Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-09 / 237. szám
A» PETŐFI NÉPE á; % ■ ■} Kétszáznyolcvan évvel ezelőtt, 1704. október 9-én született, és 73 éves korában, 1777-ben halt meg Segner János András természettudós, matematikus, orvos, egyetemi tanár. ■ Felsőfokú tanulmányait a debreceni kollégiumban végezte; fizikatanára. valószínűleg Szilágyi Sámuel volt. Ezután Jénában az orvosi szakra iratkozott be, ’ de fizikát és matematikát is hallgatott. 1730-ban szerzett prvosdok- tori oklevelet, s 1731-ben Debrecen városi orvosa lett. Két évvel később meghívták Jénába egyetemi tanárnak, (majd a göttingeni egyetemen lett a fizika, a matematika és a kémia professzora. 1748 és 1754 között megszervezte[ az egyetem csillagvizsgáló intézetét; 1755-től ismét Halléban fizika- és matematikatanár, miközben csillagászati előadásokat is tartott. A tudománytörténet elsősorban a hidraulika terén kifejtett munkásságát — a folyadékok belső erőinek vizsgálatát, a felületi feszültség fogalmának bevezetését, a róla elnevezett iSegner-kereket — tartja nyilván. MBS OK Október 9-én, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Szünnap! ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19 órakor: Heltai—Sziífnai* Naftalin. A szolnoki Szigligeti Színház előadása. Zenés bohózat három felvonásban. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és B órakor: A KARATÉZÖ COBRA VISSZATÉR. Csak 16 éven felülieknek! Sz., mb., japán bűnügyi film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: s JOBB MA EGY Nö, MENT TEGNAP HÁROM. Sz., -mb., francia film. Csak 16 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10. fél 6 és fél 8 órakor: Filmmúzeum. LÁNGOK. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: NO, MEGÁLLJ CSAK. Sz., szovjet mesefilm-összeállítás. Stúdiómozi: 8 órakor: KfiS A VÍZBEN. Lengyel film. BAJA Központi mozi: 4 órakor: OKTÓBERI VASÁRNAP. Magyar film. 6 és 8 órakor: ÜJRA SZÓL A HATLÖVETŰ. Sz., magyarul beszélő amerikai film. Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: A JEDI VISSZATÉR. Sz.. amerikai film. KALOCSA Otthon (mozi: 4. 6 és 8 órakor: TEKINTETEK ÉS MOSOLYOK. Mb., angolfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KISKOROS Petőfi mozi: szünnap! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: MEGTALÁLNI ÉS Ártalmatlanná TENNI. Sz., szovjet film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: SZÜRET. Sz., mb., csehszlovák film. 8 órakor: Kortárs filmklub. SZENT LŐRINC ÉJSZAKÁJA. Sz., mb., olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott ! ~ ' TISZAKÉCSKE Művelődésiház-mozi: 19 órakor: MACKENNA ARANYA. Felemelt helyár ! Sz., amerikai westernfilm. KIÁLLÍTÁS KECSKEMÉTEN Metszetek, könyvek a török világról iNémi gonddal -kezdődött tegnap délelőtt a Török világ Pest- Budán című kiállítás megnyitója a Szakszervezetek- Megyei Tárná- csak épületében. Olyan sokan összegyűlteik a műsoros köszöntőre, hogy nem fértek el az előcsarnokban, noha ezt jókorára méretezték. A szomszédos nagyteremben is alig-alig'jutott hely mindenkinek. A hangulatcsináló, a látványra előkészítő műsor önmagában is vonzó lett volna. Iványosi-Szabó Tibor, a Bács-Kiskun megyei Levéltár igazgatója szemléletes, érdékes, az összefüggéseket feltáró előadást tartott a hódöltságról, Buda és Kecskemét akkori kapcsolatairól, majd Kiss Jenő, a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója szólt az áltáluk összeállított kiállításról. Szeretnék közíkinccsé tenni az értékes, kor- idéző, a történelmi ismereteket gyarapító kiadványokat, mondotta egyebek között. Érdemes elsétálni a Kisfaludy utcai szakszervezeti székházba az elkövetkező két hétben a históriát kedvelőknek. Láthatnak Buda felszabadításáról tudósító nagyméretű korabeli röpiratot, szemébe nézhetnek az utolsó budai -pasának, megtekinthetik Szüléimén szultán híres portréját. Ma is szívfájdító rajz őrzi egy 1532-es török rabszolgapiacra hurcolt magyarok szenvedéseit. . Legalább ennyire figyelemre méltóak a bemutatott * könyvek; széles áttekintést adnak a magyarországi török világról. Az újabb helyismereti kiadványok a fővárosi művelődési intézmények ezirányú aktivitását tükrözik. A megjelenteket köszöntő Lisztes László, a Katona. József megyei könyvtár igazgatója így fejezte be beszélgetését: „Vigyék el a .kiállítás jó hírét. A szülők hozzák él gyerekeiket, a pedagógusok tanítványaikat, a fiatalok barátaikat.” Érdemes megfogadni jótanácsát, amíg — október 22-ért — nem szállítják tovább a kiállítást Csehszlovákiába. H. N. AZ ELSŐ DÍJ: UTAZÁS A SZOVJETUNIÓBA Ki tud többet a felszabadulásról? Bács-Kiskun megye- területén 1944. október 12. és november 14. között vonult végig a háború. A felszabadító szovjet csapatok nyomában' a harcok elcsendesültével1 megkezdődött történelmünk új korszaka. Mi történt szű-kebíb hazánkban, városunkban, községünkben a negyven évvel ezelőtti napokban? Csütörtökön induló felszabadulási totójátékunkban ezt a 34 sorsdöntő napot követjük végig. Folytak-e utcai harcok 1944 októberében Kecskeméten? Milyen irányból érkeztek a Baját felszabadító szovjet egységek? Ilyen és hasonló kérdésekből állítottuk össze játékunkat. Minden kérdéshez három választ adunk meg, de csak egy helyes. Á három közül kell kiválasztani a megfelelőt. Játékunk október 11-én, csütörtökön, egy nappal Csikéria felszabadulásának évfordulója előtt kezdődik. Ezt követően október 18-án., 25-én, november 1-én, 9-én és 15-én adunk fel kérdéseket a megye felszabadulásának történetéiből. A játék végén azok közül sorsoljuk ki a győzteseket, akik mind a hat alkalommal telitalálatos szelvényt küldenek be. Felszabadulási pályázatunk győztesei között értékes díjakat sorsolunk ki. A fődijak: két egyhetes utazás a Szovjetunióba. Az egyiket az Expressz .Ifjúsági és Diák Utazási Iroda megyei kirendeltsége, a másik utazást a COOPTOURIST • j Utazási Iroda megyei kirendeltsége ajánlotta fél. A Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal által felajánlott díjak: egyhetes családi üdülés a lakiteleki vagy a bajai kempingben, s egy bugaci kirándulás. Értékes tárgyjutalmaikat ajánlott fel a legjobb pályázóknak Kecskemét, Baja, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas és Kalocsa város tanácsa, a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának MSZBT-tagcsoportja, a Petőfi Népe szerkesztősége és a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Egy pályázó tetszés szerinti megfejtést küldhet be. Feltétel, hogy minden esetben mellékek, ni kell a Petőfi Népéből kivágott és kitöltött I szelvényt. Az első felszabadulási totószelvény I csütörtöki számunkban jelenik meg. A megfej- j. téshez segítséget nyújtanak a lapunkban megjelenő történelmi tárgyú írások. Kérjük, kísérje figyelemmel sorozatunkat, kap- I csolódjon be játékunkba, melynek mottója: Ki tud .töíhbet a felszabadulásról? A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Ittasan vezetett, fának ütközött Október 5-én Bácsalmás külterületén a Telki szőlők 1. számú ház előtt Csipák József István (Bácsalmás, Ifjúság útja 9.) személygépkocsijával közlekedve későn vette észre, a világítás nélküli kerékpárján haladó 73 éves Haán Józsefet (Bácsszőlős, Dobo- ka járás 41.) és elütötte. A kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. Kiskunfélegyházán, az Asztalos János u. 6. számú ház előtt a 4 éves Farkas Gábor (Kiskunfélegyháza. Asztalos J. u. 6.) át akart szaladni az úttestein. Egy féktávolságom bélül levő motor- kerékpár élé futott, amely elütötte. A kisfiú súlyosain megsérült. Lajosmizsén, a Dózsa Gy. u. 217. számú ház előtt egy eddig ismeretlen rendszámú, sárga színű, Lada 1200-as típusú személygépkocsi, amelyet csehszlovák állampolgár vezetett, szabálytalanul kanyarodott- a helyi benzinkút bekötőútjára. Eközben elütötte a 42 éves Krasmyánszki Lajost, (Lajosmizse, Kláber te- I lep 307.) aki motorkerékpárjával I közlekedett. Krasnyánszki Lajos I súlyosan megsérült. A személy- I autó a helyszínről Budapest irányába élhajtott. Október 7-én Fülöpháza határában Petrás Péter (Fülöpszállás» Telekpuszta 89.) motorkerékpárral közlekedve későn vette észre az előtte műszaki okokból álló, világítás nélküli tehergépkocsit és nekiütközött. A motoros a helyszínen életét vesztette, utasa, Farkas Zoltán (Fülöpszállás, Wesselényi u. 1.) súlyosan megsérült. A Kunbaracs és Ladánybene közötti úton Újvári István (Kunbaracs; Petőfi u. 19.) ittasan mo- .torkerékpározott. Áttért az útba! oldalára és ott félborult. Sérülése ! súlyos. Bajád, a Dózsa Gy. u. 194. sz. előtt Korpomai Ferenc (Érsek- csanád, József A. u. 28.) személygépkocsiját ittas állapotban vezette. A nagy sebesség miatt megcsúszott és egy fának ütközött. Utasa, Hodován József (Baja. Sarló u. 4.) súlyos sérülést szenvedett. Korponai vezetői engedéllyel nem rendelkezett. Megyénk f az országos sajtóban Hétfői Hírek, október 8-i I szám: Tőke Péter: Saját! kockázat — tanulópénzzel. I (Két éve adott a lehetőség, I hogy az építőipari vállala-1 tok és szövetkezetek saját i kockázatukra lakást épít-1 senek. A kezdeményező-1 sekben Bács-Kiskun megyei járt az élen.) — Címkép: I kecskeméti tanyáján dől-1 gozik Pólyák Ferenc fafa-1 ragó művész. Növényvédelem, 9. szám: Básky Zsuzsa: Útmutató a sárgatálcsapdákba repült szárnyas- levéltetvek meghatározásához. (A szerző a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézet FV| munkatársa.) — Kádár Aurél dr.—Kőrösmezei Csaba: Három postemergen. | sen használatos transzlo- kálódó’ herbicid hatékony-l Ságénak vizsgálata Sorghum! halepense L. Pers. rizőmal haj tatásával. HtREK • HÍREK NAPTÁR 1984. október 9., kedd Névnap: Dénes Napkelte: S óra S4 perc Napnyugta: 17 óra 08 perc Holdkelte: 17 óra 16 perc Holdnyugta: s óra 00 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Időnként; erős felhősödés lesz, és az ország északi felén kisebb eső is kialakul. A tegnap még több helyen erős, {néhol viharos északnyugati szél éjszaka legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között lesz: A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Október 7-én Kecskeméten a középhőmérséklet 15,0 (az 50 éves átlag 12,0), a legmagasabb hőmérséklet 17,3 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 8 órakor 10,4, 14 órakor 15,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet Ö,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1023,3 millibar (emelkedő) volt. Október 7-én Baján a középhőmérséklet 13,8 (az 50 éves átlag 12,5), a legmagasabb hőmérséklet 15.6 Celsius-fok volt, a nap 9,4 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 9,8, 14 órakor 14,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,8. A tengerszintre átszámított légnyomás 1024,8 millibar. (emelkedő) volt. — Próbafűtés. A kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat értesíti a lakosságot, hogy október 11-én és 12-én próbafűtést tartanak. Kérik, hogy az észrevételeket a 23-362-es telefonszámon, vagy a széchenyivá- rosi fűtőműben jelezzék. — AZ ALFÖLD iszerkesztői Haján. Az Ismerjük meg irodalmi folyóiratainkat című találkozó- sorozat keretében Alföld-estet szervezett ihétfőn este a bajai Ady Endre városi ikönyvtár. Az este 6 órakor kezdődött rendezvényen Juhász Béla főszerkesztővel, Veliky János rovatvezetővel és tNiklai Ádám Iköltővel találkoztak iaz érdeklődők. — Bácsalmási kékfestő. Kiállítás nyílik ma délelőtt 11 órakor Pápán, a Kékfestő Múzeumban, Skorutyák János bácsalmási kékfestő, népi iparművész munkáiból. — REICH KÁROLY KIÁLLÍTÁSA. A kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központiban Reich Károly, Kossuth-díj as grafikusművész képeiből nyílik kiállítás holnap' délután négy órakor. A neves alkotó tárlatát dr. Bánszky Pál művészettörténész, a megyei múzeum igazgatója nyitja meg. — LUCAFALVI ÉS RÁCEGRESI antropológiai vizsgálatairól tartott előadást hétfőn délután Henkey Gyula, a Magyar Biológiai Társaság embertani szakosztályának ülésén. Hutatási eredményeit tanulmányban is ösz- szegzi, amelyet a Magyar Biológiai Társaság ad ki. — Amerikában jártam... A lakitelekí művelődési ház holnap esti vendége dr. Szentendrei László főorvos, aki a közelmúltban két hónapot töltött az Egyesült Államokban. Az ott szerzett tapasztalatairól, útiélményeiről T9 órai kezdettel tart diaképekkel illusztrált beszámolót. Szerkesztőségi ügyelet: hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt-hírek rövid tudósí- ■ tások, információk közölhetők a 20-lli-es telefonon, valamint a 26—216-os telexszámon. Előadások Lukács Györgyről 1985-ben ünnepeljük Lukáct György születésének századik évfordulóját. A közelgő jubileumhoz kapcsolódva indít előadássorozatot a TIT Bács-Kiskun megyei Szervezete, hogy minél többen megismerjék a nagy marxista gondolkodó munkásságát. A résztvevők hat alkalommal neves szakemberektől kapnak átfogó képet Lukács György életútjáról és munkásságáról. Különösen nagy érdeklődésre tarthat számot az az előadás, mely a magyar népi demokrácia politikai harcaiban • aktívan részt vevő filozófust mutatja be. Szó esik majd az 1945 utáni évek nagyhatású vitáiról: a „partizán vagy pártkatona” Lukács által felvetett dilemmájától az ötvenes évek elején személye körül kibontakozó polémiáig. Az első foglalkozást mely Lukács György életútját dolgozza fel, október 15-én, pénteken 17 órától tartják, Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. Ugyanitt várják az érdeklődők előzetes jelentkezését. Minden hallgató részletes szak- irodalmat kap, hogy legyen lehetősége az előadásokra készülni és kérdéseket feltenni. Szüreti felvonulás Tiszák écskén • Látványos szüreti. felvonulást rendezett szombaton délután Ti- szakécskén a kisiparosok egyik csoportja. A tizenegy korhű jelmezbe öltözött csikós és a hat csőszpár élén Hegedűs György, az idei szüreti bál kisbíró ja csatta- nós rigmusokkal tűzdelt meghívójával hívta a szépszámú hallgatóságot az esti bálra, amely hajnalig tartott a Tisza-parti Strand étteremben. (V. Kerekes Ferenc felvétele) I Holnapi lapszámunkból D A jászszentlászlói ter-1 melőszővetkezet Bánki | Donát szocialista brigádjával ismerkedhetünk | meg a 4. oldalon. Itt jelentkezik Sajtóposta 5sz- szeállításunk is, amelyben I olvasóink közérdekű le-1 veleivel foglalkozunk. Az | 5. oldalon .folytatjuk A. Kovtun visszaemlékezés I sének közlését. Ugyanitt I írunk a pártoktatás helyzetéről, az oktatásban bevált formákról, és új kezdeményezésekről. Kép-1 ernyő rovatunkban Füst Milán Boldpgtalanob című drámájából készült té- _ véváltozat kritikáját ol- ■ I vashatjuk. MAI MŰSOR TV I. MOSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05: Iskolatévé. Angol nyelv. Follow Me. 2. How are you? 8.20: KSmyezetlHmeret (ált. isk. 2. oszt.) Mágneses kölcsönhatások 8.35: Tájak, emberek, nyelvjárások A szöged! nemzet 8.50: Systéme Internationale. «. A sebesség, a gyorsulás, az erő és a tömeg mértékegységei 9.45: Orosz nyelv (állt. isk. 4. oszt.) 2. 9.15: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) Sir-nevet H. rész 9.40: Láthatatlan arcvonal. Koreai /filmsorozat (FF) V/4. rész: Az ősi falaknál , 10.20: Híres spanyol operaénekesek Spanyol filmsorozat. Placido Domingo (ism.) 11.15: Képújság 14.50: Iskolatévé. Hogyan tanítok televízióval? 15.40: Találkozás az (»emberrel. (Az 5. osztályos történelemhez) 16.15: A legforróbb földrész. (A 6. osztályos földrajz tantárgyhoz) 16.30: Hírek 16.40: A Himalája meghódítása. Francia filmsorozat. VI/2. rész: A világ teteje (ism.) 17.35: Képújság 17.40: Rohan az idő. Kedvelt dallamok — I. rész 18.10: Reklám 18.15: Az igazi Szeged. A szegedi kör- > zeti stúdió műsora. IH/1. rész. (FF) 18.50: Mini Stúdió ’84. 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Té- vétoraa 19.15: Esti mese 19.30: TV-híradó 20.00: Az Onedin család. Angol tévé- filmsorozat X/6. rész: Halálos rakomány 20.55: Stúdió *84 21.55: Arabia Felix. Dokumentumfilm — n/2. 22.45: TV-hiradó 3. TV II. MOSOR: 18.15: Képújság 18.20: Kuckó (ism.) 18.50: Ok másfélezren. Riportfilm 19.20: 100 híres festmény. Seurat: Délután a Grande Jatté szigetén. Angol képzőművészeti kisfllm 19.30: Életrevaló alavargók. Ausztrál rövidfilm (ism.) 20.00: Magyar tájak — Nagykunság; — A Tisza (ism.); — Kiskunság . (ism.) 20.55: TV-híradó 2. 21.15: Reklám 21.20: Autó-motorsport. 21.40: Főnök, te vagy az észl Csehszlovák tévékomédia 22.40: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.66: Műsorismertetés 117.00: TV-híradó — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: TVHhíradó 17.45: Gyermekműsor 16.15: Irodalom 16.45: Zenés program 19.15: RadzfiOm U9.25: Reklám 19.30: TV -híradó — magyarul 19.56: Reklám 20.00: Újvidéki képek 20.45: Lőtté 20.50: Reklám 20.55: A szalbotőr — amerikai film 22.45: TV-hlradé 23.05: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Társalgó 9.44: Játsszunk a billentyűkkel! 10.05: Iskolarádiö 10.35: Éneklő Ifjúság 10.50: Zenekari muzsika 11.41: A sötétség mélyén. Joseph Conrad regénye. 5. rész 12.30: KI nyer ma? 12.45: A Rádió Dalszínháza. A Cornwall kalóz, avagy a becsület rabja Sullivan—Gilbert operettje 14.10: Magyarán szólva 14.25: Kodály felröppenő futamai 14.41: Donizetti: Lammermoorl Lucia — Orűlésl Jelenet 14.58: Elő világirodalom. Nagy-Brl- tannia. Anthony Burgess 1., í 'x€‘‘i’ '■ 15.17: A Weíner-vonósnégyes felvételeiből 16.05: Látogatóban — a Szabadsághegyi Állami Szanatóriumban 17.00: A mikrofonnál: pozsonyi glm- Hyiífyták 17.30: Petrovics Emil feldolgozása. Csángó dalok és táncok 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt... A sakál igazsága. Afrikai népmese 19.15: Budapesti Művészeti Hetek. Fekete, piros, igen, nem ... Békés Pál rádiójátéka 20.11: Operaáriák 20.40: A zene nem ismer határokat. 21.30: Gyégyszerkutatás immunológiai módszerekkel 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Debussy-művek Kb.: 23.30: Szimfonikus táncok 0.10: Illés Lajos táncdalaiból PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05: Napközben 12.10: Operett- és daljáték-felvételekből 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00: Zenés délután 14.15: Osárdáscsokor 14.40: Zenekari muzsika 14.52: Gyermekdalok négy égtájról 15.05: Operettrészletek 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Disputa — a közérzetről, a közéletről 18.30: Gramofonalbum. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Esti muzsikaszó. 20.34: „Hallottuk a szót” Legkedvesebb verseiből válogat Mádi Szabó Gábor 21.05: Panteleón és a hölgyvendégek. Mairio Vargas Llosa regénye. VIII/5. 21.36: Slágereim története 22.36: Nó(ák 23.20: A mai dzsessz. 23.00: Éjféltől —• hajnalig 3. MOSOR: 9.08: Pászthy Júlia énekel 9.48: Francia barokk zene 10.55: Népzene sztereóban 11.40: Szimfonikus zene 12.37: Siklósi Várfesztivál 1984. 1II/1. 13.05: Világújság 13.20: ismerjük meg! Fiatal zongora- művészek játszanak 14.54: Lalo: Spanyol szimfónia 15.30: Labirintus 15.45: Vlrágoskert. 16.00: Mi újság a magyarországi operaszínpadokon 17.00: Képek és jelképek. Művelődéstörténet gyerekeknek. Fauszt 17.30: Kamarazene 18.30: Na [maternjem jezlku: A Magyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsiről 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Ravel-művek 20.00: Újdonságainkból. Külföldi slá20.40: Zenekari hangverseny 21.55: Az ötödik hajnal. Rádiókompo- zlciö Óceánia népköltészetéből és meséiből 22.43: XVIH. Századi operákból .................................... P ETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Báos-Kisikun megyei Lapkiadó Vállalhat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség» Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/á. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv ,h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél« Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint 4 negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készüli a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi űt 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. r l