Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-04 / 233. szám

1984. október §f • PETOH rim Ki volt Jelky András? Űj adatok Sólymos Ede tanulmányában Üjafofo és újabb nemze­dékek tizenévesei fújták és — talán — mondják lelke­sülten: bátor felfedező, be­járta a fél világot, harcolt kalózokkal, volt előkelő gyarmati elöljáró, és élt egyediül 'Robinsonként a bajai Jelky András. Százr ezrek olvasták a kalandos életéről készített izgalmas feldolgozásokat, különösen Hevesi 'András ifjúsági re­gényét kedvelték. Külföl­dön is több Jelky-életraj- zot adtak ki. Sólymos Edét, a bajai múzeum tudós igazgatóját •is több évtizede foglalkoz­tatja, ;hogy ki is volt Jelky András, a „világhírű bajai szabólegény”. Eddigi is­mereteink ugyanis hiányo­sak, részben ellentmondók, részben vitathatók voltak, í Munkáját új dokumentu­mok kutatásával kezdte. Sólymos tudta, hogy dr. Kollár Kálmán, Baja egy­kori aljegyzője is kereste Jelky András nyomait. Fel­jegyzései eltűntek, család-, ■történeti következtetéseit — cseh származásúnak vél­te — ,nemzeti szempontok” miatt nem hozta nyilvános­ságra. Szerencsére kapcso­latba került a holland Ma­ria Th. Veen asszonnyal, a magyar köztisztviselő volt feleségével. A készséges se­gítő talált egy Bataviáiba induló hajó utaslistáján A/ndries Jelieke nevet. A dzsakartai levéltár ezt kö­vetően tölbb Jelkyvel kap­csolatos irat fotómásolatát küldte el Bajára. Háyami és Yoko Nagazuki japán professzorok japán forrá­sokat kerestek. Sólymos levelezett a 'bécsi levéltár­ral, érdeklődött hazai köz­gyűjteményekben, és tüze­tesen átnézte a bajai anya­könyveket, várostörténeti feljegyzéseket. A főhőst és a tudományt megillető őszinteséggel a (Bajai Türr István Múzeum kiadványai sorozat 25. fü­zetében foglalta össze kö­vetkeztetéseit, az új adalé­kok és a régóta ismertek mérlegeléséből kialakított álláspontját. Eszerint né­met eredetű családból szü­letett 1738. április 20-án. Édesapja, Jilka György szabómester Belgrád ostro­ma i(1717) után telepedett le a Sugovica partján, volt céhmester és bíró is. Édes­anyja Kellner Éva. Tíz gyermekük közül András Anzelm 'Nepomuk volt a legkisebb. Kideríthetetlen, hogy miként került bécsi és párizsi évek után a hol­land gyarmatra. Hiteles ok­mányokkal — egyebek kö­zött viszonylag fiatalko­ri, 1766-os végrendeletével bizonyította —, hogy „ne­mes Ja» Andriies Jelieke ■Holland India nyugatoldali polgárőrségének a hadna­gya” volt, felesége két lánygyermekkel ajándékoz­ta meg. Volt egy rabszol­ganőtől, Janboétől is egy gyermeke, akit — első. ba­jai szerelmére emlékez­ve — Jákobénak keresztel- tetett. Cáfolja Sólymos a Jelky japán utazásairól koráb- - ban közölt „tudósításokat”, és némi fenntartással fo­gadja egyik-másik történe­tét. „A jó előadó” Jélkyt szívesen hallgatták „és a sokszor elmesélt kalandok nyilván csiszolódtak, színe­sedtek, s még a rövid élet­rajzban is többet sejtet­nek, mint a valóság.” A bajai muzeológus azt is ki­derítette, hogy nincs egye­neságú leszármazottja a vi­lágjáró bajai iparosnak, aki élete viszontagságos hely­zeteiben is derekasan, tisz­tességesen, leleményesen vi­selkedett, a maga erejéből távoli tájakon is boldogult és megbecsülést szerzett önmagának. Jó ügyet szolgált Baja tanácsa e gondos és fon­tos tanulmány kiadásának támogatásával. Heltai Nándor Szilágyi Ildikó ötvöstárgyai Szilágyi Ildikó 1969 óta dolgozik ötvös­ként. Addig az Ipar­művészeti Főiskola hallgatója, Borsos Miklós tanítványa volt. A belső indíték előzménye csatoló- dik édesanyjához, Vágó Jolánhoz, aki­nek rejtőző festői ké­pességei 67 éves ko­rában bontakoztak ki. Az egész család mű­vészetre készül, mű­vészetet teremt. Fér­je, Galambos Tamás festőművész, tizen­éves Tomi fia ígére­tesen hegedül. Szilágyi Ildikó munkásságát ismeri és szereti szinte az egész ország. Ezt túlzás nélkül állapít­hatjuk meg, hiszen az elmúlt másfél év­tizedben bronz-, réz­tárgyait bemutatták Kisújszálláson, Mis­kolcon, Balassagyar­maton, Jászberény­ben, Esztergomban, Dunaújvárosban, Sze­geden, Tatán, Doro­gon, s most, 1984 szeptemberében Deb­receniben. Kivételes tehetsége, nagy mun­kabírása és szakmai megalapozottsága jel­lemzi munkáit, öt­vöstárgyai eljutottak a hazai táj szinte minden részébe. E népszerűséget kül­földi sikerei' hitele­sítik. Fantáziáját, sokoldalúságát mél­tányolták Hamburg­ban, Kairóban, Bécs- ben, Moszkvában, Stuttgartban, Nottin- ghamban, Jablonec- ben, Erfurtban? Min­denütt megcsodálták rézből kalapált ék­szereit, kelyheit, tal­pas vázáit, cizellált hamutálait, tulipá­nos függőit, kaviccsal bélelt karkötőit, tür- kizes nyakékeit. Szilágyi Ildikó al­kotásaival túllép az ötvösség keretein és lényegében a szobrá­szatét érinti, újítja eredeti mesterségé­vel. Ez a kettősség munkásságának egy­sége. Nosztalgiája nem témaválasztás, hanem megélt sors. Így emlékezik 'Sira­tószekrénnyel édes­anyjára, így jeleníti meg hegedűváltoza­taival Bariók, Kurtág és Paganini világát. Növényei sem csupán stilizációk. Losonci Miklós Színházi évad A tervek szerint összesen százhetvenhét bemutató lesz vidéken tizenöt színházban J— ide számítva a Dunaújvárosi Bemutatószínpadot, a székes- fehérvári Vörösmarty Színhá­zat és a Tatabányai Népházat is, illetve a Népszínház és az Állami Bábszínház utazó pro­dukcióit. A legtöbb darabot huszadik századi külföldi szerzőtől vá­lasztották a direktorok, szám szerint ötvenkettőt. Századunk magyar íróit harminckilenc, a világirodalom klasszikusait harminchét dráma képviseli. Feltűnően kevés a műsorra tű­zött magyar klasszikus művek száma: az operabemutatókkal együtt mindössze hét. A gyermekek számára ti­zenkét — közötte — négy báb­produkció készül; lesz 4 doku­mentum- illetve gálaműsor, és csupán egyetlenegy kabaré- műsor. A Pécsi Nemzeti Szín­ház tervezi a második félév­iben egy Politikai kabaré 'be­mutatóját az 1945—48-as évek­ből' — vendégként — Marton Frigyes rendezésében. <Üj magyar drámát húszat mutatnak 'be, a szerzők között kevés az új név. ■Átnézve a Művelődési 'Mi- nisztérium színházi osztályán készült összeállítást, az tűnik leginkább szembe, milyen mostohán bánnak a színházak vezetői a klasszikus magyar drámairodalommal. Ha figye­lembe is vesszük, hogy nem ■bővelkedünk remekművekben, s hogy a repertoáron is van néhány az elmúlt századokban keletkezett magyar színpadi művek közül: a hét 'bemutató akkor is mindenképpen ke­vés. ■Desz két Erkel-opera — Debrecenben a Brankovics Györgyöt, Győrött pedig a Bánk bánt tűzik műsorra. A Bánk 'bánt stúdióelőadátíban mutatja be november 1-én a kaposvári Csiky Gergely Szín­ház Mohácsi János rendezé­sében, Zalaegerszegen pedig — Kevés a magyar klasszikus s éz igen dicséretes vállalko­zása lesz a Hevesi Sándor . Színháznak! — a Jeruzsálem pusztulását .tűzik műsorra jö­vő májusban Spiró György átdolgozásában, Buszt József •rendezésében. Katona Józsefre másutt nem is gondoltak, még kevésbé Ma­dách 'Imrére és Vörösmarty Mihályra. örvendetes, hogy a Miskolci Nemzeti Színház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház játssza kitűnő elő­adásban az Ember tragédiáját. (De vajon más vidéki színhá­zunknak nem lenne ereje e páratlan értékű mű színrevi- teléhez? Pécsett már évekkel ezelőtt tervezték bemutatá­sát. Vajon miért álltak el a megvalósítástól? Debrecenben immár megvannak a körül­mények, s a művészek sem hiányoznak. Szegeden aligha az az ok, hogy a Dóm téren bemutatták a Tragédiát, inkább az építkezés halaszthatja a vállalkozást. A Csongor és Tündét sehol sem választották. Erre alig akad magyarázat. Szigligeti Ede (A mama; Aldobolyi Nagy György zenéjével a Népszín­házban), Csiky Gergely (Muká- nyi, Kecskeméten, Gyurkő 'László étigazításában) és Gár­donyi Géza fA bor a Jókai Színházban)) a további „ma­gyar klasszikusok”. (Bárha A ■bor csak szépítő szándékkal minősíthető drámairodalmunk klasszikus alkotásának.) „Shakespeare-t akár jól, akár rosszul', de mindenkép­pen játszani kell” — tartja a színházi szakma. Az 1984/85- ös vidéki idény tükrében e „törvénynek” nemigen teszünk eleget. Mindössze öt Sha- kespeare-ibemutatő lesz. .Bé­késcsabán a Lear királyt, Miskolcon az Antonius és Cleopátrát, Nyíregyházán és Zalaegerszegen a Vízkeresztet tűzik műsorra, a Hamletet pe­lílIlíB vidéken dig a kecskeméti Katona Jó­zsef Színház mozgásszínháza. Ezzel együtt Shakespeare még mindig előnyben van, mert például Csehovnak csak két bemutatója lesz (Kaposvárott a Cseresnyéskert, Nyíregy­házán A kutyás férfi), Mo- liere-nek, Ibsennek, Gorkij­nak viszont egy sem. örvendetes, hogy a lengyel drámairodalom nagyjai közül e szezonban képviselve van Wyspianski (az Odüsszeusz ha­zatérése Kaposvárott, rende­zője: Spiró György) és Wit- kiewicz (a Vargák Szolnokon), viszont kevésbé állunk jól a cseh, illetve a szlovák, a ro­mán, a jugoszláv darabokkal. Szerényen vannak képviselve az orosz klasszikusok (pél­dául: Gogol Kártyások ja Nyír­egyházán) és nem tűnik elég­gé változatosnak a mai szov­jet drámairodalom képe sem. Egy-egy Gelman, Vampilov, Rozov, de alig valami a balti vagy a közel-keleti köztársa­ságok irodalmából. Általában: mintha az igaz­gatók összebeszéltek volna, hogy a világ drámairodalmá­nak mely rétegeiből bányász­nak. A közmegegyezésben per­sze nemcsak a vidékiek van­nak benne, hanem a főváro­siak is. Legkirívóbb példa ta­lán, hogy Jarry Übü királyát e szezonban a budapesti Ka­tona József Színház, a kapos­vári Csiky Gergely Színház és az Állami Bábszínház egy­aránt előadja. A 20. századi nyugati szer­zők között is sok a visszatérő név, mások viszont hiányoz­nak. (Teljesen önkényes pél­daként: századunk olasz drá­maíróinak egyik legkiválóbbja, ■Carlo Terron, mintha nem is létezne). Persze egy műsorterv, plá­ne több színház „összesített” műsorterve önmagában nem érték. Abban viszont remény­kedhetünk, hogy minél több jó előadást láthatunk. M. I. FILMJEGYZET Francesco Laudadio, a fiatal olasz elsőfilmes rendező olyan művel debütált, amely nemcsak a kiadásokat fedező filmgyártó vállalat, ha­nem a rendező vélemé­nye szerint is kockáza­tos vállalkozás. A produkció ugyan neves színészeket — Sandra Milo, Omero Antonutti, Franco Nero — nyert meg magának, azonban a művészek nem a szokásos eszkö­zökkel próbálják meg­nyerni a közönséget. Igent • mondtak Lauda- diónak mind a tizenhár­mán, pedig pontosan tudták, hogy szó sem lesz kiemelkedő egyéni produkciókról, „mindösz- sze” jó csapatmunkát várnak, tőlük egy gro­teszk történetben, mely­nek főszereplője az „ak­tualitás?’. A Grog távoli előzmé­nye a Tejero-féle puccs­kísérlet. A spanyol al­ezredes és felfegyverzett szakasza több órán át tartotta fogva a madridi parlamentet, mindezt automata tévékamerák rögzítették. A Grog ci- mű1 filmben azonban nem az erőszak a lé­nyeg, hanem maga az „aktualitás”. Nem véletlenül áll szinte egyedüli támasz­ként a Grog mögött az olasa állami televíziós társaság. A tanmese ha­zájában hétköznapi tör­ténetnek számít: szö­késben levő rabok beha­tolnak egy elegáns villá-. ba, túszul ejtik a házi7 gazdát és vendégeit. Mi­közben mohón vacso­rázni kezdenek, fél szem­mel a televízióra sandí­Grog tanak, ahol — legna­gyobb rémületükre — magukat pillantják meg. Ezzel kezdetét veszi a „nagy műsor”, hamaro­san megjelenik a hely­színen a rutinos ripor­ter és stábja, a tudósító, s a tömegkommuniká­ciós intézmény átveszi az irányítást. A bandi­ták foglyukkal együtt rémülten engedelmes­kednek, hiszen ez a fajta terror idegen a számukra. Szökésüket egy képmagnóra rögzí­tett, előre felvett prog­ram fedezi, melyet egye­nes adás gyanánt hasz­nálnak fel. Egérutat nyernek a rendőrség elől, de a televízió min­denütt utoléri őket... Ha a rendező célja valóban csak annyi volt, hogy ia tömegtájékozta­tási eszközök által ki­robbantott forradalmat vizsgálja, akkor elmond­hatja, hogy a hét-nyolc­ezer millió lírás kiadás (a „Filmcoop” befekte­tése) nem volt egészen hiába. Adott lehetőségei birtokában azonban el­várható lett frolna, hogy eldönti, milyen utat vá­laszt, s vagy a játék- filmkészítést, vagy a je­lenség leírását komo­lyabban veszi. így a film mindössze csak egy azok közül a rokonszenves történetmondási kísér­letek közül, melyeket a rendezők a lehető leg- élőbb történettel, a do­kumentumnak álcázott fikcióval folytatnak nap­jainkban. Károlyi Júlia KODOLÁNYI JÁNOS-EMLÉKMÚZEUM VAJSZLÓN Születésének hetvenötöd ifc, halálának ti­zenötödik évfordulójára nemrég újjárendez­ve megnyitották a Baranya megyei. Vajszlón Kodolámyi János emlékmúzeumát. Kodolányi Pest megyében, Telkin született, de négyéves koráiban a család Féasvánadna költözött, 1909- ben pedig Vajszlóra: innen íratták be később a pécsi gimnáziumba. Pécsett jelent meg első cikke, verseskötete. Az erdőfőtanácsos, kisfia, aki a vajszlói paraszti környezetben' „úri- gyereknek” számított, ebben a faluiban. is­merkedett meg — mint a Süllyedő világ című önéletrajzi művében. írja — „az ormánsági nép zárt, sajátságosán édeabús, költői, bete­gesen érzékeny, sötét haiálösztöntől átlengett” életével. Ezek az élmények vissza-vitsz- szatérnek novelláiban, drámáiban és regé­nyeiben; a Pécsvárad—Va'jszló—Pécs három­szögét „szellemi szülőföldjének” nevezte egy későbbi írásában. •Ma községi könyvtár és múzeum az az épü­let, amelyben a Baranya megyei Tanács és a pécsi Janus Pannonius Múzeum Kodolányi életművét mutatja be az érdeklődőiknek. Az Ormánságra a harmincas években a né­pi írók hívták fel a figyelmet: az egyke zés, a gazdasági bajok, a népi kultúra tragikusan gyors pusztulása iránti aggodalmát sok író, politikus, orvos, pap, néprajzkutató fogalmaz­ta meg riportban^ szociográfiában, regényben. Ezeknek a műveknek első példányai vagy későbbi kiadásai éppen úgy megtalálhatók itt, mint számos dokumenitumértékű fénykép: Kodolányi Bajcsy-Zsilinszky Endrével Pálkö- vén; előadás közben a nevezetes szárszói kon­ferencián, Illyés Gyula, Sinika István, Darvas József, Németh László társaságában. És itt láthatók Kodolányi finnországi utazásainak emlékéi is, köztük élete egyetlen kitün tetése, amelyet a Finn Köztársaság elnöke tűzött mel­lére a két nép barátságának ápolásáért. G T. OLÁH JÁNOS A Köles-ér Látta a fiút, ahogy játvág b réten. Álmos, búzail­latú forróság lövellt ' köré a Idülőút porából. Meg- megállt, körülnézett. Madár se irebbent, taz aratás vákuuma‘mintha őket is benyelte volna, pedig más­kor az egész rétet betöltötte a hangjuk, izgatottan röppentek egyik tfűzbokorról a ' másikra, \ szinte fölrobbant számysurrogásuktól a lomb. Leveleken, fűszálakon most |a hetes por lisztes lepedőké ült. A Köles-ér sárgászöld észrevétlenségben, mint va­lami álmos gyík llüktetett a magos löszfalak közt, biztosnak érzett rejtekében. Csak aki egészen jfö­léje hajolt, annak lehelte arcába édeskés iányilla- tát. A fiú megállt ja 1pockok, [rókák liggatta lösz­fal tetején, !s a virágszirmoktól fehérhabos, sárgán átlátszatlan örvénybe bámult. Itt szoktak fürdeni, ebben a távoli, elhagyott jbombatölcsérben, ahol a másutt csenevész patak szinte tóvá terült szét. Sokáig állt a partszegélyen, nem. ment ile ja víz­hez, mintha várna {valamire, pedig láthatóan azért jött, hogy megfürödjék. {Aztán jmégis 'elindult lefe­lé a kitaposott, {meredek lereszkedőn, ami egyene­sen a partra vitt, 'megszédült a ;töményen fölérző fülledt virágillattól: A part {meredekét körbe-körbe cigánykóró és.bürök lepte él, közöttük-fölöttük kom­ló futott, s most Iminden virágban állt. A nehéz il­lat idevonzotta la ikörnyék 'összes legyét, darazsát, méhét, lepkéjét, dongóját, szitakötőjét, olyan tö­megben bozsogtak a pókbeszőtte sűrű fölött, hogy távolról is hallani vélte az \ember szárnyaik zaját, mintha szövőgyár zümmögött volna valahol a fü­zes mögött. Lerúgta magáról ia gatyát, az inget már az úton levetette, a kezében hozta idáig, és sietve ugrott be­le a vízbe. A viz megbocsátóan ölelte át, 'filnte nem is .csobbant. Sokáig puggolt mozdulatlanul a parti sekélyesben, úgy, hogy csak a fejét dugta a viz fö­lé. Aztán beljebb {merészkedett. A <viz tehetetlen las­súsággal forgottrforgott >körülötte színlelt nyuga­lomban. Hirtelen, de nem egészen váratlanul szaladt ki ló­ba alól az enyhén iszapos folyófenék. Eleinte nem is érezte kellemetlennek ezt az új állapotot, igaz, nem tudott túszni, de egyelőre nem is tvolt szüksége e .tudományra, ia .tüdeje tele volt levegővel, az iz­mai erővel. {Behunyt szemhéja mögött sötéten de­rengett a víz titokzatos, zöldessárga fénye. 'Még nem zavarta meg az ijedtség, csak jóval ezután, késve villant át az idegein, futott szét borzongó bőre alatt. Óvatosan, mintha nem is saját akaratából tenné, nyújtotta ie a lábát, próbált tapogatózva valami szilárd támaszt keresni, de semmit nem talált. Ügy érezte, hideg vásznakba bugyolálja egy erőszakos, ideges kéz, ■már-már rá is átragadt e hiábavaló kapkodás. Egy vakítóan üres pontot látott feltűnni valahol a távolban, amely gyilkos gyorsasággal kö­zeledni látszott Jeléje, de aztán váratlanul, éppen a döntő pillanatban meghátrált, visszáhőköít, vagy kialudt, ezt már nem volt ideje megfigyelni. Egy föl nem szakadt kiáltás fulladásérzése maradt a helyén. Érezte, nem sok van már hátra, ereje, levegője fogytán. Ha menekülni akarok, jmost kell megpró­bálnom, gondolta. Igen, harminc másodpercem van, addig még kibírom, tki kell bírnom. 'Meg sem szü­letett benne az elhatározás, máris úszni kezdett, ahogy tudott, levegő nélkül, ia víz alatt. De hiába, úgy érezte, hiszen nem halad semmit. A legszíve­sebben föladta polna. [Aztán mégis, tálán nem is egészen a saját akaratából, úrrá lett a gyöngesé- gén, nem engedett a homloka dörömbölésének, a szeme előtt táncoló tarajos, vörös karikák csábítá­sának. Pedig talán tényleg hiába bízott, végül nem cso­da, hogy megfordult ez is a fejében, lehet, hogy ugyanott vagyok, ahonnan elindultam, és csak for­gók körbe-körbe. Mégis, amikor elért a harmin­cadik másodperc végére, igaz, hosszan kivárt előtte, olyan természetesen /nyújtotta ie a lábát, mintha biztos lett volna benne, nem csalódhat. És valóban, odalenn szilárd talaj fogadta az {érintését. Nagyot rúgott magán, ■és ettől nemsokára a hosszú-hosszú vakságot megszakítva újra szemébe ásított <a nap, az ég, a part,közönyös, részvétlen 'látványa, sietve fúj­ta tki, szívta be a levegőt, rögzítette az irányt, és kezdett mindent elölről. Egyre rövidebb időket töl­tött a víz alatt, mégis egyre érzékelhetőbb lett a haladása. Annyira elmerült foglalatosságában, hogy azt se vette észre, a víz közben már csak a tér­déig ér. Amikor leállt, az öröm mellett némi rös- tellkedést is érzett. Előrehajolt, iá folyóvíz hánytatóan édeskés ize csiklandozva szökött föl {a torkán, futott szét szá­jában. lepte el az ínyét, de nem sikerült kiköpnie. Az erő egyik pillanatról a másikra teljesen, kifu­tott a testéből, ha" történetesen nem a part on áll most még a térdig érő vízbe is belefullad. IZgy fü­ves horpadásig sikerült elmásznia, oda vack olta be magát. Nedves, de a naptól lassan-lass'an átf űlő há­tát a fölrajzó \kis kék lepkék úgy ülték meg, mintha nem is élne, olyan felhőtlen bizalommal. Ormótlan kiáltozásra ébredt, fázott, érez te, hogy a nap már a löszfal mögé merült, későre já rhat hát, el kéne indulnia, az ki darab idő mögötte o lyan üre­sen tátongott, mintha semmi, de semmi ne m történt volna benne, mintha még a delet lse harangozták volna el. A legények, észre se vette őket, amik or elcsör­tettek mellette, 'már, lent álltak a vízben, mezte­lenek voltak, testük kesernyés por- és iz;:adtságsza­ga ott érzett a föltámadó szélben, most jöttek az aratásból. [Szőrös, fekete ágyékukat se iMkarták el, úgy nevettek föl szégyentelenül a túlparton vison- gó marokszedő lányokra, akik erre a b okrok mögé húzódtak, de csak a ritkás széléig, hofry azért lás­sanak. A fiú ijedten kapott a ruhája után, még megvolt az ing is, to gatya is, futtában öltözött: féllábon ug­rálva, meg-megállva. A folyó sunyin, meghunyász­kodva tűrt, hallgatón mögötte, szinte: bűntudattal.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom