Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-30 / 255. szám

1984. október 30. • PETŐFI NÉPE 4 a Az egyszerűség dicsérete HA A MAI folyóiratokat ol­vasom, eléggé régi történetek jutnak eszembe az irodalom éle­téből. Az egyik már a 17, szá- . zadban Moliere Az ember gyűlö­lő című darabjában szerepelt, midőn a főhős1, Alceste. egy egy. .szerű francia népdalt állít szeml be a bonyolult udvari költészet- teli. Ehhez kapcsolódik a II. vi­lágháború után készült Szerel­mek városa című film — egyéb­ként Miancel Carné legjobb film. . je — egyik jelenete. A hős rend­kívül hosszan udvarol szive höl­gyének, aki megunja ia| hosszú .széptevést, és bezárkózik hősünk barátjával, s amikor elhúzza' a fügigönyt, ennyit mond: a sze­relem egyszerű. Az egyik emlék irodalmi, a másik filmművészeti, de mind­kettő azt fejezi ki. hogy meny­nyire káros a problémák és az egyszerűen elintézhető ügyek, valamint a kifejezések agyon- bonyolítása. Az agyonbonyoiítás mindig egy-egy oiyan társada­lomra vaigy irodalomra, művé­szetre, vagy kultúrkörre emlé­keztet, amely már túlszabályoz­za önmagát; a rétidéi etek. a kife­jezések, a megfogalmazások ér­vényüket vesztik mert elöreged­tek, s nagyon óvatosan kell min­dent megfogalmazni, mert min­den félreértésre ad laflkalmait, s a félreértésekből igen bonyolult szituációk keletkezhetnek. Ha ma például valaki beadná egy szerkesztőségbe a következő sorokat: „Őszbe csavarodott a természet feje, Dérré vált a har. mat, hull a fák levele” — való­színűleg azonnal visszakapná, pedig ezek Arany János-i sorok, mégpedig a Toldi estéjének nyi- tósorai. De egyszerűek. Nem úgy, ahogy Szabolcska Mihály volt egyszerű, hanem úgy, mint minden igazi művészet, minden igazi kiöltószet, és min­den olyan társadalom, vagy olyan társadalmi réteg, mely nyíltszívű, őszinte és- közvetlen. De elfelejtettük a közvetlensé­get. S ez lenne az oka annak, ha ma már visszaadnák az előbb idézett szöveget. 3 azt hiszem, hogy emögött az irodalmi jelen­ség mögött társadalmi jelensé­get kell látnunk, amely egyfe­lől érthető, Mélyen összefügg ugyanis azzal, hogy társadal­munk hosszú ideje konszolidált, és minden konszolidációban egy. re bonyolultabbá, finomabbakká, cizelláltabbá válnak az élet sza­bályai. Továbbá társadalmunk egyre több lehetőséget nyújt, és a több lehetőslég minidig új kér­déseket, komplikáltabb viszonyo. kát termeli ki magából. . MINDEZ IGAZ, ennek a tény­nek tudatosítása azonban egy­általán nem felesleges. Sőt csak akkor, ha tudatosítjuk, hogy a társadalmi folyamatok a konszo­lidáció periódusában, szükség­képpen bonyolultabbak, közve­tettebbek, mint a nagy változá­sok idején, akkor lehet igazán felvenni a küzdelmet az egysze­rűség, az őszinteség és a köz­vetlenség érdekében. Plersze ne­vetséges volna, ha valaki magu­kat a konszolidált viszonyokat támadná, mert a konszolidáltság szükségszerű fejlődési eredmény, melyet egyetlen társadalom sem ad fel. Azon bánj a nyugalomból az agyonszabályozottság, a túl minuciózus és túl precíznek lát­szó bürokrácia nem szükségkép­pen következik. Hadd említsem meg például, hogy még a fiatalok iskloiai dol­gozataiban és írásaiban is sok­szor találkozunk a túlbomyolí- tottsággai. Ott is, ahol nemcsak szükségtelen, hanem egyszerűen akadályozza a gondolat kifejté­sét. Tehát társadalmi betegség­ről van szó. mélyből ki kell gyó­gyulnunk, visszatérve nem a le. egyszerűsítéshez, hanem ahhoz” hogy a szavaknak elsődleges ér­telmük is van. MILYEN jelenségeket sorol­hatnék még fel a fentiek alá­támasztására? Senkit sem aka­rok kanonizálni, de mégiscsak furcsa, hogy igen sok írás szü­letik napjainkban, mely számos , marxista szerzőt idéz, olyanokat, akik — helyesen! vagy helytele­nül — Marx, Engels és Lenin írásaiból indultak ki. Értelmet­len volna előírni azt, hogy ki kit idézhet és kit nem. Külön­ben is az úgynevezett citatoló- giaj, vagyis az idézgetések kor­szaka már elmúlt. Az viszont mégiscsak furcsa, hogy sokszor közismert marxi igazságokat más szerzők, Lukács; Althusser, vagy Gr amsei, tehát modernebb alkotók átírásai alapján ismeri meg a mai fiatalság. Az egészről eszembe jut az, midőn egy né­met tudós nem Goethétől idézte Goethe híres mondatát, mely szerint: „Szeretlek, s ha szeret­lek, mi közöd hozzá”, hanem mint André Gide fordulatát sze­repeltette, aki pusztán Goethét idézte. Mi is hasonlóképpen va­gyunk. Az idézetek idézeteinek az idézetét kezdjük megterem­teni, és nem fordulunk vissza a meglehetősen evidens források­hoz. Persze többről van szó, mint irodalmi vagy tudományos kér­désről. Ha csak az irodalmi módszerek forognának kockán, szükségtelen volna ezeket a so­rokat leírni. De az az igazság, hogy saját életünket néha tele­rakjuk olyan kérdésfelvetések­kel, olyan ellentmondásokkal, melyeken már nem látszanak át azok a legfontosabb összeütkö­zések, melyeket a magyar tár­sadalom átél. Nemcsak láncke­reskedelem létezik, hanem lánc- gondolkodás is. Nemcsak a ter­melőtől a fogyasztóig vezető út hosszabbodik meg, hanem a va­lóságos konfliktusoktól a meg­fogalmazottakig is egyre hosz- szabb lesz, s így aligha tudjuk megoldani az igazi nehézségeket. FEDIG MEGVAN a visszaút az egyszerűséghez. Azoknak van igazuk, alkik nem azt követelik meg, hogy pusztán néhány tisz­teletkor leírása után, néhány személyes aggály feltárásával és bizonyos önmagunkba vetett ké­telkedéssel mondjuk ki. hogy mi fáj, hanem azt kérik: közvetle­nül és iga^ módon áruljuk el, hogy sajognak a siebek. Hermann István Színház Sepsiszentgyörgyön Alig kezdte meg az új évadot a Sepsiszentgyörgyi Állami Ma­gyar Színház, máris elmondhat­juk, hogy tovább folytatja eddi­gi sikersorozatát. Különösen, ha arra gondolunk, hogy az utóbbi időben mennyire megnőtt az ér­deklődés a színház produkciói iránt. Persze ez az eredmény nem született egyik napról a má­sikra. Benne rejlik a társulat több mint három és fél évtize­des odaadó munkája, a színház és közönség iránti hűsége, áldo­zatvállalása. Az a kitartó és kö­vetkezetes igyekezete, amelynek köszönhetően az elmúlt eszten­dők folyamán sikerült őszinte és tartós kapcsolatot kialakítania a nézők hatalmas táborával. Ennek tulajdonítható; ma a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházat oly sokfelé hívják ját­szani, hogy szinte lehetetlen ele­get tennie a kéréseknek. Noha nehéz számadatokban ér­zékeltetni a növekvő érdeklő­dést, mégis megjegyezhetjük, hogy a múlt évben a társulat 282 előadását 115 000-en tekin­tették meg. Különösen sokat­mondó az a tény, hogy tavaly a hatvankétezres lakosú megye- székhelyen a nézők száma meg­közelítette az 58 ezret: A tervek szerint a sepsiszentgyörgyi tár­sulat továbbra is rendszeresen játszik a megye helységeiben, és nem feledkezik meg brassói, Csíkszeredái, székelyudvarhelyi, gyergyói nézőiről, a közelebb és távolabb eső Vidékek színház­szerető és pártoló közönségéről sem. Sylvester Lajossal, a Sepsi­szentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatójával folytatott rövid beszélgetésünk alatt arról is tudomást szereztünk, hogy társulatuk mit ígér nézőinek az új évadban. Mindenekelőtt tehát hadd mondjuk el, hogy a Román Kommunista Párt közelgő XIII. kongresszusa tiszteletére tovább folytatják Dehel Gábor 'Az ár­tatlan című drámájának előadá­sait. Ezenkívül pillanatnyilag két darabot 4s próbálnak párhuza­mosan: Tudor Popescu Maszék paradicsom (Paradis de ocazie) című vígjátékát és a Tamási Áron-ciklus soron következő da­rabját, A boldog nyárfalevélt. Természetesen az idén is sor ke­rül a hagyományos év végi ka­baréra. A színház tavaszi bemu­tatói közt szerepel Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét, szerelem című darabja, ezt követi majd Csehov Három nővér című szín­műve. Az említett nagyszínpadi mű­vek mellett —, amelyekre bérle­tet hirdetett a sepsiszentgyörgyi színház — több stúdióelőadásra is számíthatnak a nézők. A je­lenlegi évad újdonságának szá­mít az is, hogy filmklubszerűen beindítják a videotékát, heti programmal. Így hát a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház az új évadban is több színvonalas pro­dukcióval ajándékozza meg szin- ■házszerető közönségét. Olyan előadásokkal, amelyek , minden bizonnyal, a művészi élmény mellett tovább mélyítik a társu­lat és a nézők közti kapcsolatot, hozzájárulnak az új ember ki­alakításához. Mátyás Árpád (Á bukaresti „Előre” cikkéből rövidítve — KS) Lonovics László fénygrafikái „Hajlékonyság és merevség üt- • Beszorítva I. A NYILVÁNOS BESZÉD MESTERFOGÁSAI Egyenrangúan, kölcsönös jóindulattal A vitatkozók egy része, ahogyan a jelenségeket és az összefüggé­seket leegyszerűsíti, a vitában elhangzott érveket és az érvelőket is feke­te-fehéren hajlamos megítélni. Az egyik véglet felé hajlók minden ér­vet és minden vitatkozót belegyömöszölnek az ellenkező véglet „ska­tulyájába”. Ez egyébként törvényszerű vele járója az egymás érvei előtti nyitottság hiányának... (Berecz János Vádaskodás helyett alkotó vitát című cikkéből.) közodilk össze az itt llátható mű­veken, ami már önmagában is művészi program lehet, die az al­kotó ennél többre vállalkozik. Az életi harmóniáját kereső meg" nytlLvániullásaiban a cselekvő, gondolkodó, de még inkább a szinte áhítatosaini Odrai érzelmű emberre koncentrál. Jelentős sze. repet kap műveiben az akció, ahogy egyre gyakoribb a lebegő könnyedség, a művészi ösztönök­re bízott véletlenszerűséglek vál­lalása is grafikáim. Az ilyen for­mán elnyert szabadság legszebb produktumai az elementáris egy­szerűség és a felhőtlen sponta­neitás szintéziséig vezethet, a művész sajátos képességeiről’, le. leményességérő! tanúskodva...” — mondta Cs. Tóth László mű­vészeti főelőadó a napokban, an. nak a kiállításnak a megnyitó­ján, amelyet Lonovics László grafikusművész alkotásaiból ren­deztek a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Fődsko. la kiállítótermében. A fiatal békéscsabai grafikus először jelentkezik önálló tárlat­tal Bács-Kiskunban. nem akár­milyen újdonságot: egy huszon- vaiahány lapból áüűló fénygrafi- kasort mutatva be. Az elneve­zés egy sajátos grafikai eljárást — a fototrükk és szitanyomás há- zasítása — jelent, illetve ily mó­don készített, színgazdag, fino­man hullámzó árnyalatokat fel­mutató produkciókat. Mi tagadás, első pillanatban a neonrekjjámokat juttatták eszem­be ezek a fény grafikák, de a lát. vány olyan gyorsan csapott) új impressziókat felém, hogy men­ten meg is feledkeztem) eltűnőd­ni e hasonlatosságon, ami való­jában csak abból adódik, hogy sötét "háttér előtt villannak, ci­káznak a tiszta vonalak, színek. Az éjszakát áthasító neonreklá­mok ugyanis konkrét — szavak. kai. jelekkel megfogalmazott — dolgokra (hívják fel a figyelmet, egészen leegyszerűsítve, szűk ha­tárok közé szorítva az asszociá­ció lehetőségét, amiről Lonovics László alkotásait tekintve szó sincs. A gyors ütésként felé csa­pódó látvány szinte megbénítja szemlélőjét, aki, ha hosszabb ideiig eOidőz egy-egy fénygrafi­ka előtt, azt valószínűleg nem azért tetszi, hogy új aspektuso­kat keresve vizsgálódjon, hanem hogy a villanásszerűen kapott benyomásokait felfogja, értelmez­ze. S közben furcsa érzések), ér­zelmek lebegik körül. Egy nem éppen tökéletes, de talán érzék­letes hasonlattal élve; a fény- grafikák puszta látványa olyan, mint egy katapulst. mely kiröpí­ti a 'képzeletet a sötét éjszaká­ba, amelyből fények törnek elő, vonagló, hullámzó, színgazdag fények, mozgások, ritmusok, vagyis erős dinamika, ami — megmagyarázhatatlan módon — furcsa ttíraisággal, nyugalommal keveredik, olyasfélével, amilyet a magasban lebegő ember érez­het, ha nem vesz rajta erőt a pánik... j Megvallom, valahányszor egy nonfiguratív alkotásokat bemu­tató kiállításról távozom, a nyo. momba szegődik egy kérdés: va­jon hány tárűatlátogatót ragad­nak meg, hánynak adnak él­ményt, és hányat serkentenek gondolkodásra, gondolattá rsítá. sokra a kiállított művek? Igen, minduntalan a nyomomba sze­gődik, s mivel válaszolni nem tudok, találgatni meg nem aka­rok, minduntalan elhessegetem. De közben reménykedem... Sőt, Lonovics László kiállításáról jö­vet — amely november 11-ig te­kinthető meg — egy kicsit még hittem is ... ' Koloh Elek Melyek a demokratikus vita alapelvei? A vita csak akkor lehet ered­ményes, ha minden résztvevője egyenrangú. Az egyenlő részvé­tel feltételei közé tartozik, hogy a hozzászólások sorrendjét ne a beosztás, a hivatali pozíció, ha­nem a jelentkezés döntse el. A válasz, a többszöri hozzászólás joga is mindenkit megillet. Gyakran előfordul, hogy a hoz­zászólások hossza egyenesen ará­nyos a beszélő által képviselt intézmény tekintélyével. Kapjon mindenki szót. Ha az (eredmé­nyes vita érdekében la hozzá­szólások időtartamát korlátozni kell, tekintse ezt minden részt­vevő magára nézve kötelezőnek. A vitázóknak nemcsak jogaik vannak? A vitázót megillető jogok kö­telezettségekkel is járnak. Az egyik legfontosabb: pontosan tudnia kell, mi a vita tárgya. A közéleti viták témáját rendsze­rint előre ismertetik. A résztve­vők általában írásban megkap­ják a vitaindítót, s így lehető­ségük van a felkészülésre, az előzetes álláspont kialakítására. A vita során szabad a témát gazdagítani, a vitaindítóban fel­vetett szempontokat bővíteni. Ám a tárgytól eltérni, új prob­léma „bedobásával”, jelentékte­len részletkérdések felnagyításá­val megakasztani, félresiklatni a vitát — ezek a ma oly gyakori megnyilvánulások sértik a de­mokratikus vita elveit. Forrásuk többnyire a tapasztalatlanság, felkészületlenség. Ilyenkor a vi­tavezető feladata a közbelépés. Akár a szómegvonás eszközével is élhet, de megsérteni, megszé­gyeníteni a vitát félrevivőt nincs joga. Ugyanez érvényes a téves nézetek hangoztatóira is. A jóindulat kötelező? A vitapartner megbecsülése, személyiségének és álláspontjá­nak tisztelete a demokratikus vi­ta fontos alapelve. Minden meg­szólalásban, a nekünk nem tet­szőben is vegyük észre a jót, az értékeset. A tévedések, a hibás nézetek elleni fellépés nem áll ezzel ellentétben. A helyreigazí­tás nem lehet bántó a tévedőre nézve. Amint dr. Mészáros Lász­ló kecskeméti olvasónk írja: „Elemi követelmény olyan lég­kör megteremtése, melyben a résztvevőket nem köti meg a következményektől való félelem, meg a tévedésért vagy tudatlan­ságért való restellkedés eshető­sége sem.” Mindez természete­sen a vita utáni „következmé­nyekre” is érvényes. Érvek helyett vádaskodás? A vitákban nemcsak gondola­tok, hanem érzelmek is gyakran megütköznek. Vigyázzunk, hogy a nézetek különbsége ne alakul­jon át személyes ellenszenvvé, a vita ne fajuljon veszekedéssé, vá­daskodássá. Amint erre a beve­zető Idézettben Berecz János is utal, ne fekete-fehéren ítéljük meg az érvelőket, legyünk nyi­tottak a másik álláspontja iránt. Nem az a kérdés, kinek van igaza? Saját szempontjából több résztvevőnek is igaza lehet. A vita feladata tisztázni, hogy me­lyik álláspont fontosabb, haszno­sabb a közösség számára. A nyilvános viták többsége döntés­sel, szavazással zárul. Ha véle­ményünkkel alulmaradunk, a többségi határozatot akkor is tartsuk tiszteletben. Ne utólag vitassuk a döntést, hanem a fó­rumon érveljünk álláspontunk mellett, s cáfoljuk az eltérő né­zeteket. Hogyan cáfolhatjuk leghatásosabban az ellenvéleményeket? (Várjuk válaszukat utolsó kérdésünkre. Irjiák meg azt is, mire kí­váncsiak a továbbiakban? Kérjük, hogy a leveleiket legkésőbb a hét végig, vasárnap adják fel elmünkre. A borítékra írják rá: „Be­széljük meg!” 200 forintos Centrum vásárlási utalványt nyertek: Szakács Gyula, Vaskút, Kossuth L. u. 43., Fabó Györgyné, Kecskemét, Március 15. út 62., dr. Mészáros László, Kecskemét, Baross u. 3. A folytatást, benne a választ és a nyertesek névsorát egy hét múl­va olvashatják. Bajai levelezőinket olvasói ankétra várjuk ma 1T órától a helyi művelődési központba.) NAPLOLAPOK A SZOVJETUNIÓBÓL I. Felhők fölött, s a Néva partján (Tizenkétezer méter " magas­ban.) Nem a menetrend sze­rint, pontosan délben indul a MALÉV-gép, az Expressz- csoport még­sem ideges, mert meghívja ebédre a MA­LÉV. A felhők fö­lött, tizenkét­ezer méter magasban mindig kék az ég, viszont a levegő hőmér­séklete mí­nusz 42 fok. Melegebb idő. járás fogad bennünket Le- ningrádban, este fél kilenc­kor. Gyors óra- állítás: két ke­rek órával előbbre jár itt az idő. Az út­levélvizsgálat szintén gyors. (Iskolanyi­tás.) Magyar lányokkal váltok néhány szót. Leningrádban ta­nulnak, orvosi egyetemen. Vége a nyári szünetnek — szeptember van — vissza repültek a Szovjet­unió második legnagyobb váro­sába, kezdődik a tanév. Ugyan­csak búcsút intenek a vakáció­nak a kisebbek is: szeptember elsején ünneplőbe öltöznek a fi- úk-lányok, s a tanévnyitóra siet­nek. Az Ermitázsban egymást kö­vetik a csoportok, a szép, tiszta egyenruhás diákok. A fiúk kék öltönyben, a lányok sötét szok­nyában, hófehér kötényben és hatalmas masnival a hajukban. A látvány vidám: az egyik le. ringrádi iskola kijárata előtt cso­dálom őket. Micsoda színes for­gatag! S mennyire örülnek, hogy újra a padokban ülhetnek... Még mindig diákok. Lenin la. kóházában, a Szmirnov utcában a legfelső emeletig minden lép­4 Történelmileg, építészetileg és fekvését tekintve is Leningrad szive a Palota tér. A Téli Palotával szemben áll a félkör alakú Vezérkari épület, s a Diadalív. csőn gyerek áll. Ide hozzák el őket a tanárok az első (tanítási napon. Velük tartok, s figyelem a kisdiákokat: le sem veszik te­kintetüket a múzeum idegenve­zetőjéről, aki Leninről, a forra­dalomról, Leningrádról mesél. (A városban.) A legjobban azt szeretem, ha egyedül sétálhatok egy Ismeretlen városban. Meg le­het állni, ha valamire kíváncsi vagyok, érdeklődni, ha valamit nem tudok. Fagyit nyalogatok, végig a Nyevszkij sugárúton. Be. nézek az Esztrád Színházba, bár hiába: mára (is) minden jegy elkelt. A színházi belépők ára egyébként 2—3 rubel. A köny­vesboltban magyar nyelvű kép­zőművészeti kiadványokra lelek, olcsóbbak, mint otthon. A metró. Lenn, a föld alatt (is) gyors a tempó. Az emberek siet. nek, bár nem olyan „illetlenek”, mint a pesti metrózok, öt kopek egy menet. Nekem nincs külö­nösebb célom, majd leszállók valahol, egy gyönyörű állomáson. (Látnivalók.) Az Expressz-cso- port tagjai — kecskemétiek, ha­lasiak, hatvaniak, pestiek — nem győznék fényképezni, ami­kor körbevisznek bennünket a városban. Autóbusszal még lehet a várost nézni: de látni: ahhoz több idő kellene. Esőben ázunk a Péter-Pál erőd területén, a Piszkarjovói temetőiben, s akkor is elered az eső, amikor sétaha­józásra indulunk a Néyán. Az Izsák székesegyház, az Enmitázs kincsei — a látvánnyal lehetet­len betelni két-három óra alatt. Hiszen több napra, hétre, hó­napra, sőt, talán évre lenne szük­ség ahhoz, hogy a világ egyik leg­nagyobb múzeumában, az Ermi­tázsban kiállított műkincseket megcsodáljuk. S akkor is mind. 4 Lenin lakóháza. A negyedik emeleten található két szoba ma múzeum. 4 Balra: az Admiralitást 1806— 1823-ban emelték. Az épület előtt az orosz flotta megterem­tésének emlékműve áll. Szép park övezi az Admiralitást, az aranyozott torony pedig már messziről látható. össze egy percet állnánk egy-egy tárgy előtt... (Vizek.) Hömpölyög a Néva. Még,.nincs itt a zord idei, nyolc— kilenc fok van. Néha kisüt a nap, ilyenkor többet mosolyognak a leningrádiak. Igaz, készségesek akkor is, ha esik az eső. S barát, ságosak. Leningrádot „Észak Velencé­jének” szokás nevezni, hiszen hat­vanöt Néva-ág, más folyó és csatorna szeli keresztül-kasul. Negyvenkét kisebb és nagyobb sziget, 370 híd teszi változatossá a képet. A Balti-tenger közelében, a Finn-öböltől huszonkilenc kilo­méterre fekvő négymillió lakosú város — a vizek városa. És a tu­ristáké. Borzák Tibor (Következik: Táncra perdül a. turista) t l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom