke­dett ebbe a folyamatba egy önkén­tes helyi vállalás. Az izsákiak kezdeményezték elsőnek — a nagyközségi pártbizottság egyet­értésével —, hogy legalább hat százalékkal emelik itt a Petőfi Népe példányszámát, s ez alá nem mennek. — A felajánlás legalább ötven új előfizetővel számol — mond­ja Hamelka Józsefné, az izsáki postahivatal hírlapfelelőse. — Ez magasabb, mint az utóbbi évek természetes gyarapodása: a 2 ezer lakóházból 1982 márciusá­ban 785, majd 1983-ban — IZSÁKI KEZDEMÉNYEZÉS 'Felszabadulásunk 40. évfor­dulója tisztéletére az izsáki postahivatal dolgozói az aláb­bi felajánlást teszik, egyben — á csatlakozásra lehetőséget adva, sőt arra buzdítva — fel­hívással fordulnak Bács-Kis- kun megye postahivatalaihoz, a hivatalok KlSZ-szervezetei- hez és szocialista brigádjai­hoz. Hivatalunk dolgozói, szo­cialista brigádjai vállalják, hogy az 1984. márciusi ada­tokhoz képest 1985 márciusá­ra — az olvasottság növelése, megyénk jobb megismerése érdekében — a Petőfi Népe című napilap értékesítését 6 százalékkal emelik és' ezt az eredményt az óv folyamán vé­gig megtartják. Ezúton kérjük: a csatlako­zásról a MEHIV-et szíves­kedjenek értesíteni. Az izsáki postahivatal dol­gozói, szocialista brigádja nevében: Bujdosó Dániel hivatalvezető ugyanabban a hónapban — 824, az idén márciusban pedig 840 előfizetőhöz juttattuk el a Petőfi 'Népét. A kézbesítők 80 kilométe­res körutat tesznek meg napon­ta, mire bejárják a területüket. A legnagyobb járása Muráncsik Istvánnénak van, aká minden hó­napban új előfizetők nevével és címével jelentkezik — anélkül, hogy bárki külön biztatná a szer­vezésre. A« többiekkel együtt si­került elérni, hogy ma már szombaton és vasárnaponként a tanyákra is eljut az újság. A kézbesítők kora reggel kez­dik mindennapi megszokott út­jukat. A feladat viszont koránt­sem azonos. A városi lakótelepen viszonylagos hírlap-telítettséget kell figyelembe venni az adott pénztárcákhoz képest, a Gedeon- vagy a Vadas-dűlőben pedig a távolság és másfajta szokások, igények sora adja föl a leckét. Ehhez a sokféleséghez a terjesz­tésnek és a szerkesztőségi lap­készítésnek egyaránt alkalmaz­kodnia kell: S azt szeretnénk, ha a kézbesítők mindennap jobb lapot vihetnének az ismerős — régebbi vagy új — előfizetőhöz. Halász Ferenc • Indulásra kész a kezdeményező izsáki kézbesítők szocialista bri­gádja. KÖZÖS ÜDÜLTETÉSI TERVEK . A Baranya, Fejér, Győr-Sapron, Somogy, Szol­nok, Veszprém és Zala megyei, valamint a Bácskai és Dunamelléki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége gazdasági társaságot hozott létre üdü­lő kialakítására és fenntartására. A téesztagok, dolgozók pihenésének egyik hely­színe lesz majd Balatonfüreden az az épület, amely­nek felújítási tervei immár elkészültek. Ezek sze­rint egy 130 ágyas téli-nyári üzemeltetésű üdülő­szálló kialakítására vállalkoznak. A társaság egyr régi üdülőt vásárolt meg, amelyet a tagok igényei­nek megfelelően újítanak fel. A 2 és 3 ágyas für­dőszobás lakrészekhez étterem, bár és eszpresszó is tartozik, amelyekben egyszerre hetven üdülni, pi­henni vágyó szövetkezeti dolgozó kap helyet. A gazdasági .társaság tagjai a felújítási, fenntartási munkájuk fejében részjegyet kapnak, és ennek ará­nyában küldhetik dolgozóikat a szállóba. KÉSZENLÉTBEN A HÉT VÉGÉN ORVOSOK KECSKEMÉT: Az ügyelet ideje hétfőtől péntekig, este 18 órától reggel 8 óráig tart. Szom­baton, vasárnap és ün­nepnapokon reggel 8 órától fo­lyamatosan a következő hétköz­nap reggel 8 óráig. Az ügyelet helye felnőttek részére: Kecske­mét. Nyíri út 38. (Űj megyei kór­ház.) T.: 20-488. Központi tömb, diagnosztika. Gyermekek részé­re: Kecskemét, Izsáki út 5. (C- pavilon, földszinti ambulancia. T.: 22-822.) Városföld Hetényegyháza, Bal- lószög, Helvécia, Nyárlőrinc, Ja- kabszállás gyermek- és felnőtt betegeit a munkaszüneti napokon a kecskeméti kórház említett két épületében látják el. Tiszaalpár: dr. Pulius T. (Ti- szaalpár, Imre tér 18. T.: 14), Lászlófalva, Nyárlőrinc: dr. Kun­sági A. ('Nyárlőrinc, Dózsa Gy. u. 7. T.: 20), Tiszakécske: dr. .Károssy Gy. (Tiszakécske, Béke u. 132. T.: 61), Szabadszállás, Fü- löpszállás, Soltszentimre: dr. Pa- taky I. (Szabadszállás, Dózsa t. 2. T.: 16). Lakitelek: dr. Gesztey J. (Lakitelek,' Alkotmány u. 3.), Orgovány: dr. Csarnay J. (Orgo- vány, Hajma u. 30. T.: 25), Izsák: dr. Pap Gy. (Izsák. Bercsényi u. 13. T.: 94), Kunszentmiklós, Kun- adacs, Kunpeszér: dr. Bodonhe- lyi (Kunszentmiklós, Kossuth u. 2/a. T. i 155), Kerekegyháza, dr. Mánya I. (Kerekegyháza, Lenin t. 14. T.: 101). , KISKUNFÉLEGYHÁZA: A központi ügyelet szombaton reg­gel 7 órától héifő reggel 7 óráig tart. Helye: Kiskunfélegyháza, Kilián Gy. ú. 7. T.: 547. Ellátják a kiskunfélegyházi, gátéri, kun­szállási, pálmonostori, petőfi- szállási, bugaci betegeket. Ugye­letet tart: dr. Gulyás J. — dr. Kasztory F. A gyermekorvosi ügyelet rend­je hétvégeken: szombaton és va­sárnap 7—19 óráig. Helye és te­lefonja azonos a központi ügye­lettel. KISKUNHALASON a Sem­melweis Kórház központi ambu­lanciáján tartanak ügyeletet. T.: 11-244, 265-ös méllék. Itt látják el a balotaszállási, kisszállási, harkakötöniyi, zsanai, kunfehér­tói, pirtói betegeket. Ügyeletet tart: dr., Bálint M. — dr. Kulun- csich T. Kiskunmajsa, Csólyos­pálos, Kömpöc, Szánk, Jászszent- lászló: dr. Elek I. (Kiskunmajsa, Tanácsköztársaság u. 85. T.: 25), Jánoshalma. Kéleshalom, Boro- ta. Rém. Mélykút: dr. Rigler K. (Jánoshalma. Rákóczi u. 7. T.: 88), Tompa, Kelebia: dr. Bartha I. (Kelebia, Ady E. u. 104. T.: 30). KALOCSÁN a rendelőinté­zetben tartanak ügyeletet: Kos­suth u. 34—36. Itt látják el Bá­tya, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Homokmégy. Miske, Ordas, Öregcsertő-Csorna, Szak­mar, Úszód és Kalocsa betegeit. Az ügyelet ideje szombaton reg­gel 7-től hétfő reggel 7 óráig tart. T.: 10, 122, 134. Éjszakai ügyelet: 213-as mellék. URH-szo- ba: 219-es mellék. Ügyel: dr. Nagy A. — dr. Balaton J. — dr. Báty B. — dr. Tamás J. Fájsz, Dusnok: dr. .Szilágyi K. (Dusnok, Dembinszky u. 13. T.: 24), Hajós: dr. Pap I. (Hajós, Kossuth u. 1. T.: 10), Dunapataj, Harta: dr. Mácsik E. (Dunapataj, Ordasi u. 18. T.: 46). Solt, Üjsolt, Duna- egyháza: dr. Faragó M. (Solt, Vécsey t. 1. T.: 167), Dunavecse, Szalkszentmárton. Tass: dr. Be- rényi G. — Benkő I. (Dunavecse, Lenin u. 4. T.: 31). KISKÖRÖSÖN a Kossuth ut­cai rendelőben látják el a bete­geket. (T.: 12 vagy 105). Fogá­szati ügyelet a város és környék lakói részére minden szombaton 8—12 óráig. Szakorvosi rendelő- intézet Kiskőrös, Petőfi tér 12. Akasztó, Csengőd: dr. Palágyi J. (Akasztó, Vöröshadsereg u. 1. T.: 16), Tabdi, Páhi. Kaskantyú: dr. Rezner K. (Páhi, Kossuth u. 6. T.: 11), Kecel, Imrehegy: dr. Sebők J. — dr. Peres E. (Kecel, Vasút u. 2. T.: 68), Tázlár, Bocsa, Soltvadkert: dr. Olasz B. — dr. Szimonidesz M. (Soltvadkert, Ta­nács., u. 11. T.: 25), Császáritöltés: dr. Somfai J. (Császártöltés, Ke­celi u. 68.). BAJÁN a hétvégi ügyeletet a kórház baleseti sebészeti pavilon­jában tartják. T.: lí-244. Itt lát­ják el a bajai, bácsbórsódi, bács- szentgyörgyi, bátmonostori, csát- aljai. csávolyi, dávodi, érsekcsa- nádi, felsőszentiváni, garai, her­cegszántói, nagybaracskai, ne­mesnádudvari, sükösdi, szerem- lei és vaskúti betegeket. Ügye­letet tart: dr. Ungor I, — dr. Csi- bi Z. — dr. Csapó B. — dr. Ger­gely L. — dr. László M. — dr. Ábraháim I. A BÁCSALMÁSI rendelőin­tézetben a bácsalmási, bácsszőlő- si, tataházi, mátételki., kunbajai, csikériai, madaras!, katymári la­kosokat látják el. Ügyel: dr. Jámbor Z. — dr. Szabó I. GYÓGYSZERTÁRAK f 1 11 1 “I A péntek esti zárórá­tól hétfő reggelig a kö­vetkező gyógyszertárak tartanak ügyeletet. Kecskemét, Szabad­ság tér 1/a.; Baja, Tóth Kálmán tér 2.; Bácsalmás, Hősök tere 4.; Izsák, Dózsa György u. 7.; Já­noshalma, Béke u. l/a; Kalo­csa, Széchenyi-lakótelep; Kis­kőrös, Kossuth u. 5.; Kiskun- fél egyháza, Attila u. 1.; Kiskun­majsa, Hősök tere 3.; Kun­szentmiklós, Kálvin tér 7.; Soltvadkert, Ifjúság u. 2.; Ti­szakécske, Bébe u. 130.; Solt, Béke tér 6.; Kiskunhalas, Kos­suth u. 15—19. ÁLLATORVOSOK Az ügyelet szombat reggel 7 órától hétfp reggel 7 óráig tart. BAJAI ÁLLAT­EGÉSZSÉGÜGYI KE­RÜLET: Baja, Bátmonostor, Sze­retnie: dr. Aradi I. (Baja, Marti­novics u. 4,'b. T.: 12-524), Ne­mesnádudvar, Sükösd, Érsekcsa- nád: dr. Punczmann T. (Baja, Kossuth u. 11,'a. T.: 12-482), Bácsszentgyörgy, Gara, Vaskút: dr. Ulicsák A. (Gara, Kossuth u. 58. T.: 14), Felsőszentiván, Csá- voly, Bácsbokod, Bácsborsód: dr. Lipokatich S.- (Csávoly, Arany J. u. 37. T.: 29), Madaras, Katy- már: dr. Varga M. (Madaras, Hunyadi u. 1,1a. T.: 2), Herceg­szántó, Dávod, Csátalja, Nagy- baracska: dr. Zsuzsity J. (Csát­alja, Damjanich u. 2.). KALOCSAI ÁLLATEGÉSZ­SÉGÜGYI KERÜLET: Kalocsa, Bátya, Foktő: dr. Kasziba I. (Ka­locsa, Hunyadi J. u. 90. T.: 443), Tass, Szalkszentmárton: dr. Cse­rép J. (Tass, Dózsa Gy. u. 31. T.: Kunszentmiklós: 310), Duna­vecse, Apostag: ifj. dr. Szűts M. (Dunavecse, Vörös Hadsereg u. 8.'a.), Solt, Dunaegyháza, Űjsolt, Bösztör: dr. Varjú S. (goit, Kos­suth u. 86. T.: 52), Harta, Duna­tetétlen, Állampuszta: dr. Mészá­ros J. (Harta, Rákóczi u. 9.), Du­napataj, Ordas, Géderlak, Úszód, Dunaszentbenedek: dr. ßüdi I. (Úszód, Mátyás kir. u. 10. T.: 3), Szakmár, öregcsertő, Homok­mégy: dr. Farkas A. (Homok­mégy, Dózsa Gy. u. 14. T.: 8), Miske, Drágszél, Hajós, Császár- töltés: dr. Koch J. (Hajós, Te­mető u. 2. T.: 11), Fájsz, Dusnok, Bátya-BAFAMI: dr. Bittmann J. •(Fájsz, Oroszpuszta 6.). KECSKEMÉTI ÁLLATEGÉSZ­SÉGÜGYI KERÜLET: Kecske­mét, Hetényegyháza: dr. Holló I. (Kecskemét, Bánk bán u. 12. T.: 21-325), Kecskemét, Ballószög, Helvécia, Városföld: dr. Nagy L. (Kecskemét, Jégvirág u. 28. T.: 24-862). KECSKEMÉTI ÁLLATKÖR- HÁZ: dr. Szeiler K. (Kecskemét, Halasi út 34. T.: 22-333), Jakab- szállás, Orgovány: dr. Zakupszky J. (Jakabszállás. Petőfi u. 26.), Lászlófalva, Nyárlőririb: dr. Dani S. (Nyárlőrinc, Sugár u. 16. T.: 21), Lajosmizse: dr. Cserényi P. (Lajosmizse, Veréb u. 2 á. T.: 137), Tiszakécske: dr. Jenei J. (Tiszakécske, Kerekdomb 99.), Kerekegyháza, Kunbaracs, La- dánybene: dr. Tóth B. (Ladány- bene, Piactér u. 12. T.: 7.). KISKŐRÖSI ÁLLATEGÉSZ­SÉGÜGYI KERÜLET: Kiskőrös: dr. Ispánovity J. (Kiskőrös, Baj- csy-Zs. u. 84.), Ágasegyháza, Fü- löpháza, Izsák: dr. Faragó B. (Izsák, Bocsányi u. 6. T.: 185), Kunszentmiklós, Kunpeszér, Kunadacs: dr. Tóth S. (Kun­szentmiklós, Petőfi ltp. B. ép. A. lh. T.: 203), Szabadszállás, Fü- löpszállás: dr. Gera J. (Szabad- szállás, Szamuely T. u. 7.), Solt­vadkert, Bocsa, Tázlár: dr. Pais K. (Bocsa, Tanács u. 3. T.: 11), Akasztó, Csengőd, Tabdi, Páhi, Soltszentimre, Kaskantyú: dr. Farkas P. (Akasztó, Fő u. 72. T.r 9) , Kecel, Imrehegy: dr. Sőreghy A. (Kecel, Vasút u. 59/3.). KISKUNFÉLEGYHÁZI ÁL­LATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜ­LET: Kiskunfélegyháza: ifj. dr. Horváth T. (Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 4. T.: 787), Kiskun­félegyháza, Gátér, Pálmonostora, Petőfiszállás: dr. Fekete M. (Kis­kunfélegyháza, Szegfű u. 2. T.: 169), Tiszaalpár, Lakitelek: dr. Kovács Gy. (Lakitelek, Petőfi u. 3'a. T.: 2Í), Kiskunmajsa, Köm­pöc: dr. Hegedűs L. (Kiskun­majsa, Tanácsköztársaság u. 130. T.: 118), Csólyospálos: dr. Szüts M. (Ciólyospálos, Széchenyi u. 2. T.: 3), Jászszenti ászló, Szánk: dr. Borotai Gy. (Jászszentlászló, Radnóti u. 3. T.: Móricgát: 6.), Bugac, Kunszállás: dr. Szabó G. (Bugac, Felsőmonostor 577. T.: 10) . KISKUNHALASI ÁLLAT­EGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kiskunhalas: dr. Gasztonyi Gy. (Kiskunhalas, Pataki I. u. 4. T.: 11-221), Zsana, Harkakötöny, Pir­tó, Balotaszállás, Kunfehértó: dr. 'Tóth M. (Kiskunhalas, Gimná­zium u. 6. T.: 11-563),' Jánoshal­ma: dr. Ivanics M. (Jánoshalma, Bíró B. u. 7. T.: 283), Borota, Rém: dr. Joó L. (Rém, Petőfi u. 23.), Mélykút, Kisszállás: dr. Kő­vári G. (Kisszállás, Marx u. 5. T.: 11), Tompa, Kelebia: dr. Czinder P. (Tompa, Széchenyi u. 20. T.: 92), Bácsalmás, Csikéria, Bácsszőlős, Kunbaja: dr. Györffy L. (Bácsalmás, Marx u. 36. T.: 143), Tataháza, Bácsalmás, Má- tételke: dr. Csibri J. (Bácsalmás, Petőfi S. u. 48.). BÁCSALMÁSI ÁLLATKÖR- HÁZ: dr. Veréb J. (Bácsalmás» Marx u. 36. T.: 106).

Next

/
Oldalképek
Tartalom