Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! /0rtega ra Reaganit kormány I ellenséges terveiről AI MSLMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIX. évf. 199. szám Ára: 1,40 Ft 1984, augusztus 25. szombat Hazaérkezett a magyar párt- és állami küldöttség Romániából Péntek délelőtt elutazott Bukarestből a magyar párt- és állama küldöttség, amely Gáspár Sándornak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, az Elnöki Tanács helyettes elnökének vezetésével résit vett a Románia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából tartott ünnepségeken. A delegációt Nicolae Constantin, a Román Kommunista Párt KB PVB tagja, a Romániai Szak- szervezetek Általános Szövetsége Központi Tanácsának elnöke, Constantin Oancea külügyminiszter-helyettes és más hivatalos személyiségiek búcsúztatták. A küldöttség pénteken hazaérkezett Budapestre. A delegáció tagjai voltak: Huszár István, a Központi Bizottság tagja, a KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója, és Barity Miklós, hazánk bukaresti nagykövete, aki állomáshelyén maradt. A párt- és állami küldöttség fogadtatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Lesz elesendő kukorica-vetőmag A július végi, augusztus eleji forróságnak szerencsére véget vetett a hónap második hetében érkezett csapadék. Ügynevezett légköri aszály veszélyeztette a kukorica termését. Ez különösen a vetőmagtermelésre lehet igen káros hatással. Az egymástól néhány méter távolságra vetett „apasorok” virágporának több másodpercet kell a forró levegőiben repülnie, míg az „anyaso- rok%an” a virágzathoz, a csőkezdeményekhez ér. A nagy melegben a virágpor megsülhet, elveszítheti termékenyítő képességét. Most a határban a helyzet biztató. A korai és a késői érésű fajták, hibridek átvészelték a kritikus időszakot. Eddig úgy tűnik, csak a közepes érési idejűek sínylették meg a meleget. Az üzemek az idén a megyében 4060 hektáron vetettek vetőmagnak kukoricát, A Bajai MezőKulcsemberek Viták közben (3. oldal) Közúti ellenőrzés az E 5-ösön (3. oldal) KÉP és HANG (a rádió és a televízió jövő heti műsora) (5—6. oldal) • Szombat 1. műsor, 21.35: Neoton-show. TANMŰHELYEK, OKTATÓK ÉS DIÁKOK Szakmunkásképzésről — tanévnyitó előtt A tanévkezdés közeledtével a megyei tanács művelődési osztályán a szakmunkásképzés helyzetéről érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy az 1983/84-es tanévben a megye 17 szakmunkásképző intézetének 350 osztályában 10191 diák szerzett ismereteket. Az előző évekhez mérten mintegy ötszázzal többen sajátítottak el valamilyen szakmát. Az általános iskola befejezése után továbbtanuló fiatalok 54,2 százaléka járt szakmunkásképzőbe. Az idén 2508 végzős fejezte be tanulmányait, közülük 2348-an tettek sikeres szakmunkás- vizsgát. A mezőgazdasági szövetke_ zetek maguk határozzák meg üzemi szervezetüket. ' h Éppen ezért eltérő formájú és nagyságú üzemi szervezeti formák alakultak ki. A szövetkezeti gazdálkodásban általában az úgynevezett főágazati, ágazati irányítás érvényesül, amelyet helyenként , területi irányítással.is kombinálnak. Ám a szövetkezetek egy része nem keresi a saját lehetőségeit, hanem mechanikusan alkalmazza mások tapasztalatait. Ezért ‘ helyenként a szövetkezetektől idegen megoldások (igazgatóság, főosztály, titkárság, gazdasági igazgató) születnek. Ez pedig az elide_ genedéshez, a technokrata szemlélet eluralkodásához vezethet. Ennek megelőzésében meghatározó a tsz-elnö- kök szerepe. Tevékenységükben ugyanis ötvöződik a kollektív vezetés és a szakmai irányítás. Felelősek a testületi vezetés, és az egyszemélyi irányítás harmóniájának megteremtéséért és fejlesztéséért. Ezt a feladatot többségükben jól látják éli Kétségtelen azonban, hogy helyenként még mindig tapasztalható a megszokotthoz való görcsös ragaszkodás, a rutinszerűség, a bosszul értelmezett humanizmus, illetve a tekintélyelv és a bürokratizmus erőltetése. S A korai és késői érésű fajták átvészelték a kritikus időszakot. A termelőszövetkezetekben lényegében három vezetői stílus elemei tapasztalhatók. Jellemzőnek, dominánsnak a demokratikus vezetői stílus mondható. A vezetők társadalmi megbízatásaik révén rendszerint aktív részesei a közéletnek, így szereplésüket az állandó kontroll, a folyamatos visszajelzés segíti. Elvétve és időlegesen a liberális és a diktatórikus stílus elemei is megtalálhatók egyes szövetkezeti vezetőknél. Hosz- szabb távon azonban — éppen a szövetkezeti demokrácia és önkormányzat alapelvéből következően — e hibás vezetői magatartásnak nincs perspektívája: a nem megfelelő vezetők ugyanis leválthatok. 1 A szövetkezeti élet egyik fő törekvése napjainkban, hogy a testületi szervik és a szakmai irányítási 'szervezet egysége, harmóniája tovább erősödjék. Sajnos, helyenként még ma is tapasztalható egyes testületek szerepének megkérdőjelezése, a szakvezetés túlértékelése. Az ilyen törekvések elhárításában kiemelkedő szerepük van a szövetkezeti tisztségviselőknek, elsősorban az elnököknek, akik tisztségüknél fogva felelősek a szövetkezeti demokrácia érvényesüléséért. A közgazdasági szabályoAz amerikai titkosszolgálat, a OIA több száz nicaraguai fegyveres ellenforradalmárt szállított áit Hondurasból Costa Ricába, hogy Nicaragua déli határán újalbb frontot nyisson a sandinista rendszer ellen — jelentette be csütörtökön Managuában Daniel Ortega, a- nicaraguai kormányzó tanács koordinátora, az írástudatlanság felszámolására indított országos kampány befejezésének alkalmából mondott beszédéiben. Dániel Ortega, aki egyben a Sandinista Front elnökjelöltje _ a november 4-én sorra kerülő általános választásokon, hangsúlyozta, hogy a washingtoni kormány egyre szélesíti a Nicaragua ellepi agressziót, és a helyzet csak romlani fog, ha Ronald Reagant újra elnökké választják. A Republikánus Párt választási pogramj ából egyértelműen kiderül, hogy a Reagan-fcormány egyik fontos külpolitikai céljának tekinti a sandinista forradalom megsemmisítését — mondta a politikus. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok már minden előkészületet megtett egy Nicaragua elleni katonai akció megindításához. A nicaraguai kormányzó tanács koordinátora bejelentette, hogy a fenyegető veszélyre való tekintettel az államtanács „légiriadótörvényt” készít elő. Dániel Ortega beszéde szinte egyidőben hangzott el azzal, hogy amerikai lapok — hivatalos forrásokból — olyan értesüléseket közöltek, miszerint a mexikói Manzanillo kikötővárosban „a lényegi problémák megvitatásához” érkeztek az amerikai—nicaraguai tárgyalások. A nicaraguai politikus beszédéből azonban az a következtetés vonható le, hogy a tárgyalásokról Washington által „kiszivárogtatott” hírek inkább a választási kampány részét képezik. gazdasági Kombinát vetőmag- üzeme a Ceglédi Hibridüzem, a Kiskun Nemesítő Társulás és a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat megbízásából 23-féle alapanyagot, ezen belül 31 hibridet és 10 csemegeíaj- tát termel. Dómján Gergelytől, a Növénytermesztési és Minősítő Intézet kecskeméti területi központjának vezetőjétől megtudtuk, (hogy a legnagyobb területen a BEMA TC 210-estől és a 211-est61 várják a termést. Az intézet munkatársai jelenleg még- a határt járják, hiszen öt alkalommal kell „szemlézniük” a kukoricát, hogy ellenőrizzék a termesztők munkáját. A termés mennyiségét még nem lehet megjósolni, sok múlik a beérésig hátralévő másfél, két hónapon. Cz. P. zókkal történő állami irányítást a mezőgazdasági szövetkezetek elfogadják, igénylik. Feszültségeket okoz azonban, hogy szűkül azoknak az — elsősorban a gazdálkodással és az eredmény felhasználással kapcsolatos — kérdéseknek a köre, amelyekben a testületeknek döntési lehetőségük van. Ennek következtében olykor a testületi döntés csupán az előírások tudomásulvételére korlátozódik. Fokozottan tapasztalható ez a legutóbbi években, amikor a szabályozók gyakori változásai az átgondolt döntéseket is — például az éves termelési és pénzügyi tervet — módosítják. Növeli a bizonytalanságot, hogy a szabályozó rendelkezések gyakran nem egyértelműek, és ez nehezíti az eligazodást. A pénzügyi ellenőrzéseket követően gyakran ilyen okok miatt vonnak felelősségre jóhiszemű szövetkezeti elnököket. A gazdálkodás biztonsága, a tag tulajdonosi tudatának erősítése azt igényli, hogy a közgazdasági szabályozásban is következetesebben érvényesüljenek a szövetkezeti sajátosságok, és a rendelkezések legyenek egyértelműek, közérthetők. En- . nek a célnak elérésében nehezebbé és bonyolultabbá vált szövetkezeti gazdálkodás körülményei között változatlanul kiemelkedő szerepük van á tsz-elnököknék. Cs. J. A kézhez kapott bizonyítványnyal nem jelent különösebb gondot az elhelyezkedés, hiszen a termelő üzemeknek nagy szükségük van az utánpótlásra. Sokan társadalmi ösztöndíjasként kötötték magukat valamelyik vállalathoz, őket "„'biztos állás” várja. (Nemcsak a végzősökre vonatkozó adat: 809 társadalmi ösztöndíjas diákot számláltak az elmúlt tanévben. Most hetvenkilenccel többen vannak.) Sokan magánkisiparosnál töltötték a szakmai gyakorlatot s azoknál is kezdik a kitanult mesterséget. Többnyire azonban az első-, má- sodóvben kötelezően előírt szakmai gyakorlatot a bázisintézményben végzik a tanulóik, s arra is lehetőségük van, hogy a lakóhelyükhöz legközelebb eső, a szakmai követelményeknek megfelelő vállalatnál, üzemnél teljesítsék a feladatokat. A Bács-Kiskun megyei Népi Ellenőrzési Bizottság az előző évben vizsgálta meg a szakmunkás- képzés helyzetét. Megállapították, hogy a pályaválasztást motiváló tényezők között a pénzkereseti lehetőség dominál. Éppen ezért egyes szakmákban utánpótlási gondtíkkal küszködnek. A népszerű mesterségek: autószerelő, műszerész, fodrász, kozmetikus — az ide jelentkezők száma meghaladja a felvehetőkét. Hiányszakmák : ács, vasbetonszerelő, kovács. Manapság kevés fiatal akar cipész, pék, szabó lenni, talán mert ezek a munkák egyre inkább specializálódnak, a nagyüzemekhez alkalmazkodva. Az új tanév kezdetére minden intézményiben befejezik ' a nyári karbantartási munkálatokat. Az idén bővítésre, .tanteremfejlesztésre nem volt mód. Százkilenc- ven teremben oktatják a 350 osztály diákjait. Sok helyen délután is tanítani kell, annak ellenére, hogy csak hetes váltásban foglaltak a helyiségek. Néhány intézményben bérelt tantermekben is kénytelenek órákat tartani. Az elmúlt esztendőkben jelentős erőfeszítések irányultak a tanteremellátás, valamint a nevelő-oktató munka színvonalának javítására, azonban még több pénz kellene a tanműhelyek fejlesztésére. A megyei tanács az iskolai tanműhelyek korszerű felszerelésére 25 millió forintot fordíthat. Egy példa: a kecskeméti 607. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépiskola modern autószerelő diagnosztikai műhellyel gazdagodott. Az oktatás személyi feltételei javultak. Az előző esztendőkhöz mérten, tizenhéttel több a főfoglalkozású pedagógus, oktató. Az üres állásokat azonban nem sikerült maradéktalanul betölteni. (Nyár közepén még 35 páTyázat- ra nem jelentkezett senki!) Az új tanévben tehát ismétlődő jelenség lesz a tanárhiány. Ugyanakkor a diákok létszáma emelkedik, ha nem is jelentősen. Mintegy négyezren kezdik meg tanulmányaikat szeptemberben a megye szakmunkásképző intézményeiben. A mezőgazdasági, a kereskedelmi, az egészségügyi pályán túljelentkezés mutatkozott, az ipari és építőipari beiskolázás viszont csak 82 százalé(Folytatás a 2. oldalon.) BÁCSKA, DUNA-MELLÉK Sikeres aratás A kalászos gabona betakarításával a Bácskában és a Duna mellékén augusztus 10-én végeztek a gazdaságok. Az aratás tapasztalatait' vitatták meg tegnap Baján, a TESZÖV elnökségi ülésén. A térség 59 szövetkezetében 61 ezer hektáron dolgoztak kombájnok. Ekkora területen termesztettek kalászost. A szövetkezetek zömében a termés meny- nyisége kedvezően alakult. A tavalyi átlagtermést 9 gazdaságban nem érték el, mert itt a kombájnok helyett a jég tarolta le a kalászokat. A tapasztalatok szerint a körzetben termesztett búzafajták zömmel jól „szerepeltek”. A sikeres és gyors aratást szolgálta, hogy a térségben 34 tsz segítette egymást. A kapcsolatok azonban túlnyúltak a szövetség körzetén, sőt a megye és néhány esetben se. országhatárokon is. A herceg- szántói határban, a szarvasi Dózsa Tsz gépei dolgoztak, a duna- vecsei Béke Tsz 3 kombájnja pe_ dig a csehszlovákiai testvér tsz■= ben, Nenincén is aratott. Ilyenkor már megvonható a műszakiak munkájának mérlege is. A gépek, műszaki hiba miatt kevesebbét álltak, mint az elmúlt években. Az adódó technikai problémákat megfelelő fel- készültséggel, sikerrel elhárították. A munkák irányításában egyre nagyobb szerephez jutottak a CB-rádiók. ezek segítségével a technikusok és a szerelők pillanatok alatt a segélykérőhöz jutottak. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat az idén jobban felkészült a felvásárlásra, mint korábban. A terményt ütemesen, jól szervezetten fogadták. Az elhelyezést megkönnyítette a Jánoshalmán felépült 8 ezer tonnás fémsiló is. Az aratás tapasztalatai rávilágítottak, hogy — a körzet hagyományainak megfelelően — célszerű mérsékelten tovább növelni a kalászos gabonák, ezen belül az őszi árpa területi arányát. —r —r HATSZÁZAN MÉRIK ÖSSZE TUDÁSUKAT Megkezdődött az országos lövészbajnokság Tegnap kezdődött és vasárnap fejeződik be Kecskeméten a 16. országos lövésibajnokság. A városi tanácsház előtti Kossuth téren felsorakozott csapatokat Bognár Ferenc ezredes, az MHSZ Bács-Kiskun megyei titkára köszöntötte, majd dr. Adorján Mihály, a városi tanács vb-titkára nyitotta meg a versenyt. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára és Walter Matal altábornagy, az Osztrák Hadsereg sportszövetségének tiszteletbeli elnöke is, aki az osztrák csúszókorong-válogatott vezetőjeként érkezett a városba. A megnyitót követő korong játék-bemutatót nagy érdeklődés kísérte a főtéren. Délután pedig már a lövészeknek szurkolhattak az érdeklődők: ~a közelmúltban felavatott korszerű lőtéren megkezdődött az országos bajnokság. A vetélkedőn ötven MHSZ-klub mintegy hatszáz versenyzője bizonyíthatja felkészültségét. A 16. országos bajnokság mezőnyében ott vannak az MHSZ Kiskunsági Erdész DK legjobbjai is. Kilencen harcolták ki a döntőn való részvétel jogát. Mint edzőjük, Touts Ferenc elmondta, elsősorban Nagy Marianntól vár kiemelkedő eredményt, aki nemrégiben a Szófiában rendezett nemzetközi versenyen a dobogó legmagasabb fokára állhatott. De dobogós reményekkel léphetnek lőállásba az ifjúsági fiúcsapat tagjai (Elek, Pusztai, Varga és Szabó László) is. B. I. ÜÄI f