Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-29 / 202. szám
KECSKEMÉTI PÉLDA Kilencven évvel ezelőtt, 1894. augusztus 29-én született Szolnokon, és 43 éves korában, 1937- ben halt hősi halált Spanyolországban, a köztársaságiak oldalán Klauber József sütőmunkás, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. t ÜééÉÉi Munkáscsaládból származott, s péksegédként jutott el a szak- szervezethez, majd 1913-ban a Szociáldemokrata Párthoz. Végigharcolta az első világháború valamennyi frontját; 1918-ban részt vett háborúellenes röplapok terjesztésében. A Tanácsköztársaság alatt — 1919 áprilisától — zászlóaljparancsnokként védte hazáját. A proletárdiktatúra megdöntése után az internálás elől Ausztriába emigráltf majd Olaszországban, később megint Ausztriában folytatott forradalmi tevékenységet. A párt utasítására 1923 februárjában illegális munkára hazatért. Miután rendőrkézre került, 13 évi fegyházra ítélte az ellenforradalmi bíróság. A fogolycsere-akció során sikerült szabadulnia, s éveken át a Szovjetunióban dolgozott, különböző vezető posztokon. Mint az internacionalista magyar zászlóalj politikai megbízottja, Landa Oszkár néven a spanyolországi Villafrance de Castillo mellett esett el, a fasiszta csapatok elleni offenzívában. Augusztus 29-én, szerdán MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 8 és 8 órakor: FORRÓVÉRŰ KÍSÉRTET. Sz., mb., olasz filmvígjáték. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: KEZESSÉG EGY ÉVRE. Sz.. NDK film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 óraikor: CASABLANKA CIRKUSZ. Sz., dán film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A TOROK ÉS A tehenek. Sz„ magyar mesefilm.. (Gyermekmegőrző van.) KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: MODERN ROBINSON ÉS CSALADJA. Sz., mb., amerikai kaland film. 6 és 8 órakor: A TO SZELLEMÉ. SZ., japán film. KISKOROS Petőfi mozi': szünnap! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: csak fél 7 órakor: 2001. ÜRODUSSZEIA. Kétrészes, sz., angol tudományos-fantasztikus film. TISZAKÉCSKE Müvelődésiház-mozi: 8 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK. Sz., mb., frahcia film. Egy pályázat tanulságai Az idén első ízben ítélték oda az építésügyi és városfejlesztési miniszter által alapított „Az év lakóháza ’83” pályázat díjait és építés színvonalának emelését dicsérő okleveleit. A magánerős célzó pályázat tanulságait Jant- ner Antal minisziterhelyettes tegnap sajtótájékoztatón ismertette az újságírókkal az ÉVM-toen. Elmondotta, hogy a változó építészeti szokásokról és új megoldásokról — amelyek jól vagy rosszul, de mindenképpen meghatározói a települések jövendőbeli arculatának — igen vegyes képet kapta a pályaművek elbírálói. A 'magánerőből megvalósuló épületek többsége ma még bem illeszkedik harmonikusan a környezetéhez, ez alól a pályaművek többség e sem volt kivétel. A régi városrész vagy utca, netán a táj hangulatát szinte alig őrzik meg az új épületek. Pedig a régi formák felihasználásával is lelhet kényelmes, célszerű otthonokat építeni. Bizonyítja ezt a kecskeméti pályázók példája is, akik hagyományőrző épületegyüttest alakítottak ki. A tapasztalatok szerint azonban gyakran a jó terv sem biztosíték az elgondolt épület kialakítására, mert a szakszerűtlen kivitelezés is rontja az összhatást, s az is előfordul, hogy az építkezés során anyagbeszerzési nehézségek miatt térnek el a tervezettől. Kedvező változás viszont, hogy a korábbi években megváló- sült túldíszítettségben egymással versengő lakóépületek* után mind több a fehér falú, színes cseréptetős, egyszerűségében mutatós ház, amelynek belső kialakítása is egyre jobban igazodik a család mindennapi életéhez. A pályázatra 16 megyéből és a fővárosból összesen 250 épülettel neveztek, közülük országos bírálatra 54 pályaművet ajánlottak a területi bizottságok. Kedvező változásként értékelte a miniszter- helyettes, hogy az országos zsűri által elismerésben részesített kilenc épületet egy kivételével építészmérnökök tervei alapján alakították ki. A mérpöki tervezés nemcsak a célszerűségre, a tetszetősségre biztosíték, hanem áz ésszerű anyagfelhasználásra, a lehetőségekhez képest olcsóbb megoldások alkalmazására is. Az országos bíráló bizottság két épületet tartott „Az év lakóháza ’83” díjna érdemesnek. Az egyik Budapesten, a III. kerületi Erdőalja úton felépített új lakóépület, a másik pedig Mártélyon, a Tisza út 14. szám alatt felújított régi parasztház. n hét pályamű miniszteri dicsérő oklevelet kapott. A díjakat a jövő héten megtartandó „Sajátház-építés ’84” konferencián adják át a győzteseknek. Intézkedések a piaci visszaélések megszüntetésére A belkereskedelmi miniszter rendeletben szabályozta a vásárok és a piacok létesítésének, működésének feltételeit. Az új jogszabály intézkedéseket tartalmaz a piacokon kialakult lánckereskedelem letörésére, valamint egyéb visszaélések megszüntetésére. A szigorú szabályozás a piaci spekuláció terjedése és nem utolsósorban az idén nyáron rekordmagasságot elért zöldség-gyümölcsárak miatt vált szükségessé. A rendelet kimondja, hogy a piacon beszerzett terméket viszonteladónak értékesíteni, illetőleg a piacon viszontel- adás céljából — a fogyasztó (felhasználó) részére történő közvetlen értékesítés kivételével — terméket vásárolni tilos. Vonatkozik ez a tilalom az előbbi termékekkel folytatott ügynöki tevékenységre is. így a - nagybani piacon főként a termelők árulhatnak, és árujukat kizárólag az állami és a szövetkezeti kiskereskedelem, a magánkereskedők, a fogyasztók és a felhasználók számára értékesíthetik. Ezentúl tehát tilos a piacon értékesített, illetve ott beszerzett termékekkel való láncolatos kereskedés: a termelő és a kereskedelem árukapcsolatába történő beékelődés. Ez ugyanis gazdaságilag indokolatlan és a fogyasztói árak emelkedésével is jár. A tilalom megszegője — akár vállalat, akár szövetkezet, akár magánkereskedő — nem árusíthat a piacon két esztendeig. Ugyancsak két évig nem árusíthatnak a piacon azok, akiket a vásár, illetve a piac rendjének megsértése, vagy veszélyeztetése miatt, illetve a kereskedés gyakorlásával vagy a fogyasztók megkárosításával összefüggő bűn- cselekményért elítéltek, vagy szabálysértésért két éven belül három alkalommal megbüntettek. Mindezeken túl a jogszabály egyértelműen meghatározza a büntetőjogi, a szabálysértési és * a munkajogi szankciók alkalmazásának feltételeit is. A rendelet egyidejűleg intézkedik a kínálati helyzet javításáról is: kedvezőbbé teszi a termelők és a feldolgozók számára a fogyasztók részére történő árusítás lehetőségeit a piacokon. Ezentúl a tanácsi szerveken kívül a vállalatok és a szövetkezetek is létesíthetnek piacokat. Az új rendelet az autóvásárok forgalmát is szabályozza. Eszerint az autóvásárokon nem hozhatók forgalomba az erre kijelölt állami vállalatoktól (Merkur, Konsumex) vásárolt új személygépkocsik az átvételtől számított három éven belül. Ezt az intézkedést elsősorban az tette szükségessé, hogy — a korábbi rendeletet kijátszva. — az utóbbi időben egyre többen adták el az autóvásárokon három évnél fiatalabb autójukat az üzembentartói jog átírásával, s ezzel irreálisan magas használtautó-árak alakultak ki. A rendelet betartását szigorúan fogják ellenőrizni, $ az ellene vétőket felelősségre vonják. í A most megjelent rendelet a korábbi szabályozáshoz képest számos egyszerűsítő szabályt is tartalmaz. így például egyszerűsítette a helyfoglalás rendjét, s a vásártartás idejére vonatkozó egyéb szabályokat is. Nagyfokú önállóságot kaptak a vásár-, illetve piactartó tanácsok: a miniszteri rendelet keretszabályai alapján tanácsrendeletükben állapítják meg a területükön tartandó vásárokra, piacokra vonatkozó részletes szabályokat. * 1 Cukorrépabetakarító gépek Tizenkétféle cukorrépabetakarító gépet mutattak be a szekszárdi MEZŐGÉP Vállalatnál, öt gép teljesen új gyártmány, közülük az RTA 602-es csehszlovák kooperációban készül. Prototípusát először láthatták az érdeklődők. Munkavédelmi felügyelőség Július elsejéig a munkavédelem irányítása, ellenőrzése a Szakszervezetek Megyei Tanácsának munkavédelmi osztályához tartozott. Miután országosan a munkavédelem hatósági ellenőrzése nem volt egységes, a Minisztertanács munkavédelmi felügyelőségek hálózatát hozta létre. A megyeszékhelyeken működő felügyelőségek célja az üzemi balesetek csökkentése, megelőzése. Az új szervezetek szakemberei bármikor — bejelentés nélkül is — munkavédelmi ellenőrzéseket tarthatnak a gazdálkodó szervezeteknél. A vizsgálatok alkalmával bírságolhatnak, sőt közvetlen veszély esetén fel is függeszthetik a gép, az üzem működését, eltilthatják a dolgozót a munkavégzéstől. A Bács-iKiskun megyei vállalatok, szervezetek munka- védelmi problémáikkal, észrevételeikkel az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség Bács-Kiskun megyei Munka- kavédelmi Felügyelőséghez (Kecskemét, Kisfaludy u. 6— 8. T.: 21-600) .fordulhatnak. Ide kell bejelenteni az üzemi báleseteket is. (T. Zs.) Megyénk az országos sajtóban Párttörténeti Közlemények 2. szám: K. I.: Válogatott dokumentumok a párt újjászervezésének és megszilárdításának történetéhez Bács-Kiskun megyében. 1956. november — 1957. szeptember. (A kötetet Bársony Ferenc, a megyei pártbizottság archívumának vezetője szerkesztette.) i Gazdálkodás 8. szám: Magony Imre: A termelőszövetkezetek területi szövetségei az érdekképviseleti munkában. (A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége titkárának írása.) — Südi Bertalan: Menteni, ami még menthető. (A jánoshalmi Petőfi Termelőszövetkezet párttitkárának hozzászólása a „Tanácskozások az aprófalvak jelenéről és jövőjéről”'című írásához.) Magyar Hírek 16—17. szám: Bogáti Péter: A szabadság- harcos románca. 3. „Örömöm nem volt oly elragadó”. (László Károly, kecskeméti' születésű szabadságharcos 1867. utáni életútjáról olvashatunk.) Táncművészet 8. szám: Balettiskola Hartán. (Rövid hír fotóval.) épÍI Ülést tartott a SZÖVOSZ elnöksége A mezőgazdasági kistermelők jelentős része, továbbá a közel kétmilliós szövetkezeti tagság nagyobb hányada részt vesz az áfé- .szek által irányított agrártermelésben. Ezen belül a fogyasztási szövetkezeti tagoknak több miint 10 százaléka az áfészek szakcsoportjaiban tevékenykedik. Munkájuk eredményeként évente átlag ötmilliárd faring értékű árut értékesítenek — ezt állapította meg a SZÖVOSZ elnöksége tegnapi ülésén, ahol az áfészek mezőgazdasági termelésszervező, irányító tevékenységét értékelték. Az áfészek mind szélesebb körben biztosítják a kistermeléshez az anyagi-műszaki hátteret. A műtrágyaellátásból 50 százalékos arányban veszik ki részüket. Kiépült a felvásárlótelepek tápértékesítő és gazdabolt-hálózata. , Az elmúlllt egy-két évben a termelés szervezésében az áfészek — és a hagyományosan ezzel is foglalkozó termelőszövetkezetek — mellett állami gazdaságok, élelmiszeripari é§ szövetkezeti vállalatok is bekapcsolódtak, és mezőgazdasági szakcsoportokat tartanak fenn. Mindez a verseny erősödését vonta maga után. Az elnökség hangsúlyozta: a ' versenyben elsős’or.ban azok az áfészek állhatják meg a helyüket, amelyeknél eleve magas színvonalú a termelésszervezés és a felvásárlás. Az elnökség leszögezte: a további előrelépéshez szükség van az áfészek agrártevékenységének további erősítésére. A kertészeti termékek közül különösen a nagy kézimunkaigényű, s ezért a nagyüzemek érdeklődési köréből mindinkább kieső növények, a többi között a burgonya, spárga, gomba, valamint a különféle primőrök kínálnak jó értékesítési lehetőséget. Emellett a piacon keresett prémes állatok tartását is célszerű az eddigieknél több helyen megszervezni. 1 1 A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Motorral — ittasan Bugac belterületén egy földes úton Rokolya Balázs 17 éves kőműves (móriegáti lakos) ittasan motorkerékpározott és elesett. Sérülése 8 napon itúl gyógyul., Kecskeméten az 52. számú úton Ádám János 18 éves épületburkoló (Kerekegyháza, Engels u. 34/a.) motorkerékpárját figyelmetlenül vezette, s elütötte az úttesten kerékpárját toló Kardos Józsefet (Kecskemét, Felsőcsalá- nos 110.), aki súlyosan megsérült. Csengődön, az Orcsik u. és Dózsa Gy. út kereszteződésében Szkenderovics Ildikó 17 éves tanuló (Csengőd, Hősök u. 20.) kerékpárral -a kereszteződésbe hajtva nem adott elsőbbségeit a , védett útvonalon közlekedő és már féktávolságon belül levő személy- gépkocsinak • és összeütköztek. A kerékpáros sérülése súlyos. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1984. augusztus 29. szerda Névnap: Beatrix, Erna Napkelte: 5 óra 59 perc Napnyugta: 19 óra 30 perc Holdkelte: 9 óra 06 perc' Holdnyugta: 21 óra 07 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Augusztus- 27-én Kecskeméten a középhőmérséklet 18 (az 50 éves átlag 19,5), a legmagasabb hőmérséklet 21,9 Celsius-fok volt, a nap 5,3 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 12,7, 14 órakor 21 Celsius^fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8,5, a tengerszintre átszámított légnyomás 1022.4 millibar (emelkedő) volt. Augusztus 27-én Baján a középhő-' mérséklet 17,2 (az 50 éves átlag 19,8), a legmagasabb hőmérséklet 21,2 Cel- sius-fok volt, a nap 7 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 10,7, 14 órakor 21,4 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,3, a tengerszintre átszámított légnyomás 1022.5 millibar (emelkedő) volt. — Már érvényes a tanulók szeptemberi vasúti jegye. A MÁVIN- FORM jelenti: Tekintettel arra, hogy egyes iskolákban a tanévnyitó ünnepséget augusztusban tartják, a tanulók szeptemberre váltott havijegye már mostantól érvényes. — DANKÖ PISTA-EMLÉK- HAZ. Az IBUSZ segítségével szeretnék népszerűsíteni gondozói a tabdi Dankó Pista-emlékházat. A nótaköltő egykori lakóhelyén kialakított — eredeti bútorokkal, használati tárgyakkal berendezett — múzeumot a Kiskőrösi Állami Gazdaság tartja fenn, immár több mint egy évtizede. Az idén nyáron először nótaestet is rendeztek az emlékházban, s hasonló programokat a jövőben is terveznek. A múzeum nem tart nyitva folyamatosan: a kastély gondnoka a gazdaság tabdi kerületének központjában várja, s kíséri a helyszínre a látogatókat. Munkásőrök találkozója A munkásőrség megyei parancsnoksága hagyományosan megrendezi a nyugállományba vonult \ munkásőr- egységparancsnokok találkozóját. Erre került sor kedden délelőtt a Szalvay Mihály nevét viselő kecskeméti munkás- őr-egység parancsnokságán, ahol dr. Cserháti László megyei parancsnok számolt he az elmúlt három ’ évi munkáról, eredményekről. Simon Tibor, a megyei parancsnokság csoportvezetője az állományépítésről, aktuális -tennivalóiról adott áttekintést. A kecskeméti egységet Cseri József parancsnok mutatta be a nyugdíjas parancsnokoknak. Németh László, a Munkásőrség Országos Parancsnoksága nyugdí- jasbizottságának elnöke tartott beszámolót, majd Hajdú Kornél, a megyei pártbizottság munkatársa időszerű politikai kérdésekről szólt. A találkozó baráti beszélgetéssel fejeződött be. Új népi együttes Kodály Kamaratáncegyüttes néven 16 fiatal művész — 12 táncos és négy zenész — részvételével új .néptáncegyübtes alakult — jelentették be tegnap a Fészek Művészklubban tartott sajtótájékoztatón. Mint Nyikos István, a Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Színpadok ügyvezető igazgatója elmondta, az Állami Balettintézetben 1975-ben végzett művészek többsége az előző esztendőkben a Magyar Állami Népi Együttes itagja volt. A Kodály Kamaratáncegyüttes — amelynek művészeti vezetője Zsuráfszki Zoltán — bemutatkozó előadását október 3-án a Fővárosi Operettszínházban, a Budapesti Művészeti Hetek keretében rendezik meg, Párhuzam címmel. — A hazaáruló levelei. Egy harminchét éves norvég férfi közölte, hogy birtokában van Vid- kun Quisling, egykori norvég fasiszta vezér több levele. Vidkun Quisling a második világháború alatt teljes mértékben kiszolgáltatta hazáját a hitleri Németországnak. Neve Norvégiában és az egész világon a hazaárulás jelképévé vált. 1944-ben Norvégia fel- szabadulása után letartóztatták, majd egy évvel később halálra ítélték, és kivégezték. — JOGSEGÉLYSZOLGALAT — KISZ-ESEKNEK. A KISZ Kecskemét városi bizottsága az ügyészség KISZ-eseinek közreműködésével jogsegélyszolgálatot szervezett. Minden hónap első hétfőjén — így már szeptember 3-án is — 16.30-tól 17.30-ig várják (Szabadság tér 1/a. II, em.) a fiatalokat, akik minden jogi témában ingyenes felvilágosítást kapnak. j TÁRLAT ÉS VÁSÁR. Az idén harmincegyedik alkalommal rendezik meg a vásárhelyi őszi tárlatot. A rangos képzőművészeti seregszemle október 7-én kezdődik Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban. Az alkotások között festmények, szobrok, kisplasztikák, grafikák, érmék és kerámiák szerepelnek. A Művelődési Minisztérium a vásárhelyi tárlatot vásárlási fórumnak is kijelölte. Az érdeklődő intézmények, üzemek, tsz-ek már a megnyitást megelőző hetekben megvásárolhatják a nekik legjobban tetsző alkotásokat. Eddig tucatnyi ipari üzem és gazdaság jelentkezett mecénásnak. — Sátor és böllérkés — kölcsönzőből. A helyi igények felmérése alapján folyamatosan bővíti lakiteleki, orgoványi és kerekegyházi iparcikk-kölcsönző üzletét az UNiVeR Áfész. Legkeresettebbek az evőeszközök, műszaki cikkek — magnók, mosógépek, centrifugák —, de nem sokáig hevernek a raktárakban nyáron a kempingfelszerelések, télen pedig a disznóöléshez szükséges szerszámok sem. Holnapi lapszámunkból Él A legnagyobb túlzással sem lehetne ideálisnak nevezni a halasi és a kiskőrösi vegytisztítok helyzetét. Mások a gondok a két helyen, mások a megoldás le. hetőségei is. Ami közös: az ott dolgozók mindent megtesznek a feltételek javításáért, a lakosság elismeréséért. Erről szól a negyedik oldalon megjelenő riportunk. Az ötödik oldalon jelentkezik Megyeszékhely összeállításunk, amelyben előzetest adunk a tanévkezdésről. Ugyanitt hírt adunk az új kecskeméti telefonkönyvről, a kecskeméti kábeltelevízióról és képet alkothatunk a kecskeméti lakáshelyzetről is. —* Szeptemberben próbafűtés. Májusban -kezdték, de igazán csak a. tanítás befejeztével végezhették teljes erővel a gázszerelési munkálatokat a kiskunfélegyházi József Attila. Általános Iskolában. Az építők és szerelők a- tanév kezdetére befejezik a tantermekben folyó munkákat, s rendbehozzák az udvart is. A tetőtérben — ahol a gázkazán, van — tovább dolgozók már nem zavarják d tanítást. Az átadást —, s a próbafűtést. — szeptember végére tervezik a kivitelezők. 'TELEFON A férj fáradtan tér haza, és azt mondja a feleségének: — Akárki keres telefonon — nem vagyok itthoh! Megszólal a telefon. Az asszony felveszi a kagylót: — A férjem itthon van! A férfi felugrik a karosszékből, és odarohan: — De hiszen kértelek ... — Ne haragudj drágám — feleli az asszony — nem téged keresnek! PETŐFI NlPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András igazgató' Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 j Telexszám: 26-211 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 20-408 Igazgató: Ablaka István Index: 29 065 HU ISSN 0133-236 X. i