Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-23 / 224. szám

1984. szeptember 23. • PETŐFI NÉPI V V SPORT• SPORT .SPORT Nem egy mérkőzésen múlik a siker Beszélgetés Mezey György szövetségi kapitánnyal Ha mondjuk, tavasszal megkérdeznek: ajánljak valakit, akiről meg lehetne mintázni a nyugalom sokat emlegetett szobrát, bizonyos, hogy Mezey Györgyöt az elsők között említettem volna. Azóta kissé megváltozott a helyzet, a ha­zai labdarúgás hosszú, forró nyarának eseményei a rezze­néstelen kapitányt is megviselték. A szakvezető, érthetően csalódott volt,' s bár a történteken még ma sem tette túl magát teljesen, a beszélgetésünk alkalmával már ismét a korábban megszokott mértéktartással nyilatkozott. — , Ügy vélem, a- helyemben bárkit megzavartak volna azok a tények, amelyekről' jobb lenne, de mégsem lehet megfeledkezni — mondta. — Amikor egy esz­tendővel ezelőtt a csapatépítés­hez kezdtünk, alapkérdésnek te­kintettük a védőjáték hatásos megszervezését. Ehhez meg is ta­láltuk a megfelelő labdarúgókat, de aztán Kovács Attilát tíz évre eltiltották, eljárást kellett indíta­ni Nagy Antal és Varga ellen is, közben Kardos átigazolása körül ugyancsak bonyodalmak támad­tak. Továbbmegyek: a középpá­lyás' Hannichot érthetetlenül ki­kezdte a közönség, s a győri fe­dezet a válogatottban megközelí­teni sem tudta a Rábában nyúj­tott teljesítményt, a második szá­mú kapus, Disztl Péter megsé-. rült, Hajszán nemrég megbete­gedett. Ráadásul Törőcsik, aki szintén sérült volt, a. formájában visszaesett míg az irányítónak szánt Nyilasi — jóllehet változatlanul bízom ibenne — egy év alatt mindössze három félidőt játszott a válogatott együttesben. Vagyis akadt gondunk bőven, s ez ko­rántsem magyarázkodás, csupán kényszerű számvetés a realitá­sokkal.’' — Nem. éppen kedvező elője­lek az idei első VB-selejtező, a szeptember 23-i Magyarország- Ausztria találkozó előtt... — Ha ezek után kissé furcsán Is hangzik, mégis nagyon várom a mérkőzést. ’Nem mondom, több lenne az önbizalmam, ha a nyá­ri események nem történnek meg, de így is reménykedem a sikeres bemutatkozásban. Egyrészt nagy­jából ugyanazok a játékosok sze­repelnek a Népstadionban, akik­kel .korábban is együtt készül­tünk, azaz — bár a rendteremtés felettük sem múlt el nyomtala­nul — a már kialakult stílusunk­ban játszhatunk. Meg lehet je­gyezni: „Akkor mi. volt a Mexikó elleni találkozón?”, de erre azt válaszolom, hogy más a barátsá­gos mérkőzés, és más a világbaj­noki selejtező. Másrészt az oszt­rák csapat, amelyet legutóbb Kop­penhágában, az 1—3-as, vesztes összecsapáson láttam, bármilyen összeszokott együttes is, vélemé­nyem szerint semmivel sem jobb a magyar válogatottnál. — Ez még korántsem garancia a győzelemre. — A sikerre soha nincs bizto­síték, és magam is tudom, hogy akár hazai környezetben is ki­kaphatunk. Hozzáteszem, ma már sokszor könnyebb-idegenben ját­szatni, mint otthon, mert a véde­kező csapat kontratámadásai — a nagyobb terület, s a rphamo- zó együttes kockázatvállalása miatt — gyakorta veszélyesebbek az ellenfelet tömörítő, sorozatos akcióknál. Éppen ezéirt veszíthe­tünk Is, de szeretném kijelenteni: nem a nyári rendcsinálás mér­földköve lesz a magyar—osztrák találkozó. A VB-selejtezők sorsa amúgy sem egy mérkőzésen dől el. sőt megfordítom: ,ha nyer­nénk, akkor sem ünnepelhetnénk, hiszen a győzelem csak abban az esetben érne sokat, ha a jó kez­dést hasonló folytatás követné a további találkozókon. — Túl az osztrák mérkőzésen, milyen reményekkel várja a se­lejtezőket? — Miután a válogatott a Hon­véd együttesére épül, s a baj­’ nokcsapatot igencsak érintették a fegyelmi ügyek, kevesebb áe esélyünk, mint szeretnénk. A csoportban a legegységesebbnek az osztrák válogatott látszik, a legjobb felkészültségű labdarú­gókat viszont a hollandok vonul­tatják fel. Csakhogy a kiváló né­metalföldi játékosokból még nem alakult ugyanilyen kiváló csa­pat. Vagyis igazi favorit nincs, és nemcsak diplomácia,, ha azt mondom: minden lehetséges. — Ha most teljesülhetne e(jy kívánsága, mit szeretne elsősor­ban? ' — A szívem szerinti felelet az lenne, hogy jussunk tovább, de tudom, ez korántsem a vágyakon múlik. Ezért inkább azt kívánom, hogy a Népstadionban ne legyen már a kivonulásnál hátrányban a csapat. A Mexikó elleni mérkő­zésen olyan szóáradat fogadta a játékosokat, hogy valamennyien összehúztuk magunkat a kispa- don. Persze, a bekiabálókat nem azonosítom a közönség egészével, és az is érthető, ha a rossz játék láttán méltatlankodnak a nézők. De hogy már a találkozó kezde­tén ilyen legyen a hangulat? — Három éve, a legutóbbi VB- selejtezőkön rendre nagyszerű légkörben játszhatott a később a Mundialra is eljutott csapat... r — Azt hiszem, egyre gondolunk. H. L FELADATA A SZAKOSZTÁLYOK ERKÖLCSI, ANYAGI TÁMOGATÁSA Megalakult a KSC Baráti Kör Egyesület Megtartotta alakuló köz­gyűlését a Kecskeméti SC Baráti Kör Egyesülete. A mintegy 60 résztvevő közt ott voltak a vállalatok és a szakosztályok képviselői, va­lamint szép számmal eljöt­tek egyéni érdeklődők is. A közgyűlés az alapszabályok ismertetése és elfogadása után kimondta a baráti kör megalakulását, és megválasz­totta a tisztségviselőket. Az egyesület társadalmi elnöke Csorvási Sándor lett. — A KSC Baráti Kör Egyesület az OTSH által el­fogadott hivatalos modell szerint alakult meg — mond­ta Kelemen Árpád, aki a titkári tisztséget tölti be. — Feladata a KSC szakosztá­lyainak erkölcsi és anyagi támogatása, elsősorban a ver­senysport segítése. Az egye­sület önálló jogi személyként a KSC-vel kötött együttmű­ködési megállapodás szerint fejti ki tevékenységét. — Kik lehetnek a tagjai? — Mindenki, aki szereti és támogatni kívánja a KSC-t. Magánszemély, vál­lalat, intézmény is kitöltheti a belépési nyilatkozatot. —S— RÖPLABDA A KSC nyerte a 28. Hírős Kupát A pénteken a Városi Sportcsar­nokban lejátszott Hírős Kupa férfi röplabdamérkőzések után több dolog is tisztázódott. A KSC a Vojvodina elleni biztos győze­lemmel már kupagyőztesnek szá­mított, csupán a győzélem ará­nya volt vitás. Nem sokáig. A fia­tal kecskeméti együttes az utolsó mérkőzését a MALÉV SC ellen is 2:0 arányban nyerte; s így játsz­mavesztés nélkül lett első. Az ezüstéremért a Vojvodina és a KOMÉP SC harcolt, s a jugoszláv együttes bizonyult jobbnak. A Hírős Kupa kecskeméti ren­dezvényén alkalmazták elsőíz­ben az új szabályokat, s máris megállapíthatjuk, hogy valóban gyorsabb, érdekesebb lett a játék. A pénteki mérkőzések közül adósak vagyunk még a Duna- vecsén játszott Vojvodina—MA­LÉV SC eredményével. A Vojvo­dina 2:0 arányban '(8, 11) győzött. A szombati eredmények: KOMÉP SC—Slovan Nyitra 2 A (1, —11, 8) KSC—MALÉV SC 2:0 (5, 13), Vojvodina—KQM’ÉP SC 2:0 (9, 9), Slovan Nyitra— TFSE 2:0 (3, 3). A Hírős Kupa 1984. évi verse­nyének végeredménye: 1. Kecs­keméti SC. 2. Vojvodina Nó.vi Sad, 3 KOMÉP SC, 4. MALÉV SC, Váratlan örömhírt hozott a pénteken befejeződött nyílt sakk- bajnokság. Grószpéter 1981-es győzelme után másodszor is Kecs­kemétre került a bajnoki cím: Károlyi Tibor, a DUTÉP SC ver­senyzője szerezte meg az első he­lyet a 94 fős mezőnyben. A fia­tal nemzetközi mester többször is bizonyította már tehetségét, felkészültségét külföldi versenye­ken, a hazai mezőnyben azonban eddig soha néni jött' ki számára úgy igazán a lépés. Ezúttal sike­rült bizonyítani. Különösen a haj­rában játszott jól, az utolsó há­rom fordulóban győzni tudott. A bajnoki címért folyó versenyfu­tásban hárman végeztek azonos' pontszámmal az élen. Az első Vitathatatlan, hogy az élre a „rang­sor szerint” a Bajai SK—Ózdi Kohász NB n-es labdarúgó-mérkőzést tesz- szük. hiszen a találkozó a labdarúgás második vonalában szerepló bajai csa­pat szempontjából rendkívül jelen­tős. Nem kevesebbről van szó. mint­hogy a sorsolás miatt nehéz helyzet­be került BSK csapatának most kell elkezdeni a felzárkózásit. A vasárnap másik nagy eseftnénye a kecskeméti „örőkrangadó”. a KTE— KSC területi bajnoki mérkőzés lesz. A látszat szerint a szurkolók jobban készülnek erre az összecsapásra, mint • A tornagyőztes KSC csapata. 5. Bp. Honvéd, 6. Slovan Nyitra, 7. TFSE. A különdíjak: A legjobb táma- dójátékos: Zorán Olajity (Voj­vodina). A legjobb előkészítő já­tékos: Szabó Zoltán i(KSC). A legtechnikásabb játékos: Kiss hely sorsát a mezőnyérték-számí- tás döntötte el. A nyílt bajnokság végeredmé­nye: IT. Károlyi (DUTÉP SC) 8 pont, 2. Kállai (Volán SC), 8, | 3. Karsa (Pécsi MSC) 8, 4. Schnei­der (Bp. Spartacus) 7.S, ,5. Utas! (iBp. Honvéd) 7,5, 6. Horváth (Vo­lán SC) 7.5. A férfiakéval párhuzamosan folyó női nyílt bajnokság is ho­zott kecskeméti sikert. 'Németh Mária a harmadik helyen végzett, T. Nagy Bea pedig az ötödik he­lyet szerezte meg. A nyílt női bajnokság végered­ménye: 1. Forgó (Eger SE) 8, 2. Egerland (Törekvés SE) ■ 6,5, 3. Németh M. (DUTÉP SC) 6,6, 4. Szíva (Törekvés SE) 6, 5. T. Nagy (DUTÉP SC) 6 ponttal. L. D. a csapatok. A szakvezetők nyilatko­zatai persze senkit sem tévesztenek meg. Nyilván a pontok mellett még a presztízsnek is nagy szerepe lesz. A mérkőzésre a KTE-pályán kerül sor. s a táblázaton is a lila-fehérek állnak jobban. A papírforma tehát a KTE sikerét jósolja, de egy hazai rangadón minden eredmény elképzelhető. A Baján és Kecskeméten sorra ke­rülő Duna Kupa nemzetközi férfi és női kosárlabda^mérkőzéslekre és a kiskunhalasi díjugrató lovasbajnok­ságra hívjuk még fel a szurkolók fi­gyelmét. László (KOMÉP SC). A legsport- szerűbb csapat a Slovan Nyitra együttese. A legjobb kecskeméti játékosnak a Városföldi Állami Gazdaság ajánlott fel különdíjat. Ezt Nagy Péter vehette át. Sz. Z. Vendégsiker a rangadón Jánoshalma—Kiskunhalasi MEDOSZ 17—13 (8—7) NB II. női kézilabda. Kiskun­halas, 200 néző. Vezette: Keszi és Perczel. Jánoshalma: Varga: T.—Rom­aics, Szanyi, Kátai, Debella I., Kormányos, Debella K., Csere. Németh, Perity, Kiss, Rada, Ki­rály. Edző: Derűs Gábor és Vasas József. KAC-MiEDOSZ: Nagy M.— Molnár, Tápainé, Daskó, Hor­váth E., Brindza, Felföldi. Cse­re: Rózsa, Nagy E., Böröcz, Hor­váth És., Edző: Boros Gy. Lász­ló. Igen jó iramú, mérkőzést ho­zott a mindig is rangadónak számító találkozó. Az első fél­időben felváltva születtek a gó­lok. A második félidő 8—28. perce között a Szanyi vezérel­te JSE nyolc gólt, a hazaiak csak kettőt értek el. Kiváló. volt a játékvezetés. Góllövők: Szanyi 8, Debella I. 4, Romsics 2, Kormányos 2, De­bella K. 1., illetve Tápainé 5, Daskó 4, Böröcz 4, Horváth E., Horváth Zs., Brindza és Fel­földi 1—1. DUTÉP SC—IKF SAVEHOF (svéd) 24—15 (13—6) Kecskemét, 100 néző. Vezet­te: Kovács, Tüske. DUTÉP: Járosiné — Almási (1) , Takács (4), Karpi (3), Guth (2) , Szabó I. (2), Csizmás (3), Cs.: Kókai, PesZmet (4), Patyi (1), Gulyás (2), Nagy (2),. Edző: Toókos György. Savehof: . Eklund — Caerl- sson (1), Gustavson (3), Chris­tianson (6), Peakkonen (1), Do- roskiewis (2), Cs.: Friberg (1), Karlsson (1), Oloffson. Edző: A. Carlsson. ÉFÉDOSZ-SPORTNAP KECSKEMÉTEN Szombaton már korán reggel nagy volt a nyüzsgés a kecskeméti Széktói Stadion környékén. A borongős. esőre hajló idő ellenére ezernél Is többen érkeztek a hagyományhoz méltóan idén Is megrendezett EFEDOSZ olim­piai sportnapra. „ .... „ 'í .. . A tömegapörtverseny rendezői nagyszerűen előkészítették a pályákat, nem lehetett kifogása egyetlen sportág képviselőinek sem a játéktérre. Az idén kilenc sportágban mérték össze tudásukat a /mozogni, versengeni vá­gyók. A legizgalmasabb összecsapásokat» ezúttal is a labdajátékokban vívták, de az atlétikai versenyen la jó néhány kiemelkedő eredmény született. A népes mezőnyök, a nagy létszámú Indulógárda miatt lapzártánkig kevés eredményt hirdettek. Így a részletes tudósításunkat egy későbbi számunk­ban közöljük. Károlyi Tibor nyerte a nyílt sakkbajnokságot A vasárnap kiemelkedő eseményei i&SSSSi MAI MŰSOR » Vasárnap TV I. MŰSOR: 8.40: Idősebbek is elkezdhetik. . 8.45: óvodások filmműsora. 1. A ta­lálékony kisfiú. Lengyel rajzfilm. A paradicsom. 2. A koncert. Ro­mán rajzfilm (ism.) 9.05: Kicsi a bors. 4. rész: Vendégség 9.30: Winnetou, a meszkalero. Fran­cia kalandfilmsorozat VII/6. rész: A gyűlölet gyümölcse 10.20: Hírek 10.25: Veszprémi Építők—®p. Honvéd. Bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. 11.45: Budapesti Művészeti Hetek. Törzsasztal az újjáépített Belvárosi Kávéházban. Sediánszky János mű­sora 14.10: A Közönségszolgálat tájékozta­tója 14.20: Tolnay Klári-sorozat. Egy asz- szony elindul. Magyar film (FF) 15.45: Műsorainkat ajánljuk 16.10: Képújság 16.15: Reklám 16.20: Elmebajnokság (12.) 17.00: Vonópárbaj »84. A Magyar Mé­dia és az Országos Szórakoztatóze­nei Központ prímásversenyének közvetítése a Körcsarnokból. I. kö­zépdöntő 18.00: Delta. Tudományos híradó 18.25: Reklám 16.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- i torna 18.45: Esti mese 19.00: A Hét"- 20.00: Hírek 20.05: A hét bátor mindig győz. Ame­rikai film (1966.) 21.45: Monológ 22.45: Hírek TV II. MŰSOR: 20.00: A Kozmosz. Amerikai filmsoro­zat XI1I/4. rész: Menny is pokol 21.00: Storle Ray Vaughan és a Doub­le Trouble a Rockpalota Loreley-i szabadtéri koncertjén, 1984. augusz­tus 25-én 21.35: Reklám 21.50: Telesport — Sporthírek — „Aranysisak” nemzetközi salakmo­torverseny. Közvetítés Pardubioéből, felvételről 22.45: Képújság. ÚJVIDÉKI TV: 8.80: TV-magazin — románul 9.30: Barázdák — falumüsor magya­rul 10.00: Gyermekműsor — magyarul 10 JS: TV-magazin — szlovákul Hl .16: TV-magazln. — ruszinul 15.00: Műsorismertetés — magyarul 15.05: Fekete gyöngyök — film ma­gyar nyelvű felirattal 17.05: Francia játékfilm 18.55: Sorozaitfllm gyerekeknek — magyarul 19.25: Reklám 10.30: TV-híradó — magyarul 10.55: Reklám 20.00: Balkán expressz — magyar nyelvű felirattal 20.50: Reklám 20.55: Tengerek, emberek, oartok 21.25: ®porthíradó — magyarul 21.55: Műsorzárás — magyarul KOSSUTH: 7.23: Találkozások 8.05: öt kontinens hét napja 8.2t: Énekszóval, muzsikával 9:00: Rádiómagazln 10.03: A dzsungel könyve — II/2. rész. 11.11: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld kö­rül 22,35: Édes anyanyelvűnk 12.40: Egy korty tenger. Fekete Gyula 12,50: Az élő népdal 13.00: Alfred Cortot zongorázik 13,53: Balaton. Nemes Nagy Agnes verse 13.59: A mikrofonnál: Ferencslk Já­nos 14.35: Utazó kutatók 15.05: Művészlemezek 18.03: Házasság Ismert módra — rádió­játék HIÚ. rész 17.05: Jelenidöben. Formás áruk 17.35: Ml a titka? Ebe Stlgnani mű- vészete 18.40: Nagy színházi siker volt — A Tizenhetedik baba nyara. Ray Low- ler színműve 21.09: Operaáriák 22.20: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek 23.30: Klasszikus operettekből 0.10: Virágénekek. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránke­lőknek! , ... 7.00: A görög katolikus egyház fél­órája 7.30: vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Gene Kelly énekel 8.15: lró és rádiós. Beszélgetés As- perján Györggyel 8.50: Almok szabad egén. Sárándl József versel 9.05: Mit hallunk? 9.30: Bemutatjuk Katona Klári új nagylemezét 10.35: Operettfelvételek 11.00: Világszínházi Magazin 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 12.50: A négy süveg. Pancso Pancsev mesejátéka 14.00: Ha még nem tudná... Szep­temberi tudományos mozaik 14.35: Táskarádió 15.35: Poptarlsznya. (Közben: Tudósí­tás az FTC—Szolnok vízilabda-mér­kőzésről.) 17.38: Budapesti Művészeti Hetek. Jö­vőnk árnya, ördőgh Szilveszter rá­diójátéka 18.33: Útközben hazafelé 20.35: Társalgó 22.00: Verbunkosok, nóták 23.20: Kellemes pihenéstl 3. MŰSOR: 7.00: Reggeli hangverseny 8.11: Komolyzenei zsákbamacska 50: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel 00: Oj Zenei Ojság (ism.) 45: öt kontinens hét napja ism.) 03: Vokális zene 45: Scheidt: Suita battaglia 56: Kis magyar néprajz 05: A London Aircraft zenekar fel­tételeiből 35: Dietrich Fischer-Dieskau Liszt­es Mahler-felvételeiőől X10. rész 27: Kamaramuzsika 05: Haydn-művek 32: A feszültség forrásai. Beszélge­tések a foglalkoztatáspolitikáról 57: Hangdokumentumok a százéves budapesti Operaház történetéből 49: Csajkovszkij: V. szimfónia 38: A Bartók-vonósnégyes felvéte­leiből ,30: Na maternjem jeziku. Szerb- tiorvát nyelvű nemzetiségi műsor ,05: ln der Muttersprache. Német nyelvű nemzetiségi műsor .35: Dzsesszhangverseny .20: A kamarazene kedvelőinek .18: Sztárok sztereóban M: Vészi Endre tfyárközép csodál hangjátékaiból. Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 18.35: Műsorismertetés 18.40: Sportkrónika 16.55: Intermezzo 17.00: TV-híradó — magyarul 17.18: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: TV-hínadó 17.45: Bosmia-hercegovinal írók tör­ténetei 18.00: Gyermekműsor 18.15: Biztonság a közlekedésben 18.45: Ruszin nyelvű tudományos film 19.15: Rajzfilm 18.215: Reklám 19.30: TV-híradó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Tribün — magyarul 20.30: Vajdasági képeslapok — magya­rul 21.00: TV-híradó 21.20: Meridiánok 21.50: Sakk-Kommentár — magyarul 22.05: Műsorzárás — magyarul KOSSUTH: 8.25: Kamarazene 9.02: Sass Sylvia magyar zeneszerzők (műveiből énekel 9.30: Nagy László versei 9.47: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék? 10.35: Nóták 11.00: Ifjúsági dalok 11.15: Operettdalok 11.39: A kápolna titka. Galgóczi Er­zsébet regénye. VIII/6. rész 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.39: Schirmer: Fantázia trombitára és fúvószenekarra 14.45: Mándy Iván novellája. A szicí­liai 14*54: Édes anyanyelvűnk 15.05: Budapesti Művészeti Hetek 15.50? Dzsessz. 16.00: Kincses Veronika felvételeiből 16.29: Látogatóban. Játék- és ajándék­műsor beteg gyerekeknek 17.35: Van új a Nap alatt. 17.50: John Barbirolli vezényel 18.15: Hol volt, hol nem volt. •. 19.15: Nem vicc! Mindennapi botorsá­gaink 19i.45: Péchy Blanka 90 éves 20.10: Erkölcs és emberiség. Ancsel Éva filozófussal beszélget Zeley László 20.40: Kommentár helyett — avagy külpolitikusok zenében. 21.30: A keleti gyógyászat. Riport I. rész 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Szimfonikus zene 0.10: Schöck Ottó táncdalaiból PETŐFI: 8.06: Cigánydalok, csárdások 8.35: Figyelmébe ajánlom. 8.50: Slágermúzeum 9.50: Köznapi ügyeink. Mai rangkór­ságok. Jegyzet 10.00: Zenedélelőtt Közben: 10.15: Útikalauz üdülőknek 12.00: Népdalkórusok, hangszerszólók 12.35: Kis magyar néprajz 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Világújság 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Gyógyszerek helyett 17.30: Ötödik sebesség 18.35: Minden hangra emlékezem 19.30: Tip-top parádé. 20.00: Sportvilág 20.35: Vonópárbaj. Prímásverseny 21.30: Dzsestszfelvételeinkből Kb. 22.22: Stefan Zweig: Az ámokfutő I. rész 23.20: Maya. Részletek Fényes Sza­bolcs operettjéből 3. MŰSOR: 9.00: Népzene sztereóban 9.30: Operaegyüttesek 10.28: Tarján! Ferenc kürtön játszik 11.05: Zenekari muzsika 13.07: Klasszikus operettekből 14.00: Kamarazene 14.43: Thais. Részletek Maslsenet ope­rájából 19.38: Szimfonikus zene. Hangverseny a bécsi Konzerthaus megnyitásának 70. évfordulója alkalmából 17.00: A Rock Steady Crew felvételei­ből. Komjáthy György műsora 17.30: József és a bűvös kabát. Rész­letek Lloyd Webber zenés játékából 18.05: Hangdokumentumok a százéves budapesti Operaház történetéből 19.05: Új lemezeinkből. Hans Hotter Brahms-dalokat énekel 19.35: Hangverseny a Budapesti Zenei Heteken Közben: kb.: 20.15: Az engem mindig körülvevő ze­ne. Verses összeállítás Kb.: 21.40: Új lemezeinkbőL A kiegészített Esterházy vonósnégyes játszik 22.29: A hét zenemüve. Bartók: Gyer­mekeknek , 22.59: Népdalok

Next

/
Oldalképek
Tartalom