Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-14 / 190. szám

1984. augusztus 14. • PETŐFI NÉPE • S ' ÉPÍTÉSRE JOGOSÍTÓ REMÉNY BOGRÁCSOK A DUNA-PARTON Bajai halfőzők sikere Esztergomban Rossz ómennel kezdődött szom­baton a bajai Új Élet Halászati Termelőszövetkezet kis csapatá­nak az Esztergomban megrende­zett X. országos halászléfőző­verseny. A lucullusi szellemidé­zésre igyekvőket Dunaújvárosban autóbaleset érte. Az országos ver­senyek egyik kezdeményezőjét, a faalászléfőzés nesztorát, a bajaiak nyugalmazott szövetkezeti elnö­két, Tóth Józsefet lábtöréssel kór­házba kellett szállítania a men­tőknek. De a bajaiak, ha össze­ragasztva is, jöttek, főztek és győztek. A Duna-parti sziget árnyas vadgesztenyefái alatt felállított bográcsoknál a sokszoros magyar Lesz-e közúti felüljáró Kiskunhalason? Több évtizedes gond kerül talán megol­dásra! A talán szó nem véletlen, ugyanis a Kiskunhalast kettészelő Budapest—Kelebia közötti vasútvonal közúti felüljárójának épí­tése olyan régen vajúdik, hogy kezdetére már alig emlékeznek, s az ezzel kapcsolatos beadványok, iratok súlyát már kilóban mé­rik. Több tervciklusban a „határozott”, sőt „biztos” ígéret ellenére, a létesítmény csak elképzelés, a lezárt vasúti sorompó azonban Kiskunhalas gondja — a város • kettévágottsága, az ipari üzemek és a lakóhelyek közötti Időbeli távolság növekedése — nem vál­tozott, pedig a városi tanács ve­zetői minden fórumot megjártak, érveltek, követeltek e tarthatat­lan helyzet megoldása érdekében, de a felüljáró építésének ügye nem mozdult el a; holtpontról. Lapunk többször is szóvá tette ezt az — enyhén fogalmazva anomáliát, de az anyagiak hiá­nyára, a népgazdaság teherbíró képességére való hivatkozás nem tette lehetővé, értelmessé a to­vábbi „verekedést”. Szerencsére az ügy nem aludt el. A közleke­dési miniszternek — aki egyéb­ként egyetért, támogatja a felül­járó építését — Román« Pál, a megyei pártbizottság első titkára levélben többek között ezeket ír­ta: „Két középtávú tervidőszak­ban, közel tíz éve jogosan érzik bajnok, a bajaiak népszerű „Sob- fija”, Farkas József ördöngős sebességgel látott hozzá a hely­ben kiadott „helyi illetőségű” pontyok tisztításához, a hagymák aprításához. A verseny tisztasá­gát szolgálta, hogy mind a hu­szonhat versenyző ejgy tóból szár­mazó pontyokkal állt a rajihoz. Sűrített halászlé-készítményeket használni nem szabadott. Sorra ropogtak föl a tüzek a bográcsok alatt. A bajaiak az ott­honi akácfában bíztak, „ennek lángja és füstje legjobb a vilá­gon a halászléhez...” — mond­ták. Igazuk lehetett, *mert a ké­sőbbi eredményeik igazolták a bizakodást. Sietség ide vagy oda, a versenyzőknek jutott idejük arra, hogy az esztergomi házíasz- szonyoknak alapos magyaráza­tokkal szolgáljanak a titkokról. Titkok? Farkas József szerint az a titok, hogy nincs titok. A halászléfőzésnek ezernyi forté­lya az éppen bogrács mellett álló halfőző improvizációjától függ. A szakácsművészet örök igazságát kell ismételnünk: Que viye la dif­ference éljen a különböző­ség ... ' . ■ A zsűri döntése: első lett Tóth Ferenc Baja, második Farkas Jó­zsef, harmadik, s egyben a leg­jobb női versenyző Köpeti Mag­dolna, Mohács. Cs. N. L. ÚJ ÜZEM — NÖVEKVŐ TERMELÉS Tartósabb lábbelik a Minőségi Cipőgyárból A Minőségi Cipőgyárban az el­ső félévben 280-íéle modellt gyár­tottak. Ebből mintegy 90 fajta divatos lábbeli került folyamato­san a hazai üzletekbe, a többi a szocialista országok közül a Szov­jetunióban, Mongóliában, a nyu­gati vevők közül pedig az Egye­sült Államokban, Angliában, az NSZK-ban és a skandináv orszá­gokban talált vevőre. Jelenleg az őszi cipők és a csiz­mák gyártása folyik. Utóbbiakból 12-féle modell — mintegy 100 ezer pár — kapható már a közeli na­poktól a boltokban. A cipőgyáriak az idén összesen 4 millió 200 ezer pár lábbeli gyártását tervezik, ami 200 ezerrel több, mint a ta­valyi eredmény. A többletterme­lés alapja az az 50 millió forint értékű gépi beruházás, amelynek eredményeként korszerűvé vált a cipők, a szandálok, a csizmák al- j amegmunkálása. A felsőrész-ké­szítés már korábban is korszerű, nagy teljesítményű gépeken tör­tént. s a gépi rekonstrukció most összhangot teremtett a cipőgyár­tás e két alapvető fázisa között. A nagyobb teljesítmény mellett számottevően javult a minőség is. Megváltozott például a ragasztási technológia. A korábbiakkal szemben most a talpat — állandó nyomás alatt — minden egyes pontján rögzítik. Ez a régebben oly gyakori talpleválást szinte teljesen megszünteti. tény maradt. A VI. ötéves terv tervezése­kor felcsillant a remény — lapunk közölte a jó hírt a közvéleménnyel —, a megye két vasutat átívelő felüljárót kap, s mindenki — a hivatalos szervek éppúgy, mint az ér­dekeltek — logikusnak tartotta, hogy ab­ból az egyik Kiskunhalason épül fel. A re­mények sajnos szertefoszlottak, hiszen a két hídból csupán egyre jutott pénz, s azt a megyeszékhelyen építették meg. úgy Kiskunhalas város lakót' 'és vezetői, hogy háttérbe szorulnak a beruházások rangsorolásánál. Szeretném, ha mielőbb felgyor­sulna e beruházás előkészítése...” Tánczos Sándor, a kiskunhalasi tanács elnöke, aki 11 éve nap mint nap feladatának tekinti t e probléma megoldását,. nagyon óvatos derűlátással nyilatkozott: __ A jelenlegi ismereteim sze­rint, a felüljáró építésére reális lehetőség van. A Közlekedési Mi­nisztérium, a megyei tanács biz­tosította az anyagi alapokat, ame­lyet helyi forrásokból próbálunk kiegészíteni. A Közlekedési Mi­nisztérium elfogadta az UVA- TERV tanulmánytervét, amely ez év februárjában készült el há­rom változatban. Az elfogadott változat szerint: a felüljáró a Batthyány utca tengelyében épül a Budapest—Kelebia közötti vas­útvonal 1275+44 szelvényébe. A B atthyány utca két oldalán szük­séges szervizutak miatt a töltés ezen az oldalon támfalakkal lesz megerősítve. A Kiskunfélegyhá­za felőli oldalon a csatlakozó töl­tés rézsűs kialakítású lesz. A fe­lüljáró két nyílású, amelyből az egyik 26,30, a másik 19,80 méter széles. A tanulmányterv szerint az építés költségei 56 millió fo­rintba kerülnek. A napokban rendeli meg Kis­kunhalas város Tanácsa az UVA- TERV-nél a kiviteli tervet. A remény az: a Közlekedési Mi­nisztérium jóváhagyása lehetővé teszi, hogy 1985-ben megkezdőd­jön a Budapest—Kelebia közötti vasútvonalon, a jelenlegi sorom- pós vasúti átjárótól délre a köz­úti felüljáró építése, s a VII. öt­éves terv első évében be is feje­ződik. Gémes Gábor MILYEN SZÉP IS LEHETNE! Nyugdíjas ismerősömnek szép szokása, hogy kiül a me­gyeszékhely főterére, olvasgat­ja az újságokat, el-elnézege- ti a járókelőket, és olykor meg­próbál gyönyörködni a kör­nyezetben, a látványban, amely eléje tárul. Egy ilyen eltűnődési pillanatában csap­tam le rá üdvözletemmel. Alig múlt el néhány perc, és már­is felsóhajtott. — Milyen szép is lehetne ez a főtér! Szöget ütött a fejembe eny­hén bíráló megjegyzése, és faggatni kezdtem: mi az, ami nem tetszik neki a hírős vá­ros 'legközepén, 1984 augusz­tusában. A további beszélge­tésünk során választ kaptam erre, és közben meggyőződ­hettem magam is, az észrevé­tel igazáról. Mielőtt a jól látható negatí­vumokat felsorolnám, szüksé­gesnek érzem megemlíteni, hogy mennyire dicséretes, nagyszerű a kecskeméti vá­rosvezetés azon igyekezete, hogy Magyarország egyik leg­nagyszerűbb téregyütteséből a lakosság és az idelátogató kö­zönség részére vonzó környe­zetet alakítson ki. Külön ör­vendetes legalább jó egy év­tized óta, hogy a hagyomá­nyokat, a már régebben meg­levőt ötvözzék a modern épí­tészeti és városrendezési tö­rekvésekkel. Igen ám, de úgy tűnik’az alaposabb szemlélő­nek, hogy a szép elképzelések gyakorlati megvalósítása aka­dozik. Ahol immár díszeleg a zenei központ, ahol országos érdeklődésre tarthat számot a Kecskeméti Galéria, s szom­szédságában immár a világhí­rű Amerigo Tot szobrával is gazdagabb a tér, ott a szépet szerető ember jogosan várja el azt, hogy a térkomplexum a lehető legnagyobb igényt is kielégítse, amit a kulturált környezettel szemben támaszt­hat ma az ember. Állításunk igazolására — a részletes leltár mellőzésével — álljon itt néhány példa meg­figyelésünkből. A Centrum Áruház alkalmi hirdetőbódé­ja (a W. C. fölött) enyhén szólva siralmas. A Szabadság téri virágüzlet kirakata felett tetszetős az újrafestett felirat. Kár, hogy piszkos fal szegé­lyezi, s lógnak a cementes, rozsdás drótok és vasak. (Az már tán szót sem érdemelne, hogy még feljebb — lehetet­len elolvasni — ott a tábla: Petőfi Sándor iskolaéveinek színhelye.) Az Aranyhomok Szálloda falán zsúfoltak az összevissza feliratok. Ugyan­itt elrettentőén csúnya, avitt a valamikor szép tábla, amely a jéghideg Coca-colát népsze­rűsítené — de így! A továbbiakban a teljesség igénye nélkül még egy gyors felsorolás azzal kapcsolatban, hogy jogosak környezeteszte- tikai szempontból kifogásaink Kecskemét közepén. A Luther- palota festéke kopik, a Tudo­mány és Technika Háza falai­ról olyan mértékben hull a vakolat, hogy lassan-dassan a járókelők biztonságát is fe­nyegeti. Mellesleg ezzel kap­csolatban az ember egyre töp­reng: hány évre szól átlago- . san a mai Magyarországon, a mostani Kecskeméten egy tel­jes és részletes felújítás, reno­válás? Nézzük tovább: agyon­rozsdásodott fém aknatetők, sáros utacskák' a parkokban, félig kidőlt hirdetőoszlopok, fákhoz spárgával odakötözött óriási reklámozó táblák jel­zik még az igénytelenséget és a gazdátlanságot. Nagyon is jól tudom, hogy alapjában nem nagy ügy az egész. Vannak sokkal fonto­sabb dolgok, melyekkel egy városvezetésnek naponta szem­be kell néznie, meg kell küz­denie. Mégis szerényen azt javaslom, hogy ha más nem, hát az úgynevezett város-* szépítő egyesület figyeljen oda ezekre a témákra. Varga Mihály A TÁRGYALÓTEREMBŐL­Az alagút vége Megrendül az ember, amikor Kollár Antal (Balotaszállás, I. kerület 89.) ötvenkilenc éves fér­fi eddigi életútját tanulmányoz­za. Micsoda sors, milyen folyama­tos tragédiákkal teletűzdelt évek, évtizedek. Mintha csak egy hosz- szú alagútban haladt volna az illető, ahonnan nem volt ereje- akarata visszafordulni, sodorták a véletlenek alakította körülmé­nyek egészen addig, mígnem az alagút végén — nem a fény, ha­nem egy mélységbe bukó szaka­dék várta. Pedig volt házastársa, majd más asszonyok sodródtak mellé, hogy rövid idő múlva me­neküljenek tőle. Voltak barátai, de amint egyre beljebb haladtak az „alagútba”, úgy maradtak el mellőle, s borzalmas körülmé­nyek között végezték életüket. Végül már csak egy ember ma­radt, aki a közös szenvedély, az italozás vonzásában szinte napon­ként megkereste Kollárt, de ezt a huszonnyolc éves férfit megöl­te — különös kegyetlenséggel... Kollár Antal 1925-ben született Tompán. Szülei paraszt emberek voltak, s már régen meghaltak. Mindössze négy osztályt végzett, s ha valaha tudott is írni-olvas- ni, azt rég elfelejtette. Állandó munkahelye soha nem volt, min­dig napszámos munkából élt, évek óta magányosan lakik Balótaszál- láson egy tanyán, amelyhez egy hold föld tartozik. Ezt a földet mindig kukoricával vetette be, mert sertéseket nevelt. Nagyobb összeghez akkor jutott, ha az ál­latokat leadta. Ilyenkor 50—60 liter bort vásárolt, a tanyában „palaokozta” az italt, s az üvege­ket a kamrában tárolta. Büntetve soha nem volt. 1947- ben, huszonkét éves korában meg­nősült, házassága tizennyolc évig tartott. Három gyerekük született, közülük egy meghalt, kettő^ vala­hol él és dolgozik az országban, de hogy hol és merre, azt az apa nem tudja, kapcsolatot nem tar­tanak. A házasságot a bíróság. 1965-ben felbontotta. Ezután két alkalommal is létesített élettársi kapcsolatot, de az asszonyok rö­vid idő után otthagyták, így Kol­lár Antal egyedül maradt a ta­nyában. Rendszeresen fogyaszt szeszes italt, s a délutáni órákra már teljesen leittasodik. Az italozás miatt már tapsztalhatók nála a . szellemi leépülés jelei, amely bi­zonyos mértékű kritikátlanság­gal, az érzelmi, indulati élet za­varával, sivárságával jár. Mindkét szemére gyengén lát. Először 1974-ben kezelték a halasi kór­ház szemészeti osztályán, mivel mindkét szeme megsérült, s látá­sát csaknem teljesen elvesztette. A kezelés javított valamit a lá­tásán, dé újabb műtétekre lenne még szüksége. A személyek és tárgyak felismerésében meglehe­tősen korlátozott, igen közelről — a hang, ismerős ruha alapján — képes csak felismerni valakit. Amint említettük, nagyon rit­kán volt látogatója a tanyán. Esztendők óta négy személy járt hozzá esténként, akik jó ismerő­sei voltak, s olyankor ittak, be­szélgettek. Közülük már senki nem él. Az egyik megmérgezte magát, a másik ittasan cigaret­tázva feküdt le egy kunyhóban, és megégett, a harmadik benzin­nél lelocsolta, majd meggyújtot­ta magát. A negyediket, a huszon­nyolc éves Németh Lajost, aki szintén baiotaszállási lakos volt, Kollár Antal fosztotta meg . az életétől. Több mint tíz éve is­merték egymást, dolgoztak is együtt. Németh Lajos mindig ke­rékpárral közlekedett a tanyák között, sokan látták és tudták, hogy gyakorta felkeresi Kollárt, többször előfordult, hogy nála aludt. Tudták ezt a fiatalember szülei is, és nem tűnt fel nekik, ha fiuk kimaradt éjszakára. A két ■ embert egy szenvedély kötötte össze: az ital. 1984. január 1-én délután Né­meth Lajos ismét meglátogatta idős barátját. Kerékpárral, mun­kásruhában érkezett, fején kötött sapka volt. A délelőtti órákban Kollár már megivott több •. mint fél liter bort, de nem volt ittas, éppen arra készülődött, hogy be­gyújtson a konyhában. Á fiatalem­ber arra kérte a házigazdát, hogy kölcsönözzön neki kétszáz forin­tot. Kollár átment a szobába, ahol az ágy végében egy nylontasak- ban tartotta összes pénzét: 4300 forintot. Háromszázat kivett, ket­tőt átadott a fiúnak, százat pedig a saját farzsebébe tett. Azután hozott egy liter bort és italozni kezdtek. Közben Németh újabb kétszáz forintot kért kölcsön, de ezt már megtagadta Kollár An­tal. Ekkor vita támadt közöttük, majd dulakodtak is és ennek so­rán kikerültek az udvarra. A fia­talember bocsánatot kért a házi­gazdától viselkedése miatt, visz- szatértek a konyhába, újabb üveg bor került az asztalra. Bekapcsol­ták a rádiót és táncoltak. A bor azonban hamar elfogyott, s Kol­lár újabb palaokért átment a kamrába. A helyzetet kihasznál­va, Németh Lajos a szobába lé­pett, magához vette ' a pénzes- zacskót, s el akart szökni. Az aj­tóban azonban éppen Kollárba futott, aki feltartóztatta, rákia­bált, hogy tegye vissza a pénzt. Németh Lajos erre nem volt haj­landó, hanem a zsebéből kivette a még felbontatlan sörösüvegei;, s azzal a másik arcába csapott. Az ütés nem volt nagy erejű, de Kollárnak eleredt az orravére. Ezen feldühödve, az asztalról fel­kapta a fanyelű konyhakést, s az előtte álló, a konyhából már ki­felé menekülő fiatalembert több alkalommal megszúrta. Ezután az asztalhoz ment, bort öntött ma­gának és megitta. Föltekintve, újra meglátta Né­meth alakját a konyhaajtóban, s az asztal alól egy hatvan centis vasrudat kapott fel, s azzal több alkalommal fejbevágta ivócim­boráját, aki megpróbálta kicsa­varni a másik kezéből a vasru­dat, de sikertelenül. Az tovább ütötte, kikeveredtek az udvarra, ahol újabb ütéseket mért társa fejére, tarkójára az öreg. Az ütések hatására a már vérző em­ber a földre zuhant. Kollár azon­ban nem hagyta abba. Űjabb esz­közt: egy répafejelőt. vett magá­hoz, s azzal további, legalább ti­zenhárom ütést mért az amúgy is tehetetlen emberre. Ekkor már délután öt-hat óra lehetett, s Né­meth Lajos néhány perc múlva meghalt. Ezt azonban a támadó nem tudta még, csak azt látta, hogy nem mozdul a vérben fekvő em­ber. Kollár ezután bement a ta­nyába, s lefeküdt. Jó néhány órát aludt, majd fölébredve egy-két po­hár bort ivott, s az udvarra ment, hogy meggyőződjön: él-e még Németh Lajos. Többször megrug­dosta a földön fekvő emb,ert, de az nem nem adott életjelt magá­ról. Megállapította, hogy halott. Elővette a tragacsot, rácibálta áldozatát, és eltolta a tanyától öt­száz méterre a nádasba, ahol le­bontotta és otthagyta. Hazatérve észrevette a kerékpárt. ,Azt is a tragacsra tette, s a nádasba, a halott mellé vitte. Már hajnalo- dott, amikor végzett. Lefeküdt és aludt. Másnap délelőtt megtálál- ta az udvaron Németh Lajos kö­tött sapkáját, amit a disznóól padlásán a nádtető alá rejtett... A halottat csak január 7-én ta­lálták meg, Kollárt másnap le­tartóztatták. A megyei bíróság Kollár An­talt különös kegyetlenséggel el­követett emberölés miatt tizen­három évi börtönre Ítélte, s to­vábbi nyolc évre eltiltotta a köz­ügyektől. Ugyanakkor elrendelte az alkoholista tettes kényszer- gyógyítását is. A bíróság állás­pontja szerint Kollár az átlago­sat lényegesen meghaladó, rend­kívüli embertelenséggel (összesen negyven sérülést ejtett áldoza­tán), brutalitással és gátlástala­nul követte el . a cselekményt. Emberi mivoltából kivetkőzve, a földön fekvő sértett testének kör- berugdosásával győződött meg arról, él-e m^g, s a legminimá­lisabb kegyelet nélkül lökte ki a nádasba. A büntetés kiszabásánál eny­hítő körülményként értékelte a bíróság' a vádlott ténybeli, beis­merő vallomását, beszámítási ké­pességét érintő enyhe fokú kor­látozottságát, büntetlen előéletét, s azt, hogy évek óta fennálló lá­táscsökkenése idegen környezet­ben való mozgását nagyban ne­hezíti. Súlyosbító tényező volt viszont, hogy italozó életmódjá­val összefüggésben, ittas állapot­ban követte el a cselekményt, igen veszélyes eszközökkel. A vádlott terhére vette figyelembe a bíróság azt a tényt is, hogy a megye területén az élet elleni cselekmények elszaporodtak. Az ítélet még nem jogerős. G. S. . # A Jóváhagyott terv alapján Itt épfii a közúti felüljáró.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom