Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-10 / 238. szám

1984. október 10. ■ Pr. BESZÉLGETÉS A PÁRTOKTATÁSRÓL Bevált formák, kezdeményezések „NÉVADÓ” UTÁN ÉS ELŐTT _______________________________________________ R égi intézmények—új nevek Tavaly határozatba foglalta a Politikai Bizottság a pártoktatás és a propaganda továbbfejlődé­sét célzó követelményeket. Egye­bek mellett hangsúlyt kapott e 'határozatban a nagyobb kezde­ményezőkedv, a megújulási kész­ség, a rugalmasabb, az élet kér­déseire gyorsan' reagáló propa­gandamunka, s az oktatók felké­szültségének további javítása. Mi változott azóta Bács-Kiskunban? (Milyen új kezdeményezések szü­lettek, születnek, milyenek a poli­tikai oktatás személyi feltételei? A többi között ezekre a kérdé­sekre kértünk Választ a megyei pártbizottság oktatási igazgató­ságán dr. Szabó Lajos igazgató­tól. Több mint kétezer hallgató — Kezdjük talán a politikai oktatás és a propagandista tovább­képzések bevált formáival. Mi­lyen igények mutatkoznak irán­tuk? — Az előző tanévhez hasonló­an, 35 osztályt indítottunk a kö­zépfokú politikai képesítést adó, marxista—leninista esti egyetem hároméves, általános tagozatán', ahol a hallgatók összlétszáma az idén meghaladja a nyolcszázat. A (megye valamennyi városában, valamint Jánoshalmán, Kunszent- miklóson, Lajosmizsén, Solton és Tiszakécskén van jelenleg ilyen képzés. Filozófia, politikai gazda­ságtan, magyar és nemzetközi munkásmozgalom-történet szakon képzünk hallgatókat az MLEE szakosító tagozatán: Kecskemé­ten, Baján és Kiskunhalason, ösz- szesen mintegy háromszázan ta­nulnak a felsőfokú politikai kép­zettség megszerzéséért. A hagyo­mányos formák közé tartozik to­vábbá a bentlakásos pártiskola, amely lehet egyéves, öthónapos vagy ennél rövidebb időtartamú. Speciális, intenzív tanfolyamok­ról van szó, amit párttitkárok, politikai vitakörök vezetői, pro­pagandisták, vagy éppen a Poli­tikai Főiskolára készülők részére szervezünk. A továbbképzést szol­gáló speciális tanfolyamok má­sik formája — ezek nem .bentla­kásosak —, amit olyan közép-, illetve felsőfokú politikai kép­zettséggel' rendelkező elvtársafc- .nak. kin ál UPk,, gk }k munkák őrük-;' dél, beosztásuknál fogva igény­lik. Több mint félezren vesznek részt a megyében jelenleg e tíz- hónapos továbbképző tanfolya­mokon, ahol a 'hallgatók tizen­négy témakörből választhattak ebben a tanévben is. — Konkrétan, melyek a legnép­szerűbbek a kínált témakörök közül? — Évek óta a vezetési ismere­tek című áll a népszerűségi lista élén. Sokan jelentkeznek a gaz­daságpolitika, illetve a pártirá­nyítás és a pártélet kérdéseit elemző tanfolyamainkra is. A magas szintű káderképzés egyik módja a szervezett önálló tanu­lás. Ezen azok vehetnek részt, akik a felsőfokú politikai-ideoló­giai képzettség mellett széles kö­rű társadalmi, gyakorlati tapasz­talatokkal is rendelkeznek. Kon­zulens ellenőrzi a tanulás üteme­zését, segíti a választott téma — tudományos igényű — feldolgo­zását és minősíti az elkészült dol­gozatot. — Valamennyi szervezett kép­zési formát egybevetve, hány hallgatót számlál az oktatási igaz­gatóság ebben a tanévben? — Több mint kétezret... Újdonságok — ... Ehhez még* hozzájönnek előadássorozataink hallgatói. Szám szerint mintegy félezren. Ta. valy hirdettünk meg először, a Politikai Bizottság határozatát szem előtt tartva, azt a tizennégy különböző témát átfogó előadás- sorozatot, aminek meglepően nagy sikere volt a megyében. Ez minden bizonnyal annak köszön­hető, hogy az aktuális társadalmi, gazdasági, világpolitikai kérdé­sekhez igazodva, jól felkészült előadók elemezték az egyes té­maköröket. A tapasztalatokat mérlegelve, az idén is szervezünk előadássorozatokat azokban az üzemekben, szövetkezetekben, intézményeikben, ahol megfelelő igény mutatkozik. Sőt, egy új so­rozatot is indítunk ebben a tan­évben felszabadulásunk negyve­nedik évfordulója alkalmából, Fejlődésünk negyven éve címmel. Ez hat előadásból áll, s egyebek között a szocializmus építésének nemzetközi feltételeit, a magyar népgazdaság fejlődését, a társa­dalmi struktúra alakulását, a kul­turális forradalmat és a szocialis­ta tudatformálást elemezve te­kintenek vissza az elmúlt négy évtizedre. — A politikai képzésben, to­vábbképzésben, milyen újdonsá­gokkal próbálkoznak még? — Az idén először hirdettük meg a témafeldolgozáshoz nem kötött egyéni tanulást, amely­nek tananyaga a marxista—leni­nista esti egyetem és a tízhetes intenzív középkáder-továbbkép- ző tanfolyam tananyagának kor­szerűsített változata. Olyan ru­galmas formája ez a politikai képzésnek, ami n'incs tanévekhez kötve: amikor a- hallgató úgy íté-- lí.yhogy eredményesen' Bé-'ttfd; számolni a kiadott tananyagból, vizsgára jelentkezhet az oktatási igazgatóságon. Újdonság továb­bá a propagandisták levelező ta­gozaton való továbbképzése. A magyar munkásmozgalom törté­nete, a szocialista kultúrpolitika, a társadalompolitika, a párt irá­nyítás és pártélet témaköröket' oktatók részére Kecskeméten, Ba­ján, Kalocsán és Kiskunhalason indul az idén levelező továbbkép­zés. A nemzetközi kérdésekkel foglalkozó propagandistáiknak háromhetes, a gazdaságpolitikát oktatóknak négyhetes bentlaká­sos tanfolyamat szervezünk a me­gyeszékhelyen, ami ugyancsak az új képzési formák közé tarto­zik ... / Fiatal tantestület — Hány tanára van jelenleg az oktatási igazgatóságnak? — Tizenhárom függetlenített és nyolcvan tiszteletdíjas Oktató dolgozik nálunk. Négy tanszék (filozófiai, politikai gazdaság tani, munkásmozgalom-történeti, párt­építési) és két csoport (módszer­tani, szociológiai) fogja össze az egyre sokrétűbb politikai kép­zést, s annak egyre többféle for­máját. A függetlenített oktatók többsége fiatal: jelzi mindezt, hogy nemrég alakult meg intéz­ményünk KISZ-alapszervezete. A tantestületben sokan foglalkoz­nak kutatómunkával. Többségük már doktorált, s a többiek célja 'is ez. Idegen nyelvet jelentős há­nyaduk beszél. Egyre szorosabb kapcsolatokat igyekszik kiépíteni tantestületünk a megye felsőfo­kú tanintézeteinek marxista tan­székeivel ; módszertani, tudomá­nyos és egyéb területeken még eredményesebb együttműködést remélve. — Milyen színvonalú a techni­kai felszereltségük? — Sokat javult az utóbbi évek­ben. Az idén már Videotechnik üst is foglalkoztatunk, s igyekszünk mind szélesebb körben, mind eredményesebben hasznosítani a politikai képzésben oktatási esz­közeinket. S ha már itt tartunk: büszkén mondhatjuk, hogy jelen­leg mi dicsekedhetünk a megye leggazdagabb társadalomtudomá­nyi szakkönyvtárával. Sőt, oly­annyira felduzzadt a könyvállo­mányunk, hogy egyre szűkösebb körülmények között kénytelenek dolgozni.könyvtárosaink.. , ^ ■:t>r J3. /ißd sitaiJ9 ßvoa Kétségtelen — s 'remélhetőleg' az elmondottakból is kitűnik —, hogy a megyei pártbizottság ok­tatási igazgatóságán következe­tesen dolgoznak a Politikai ' Bi­zottság határozatának végrehaj­tásán. S a politikai képzés, a tö­megoktatás, a propagandamunka érdekében tett megújulási törek­vések nem nélkülözik a felmért igényekhez és az alaposan mér­legelt lehetőségekhez igazodó öt­leteket, miközben — az egyre jobb személyi és technikai felté­telek mellett — az oktatás, a to­vábbképzés új formáival próbál­koznak; új perspektívákat keres­ve a marxista—leninista eszmék elsajátításához, terjesztéséhez. Koloh Elek Tavaly és az idén néhány Bács- Kiskun megyei oktatási és kul­turális intézményben „névadót” tartottak, vagy az elkövetkezen­dő időben vesznek fel új nevet. A bácsalmási kulturális intéz­mény új neve: Jurinovics Miklós Művelődési Központ. Tavaly augusztus 20. óta emléktábla is őrzi a nyolcgyermekes bácsal­mási család 1930-ban született fiának az emlékét. A munkás­mozgalom kiemelkedő harcosa az 1956-os ellenforradalom idején orvlövészek áldozata lett. A köz­ségben összegyűjtötték a reá vo­natkozó dokumentumokat, s az MHSZ-klubban tablókon látha­tók a Jurinovics Miklós munkás­ságát felidéző emlékek. Hirossik János (1887—1950) te­tőfedő, a munkásmozgalom ki­emelkedő alakja a Magyar Ta­nácsköztársaság idején az egye­KÉPERNYŐ Füst Milán Füst Milán Boldogtalanok cíi mű drámája megírásától — 1914-től — számítva több mint hatvan évig szinte ismeretlen volt. Beöthy László és Rákosi Szidi például azt tanácsolta a fiatal Írónak, hogy inkább „szép, tisztalelkű emberekről” írjon, ne ilyen „csúnya, züllöttekről”. Sokáig úgy látszott, hogy ebben a színdarabos „túl sötétnek, pesz. szimistának” tartó ítéletben az utókor is osztozik. Az utóbbi évtizedben immár harmadszor rugaszkodik neki Székely Gábor színpadi, illetve televíziós meg­rendezésének. Mi vonzza e mos­toha sorsú drámához, melyet szerzője „fiatalkora fényességé­nek” nevezett? „Drámafelfedező” is volt te­hát Székely Gábor 1978-as szol­noki előadása. Huber Vilmos nyomdászt akkor Piróth Gyula játszotta, 1905-ben a Katona József Színházban már Sinkó László lépett fel ebben a sze­repben. Mai színházstruktú­ránkban viszonylag. ritkán adódó lehetőség, :hogy egy ■ művész pá­lyája során tapasztalatokban gazdagodva többször is meg­birkózhasson egy figurával, ezért örömteli, hogy a Boldogtalanok, ban Csomós Mari már harmad­szor alakíthatja a kétségbeesésé­ben gyilkosságra bújtó nyom­dászlányt. Az 1914-ben, egy ma­gyar városban játszódó dráma alapötletét a szerző egy újság­hírből merítette. (Két leány, egy legény), de elkészült műve mész- sze nem maradt meg a gyilkos- ságiból öngyilkosságivá szelí­dült” történet izgalmas, fordu­latos dialogizálásának keretei között. Sokkal inkább egy kiala­kult, illúziótlannak nevezhető ember- és társadalomszemlélet sült párt titkára volt. 1919 máju­sában megbízták a felszabadult területek kormányzásával, majd a Szlovák Tanácsköztársaság nép­biztosa lett. Az ő nevét 1983. no­vember 4. óta a dunaegyházi ál­talános iskola viseli. A diákok minden esztendőben megkoszo­rúzzák a márványtáblát. Novem­ber 9-én ünnepük a névadót az iskolában, s azokban a napokban a község felszabadulásának 40. évfordulójáról is méltóan meg­emlékeznek majd a növendékek. Az iskola névadójáról egyre töb­bet tudnak meg az úttörők, to­vábbra is folytatják a kutató­munkát. Nemcsak hazánkban, hanem Csehszlovákia területén is keresnek majd kapcsolatokat, ahol Hirossik János nyomába szegődhetnek. Ivó Andric (1892—1975) horvát író 1961-ben kapott irodalmi No­drámája talált ürügyet az újsághír műal­kotássá történő felhasználására. A hétköznapi helyszínek natu­ralizmusra utaló jellegével fele­sel a már itt is feltűnő, s Füst egész drámaírói pályafutását végigkísérő, erősen stilizált „lí­rai” dráma. A színdarabot jel. lemző alaki bőbeszédűség, ön­magyarázkodás, esetünkben te­hát nem írói fogyatékosság, ha­nem maga a drámaépítő elem. A társadalmak eme örök alullé. vőinek átlátszó, hazug magya­rázkodása, fölmentése, majd valódi szándékuk óvatlan ki- kottyantása, olyan drámai nyelvet hoz létre, mely kikövete, li, feltételezi a lelki mozgató minden pillanatbeli hiteles meghatározását és színházi nyelven való megérzékítését. Tehát a színésztől egy szélsősé­ges lélektani karakter hiteles megélését várja el, míg a rende­zőtől e gesztusrendszerek össze, hangolását, erő- és értékvonalai­nak kijelölését. Székely Gábor mindhárom, szór éppen . a figurákat égy ke­gyetlen, vigasztalan létre kény­szerítő ok. és okozathálózat ki­bontásába fektette művészi ener­giái legjavát. Alakfelfogásának e korlátozatlan művészi őszin­tesége miatt nyert a darab a szolnoki előadáson néhol szinte groteszk jelleget, s általánosulha. tott emberi kapcsolatterem­tési kudarcokból összeálló drá­mává. Láthatólag most sem egy téte­lesen megfogalmazható üzenet drámába kódolása érdekelte Szé­kelyt, hanem létezési kényszer-, helyzetben lévő alakok ön- és egymást gyötrésének mechaniz­musa. Ennek kegyetlen, őszinte feltárásában messzebb ment a szerzőnél is, akinek párbeszé­bel-díjat Legfontosabb művei a boszniai tárgyú történelmi regé­nyei. A jugoszláv irodalom egyik vezéralakjának, Ivó Andricnak a nevét vette fel a hercegszántói délszláv általános iskola. Itt is szerepük van az. úttörőknek, gyűjtőmunkájuk révén egyre töb­bet tudnak meg az íróról. A hajósi művelődési központ Albrecht Dürer (1471—1528), a legnagyobb német festő és grafi­kus nevét írja ki a ház homlok­zatára november 12-én. Ekkor rendezik meg a Képcsarnok Vál­lalat kiállítását is, ahol a hajó­siak vásárolhatnak is a bemuta­tott alkotásokból. A művelődési központban tervbe vették, hogy a falubeliekkel megismertetik Dü­rer munkásságát: határainkon túl­ról szereznek majd be dokumen­tumokat, s azokat tárják köz­szemlére. B. T. dei időnként szende beszélgeté­sekként hatnak a tévéjáték piL lanatonként felszikrázó indu­lataihoz képest, ahol másod, percenként változik, hogy a leg- hétköznaponkénti szituációkban, a fegyvernélküli harcban ki van alul és ki felül. Az időleges fe- lülkerekedés a Boldogtalanok világában csak látszat, hiszen a drámában a kitörés, e ném társadalmilag meghatározott körből senkinek sem sikerül. Hu­ber önként mond le róla, talán mivel egyszerűen nincs hova menni. A tévéjáték egyszerre idézi elénk Sarkadi Oszlopos Simeonjának világát, és Ja hét. venes évek magyar dokumen­tumfilmjeit, melyek családi, lakás-, iskola és egyéb ügyeinket térképezték fel. Előbbit, . mivel az egyenrangú szereplők közül a magyar sors művészi ábrázo­lását tekintve is a nyomdász figurája a legjelentésgazdagabb. A dokumentaristák filmjei pe­dig a kényszerűen összetartozó emberi közösségek „esemény­telen” élete mögött megbúvó ke­gyetlenségekkel — s nemcsak vé. rés — drámákkal idéződtek a Boldogtalanokhoz. E. téveféldolgozás művéáíf jelentése most nem is annyira a kapcsolatteremtések álságára vagy lehetetlenségére épült, inkább a' mai mindennapi lé­tünkből kiirthatatlan egziszten­ciális kötöttségekre rímelt, a pénz hiányában meghiúsuló „új­élet kezdésekre”, a lakáshiány miatti gyötrődésekre, öngyil­kosságokra. Az egyenletesen magas színvonalú színészi és színészvezetői munka elisme­rése mellett csak annyit jegyez­nék meg halkan, hogy a „szín­házi távolságból” tökéletesen hitelesnek ható gesztusok a ka­mera közelében időnként kissé hangosnak, modorosnak, túlzó­nak tűntek. H. Gy. . A harcok színhelyén Ma levelet kaptam Donát Ti­bortól. Mennyi melegség, őszinte barátság! Olvastam, s az emlé­kek rámtörő áradása magával ragadott a múltba ... Újra átéltem az utazást, ame­lyet azokon a helyeken tettünk, ahol a Nagy Honvédő Háború éveiben fegyverrel a kezemben segítettem a szabadságszerető magyaroknak kipzni hazájukból a német fasisztákat és hitvány cinkosaikat. ... Csöndben álldogáltunk Do­nátiak a Gellért-hegyen, s gyö­nyörködtünk a szépséges Buda­pestben. Egyszercsak azon' vet­tük észre magunkat, hogy hirte­len ránk borul a sötétség fátyla. Ekkor a folyó mindkét partján fények gyúltak. Sárga szegéllyé egyesülve arrafelé vezettek, ahol a Margitsziget fekszik. 1945-ben megküzdöttek érte csapataink a fasisztákkal. S ezen az estén lel­ki szemeimmel ismét láttáim az ütegek szakadatlanul fel-felvil- lanó torkolattüzét. □ □ □ Negyvennégy. Aranyló ősz. Ok­tóber első napjai. Miután átkel­tünk az erdélyi hegyeken, Ma­gyarország területére jutottunk. Mit tudtunk róla? Hitler utolsó vazallusa. A Don mentén, ke­gyetlen ütközetekben nem egy­szer szembe találtuk magunkat a magyar hadsereggel, most pedig — villant fel bennünk — itt va­gyunk, az ellenség földjén. De hogy is van ez? Hiszen a törté­nelem arról mesél, högy a múlt­ban nemegyszer szövetségesre ta­láltunk a magyarokban', török, tatár ellen. A maga idejében Bogdan Hmelnyickij kapcsolatban állt Rákóczival, a szabadságihős­sel, aki az ország függetlensé­géért harcolt. Az 1919-es magyar forradalomra már mi is emlék­szünk. S arra, hogy magyarok tízezrei lépték be a fiatal Vörös Hadseregbe, megvédeni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vívmányait. Lehet-e akkor ellenségünk a magyar nép? Aligiha ... Már a parasztokkal, cselédek­kel, egyszerű emberekkel való első találkozások arról győztek meg bennünket, hogy ebben az országban a nép nem ellensé­günk. A tiszta harcoknál segí­tettek. Emlékszem, hogy Szeg­várnál öreg parasztok maguktól jöttek megmutatni a helyeket, ahol könnyebben át lehetett kel­ni a szeszélyes Tiszán, s másfelé is voltak vezetőink, tavakon és zátonyokon át, Budapesten az ostrom idején egy csoport ma­gyar odajött hozzám és fegyvert kért, hogy velünk együtt pusztít­sa a gyűlölt ellenséget. Nem, a magyar nép, amely év­századokon át harcolt a függet­lenségéért, nem lehetett a mi el­lenségünk. Szabadságtörekvését ékesen bizonyította, amikor 1919- ben kikiáltotta a Tanácsköztár­saságot; a Szovjetunió és Ma­gyarország népeinek álma közös volt. S az, hogy az ellenforradal­márokkal és' a nemzetközi inter­vencióval vívott küzdelem nehéz napjaiban nem jöhettünk segít­ségül — nem a mi bűnünk. Az élethalálharc idején bennünket is szorongatott az ellenség. S az hogy Vörös Hadseregünk saraiban oly sok magyar is har­colt, megerősített bennünket: meg kell őrizni, nem szabad veszni hagyni a világ első munkás-pa­raszt államát, amely, eljön az idő, segíthet a magyaroknak újjáfor­málni országukat... ■ Internacionalista kötelességün­ket teljesítve, emlékezetünkbe idéztük a magyar elvtársak hős­tetteit, amelyeket a polgárhábo­rú éveiben, a szovjethatalom megteremtése idején vitték vég­hez, s lelkesen mentünk harcba, hogy mihamarabb megszabadít, suk Magyarországot a fasiszták­tól ... A gellérthegyi emlékműnél áll­va, egymást követték az emlé­kek, gondolatok. Egyszercsak Ti­bor megtörte a hallgatást: — Mesélte, hogy itt, Budapes­ten, segített önnek egy magyar a német fasiszta hadseregcsoport parancsnokának, Von Pfeffer ve­zérezredesnek a foglyul ejtésé­ben. Vissza tud emlékezni a helyre, ahol ez történt? — Miért ne tudnék...? Hacsak túlságosan meg nem változott az a kerület. Hiszen Budapest épül, a szétrombolt házak helyén min­denfelé újak magasodnak, mint nálunk — feleltem. — Akkor odamegyünk. Robogunk az Attila utcában. Itt van az a hely, nem messze ia postaügyi' minisztériumtól, ahol Buda ostroma alatt súlyosan megsebesültem. Melegséggel gon­dolok azokra a magyar asszo­nyokra, akik segítettek a mi nő­véreinknek a kötözésben, a be­tegek elhelyezésében. Jó lenne oda is elmenni, hátha találkoz­nék közülük eggyel, aki az éle­tét kockáztatva mellénk állt ak­kor. De vajon huszonöt év után, csak úgy, egy pillantással meg­ismernénk egymást? S vajon egy­általán errefelé laktak-e ők az- időben? Az a házacska, amelynek a pincéjében Von Pfeffer rejtőzni próbált, sehol sincs! Tizenegy­emeletes szálloda áll a helyén, NEGYVEN ESZTENDEJE mely a hegyre magasan felillesz­tett cilinderre emlékeztet. .Késő éjjel érünk vissza Kecs­kemétre. Tibor így szól: — Nem vagyok tősgyökeres kecskeméti, de itt léptem be az ifjűkommunisták közé. Bará­taimmal a horthysta rendszer megdöntéséről és a szovjet ha­talom megteremtéséről álmodoz­tunk. Az önök országa volt a ve­zérlő csillagunk. — A barátságot, amelyet apáink a polgárháborúban alapoztak meg, átplántálták belénk és erő­södött — folytatta kísérőm. — Az a csaknem százezer magyar, aki a Vörös Hadseregben szol­gált, később visszatért hazájába. Mi, a gyerekeik, magunkba szív­tuk mindazt, amit ők az elbeszé­léseikben magukkal hoztak Szov- jet-Oroszországról, annak har­cáról . |. Népeink barátsága mosit szilárd — és nincs olyan erő, amely azt szétrombolhatná. Én, egy szót sem szólva, a ke­zem nyújtottam Tibornak. A. Kovtun nyugalmazott vezérőrnagy, Kecskemét díszpolgára (Fordította: A. Tóth Sándor) Kazah népművészet Közép-Azsia pusztáin címmel a kazah népművé­szetet bemutató kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeum­ban. A tárlaton az ázsiai nép életmódjának, és , mű­vészetének legjellegzetesebb darabját: a lakóhelyül szol­gáló eredeti jurtát, vala­mint az abban található teljes felszerelést — haszná­lati tárgyakat és díszítőele­meket — láthatja a közön­ség. Képek a kiállításról.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom