Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-23 / 224. szám

MŰVELŐDÉS • mob ALOM • MŰVÉSZET V Amerigo Tot köszöntése A Fehérvárcsurgón 1909-ben született Tóth Imre szeptember 27-én desz hetvenötéves. Olyan magyar szobrász, aki Amerigo Tótként már életében az egész világé. Ez a nemzetköziség nem oldotta fel magyarságát, sót így lett Igazán a miénk. Főiskolai .tanulmányait Budapesten, az Iparmű­vészeti Iskolában kezdi 1927-ben, a dessaui Bau- ihaustoan folytatja, a 30-as évek elején jár Párizsban, ahol Maillol szobrai hatnak rá igazán. Drezdából gyalogol Rómába 1933 júniusában a „kis szobrász”, alhogy akkor Szenb Antal nevezte Tóth Imrét. Részt vesz az ellenállási mozgalomban a fasizmus ellen. Ez a tette határozza meg életét. Minden művében egyforma energiával valósítja meg a látvány rea­litását és a gondolat belső elvonatkoztatásait hiány­talan szakmai felkészültsége és szabad képzelete alapján. Eszménye az antikvitás, a reneszánsz és az új — általa teremtett új szöbrászi formák ösz- szetartozó, egységes hálózata. Egyaránt jelentős mű a Judit, az Utolsó vacsora, a 'Falusi üdvözlégy, a fehérvárcsurgói Madonna. Világszerte ismerik és elismerik, többször állított ki a velencei ibiennálén, szobrait bemutatták kon­tinensek fővárosaiban. Nagyméretű murális mun­kája a római Termini -pályaudvar fríze, amely ci­kázó mértani vonalakkal a vasút feszültségét ábrá­zolja. Híres Tiltakozás-isorozata a háború és az erőszak ellen emel szót: szobrászattal. Életműve több száz szobor, dombormű, grafika — első katalogizálását Major Máté végezte 1971- 'ben megjelent Amerigo Tot-albumában. Szobrai, domborművei Bariban, Rómában, Jugoszláviában és Budapesten láthatók — 1964—65-ben elkészíti a Raffaello luxus óceánjáró plasztikai berendezéseit. Mindig igényelte az új és újszerű feladatokat. Ho­• Merengő. • A csurgói madonna. rizontja az egész világ — nemcsak járt Japánban, Indiában, az USA-ban, hanem felmérte és művé­szetének alapforrását bővítette minden kor és min­den égtáj plasztikáinak eredményeivel. Nemrégen avatták fel a világ egyik legnagyobb méretű bronz domborműveként a Mag apotheózi- sát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, mely az élet diadalát hangoztatja, mintegy formába ön­ti Ady sorát „az élet szent okokból élni akar” gon­dolatát, és az „életem millió gyökerű” eszméjét. Amerigo Tot budai műteramházában művei mellett Baresay Jenő, Szalay Lajos, Varga Imre alkotásai, grafikái, művei szerepelnek. Ez is példája tehetsé­gének és kollegalitásának. ö, Amerigo Tot így —, ezzel a minőséggel és 'magatartással vált, válhatott képzőművészetünk világhíren alapuló mértékévé. Nemcsak nagy szobrász, hanem önzetlen ember is, aki nem csupán önmagáért, hanem hazájáért, az emberiségért alkot. Három hónapja, hogy Kecskemét is magáénak mondhatja Amerigo Tot egyik alkotását. Bartók Bélának dedikált, Mikrokozmosz a makrokozmosz- ban című nonfiguratív térplaszbikáját június 20-án avatták fel a város főterén. Rátkai Ferenc műve­lődési miniszterhelyettes mondott megnyitóbeszédet, amelyből néhány mondatot most felidézünk, ezzel köszöntve születésnapján a világhírű szobrászmű­vészt: „Figuratív és nonfiguratív szobrainak egy­mást váltó rendjében a magyar kulturális hagyo­mány és az európai szobrászat legprogresszívebb törekvései kovácsolod nak egységbe. Mélységesen humanista, a művészeit társadalmi törekvéseit val­ló, a világ dolgaira érzékenyen reagáló szobrász Amerigo Tot, aki közéleti emberként is 'törvényinek tartja a világnézeti és etikai következetességet; azt, hogy az igazság oldalán a helye... Kecskemét új szobra az ország, Európa és a világ békeakianatának emlékműve is ...” MŰHELYMUNKA „A váltás IRÉN: . j. mindig jo A Bács-Kiskun megyében élő képzőművészek közül1 Klössy Irén egyike azoknak a kevesek­nek, akik időről-időre országos tárlaton is szerepelnék. Most például a Fészek Klub Supka Magdolnának, Mainna néninek szeretettel című kiállításán lát­ható munkája. — Még szinte érezni a festék- illatot itt, a bajai műteremben. Mikor készült el? — Alig pár hónapja: minden a két kezünk munkája. Amit lát, a férjemmel ketten csináltuk. Ugye nem mondaná, hogy fél éve ez még egy soha-fónyt-nem-látott padlás volt? így végre módom lesz belefogni olyan munkába, amit eddig a konyhaasztalnál nem csinálhattam: készíthetek rézkarcot. — Az idén ösztöndíjasa a SZOT-nak, és a Bács-Kiskun me­gyei Tanácsnak. Mit vállalt cse­rébe? — A SZOT-ösztöndíj elnyerése volt az igazi meglepetés: száz­nál több jelentkező közül esett rám a választás, ráadásul' úgy, hogy csak néhány soros pályá­zati kérelmet írtam, míg pálya­társaim legtöbbje egy sereg al­kotást is mustrára küldött. Vé­gül is mindkét ösztöndíjjal fa­metszeteket készítek, és megpró­bálok bepillantani két bajai üzem, a Bácshús és a Kismotor- és EGRY EMLÉKÉRE VI. (fametszet) 170x135 mm Gépgyár agy-egy brigádjának életébe, továbbá — természete­sen — kiállítást is rendezek szá­mukra. — Az ország képzőművészeti életében a főváros „a világ köze­pe”. Bajáról hogyan tudja tarta­ni a lépést? -­— A személyes kapcsolatok függetlenek a földrajzi helytől, és például' a SZOT-ösztöndíjasok már találkozót is szerveztek. Így és akkor kerültem kapcsolatba egy fővárosi orvossal, dr. Tán­cos Lászlóval, aki — nem mel­lesleg — festőművész, és gyógyí­tóterápiás kezelésre is „használ­ja1” az alkotást. Pácienseinek — vas tüdővel lélegző, állandó in­fúzión lévő betegeknek — a ké­peiből ezért rendezünk kiállításit Baján október közepén. — Aki az ön munkáit régebb óta ismeri, meglepődik, hogy a tollrajz helyett fametszetekkel találkozik mostanában. Miért vál­tott? — Egy régi kiállításon Kajári Gyulai (Muníkácsy-díjas festőmű­vész) lepett meg azzal a kijelen­tésével: „'magának menne a fa­metszés”. Rá néhány napra be­állított a postás, hozott egy cso­magot, benne falapot, metszőkést; Kajári küldte. Egy év múlva el­jött megnézni, mit csináltam, és máig büszke vagyok arra, amit mondott: „magának egy év alatt jobban megy, mint nekem”. A fa élettel teli anyag, nem mindegy hosszában, keresztben dolgozom- e rajta-, és talán ezért jobban, sze­retem, mint a linót, ami végső soron műanyag. Szeretnék eljut­ni a fametszés lehetőségéinek ki­aknázásáig, újabban például- rá­jöttem, hogyan lehet tónust elő­állítani ezzel' az alapvetően- vo­nalas stílussal'. — Tehát nem szűkölködik ter­vekben. — Persze, hogy nem! Vissza szeretnék térni még a tollhoz, és, ami azt illeti, a színek is von­zanak, meg az olajfesték: az il­lata olyan nékem, mint a par­füm. A váltás mindig jó, mert az ember egy idő után esetleg be­leszürkül abba, amit csinál. — A számok mondják a legke­vesebbet egy alkotóról, de azért mégiscsak jelent valamit: 74 csoportos és 14 jelentős egyéni ki­állítása volt. Ügy tűnik, ez az éve különösen jó. — Amióta — két éve — fel­vettek a Képző- és Iparművészek Szövetségébe, nyitottabbá vált a világ: addig a lehetőségek ti­zedéről sem volt tudomásom. Amit lehet, igyekszem kihasznál­ni, és küldök képet — ez aztán önmagában is alkotásra gerjeszt, mert sehova nem adom ugyanazt még egyszer. Most készülök a hód­mezővásárhelyi Őszi Tárlatra', Ri- jekába a Nemzetközi Grafikai Kiállításra', a megyei téli tárlat­ra, s három grafikát küldök az Ideiglenes Nemzeti Kormány megszületésének 40. évforduló­jára rendezendő debreceni ki­állításra is. Ha hozzáveszem, hogy súlyos műtét után épültem föl, mindenképpen sikeres évnek mondhatom 1984-ef. — Sok képe gyökerezik útiél­ményeiben. Merre készül ezután? — Arra gyűjtök, hogy Firen­zét és Rómát ne átutazóként, ha­nem kényelmes szemlélődőként láthassam... Ballal József Egy kiskutya hétköznapjai Picur egy kiskutya. Itt látta meg a napvilágot a tavat kömye. ző tanyák egyikén. Származása meghatározhatatlan. Szőre rövid, tömör. Fehér szálak keverednek a világos barnába hajló vörössel. Magassága nem több negyven, a hossza hatvan centinél. A fülei és a farka mintha egy gondolat­tal hosszabbak lennének a kelle­ténél. Orra erős, hirtelen maga­sodó homlokából hegyesedik. Sze­me sötétsárga, értelmes, csillogó. Lába karcsú, arányos, izmos. Picur bonyolult kutyaszerel­mek, vagy kalandos természetű kutyák vadhajtása lehet. Kevere­dik benne a magyar vizsla, a tacskó és még ki tudja, milyen kutyafajták vére, így itehát nem számíthat a fajtiszta ebeknek ki­járó előjogokra. Picurt ez a kö­rülmény láthatólag nem idegesí­ti, nagyon vidám kiskutya. Bejá­ratos volt minden üdülőbe, tré­fásán a napozók hátára ugrált, és pajkosan cibálta a tiltakozók ha­ját. Reggeltől estig hangos volt az utca a gyerekek Picur utáni kiáltozásától és a kiskutya gond­talan csaholásától, Az életben azonban derűre jön a ború, a kellemes élményeket a kellemetlenek váltják fel. A még kellemetlenebbeket úgy lehet el­kerülni. ha ezekből az élmények­ből a szükséges tanulságokat le­vonja, és megjegyzi még egy kis­kutya is. Picur ezt nem mulasz­totta el, ami a nap nap után egy­re komolyabbá váló tekintetéből is tükröződött. Ügy kezdődött, hogy Picur gaz­dája, egy kedves bácsi, megso­kallta Picur másokhoz való ra­gaszkodását, csatangolását és láncra kötötte. Nem volt olyan rémes a dolog, mert korlátozott mértékben bár. de azért reggel és este szabadon szaladgálhatott. Ennek ellenére a lánchoz kötve szinte egész nap csaholt, egyre dühösebben. S közben volt ideje töprengeni. Rájött, hogy egy kis­kutya a kenyéradó gazdáján kívül ne ragaszkodjon, és ne örüljön másoknak, mert ebben az esetben egy lánchossznyira szabják a sza­badságát. Megértette, ha csak egy gazdát szolgál, akkor csak egy gazdának kell hálálkodnia, amiért szolgálhatja. Nem utolsó szem­pont az sem egy kiskutyánál, ha nem kételkednék hűségében, és mindezt figyelembe veszik szol­gálatainak jutalmazásánál. Rá­jött arra is, hogy egy gazdának a szolgálata mégkíméli a szívét a szövevényes érzelmi kapcsola­toktól. és ezáltal hosszú kutya­életre számíthat. Picur levonta ezeket a következtetéseket, ta­pasztalatlansága azonban más té­ren is megnyilatkozott. Történt az egyik napsugaras reggel, hogy Picur szabadon ka- pargált a nyárfák tövében, rej­tett alagutakban meghúzódó va­kond után, amikor ösztöne azt súgta: a közelben másik kutya­nembelinek is kell lennie. Fejét harciasán a magasba nyújtotta, fülét hegyezte, izmai megfeszül­tek. 'Vakkantott egyet, amely olyan élesen csattant a reggeli csöndben, mint egy puskalövés. Kihívó volt. Félelmet nem isme­rő kiskutyáról árulkodott. A vak- kantóst néma csönd követte. Pi­cur nyújtogatta a nyakát, de a kissé magasra nőtt1 gaztól nem látott semmit. Vakkantott hát még egyet, ha lehet még bátrab­ban, de ezt is csend követte. Pi­cur harcias pózt vett fel,, és ku- tyaszopránján ugatva kirohant a nyárfákkal szegélyezett útra. Messziről, ahol a fasor összeérni látszik, egy hatalmas németju­hász alakja bontakozott ki. Nyak­örvébe egy tízéves kisfiú kapasz­kodott, akit a nagykutya könnye­dén húzott maga után. Picur feszült figyelme döbbent csodálkozásba ment át. Ilyen nagykutyáról még csak nem is hallott. Nem tudta, mit tegyen. Egyhelyben toporzékolt, kétség- beesetten forgatta a fejét, hol jobbra, hol balra. Aztán mérge­sen ugatni kezdett a félelmetesen közeledő nagykutyára. A hatás iszonyú volt. A nagykutya köny- nyedén kiszakította magát a kis­fiú kezéből és mint a végzet, szá­guldott Picur felé. A közelben levők szeméből kiröppent az álom. A németjuhász szándéka nem volt kétséges. Volt, aki rész­véttel nézte a kiskutya szorult helyzetét, mások azzal a nyuga­lommal szemlélték, hogy csupán egy ismeretlen kiskutya nyakát harapják ketté meggondolatlan ugatása miatt. A németjuhász lihegése betöl­tötte a fasort. Nem ugatott, nem is vette kutyaszámba Picurt. Ha­talmas fogai közül kilógott öles nyelve, szinte az utat söpörte ve­le. A szájából kicsurgó nyál hosz- szú csíkban csillogott a szürke kövezeten. Picur nyüszített, riadt farkcsóválással próbált bocsána­tot kérni az ugatásért, de semmi hatása nem volt. Az utolsó pillanatban Picurban győzött a kiskutyák ősi ösztöne. A hatalmas rokon elől villám­gyors mozdulattal kitért és egy közeli vasrács mögé menekült. Ott jött rá, nem minden nagyku­tyának van humorérzéke, hogy az ilyen kiskutyák ugatását csak csendesen megmosolyogják. Az­tán a kisfiú megdorgálta a nagy­kutyát. A szemlélődök pedig, 'né­melyike 'sainálva hogy esemény­telenül telt el a reggel, unottan szétszéledtek. Miután üres lett a környék, Picur is hazakocogott és a teljes biztonságot jelentő nyak­örvbe dugta a fejét. Picur jóval óvatosabb lett, de azért minden óvatossága ellené­re, mégis majdnem megjárta. Ugyanúgy mint eddig, ennek is a tapasztalatlansága volt az oka. Meg talán az is, hogy időnként még a legkisebb kutyába is bele­bújik az ebek ördöge és nagyku­tyának érzi magát a még nálánál is kisebb kutyával szemben. Ez történt Picurral is. Alkonyaikor labdázott a gye­rekeikkel, ami kor egyszer csak egy olyan pici kutyus gurult a köze­lébe, hogy nem volt nagyobb a labdánál'. Picumaik nem tetszett, hogy veszélybe került az egyed­uralma, amire a gyerekeik öröm­ujjongásából következtethetett. Dühödt ugatással' zavarni kezdte a lélekvesztve menekülő pici kutyust. Láthatólag élvezte fölé­nyét. Nem vette figyelembe a gye­rekek tiltó kiáltását sem. Picur nem tágított a hátra tékám tgető üldözött nyomából. Acsarkodóit, morgott, csaholt, mindent elköve­tett, hogy ártatlan áldozatát ha­lálra rémítse. De ez esetben is csoda történt. A homályból méltóságteljes nyugalommal', váratlanul' egy ír szetter állt meg az út közepén. A pici kutyus e mögé szaladt, és szapora lihegéssel' -nézett üldöző­jére. Picur pillanatok alatt felmér­te a helyzetet. A két hátsó lábán szánkózott, olyan hirtelen féke­zett. A szetter unottan ásított, jókora fogsora kivillant. Picur egy pillanatig hitetlenül bámul­ta. Aztán megértette, hogy még egy ici-pici kutyának is védelmé­re kelhet egy nagykutya. És gyor­san elvegyült a gyerekek között az egyre sűrűsödő sötétben, az­zal' a végkövetkeztetéssel, hogy ha egy kiskutya nyugodtan alkar élni, legjobb ha egy nagykutya védelme alá helyezi magát. Árvay Árpád HEGEDŰS GÉZA: Jó lenne — de lehetőleg sokára Jó lenne, ha majd így sikerülne: békésen egy karosszékben ülve, pipából lágy füstöt eregetni, hosszú múltat úgy rendszerbe szedni, hogy ami volt, moziként peregjen kalandokkal játszó képzeletben, s úgy gondoljam: nem is volt hiába rendet látni rendetlen világba, hittel hinni: lesz is, ami volt már, ^ velem maradt óda, tréfa, zsoltár, váltja egymást boldogság a gyásszal, új lét indul új varázsú násszal, gondolni szép, formált mondatokra, visszalátni felismert okokra. S míg odakint szürkül már az este úgy gondolni édes női testre, hogy a vágyat ne lankassza akkor évekkel mért számszerinti agg-kor, s észrevétlen lengve lenge lázba derűs szívvel készülni a nászra, nem- is tudva, hogy pipám kialszik s körülöttem már a semmi rajzik súlytalanul szállni át az űrbe... Jó lenne, ha majd így sikerülne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom