Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-01 / 179. szám

1984. augusztus 1. S PETŐFI NÉPE • 3 Tábornézőben a Vajdaságban Még hazai tájakon gurult a kocsi, amikor László Anikóval, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának megbízott titkárával az itthoni építőtáborokról beszélgettünk. Szó esett a gondokról is. Ami­kor visszafelé jöttünk, a jugoszláviai táborokban szerzett tapasz­talatokat értékeltük: mit, hogyan lehetne hasznosítani a mi . ak­cióinkban. Mert van mire odafigyelni, például a munka intenzitá­sára. Jugoszláv vendéglátóink jóvoltából három tábor életébe pil­lanthattunk’ be. kérdés: Hol főzessék a pálinkát az izsákiak? válasz: Dunavecsén PALICS. Azt meg kell hagyni, hogy az egyik legtisztább és leg­modernebb táborhely a palicsi- tavak mellett található, közel a településhez. A parancsnok: Var­ga Gizella, aki egyébként a sza­badkai Dc-Gregor konfekciós osz­tályának helyettese, vagyis ke­reskedő. Két évig volt a Vaj­dasági Szocialista Ifjúsági Szö­vetség Szabadkai Községi Vá­lasztmánya elnökségének titkára, A palicsi Ivó Lola. Ribar Ifjú­sági Munkatáborban tizedik esz­tendeje dolgoznak a nyári hóna­pokban a fiatalok, főképp répa-, kukorica- és szójaföldeken, s részt vállalnak a közművesítés­ben is. Négy órakor ébresztik i őket, de a nagy melegben az is előfordult, hogy háromkor. A szabad i,dőt is hasznosan töltik, nem mindig hívnak „profi” előadókat, inkább a brigádok lépnek dobogóra kul­túrműsorral. S jut idő az eszmei­politikai továbbképzésre is- he­tente egyszer rendeznek vitafó­rumot. A fiatalok munkájára nincs panasz, gondot csak az okóz, hogy a fiúk—lányok fel­szerelése nem egységes. Pedig az egyenruha (a „brigadérka”) .hasz­nálata mindenhol kötelező. Kik a palicsi tábor lakói? Már jó előre jelentkeznek az ötven fős brigádok. Tagjai között pio­nírok, SZISZ-es fiatalok, veterá­nok találhatók. Az átlagéletkor általában 16 év. Egy hónapig szorgoskodnak, de akadnak olya­nok is, akik hosszabb időre ér­keznek. A három váltásban ösz- szesen 170 ezer munkaórát köny­velhetnek el a nyáron. Gyakran megfordulnak Palicson magyar táborozok is. Két évvel ezelőtt Bács-Kiskun megyei diá­kok töltöttek el itt két hetet. Még emlékeznek rájuk, nem volt ve­lük gond, példát mutattak a munkában is. A tervek szerint jö­vőre ismét meghívják ő'ket. A szabadkaiaknak a legjobb kap­csolatuk Szegeddel, testvérváro­sukkal van. Az idén 25 tagú sze­gedi csapat fáradozott a földe­ken, s kötött számos barátságot a pihenés óráiban. FRUSKA GORA. Már a pali­csi táborról is leírtam, hogy szép természeti környezetben helyez­kedik el. Feltétlenül ezt kell mondani az Újvidéktől (Növi Sadtól) 35 kilométerre épült tá­borról is. Racskaringós szerpen­tinen lehet eljutni Letenkába, a Partizán úton. Érkezésünk .idő­pontjában, két óra utáh csak az ügyeleteseket és á technikai ap­parátust találtuk odabenn. A többiek a környéken dolgoztak, csak három óra felé tértek visz- sza. A tábor vezetőjével, Dusán Tu- rinskival, Braun Ferenccel, a SZISZ Növi Sad-i Elnökségének tagjával, valamint a magyar cso­portból Dékány Istvánnal beszél­gettem. Megtudtam, hogy Jugo­szláviában hatvan ilyen tábor létezik, a Vajdaságban három szövetségi jellegű és négy vaj­dasági. Ebben az esztendőiben összesen száz brigádot foglalkoz­tatnak, mintegy ötezer fiatal részvételével. A napi program szinte mindenhol hasonlóan ala­kul, mint a palicsi táborban. A • A magyar táborozok. reggeli zászlófelvonáskor Fruska Gorán elhangzik a jugoszláv és a magyar himnusz is. Bács-Kiskun megye színeit az óvónőképzősök, a bajai tanító- képzősök és a kertészeti főis­kolások képviselik, huszonhár­mán. Nem alkotnak külön brigá­dot. Mint mondták, jobb is, hi­szen a lányok nem biztos, hogy egyformán bírnák a nehéz fizi­kai munkát. Főleg a csütörtöki rohamnapokon kell megmutat­niuk, mit tudnak. Az átlagos 120 százalékos teljesítmény ilyenkor felkúszik I80-ra is. Hat óra alatt ez szép eredmény! Este ünnepük a győzteseket, a brigádvezetők a szó szoros értelmében úsznak a boldogságtól. (Hideg vizes zu­hany alatt.) Alig kellett faggatnom a fiata­lokat, mondták maguktól az él­ményeket. Mesélik azokat a szto­rikat, amelyeket a bubikolás, a fahordás, a fenyőtelepítés vagy a kaszálás közben szereztek. Emlí­tik, hogy voltak olyan külföldi diákod — panamaiak, mexikóiak stb. —, akjik kaszával akartak ka­pálni. A magyar fiúk—lányok ezer di­nárt kaptak a két hétre. Az el­látásra nem panaszkodtak, elé­gedettek az étkekkel. Szakítottak kirándulásra is időt. Jártak pél­dául Belgrádban, ahol megtekin­tették Tito sírját. BÁCSKA TOPOLYA. Hazafelé jövet még meglátogattuk a Bács­ka Topolya melletti munkatábor lakóit. Hatalmas volt a sürgés­forgás, Az alkalmi színpadon ve­télkedőre készülődtek a játékve­zetők, a pódium előtt vagy száz­ötvenen gyűltek össze. Szép, tá­gas szálloda éttermébe invitáltak a vendéglátók, akik büszkék is arra, hogy itt étkeznek a fiata­lok. A mezőgazdasági kombinát dolgozói is, akiknek a mozi- és színházlátogatás is ingyenes. A munkatábor brigádjai a mező- gazdaságban segítkeznek. □ □ □ A cikk eleién. azt írtam, hogy a jugoszláviai táborokban gyűj­tött tapasztalatokat jó lenne ná­lunk is hasznosítani. Persze az ő akcióik egészen más jellegűek. Nem gondolnám, hogy túl nagy népszerűségnek örvendene ná­lunk, há a diákokat hajnalban ébresztenék, s máris munkába kellene indulniuk. S ha a telje­sítményeket nézzük, az sem len­ne örvendetes számukra, ha száz százalékon felüli teljesítménye­ket kérnének tőlük. A jugoszláv fiatalok mellett a magyarok is ugyanolyan lelkesen dolgoztak, s ez lehet a legjobb bizonyíték ar­ra: meg tudják fogni a kapa nye­lét, ha munkáról van szó. S rá­adásul tudják is: hogyan kell a szerszámot kézbe venni! Borzák Tibor Javában tart a gyümölcsszezon. Sajnos, a tavaszi fagyok miatt az átlagosnál kevesebb termés beta­karításáról kell gondoskodniuk a gazdaságoknak. A jó gazda min­dent megtesz azért, hogy a meg­maradt termést teljes egészében hasznosítani tudja. Mit lehet csinálni a hullott, törődött gyümölccsel? { Az izsákiak, sokáig, nyugodtan válaszolhattak a kérdésre így: visszük a szeszfőzdébe. Tavalytól azonban a szászt adó cefrét egyéni termelőknek — bár három szeszfőző üzem is műkö­dik a településen — helyben nem lehet kifőzetni. Az áfész 1983-ban még vállalta a 10—20 mázsás ada­gok lepárlását, de most nemet mond, ha bérfőzés ügyében kere­sik. Andrási Ferencet, a nagyközség ellátásáért felelős áfész elnökét arról kérdeztem; — Miért zárták le üstjeiket a magángazdák >cefréje, törkölye előtt? — Szövetkezetünknél is fon­tos szempont — kezdte az elnök — a gazdaságosság. Az a szesz­főző matuzsálem pedig, amely a magántermelőknek is dolgozott, nekünk csak „ráfizetést főzött”. A rendszertelenül érkező, kisebb tételekkel való bajlódás miatt nem tudtunk megfelelő ütemben haladni a magunk által vásárolt — nagyabb hasznot adó — nyers­anyag feldolgozásával Elnökségi határozat alapján szüntettük be a kistételes bérfő­zést. A Likőripari Vállalattal kö­töttünk igen előnyös szerződést. A döntés helyességét bizonyítja, hogy már tavaly egymillió-három­százezer forint tiszta nyereséget hozott az üzem. Van egy másik probléma is: a műszakilag lerom­lott üzemben nem tudunk előál­lítani megfelelő italminőséget. Vállalati partnerünk is tovább A hét végén ismét három elő­adást tartanak a Szegedi Sza­badtéri Játékok színpadán. Pén­teken lesz Gounod: Faust című operájának bemutatója. A szö­vegkönyvét a rendező, Szinetár Miklós dolgozta át. A zenekart Oberfrank Géza vezényü. A Faustot láthatja a közönség vasárnap is. Szombaton Szöré­nyi—Bródy: István, a király cí­mű rookoperája lesz műsoron. A Szegedre látogatók nap köz­ben tucatnyi kiállítást is megte­finomítja a tőlünk elszállított italt. Az egyéni megrendelőknek „csak saját fogyasztásra” megkö­téssel adtuk ki a pálinkát. Ha még most is vállalnánk bérfőzést — az újabb rendelkezések értel­mében — nem folytathatnánk így ezt a gyakorlatot. Az esetenkénti vizsgálat háromezer-ötszáz fo­rintba kerül, és a termelőt ter­helné. — Mire számíthatnak a jövő­ben az izsáki termelők, akik kö­zött bizonyára számos áfész-tag is van?­— Sok jót nem mondhatok. Az üzem silóiban akad kétéves tör­köly is, és a szeszipari vállalat is küldi már az újabb árut. Eddig novemberi határidőt mondtunk a tagjainknak, de mivel gyakori az üzemzavar, ez sem tartható. Azt tanácsoljuk, keressenek másfelé, Solton, Dunavecsén vagy Fülöp- házán — olyan üzemet, ahol ki­sebb mennyiséget is örömmel fo­gadnak. A gyümölcscefre ugyanis- decemberig tönkremegy... □ □ □ A leírtakhoz ide kívánkozik egy megjegyzés: Az Andrási Fe­renccel való beszélgetés után fel­hívtuk a Dunavecse és Vidéke ÁFÉSZ elnökét, Borbély Lajost. Náluk a főzde adottságai Olyanok (vagy még rosszabbak) mint Izsá­kon. Mégis nyereséget hoz a ki­sebb tételű, a lakosság részére végzett bérfőzés is. A minőség is elfogadható, és egy nem régen vá­sárolt műszerrel helyben, olcsón ellenőrizni tudják, hogy a kiadás­ra kerülő áru megfelel-e a köve­telményeknek. Nincs milliós hasz­nuk rajta, de a tagság úgy érzi — ilyen ügyben is — számíthat a saját szövetkezetére. Ez is szempont... És az izsákiak? Farkas F. József hinthetnek. A városi sportcsar­nokban szombaton és vasárnap lesz a Szőke Tisza ’84 elnevezé­sű nemzetközi társastáncver­seny. Ausztriai, csehszlovákiai, olaszországi, NSZK-beli és ma­gyar táncosok vetélkednek stan­dard és latin-amerikai táncok kategóriájában, egyéni és csapat- versenyben. A zenét a Melody Combo • szolgáltatja. Szombaton este az egyéni, vasárnap délután a csapatok versenyét, vasárnap es­te pedig a győztesek gálaműso­rát tartják meg. 9 Hazaérkeztek a jugoszláv fiatalok. Gazdag hétvégi program Szegeden Évtizedek a pult mögött Kevés az olyan ember, mint Sohajda Ferenc nyugdíjas vállalatigazgató is, aki részese volt a fel- szabadulás utáni, szocialista élelmiszer-kereskede­lem küzdelmes éveinek. Fiatalon, 26 esztendősen került vezetői posztra. Egy időben a megyei tanács kereskedelmi osztálya helyettes vezetőjeként is dol­gozott. Negyvenhárom évet töltött el a kereskedel­mi szakmában, még pontosabban: a lakosság ellá­tásának szolgálatában, amelyért az ellenforradalom idején .határozott magatartásával és később mint munkásőr is kiállt. „Lenne kedved boltban dolgozni?” Mit jelentett a helytállás akkor, a szó teljes értel­mében fiatal- szocialista kereskedelemben? Mivel (minek alapján) mérték a felszabadulást követő években a bolti eladók munkáját? Erről beszélnek most kereskedőtársai. — Engem a felszabadulás lakóhelyemen, Kiskun­félegyházán ért. Ott léptem be,’ 1945. november 17- én elsőként a Szociáldemokrata Pártba. Később, az- államosítás után a tanácshoz mentem dolgozni. Kis idő múltán egyszer csak azt hallom a főnökömtől: „Párttag vagy. Mint ifjúsági vezető is megállód a helyed. Lenne kedved boltban^ dolgozni?” így jutottam el a félegyházi Hattyúházba' (ma könyvtár), a város első népboltjába vezetőnek. Eb­ben az üzletben tanultam meg vezetni is, eladni is. Az ellátás megszervezésében, ahogy tudtam, segítet­tem. Beléptem a Munkásszövetkezetbe. Fogadtuk és elosztottuk a boltok között a burgonyaszállítmányo­kat. (Horváth Imréné, Kiskunfélegyháza.) Lépcsőfokok Mivel kezdtük a Munkásszövetkezet megindítá­sát? Talán el sem hiszik, akik ma olvassák: öt ki­logramm töröttpaprikával és ,egy (!) lódenkabátital. Népbolt, Munkásszövetkezet, Állami Áruház — ezek voltak az ellátás akkori lépcsőfokai. (POcskai Bélá- né, Baja.) Sónap 1950-ből — 1949-ben léptem munkába a szocialista keres­kedelemben, a pártnak 1956. november 11-e óta va­gyok a tagija. Ez a két évszám az én életemben is közrefog egy olyan korszakot, amelyről sok élményt, tapasztalatot őrzök. Ezekből szeretnék most néhá­nyat megosztani az ’50-es évek kereskedelme iránt érdeklődő fiatalokkal. A Szolnok megyei Népbolt Nemzeti Vállalat egyik ötvenfős üzletét vezettem. Egy 1950. évi februári nap reggélén mit látok?! Nagy tömeg áll a bolt előtt. Mindenki szinte egyszerre akar bejutni. „Mi az, ami ennyire sürgős? Mit akarnak venni?” — kérdem a sorbanállóktól. „Sót!" — hangzik az egyöntetű vá­lasz. Felültették őket. Azt híresztelték, hogy fogy­tán a só. Hát, ha- só kell, legyen só! Kinek-kinek adtunk annyit, amennyit csak kért. Akik 50 kilo­grammos zsákkal vásároltak, azoknak hátul, a rak­tárban adtuk a hátukra a nehéz terhet. Ennél fur­csább üzletre azóta -sem emlékszem. Egész nap mér­tük a sót, míg aztán estére Budapestről megérke­zett pótlásra az újabb szállítmány. De azt már nem kapkodták el olyan hamar! Szerettünk eladni, örültünk, ha jó kenyeret sütöt­tek a pékek. Boldogot voltunk, ha a vevők is elé­gedetten távoztak az üzletből. Bár abban az időben nem volt éppen nagy árulbőség, arra törekedtünk, hogy a szocialista kereskedelmet ne járassuk le. Az ebédszünetet gyakran, arra' használtuk fel, hogy a boltnak küldött kevés, két mázsa cukrot negyed- kilogrammos csomagolásban kimérjük a délutáni vásárláshoz. Éjszaka, vagy déliidőben csomagol­tuk, ragasztottuk a vásárlási jegyeket; a nyitva­tartási időben meg elláttuk a vevőket. Mégis volt kedvünk elmenni , az esti népitánc-próbákra! (Sza­bó Gyula, Kecskemét.) „Egyszer sem hiányoztam a munkából” — Az én időmben próbaidőre vettek fel valakit kereskedelmi tanulónak. Ha megfelelt, maradt. Ha nem, le is út, fel is út. Többé nem számítottak rá. Ugye, furcsa, hogy ilyen hosszú idő távlatából, mint az 1940-es és ’50-es évek, ez jut először az eszembe. De miért mondom ezt? Mert a kereskedelemben való szakmai jártasság mellett legalább annyira fontos a jó modor, az udvarias hangnem és az elő­zékenység. Akiből ezek a tulajdonságok hiányoznak, nem válhat igazán jó eladóvá. Pérsze, más volt az akkori munkaerőpiac. És más a mostani is. Azt azért hadd mondjam el, hogy a megfelelő /emberi maga­tartásra a szocialista kereskedelem mai, korszerűbb szintjén, magasabb fokozatában is szükség van. Meg­tanítani például a fiatal eladókat arra, hogy kö­szönjenek: „Jó reggelt... Jó napot kívánok!” — azt hiszem, ezzel csak jót teszünk nekik is, és a vevők- nek-is. Harminc évig egyszer sem hiányoztam a munká­ból. Beteg sem voltam'. Szerettem a kereskedelem­ben dolgozni. Szerettem? ... Hiszen ma is ott dol­gozom. A félegyházi 2101-es ABC-nek vagyok a he­lyettes vezetője. (Pelyva Imre, Kiskunfélegyháza.) A 75 éves Pásztor József, a kalocsai Szalontai László, a kecskeméti Szedő Mihály és a pult mögött évtizedeket eltöltött többi kereskedő — úgy gondo­lom — megérdemli, hogy vevők és eladók vásárlás közben emlékezzenek rájuk. Helytállásukkal, a fo­gyasztók ellátá'Sáért vállalt feladataik teljesítésével mintegy hidat vertek a felszabadulás utáni és nap­jaink kereskedelme közé. Kohl Antal VAN ELEGENDŐ TAKARMÁNY Kiegyensúlyozott a nyári állatpiac Az évszaknak megfelelő a kí­nálat a takarmánypiacon. A for­galmazás adataiból arra lehet következtetni, hogy a kisterme­lők körében továbbra is élénk az állattartási kedv. A piacokon fel­kínált malacok és süldők jó áron cserélnek gazdát, nem okoz gon­dot az értékesítés. Országos át­lagban az elmúlt év azonos idő­szakához képest kilónként még egy—két forinttal többet is kér­nek és adnak is a növendék ál­latokért. A Dunántúlon valami­vel drágábban lehet hozzájutni a malachoz, süldőhöz, a Tiszántú­lon és a Duna—Tisza közén va­lamivel alacsonyabb most az ár. Az állatforgalmi és húsipari vál­lalatok alig-alig tudnak vásárolni az állatpiacokon, az árak ugyan­is rendre magasabbak, mint amennyit az állami vállalatok kí­nálnak. (A húsipar más módon szerzi be az „alapanyagot”; szer­ződéses úton. hízott sertésekhez jut hozzá.) Hetente hat—'hétezer növendékállatot vesznek meg, ez a szokásos nyári forgalom átlagát jelenti. Ezeket az állatokat fő­ként a nagyüzemi hizlaldákba ad­ják, oda, ahol valamilyen oknál fogva hiány mutatkozik malac­ból, süldőből. A július végi állatpiacra fel­hajtott sertések 70 százaléka cse­rél gazdát — főként a kisterme­lők között —, ez jó aránynak számít, a fennmaradó 30 százalé­kot a növekedésben elmaradt ál­latok teszik ki, ezeket nehezebb értékesíteni, kiváltképpen akkor, ha a gazda az árból nem hajlan­dó engedni. Ilyenkor egy—két hét­tel eltolódik értékesítésük. A zavartalan, kiegyensúlyozott állatpiac nyári háttere; a takar­mányforgalmazás az elmúlt he­tekben, hónapokban — egy—két termék kivételével — megfelelt az igényeknek és ez biztos alapot adott az állattartáshoz. Július vé­gén megjelent a takarmánybol­tokban az idei árpa és helyen­ként a takarmánybúza is. A „Boldog, jövő” óvoda apró neveltjei hosszú isorban álltak \ a takarékpénztár bejárata előtt. — Mi történt, ti mind pénzt akartok felvenni? — kérdez­tem. — Ige-e-en! — harsant a gyermekkórus 1 többszólamú válasza, és a1húsz 'arcocska úgy ragyogott, mint megannyi új­donatúj iízpfenninges pénz­érme. Különös — tűnődtem. Ki­vettem a takarékkönyvemből 50 márkát, és a rádiójavitó műhelybe indultam. Itt cso­dálkozva vettem észre '•ugyan­azt a vidám, lármás gyermek­hadat. — Mi történt, ti mind rá­diót akartok javíttatni? >— Ige-e-en! — sivították ütemesen a kis lurkók, sőt még a taktust iis [verték hozzá a lábukkal. A rádió fpgalma náluk nyilván nem a legújabb hírekkel társult. További utam a postára ve­zetett, innen táviratot küldtem a drága nejemnek, s <közöltem, hogy... nos, ez nem tartozik ide. Alighogy megkaptam a nyugtát, fiz ajtóban megjelent az ismerős vidám gyermektár­saság. — Mi történt, ti mind táv­iratozni akartok? Vagy bé­lyegei vásárolná? — Ige-e-en! — felelték kó­rusban szenvedélyes ifjú le­velezők, s megnyalták a nem létező bélyeget és ráragasztot- ták a képzeletbeli 'borítékra. ... Fél óra múlva, hazafelé igyekezve, az anyakönyvi >hi­vatal előtt mentem iel — és nem ,hittem a szememnek: megint ugyanazok a lurkók topogtak ott, s igyekeztek be­furakodni az ajtón. — Mi történt, ti mind há­zasodni akartok? — Ige-e-en! —■ sivították vi­dáman a kislányok. A kisfiúk egyetértésüket fnyilvánították — bár nem annyira hevesén. Kíváncsiság fogott el. Végül a gyerekek kitódultak az ut­cára. Nyomukban pedig -meg­jelent az óvónő, Christine, aki a szomszédom volt. — Hát maga is szépen sé­tál a -gyerekekkel — jegyez­tem meg, s hangomból vissza­fojtott szemrehányás csen­dült ki. — Bocsásson meg, kérem! — mondta bűnbánóan az óvó­nő. ;— De pénzt kellett fel­vennem1 a takarékpénztárban, be kellett adnom javításra a lemezjátszóidat, azután beje­lentkeztem a házasságkötő te­rembe, és sürgönyöztem a vő­legényemnek ... Most pedig még daueroltatnom kell,' az­után felpróbálom a méretes szalonban rendelt ruhámat, el­megyek a fogorvoshoz, és vé­gül élelmiszert veszek. De amikor befejezem a munká­mat, addigra minden bezár. Hát mit tegyek? — Christine mélyet sóhajtott, majd szem­ügyre vette apró neveltjeit. — Nosza, gyerekek, álljatok pár­ba, folytatjuk a sétát! Ralph Wiener Fordította: Gallért György BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁKOK A FRUSKA GORÁN Hasznos séta

Next

/
Oldalképek
Tartalom