Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-28 / 201. szám
1911. racnMlM M. I firOPI MIM • 1 SPORT •SPORT • SPORT .SPORT CSELGÁNCS Nagysolymosi bravúrja MAGYARORSZÁG—MEXIKÓ 0—2 Indiántánc és füttykoncert Szombaton a VB-házigazda Mexikó labdarúgó-válogatottja szerepelt a Népstadionban hazánk legjobbjai!?) ellen. A „nagy érdeklődéssel” kísért találkozóra mindössze tízezren voltak kíváncsiak. s a szurkolók „hetedik érzéke” ezúttal is jól működött: sokkal több volt a bánat, mint az öröm a hazai nézők számára. Már az első félidőben is sokat bosszankodott a lelátó népe, mert rengeteg hibával, idegtépőén lassú rövidpasszokkal játszott a magyar válogatott. Kevés volt a mozgás, hiányzott a robbané- konyság, a szellemesség. A védelem még csak-csak megfelelt, a középpályán és a csatársorban azonban már meglehetősen akadozott a gépezet. Hannich, a csapat „szellemi vezére” — mint már annyiszor az utóbbi időben — lassú és körülményes volt. de Garaba és Détári is csak árnyéka volt önmagának. A csatárok közül Törőcsik játéka okozott nagy csalódást, no és Esterházyé. A Honvéd gólzsákja két találattal járult hozzá a Svájc elleni győzelemhez, majd biztos diadalt jósolt Mexikóval szemben is. Aztán j ószerivel'ő tette a legkevesebbet ennek érdekében. A mexikóiak? A magyarok teljes ellentétei. Gyorsak, lendületesek, szellemesek. Néhány átadással a hazai kapu elé kerültek. s többnyire veszélyes helyzetek sorát alakították ki. Egy kis szerencsével akár több gólt is lőhettek volna az újonc And- rusch hálójába. Végül két góllal nyert a közép-amerikai együttes. A mexikóiak a sikert azték őseiket meghazudtoló indiántánccal ünnepelték, győztes mérkőzésen viselt szerelésüket pedig szétosztották a nézők között.. A szurkolók megtapsolták a nyertest, s hatalmas füttykoncert közepette küldték öltözőbe vesztes „kedvenceiket”. Az igazság az, hogy a látottak alapján aligha jöhet létre a világbajnokságon a mérkőzés visz- szavágója. S nem a mexikóiak hiányzása miatt! ök ugyanis rendezőként már biztos résztvevői a mérkőzéssorozatnak. — rajtmáé — A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE Mexikó—Magyarország 2—0 (1—0) Népstadion, 10 000 néző. Vezette: Trltstíhler (Ermer, Sadhner), mindhárom NSZK-beli. í Mexikó: Heredia — Trejo, Grúz, Quirarte, Chavez, Espana, Boy, Munoz, Negrete, Hernandez, Aguirre. Magyarország: Andrusch — Sal la i, Róth, Csuhay, Hannioh, Garaba, Détári, Péter, Bodonyi, Törőcsik, Esterházy. Csere: Törőcsik helyett Hajszán, Bodonyi helyett Mészáros, mindkettő a szünetben, Hernandez helyett Padilla a 79. percben. Gólszerző: Negrete a 30., Boy az 53. percben. Sárga lap: Hernandez a 33., Negrete a 42., Sallai az 50., Hajszán a 63. percben. NB II Az idei első győzelem A hazaiak vezették az első tá. madást, amelynek végén And- reidész beadását Horváth kapus szögletre mentette. A'3. percben már előnyt szerzett a BSK. Szőcs a bal oldalon cselezett. Az alapvonal közeléből belőtte a labdát a kapu elé, s a kimozduló szekszárdi kapusról a lövésszerü lapos beadás a hálóba pattant. 1—0 o BSK javára. Két perccel később Prikidáno- vics tört kapura, lövését Horváth jó érzékkel védte. A 16. percben Szabó Evanicshoz játszott. A középpályás Szőcshöz továbbított, aki középen kiugrott, a kifutó kapus mellett is elhúzta a labdát,. és az üresen maradt kapuba gurított. 2—0 a BSK javára. A 23. percben a bizonytalankodó bajai védők mellett Megyeri fejelhetett a kapura. A közeli fejest Farkas ismét Megyerihez ütötte, aki másodszorra már nem hibázott, és lövése utat talált a bajai kapuba, 2—I. A 27. percben Weitner jjj beadását Farkas, csak bravúrral tudta elütni, a labda Vargáról gólba tartott, amikor Goldschmidt a kapu torkában mentett. A második félidőben a vendégek nagy akarással küzdöttek az egyenlítésért. A 68. percben Megyeri beadása Subához jó ütemben érkezett, de rosszul találta fel a ldbdát és az ötösről gyatrán Vnellélőtt. A 79. percben egy hazai ellentámadásnál Evanics Szőcshöz játszott. A középen kiugró csatárt a 16-oson belül szabálytalanul elsodorták. A játékvezető 11-est ítélt, amelyet Szabó értékesített, 3—1 a BSK javára. A korai kétgólos hátrány miatt a Szekszárd nyílt támadójátékra rendezkedett be. A BSK ezzel szemben megerősítette védelmét a középpályások visszavonásával, és a szerzett előnyt igyekezett tartani. A hazaiak támadójátéka meglehetősen erőtlennek “tűnt, részben ez a játékfelfogás, részben a gyakori szabálytalanságok miatt nem alakult ki színvonalas játék. Kitűntek: Tumó, Prikidáno- vics, Evanics, Szőcs, illetve Hahn, Megyeri. Tax Imre Az NB II. állása 1. Vác 3 3 _ — 0—1> 6 2. K.barcika 9 2 it — 5—1 5 a. Volán 9 2 i< — 7—4 5 4. Keszthely 3 2 — i 6—2 4 5. Ózdi Kohász 3 2 — 1 6—4 4 6. Debr. Kinizsi 3 2 — 1 6-4 4 7. Siófok 3 2 — 1 4—6 4 6. Hódg. Metr. 3 0) lL> 1 3—2 3 ©. Sopron 3 1 1 iT G—fi 3 1*0. Szolnok 3 a 1« T 6—S 3 Dl. Salgótarján 3 1 1 1 2-2 3 112. Baja 3 1 1 1 4—6 3 13. Nagykanizsa 3 — 2 1 7—8 2 .14. Szekszárd 3 1 — 2 4—7 2 1)5. B. Vegyész 3 — 2 1 2—6 2 l!6. Dunaújváros 3 — 1 2 1—4 T 17. 22. sz. Volán 3 — 1 2 2—6 1 118. Tapolca 3 — — 3 1—5 — 19. Diósgyőr* 3 1 1 1' 4—4-1 20. Nyíregyháza* 3 i — 2 3—6-2 * = a Diósgyőrtől és i a Nyíregyházától 4—4 büntetőpontot levontak. Eredmények: • Kazincbarcika—Sopron 3—0, 22. sz. Volán—Salgótarján 0—*1, Siófok—Tapolca 1>—0, Dunaújváros—Szolnok 1—2, Vác—Nyíregyháza 3—0, Keszthely—Bakony 4—1, HMSE— Ózd 2—0, Debrecen—Volán 1—3, Nagykanizsa—DVTK 2—2. A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE Baja—Szekszárd 3—1 (2—1) Baja 3500 néző. Vezette: Bubori (Aczél, Szekeres). Bajai SK: Farkais, — Tumó, Szabó, Goldschmidt, Andreidesz, Morvái, Evanics, Prikidánovies, Kottesz, Pongó, Szőcs. Edző: Rónai Sándor. Szekszárdi Dózsa: Horváth — Szabó, Hahn, Weitner II., So- modi, Varga, Kniesz, Weitner I., Megyeri, Kovács, Tóth. Edző: Kovács István. Csere; Kniesz helyett Suba a szünetben, Kottesz helyett Pek- ker a 63., Szabó helyett Dienes a 74. percben. Gólszerző: Szőcs a 3., Szőcs a 16., Megyeri a 23., Szabó illésből) a 80. percben. Sárga lap: Tóth a 32., Weitner II. a 34., Kottesz az 51., Morvái a 90. percben. MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG KALOCSAI SE—HONVÉD RADNÓTI SE 5—0 (2—0) Kalocsa, 300 néző. Vezette: dr. Gerber. (»****) Kalocsa: Gojitán — Bei iu, Pécsi, Bajomi, Nemes, Lajdi (Vén), dr. Mohácsi, Tóth, Varjú (Vörös), Keszthelyi, Nagy. H. Radnóti SE: Pálinkás — Varga. Miklós-Nagy. Török. Ökrös, Horváth, dr. Pászai, (Antal). Skrabut, Boldizsár, Tóth, Szabó, (Angyal), Edző: Karakas Ferenc. Gólszerzők: Tóth, Varjú, Nagy. Berta. Keszthelyi. Kitűnlt: Berta, Keszthelyi. Bajomi, Nagy, illetve, Skrabut és Mikics-Nagy. IZSÁK-^BACSALMAS I—0 (0—0) Bácsalmás, 500 néző. Vezette: Szabó J. (*****) Izsák: Antal — Czirkos. Ben- kó, Bogdány. Csizmadia. Nagy, Jakus, 'Mata. (Áman), Erdővégi, Reisz (Tóth), Németh. Bácsalmás: Szőke — Borcsik, Józsa, Páncsics. Németh, Nagy, Baumhackl, Csákány, Kocsis, Hegyes, Hajdú, (Piukovics). Edzó : Gyenis Ferenc. Gólszerzők: Nagy (öngól). Kitűnt: Eenko, Csizmadia, Mata. illetve: Szőke, Páncsics, Baumhackl. Ifjúsági eredmény: Izsák— Bácsalmás 1—0. KECEL—BAJAI TSZ SK 3—2 (1—1) Baja, 150 néző. Vezette: Kara. * *\ Kecel: Vancsik — Mezei, F., Kecskés, Apró, Balázs, Mezei J.. Benedeczkij Juhász, Bélészki, Thurzó. "Bleszák, (ifj. Kecskés). Bajai Tsz SK: Zsibrek — Hol- czer. (Szeitz), Kisföldi. Bada, Gyenei, Vörös. Baros, Agatity, (Szűcs), Szebeni, Tripolszki, BollOS. | Gólszerzők: Baros, Béleczki, Balázs, Illetve: Bleszák (11-es- böl). Mezei F. (öngól). Kitűnt: Eenedeczki, Mezei J., Béleczki, Juhász,, illetve Bada. Baros, Zsibrek. Gyenei. Ifjúsági eredmény: Bajai Tsz SK—Kecel 4—3. SÜKÖSD—KISKUNFÉLEGY- , HÁZI SZÖVETKEZETI SE 2—1 (I—1) Sükösd, 200 néző. Vezette: Szentgyörgyi. (*****). Sükösd: Szente — Germán, Lógó A.. Lógó Z., Vanó, Takács, Radics, (Kovács), Németh, Sudár. Lógó J., (Szabó), Glava- tity. Edző: Szűcs László. S2Ö«. SE: Gulyás — Tóth, Majoros, Koczka. Vidács, J., Kocsis. Hoirváth, Jókai, Juhász, Vidács E.. Szabó Gólszerzők: Glavatity, Sudár, illetve: Horváth. Kitűnt: Lógó Z., Németh, Germán, illetve Gulyás, Jókai, Majoros. Ifjúsági eredmény: Szöv. SE— Sükösd 2—1. AKASZTÓ—HARTA 2—1 (1—1) Hanta, 500 néző. Vezette: Papp («*.***) Akasztó: Németh — Pál, Kőszegi. (Dudás). Sühajda. Kövesi. P. Szabó Kocsis. Mártái. Tóth J.. Tóth Z., Nagy. Harta: Csima — Pandur. (Rostás), Kiss, Radványi, Pa- velkó. Lapu, Lehóczki, Tilli, Csehi, Schmell, (Szauer), Bula, Edző: Czindzer István. Gólszerzők: Kocsis, Martai, ül- Csehi, Kitűnt: Németh, P. Szabó, ill. Csima, Lehóczki. Kiállítva: Kocsis (Akasztó). Ifjúsági eredmény: Akasztó— Hanta 2—0. KISKUNHALAS— JÁNOSHALMA 2—0 (1—0) Jánoshalma 200 néző. Vezette: Kiss A. (****) Kiskunhalas: Mater — Balogh. C,3. Kovács, Szőke, Tápai, Sz. Kovács, Lőrincz, Fuksz (Soós), Jójárt), (Agócs), Vajda, Szabó G. Edző: Meskó István. Jánoshalma: Bozsics — Fad- di. Nagy, Agócs. Bátyai, Angeli. Ádám, (Valter), Hegyi, KarChesz, Juhász. Farkas. Edző: Ádám István. Gólszerző: Jójárt, Bátyai (öngól). Kiállítva: Faddi (Jánoshalma). Kitűnt: Tápai, Jó járt. ill. Angeli. Ifjúsági eredmény: Kiskunhalas—Jánoshalma 4—0. KUNSZENTMIKLÓS— KISKÖRÖS I—I (I—1) Kunszenitmiklós, 300 néző. Vezette: őrző: (*»***) Kunszentmiklós: Alács — Takács, Kiss, Rohoska, Forró, Bakos, HeiTzeg, Horváth, Erdösi, Duzmath, (Kelemen). R izmán. Edző: Váli Sándor. Kiskőrös: Szentesi — Lengvá- ri. Dusnoki, Farkas, Labáth, Szadeczki, Juhász I., Vadászi, Csővári, Juhász II., (Ba Gy.), Bozsi'k. Edző: Bokros Jenő. Gólszerző: Herczeg.' ill. Juhász I. Kitűnt: Herczeg, Bakos, f^ács, ill. Lengvári, Csővári, Juhász I. Ifjúsági eredmény: Kunszentmiklós—Kiskőrös 3—3. SOLTVADKERT—TASS 4—3 (2—1) Tass, -300 néző. Vezette: Nagy- Czirók (***) Soltvadkert: Mayer — Windecker, Eller, Galánitai (Cseh), Frittmann. Lehr, Szekér. Erdős, Szűcs. Viszkok. (Zsikla). Sörös. Edző: Tagai János. Tass: ' Zsorda — Hegedűs, Csapiári Hercegh, Paizs, Kecskeméti, (Takács). Kluka (Kósa), Kiss, Bérezés, Bognár. Sümegi. Gólszerző: Sörös 3 (egyet ll'-esből). Szekér, ill. Bérezés 2, Kósa, Kitűnt: Sörös, Szekér, Lehr. ill. Bognár. Bérezés. 1 'Ifjúsági eredmény: Tass— Soltvadkert 3—2. Területi labdarúgóbajnokság Kecskeméti TE—Gyulai SE 2—2 (2—0) Kecskemét, 000 néző. Vezette: Var* ga. KTE: Gödör — Lakatos, Csordás, Rózsa, Petényi, Kránitz, Virágh, Seres, Parti, (Meszlényi), Mari, Fürtös (Tóth). Edző: Sz. Tóth Antal. 5. perc: Egy jobb oldali beadás után Mari a hosszú sarokba lőtt. 1—0. 37. perc: Seres 30 méteres szabadrúgását Szilágyi Mari elé öklözte, aki elegáns mozdulattal lőtte a labdát hálóba. 2—0. Oá. perc: Egy előreívelt labdát Csordás Szimcsáik elé fejelt, aki néhány lépés után a kint álló kapus mellett a hálóba emelte. 2—*1. 7>8. perc: Több hazai védő hibázott a KTE 16-osa előtt, a labda Páíhidai elé került, aki lapos lövéssel egyenlített. 2—2. A mérkőzés első félidejében úgy tűnt, hogy a KTE gólokkal nyer. Am a hazai csatárok egy bajnoki idényre való helyzetet hagytak ki, pedig jócskán kínálkozott alkalom góllövésre, a gyakran hibázó gyulai védők jóvoltából. Fordulás után elfáradtak a lila-fehérek, sokat hibáztak, s végül örülhettek az egyik pontnak. Kitűnt: Maxi, Rózsa, illetve Páíhidai, Szakáll. Ifjúsági eredmény: KTE—Gyula 3t-0. Lajosmizse—Martfű 3—1 (1—1) Martfű, 300 néző. Vezette: Hajdú. Lajosmizse: Kripkó — Tóth, Csima, Abel, Nagyhegyes!, Hódermarszki, (Janó), Diószegi, Kocsis, (Mányokl), Márkli, Lendvai, Sajó. Edző: Bende József. 14. perc: Lendvai kilépve a védők közül, tíz méterről a kapu bal sarkába lőtt. 1—0. 32. perc: Fazekas 14 méterről egyenlített. 1. G0. perc: Lendvai beadását Diószegi fejelte a bal sarokba. 2—1. 65. perc: Lendvai lövése a kapusról Janó elé pattant, aki közelről nem hibázott. 3—1. A Lajosmizse második félidei játékával akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. Kitűnt: Lendvai, Abel, Csima, ill. Palcsó, Szántai. Ifjúsági eredmény: Lajosmizse— Martfű 1—0. H. Kun Béla SE—Miskolc 0—0 Kiskunfélegyháza, 300 néző. Vezette: Oravetz. HKBSE: Csellók — Ézsiás, Kiss, Ku- rucz, Kárász, Bognár, Sárközi, Török (Lukács), Farkas, Mészáros, Szabó. Edző: Farkas László. Miske: Majzlinger — Jagicza, Huber, Horváth, Hayerbacher, Dobai, Horváth (Bogárdi), Pesti, Radics, Ká- konyi, (Csehók), Vén. Edző: Önody Tamás. A határtalan lelkesedéssel küzdő Miske jól megszervezte védelmét, s a görcsös akarással játszó HKBSE nem tudta bevenni a vendégcsapat kapuját. Kitűnt: Ézsiás, KisS, illetve a teljes miskei csapat. Ifjúsági eredmény: HKBSíE—Miske 6—0. Makó—Kecskeméti SC 0—0 Makó, 1300 néző. Vezette: Uhrin. Színvonalas mérkőzést vívott a két „újonc” együttes, az elmúlt idényben még megyei osztályban szereplő Makói VISE és a volt NB II-es K&C. A kecskemétiek birtokolták többet a labdát, helyzetük akadt bőven, de ezek rendre kimaradtak. A lelkes hazaiak csuipaszív játékukkal rászolgáljak az egyik pontra. Területi labdarúgó-bajnokság állása il. Szarvas 2. Nagyszénás 3. KTE 4. Sz. Dózsa 5. KSC 6. DBLiÉOP 7. Lajosmizse 0. Orosháza 9. Gyula 10. Makó 11. HKB SE 12. Miske 13. Békés 14. B. Agyagipar 2 11 H — 4—ű 3 2 1 a: — 9—iT 3 2 0! 1 — 4—3 3 2 1. a — 4—3 3 2 1 1 — 3-2 3 2 1 — ni 8—4 2 2 & — 1 3—2 2 2 !• — 1 5—6 2 2 — 2 — 3—3 2 2 — 2 — 'EL—CL 2 2 — 2 — J>—Ü 2 2 — T — 0—0 2 2 — a m 4—5 1 2 — 1 a 2h-4 1 2 — 1 j 2—6 1 ÍS. Martfű Eredmények: 2------2 2—9 ■ O rosháza—DÉLÉ 3—2, Szarvas—SZVSE 3r—0, Nagysz< nás—iB. Agyagipar 3—1, Szegedi zsa—Békés 3—0. TOTÓ A totó 34. heti eredménye í. Magyarország—Mexikó 0—2 2 2. Bielefeld—Bayern München 1—8 2 3. Braunschweig— 1. FC Köln fi—3 2 4. Kaiserslautern— VfB Stuttgart |—i i 5. Karlsruhe—Mannheim 3—2 l 6. Leverkusen—Düsseldorf 4—3 1 1. Dortmund—Hamburg 1—2 2 8. St. Pauli—Wattenscheid i—1 x 9. Fortuna Köln—Kassel 3—0 1 10. Freiburg—Hertha BSC 2—0 l 111. Oberhausen—Aachen 3—1 1 12. Bürstadt—Nürnberg 2—o 1 13. Duisburg—Hannover l—2 2 . Í Cagliari—Juventus 2 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 34. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 1Ö plusz 1, találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 226 477 forint, is találatot 2-en értek el, nyereményük egyenként 735 80S forint. 12 találata 234 fogadónak volt, nyereményük egyenként 8336 forint, 11 találatos szelvények száma 3T38, nyereményük 525 forint. 10 találatos szelvény 33 255 darab, nyereményük egyenként 89 forint. A megyei bajnokság állása ü Izsák 2 2 _ _ 0 —1 4 2. Soltvadkert 2 2 _ _ _ 6—4 4 3. Akasztó 2 2 — _; 6 —2 4 4. Kiskunhalas 2 2 _ _ _ 6—2 4 5. Kecel 2 .2 _ _ 4 —2 4 6. Kiskőrös 2 a 1 _ 5 r—2 3 7. Kalocsa . 2 •1 l 5i—íl 2 8. Kfh. Sz. SE 2 a — 1 3*—2 2 9. Sükösd 2 1 _ 1 3 —5 2 ÍM; H. Radn. SE 2 1 — 1 2—6 2 ia. K.szentmiklós 2 — 1 1 2—9 1 12. Tass 2 _ 2 5—7 1B. Bácsalmás 2 — _ 2 1 —3 _ 14. Bajai Tsz SK 2 — _ 2 2 —6 _ 1 5. Harta 2 — _ 2 2-6 _ 1 6. Jánoshalma 2 — — 2 a—s — A tudósításokat Szőnyi Károly (Harta), Maráczi László (Jánoshalma), Szabados János (Tass), Fusch György (Baja), Ribál István (Sükösd), Kőszegi Ferenc (Kalocsa), Boröczki Dénes (Bácsabnás), Lesi Árpád (Kunszentmiklós) készítették. Összeállította: Szabó Zoltán. Nagyszerű magyar siker született Varsában. Nagysolymosi Sándor, a Kecskeméti SC (edzője: Varga András) válogatott esel- gáncsozója a nemzetközi A-kate- góriás nemzetközi mezőny 71 kg-os súlycsoportjában, nyolc résztvevő között harcolta ki az első helyet. Nagysolymosi a döntőben a szovjet Namgalaurit győzte le, akitől legutóbb Tbilisziben vereséget szenvedett. A KSC ki. válósága ezúttal egy lábfelkapá- sos technikával meglepte ellenfelét, és visszavágott a korábbi vereségért. — Nagyon örülök „Sojka” győzelmének — mondta Varga András —, hiszen nagy világversenyen bizonyította felkészültségét. Ellenfeléi közül az NDK-beli Lehma n- tól eddig három világversenyen is kikapott. Ezúttal a döntőben és a döntőbe vezető úton is jól kamatoztatta gazdag versenyzői tapasztalatát, és meg tudta oldani a feladatát. Nagyon remélem, hogy ez a szép győzelem megfelelő erkölcsi tőkét biztosít arra,' hogy továbbra is folytassa a versenyzést és jövőre Újra a legjobbak között lesz majd a világbajnokságon. KOSÁRLABDA Ismét bajai siker A Duna Kupa férfi kosárlabdatorna hétvégi kettős fordulójában százszázalékos teljesítményt nyújtottak a bajaiak. A Slava Bratislava elleni pénteki győzelem után vasárnap a Spartak ellen is nyertek a kék-sárgák. . Bajai SK—Spartak JPrága 98—86 (57—45) Baja, 600 néző. Vezette: Horváth, Král. BSK: Hosszú (25), Ágfalvi (13), Kovács (19), Likár (20), Pestalíty (10). Csere: Kiss (7), Szabó (2), Gorjanácz (2), Csanádi. Edző: Kovács József. A vendégek magassági fölényét a bajaiak ötletes játékkal és pontos dobásokkal ellensúlyozták. Kitűnt: Hosszú, Kovács, Likár, illetve Lipold 32. SPORTLÖVÉSZET Hat aranyérmet nyertek a kecskemétiek Sikeres első versenynap után szombaton és vasárnap sok jő eredménnyel folytatódott Kecskeméten az MH§Z országos lövészbajnoksága. Ami a Kiskunsági Erdész LK versenyzőinek szereplését illeti, eredményük felülmúlta a várakozást. Nagy Mariann, a kecskemétiek fiatal válogatott versenyzője betartotta ígéretét, és a 3x20 lövéses összetett versenyben is a legjobbnak bizonyult. Első helyet szerzett a kecskeméti fiúcsapat a standardpuska 3x20 lövéses összetett csapatversenyében is. Az MHSZ Kiskunsági Erdész LK lövészei a bajnokság során hatvan pontot szereztek, és ezzel lényegesen felülmúlták a tavalyi bajnokságban elért 38 pontos teljesítmé,T ny.üket. Á kecskemétiek szombaton és vasárnap elért eredményei: Légpuska 40 lövés: ifjúsági fiú, csapatban 2. MHSZ Kiskunsági Erdész 1076 kör. Standardpuska 3x20 lövéses összetett verseny: ifjúsági fiú: 1. MHSZ Kiskunsági Erdész 1621 kör. Stan- dardpuska 3x20 lövéses összetett: ifjúsági II. kres. leányok: 1. Nagy Mariann (MHSZ Kiskunsági Erdész) 563 kör. SOROKBAN • SOROKBAN X Moszkvában hétfőn folytatták a nemzetközi kosárlabdator- nát, a magyar együttesek közül előbb a férfiak léptek pályára. A csapat gyenge teljesítményt nyújtott, s a bolgároktól 97—71 (52— 24) arányú súlyos vereséget szenvedett. A magyarok közül Székely (13), Láng, Losonczi, Zsoldos (10—10) dobta a legtöbb kosarat. X Kölnben nagy nemzetközi atlétikai gálán a férfi távolugrásban Szalma László — feledtetve brüsszeli gyenge szereplését — újra kitűnő formában versenyzett, és 8,27 méteres új országos csúccsal lett a második, a 8,48 métert ugró amerikai Myricks mögött. A diósgyőri vidékbajnokság kalapácsvető döntőjében a szombathelyi Szitás 78,84 méterre javította az országos csúcsot X Zandvoordban a hollandiai GP-futamot a francia Prost nyerte leggyorsabban megtéve a 301,892 kilométert. Prost az idei 13 futam közül ötöt nyert meg, eggyel többet mint az osztrák Lauda. Ennek ellenére az összetettben Lauda tartja vezetőhelyét másfél ponttal megelőzve a fran. cia versenyzőt. X Lódzban befejeződött a szabadfogású ifjúsági birkózó Euró- pa-bajnokság, amelyen a Szov- ■ jetunió hat, Bulgária három, és Lengyelország egy aranyérmet szerzett. A pontversenyben a Sjovjetunió végzett az élen (56), Bulgária (50) és Magyarország (22) előtt. A magyarok három érmes helyezést szereztek, Szabó Tibor a plusz 87 kilogrammban második. Szávai Zsolt az 52 kilogrammban és Schmidtgunsit László a 60 kilogrammban harmadik lett. X Varsóban befejeződött a nemzetközi cselgáncsverseny, amelynek zárónapján Ozsvár András sokszoros magyar bajnok az abszolút kategóriában ötödik helyen végzett. Ozsvárnak ez volt a búcsúfellépése, utoljára vett részt versenyen. A 27 éves sportoló a jövőben edzői pályán szeretne eredményeket elérni. X A hatos döntőbe verekedte magát a IX. junior vízilabda- Európa-bajnokságon a magyar válogatott Miután Dániát 25—8 arányban legyőzte utánpótlásunk, így az Olaszország elleni mérkőzés eredményétől függetlenül a döntő tagja. X Olomoueban befejeződött a nemzetközi tornaverseny férfi szerenkénti döntője. A magyarok közül Guczoghy György szerepelt a legjobban, 2. helyen végzett lólengésben és gyűrűn. A fiatal győri tornász Borkai Zsolt, 3. lett nyújtón, 4. pedig lólengésben. "A nyújtón tökéletes gyakorlatot mutatott be, de egy csöppnyi ellépés elég volt ahhoz, hogy ne kapja meg a maximális tíz pontot. X Vasárnap délelőtt befejeződött a Balatonon a nemzetközi vitorlásverseny. A magyarok közül a legeredményesebben a 470-es kategóriában induló Fun- dák—Zalai páros szerepelt, és bronzérmet szerzett. A finn dini- gi-kategóriában a szovjet Ko- perszki nyert, a magyar Ruják ötödik. ’ X Az év legnagyobb motorcsónakversenyét'rendezik ezekben a napokban Nottinghamben. A viadal egyúttal a siklóhajók kategóriájában a 350 köbcentiméteresek világbajnoksága az 500-as és a 750-es osztályban pedig Európa- bajnokság. A sorozatra 15 ország 174 hajója nevezett. Először az OC-kategória Éurópa-bajnokságát bonyolították le. Szoros küzdelem alakult ki, amelvbefi csak az utolsó futam döntött. Végül a magyar Csepregi György, a 3. he. lyen végzett. A győztes NSZK- beli Loth lett. X Az MHSZ országos lövészbajnokság második versenvnao- ján kötött házasságot Borbély Ágnes és Keménv Gyula, az MHSZ Kiskunsági Erdész lövészklub sportolója. V