Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-02 / 231. szám

V 1084. október 2. PETŐFI NÉPE • 8 Könyvek - falun (Zárójellel kezdem. E sorok írójának ke­rek negyedszázadon át volt alkalma közelről figyelnie a könyvek falvainkban való jelen­létét. Immár obsitos szövetkezeti könyvter­jesztőként igyekszem tehát tájékozódni: hol tart ma könyvkereskedelmünknek ez az ága.) Beszélgetésünk színtere a Könyvértékesí­tő Vállalat Visegrádi utcai központja. A be­szélgető társak: Pataki Istvánné, a beszerzés si és értékesítési főosztály vezetője, és Szabó Gyula, a szövetkezeti osztály vezetője. — Jól tudom, hogy a fogyasz­tási szövetkezetek a városokban — a fővárosban is — árusítanak könyvet, viszont a faltisi könyv- terjesztés vonatkozásában sin­csenek monopolhelyzetben. Mind­ezeket figyelembe véve: hol tart ma a szövetkezeti könyvkeres­kedelem? — Ha visszanézünk a megtett útra, akár büszkélkedhetünk. A szövetkezeti könyvíorgalom, amely 1972-ben 158 millió forint volt, az elmúlt évben 590 millió­ra növekedett, s ez azt jelenti, hogy hazánkban minden ötödik könyv a szövetkezeti könyvke­reskedelmi hálózaton keresztül kerül az olvasókhoz. Ennek ré­sze a falusi könyvfongalom, amely az 1972. évi 61 millió forinitrói 289 millióra nőtt. A Kiadói Főigaz­gatóság adatai szerint a teljes, tehát az állami és a szö­vetkezeti együttes falusi könyv­forgalom hazánkban 497 millió forint volt, pontosan annyi, amennyi könyvet 1959-ben az egész országban, azaz a főváros­iban és vidéken, a városokban, a falvakban eladtak. — Bizonyárra nem érdektelen, ha megtudhatjuk: mit jelent napjainkban az a fogalom: „szö­vetkezeti könyvkereskedelmi há­lózat". A Könyvértékesítő Vállalat 180 olyan könyvesboltot, illetve áru­házi osztályt lát el könyvekkel, amelyek áfészek tulajdonában vannak. E könyvesboltok a falu­si könyv terjesztés bázisai, ők látják el könyvekkel a bizomá­nyosokat. Azt pontosan tudjuk, hogy melyik könyvesboltnak hány bizományosa van, arról azonban, hogy hány olyan település van az országban, ahol állandó könyv­terjesztés jelenleg nem folyik, bizony nincsen tiszta képünk. Csupán azt vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy némely áfész készletezési és jövedelmezőségi meggondolásból visszafogja a bi­zományosi, ezen belül a falusi könyvterjesztést. — Pedig valaha (emlékezetem szerint úgy tizenöt évvel ezelőtt) büszkélkedtünk azzal, hogy az ország legkisebb falujában is le­het könyvet vásárolni. — Ma is valljuk, hogy a fal­vak „népességmegtartó képessé­gének” az is egyik tényezője, hogy az ottlakók szükségletüknek vagy ízlésüknek megfelelő szakiro­dalomért és szépirodalomért ne legyenek kénytelenek a városba utazni, hogy tehát a könyv — közgazdasági nyelven szólva — a falu alapellátásához tartozzék. Ezt azonban eddig sajnos nem sikerült általánossá tenni: nap­jainkban sajnos még 1—2 ezer lélekszámú községek is vannak, alhol nem lévén állandó könyv­bizományos, az emberek nem tudnak könyvet vásárolni. — Említették az egyes áfész- eknél tapasztalható jövedelmező­ségi meggondolásokat. Hogyan alakulnak napjainkban a falusi könyvkereskedelem közgazdasá­gi szabályozói? — Talán éppen e vonatkozás­ban a legörvendetesebb a válto­zás. A művelődési kormányzat a falusi könyvforgalom után je­lentős mértékű (a forgalom 6 szá­zalékát kitevő) árréskiegészítést ad, s az áfészeknek a könyvke­reskedelemben törvényszerűen jelentkező leülepedés fedezetén kívül a KÖNYVÉRT visszáruzá- si lehetőséget is ad. Nem tagad­juk, a szövetkezeti könyvkeres­kedelem- viszonylag jelentős ösz- szegű forgóalapot köt. le (ahogy mondani szokás: eszközigényes), ennek ellenére, éppen a kedvező közgazdasági feltételek eredmé­nyeképpen jövedelmező „üzlet­ág”. Még akkor is ez a helyzet, ha egyes áfészek, a könyvszakmával járó készletezési problémák el­kerülése miatt, lemondanak á könyvforgalomról és ennek nye­reségéről. Talán éppen ez a ma­gyarázata annak, hogy a jelenleg működő 282 áfész közül -több mint száz azoknak a száma, amelyeknek nincs könyvesboltja, vagy önálló áruházi könyv osztá­lya. — Annak idején elég gyakran hangoztattuk, hogy a falusi könyvterjesztés nem lehet a fo­gyasztási szövetkezeti mozgalom magánügye. Történt ez irányban változás, fejlődés? VI. NEMZETKÖZI KISPLASZTIKA! KIÁLLÍTÁS Yilt Tibor szobrai A műhely szerepét tölti be az a jó hagyomány, hogy kamaratár­laton mutatják be tanulságul egy- egy jelentős magyar szobrász élet­művét a triennálé nyitányaként külföldi törekvésekkel egybevet- - ve, s. természetesen az egész vi­lágnak szóló üzenetként. Ilyen mérték ma Vilt Tibor — a lele­ményt, a bátor kezdeményezést, a felkészültséget tekintve. Az ő nyelve a szobrászat, hiánytalanul ismeri szókincsét és grammatiká­ját, sőt gyarapítja. így alakul az a vonzó eredmény, hogy művé­szete olyan előőrs; olyan új ér­ték, melyet sokan most közelíte­nek meg az egyes égtájakon őt ismerve vagy tőle függetlenül, hiszen szobrai a világ új szellemi önarcképét jelentik. Innen a ta­lálkozások sora, de úgy, hogy az első felderítők csoportjában tárta fel a helyes irányt. Ehhez csat­lakozik'értékrendje, -mely a szak­mai felkészültséget tekintve: hiánytalan. Vilt Tibor a szobrászat egyik új világnyelve r- az osztrák Erwin Wurm, a kubai Juan Ricardo Amaya, a svájci Georges Jaquier is ezen a nyomvonalon halad —, vele kapcsolatban és tőle függet­lenül, hiszen amit Vilt Tibor kis­plasztikáival érint, az a világ je­len állapota. Egyetemesen az. Vilt Tibor 1905-ben született Budapesten 1925-től kiállító mű­vész. Először a neoklasszicizmus • Szorongás tisztázott zártsága hatott rá, ké­sőbb ezt a szobrászi alaphangot mélyen átfűtött expresszioniz- mussal fokozta mindig új hatá­sokra és szellemi térhódításokra törekedve. Így a Ketrec Camus Közönyének szobrászi testvére. Minden műve kezdeményezés, minden szobra valamilyen új le­hetőség nyitánya. Ez sugárzik a Háborúról, ez jellemzi Madách- portréját, a székesfehérvári Do- rottya-portrét; és a. tiszalöki ví­zierőmű Genius alakját, a Dél­pesti kórház előtt felavatott Laokoonját. Munkácsy-díjas, ki­váló művész volt. 1966-ban Pá­rizsban mutatkozott be — gyűj­teményes anyaggal szerepelt az 1968-as velencei Biennálén. Mostani kamaratárlatán hu­szonöt kisplasztikája szerepel az 1944—68 közötti korszakából, mely különös állomása művésze­tének. Mi jellemzi ezen időszak törekvéseit? Mindenekelőtt az együttérzés. Ez nyilvánul meg a Bohóc gitárral csapzottan is fen­séges alakjában, mely zaklatott­ságával egyetemben maga a rend. A Búcsú integető embert jelez, másik kezével széket fog — ma­gányát. A szék humánus attribú­tum, 1947-ben alkalmazza első­ként Vilt, később Schaár Erzsébet fő motívuma lesz. A Kakas a hol­nap energiáit hirdeti megnyúlt alakjával, nemcsak a szája, min­den tagja rikolt. A Fekvő nő át­tekinthető hálózat, a gondolat ég az élet tisztázott labirintusa. Mi­vel minden szobra rendszer, ezért a látvány rejtvénye soha nem megoldhatatlan. A Közöny című szobrát 1952-ben mintázta, ez is Camus művének szuggesztív szob­rászi műfbrdítása, ugyanúgy vi­lágot tár fel, mint a francia re­gény. A Szorongás csontvázra vetkező figurája körkörös áll­ványzatával szintén egy állapot szobrászi jele, mint a Kentaur halála, mely elhagyva a mitoló­gia terepét, mindenki önarcképét villantja fel. Ezen organikus fogalmazásai mellett szerephez jut a szerke­zetté átalakított geometrikus for­marend. Annak egyik töredéke, a Tüske, az élet egyik részletére utal. Az Ülő alak és a Satu ha­sonlóan a Madonnához, szintén felszínre l>oz valami lényeges mozzanatot az ember rejtett va­lóságából. Az Orfeusz lanttal 1965-ben keletkezett; sűrített in= tegrációja életművének egyik je­lentős alkotása. Egyáltalán az egész itt látható Vilt-kollekció a világ új kisplasztika! termésének hátterével az európai szobrászat egyik kezdeményező mesterének mutatja, aki a jövőben is mérle­gét, haladási irányt jelez az új szobrászatnak. Losonci Miklós A kentaur halála — Bizony nem sok. Az olyan tanácsi szerv vagy pártbizottság, mint például a nagykőrösi, da- basi, siklósi, hajdúsámsoni, amely erre odafigyel, még mindig ki­vételnek számít. A többinél úgy tűnik, hogy üléseik napirendjén, ha a kereskedelem témája sze­repel, a mi munkánk azért nem kap helyet, mivel úgy ítélik — helyesen —, hogy ez csak félig kereskedelem, a másik felében a közművelődés kategóriájába tar­tozik. Ha pedig a közművelődés kérdései állnak a figyelem kö­zéppontjában," hirtelen e tevé­kenység kereskedelmi vonásait helyezik előtérbe. Amint tapasz­taljuk, a párt- és tanácsi szervek az áfészek tevékenységében el­sősorban a lakosság alapellátásá­nak helyzetét kísérik figyelem­mel, a könyvet pedig — mint említettük — nem sorolják ebbe a kategóriába. De hát valljuk be, a könyvkereskedelem szervezése a falun főképpen mégiscsak el­sősorban a szövetkezeti- mozga­lom aktivitását igényli. Persze a Könyvértékesítő Vállalatnak is megvannak a maga feladatai. Akit érdekel, ellenőrizheti, hogy a könyvújdonságok jó idő óta a fővárosi könyvesboltokkal egy időben ott vannak a szövetkeze­ti könyvesboltok és áruházak könyvosztályainak kirakatában, polcain; vállalatunk igen jelen­tős összegeket költ a színvonalas szövetkezeti könyvpropagandára. Mindez persze nem pótolhatja maguknak a fogyasztási szövet­kezeteknek az aktív szervező- és propagandamunkáját annak ér­dekében, hogy a könyvkultúra . terjedésének még mindig meg­lévő fehér foltjai minél gyor­sabban zsugorodjanak, majd el­tűnjenek. Hadd mondjuk itt el: a SZÖVOSZ elnöksége *a múlt év novemberében fogadott el egy ajánlást „a fogyasztási szövetke­zeti könyvterjesztés korszerűsí­tési, továbbfejlesztési feladatai­nak megoldásához”. Ha a fogyasz­tási szövetkezetek megszívlelik az ebben foglaltakat, az ered­mény nem fog elmaradni. Az obsitos szövetkezeti könyv- terjesztő ehhez csupán annyit tehet hozzá: ebben pedig a vá­rosi emberek majdnem annyira érdekeitek, mint abban, hogy milyen a búzatermés. V. S. A NYILVÁNOS BESZÉD MESTERFOGÁSÁN A tekintetekbe fogódzva Én magam közel harmincöt esztendeje veszek részt, kis'ebb megsza­kításokkal közéleti, társadalmi tevékenységben. Azonban még mindig zavarban vagyok, izgulok egy-egy beszámoló megtartása előtt. Sőt, ha hozzászólásra készülök, és magamban többször is átgondoltam mon­danivalómat, el akar fogyni a lélegzetem, a torkomban érzem a szí­vem, mielőtt felszólítanak. Aztán az első néhány mondat után meg­nyugszom és folyamatosan mondom elképzelésemet. Főleg megnyug­tató, ha a hallgatóság figyel, vagy valamilyen jellel — fejbólintás, egy mosoly — biztatást ad. (Szekér József kiskunmajsai olvasónk le­veléből.) 21. Hogyan győzhető le a lám­paláz? Sokféle módszert ajánlanak a lámpaláz leküzdésére. A tapasz­talatok szerint a leghatásosabbak a következők: A hozzászólás megkezdése előtt: ha eldöntöttük, hogy beszélünk, írjunk rövid vázlatot és fogalmaz­zuk meg a nyitó mondatokat. Mi­után ezeket emlékezetünkbe vés­tük, tereljük el figyelmünket a ránk váró szereplésről. Lényeges, hogy .beszédünk elkezdése előtt „kapcsolódjunk ki”, lazítsunk. Ha ez nem sikerül, mondogassunk olyan'mondatokat (önszuggesztióX) melyek magabiztosságunkat, bá­torságunkat erősítik. A kezdés pillanatában: mielőtt felállnánk, nézzünk végig ma­gunkon, hogy ruhánk rendiben van-e. Kerüljük a kapkodást, a sietséget. Derűsen, a sikerben bíz­va emelkedjünk szólásra. Mielőtt beszélni kezdenénk, nézzünk vé­gig a hallgatóságon, hogy megte­remtsük a kapcsolatot, s a figye­lő szempárokból erőt merítsünk. Az első szavaknál: a megszóla­lás döntő jelentőségű. iBiztos, ha­tározott hangon szólaljunk meg. Lendületesen mondjuk el a be­gyakorolt nyitó mondatokat. Ha az első pillanatban úrrá tudtunk lenni a helyzeten, hallottuk saját hangunkat, akadozások nélkül be­széltünk — megnyugszunk. A lámpaláz aznap már nem jelent­kezik: 22. Egy kis lámpaláz jót tesz? A legjobb módszer a lámpaláz legyőzésére természetesen a gya- koiiat. Ám bizonyos fokig a leg­rutinosabb előadók is lámpaláza­sak. A túlzott, görcsös akarás bé- nítólag hat, a természetes feszült­ség, a lámpaláz minimális foka viszont szükséges a maximális telj esítményhez. 23. Nemcsak a szavak számíta­nak? Az élőszó éppen azért hatásos, mert nemcsak nyelvi eszközök­kel közöljük mondanivalónkat. Régen megfigyelték, milyen fon­tos a külső: a jó megjelenésű^ rendezett külsejű emberre jobban hallgatnak a többiek. Hasonló a testtartás szerepe: tartásunk ne legyen se túl merev, se túlzottan 26. Többféle nyelven beszélünk magyarul? (Várjuk válaszukat utolsó kérdésünkre! Írják meg azt Is, mire kí­váncsiak a továbbiakban? Kérjük, hogy a leveleket legkésőbb a hét végéig, vasárnapig adják fel címünkre. A borítékra írják rá: „Beszél­jük meg!” Beküldött válaszaikkal 200 forintos Centrum vásárlási utalványt nyeritek: Bauer Erika, Baja, Stromfeld u. 64., MSZMP Oktatási Igaz­gatóság I/A osztály, Kecskemét, id. Szemes Miklós, Csátalja, Jókai U. 40. Az utalványok az ország bármely Centrum Áruházában bevált, hatók. A folytatást, benne a választ és a nyertesek nevét egy hét múlva olvashatják.) lezser, mindkettő mosolyra in- gerli a hallgatóságot. Lehetőleg állva beszéljünk. Ne kizárólag az elnökséghez intézzük szavainkat, mintha 'leckét mondanánk. Arc­játékra, gesztusokra hozzászólás esetén általában nincs szükség, annál fontosabb a szem. Általá­ban vonzóbbnak tartjuk azokat, akik 'beszélgetés közben hajlan­dók tekintetet is váltani, mint a „félrenéző” beszédtársakat. A te­kintet a kapcsolattartás kiváló eszköze, alkalmas a hatás állandó ellenőrzésére. Keressük tehát be­széd közben szemünkkel a tekin- tetókel! 24. Hangosabban vagy halkab­ban, gyorsabban vagy lassabban? Nyilvánosság előtt a hangunk­kal is másképpen bánjunk! A kö­vetelmények: beszédünk legyen érthető, változatos, a körülmé­nyekhez képest hangos. Termé­szetes, hogy minél többen vannak jelen, annál hangosabban kell 'be­szélni. A hangerőt a főiünk leg­távolabb ülőkhöz igazítsuk, ők is értsék, amit mondunk. Ha sokan vannak, nemcsak hangosabban, hanem a szokásosnál lassabban, tagoltabban is beszéljünk. A leg­gyakoribb hibák: a rossz, kapko­dó beszédtempó és a kántáló, vég­hangsúlyos hanglejtés. Még egy tanács: a lámpaláz általában le­nyomja a hangot, és a mélyebb hangú beszéd nehezebben érthe­tő. Ezért inkább a szokásosnál egy gondolattal magasabb han­gon mondjuk az első szavakat. 25. Milyen előadói magatartást válasszunk? Az ajánlott viselkedési szabá­lyok a jobb megértést szolgálják. Nem jelentik azt, hogy amikor mások előtt beszélünk, pózolnunk, szülés zkednünk kellene. Visel­kedjünk természetesen, egyénisé­günkhöz illően, de hétköznapi le- zserségünket ajánlatos kissé visz- szafogni, fegyelmezni. Személyünk így ‘lesz legtöbb ember számára megnyerő, s elérhetjük, hogy sza­vaink úgy jussanak el másokhoz, ahogy szeretnénk. Mert akármi­lyen tisztán és érthetően fogal­mazunk, nem biztos, hogy a hall­gatóság megérti, amit mondunk, ha nem a megfelelő nyelven szó­lunk. AZ IDÉN: ÖTSZÁZNYOLCVANHAT... Húszán, két keréken Mecsker Józsefnek. a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépis­kola közművelődési munkájáért frissiben kitüntetett tanárának, egy biciklizésre teljesen alkalmatlan, hideg, kö­dös, borongós tavaly novemberi napon ötlött fel először, ho­vá is kellene elkerekezniük jövőre (vagyis az Idén). Először is, mivel az osztálya zömmel Bács-Kiskunból való, ide kell menniük. Utána pedig Baranyába, a déli határszélre, mert ott még nem jártak.-Aztán — majd csak lesz' valahogy... Másfél mázsa konzerv Aki ebben az utolsó mondatban valami kivetnivalót talál, nehogy hebéhurgyasággal vádolja a vál­lalkozó szellemű osztályfőnököt! Július 16-ára ugyan kialakultak a dolgok, de az a megmondhatója, aki volt már ilyen 'túrán: egy útiterv akikor a légjobb, ha nem kezelik minden betűjét-sorát hol­mi szentírásként... A húsztagú , csapat július ti­zenötödikén gyülekezett. Az osz­tályfőnök felesége rábeszélés nél­kül vállalkozott az útra — a két gyereket erőnek erejével sem le­hetett volna otthon tartani. Herta saját géppel, Milán anyja jármű­vén vág majd neki a távnak. Megérkezett a lajosmizsei Bó­dog Hajnalka, Bujdosó Anikó és Papp László, az izsáki Rehó Ju­lianna, a majsai Révai Anita, az ifjúsági dzsúdóbajnak Balogh Le­vente, valamint Szlávik Anikó és Bán Zsolt Kecskemétről, Tóth Éva Hetényegyházáról, Hálák Borbála Kerekegyházáról. Dudás Attila ■ Jánoshalmáról, Gonda Zoltán Mezőtúrról, Szabó Róbert Szol­nokról, Gyüre Judit Szobról, Na- csa Tibor Ceglédről futott — azaz kerekezett — be. V. Faragó Ág­nes Nagykőröst képviselte. Még mindig az előkészületek­nél tartva: a nyárlőrinci Olympos- üzem sátrakat, pólókat bocsátott a csapat rendelkezésére, a Nagy­kőrösi Konzervgyár konzerveket adott, úgy másfél mázsát, kedvez­ményesen, és építőtáborozói pólói­ból is felvehettek az útra. Tolva, szembeszéllel Nem tudni, mi járt Mecsker Jó­zsef fejében, mikor elalvás előtt még egyszer végignézett a rög­tönzött táboron, háza udvarán. Az mindenesetre tény, hogy más­nap reggel a gyerekek rekord- döntést emlegettek, célozva az 1983-as teljesítményükre, a meg­tett 799 kilométerre. De akkor már úton*voltak, még­hozzá rossz időben, majdhogy­nem viharos szélben. Olyan sza­kasz is akadt, ahol tolni kellett a gépeket, amelyekről még nem esett szó. Normál Csepelek, isko­lai tulajdont képeznek. És ennél többet aligha érdemes tudni ró­luk. Azért kettőkor megérkeztek Soltvadkertre —. a tó ki volt száradva... Két napot vártak az idő jobfo- rafordulására, de szerdán elhatá­rozták, nem vacakolnak tovább; irány Kecel. Aztán: Hajós, az egyedülálló pincefalu; Miske. Fajsznál ismét szembeszéllel haj­tottak, de elérték az u,tolsó kom­pot Fadd-Domborinál. A meleg­vizes kemping gyógyír volt a han­gulatra is. Másnap, Szekszárd fe­lé Mőzs után már napfényben mentek. A városiban irigykedtek a rémek ellátásra és sóhajtozva nézegették a szebbnél szebb — és jobbnál jobb — versenybicikli­ket. (Hát még, hogy alkatrészek is vannak hozzájuk...!) Bonyhádtól Soltvadkertig A saját gépeik közül az egyik­nek a hátsó agya ugyanis máris felmondta a szolgálatot, és a 14 százalékos emelkedő is könnyebb lenne sebváltóssal. Később húsz- centis agyagporba és földútra me­részkedtek. Nagy nehezen meg­érkeztek Bonyhádi», ahol a köz­gázosok kástélykollégiumát nyi­tották ki nekik. Copf stílus kinn; . vaságy, matrac nélkül — benn. Hogy mégis milyen jót aludtak! Másnap Mecseknádasd, az Ist­ván-korabeli kápolna. S míg a következő dombra gépeiket tolva beszélgettek, egy kerékpár össze- csuklott. Segítőkész teherkocsi vitte be tulajdonosát kereket ven­ni Pécsre. Innen tovább, és az addigi leghosszabb adag, 102 ki­lométer után végre megérkeztek Harkányba. Pár nap pihenő, szak­mai kirándulás Pécsre, a sör­gyárba — ugye, az iskola, az még­iscsak iskola fés a sörgyár az is csak sörgyár). Majd elérték Be- remendet, az ország legdélibb pontját, ahonnan Mohácsra haj- . tottak. Kiderült a csatatéren —, hogy az egyik fiúnak valami baja van. Irány a kórház, segí­tettek. Mikor továbbmentek, a „mo­dem” útjavítás (értsd: egy te­herautó nyitott platójáról szórd le a követ, és majd csak lesz va­lahogy) defektet akozott. Így ér­tek Bajára, ahol, mint állítják, a legjohb a kemping. Rengeteg külföldi, szalagfékes, tárcsafékes, tizenöt sebes séges bringákkal. Ok csak sóhajtoztak... Július 26-án egész nap esett az eső. Minden­kinek rossz volt a kedve. Még az is felmerült, adják fel a bicikli­ket, s vonattal térjenek haza... Este moziba mentek, másnap mégiscsak hűségesek maradtak á kerékpárokhoz. Lehet, hogy öt­ször is átkozzák magukat, szél­vihar, szembeszél, mi (rossz) kell még? Alig jutottak el Soltvad­kertig. v * Július 28., az utolsó nap. 11 óra: irány Nagykőrös. Az égen újra sötét felhők. Bocsa után Matkó- , pusztáig esett az eső, de 16.30-ra hazaértek. Leolvasták a 'kilomé­terszámlálót: 586. Nem rekord — csak egy újabb út vége. B. O.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom