Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-26 / 226. szám
1984. szeptember 86. • PETŐFI NÉPE • f SPORT* SPORT - SPORT Következik a 126. A különbözői földrészeken már megkezdődtek a selejtezők az 1986. évi mexikói labdarúgó-világbajnokság döntőjébe jutásért. Az európai válogatottakra a hét csoportban 116 VB-selejtező vár. Ezekből nyolc már lezajlott, háromra szeptemberben, tizenhétre októberben, kilencre novemberben és hatra decemberben kerül sor, míg 73 a következő esztendőre marad. A magyar válogatott csoportjában május 2-án már megvolt a premier; Ausztria idegenben 2—1- í re legyőzte Ciprust. Magyarország szerdán mutatkozik be, az osztrák együttesnek pedig a hámagyar—osztrák romból ez lesz a második idegenbeli fellépése. Magyarország és Ausztria az 1902. október 5-i, első mérkőzéstől a több mint nyolc évtized alatt 1,25 alkalommal találkozott, s ezekből négy világbajnoki selejtező volt. Az eddigi 125 magyar—osztrákot közel ötmillió néző látta (2 331 800 Béesben és mintegy háromszázezerrel kevesebb Budapesten), s összesen 518 gól született. Az összesített mérleg a magyar válogatott szempontjából kedvezőbb : Ebből: 125 61 27 . 37 Budapest: 62 39 15 8 Bécs: 61 21 12 28 282—236 149 nyert, 81 vesztett pont 166— 92 93 nyert, 38 vesztett pont 112—142 54 nyert, 68 vesztett pont A két gárda 1912-ben a stockholmi olimpián (a magyarok nyertek 3—0-ra), illetve 1934-ben Olaszországban (Bolognában a VB-n az osztrákok győztek 2—1- re) semleges pályán is találkozott. A 125 mérkőzés 12 250 perces játékot jelent, s ez azt jelenti, hogy ha egyfolytában játsszák le a 125 találkozót, akkor „non-stop” nyolc és fél napot tettek volna ki az eddigi összecsapások. Az országok közötti mérkőzések számábah 'Magyarország 110 játékkal, 97 győzelemmel és 496 adott góllal jobban áll, s bár lényegesen több hivatalos mérkőzést vívott, 17-tel kevesebb veresége van. A két ország eddigi hivatalos mérkőzéseinek mérlege: Magyarország 582 306 125 151 1437—910 737:427 pont Ausztria 472 209 95 168 941—793 613:431 pont MA: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: KSC— honvéd Bem SE, Széktói pálya, 16 órakor. Az Országos Serdülő Kupa megyei selejtezőjének 2. fordulója: Kunszentmiklós—KSC ' 14.30-kor, Izsák—KTE 14.30-kor, Jánoshalma—Honvéd Kun Béla SE 14 órakor, Kalocsa—Akasztó 14.30-kor, Dusnok—Bajai SK 14.30-kor, Bajai TST SK—Sükösd 14.30-kor. Az Országos Ifjúsági.Kupa. megyei selejtezőjének 2. fordulója: Tass—KSC 14.30-kor, Helvéciái MEDOSZ—KTE 14.30-kor, Jánoshalma—Miske 15.30-kor, Soltvad- kert—Kalocsa 14.30-kor. Kiskunhalas—Honvéd Kun Béla SE 14.30- kor, Sükösd—Bajai SK 14.30- kor. RÖPLABDA Előkészületi mérkőzés: Kalocsai SE—Dunaújváros 17.30-kor. UTAZÁS A DÉLÉP—KTE MÉRKŐZÉSRE Világbajnoki selejtezőt eddig Magyarország 42, Ausztria 36 alkalommal vívott. A magyar válogatott 16 országgal • került szembe,-az osztrákoknak 14 nemzet volt az ellenfelük. Az egymás elleni négy VB-se- lejtezőből 1—0, 3—0, 2—2, 2—2 alapján két magyar győzelem és két döntetlen született, 8—4-es gólkülönbséggel. VB-selejtezö mérleg: Magyarország 4a 26 10 6 107:47 6,2:22 pont Ausztria - 36 16 6 10 7:1:35 44 :i2l3 pont A magyar válogatott hazai pályán mindössze egyetlen VB-se- lejtezőt veszített el (1981. június 6-án Anglia ellen 3—1-re), a 21 hazai selejtezőből 17 a győzelmek, és három a döntetlenek száma, 72 adott és 18 kapott góllal. Ausztria 19 idegenbeli VB-se- lejtezőlből nyoloat nyert meg öt döntetlen és hat vereség mellett, 21—19-es gólkülönbséggel^ A nyolc idegenbeli’ győzelemből ”2— 2 a Málta és Ciprus, 1—1 a Luxemburg, Törökország, Finnország és Albánia elleni mérkőzésekbe 1 származik. A magyar válogatott szerdai 20 jelöltje összesen 293 alkalommal volt válogatott, Ausztria Budapestre érkezett • 17 játékosa pedig 363-szor szerepelt hivatalos országok közötti mérkőzésen. A leg- többszörös válogatott a két csapatban Ausztriából, sőt egy klubból való, éspedig az Austria Wien- ből: Nyilasi (61) és Koncilia (77) személyében. A két csapat jelöltjei, válogatottság-számmal és góllal: MAGYARORSZÁG Andruseh 4, Kakas 2, Sallai lg, Csu- hay 7, Nagy 16 és 1, Garatja 3* és 3, R6th 6, Varga 18 és 1, Péter 11, Hannáén 19 és 1, Kardos 14 és 2, Détárl 2, Csongrádi 21, Bodonyi 23 és 6, Kiprich 0, Dajka 13, Esterházy 11 és 4, Mészáros 8 és 2, Nyilasi 61 és 30, Szokolai 11 és 1. AUSZTRIA Koncilia 77, Liindenberger 2, Lainer 8, Fregesbauer 7, Weber 39 és 1, Pez- zey 69 és 9, Messlender 2, Ddhanich 6, Prohaska 72 és 10, Gisinger » és 1, Hörmann 1, Türmer 0, Gasselich 18 és 3, Schachner 50 és 20, Polster 1 és 1, Keglevits 7 és 2, Drabits 0. Tovább tart a lelkesedés a Kecskeméti TE szurkolói között. A nagy érdeklődésre való tekintettel a lila-fehérek baráti köre utazást szervez a DÉLÉP elleni mérkőzésre, Szegedre. Jelentkezni lehet pénteken délelőtt a KTE- irodában. A Petőfi Népe totó-tanácsadója A totó S*3. heti, szeptember 29—30-i szelvényén változatlanul NSZK, Bundesliga I. és II., valamint olasz A és B osztályú mérkőzések találhatók. Tippjeink: 1. Hamburg SV—1. FC Kaiserslautern. NSZK Bundesliga I. Közel azonos eddigi szereplésük, a vendégek egy porfttal jobbak. Az elmúlt héten döntetlent játszottak. Tippünk: x, 1. 2. Düsseldorf—Bremen. NSZK Bundesliga I. A két együttes szintén döntetlennel zárta a szombati fordulót. A hazaiak teljesítménye továbbra Is mérsékelt. Tippünk: x, 2. 3. Mannheim—Uerdingen. NSZK Bundesliga I. Az Uerdingen győzelmével nagyot , „lépett” előre a tabellán, de a hazaiak döntetlenje is felzárkózást jelentett. Tippünk: x, 1. 4. Darmstadt—Oberhausen. NSZK Bundesli'ga II. A hazaiak súlyos vereséggel fejezték be az elmúlt heti fordulót, míg a vendégek fölényes győzőimet arattak. A pontjaik száma, egyenlő. Tippünk: x. 5. Homburg—Aachen. NSZK Bundesliga II. A Homburg vesztett idegenben, az Aachen otthonában játszott döntetlenre szombaton. Az újonc hazaiak esélyesebbek, de a vendégek pontszerzése sem elképzelhetetlen. Tippünk: 1, x. 6. Solingen—Wattenscheid. NSZK Bundesliga n. Az élbolyhoz tartozó két együttes összecsapásán . döntő lehet a hazai pálya előnye és a pillanatnyi forma. Tippünk: x, 1. 7. Ulm—Bürstadt. NSZK Bundesliga. II. Az Ulm lendülete elfogyott, a Bürstadt egyre jobban játszik, főleg hazai pályán és felzárkózott az élmezőnyhöz. Tippünk: x, I, 2. 8. Hertha BSC—Blau Weiss 90. NSZK Bundesliga II. Szombati vereségével visszaesett a táblázaton a hazai gárda, ám a szerény képességű vendégek ellen javíthat otthonában. Tippünk: 1. 9. Atalanta—AS Roma. Olasz A osztály. Az Atalanta súlyos vereséggel távozott Torinóból a Juventus otthonából, de a mérsékelten rajtoló Roma ellen javíthat mérlegén. Tippünk: x. 10. Avellino—Juventus. Olasz A osztály. A Juve bajnokhoz méltóan játszott és győzött házai pályán, az újonc A-taianta ellen.. Az Aveüino vesztett, de most sincs sok eséllyé a győzelemre. y Tippünk: 2, x. in. Como—Fiorentina. Olasz A osztály. A hazai döntetlen után Rómában pontosztozkodássál ért véget a Como második mérkőzése. A vendégék is döntetlennel zárták a Milan elleni 90 percet Firenzében. Tippünk: x, 1. ÍZ. Lazio—internazionale. Olasz A osztály. Az Inter győzött, míg a Lazio másodszor is vesztett és 0—6-os gól- különbségével sereghajtó. Tippünk: x, 2. 18. Torino—Napoli. Olasz’ A osztály. A forduló egyik legnagyobb rangadójára kerül sor Torinóban. Tippünk: 1." + 1 mérkőzés: 14. Padova—Genoa. Olasz B osztály. A hazai pálya előnyét eddig mindkettő kihasználta. A rutinosabb, volt A osztályú vendégek pontszerzése biztosra vehető. Tippünk: x. >A további mérkőzésekre tippjeink: x, x. D. I. HÍREK, EREDMÉNYEK — RÖVIDEN ATLÉTIKA 1 Az idén 20. alkalommal szervezte meg a Magyar Rádió a felszabadulási futó-kocogó napot. Gyulán 20 ikilométeres minősítő kis maratonii versenyhez álltak rajthoz a résztvevők. A vár környékén kijelölt 2500 méteres kör- pályás- utcai versenyen Tabajdi József a KAC-M'EDOSZ. sportolója is elindult. Szoros küzdelem után a békéscsabai Kiss jobban hajrázott, és Tabajdi a 2., helyen érkezett a célba. ' .Kiskunfélegyházán a sportis- kolások megyei csapatbajnokságának 2. fordulójára került sör, amelyen a HKBSE, a KSC és a Kiskunhalasi AC fiataljai vettek részt. A pontversenyben, a hazaiak nagy fölénnyel nyertek, 156 pontot gyűjtötték. Második a KSC 98.5 ponttal. a ASZTALITENISZ | NB ll-es férfimérkőzés: Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK— Jászberényi Lehel 14:11. Végig nagy küzdelmet vívott a két csapat, 12:ll-es állásnál a tízéves Laczkó Tamás győzelmével dőlt el a mérkőzés a (szövetkezetiek javára. NB II,-es női mérkőzés: Kecskeméti Spartacus—Debrecen 15:1. A kecskeméti lányok jó játékkal szerezték meg idei első győzelmüket. NB III-as férfimérkőzés: Orosházi MTK—Kecskeméti Spartacus 10:6. A két ifjúsági játékossal felálló kecskemétiek csak megszorítani tudták a rutinos ellenfelet. Makói VSE—Érsekcsa- nád 10:6. Tóth mérsékeltebb játéka miatt maradt el a pontszerzés. Megyei férfibajnokság: Kiskunfélegyháza II.—-Soltvadkert II. 1.1:5. Kecskemét II.—Soltvadkert I. 10:6. Kiskunhalas—Csávoly 8:8. Lajosmizse—Kiskőrös 10:6. Kalocsa’—'Kerekegyháza 9:7. Érsekcsa- nád II.—Tiszakécske 8:8. ^ BIRKÓZÁS ___________ Tí z egyesület 82 versenyzője vett részt Kalocsán a Piros Arany Kupa úttörő „B” kcs. országos meghívásos kötöttfogású birkó- zóversenyén. Csäpätverseixyben 55 ponttal az SZVSE csapata szerezte meg az 1. helyet. Kalocsa a 4. helyen végzett 18 ponttal, holtversenyben Törökszentmilk- lóssal. Egyéni eredmények: 38 kg: 1. Pólyák I. ’(KSC), 4. Csoknyai (KSC). 41 kg: 2. Bagó L. (Kalocsa). 49 kg: 3. Vén- R. (Kalocsa). 4. Benyó (Knriklós). 53 kg: 3. Kiss 5. (Kalocsa). 58 kg: 2. Patai (Kmiklós). 63 kg: 4. Fekete (KSC). 68 kg: 2. Bari J. (Kalocsa). +66 kg: 3. «Csornai (KSC). Kitűnő rendezés mellett került sor az idei országos ifjúsági kötöttfogású bajnokságra, a salgótarjáni városi sportcsarnokban. A 65 kg-ban induló Kelemen Árpád (KSC) bravúros győzelemsorozattal sérülten verekedte be magát a döntőbe, ahol a Dózsás Gán- csos ellen a szó szoros értelmérös). 64 kg: 2. Nagy, 3. Fodor, 5. Zoltai (mindhárom KSC), és Megyesi (Kalocsa). 68 kg': 1. Somogyi, 3. Buzánszki (mindkettő KSC). +68 kg: 3. Lukács (Kalocsa), 5. Höss (Állampuszta). KÉZILABDA __________ Ke cskeméten, a Béke téri Általános Iskolában a fegyveres erők napja tiszteletére öt megye leány úttörő kézilabdázói részére rendeztek tormát. A végső győzelmet Veszprém csapata szerezte meg, 2. lett a Béke tér, 3. pedig Túrkeve csapata. Megyei férfiménkőzés: Műanyag SK—Kalocsa 28—25 (16—^10). NB ll-es női mérkőzés: DUTÉP SC—Csepel Autó 23—15 (13—8). Kecskémét! Vezette: Burián, Ma- resoh. Glr: Peszmet (13), Takács (3). IH81 NB ll-es férfimérkőzés: DUTÉP—Újkígyós 24—23 (12—9). Kecskemét, 200 néző. Vezette: Mészi, Serfőző. Gl.: Korsós (8), Az egyik legnépszerűbb MHSZ- tömegsport versenysorozat a Honvédelmi Kupa lövészverseny. A megyei döntőt Kecskeméten rendezték. Eredmények: Férfiak, 20 lövéses kispuska: 1. Asztalos (Kecskemét) 187 kör, 2. Győri (Kecskemét) 187, 3. Berki (Baja) 180. 20 lövéses légpuska: 1. Mészáros (Baja) 173, 2. Kovács (Kiskunfélegyháza) 167, 3. Nagy (Kecskemét) 164 kör. Jól szerepeltek a Kiskunsági Erdész LK serdülő és junior lövészei az országos bajnokságon. A junior lánydk 'között a 3x20 lövéses összetett standardpuska versenyszámban Nagy M. 570 körrel végzett az élen. Második helyezett lett a serdülő fiúcsapat 40 lövéses légpuska és a junior leánycsapat 60 lövéses standardpuska fekvő versenyszámban. Bronzérmet nyert Katona Tibor 364 körös teljesítménnyel a serdülő fiúk között 40 lövéses légpuskában. LOVASSPORT Kiskunhalason rendezték meg az első tenyészlóversenyt. A Bács-Kiskun megyeiek közül a 7 éves lovak (130 cm) versenyében Varró József (Határőr Dózsa) a 4. helyét szerezte meg Rozmaring nevű lovával. A 8 évesek között Kapoli (HÖR Dózsa) Oszkár nevű lovával 3. lett. fjjg ÖKÖLVÍVÁS _________ Eg erben a Dobó István nemzetközi ökölvívóversenyen léptek kötelek közé a HKBSE sportolói. A legjobban .az egy súlycsoporttal feljebb induló Rimóczi János szerepelt. Egyhangú pontozással legyőzte a döntőben a válogatott Kiss Andrást, akire a 3. menetben már számolni is kellett. Eredmények: 48 kg: 2. Tóth; 63.5 kg: 3. Deák; 71 kg: 3. Gál; 75 kg: 3. André; 81 'kg: 1. Rimóczi. bői Kecskemétre igazolt Lukács Attila, aki korábban már többször ért el i aranyjelvényes ifjúsági szintet, valamint Egerből Tóth Zoltán. Mindketten a Kecskemé-r ti Vízmű SC-nél Dobai Gyula edző keze alatt kívánják _ folytatni sportpályafutásukat. "A fűzfői eredmények: 50 m gyermek hát- úszás: 1. Gáli Tibor (KVSC) 33.43. 50 m úttörő hátúszás: 1. Bállá Mihály (KVSC) 35.67. 50 m úttörő pillangóúszás: 3. Balta 34.02. 50 m serdülő pillangóúszás: 1. Lukács Attila (KVSC) 29.38. 50 m serdülő gyorsúszás: 3. Lukács 27.83. a VÍZILABDA _________J Az MNK-selejtéző eredménye: Kecskeméti Vízmű SC—Bánki Danát FSK 13—4 (3—0, 4—3, 3— 0, 3—1). KVSC: Kovács Z. — Debreceni (1), Nagy 1 (4), Hegedűs (1), Simon (1), Bánhidi (1). Csere: Benda, Marton, Fílep, Jenei (3), Csillag (2), Csirke. Edző: Magó Gábor. - ' | I > v A MÉH Kupa ifjúsági vízilab- datorna középdöntőjén a KVSC két vereséggel kiesett a további küzdelemből, de mindkét mérkőzésén NB I-es, illetve NB I-es játékosokkal megerősített csapatok ellen mérkőzött. Eredmények: KSI—KVSC 13—9, FTC—KVSC 12—ill. A KVSC csapatából a két mérkőzésen Tassi 5 gólt dobott, Nagy I., Bodnár, Loványi, Sárkány 3—3, Király, R. Deák 1—1 gólt lőtt. Úttörő I B.-osztály: KSI—KVSC 7—3. Úttörő II B-osztály: Tungsram SC—KVSC 5—3. K3 teke 1 Női NB ll-es mérkőzés: Kecskeméti MÁV—Szentes 6:2 (2292— 2269). Pontszerzők: Hosszú 415, Csipák 399, Marsáné 394, Orosz 393, illetve Mészárosné 415, Or- szágné 398. @[ TÖMEGSPORT _______J Az ÉFÉDOSZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága szeptember 22- én megyei olimpiai tömegsport- napot rendezett, amelyen 15 vállalat mintegy 600 dolgozója vett részt. A versenyszámok győztesei: Atlétika: Nők: 100 fii: Takács (DUTÉP). Gránátdobás: Papdiné (DUTÉP). Férfiak: 100 m: Bátori (DUT- ' ÉP) Súlylökés: Szabó J. (Kiskunhalasi ÉPFA). Távolugrás: Bátori. Gránátdobás: Schulcz (BÉÉV). Tenisz, egyéni: Ludvig Zoltánná (DUTÉP. Asztalitenisz, nők: Dömötör Sz. (DUTÉP). Férfiak: Szalai (Kiskunhalasi Fémmunkás). Lövészet, nők: Tóthné (DUTÉP). Férfiak: Finta (DUTÉP). Teke, nők: Benedékné (BÁCSÉPSZER), férfiak: Virág (DUTÉP). Sakk: Ökrös (BÁCS- ÉPSZER). Röplabda, férfiak: DUTÉP SC. Kézilabda, nők: Kecskeméti Fémmunkás, férfiak: DUTÉP SC. Kispályás labdarúgás, nők: DUTÉP SC, férfiak: DUTÉP SC. Kötélhúzás, nők: DUTÉP SC, férfiak: Kiskunhalasi Fémmunkás. Telke csapatverseny, nők: BÁCSÉPSZER, férfiak: MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Tévétorna (ism.) 8.05: Iskolatévé. Oroszul beszélünk (középiskolásoknak) Vendéglőben 8.25: Magyar nyelv (középlsk. I—IV. oszt.) Ékes. érdes anyanyelvűnk Bánffy György műsora 1. rész 9.05: Kémia (ált. Isk. 7. oszt.) Az összetett világ • 9.40: Delta. Tudományos hiradé (ism.) 10.05: Szerelotncsűtöntök. Magyar filmvígjáték (ism.) 11.25: Képújság 15.15: Iskolatévé. Pedagógusok fóruma (Ism.) 15.50: Orosz nyelv kicsiknek 16.00: Óceánok és tengerek. (Az ált. isk. 6. osztályos földrajzhoz) 16 15 * Hírek 16.20*: Kihívás: forróságon és tajtéko- zó vízen át. Üj-zélandi rövidfilm (Asm.) 17.00: Agrárvilág. Kertünk-házunkudvarunk 17.30: Képújság 17.35: Reklám 17.40: Az Operaház történetéről. Magyar dokumentumfilm (FF) 18.30: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.50: Magyarország-Ausztria VB-se- lejtező labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. A szünetben: Esti mese 20.45: TV-híradó 21.15: Szép magyar tánc. Bagl ver«^ búnk és friss 21.20: Kék fény 22.35: Passió Rómában. Riportfilm 23.10: TV-híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.65: Egy kis kirándulás. Lengyel kis- játékfilm-sorozat V/4. 18.20: Az állatok nyomában. Francia filmsorozat XIII/10. 18.30: Képújság 18.35: Szókimondó (ism.) (FF) 19.20: Teresa Hennert románca. Lengyel film 20.45: Ella István orgonán játszik 20.5Q: Bulgakov: A félnótás Jourdain Fennhéjázó és a maga sorsával meg nem elégedő ember bolondsága. Bo-' hózat Möllere nyomán 2 részben a veszprémi Petőfi Színház előadásában, felvételről. Előtte: Tabakov Magyarországon. Riportfilm 22.00: Közben: TV-híradó 2. 22,45: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: TV-híradó — magyarul 17.115: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció I 17.25: TV-híradó 1*7.4)5: Gyermekműsor 18.15: Az önigazgatás folyamata 10.45: Versek, ritmusok, (melódiák 10.15: Rajzfilm 10.25: Reklám 10.30: TV-híradó — magyarul UÄ55: Reklám '20.00: Ruszin nyelvű emlékműsor 21.00: Ember és idő 21.30: Vajdaság | harcokban 22.00: TV-híradó 22.20: Sakk-kommentár — magyarul 22.35: Műsorzáráf — magyarul KOSSUTH: 8.27: Kötődésem a tájhoz. Juhász Árpád geológus vallomása szülőföldjéről és munkájáról 8.57: Nóták 9.25: „Lefordíthatatlan üzenet" Riport 9.40: Kis magyar néprajz 10.05: Dalok.-sorsénekek a finnugor népköltészetben 10.30: Rádiószínház. A gyilkos vagy mikor pattant nem Jáittem volna. Eredeti vígjáték egy felvonásban 11.05: Magyar kórusok felvételeiből 11.19: Perényi Miklós gordonkázik. Szűcs Lóránt zongorázik 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 12.46: Utak, ösvények*... Felfedező körúton az Egyesült Államokban 13.05: Operaslágerek 13.35: Dzsesszmelódiák 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Kedves Babits Mihály! Művészek levelei 3. rész 15.57: A koldusdiák. Részletek Millöcker operettjéből 16.49: Kritikusok fóruma. Hernádi Gyula: Frankenstein. Belohorszky Pál írása 17.05: Lipcséből nézve ... — riport 17.30: Holnap közvetítjük. Díszelőadás a Magyar Állami Operaházban 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Világirodalmi Dekameron 20.00: Máthé Péterre emlékezünk 20.56: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 21.30: Amiről a világ vitatkozik 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Könnyűzene orgonára 22.42: A tudományos forradalmak szerkezete. Beszélgetés Thomas $. Kuhn könyvéről 22.57: Szigeti József hegedűi. Bartók Béla zongorázik 0.10: Dobsa Sándor táncdalaiból PETŐFI: 8.Ó5: Katonadalok 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak 9.45: Szovjet indulók 10.00: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család 12.05: Népi zene 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak 13.45: Zenés délután 14.00: Barlay Zsuzsa énekel 14.15: Furulya- és citerafmuzsika 14.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai 14.56: Diákfoci 15.09: Slágermúzeum 16.05: Történetek Mátyás királyról 16.35: Tudományos könyvespolc 16.40: Fiataloknak! 17.3Ö: Ötödik sebesség 18.35: Stravinsky-világkiállítás Bázelban 19.00: Magyarország—Ausztria VB-selejtezö labdarúgó-mérkőzés 20.50: Vészi Endre: A hibernált ügy. Hang játék 21.34: A Spandau Ballet zenekar felvételeiből 22.19: Kemény Egon daljátékaiból 23.20: A mai dzsessz. Buster Williams felvételeiből 3. MŰSOR: 9.00: Versenymüvek 10.00: Mozart: A pásztorkirály.. Kétfel- vonásos opera 12.05: Romantikus kamarazene 13.07: Fiatalok stúdiója 13.32: Zenekari ínuZdika 14.40: A zsidónő. Részletek Haléyy operájából 15.25: A Budapesti Fúvósötös felvételeiből 16.00: „Szereposztás" Kodály vokális zenéjében 17.03: Zenekari muzsika 18.00: Félóira népzene 18.30: V materinskcAm jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora 19.05: Robert Devereux. Részletek Donizetti operájából 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót! Közben: 20.15: Külföldi tudósoké a *zó. Szívsebészet és veseátültetés Rostockban Kb.: 20.30: Vers 21.30: Üj Paganini-lemezeinkből Kb.: 22.19: Kórusmuzsika ben. egy karral harcolt az aranyéremért, de csak néhány pont hátránnyal szenvedett vereséget. Ezüstérme így is dicséretes. 81 kg-ban Ignácz Zoltánt (KSC) szintén ezüstérmet nyert, az egy héttel ezelőtt megszerzett szabadfogásű aranyérme mellé. A 70 kg-os Vígh (Kkfháza), négy szép győzelem után 4. helyen végzett. s? Dunaújvárosban serdülő és ifjúsági búvárúszók számára rendeztek versenyt, amelyen 8 egye- süjet 113 versenyzője indult. Az MHSZ ÉBKjM . Vízmű csapata csak serdülőket indított. Eredményeik: Fiúk: 25 m búvár: 5. Kovács 10.3. 800 méter uszonyos: 6. Góbor 9:30.26. 4x200 m-es váltó: 2. ÉBIKM Vízmű 8:42.27. 4x 100 m: 3. ÉBKM Vízmű 3:50.51. Lánydk: 25 m búvár: 6. Molnár 10.9. 800 m uszonyos: 2. Czagány 8:44.39, 4. Molnár 9:18.74. 200 m uszonyos: 2. Czagány 1:57.62, 6. Molnár 2:08.29. 4x200 m-es váltó: 2. ÉBKM Vízmű 8:37.86. 400 fii uszonyos: 2. Czagány 4:13.54, 5. Molnár 4:29.50. 100 m uszonyos: 3. Czagány 52.6 . 4x100 m: 2. ÉBKM Vízmű 3:54.72. búvársport m CSELGÁNCS Solton körzeti rangsorversenyt rendeztek serdülő cselgáricsozók ^számára. Eredményeik: 35 kg: 3. Papp (Állampuszta), 5. Bányai (Kalocsa), Leirer (Kiskőrös). 40 kg: 3. Sárkány (KSC), és Földi (Hartá), 5. Kudlon (Kiskőrös). 44 kg: 1. Kovács, 2. Tóth, 3. Hajdú (mindhárom KSC). 48 kg: 2. Kor- pácsi, 3. Stetzenko (mindkettő KSC), 5. Gulyás (Állampuszta). 52 kg: 3. Bakai, 5. Méhes (mindkettő KSC) és Szalóki (Kalocsa). 56 kg: 1. Marton, 3. Szűcs (mindkettő KSC), 5. Breznyán (Kiskő■4A, Nagyszerűen szerepelt az ausztriai Lochenben az osztrák —francia—magyar utánpótlásválogatott viadalon Messzi István, a Kecskeméti Spartacus 75 kg-os sportolója. Először 155 kg- os országos csúcsát javította meg fél kilogrammal, majd ezt még megtoldotta kettővel, versenyen kívül. Lökésben Csengeni Kálmán 188 kg-os országos csúcsát adta át a múltnak, 190 ikg-na javítva, összetettben is kétszer írta át a csúcslistát 340 kg-ról 342,5-re, majd 345 kg-na. Messzi az idén összesen 9 ízben' módosította az országos csúcsot, és 10 kg-mal növelte az összetett rekordot. SÚLYEMELÉS SC TENISZ ______________I Öt ödször rendezték .meg amatőr teniszezők számára a Je- szenszki Gyula-emlékversenyt, amelyen azok vehettek részt, akik nem szerepelnek a szövetség által 'évente kiadott ranglistáin. Eredmények: Férfi egyes: 1. Vörös I., 2. dr. Szentkirályi L., 3. Vatai és ZsiMa. Férfi vigasz ág: 1. Bajcsi, 2. Domokos, 3. Tóth és Danyi. Férfipáiros: 1. Csávás, Vörös, 2. dr. Szentkirályi, Lénár.t, 3. dr. Nádas, Vatai és Ruszinsz- ki, Zsikla. Női egyes: 1. Komárommá, 2. Jakab, 3. Sípos. dr. Gliedné. Női vigasz ág: 1. Szelei N., 2. dr. Molnár, 3. Nagyné, Böszörményi. ÚSZÁS Fűzfőn rendezte meg a Magyar Üsző Szövetség az első országos sprintbajnokságot. A Kecskeméti Vízmű SC 6 fős csapattal indult és szép eredményeket ért el. Tagja volt az együttesnek a KSIDUTÉP. Az összesített pontverseny végeredménye: 1. DUTÉP 213 ponttal, 2. Kiskunhalasi Fémmunkás 126, 3. Kecskeméti Fémmunkás 60, 4. Kiskunhalasi ÉPFA 40. 5. Kalocsai ÉPGÉP 38. 6. Kecskeméti BÁCSÉPSZER 31 ponttal. SAKK OB II-es csapatbajnokság. Nyugati csoport: Kecskeméti TE— Sáryár 7:6 (1). Egyéni eredmények: Haragos—Békefi 1:0, Cent- gráf—Rozsok döntetlen, Horváth —Tarnóczki 1:0, Molnár—Deutsch Onl, Komoróczki—Portáczi 0:1, dr. Korom—Papp 0:1, Balogh—Márton 1:0, Bauer—Gergán 1:0, Kalmár—Kunfi döntetlen, Zsíros— dr. Gaugler 1:0, Miklós—Tóth függő, Somodi—Végül 0:1, Donkó —Havasi 1:0, Hajagos—Sülé 0:1. Keleti csoport: Gyöngyös—Kalocsai SE 8.5:4,5 (1). a LABDARÚGÁS I A megyei 2. osztályú labdarugó- bajnokság 7. fordulójának eredményei (zárójelben az ifjúsági mérkőzések eredményei): Mélykút—Katymár 0r—il (l1—2), Dusnok—(Érsekcsanád 0—1, Hajós—(Fájsz 0—0 (2—0), Kelebia—BSK D—2 (1—0), Bácsborsód—Vaskút 0—0 (3—11), Tompa—Gara I—l (0—2), Úszód —(Kisszállás 0-1 (4—1), Tataháza—B. Kinizsi 2—0. A bajnokság állása: l1. Érsek csanád 7 5 1 1 14— 8 11 2. Katymár 7 5 0 2 16— 9 10 3. Vaskút 7 4 a 2 11—01 » 4. Hajós 6 3 2 1 10— 3 8 5. Gara 6 8 1 2 16—10 7 6. Kisszállás 5 3 1’ 1 7— 5 1 7. Dusnok 6 2 2 2 16—11 6 8. Fájsz 6 1 4 1 6— 3 6 9. Tompa 6 2 2 2 8—0.0 6 10. Mélykút 5 2 1 2 11— 5 5 11.. Hercegszántó 5 2 1 2 7— 3 5 12. Úszód 7 2 1 4 14—17 5 13. Tataháza 6 2 1 3 ML—15 5 14. Bácsborsód 6-1 1 4 3—17 3 15. Bajai Kinizsi 7 1 1 5 8—28 3 16. Kelebia 6 1 0 5 5—14 3 Ijúsági bajnokság i 1. Katymár 6 állása 5 1 0 22— 8 11 2. Kelebia 6 5 0 1 20— 7 10 3. Gara 6 3 1 2 16—10 1