Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-24 / 250. szám

/ IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Nyugat felől tovább növekszik a felhőzet. Nyugaton és északon kisebb eső is várható. Napközben már egyre hossza bb időszakokra süt ki a nap. A délies szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. TÁJÉRTEKEZLET A MEGYESZÉKHELYEN VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Magyar felszólalás Az agrárágazat jövő évi feladatairól az ENSZ-ben és a külpiaci lehetőségekről .ÉM HUMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIX. évf. 250. szám Ára: 1,40 Ft 1984. október 24. szerda . NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés dekoloni- zációs bizottságában a külföldi gazdasági érdekeltségekről folyó vitában felszólalt dr. Somogyi Ferenc, hazánk képviselője. A magyar képviselő aláhúzta, hogy az önkormányzattal nem rendelkező területeken a külföldi monopóliumok kizsákmányoló te­vékenysége akadályozza a füg­getlenség megszerzését, a népek önrendelkezési jogának érvénye­sülését. Elítélte a fajüldöző dél- afrikai rezsimet Namíbia meg­szállása és a terület természeti kincseinek lelkiismeretlen kizsák­mányolása miatt és követelte a Namíbiára vonatkozó ENSZ-hatá- rozatok késedelem nélküli végre­hajtását. Megemlékezés Kiskunfélegyházán A megye agrár- és élelmiszer, gazdaságában dolgozó vezetők jöttek el tegnap Kecskemétre a Megyei Művelődési Központban megtartott tájértekezletre. Dr. Matos László, a megyei tanács el­nökhelyettese üdvözölte a részt, vevőket, s röviden összefoglalta a megye agrárgazdaságának hely­zetét: az aszály miatt a növény, termelés és kertészeti termékek hozama csökkent, az állatte­nyésztésben fejlődés tapasztal­ható, ugyanakkor nehézségek és gondok vannak az átvételben és értékesítésben. Bevezetője után dr. Magyar Gábor mezőgazdasági és élelme, zé&ügyi miniszterhelyettes tájé­koztatójára került sor. Elöljáró­ban a népgazdaság idei céljait ismertette, amelyben a legfonto­sabb az ország egyensúlyi hely­zetének megtartása. Az idei ter­vek teljesítésének lehetőségeivel foglalkozva megállapította, hogy összességében eléri az ágazat ter­veit, azonban az ismert időjárá­si és egyéb gondok miatt egyes termékekből kevesebb a meny. nyiség. Nagy és érdekes témája volt a tájékoztatójának az a része, amely az ágazat 1985. évi felada­tainak teljesítéséhez szükséges anyagi-műszáki ellátás helyze­tével, valamint a közgazdasági szabályozórendszer módosításé, val foglalkozott. Emellett ismer, tette a gazdaságirányítási rend­szer továbbfejlesztésével kapcso­latos változásokat is. Szó volt a beruházások, az állami támoga­tások, az adózás rendszerének megváltozásáról, s az ebből ere­dő feladatokról. Végezetül az őszi munkák jobb elvégzése ér­dekében kérte a vezetőket, hogy az idén ne tartsanak értekezle­téket az üzemek, vállalatok, gaz­daságok irányítói, szakemberei részére. A felszólalók több kér. dést tettek fel a miniszterhelyet­tesnek, valamint a MÉM és a Pénzügyminisztérium jelenlevő munkatársainak, főként a válla­latvezetés és -irányítás, valamint pénzügyi témákról, elsősorban a gyenge termőhelyi adottságú szö­vetkezetek kilátásairól. Délután az egész napos tanács­kozás második napirendjén az agrárkereskedelem, külkereske. delem időszerű kérdéseit ele­mezték Bács-Kiskun mezőgazda- sági, ipari üzemeinek, kereske­delmi vállalatainak vezetői. Dr. Kemendy Tibor MÉM főosztály­vezető-helyettes, továbbá a HUN- GAROFRUCT, a MON1MPEX és a TERIMPEX külkereskedelmi vállalatok képviselői tájékoztat­ták a résztvevőket az 1084-es me. zőgazdasági, élelmiszeripari ter­mékértékesítés alakulásáról, az 1985-ös tervekről. Az agrárágazatot az idén nem. csak az elemi károk sújtották, hanem a világpiac alig javuló helyzete, s a csökkenő export­árak is. Gyors változás a kö­vetkező esztendőben sem várha­tó, bár egyes termékek iránti kereslet növekedhet. A vágómar. ha eddigi hagyományos piaca mellett célszerű másutt is keres­ni értékesítési lehetőséget. A ser. tésexport szerkezete módosult. Az élősertést, vagy a hasított fél­sertést a szomszédos szocialista országokban lehetett eladni, és 1985-ben sem várható a jelenle­ginél nagyabb érdeklődés iránta. Ezzel szemben a darabolt hús ré­szek külpiaci értékesítése pár év alatt a négyszeresére emelkedett. Ennék kétharmadát az Európai Gazdasági Közösség országaiban vásárolták meg. A tartós készít­mények közül a dobozolt sonkát az Egyesült Államokba, a szalá­miféléket a Német Szövetségi Köztársaságba szállította a leg­nagyobb tétéiben a húsipar és a külkereskedelem. Egyéb állatfa­jok értékesítésében is célszerű újabb piacokat felkutatni. A ba. A város felszabadulása 40. év­fordulójának tiszteletére együttes ülést tartott tegnap Kiskunfél­egyházán az MSZMP városi bi. zottsága és a városi tanács. A magyar és a szovjet himnusz el­hangzása, szavalat és énekszám után Ormándi János, a városi pártbizottság titkára köszöntötte az emlékülés résztvevőit, a meg. hívott vendégeket, a megye és a* város vezetőit, köztük Terbe De. zsőt, a megyei pártbizottság tit­kárát, valamint Tiszaalpár, Gátér, Pálmonostora, Fetőfiszállás, Kun­szállás képviselőit. Ezután dr. Dobos Ferenc ta­nácselnök mondott ünnepi beszé.. det. Ebben felidézte a Kiskunfél­egyházán 1944. Október 23-án tör­tént eseményeket. Azt a törté­nelmi jelentőségű pillanatot, ame­lyet úgy hívunk felszabadulás, s azt az emberfeletti munkát, amelyet újjáépítésnek nevelünk. Az előadó számbavette az el­múlt négy évtized fejlődését, amelynek eredményéként az el­maradott mezőgazdasági városból korszerű iparral, egyre gyarapo­dó mezőgazdasággal rendelkező város lett. Kialakult az egészség­ügy hálózata, lényegesen javul­tak a lakosság életkörülményei. Ugyanakkor kitért arra is, hogy a jövő szintén kemény munkát, összefogást igényel, hogy társa­dalmi programjainkat teljesít­hessük. Ezt követően dr. Dobos Ferenc Kiskunfélegyháza Városért ki­tüntetést adott át Juhász László fogathajtó világbajnoknak, Ko­vács Ferenc szobrászművésznek, G Névadó ünnepség az iskolában. és Tóth Józsefné tanácstagnak, majd kiváló társadalmi munkáért és településfejlesztésért ado­mányoztak plaketteket az élen­járó egyéneknek, kollektíváknak. Az emlékülés az ifjúsági vegyes, kar műsorával és a Szózattal fe­jeződött be. A résztvevők ezután megkoszo­rúzták a város feliszabadulásáért elesett szovjet katonák Marx té­ri hősi emlékművét. Kiskunfélegyháza ünnepi ren­dezvényeinek fontos része volt, hogy délelőtt Darvas József író­nak a nevét vette fel a Darvas téri huszonnégy tantermes álta­lános iskola, amelyben nyolcszáz diák tanul. V. T. VETÉLKEDŐ, CSÚCSFORGALOM, FÓRUM Közlekedésbiztonsági nap A közlekedésbiztonsági hónap kere- Kecskeméten tében szervezte meg október 23-án, kedden a megyei közlekedésbiztonsági tanács Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában azt az egész napos rendezvénysorozatot, amely méltán reprezen­tálta a közlekedés biztonsága érdekében tett erőfeszítéseket. Belsőként a Vetélkedő a bizton­ságért országos versenysorozat megyei döntőjét bonyolították le, amelyet dr. Pálvölgyi István rendőr őrnagy nyitott meg a ren­dező szervek nevében. Ebbe a versenybe 650 szocialista brigád négyezer tagja nevezett be, s teg­nap 25 kollektíva 125 tagja küz- ' dött az első helyezésekért. Nem volt könnyű dolguk, hiszen KRESZ-ből, elméleti és gyakorla­ti, egészségügyi ' ismereteikből, munkavédelmi tennivalókból és biztosítási tudnivalókból kellett vizsgázniuk. Az első helyezést, a serleget és 5000 forintot az In­tegrál Áfész Kiskunfélegyháza Kun Béla. brigádja szerezte meg. Második helyen a megyei kórház bőrgyógyászatának Pór Ferenc brigádja végzett, jutalmuk a ser­legen kívül 3500 forint. Harma­dik helyezést a pálmonostori Ke­leti Fény Tsz Május 1. szocialista brigádja érte el, jutalmuk 2500 forint. A díjakat — amelyet az SZMT, az Állami Biztosító, a Homokhátsági Tsz Szövetség és az MIKET ajánlott fel — Princz László, az SZMT titkára adta át. Délelőtt ugyancsak a Tudo­mány és Technika Házában a Magyar Autóklub tagjai részére Ki a legügyesebb gépjárművezető? címmel vetélkedőt hirdetett, amelyre igen sokan neveztek be. Az első helyen Balassi Zoltán végzett, megelőzve Bódog Imrét és Bálint Péternél. Délután fél 4-kor kezdődött a Magyar Rádió nyilvános adása, a Csúcsforgalom', amelyet a közis­mert riporter, Petress István ve­zetett. Az adásban szóba került a szocialista brigádok vetélkedő­■ Petress István a Csúcs- forgalom adása közben. jének tapasztalatai, a megye közlekedésbiztonsági helyzete, a gyalogosbalesetek megelőzése, a közlekedési úttörőszakkörök, Kecskemét útügyi gondjai, a KRESZ hatása a tömegközleke­désre, felkészülés a téli vezetés­re, az orvosegészségügy gyakor­lati tapasztalatai és a vezetés. Itt romfifélék közül a csirke világ­piaci ára nőtt, és kereslet is van iránta. A víziszámyasok csak szerényebb tételekben értékesít­hetők. Ezzel szemben nyulat jó. val többet el lehetne adni a je­lenleg kínált és. felvásárolható mennyiségnél. A zöldség-, gyümölcskereske- delemmék számottevő termelői háttere Bács-Kiskun megye. A HUNGAROFRUCT innen expor­tálja az összes meggynek 74, a cseresznyének 34 százalékát. Az idei termésnél jóval több ősziba­rackot lehetne értékesíteni a ha. táron túli kereskedelemben, ha nagyobb a kínálat. Az esetleges gyümölcstelepítésnél ezt célsze­rű figyelembe venni. Ha kevés, ha sok, mindig gondot Okoz az al­ma. Az idén is leginkább azért, mert kevés a szállítóeszköz, hogy a legnagyobb vásárlóhoz, a Szovjetunióba eljusson. Az ex. portáru előkészítésének a szín­vonalát is emelni szükséges, fő­ként a csomagolást, hogy kevés­bé sérüljön a kényes kertészeti termék. Ezt a .termelők maguk képtelenek megoldani, ha a me­zőgazdaságot kiszolgáló háttér­ipar ebben, érdektelen. A borpiac telített, túltermelés van sainte egész Európában. Nem könnyű elhelyezni az italt, azt a szerényebb mennyiséget sem, ami az idén terem. A már exportra előkészített 18 millió palacknak az elszállítására pedig a megren­delt vasúti vagonokat még min­dig nem kapták 'meg az érdekelt termelők és forgalmazók. Hason­ló okok miatt maradtak el vágó­marha-szállítások is a megye több állattartó gazdaságában, Herceg­szántón, Kunszálláson, Tiszaal. páron, Solton. Mindezek a kö­rülmények kedvezőtlenül befo­lyásolják a nagyüzemek gazdál­kodását, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság exportteljesftését. Cs. L—K. A. Csehszlovák miniszter látogatása az Április 4. Gépipari Művekben Eduard Saul, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szö­vetségi kohó- és nehézgépipari minisztere valamint első helyet­tese Tibor Kurtha, tegnap Budapesten Kapolyi László ipari miniszterrel találkozott. Megtárgyalták a két ország kohászati és nehézgépgyártási együttműködésének időszerű kérdéseit. Számbavették többek között, hogy az elkövetkező években hogyan mozdíthatja elő Magyarország és Csehszlovákia ipara a másik ország bányászatának, környezetvédelmének, ener­giaiparának fejlesztését. Délután a csehszlovák vendégek Gábor András ipari mi­niszterhelyettes társaságában Kiskunfélegyházára, az Április 4. Gépipari Művek Központi Gyárába látogattak. Itt Szabó Lajos vezérigazgató kalauzolásával az atomerőművi és a vegyipari berendezések gyártását tekintették meg. Eduard Saul nagy érdeklődést tanúsított a félegyházi gyár termékei iránt. Gábor András miniszterhelyettes kérdésünkre elmondta, hogy hazánk és Csehszlovákia között egyre szorosabb az együttműködés az energetikai fejlesztésben, erőművek léte­sítésében, bővítésében. Évente mintegy 8—9 millió rubel ér­tékű ilyen jellegű berendezést vásárolnak tőlünk északi szom­szédaink. Ezért is látogatott el szívesen Eduard Saul a kis­kunfélegyházi gyárba. A vendégek a délutáni órákban visszatértek a fővárosba, s onnan továbbutaztak hazájukba. • N. O. jelentette be Gila János, a Mozi- üzemi Vállalat igazgatója az or­szágos közlekedésbiztonsági film­hetet is, amely november 12-től' 16-ig várja a látogatókat a tech­nika házába. Este fél 7-kor került sor arra a fórumra, ahol a Volán 9. sz. Vál­lalat, a városi tanács, az Autó­közlekedési Tanintézet, az Autó­klub, a Közlekedési Felügyelet, az AUTÖKER, a MERKUR, az ŰTINIFORM, a megyei és városi rendőrkapitányságok képviselői, a közlekedésbiztonsági tanács vezetői válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. G. G. ozociaiisia ínunk a Ycrscny a bácskai és Duna mdléki teeszekben A Bácskai és Dunamelléki Ter­melőszövetkezetek Területi Szö­vetségéhez tartozó gazdaságokban és közös vállalatoknál is a gaz­dasági eredmények javítását és fokozását segíti a szocialista munkaverseny és a brigádmozga- lom. Az aktív dolgozók több mint fele vesz részt e nemes versen­gésben. A múlt év második felében — a felszabadulási évforduló tisz­teletére — elsőként a bácsalmási Petőfi Termelőszövetkezet Vörös Csillag szocialista brigádjának- tagjai fogalmazták meg vállalá­saikat. Ehhez csatlakoztak a szö­vetség keretei között dolgozó kol­lektívák. A vállalások a helyi sa­játosságoknak megfelelően az aszály okozta kiesések pótlására, a hatékonyabb gazdálkodás elő­segítésére, a minőségi követel­mények teljesítésére vonatkoz­nak. Erre az évre 63 közös gaz­daság 732 szocialista brigádjának) 13 443 tagja 172 150 társadalmi munkaórát is felajánlott. A ter­melési vállalások értéke pedig meghaladja a 112 millió forintot. Az idén kibontakozott kong­resszusi és felszabadulási ver­senyhez a megyében elsőként a faj szí Kék Duna Termelőszövet­kezet szocialista brigádjai csat­lakoztak. E példát követve 17 he­lyen még pótfeladatok megoldá­sára is vállalkoztak. Ez azt mu­tatja, hogy a dolgozók átérzik, mennyire szükséges és lehetséges ős a munkaterületeken feltárni a tartalékokat. A garai, fajszi, vaskúti, hartai, mélykúti, kisszáúási tsz-ék nö­vénytermelő brigádjai á hektá­ronkénti termelési költségeik: csökkentését, a talajelőkészítés, talajerő-gazdálkodás és a vetés minőségének javítását, a techno­lógiai fegyelem erősítését, a vesz­teségmentes betakarítást, így a termésátlagok emelését tűzték ki célul. A hartai Erdei Ferenc, a rémi Dózsa és a Felsőszentiváni Ter­melőszövetkezet, valamint a bá­tyai Sertéstenyésztő Szövetkezeti Közös Vállalat állattenyésztő bri­gádjai a melléktermékek haszno­sításával az állatnevelési veszte­ségek csökkentésével, az ésszerű takarmánygazdálkodással az egy­ségnyi termékre jutó önköltség csökkenését vállalták. A helyi sajátosságok jobb ki­használására példa: a fajsziak a föccstej itatás bevezetésével a bor­júnevelésből kivonják a tejpótló tápszereket, amivel mintegy fél— £Folytatás a 2. oldalon.) G0SSMSBI

Next

/
Oldalképek
Tartalom