Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-10 / 187. szám

1984. augusztus 10. • PET(J|^,Jí£?E. • * Öt kontinens figyelt fel munkáira PORTRÉVÁZLAT SZÁSZ ENDRÉRŐL Az utóbbi évtizedben tucatnyi kiállítást rendezett szerte a világ­ban. öt kontinens figyelt fel rá, bár még a nevét sem tudják jól kimondani. A budapesti Csók István Galériában 1979-ben mutatko­zott be, 25 porcelán.festménnyel. Ez egy egészen más kiállítás volt, mint a többi — a magyar művészettörténetben is egyedülálló. Szász a hollóházi szakemberek kollektívájával együttműködve a színek és vonalak szépségét évszázadokon át megőrző porcelán lapo­kat öntetett ki. Eddig ilyen hatalmas méretekben soha nem P™oai- koztak ezzel az anyaggal. Az építészek teljesen új díszítési módot látnak benne. A kikísérletezett anyag ugyanis fagy- és hőálló, külső és belső térben egyaránt használható. Nem vetemedik, színét és tó­nusát évezredek múltán sem változtatja. Alija az idők viharát, s ellenáll a légszennyeződéseknek is. Hogy került Szász Endre Hol­lóházára? Herend 150 éves jubileuma al­kalmából felkérték a képzőmű­vészeket, hogy dolgozzanak a gyárnak. Jelentkező nem nagyon akadt, mondván „bögréket nem festünk”. Szásznak már az első alkalommal sem volt idegen a téma. Sikota Győzővel, a finom- kerámiaipar művészeti vezető­jével konzultálva Hollóházára esett a választásuk. „Hollóházán minden lehetetlen! dolgot meg tudnak oldani” — mondotta Si­kota. Kiváló szakmunkásaik vahnak, akik szeretik a munkát, érzésre dolgoznak, hiszen már a nagyapjuk is itt korongozott. Eleinte kis méretű porcelán lapokkal kísérleteztek, de az­után Klein László műszaki veze­tővel megoldották, hogy nagyob­bakat is elő tudjanak állítani. Ilyen méretű lapokat égetni, moz­gatni, hogy sík legyen a felüle­tük, hogy festeni lehessen rájuk, már önmagában véve is nagy dolog. Amíg sikerült idáig eljut­ni, igen sok selejt halmozódott fel. Valójában mégsem volt vesz­teség, ugyanis Szász kísérletkép­pen megfestett 50 darabot, és ezeket Stuttgartban kiállították. Valamennyi porcelán lap már ek­kor gazdára talált. A sikereket látva Szász szer­ződést kötött — most már má­sodik otthonával — a hollóházi porcelángyárral. Megalapította a Szász-stúdiót, ahol tehetséges fiatalokat vezet be a porcelán- technika rejtelmeibe. Jelenleg az új, korszerűen berendezett, stúdióban dolgozik a gyár ne­gyedik emeletén, tovább kutat­va a porcelán csodálatos Janus- arcát. Nemcsak táblaképek, .ha­nem hatalmas méretű porcelán pannók készülnek itt. Szász End'-1 re első ilyen nagyszabású mun­kája a győri színház előcsarno­kában kapott helyet. Az egyen­ként 18 négyzetméteres alkotá­sokat a márvány, előcsarnok lép­csőfeljáróival szemben helyezték el. A mester két és fél nap alatt festette meg ezeket a nagyszabá­sú murálokat. Az egyik freskó címe: „Ég és Föld", a materiális és szellemi világ egységét fejezi ki, a másik az „Ifjúság" átvitt értelmű jelképeivel a fiatalság szépségeiből merített. Ezek még a kísérleti stúdióban készültek, a hőskorban. A másik pannó, amely a budapesti Hilton-szállót díszíti, már az új műhelyben ké­szült. Címe: Utazás 80, egy éj­szaka készült. Egy szálloda falá­ra nem lehet súlyos témát fes­teni, egyrészt figyelembe kell venni a környezetet, és azt, hogy g vár klasszicista jellege is ben­ne legyen a kompozícióban. A kivitelezéshez már nem kellett sok idő. „Megvoltak hozzá az öt­leteim 5—6 évre visszamenőleg” — mondotta. Később Los Angeles-i ottho­nukba is beépítettek két össze­függő kompozíciót. Feleségének, Lulának szánta születésnapi ajándékként, de nem titkolta, hogy így akart megrendeléseket is szerezni. Lakásukba állandóan érkeznek a filmesek, műtörténé­szek, akiknek szívesen megmu­tatják a murálokat, Amerikában ez a legjobb propaganda Holló­házának. A megrendeléseket összegyűjtve újra és újra Holló­házán dolgozik, mert egyedül csak itt, e magas szintű technikai és szellemi atmoszférában tud­ják életre hívni ezeket az alkotá­sokat. De valójában ki is Szász End­re? Életútja a Székelyföldről in­dult. Csíkszeredán született 1926-ban. Szellemi fejlődésére nagy hatással volt a „mesé- lős kedvű” nagymamák kime­ríthetetlen mesevilága. A kísér­teties elemek a gyermekben élet­re keltek, fantáziáját e titokza­tos szörnyek annyira megter­mékenyítették, hogy munkái­nak máig nélkülözhetetlen for­rásai. Nyolcéves korától már tu­datosan rajzolt, hiszen egész éle­ten át egyvalamire“ készült, és erre nagyon ' ódáfigyelt! Október végén az amerikai GBC tévétársaság hatvanperces filmet készített Hollóházán, to­vább terjesztve a kis határ menti falu hírnevét a világban. Tóth Márta Véget ért a pécsi nyári egyetem Magyarul köszönték el egy­mástól és vendéglátóiktól azok a külföldi hallgatók, akik részt vettek a „Népek barátsága” el­nevezésű nemzetközi nyári egye­temen Pécsett. A csütörtökön zá­rult tizenkét napos programba ugyanis kis magyar nyelvtanfo­lyamot is beiktattak, amelyen az érdeklődők megismerhették nyel­vünk jellegzetességeit, elsajátít­hatták a minimális nyelvi érint­kezéshez szükséges szavakat és nyelvtani szabályokat. A TIT Baranya megyei szerve­zete által 26. alkalommal meg­rendezett nyári egyetemen tíz országból — köztük Pécs külföldi testvérvárosaiból — vettek részt a hallgatók. Sokoldalú, tárgyila­gos képet kaptak a mai magyar valóságról: hazánk gazdasági, társadalmi, művelődési és politi­kai helyzetéről, valamint nemzet­közi kapcsolatainkról. Előadá­sok, kiállítások, filmvetítések, üzemlátogatások, kirándulások gazdagították a programot. A nyári egyetem igazgatósága piros pecséttel ellátott diplomával ta­núsította, hogy a vendégek elvé­gezték a pécsi stúdiumot. GYERMEKÉVEK - GYERMEKÉLET Tábor a kecskemétieknek Régi gond oldódott meg ezek­ben a napokban: Párád—Ilona- völgyben egy négyhektáros terü­letet vásároltak meg a kecskemé­ti úttörők állandó táborának ki­alakításához! Akik ezen a nyáron a közeli váltótáborban töltöttek tíz na­pot, már tudják: csodálatos kör­nyezetben, remek tárázási, ki­rándulási lehetőségek között épül az állandó tábor. Mikor? — tehetitek fel nyom­ban a kérdés. A válasz: a tervek szerint jövőre! Természetesen először a már ismert sátras vál­tótábor formájában, azután ko­moly társadalmi összefogással fa- vagy kőházas tábort alakíta­nak ki ezen a helyen a kecske­méti — és a környező falvak — úttörői, kisdobosai részére. Tekintettel arra, hogy a tábor­ban egyszerre kétszázötvenen üdülhetnek — tehát egy vakáció idején csaknem kétezren — nagy és komoly összefogásra van szük­ség, hogy mielőbb megépüljön az állandó, talán még a téli szünet idején is használatba vehető üdü­lőtábor. Bizonyára szeptemberben már ismertethetjük azokat az elkép­zeléseket, terveket, amelyek szerint minden kecskeméti úttö­rő maga is hozzájárulhat egy­két téglával, vagy annak árával az Ilona-völgyi tábor felépítésé­hez. Ügy tűnik az építkezés éveket vesz majd igénybe. Ez külön ér­dekességeket kínál majd azok­nak, akik először sátorban, ké­sőbb már az állandó épületekben nyaralhatnak, hiszen ők maguk is végezhetnek némi terepegyen- getést, vagy koruknak megfelelő könnyű munkát. Az első tennivaló természete­sen a terület bekerítése lesz — ehhez a kitűzési munkákat min­den bizonnyal már az idén el­végzik. Azután következik a sát­rak, illetve a leendő házak he­lyének kijelölése, a tereprende­zés, utak kijelölése. Hogy milyen gyorsan készül majd el a tábor, az a város üze­meinek, gyárainak, termelőszö­vetkezeteinek segítségén is mú­lik. És természetesen a tiéteken is, hogy minél többen mehesse­tek az elkövetkező nyarakon a Mátra legszebb üdülőhelyére, Párádra! —s— EGÉSZ NYÁRON VIDÁM AZ ÉLET # Balatonfenyvesen, a Bács-Kiskun megyei úttörők táborában egész nyáron vidám az élet* A különféle szaktáborokba azok érkeznék» akik a tanulás mellett mozgalmi munkájukkal is kitűnnek. Termé­szetesen jut idő lubickolásra, közös éneklésre, kirándulásra is. Ezen a képen egy vidám tábori diszkót örökítettünk meg. (Tóth Sándor felvétele) A szerencsés Anni Vékony nyúlánk szőke lány ül. ve­lem szemben. Berkecz Anni, aki nem­rég töltötte be tizenharmadik élet­évét. és márts több sikert könyvelhet el magának. — Ötödikes voltam, amikor Jelent- lentkeztem a községi kerámiaszakkör­be — kezdi bemutatkozását Soltvad- kerten. Bocskai utcai otthonukban. — Meséről kellett illusztrációkat rajzol­ni... Azóta minden szerdán témát kapunk vagy választunk. Huszonné­gyen vagyunk, Krebsné Tuska Zsu­zsanna irányításával dolgozunk. Én legszívesebben szobrokat csinálok. Közben, mintegy bizonyításként elő­kerülnek az alkotások; közöttük a tyúkanyó, a kecske. — Kikapcsolódást, szórakozást je­lent ez nekem — folytatja. — Mindig szívesen rajzoltam, gyurmáztam, ra­gasztottam a formákat. — És megszállottként építgeti a le- góvárosokat a babaszobákat, és ol­vas mindent, ami csak betű ... — szól közbe az édesanya, aki a helyi ipari szövetkezetben statisztikus. — Férjem festő, lányunk talán tőle örö­költ egy kis kézügyességet. Miután sikereiről kérdezem, így folytatja Anni: — Két évvel ezelőtt a Mezőgazdasá­gi Múzeumban „Hazánk mezőgazda­sága diákszemmel” címmel rendeztek kiállítást. Egy magvető parasztot áb­rázoló szoborral szerepeltem. Pénzju­talmat kaptam. Az elmúlt évi tárla­ton is bemutatták a ,paprikafűzést, megörökítő munkámat. Akkqr 1i szin­tén elismertek. Az idén Kecskemé­' téri. á pályaválasztással kapcsolatos kerámiaversenyre festőt és szőlőt pré­selő embert formáltam. Könyvjuta-' lommal tértem haza. Kiskőrösön. a Weöres Sándor emlékére hirdetett pá­lyázaton domborművel szerepeltem, a Szél úrfi mesealakot „gyúrtam ösz- sze”. — Hogy a nyáron mit csinálok" Tíz napig Zánkán leszek, az~ iskolai tömegsportban elért eredményeim ju­talmául. Szeretem a kézilabdát, a fo­cit. A börzsönyi nyaralás után pedig itthon segítek a szőlőben — mosolyog Anni. Lacika, a testvérem csak ötéves, vele is sokat kell foglalkozni. Az a hobbimhoz sem maradok hűtlen, ha annak idején felvennének a Kép­zőművészeti Szakközépiskolába. Berkecz Annit az ottjártunk előtti napokban nem kis szerencse érte. A különböző pályázatokon nyert pénz­jutalmain, no meg a nagymamáktól kapott „ajándékokon” váltott ötezer forintos gépkocsinyeremény-batét- könyvének száma a nyertesek listá­ján szerepelt... P. S. Összeállította: Selmeci Katalin — És ha találkozna? Wernér hadnagy meg- * vonta a vállát. — Az attól függ, uram. — Mitől? — Hát, hogy mit csinálna ... Az alkotmány nem tiltja, hogy egy kísérhet ide-oda sétafikái jón. Ha csak nem csinál valami tör­vénybe ütközőt... Mondjuk, cső­dületet az utcán, amivel feltart­ja a forgalmat, vagy egy ruha nélküli kísértet esetleg kimerít­heti a közszemérem elleni vétsé­get. Vagy... Peacock kimeredt szemmel bá­mult Wernerre. — Komolyan gondolja, had­nagy? Werner szemeiben vidám, sár­ga szikrák csillogtak. — A legkomolyabban, uram. Folytathatom, uram? Peacock rémülten emelte fel a kezét. . — Majd máskor, hadnagy ... Egyszer, ha majd nagyon ráérek, hívatom magát, és elmeséltetem, mit csinálna, ha találkozna egy igazi kísértettel... Addig meg majd csak kibírom valahogy... — Értem, uram. — Hát akkor figyeljen rám, hadnagy. Roppant örömmel tölt el, hogy nem hisz a természetfe­letti dolgokban és jelenségekben. Degenerált korunkban ez igazán irigylésre méltó tulajdonság ... — s gúnyosan elmosolyodott. — Éppen ezért remélem, meg lesz elégedve első ügyével, amelyet a longdale-i rendőrségen magára bí­zok ... Werner hadnagy! Kapja el nekem a King Kongot! A hadnagy szeme ismét meg­rebbent. — Attól tartok, uram, hogy nem egészen értem önt... Peacock csodálkozást mímelve összecsapta a kezeit. — Hadnagy! Hát mivel töm­ték magukat az akadémián? Tud­ja maga egyáltalán, hogy ki az a King Kong? Werner hadnagy erősen kon­centrált. — Rémlik yalami, uram. Vagy kétszáz éve ijesztgették vele a gyerekeket. Valami óriási majom volt, ha jól emlékszem. Peacock arca felderült. — Bravó, hadnagy! Gratulálok a memóriájához... A King Kong valóban egy óriási gorilla, s kép­zelje, hadnagy, ez a King Kong, vagy valamelyik közeli rokona, feléledt és megtelepedett a long- dale-i mezőn, vagy a mocsárban. Elég az hozzá, hogy mára virra­dó éjszaka két embert is megtá­madott és megsebesített. Valószí­nűleg baltával. De lehet, hogy tévedek... — Amennyiben,, uram? — Amennyiben nem a King Kong, hanem marslakó. Mert, ugyebár, az is lehetséges ... Le­szálltak egy űrhajóval és hipp- hopp, mire felébredünk, kiirtják egész Longdale-t. — Értem, #uram. Peacock híangja megkeménye­dett. — Az a parancsom, hadnagy, hogy kapja el azt a baltás csir­kefogót. Akár King Kong, akár márslakó, akár a polgármester nagynénje álruhában ... Ha a saj­tó megtud valamit, márpedig ezek a csirkefogók mindent megtud­nak, elhihetik, úgy a nyakunkra másznak, hogy attól koldulunk. Na, mindegy. Maga mellé adom Franklin ‘őrmestert, hogy kive­zesse a mocsárból, ha netalántán belekeveredne. Az őrmester meg­lehetősen jól ismeri a környé­ket ... Mr.... — Werner. — Szóval, hadnagy, kösse fel a felkötnivalót. Azért adom ma­gának a King Kongot, mert nincs benne gyilkosság... Ne ugorjon mindjárt fejest a közepébe. Hoz­za ide nekem a fickót, aztán majd komolyabb ügyet is kap! A hadnagy szóra nyitotta a szá­ját, amikor halk koppantás után kinyílott az ajtó, s egy alacsony, vörös hajú rendőr feje bukkant fel a résben. — Uram? — Na, mi az ördög az, Smith? —i Most jelentették, hogy a szörnyeteg, a King Kong, megölte Jack Renót. a postást. Egy Stock- man nevű farmer találta meg a holttestét... Peacock a' pipájára meredt, megkocogtatta, majd szemrehá­nyóan nézett Mulliganre, mintha a sunyító hadnagy tehetne min­denről. Nagyot sóhajtott, és már-már belekezdett egy hosz- szabb szövegbe, amikor Werner hadnagy kihasználva a meglepe­tés okozta szünetet, elegáns mo­sollyal meghajolt. — Értettem a parancsot, uram. Elkapom a fickót, nyugodt le­het ... ! — ezzel villámgyorsan megfordult, és kiviharzott a szo­bából. Ügyet sem vetett rá, hogy a nagyfőnök elkeseredetten kiabál utána. * Ahogy lefelé ügetett a lépcsőn, Werner hadnagy összegezte ma­gában az eseményeket. Hülyének és zöldfülűnek nézik, az egy. Kiosztottak neki egy ostoba ügyet, ez kettő. Viszont váratlanul be­ugrott egy gyilkosság is, éz há­rom. S végül, ha nem vigyáz, az ügyet visszaveszik tőle. Nincs tehát más hátra, minthogy na­gyon vigyáznia kell. A bejárati ajtó előtt parkoló •rendőrkocsinak támaszkodva egy jó kétméteres néger állt, és hu­nyorogva fürdette arcát a verő­fényben. Amikor Wemer feltűnt az ajtóban, ellökte magát a ko­csitól és a hadnagyra mosolygott. — Helló, hadnagy, Franklin őr­mester vagyok. Az ön balkeze — s széles vigyorra húzta a száját. Wernerre is ráragadt az óriás jókedve. — Wemer hadnagy. De jó nagyra nőtt, őrmester... — s et­től a pillanattól kezdve úgy érez­ték, mintha már régtől fogva is­mernék egymást. * — Peacock szerint maga kivá­lóan, ismeri a környéket — mond­ta a hadnagy. Az óriás büszkén kidüllesztette boltozatos mellét. — Már az őseim is itt voltak rabszolgák — s ellentmondva a szomorú ténynek, hangos kaca­gásra fakadt. Wemer is felnevetett és meg- ütögette Franklin karját. — Tudja, én nem vagyak ide­való, őrmester... És megvallom őszintén, mielőtt kineveztek vol­na, még sohasem jártam délen. Üljünk be a kocsiba, őrmester — És kérem, meséljen valamit ar­ról a titokzatos mocsárról. Franklin a kormányhoz kupo­rodott és egyszeriben elkomorult az arca. Ahogy feladatot kapott, visszaváltozott rendőrré. — Longdale-i mezőnek • hívják, ezt a hatalmas, több száz négy­zetkilométernyi területet, amely­nek megközelítően a közepén he­lyezkedik el Longdale városa. Amint ön is látja, nagyjából sík vidék, itt-ott emelkednék rajta kisebb, erdőkkel borított dom­bok, mint például a Longdale-i er­dő, ahol intenzív fakitermelés is folyik... Azt a sofőrt is az erdőn átvezető úton támadta meg a King Kong. A longdale-i mező egészen a szomszédos állam hatá­ráig húzódik, sőt még tovább, csak a határtól kezdve már más­képpen hívják. Tudja, hadnagy úr, sok hasznát nem lehet venni az egésznek Gyér fű nő csak rajta, éppenhogy a birkáknak elég ... Az a néhány farmer, aki a réten gazdálkodik, máról holnapra ten­geti -az életét. Bár az utóbbi idő­ben, azt mondják, Stockmannek megszaladt... (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom