Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-18 / 245. szám
1554. október 18. • PETŐFI NÉPE • 3 A FELSZABADULÁS ÉVFORDULÓJÁN: / Gara I Ruhaüzem lett a régi, elavult művelődési házból. Kecskemét felől érkezve Baján és Vaskuton keresztül érünk el ebbe a magyarok, délszlávok és németek által lakott faluba. Itt Bácsszentgyörgy polgáraival együtt a lakosok száma háromezer- hatszáz. A Vörös Csillag Tsz-ben elsősorban a no- vénytermesztéssel — azon belül kukoricával, búza- val és cukorrépával — foglalkoznak, de jelentős az állattenyésztésük is‘. I IH HR BMP A nemzetiségi községben az elmúlt évtizedek alatt szembetűnően javult a közlekedés és_ az egészségügyi ellátás. Ma már örömmel mondhatják, hogy e viszonylag kis településen két körzeti orvos, egy fogszakorvos és két védőnő gondoskodik a helyi lakosok gyógyításáról. Emellett az óvodai és bölcsödéi ellátás is megfelelő Garán. Ugyanez vonatkozik a kereskedelemre, áruellátásra is: az áfesz igyekszik az itt élő emberek igényeit maradéktalanul kielégíteni.1 , , , A község vezetői nem 'hallgatják el a gondokat sem. Hiányzik az itteni embereknek a művelődési ház, és lehetne javítani még a szolgáltatásokon is. A különféle nyelven beszélő garaiak együttes törekvése, hogy továbbra is gazdagítsák, még otthonosabbá tegyék, csinosítsák lakóhelyüket, vagyis folytassák eddigi munkájukat. A település lakói ma ünnepük felszabadulásuk 40. évfordulóját. V. M. • öt évvel ezelőtt bővült nyolc új tanteremmel az általános iskola. • A gyermekotthon. Pótkávé-alapanyag kivitelre Megkezdték a cikóriafeldolgozást a Győri Keksz- és Ostyagyár jánossomor.jai gyárában. Várhatóan mintegy 16—18. ezer tonnából készítenek aszalványt. A pótkávé nélkülözhetetlen alapanyagának újabban ismét jó ára van a világpiacon, ezért János- somorja határában, környékén. már az idén 100 hektárral nagyobb területen vetettek cikóriát, mint az elmúlt évben, s a következő évben még ezt is tovább növelik. A friss cikóriaaszalvány exportját — Svájcba — november elején kezdik meg. Versenyben a több szénért A lakosság igényié alapján, kü" lönösen a jobb minőségű, magasabb fűtőértékű szénből kellene több. A bányák dolgozói e nagymértékben megnőtt szénigény kielégítését is felszabadulási és kongresszusi versenyvállalásaik közé iktatták, s becsülettel dolgoznak ígéretük valóraváltásáént. Az oroszlányi és a tatabányai szénbányáknál intézkedések sorát vezették be, hogy az ez évre tervezettnél több. legalább 1 millió 230 ezer tonna jó minőségű barnaszenet száUítsamaik a TÜZÉP-ekniek. A vállalás teljesítése érdekében a két Kornélom megyei vállalat az esztendő még hátralevő két és fél hónapjában több mint 100 ezer tonna szénnel szeretne hozzájárulni a lakosság ellátásához. A tatabányai bányaüzemekből 36 ezer tonna dió-, darabos kocka- és rostált daraszenet szállítanak a kereskedelemnek tervien felül. A hazad síénen kívül a vállalat technológiájával. Lengyelországban épült, Haldex- randszerű mteddőfeldolgozófcbói — ugyancsak terven felül — több mint 30 ezer itorana 5—6000 kalórdás feketeszenet is forgalomba hoznak. A tatabányai bányászok, akárcsak az oroszlányiak a téli hónapokban a tervezettnél itöbb szabadnapi munkát vállalnak azért, hogy teljesíthessék vállalásukat. A borsodi' bányászok — az edelényi, a lyukóvölgyi. a feketevölgyi bányaüzemek szocialista brigádvezetői — ugyancsak felszabadulási, kongresszusi munkaversenyük elejére -sorolták a lakosság szénellátását. Egyes bányák, munkahelyek nagy nehézségekkel küzdenek. A jobb körülményiek között levők mindent megtesznek ezért, hogy a borsodi szénbányák .végül is hiánytalanul teljesítsék éves tervüket. •Az eddigiekben nem is voltak eredménytelenek a borsodi -bányászok erőfeszítései. Egyes munkahelyeken pedig kifejezetten kiemelkedő teljesítmények születtek. Az edelényi I—IV. aknán a Szép László által vezetett Váci Mihály szocialista brigád például —j az egész borsodi szénmedencében elsőként — máris teljesítette éves tervét. Ezt követően kiegészítette korábbi kongresszusi versenyfelajánüását azzal, hogy az év végéig még negyvenezer tonna szenet küld felszínre terven felül. Olcsó játék — felnőtteknek Táncfények i— hirdetik a plakátok Gesler György műsorát, amelyet kizárólag 16 éven felüliek í tekinthetnek meg. Hogy miért é korlátozás, elárulja a ,szórólapokon mosolygó félmeztelen nő fényképe. A ‘szervezők a régi jó recept szerint állították ösz- sze műsorukat: jó zene, tánc, villogó fény és fedetlen keblű lányok — egyenlő kasszasiker és zsúfolt nézőtér. Mindez. együtt volt hétfőn este Kecskeméten a Katona József Színház két előadásán is. Hogy mégis miért ' nem zúgott a vastaps, s miért maradt ,el a lelkes elismerés a műsort követően? Az lelőadás úgy Ikezdődött, hogy Gesler György elfelejtett bemutatkozni, mint akit úgyis mindenki felismer egy elmosódott csecsemőkori fényképről is. De azt azért elmondta, hogy az egész műsort úgy, ahogy van, ö készítette, táncolni is fog benne, s egyébként nagyszerű élményben lesz része mindenkinek. Mert villognak majd a színes fények, a lobogó .tűztől egészen a neoncsövekig, |Sőt a lányok nemcsak -táncolni tudnak, fia- nem csodálatosan szépek is. Am az alaposan felcsigázott kedélyek már az ielsö látványos fáklyás táncót Ikövetően lohadni látszottak. A . számnak egyetlen hibája volt csupán: a fáklyák a kezdő lépések után kialudtak, a színpad és a nézőtér sötétben maradt. De azután felvillantak a színház lámpái', és* berontottak a műsor igazi sztárjai: a lányok! Igaza volt Geslernek, nem voltak egészen csúnyák, bár szépek sem. (A nézők kedélyesen találgatták, hányadik hónapban lehet az la bal oldalon izgő-mozgó duci kis fekete?...) Táncolni sém igen tudtak (a rock and roll- nál többször is az isteni deszkákra hasalt a [„táncosnő”), de egyben maradéktalanul megegyeztek* • mindannyian fedetlen i kebellel jelentek meg, és úgy maradtak az előadás végéig. (Csakhogy ezt már nem lehet „eladni” ott, ahol egyébként Jancsó > Miklós csinál színházat). Volt még. ebben a revühöz hasonlító „vegyesfelvágottban” egy semmi újat nem mutató zsonglőr (két pingpong- labdát pattogtatott a szájából ki és be, azután hoztak neki egy harmadikat, amit kis híján- lenyelt, majd elmenekült a színpadról), egy meghatározatlan súlyú erőrhüvésznö, s egy nagyszerűen tátogó ' énekesnő a zene és a szöveg felvételről üvöltött a nézőtérre. Becsülettel el kell mondani, hogy láttunk jó részeket ! is. Tetszettek a férfitáncosok (pedig végig fel voltak öltözve), és a legnagyobb tapsot kapott Ihász Gábor, pki egy szál gitárral és a hangjával learatja a lányok elől a dicsőséget. n.. Okkal 1 bosszankodott a publikum az előadást '■ követően. Olcsó játék volt, drága belépőkért {140 forintért is lehetett, pult alól jegyet szerezni). Utólag belátom, igaza volt Geslernek, amikor nem mondta meg a nevét a műsor- elején ... Rajtmár István Békekonferenciára készülünk A magyar békemozgalam nagy seregszemléjére készülünk. Október végén kerül sor Budapesten a X. Magyar Békekonferenciára, . ahol megyénket 25 küldött képviseli és Kilenc olyan közéleti, s munkahelyén kiválaszI tott személy, akit az Országos Béketanács tagjának javasolnak. Ez az esemény a magyar békemozgalom számvetése is lesz. Számadás arról, hogy az 1978 decemberi IX. kongresszusa óta milyen munkát végzett, s hogyan tett eleget — a változó világihelyzetben, a nemzetközi élet kedvezőtlen hatásai, nehéz körülményei közepette — önként vállalt kötelességének. Mi Bács-Kiskun megyében természetesen I csak szerényebb mérleget készíthetünk, bár az itteni munka is része a nagy egésznek, s az ilyen egyszerű, nem nagyon látványos, eredményekből tevődik össze mindaz, amit úgy hívunk, hogy magyar békemozgalom. ■ Barátaink, segítőtársaink gyakran megkérdezik tőlünk, hogy nálunk Magyarországon, h ahol a hivatalos állami politika is foékepoli- tika, mi szükség van egyáltalán erre a mozgalomra, illetve ilyen körülmények között mi a teendőjük azoknak, akik szeretnének munkájukkal, cselekedeteikkel tevőlegesen is hozzájárulni a béke nagy ügyéhez. Ilyenkor arra hívjuk fel a figyelmüket, hogy nézzenek jól körül a saját környezetükben, munkahelyükön, embertársaik között, s nagyon hamar meg fogják találni a tennivalót. Mert sok I még a tájékozatlanság, s akad hellyel-közzel közömbösség, értetlenség, sőt cinizmus is. A legjobb szándékú emiber is csak nehezen tud válogatni a rázúduló információ, napi híradás között, s a világban végbemenő változásokat olykor még a szakember külpolitikus is alig tudja nyomon követni. Vegyük figyelembe, hogy változik az a ge- - neráció is, amelyik majd befogadja a béke értelméről és szükségességéről vallott nézeteinket. Elég csak egy példát mondani: az ország tízmilliónyi lakosából hatmillió a 39 évesnél fiatalabb korosztályhoz tartozik. Ez azt jelenti, hogy a háborús időszakról, a háború borzalmairól, pusztításáról csak az idősebbek elmondása és a későbbi nehéz évek tapasztalatai alapján lehet fogalma az emberek többségének. Természetesen könyvekből, dokumentumokból, és napjainkban a helyi háborúkat szinte egyenes adásban bemutató televízió képernyőjéről, ámely éppen elég borzalmat közvetít naponta, talán túlságosan is sokat, annyit, hogy megszokás, elfásulás vesz erőt a nézőn ezeket látva. Gyakran tapasztaljuk, hogy milyen keveset tud a társadalom némelyik rétege mindarról, ami a II. világháború alatt történt. Fogalma sincs, hogy milyen veszteségei voltak emberben és nemzeti vagyonban a mi hazánknak is, amelyet felelőtlen urai sodortak és tartottak végig éhben a „kalandban”. A béke negyven éve jó dolog, ritkán adatik meg ennyi idő .békében egy országnak, de azt is látni kéül, hogy ennek megőrzése nem képzelhető el másként, mint a népek összefogásával, az egyének helytállásával, becsületes országépítő •munkájával, hazánk aktív békepolitikájával, amelynek segítője, támogatója a békemozgalam. Megyénkben is, mint másutt az országban, ág a Hazafias Népfront szervei, bizottságai, a béke- és barátsági munkabizottságok tagjai, jl a társadalmi és tömegszervezetek aktivistái szervezik a békemozgalom különböző akcióit. Nagy segítséget kap a mozgalom az egyes társadalmi rétegéket tömörítő szervezetektől, B a szövetkezetek, a szakszervezetek, az ifjúsági mozgalom, a kisiparosok és kiskereskedők, a TIT és más szervezetek soraiba tömörült önkéntes segítőtársaktól, így például az egy- . m házi 'békemozgalom helyi képviselőitől és '|| bizottságaitól'. Nagyon széles tehát ennek a jji mozgalomnak a köre, hatása, és reméljük, hogy egyre inkább eljut a ma még talán érdektelenséget mutató — valójában ez ügyben nagyon is érdekelt — emberekhez is. Minden esztendőben a tavaszi békehónap alkalmából megélénkül ez a tevékenység. Községben és városon az emberek több száz kisebb-.nagyobb csoportja találkozik, s ez jó alkalom arra, hogy őszintén 'beszéljünk a népeket fenyegető veszélyekről, a fegyverkezési verseny lefékezésére irányuló erőfeszítésekről, a béke kilátásairól és reményeiről, s a küzdelemről, melyet ezért folytatunk közösen a szocialista országokkal, és a békemozgalom 1| nemzetközi erőivel. Az őszi időszak a szolidaritási akciók jegyében mozgósítja sorainkat. Ilyenkor főiként j|| a testvéri országok népeinek, eredményeinek bemutatása, megismerése, a szabadságukért, függetlenségükért oly sokat áldozó afrikai, ázsiai, dél- és közép-amerikai népek — Angolától Nicaraguáig, Laosztól Chiléig — küzdelmeinek érzékeltetése, a támogatás kifejezése a mozgalom feladata. Való igaz, nálunk ritkán van szükség nagy, gl tömegméretű akciókra, és munkánk a csöndes hétköznapok sodrásában zajlik, de azt ta- ■ j pasztaljuk, hogy növekszik az érdeklődés a nemzetközi kérdések, a békemozgalmi tevékenység iránt. S amikor bárhol a megyében Jjj arra kérik a gazdasági, társadalmi élet vezetőit, az üzemeket, gazdaságokat, intézményeket, hogy legyenek házigazdái egy-egy barátsági estnek vagy fórumnak, mindig szívesen vállalják ennek megrendezését, s ezek az összejövetelek sikeresek, eredményesek.' Az őszinte segítőkészségnek köszönhető, ||| hogy az elmúlt hat esztendőre — tehát a legutóbbi ibékekongresszus óta eltelt időre — visszatekintve, folyamatos munkáról, a béke- mozgalom akciói iránti érdeklődésről, és fokozódó aktivitásról számolhatunk be. A tizedik magyar békekonferencia közeledtével becsülettel kijelenthetjük, hogy megyénk lakossága elkötelezett a béke ügye iránt, megérti fontosságát és jelentőségét, s meggyőződhettünk arról, hogy cselekedni kész, áldozatra JjJI is képes a testvéri szolidaritás jegyében. A konferencia munkája bizonyára kisugárzik majd az egész magyar közéletre, útbaigazító állásfoglalása segíti a mozgalom megújulását, felfrissülését, a béke nemzetközi fi érőivel való együttműködés továbbfejlesztését. S-á megyei küldöttek és béketamácstagok t m révén is ennek a kedvező 'hatásnak minél szélesebb itthoni érvényesülését. F. Tóth Pál MIT KELL TUDNI? 9. Az anyasági és a temetési segélyről Anyasági segély annak jár, aki terhessége alatt' legalább egyszer terhességi-orvosi vizsgálaton vett részt, és a biztosítás tartama alatt, illetve annak megszűnését követő 180 napon belül, vagy a biztosítás megszűnését követő 180 napon, túl táppénz, illetőleg baleseti táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, vagy gyermekgondozási segély folyósításának az ideje alatt szül. Amennyiben a szülő nő saját jogán egyáltalán, nem jogosult, mert nem rendelkezik a felsorolt biztosítási feltételek egyikével sem, de eltartott hozzátartozónak minősül (férje, élettársa tartja el), és eltartója rendelkezik a felsorolt feltételek valamelyikével, akkor az eltartója jogán jogosult a segélyre, ha legalább egyszer megjelent a terhességi-orvosi vizsgálaton. Ha sem a szülő nő, sem az eltartója nem rendelkezik a biztosítási feltételek egyikével sem, de terhességi-orvosi vizsgálaton részt vett, akkor — a lakóhelye szerint illetékes tanács egészségügyi-szakigazgatási szervének javaslatára — a társadalombiztosítási igazgatóság vagy anngk ki- rendeltsége folyósítja az anyasági segélyt. A segély halva született gyermek után is jár, ha a szülészeti osztály igazolja a halva születés tényét. A jogosultsághoz elegendő a terhességi-orvosi vizsgálaton, való egyszeri megjelenés. A segély összege azonban, ez esetben csak ezer forint. Ahhoz, hogy 2500 forint összegű anyasági segélyre legyen jogosult a szülő nő, orvosi vizsgálaton legalább négyszer kell megjelennie terhessége folyamán, és az első megjelenésnek a terhesség kezdetétől számított 140 napon (húsz héten) belül kell megtörténnie. Koraszülés esetén elegendő egyszeri terhességi-orvosi vizsgálat is a 2500 forint összegű anyasági segélyre való jogosultsághoz: Anyasági segély gyermekenként jár, iker- szülés esetén ahány gyermek született, annyiszor ezer vagy 2500 forint illeti meg az igénylőt. Akinek nincs munkáltatója (pl. kisiparos, magánkereskedő, egyéni gazdálkodó stb.), de jogosult az anyasági se. gélyre biztosítási jogviszonya alapján, annak közvetlenül a telephelye (működési helye) szerint illetékes társadalombiztosítási igazgatósághoz, kirendeltséghez kell1 az okmányokat benyújtani. A temetési segélyre való jogosultság feltételei nagyrészt azonosak az anyasági segélyre való jogosultságéval. Ez a segély az után jár, aki a biztosítás tartama alatt, vagy a biztosítás megszűnését követő 180 napon belül^jvagy a biztosítás megszűnését követő 180 napon túl táppénz, illetőleg baleseti táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, vagy gyermekgondozási segély folyósításának a tartama alatt, hal meg. Eltartott hozzátartozó halála esetén az elhunyt eltartójának kell rendelkeznie a felsorolt feltételek valamelyikével ahhoz, hogy a jogosultság megállapítható legyen. A segély az eltemettetőt illeti meg. Eltemet- tetőnek azt kell tekinteni, akinefc a nevére a temetési számla szól. Temetési segély a halva született gyermek után is jár. összeg« hamvasztás esetén 1000, egyébként 2000 forint. Ügy az anyasági, mint a temetési segély hat hónapon belül érvényesíthető, tehát a szüléstől, illetőleg az elhalálozástól számított hat hónapon belül kell igényelni, azt 'követően nem fizethető ki. Ádám Leventéné osztályvezető ÉRTESÍTJÜK TISZTELT VÁSÁRLÓINKAT, HOGY A KECSKEMÉT—SZIKRAI A. G. BORBASI FAISKOLÁJA október 23-tól folyamatosan megnyitja A FAISKOLAI LERAKATAIT. LERAKATAINK CÍMJEGYZÉKE: BAJA, Somogyi Béla u. 15 b. DUNAVECSE, Dagály u. 2. JÁNOSHALMA, Dózsa György u. 7. KECSKEMÉT I. Szolnokihegy (Szőlőfürt fogadó mellett). KECSKEMÉT II. Felsőcsalános 50. (22. sz. Mg. Áruház). KISKUNFÉLEGYHÁZA I.,: III. kér. 169. KISKUNFÉLEGYHÁZA II., Lenin Mgtsz (Bem kerület). KISKUNHALAS, Magyar u. 1. KISKŐRÖS, Lenin u. 16. KALOCSA, Menyhárt László u. 5. LAKITELEK, Piactér mellett. LAJOSMIZSE, Vörösmaty u. 20. NAGYBARACSKA, Tulbanov u. 17. SOLT. Felszabadulás u. 8. TELEPHELYÜNK: BORBÁS, Kecskemét, Borbás 42. DUNAFÖLDVÁR, 6. sz. főútvonal mellett. 2376