Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-01 / 205. szám

Hatvan év­vel ezelőtt, 1924. szeptem­ber 1-én szüle­tett, és ?i éves korában, 194 S márciusában halt meg ' Rá­kosi Endre nyomdász, ki­váló kommu­nista harcos, a munkásmozgalom mártírja. Munkáscsaládból származott. Tüdőbeteg famunkás édesapja 1940-ben meghalt, édesanyjukra hárult a család eltartása, Endre és Sándor öccse nevelése. Gye­rekfejjel kapcsolódott be a mun­kásmozgalomba; s hamarosan már ő toborozta illegális munká­ra — jelszavak festésére, röpcé­dulaszórásra stb. — a Népszava- agitációkon, a Szociádemokrata Párt és a szakszervezet által szer­vezett házi agitációkon kitűnt legjobb fiatalokat. Amikor meg­semmisítették a párt nyomdáját, azt a pártmegbizatást kapta, hogy szervezze újra. 1944 áprilisában találtak egy megfelelő helyiséget, itt nyomták ki a Magyar Front kiáltványát, a Szabad Nép első két számát; több röpcédula is ké­szült a párt illegális nyomdájá­ban. Sajnos, 1944. november 4-én fegyveres nyilasok felfedezték a nyomdát. Rákosi Efidrét a Stefá­nia (ma Népstadion) úti nyilas­házba hurcolták, e kegyetlenül megkínozták. Később a komáro­mi CsiHagerődbe került, majd Németországba, s nem sokkal a felszabadulás előtt, 1945. márciu­sában Augsburgban halt meg. A felszabadulás után Szabadság Ér­demrenddel tüntették ki. Harmincezren a KISZ-táborokban Az idén mintegy 30 ezer középiskolás és szakmun­kástanuló töltötte a vakáció egy részét az ifjúsági szövetség táboraiban. A megyei, városi KISZ-bizottságok országszerte sok szakjellegű tábort rendeztek, egyebek között S Kiskőrösön a környezetvédelem fiatal aktivistáinak, a helyi, hagyományokat kutató középiskolásoknak, s természetesen az ország sok helyén került sor idén is a sikeres olvasótáborokra. Szaboles-Szatmár, Bács- Kiskun, Nógrád megyében és az ország más tájain is rendeztek helyi szervezésű számítástechnikai tá­borokat, így becslések szerint ezen a nyáron mint­egy kétezer középiskolás sajátította el a korszerű számítástechnikai műveltség alapjait. Üjdonság, hogy a korábbi évekhez képest jóval több városban szerveztek egy-kéthetes tábort a tanulmányaikban lemaradó, hátrányos helyzetű fiataloknak ’ Az idei tapasztalatok alapján az ifjúsági szövet­ség illetékes vezetői igazolva látják annak* az irány­zatnak a helyességét, hogy — az építőtábori mozga­lomhoz hasonlóan — az egy-kéthetes nyári turnu­sokat mindinkább az azonos érdeklődésű fiatalok­nak szervezzék. AUTÓBUSSZAL AZ ISKOLÁBA Menetrendváltozások A tanév kezdetétől megváltozik egy sor autóbuszjárat indulási és érkezési időpontja, hogy a tanu­lók idejében megérkezzenek és haza is tudjanak utazni az isko­lából. Szeptember 3-tól az aláb­bi menetrend-módosításokra ke­rül sor: Korábban induló járatok: A Szabadszállásról 15.50 óra­kor Kecskemétre induló járatot munkaszüneti napok kivételével naponta 25 perccel korábban köz­lekedtetik. A Kerekegyházáról iskolai előadások napján 17.11 órakor Szabadszállásra induló, valamint onnan 17.55 órakor visz- szainduló járatokat csak Kerek­egyháza—Kondor-tó között köz­lekedtetik. A járat Kerekegyhá­záról változatlan időpontban in­dul, vissza a Kondor-tótól pedig 17.26 órakor. A Kiskőrösről mun­kaszüneti napokon 15.50 órakor Akasztóra induló járatot és visz- sza Akasztóról 16.20 órakor indu­ló járatot 10 perccel korábban közlekedtetik. A Kecelről munka­napokon 5.50 órakor Kecskemét­re induló járatot 10 perccel ko­rábban közlekedtetik. A járat így Kecskemétre 7.30 helyett 7.20 órára érkezik. A Kiskunmajsáról munkaszüneti napok kivételével naponta 7.28 órakor Szánkra in­duló járatot 7.05 órakor, Szánk­ról az iskolai előadások napján 7.38 órakor a Tázlári úti iskolá­hoz induló járatot 7.15 órakor, vissza a Tázlári úti iskolától 7.50 órakor induló járatot 7.25 órakőr és Szánkról 8.00 órakor Kiskun- majsára induló járatot 7.35 óra­kor indítják, így a járat Kiskun- majsára 7.45 órára érkezik. Táz- lárról a munkaszüneti napok ki­vételével naponta 5.18 órakor Kiskunmajsára induló járatot 5.00 órakor indítják, így az Kiskun­majsára 5.30 órakor érkezik. Kis­kunmajsáról a munkaszüneti na­pok kivételével naponta 6.30 óra­kor Kígyósra induló járatot 45 perccel korábban indítják, és Új­kígyós érintésével közlekedtetik. Vissza Kígyósról 7.00 árakor Kis­kunmajsára induló járatot 6.25 órakor indítják és szintén Újkí­gyós érintésével közlekedtetik. A Kiskunmajsáról munkaszüneti napok kivételével naponta 14 órakor Kígyósra induló ' járatot 13.50 órakor indítják és Újkígyós érintésével közlekedtetik. Vissza Kígyósról 14.30 árakor indul a járat, amely, érinti Újkígyóst. Kiskunfélegyházáról a munka­szüneti napok kivételével napon­ta 7.30 órakor Kunszállásra in­duló és onnan vissza 8.05 órakor induló járatokat 10 perccel ko­rábban közlekedtetik. Új járatok: Soltszentimre tanácsháza—Fü- löpszállás tanácsháza között új járatokat állítanak forgalomba, munkaszüneti napok kivételével naponta a járat Fülöpszállásról 5.55 órakor indul és 6.05 órakor érkezik Soltszentlmrére. Vissza a járat 15.45 órakor indul és Fülöp- szállásra 15.55 órakor érkezik. Munkaszüneti napokon Fülöpszál­lásról 7.40 órakor indul és Solt- szentimrére 7.50 órakor érkezik, vissza 18.25 órakor indul és Fü- löpszállásra 18.35 órakor érkezik. Egyéb változások: Kecelről a munkanapokon 15.36 órakor Kiskunhalasra induló já­ratot 15.45 órakor indítják. Kis­kunmajsáról a munkaszüneti na­pok kivételével naponta 6.03 óra­kor Szánkra induló, valamint on­nan 6.15 órakor visszainduló já­ratokat megszüntetik. Piackutatók vándorgyűlése Pénteken Szombathelyen be.- l’ejeződött a TIT Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Választ­mánya által rendezett kétna­pos 'vándorgyűlése, amely az élelmiszer-termelés marketing­problémáival foglalkozott. A kétszáz résztvevő húsz elő­adást hallgatott meg a mar­keting üzemi, kereskedelmi és gazdaságpolitikai vonatkozá­sairól, a piackutatás szerepé­ről. Hazánk a világ élvonalába tartozik az egy főre jutó ga­bona- és hústermelésben, a mezőgazdaság produktumá­nak ípintegy negyedét expor­táljuk. Ezt a hányadot a lehe­tő legjobb áron kell értékesí­teni, s ehhez segíthet a piac­kutató, piacszerző munka. A minőség javítása, a választék bővítése, a csomagolás kor­szerűsítése a feltétele az újabb vevők megszerzésének, illetve a jelenlegiek megtartásának. Az eredményes .külpiaci .tevé­kenység alapját . itthon kell megvetni, s ez a sokrétű mun­ka a legjobb szaporítóanyag kiválasztásától egészen az ide­genforgalomig terjed — han­goztatták az előadók. TÉRZENE A kecskeméti főtéren vasárnap délelőtt ismét fúvószene szóra­koztatja a közönséget. Ezúttal a kiskunfélegyházi városi munkás- őrzenekar ad térzenét. Megyénk az országos sajtóban 1 Magyar Hírlap, augusztus 31-i szám: Véget ért a lektori I konferencia. (A lektorok csütörtökön a kecskeméti kulturális I intézményeket látogatták meg.) Új Tükör, szeptember 2-i szám: Széchy Ágnes: Paripák, I ebek, aranyak. (Fotókkal illusztrált visszapillantás a szil- I vásváradi fogathajtó VB izgalmas napjaira.) Képes Újság, 35. szám: Kosa Csaba: Fajszi malmok, fajszi I gyertyák. (Beszélgetés Farkas Miklós paprikamolnárral.) — I Eöry Éva: VII.. fogathajtó világbajnokság. (Juhász László vi- I lágbajnokot is bemutatja.) Nagyító, 8. szám: Stefanek Aranka: Vásárlási körülmények — vásárlási szokások. (Rövid Bács-Kiskun megyei helyzet­képet is ad a cikk.) Magyar Sajtó, 8. szám: Kunkovács László képeiből. (A fotó­művésznek állandó helytörténeti kiállítása van Tiszakécskén, s egyike a megyei tanács ez évi ösztöndíjasainak.) A HÉTVÉGE SPORTJA MEGKÉRDEZTÜK... Ä • • • * Július 1-i számunkban jelent meg a DÉGÁZ közleménye, misze­rint ettől a naptól kezdve pébégázpalack-hiány miatt ideiglenesen szüneteltetik a palackok értékesítését. Mi a helyzet azóta? Válaszol Tamásdiné Cseh Zsu­zsanna■, a DÉGÁZ kecskeméti ki- rendeltségének. gazdasági vezető, je: — A tartalék gázpalackok áru­sítása — az egész országban — változatlanul szünetel. Azok, akilk június 30-ig befizették csekken az árát, még megkapták. Akilk — nem tudva a korlátozásról — en­nél később adták postára a pénzt, azóta már vissza is kapták: igé­nyüket nem vehetjük figyelembe. Hangsúlyozom: csaik a tartalék palackokról van szó. Ha most vá­sárol valaki pb-gázzal üzemelő tűzhelyet, természetesen kiutaljuk neki az ehhez szükséges palackot. A felhalmozás elharapózása miatt kellett bevezetni a korlátozást. * Van olyan háztartás, ^ ahol már tíz gázpalackot „összegyűjtöt­tek”. Az alumíniumgyár egysze­rűen nem győzi a termelést! Ha egy kicsit utoléri magát, újra le­het majd tartalék palackot is vá­sárolni. Szombaton LABDARÚGÁS Megyei' bajnokság: KkHiázJ Szövet­kezeti SiE—Tass, iö.30-»ko’r. Jv.: Lava- ti. Kisikittnítralas—Hanta, 15.30-kor. Jv.: Mlkliós. Megyei n. osztály:. Déli csoport: Honvéd Kinizsi SE—Katymár, Baja, , .15.30-*kor. .* Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kecs­keméti csoport. Kezdés 16 ósra'kor: Fttlöpház—Kunbaracs, Knnadacs— Kunpeszér, Lajosmizse II.—Heúsvéolai Petőfi, Ágasegyháza—Orgovány. NB-s ifjúsági ba nokság: Bajai SiK —Dunaújváros, 15 órakor. Jv.: Killti. NB-s serdülő bajnokság: Bajai SK —Dunaújváros, Baja, 13 óraikor. Jv.: Dömén y. t ASZTALITENISZ ,«• NB Il-es férfi csapatbajnokság: Sze­gedi Móra Tsz SK—Kkfiházii Lenin Tsz SK, Szeged, 11 órakor. CSELGÁNCS Kecskeméti Judo Kupa nemzetközi cselgáncsverseny: Kecskemét, Városi Sportcsarnok. Ünnepélyes megnyitó 14.45-kor. A verseny 15 órakor, kez- .dődik. * LOVASSPORT Kettes fogathajtó országos baj­nokság: Maratonhajtás. Kecel, 9 óra­kor. LÖVÉSZET Volán Kupa: Kecskemét, Mindszen­ti úti lőtér, 9 órakor. ÖKÖLVÍVÁS Nemzetközi csapa t mérkőzés: Hon­véd Kun Béla SE, KSC vegyes csapat —KSZO Osztrowiecz (lengyel), Kis­kunfélegyháza, 608. sz. Szakmunkás­képző Intézet tornaterme, 17 órakor. TEKE Kiskun Kupa országos meghívásos tekeverseny: Szánk, 9 óra. KÉZILABDA NB IX-es női mérkőzés: Jánoshal­ma—Soroksári VOSE, 11 órakor. DUTÉP—Szentes, Kecskemét, Árpád- városi Sportcsarnok, 14.30-.kor. NB H-es férfimérkőzés: DUTÉP— Szarvas, Kecskemét, Arpádvárosi .'Sportcsarnok, 16 órakor. jegyet női bajnokság: Kezdés 16 • c.' k or Kitsszállas—Lajosmizse, Kecel . —Kis kun máj sa, Soltvadkert—Nemes­Vasárnap LABDARÚGÁS NB íf-es mérkőzés: Salgótarjáni ír. C -Hajai SK, Salgótarján, 16 óra. Jv.: Kálmán. Területi bajnokság: Körös-csoport: Kecskeméti SC—Szarvas, Kecskéimét, Széktói Stadion, T6 óra. Miske—Kecs­keméti TE, 1-6 óra. Békéscsabai Agyag­ipar—Honvéd Kun Béig SE, 16 óra. Békés—iLaijosmizse, 16 óra. Megyei bajnokság: Kezdés ISj-30- kor: Izsák—Kalocsa. Jv.: Mátyius. Honvéd Radnóti SE—Bajai Tsz SK. Jv.: Szentgyörgyi. Keicel—Sülkösd. Jv.: Zsigó. Soltvadkert—Jánoshalma. Jv.: Czenczik. Akasztó—Kiskőrös. Jv.: Nagy L. Kunszentmiklós—Bácsalmás. Jv.: FranczAskovics. Megyei II. osztály: Déli csoport: Bajai SK junior—Dusnok, 10.30-kor. Érsekcsanád—MélyíTút, 10.30-kar. A többi mérkőzés 15.30-kor kezdődik: Kisszállás—Bácsbörsód, Úszód—KeHe- bda, Gara—Tataháza, Vaskút—Hajós* Fájsz—Hercegszántó. Északi csoport: Kiskunhalasi Spar­tacus—Harkakötöny, 1T0 órakor. A töbr - bi mérkőzés 15.30-kor kezdődik: Csen­gőd—Kiskunfélegyházi Húsos, Tisza- kécske—Helvéciái MEDOSZ, Kisltouin- majsa—MFSC. Kerekegyháza—Hon­véd Mezőm SE, Hetényegyháza—Lrrire- hegy, Tlszaialpár—Solt, Császártöltés —Honvéd Gábor Áron SE. Körzeti labdarúgó-bajnokság: Bajai csoport: Kezdés 15.30-kor: Nagytoa- raesflca—Madaras, Nemesn á dud var— Csóvoly, Báítmonostora—Dávod, Sze- remle—Csátalja, Bá csbokod—Felső­szen ti ván. Kalocsai csoport: Dunave- cse—Homokmégy, 10 órakor, öreg­csertő—Dunapataj 16.30-kor, Dunaite- tétlen—Szakmár, 16.30-kor, Szalkszent- mórton—Bátya, 16.30-kor. Kecskeméti csoport: Ladánybene— Páhi, 10 órakor. CSELGÁNCS Kecskeméti Judó Kupa nemzetközi* cselgáncsverseny: Kecskemét, Városi Sportcsarnok, 9 óraikor. KÉZILABDA Megyei bajnokság: Férfiak: Kezdés 10.30-kor: Lajosmizse—Kalocsa, Bács­almás—Kecel, Soltvadkert—Kiskunfél­egyháza, Tiszakécske—Gara, Kiskun- majsa—Kiskunhalas. LOVASSPORT Kettes fogathajtó OB. Akadályhaj- tás. Kecel, 12 órakor. LÖVÉSZET Volán Kupa: Kecskemét, Mindszen­ti úti lőtér, 8 óraikor. TEKE V. Női Hajdú Kupa: Debrecen. Kecskeméti MÁV—Győri Richards, 8 órakor. Kiskun Kupa országos meg­hívásos verseny, Szánk, 9 órakor. Szeptember 1-én, szombaton ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor a kertbarát kör tagjainak terménybemutatója. Megnyitja: dr. Hódossy Sándor kandidátus. Nyitva: két napig, 10—18 óráig. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 6 és fél 6 órakor: EGY TISZTA Nö. Kétrészes, sz., mb., francia—angol film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: EZÜSTNYEREG. Sz., olasz film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 óraikor: VÉRTESTVÉREK. Sz., mb., NDK fűm. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: HOGYAN LEHET MEGIJESZ­TENI EGY OROSZLÁNT? Sz., magyar masefilm. Stúdiómozi: 8 órakor: AZ ELNÖK ELRABLÁSA. Sz., mb., kanadai film. Figyelmetlen előzés Augusztus 30-án, Kiskőrös kül­területén Kovács Alajos (Kiskun- majsa, Széchenyi u. 68.) személy- gépkocsijával szabálytalan előzés következtében nekiütközött egy lassú járműnek, amelyet Torgyik János (Kiskőrös, Arany János u. 8.) vezetett. Az autó utasai kö­zül Tóth Mihály (Kiskunmajsa, Szigetköz 2.) súlyosan, Harkai Tünde (Kiskunmajsa, Kálvária u. 17.) és Koncz Pál '(Kiskun­majsa, Hunyadi u. 25.) könnyeb­bén megsérült. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A szalamandra. Sz., mb., olasz—angol film. Központi mozi: 6 és 8 órákor: KLU- TE. Sz., mb,, amerikai bűnügyi film. KALOCSA Otthon mozi: 4 óráikor: A NAGY' MEDVE FIAI. Sz., NDK ifjúsági filtm. 6 és 8 órakor: NÖRABLÁS. Sz., jugo­szláv—NSZK film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: Szünnap! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: KING KONG. Sz., mb., ame­rikai film; ' KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK. Sz., mb., francia film. TISZAKÉCSKE Művelődésiház-mozi: 6 és 8 órakor: BETYÁROK. Román kalandfiilm. Augusztus 31-én Kecskeméten az E 5-ös út és a Búzakalász út kereszteződésében * Szabó Pál (Helvécia. Matkó II. kér. 209.) motorkerékpárral figyelmetlen vezetés miatt balra kanyarodás közben n,em adott elsőbbséget a főútvonalon közlekedő .és már féktávolságon belül érkező Mó­czár Béla (Kunszállás,v Tanya -101.) által vezetett személykocsi­nak, és összeütköztek. A motor- kerékpár utasa, Gáspár Imre (Kecskemét, Helvécia, Maitkó II. kér. 118.) súlyos sérülést szenve­dett. i A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK HÍREK HÍREK NAPTÁR 1984. szeptember 1. szombat Névnap: Egon Napkelte: 6 óra 03 perc Napnyugta: 17 óra 24 perc Holdkelte: 1I3 óra 110 perc Holdnyugta: 22 óra 23 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország te-_ rületére ma estig: Túlnyomóan napos, idő lesz. Csak időnként növekszik meg a felhőzet — eső' nem valószínű. Az északnyugati szél néha kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Augusztus 30-án Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 17,1, (az 50 éves át­lag 19,5), a legmagasabb hőmérsék­let 25,5 Celsius-fok volt, a nap, 10 órán át sütött. Tegnap reggel 8 óra­kor 14,9, 14 órakor 25,8 Celsius-fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,6, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1016,8 millibar (süllyedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint az Alsó­örsön megtartott, 35. heti lottó­sorsoláson a következő nyerőszá­mokat húzták ki: fj§ 5, 18, 53, 72, 87 Az augusztus havi .tárgynyere­ménysorsoláson a 32. hét szelvé­nyei vesznek részt. A hosszú ősz ígérete ? Szeged nevezetes díszcserjéi, a Széchenyi téri tulipánfák másodé szór is virágoznak az idén. Első szirombontásuk áprilisban volt, és most ismét bontogatják tuli­pánhoz hasonló formájú és nagy­ságú szirmaikat, a terebélyes fá­kon feslö bimbó jel.ent meg. Csakhogy míg tavasszal a virá­gok megelőzik a levélrügyek ki­pattanását. most *a teljes levél­díszben álló fát ékesítik. Vannak, akik a hosszú ősz ígéretének te­kintik a díszfák ismételt pompá­ját. — Vásárnaptár. Holnap (szep­tember 2-án) országos állat- és kirakodóvásár lesz Kiskunhala­son, Dunavecsén és Orgoványon, szeptember 3-án (hétfőn) pedig Miskén. Autóvásárt rendeznek — ugyancsak vasárnap — Kiskun­halason. Kiskunfélegyházán és Tiszakécskén. ' — Találkozó. Tegnap Budapes­ten véget: ért az az ötnapos ta­lálkozó, amelyen a Magyarpk Vi­lágszövetsége — immár harma­dik alkalommal -közös tanács- • kozáson látta vendégül, nyugati ■ országokban működő magyar egyesületek vezetőit, képviselőit. A cél és a téma ezúttal is a kap­csolattartás, az óhazával való együttműködés továbbépítése volt. — HUNGAROTON HANGLE­MEZ HETEK. A hetedik Hang­lemez Hetek szeptember 14-én kezdődnek, s hagyományosan a Zenei Világnapon, október 1-én érnek véget. A rendezvény cél­ja. a korábbihoz hasonlóan, to­vábbra is az, hogy felkeltsék, il­letve fokozzák a közönség érdek­lődését a komoly- és népzene, az irodalom iránt. Ezt a szándékot szolgálja, hogy most is árkedvez­ményt ad a vállalat. Az idei le­mezfesztiválra tizennégy kiad­ványt ígér a Hanglemezgyártó Vállalat. A rendezvény sajátos magyar aktualitása az Operaház centenáriuma. Ez alkalomból „A magyar operaszínpad csillagai” címmel gyűjteményesí album je­lenik meg, amely 100 ev mintegy százharminc énekesének hangjá­val köszönti az új Opera meg­nyitásának ünnepét. A HUNGA­ROTON Hanglemez Hetek alkal­mából két hangversenyt is tar­tanak. — Könyv a vakok sorsáról. Kétszáz évvel ezelőtt, szeptember 1-én nyílt meg Párizsban a világ első, vak gyermekeknek' szerve­zett intézete. Az évfordulóra em­lékezve Hrabács József sajószent- péteri . gyógypedagógus tíz évi munkával a vakok sorsának 52 országbeli alakulását dolgozta fel, Művében ismerteti az olva­sási rendszereket, bemutatja a vakok különböző segédeszközeit. Ismerteti a vakok pihenését, szó­rakozási lehetőségeit, AZ ELSŐ — Béla, hogy halad a vá­lóperes ügyed? — Remekül! Alighogy át­nyújtottam a bírónak á vá­lókeresetet, azon nyomban elválasztott bennünket. — Hogyhogy, a feleséged ott serft volt? ' y- Magam is csodálkoz­tam rajta, de aztán kide­rült, hogy a bíró volt az első férje! — SZÜRETI NAP. Dunaföldvá- ron holnap rendezik a szüreti na­pot. A hagyományos, színpompás felvonulás után a Béké téren fú­vószenét hallgathatnak az érdek­lődők. Délután a várszínpadon divatbemutató és folklórműsor lesz. Az eseményt' szüreti bál zárja a művelődési ház udvarán. A felvonulás miatt 14 és 16 óra között a Duna-hidat és a 6. szá­mú utat a rendőrség" több alka­lommal lezárja. — Tanévzáró a Zoo-iskolában A pécsi Zoo-iskola most tartotta évzáróját, befejeződött a nyári program, amelynek során nyolc turnusban, egymást váltva két­százhúsz kisdiák töltötte vakáció­jának egy részét az állatok gon­dozásával, ' az állatvilág tanulmá­nyozásával. Éppen tíz éve kezdte meg működését a különleges nyá­ri suli a biológia iránt érdeklődő lányok és fiúk számára. 1980 óta bennlakásos turnusokat is indít az intézmény a másutt élő gye­rekeknek. — FAZEKASHÁZ VELEMBEN. Tovább bővült a vasi faragók, tárgyformáló népművészek nagy­arányú társadalmi összefogással létrehozott velemi alkotóháza: fazekasház nyílt az alkotótelepen. A műhelyt a faragóstúdió tagjai, valamint iá telepen más kismes­terségek művelői hozták létre. Velem népművészeti műhely­együttesét 1979-ben kezdték épí­teni. Ma már tíz ihektárnyi festői szépségű területen alkotnak, és képezik tovább magukat az or­szág minden részéből érkező fa­ragók, a szövők, hímzők, bőrö­sök, bútor készítők, kovácsok, fa­zekasok. DELELÖBEN... (Kozák Albert felvétele) B Holnapi lapszámunkból L-) Szeptember elseje a bé­ke, a szolidaritás napja. Magazinunkat a fasizmus, | a fegyverkezés, az elnyo­más és a háború elleni küzdelem témakörében ál­lítottuk össze. Jellemző cí­mek a negyedik oldali ösz- szeállí tásunk bői: Békehar­cos Japánból, Plakátok üzenete. Halál-fémhordó­ban, Nicaragua. A Művelő­dés—Irodalom—Művészet rovatunkban — az ötödik oldalon — megismerkedhe­tünk dr. Orosz Lászlóval, aki felkutatta Katona Jó­zsef teljes életművét. Be­mutatunk egy élsőműves írót, aki még nincsen húsz­esztendős. A könyvespolcra Pintér Lajos: Didergő ün­nep című művét ajánljuk. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó : Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a.„ 6001 - Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint ■ egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN .0133-235 X. f l

Next

/
Oldalképek
Tartalom