Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-22 / 196. szám

1984. augusztus 22. • PETŐFI NEPE • 1 SPORT-SPORT - SPORT LABDARÚGÓ NB II. Jól védekezett a Bakony Vegyész A vendégek kezdték a játékot, és a második labdaérintés után már Palla kapushoz adták haza. Ebből sejteni lehetett, hogy vé­dekezésire, időhúzásra rendez­kedtek be. A BSK támadott, és a 2. percben Harsányi beadását Kottesz perdítette kapura, de a veszprémi kapuvédő szögletre mentett. A 12. percben Palla bra­vúrosan védte Szőcs lövését is. A vendégek a 25. percben vezet­ték az első támadást. A 30: perc­ben Lechner többszöri kísérlet után alaposan „eltalálta” Kot- teszt, akit két percig ápoltak. A szünet után nagy bajai hely-' zettel kezdődött a játék. Morvái már a 11-es ponton járt, amikor a védők utolérték, és szögletre szerelték. Az 58. percben Rótt— Pekker adogatás után nagy sze­rencsével védett a veszprémi ka­pus. A hajrában a veszprémiek teljesen beálltak a kapujuk elé, és sikerült gól nélkül kihúzniuk a 90 percet. Kitűnt: Tumó, Goldschmidt, Rótt, illetve Palla, Mater. Tax Imre Az NB II. további eredményei: 22. sz. Volán—Sopron 2—2, Olaj­bányász—Szolnoki MÁV MTE 3—*3, Hódgóp. Metripond—Volán SC 1—1, Vác—Szekszárd 4—0, D. Kinizsi—Nyíregyháza 3—1, Siófok—Diósgyőr 2—1, Dunaúj­város—Salgótarján 0—0, T. Bau­xitbányász—Ózd 1—2. A mérkőzés jegyzőkönyve: BAJA—BAKONY VEGYÉSZ 0—0 Baja, 3300 néző. V.: Szabó J. (Palik, Márton). Bajai SK: Farkas—Tumó, Saaibó, Goldschmidt, Rótt, Evanics, Kottesz, Morvái, Szőcs, Harsányi, Pekker. Edző: Rónai Sándor. Bakony Vegyész: Pallia — Belső, Alföldi, Mater, Baumhol- czer, Marth, Hertelendi, Bodnár, Lechnér, Diósi, Havasi. Ed­ző: Temesvári Tibor. Csere: Szőcs helyett Pongó eß Pekker helyett Prikidánovics, mindkettő a 72., Havasi helyett Pörögi A 85., Hertelendi he­lyett Horváth a 88. percben. Sárga lap: Szabó a 16., Marth az 56. percben.# TERÜLETI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Kecskeméti SC—Orosházi MTK . 3—2 (3—0) Kecskemét, 800 néző. Vezette: Keresztúri. KSC: Erdei — Hoffmeister, Gugyerás, Hegyi, MáLik, Moho- vios, Sáfrány, Nagy, Somogyi, Kovács (Sós), Mátyás. Edző: Pa­taki Tamás. 11. perc: Nagy jobbról érkező keresztlabdáját Mohovics kapás­ból lőtte a bal felső sarokba. 1—0. 16. perc: Hegedűs J. rövid ha­zaadását Somogyi elcsípte, és a kapus melett a hálóba gurított. 2—0. 38. perc: A felfutó Hoffmeister Mátyással kényszerítőzött, majd hét méterről a vetődő kapus alatt lőtt a kapu jobb oldalába. 3—0. 71. perc: Szabó középen vezet­gette a labdát, majd váratlanul, mintegy 25 méterről kapura lőtt és a labda védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba. 3—1. 78. perc: Kucsera 40 méterről szabadrúgást ívelt, és a labda a kint álló Erdei fölött a hálóba hullott. 3—2. A KSC az első félidőben jól játszott, s akár több gólt is lő­hetett volna. A szünet után na­gyon kiengedett, és nem sok hiányzott az ellenfél kiegyenlíté­séhez. ! Kitűnt: Mohovics, Hegyi, illet­ve Hegedűs F., Kucsera. Ifjúsági eredmény: OMTK— KSC 1—0. Kecskeméti TE—Békés 2—1 (1—0) Békés, 800 néző. KTE: Gódor — Kránicz, Csor­dás, Rózsahegyi, Petényi, Laka­tos, Seres, Virág, Parti, Mari, Feró. Edző: Sz. Tóth Antal. 27. perc: Mari a félpályáról in­dulva elhúzott a védők mellett, majd éles szögből laposan lőtt a hálába. 1—0. 60 perc: Lakatos .bal oldali szögletét a kapus csak érinteni tudta, és a labda a hálóba csa­varodott. 2—0. 66. perc: Szöglet után Vágási fejelt a KTE hálójába. 2—1. Nagy taktikai harcban a KTE fegyelmezett játékkal harcolta ki a győzelmet. Kitűnt: Csordás, Rózsa,’ Seres, Mari. Ifjúsági eredmény: KTE—Bé­kés 1—0. Miske—Nagyszénás 0—0 Miske, 1500 néző. Vezette: KUbatovics. Miske: Majzlinger — Jagicza, Horváth T., Hubeo Cs. (Csehók), Hayerbacher, Tamási, Horváth M. (Varga P.), Pesti, Radios, Ká- konyi, Vén Cs. Edző: Ónody Ta­más. Alacsony színvonalú, gyenge mérkőzésen a hazaiak támadtak, de játékukban nem volt átütő­erő. Ifjúsági eredmény: Misiké— Nagyszénás 1—1. Gyula—Honvéd Kun Béla SE 1—1 (1—0) Gyula, 1800 néző. Vezette: Ve­res. H. Kun Béla SE: Csehók — Ezsiás, Kiss L., Kuruez, Kárász, Bognár, Mészáros, Török (Lu­kács), Sárközi (Szabó L.), Far­kas, Szabó J.'Edző: Farkas László. 40. perc: Jónás fejesgóllal szer­zett vezetést. 1—0. 62. perc: Ézsiást gólhelyzetben fellökték. A 11-est Mészáros ér­tékesítette. 1—1. Kemény mérkőzés volt. Sárkö­zi és Török is súlyos sérülést szenvedett. Kitűnt: Ezsiás, Kiss L., Török, Sárközi. Ifjúsági eredmény: Gyula— Honvéd Kun Béla SE 5—3. A területi bajnokság további eredményei: DÉLÉP SC—Martfű 6—1, SZVSE—Makó 2—2, B.csa- bai Agyagipar—Szentes 1—1. MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG KISKÖRÖS—HART A 4—1 (2—1) Kiskőrös, .400 néző. .Vezette: Francziskovics {****) Kiskőrös: Szentesi — Lengvá- ri (Ba Gy.), Dusnoki, Farkas, Labáth, Szadeczki, Juhász II., Vadászi, Csővári (Lesték), Ju­hász I., Bozsik. Edző: Bokros Je­nő. Harta: Csima, (Szabó) — Per- sóczki, Kiss, Tilli, Pavelkó, Lapu, Lehóczki, Pandúr, Csehi, Ármai, (Radványi), Bula. Edző: Czinder István. Gólszező: Dusnoki 2, Juhász I , Juhász II., ill. Kis? 11-esből. Kitűnt: Labáth, Dusnoki, Ju­hász I., Szentesi, illetve Csehi, Kiss, Bula. Ifjúsági eredmény: Kiskő­rös—Harta 6—2. AKASZTÓ—JÁNOSHALMA 4—1 (1—0) Akasztó, 250 néző. Vezette: Dö- mény (*****). Akasztó: Németh — Pál, Be- szedics, Suhajda, Kövesi, P. Sza­bó ’ (Tóth L.), Kocsis, Tóth J., Mártái, Nagy J,, Udud. Edző: Zeleszkó József. Jánoshalma: Bozsics — Ádám, Faddi,'Nagy (Walter), Miskolczi, Angeli, Heygf, Agóc$, Juhász, Kaiczhesz, Farkas. Edző’: Ádám István. Gólszerző: Mártái 3, Nagy J., illetve Faddi. Kitűnt: Mártái, Nagy J., Tóth J. Kövesi illetve Bozsics Juhász. ifjúsági1 eredmény: Akasztó— Jánoshalma 7—1. KECEL—KALOCSA 1—0 (1—0) Kecel, 500 néző. Vezette: Nagy Czirok (****) Kecel: Varicsik — Mezei F„ Kecskés, Apró, Boldizs, Mezei J. (Doszpod), Benedeczki, Juhász, Béleczki, (Thurzó), ifj. Kecskés, Bleszáik. Edző: Hasziló Ferenc, nn Kalocsa: Gojtán — Berta (Ko­vács), Pécsi, Bajomi, Nemes, Laj- di, Mohácsi dr., Tóth, Jenei' Keszthelyi (Varjú) Nagy. Edző: Gólszerző: Mezei J. Farkas András. •Kitűnt: Mezei J., Boldizs, Be­nedeczki, illetve Lajdi, Nagy. Ifjúsági eredmény: Kalocsa— Kecel 3—1. KISKUNHALAS—TASS 3—2 (1—2) Kiskunhalas, 300 néző. Vezette: Farkas (****) KAC-MEDOSZ: Pintér — Ba­logh, Tápai, Cs. Kovács, Szőke, Körösi (Jójárt), Fuksz, Vajda, Lőrincz, Soós, Szabó G. (Sz. Ko­vács). Edző: Meskó István. Tass: Zsorda — Hegedűs, Csap­iár, Herczeg, Takács (Kecskemé­ti), Pajzs, Bognár, Kiss, Bérezés. Sümegi, Kósa. Edző: Nagy Fe­renc. Gólszerző: Vajda 2, Soós, illet­ve Csapiár 11-esből, Fuksz ön­gól. Kitűnt: Vajda, Fuksz, Tápai, illetve Csapiár, Bérezés, Pajzs. Ifjúsági eredmépy: KAC­MEDOSZ—Tass 3—3. IZSÁK—KUNSZENTMIKLÖS 8—1 (5—1) Izsák, 200 néző. Vezette: La- vati (*»***) Izsák: Antal — Czirkos, Tóth M. (Benkó), Bogdány, Csizmadia, Nagy K., Jakus, Mata„ Erdővégi, Reisz (Szabó), Németh. Edző: Szász Sándor. Kunszentmiklós: Kovács (Alács) — Takács, Kiss, Rizmán, Szappanos, (Kelemeri), Rohoska, Bakos, Herczeg, Horváth, Erdő- si, Forró. Edző: Válik Sándor. Gólszerző: Mata 2, Németh 2, Erdővégi, Reisz, Jakus, Bogdány, illetve Forró. . Kitűnt’: Bogdány, Csizmadia, Nagy K., Jakus, illetve Takács, Rizman, Szappanos. Ifjúsági eredmény: Izsák— Kunszentmiklós 11—1. SOLTVADKERT—SÜKÖSD 4—1 (1—0). Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Szabó S. (****) Soltvadkert: Vass — Viszkok, Windecker, Lehr, Galántai, Er­dős, Sörös, Zsikla (Tóth), Szekér, Szűcs, Cseh (Gulyás). Edző: Ta- gai János. Sijkösd: Szente — Jagicza, Lo­go A., Lógó Z., Germán, Takács, Radies, Németh, Sudár', Kovács, ölavatity. Edző: Szűcs László. Gólszerző: Szűcs 2, Szekér, Sörös, illetve Lehr öngól. Kitűnt: Galántai, Szekér, illet­ve. Jagicza, Takács. Ifjúsági eredmény: Soltvad­kert—Sükösd 3—2. HONVÉD RADNÓTI SE— BÁCSALMÁS 2—1 (2—0). Szabadszállás, 200 néző. Vezet­te: Varga (»****) H. Radnóti SE: Pálinkás — Papp, Miklós, Ötvös (Erdős!), Tö­rök, Tóth, Varga, Skróbert, Fü- löp (Illés), Boldizsár, Horváth. Edző: Karakas Ferenc. Bácsalmás: Szőke — Piuko- vics, Rónecz, Németh, Nagy, Martinkovics (Józsa), Rajcsics, Simon, Kovács (Hajdú), Hegyes, Csákány. Edző: Gyenis Ferenc. Gólszerző: Skróbert, Tóth, il­letve Hegyes. Kitűnt: Török, Skróbert, Hor­váth, illetve Józsa, Hajdú. KKFHÁZI SZÖVETKEZETI SE—BAJAI TSZ SK 2—0 (2—0) Kiskunfélegyháza, 400 néző. Vezette: Némedi (*****). Kkjházi Szövetkezeti SE: Gu­lyás — Tóth, Majoros, Koczka, Vidács L., Kocsis, Horváth (Pin­tér), Jókai, Zs. Juhász (Molnár), Vidács J., Szabó M. Edző: Ve­réb István. Bajai Tsz SK: Kovács — Hol- czer, Gyenei, Kiss F., Bohos (Szűcs), Boros, Tripolszki, Aga- tics, Vörös, Szebeni, Gácsér (Nagy). Edző: Bújdosó Márton. Gólszerző: Szabó M., Horváth. Kitűnt: Vidács L., Vidács J., Jókai, Szabó M., illetve Kovács Gyenei, Szebeni. Ifjúsági eredmény: Szövet­kezeti SE—Bajai Tsz SK 1—0. A tudósításokat Biácsi Gábor (Kiskőrös), Nemcsényi János (Akasztó), Flaisz Ferenc (Kecel), Árvái Mihály (Kiskunhalas), Gál István (Izsák), Dobszai Sándor (Soltvadkert), Karakas, Ferenc (Szabadszállás) és Kókai Ferenc (Kiskunfélegyháza) készítették. Összeállította: Szabó Zoltán. TOTÓ A totó 33. heti eredménye 1. öster—Hammarby 0—3 2 2. Brage—Göteborg 2—2 x 3. Halmstad—Malmö 1—0 1 4. örgryte—Gefle 5—1 1 5. AIK Stockholm—Elfsborg 0—1 2 6. Norrköiping-^Kalmar 2—0 1_ 7. Hertha BSC—Duisburg 4—3 1 8. Darmstadt—Fortuhna Köln 1—1 x 9. FC Hámburg— Stuttgarter Kickers 3—2 l 10. Solingen—Saarbrücken 2—1 l 11. Ulm—Kickers Offenbach 2—2 x 12. Wattenscheid—Blau-Woiss 90 2—1 1 13. Oberhausen—Bürstadt 0—2 2 Pótmérkőzések 14. Kassel—Freiburg 3—2 1 15. Helsingorg—Häckel 2—5 2 16. Norby—Mjällby 4—5 2 Á fogathajtó-világbajnokság eredménye^ Bemutatás: 1. Fülöp herceg (brit) és Bowman (brit) 1,4—1,4, 3. Velstra (holland) 1,8, 4. Bárdos (magyar) 2,2, 5. Pirié (amerikai) 2,4, 6. Flynn (brit), Holder (brit) és Duen (NSZK-ibeli) 2,6—2,6,... 13. Fiillötp 3,2, ... 15. Ffimita 3,6, ... 19. Muiíty 3,8, .., 23. Krizsán 4,2, ... 25. Juhász 4,4, ... 28. Bálint és Bozsilk 4,6—4,6, ... 38. Sipos 5,8. Díjhajtás, egyéniben: 1. Bárdos (magyar) 22,- 2. Fülöp herceg (brit) 28, 3. Velstra (holűamid), Duen (NSZK-ibeld) és Juhász (magyar) 29—29, 6. Bowman (brit) 31, 8. Fülöp S. 32, ... 111. Báliint 36, ... 15. Kirizsáin 37, ... 23. Fiintha 43, ... 25. Bozsik 4'4, ...31. Siipos 48. Csapatban: 1. Magyarország 51, 2. Nagy-Britannda 59, 3. Hollandia 69. Maratonhajtás, egyéniben: 1. Bárdos és Juhász (magyar) 50—50, 3. Flynn (brit) 59, 4. Long (ame­rikai) 62, 5. Bálint (magyar) 62, 6. Eriksson (svéd) 72, 7. Sípos (magyar) 78, 10. Fiittha (magyar) 91, ...34. Muify (magyar) 230, . ^42. Fülöp S. és Kri­zsán (magyar) 437—437. Akadályhajtás, egyéniben: A. Duen (NSZK-beli) 0,0—159,07 mp., 2. Bozsik (magyar) 0,0—176,48, 3. Fauth (NSZK-ibeli) 0,0—182,77, 4. Juhász (magyar) 0,110, 5. Sipos (magyar) 0,11, 6. Dymes (csehszlovák) 30. Csapatban-. 1. NSZK 0, 2. Csehszlováké 13,5, 3. Magyarország 20. Az összetett verseny végeredménye. Egyéniben világbajnok: Juhász László (Magyarország) segéd- ha/jitiói: Kecskeméti László, Böhler János 83, 2. Bár­dos György (Magyarország) segédhaj tói: Ronga László, Tóth József 94, 3. Bálint Mihály (Magyar- ország) segiédhajtói: Csáki Gyula, Deli Csaba 113, 4. Bozsik (Magyarország) 128, 6. Flynn (Nagy-Bri- tainnia), 131, ... 13. Fíntha (Magyarország) 158, ... 30. Muify (Magyarország) 285, ... 41. Fülöp (Ma­gyarország) 482,5, 42. Krizsán (Magyarország) 488,5. Csapatban, világbajnok: Magyarország (Juhász László, Bárdos György, Fülöp Sándor) 177, 2. Svéd­ország 259,5, 3. Nagy-Britannia 280, 4. Egyesült Államok 296, 5. NSZK 335, 6. Lengyelország 367. RÖVIDEN — RÖVIDEN Totó-tanácsadó A totó 34. heti. augusztus 25—26-i szelvényén egy válogatott mérkőzés és NSZK. Bundesliga I., II. osztályú találkozók szerepelnek. A pótmérkő­zéseket olasz csapatok vívják. Tlppjeink: 1. Magyarország—Mexikó. Váloga­tott mérkőzés. Az Európában túrázó mexikói válogatott ellen is bizonyí­tani szeretné jó formáját a magyar csapat. Tippünk: 1, x. 2. Arminia Bielefeld—Bayern Münc­hen. NSZK. Bundesliga I. A Münc­hen a 4. helyen végzett, a Bielefeld a nyolcadikon, közepes eredménnyel. Tavalyi szereplésük alapján a vendé­gek az esélyesebbek. Tippünk: 2, x. 9. Braunschweig—1. FC Köln, NSZK, Bundesliga I. Az elmúlt idényben mindkettő jó teljesítménnyel fejezte be a. bajnokságot. A hazai pálya elő­nye döntő lehet. Tippünk: 1. 4. Kaiserslautern—VfB Stuttgart. NSZK, Bundesliga I. A stuttgartiak bajnoki címük megvédéséért küzde_ nek. Tippünk: x, 1, 2. 5. Karlsruhe—Waldhof Mannheim. NSZK, Bundesliga I. Az újonc Kars- sruhe otthonában esélyesebb. Tippünk: 1, x. 6. Bayer Leverkusen—Fortuna Düs­seldorf. .NSZK, Bundesliga I. Az In- tertotó Kupa in. csoportjában első lett a Düsseldorf. Tippünk: x. 7. Borussia Dortmund—Hamburger SV. NSZK. Bundesliga I. A hambur­giak az elsőségért küzdenek. A ha­zaiak sereghajtóként maradtak bent az I. ligában. Tippünk: x, 2. 8. St. Pauli—Wattenscheid 09. NSZK, Bundesliga n. A vendégek megsze­rezték második győzelmüket. Tippünk: x. 9. Fortuna Köln—Hessen Kassel. NSZK, Bundesliga II. Ismét csak dön­tetlenre tellett a kölniek erejéből, míg a Kassel hazai pályán első győ­zelmének örülhetett. 10. SC Freiburg—Hertha BSC. NSZK. Bundesliga TI. A Freiburg idegenben vesztett, a _ Hertha otthonában győ­zött a második fordulóban. Tippünk: x, 1. . 11. Oberhausen—Alemania Aachen. NSZK, Bundesliga II. Az Oberhausen a hazai mérkőzését is elvesztette. Nem lenne meglepetés az Aachen pontszerzése Tippünk: 2, x. 12. Bürstadt—1. FC Nürnberg. NSZK, Bundesliga II. A volt elsőligás Nürn_ berg és az újonc találkozója nagy küzdelmet ígér. Tippünk: 1, 2. 12. MSC Duisburg—Hannover 96. NSZK, Bundesliga n. A Duisburg el­vesztette a Hertha elleni mérkőzését, és két forduló után egy ponttal áll a táblázat alsó felében. Tippünk: x, 1. 4- I mérkőzés: 14. Cagliari—Juventus. Olasz mér­kőzés. A bajnok „Juve” nehéz 90 perc előtt áll idegenben. Tippünk: x, 2. A további mérkőzésekre tipoieink: 1. x. D. I. X Az FTC NB I-es labdarúgó- csapata hétfőn Soltvadkerten 6—0 (2—0) arányban győzött a solt- vadkertiek ellen. Gólszerző: Pö- löskei 2. Szabadi, Szántó, Kovács, Fischer. X A TOT Kupa tömegsport­verseny országos döntőit augusz­tus 18—19-én Veszprémben ren­dezték. Női tekében a szanki Ha­ladás Tsz a második helyezett, és ugyancsak ezüstérmes asztalite­niszben a kalocsai Iszkra Tsz női csapata. Férfi asztaliteniszben az Iszkra Tsz a 3., a sakkverseny­ben a dusnoki Munkás—Paraszt Mgtsz férfi és a szanki Haladás Mgtsz női csapata a 4. helyen végzett. X A Baranya megyei Termé­szetbarát Szövetség augusztus 25-én vakációtúrát szervez, amelynek során megmásszák a Zengőt, a. Mecsek legmagasabb csúcsát, ami egyben természetjá­ró minősítési pontot is jelent. X Auguszust 25—26-án, Kecs­keméten rendezik a Főnix Kupa kispályás labdarúgó-tornát, amelyre negyven férfi- és nyolc női csapat küldött nevezést. X Baján körzeti cselgáncsver­senyt rendeztek, amelyen a BSK versenyzői az alábbi eredménye­ket érték el, ifjúságiak 57 kg: 1. Bájjá Zsolt, 3. Hegyes Ferenc. 68 kg: 1. Eleki Zoltán. Juniorok, 60 kg: 1, Tilli Zoltán, 3. Nemesvári József. 65 kg: 1. Pallér József, 3. Ónodi Gábor. 71 kg: 1. Kovács Máté. Felnőttek. 65 kg: 1. Ónodi Gábor. 78 kg: 1. Gugán Attila, 3. Tóth Kálmán. X A már hagyományos augusz­tus 20-i nemzetközi gokartver­senyen hét ország versenyzői je­lentkeztek a rajtnál. A várako­zásnak megfelelően a C—1, a C —2, valamint a nagydíj futamai voltak a legérdekesebbek. A fő­szerepet a külföldiek játszották, a kecskemétiek közül Rózsi Béla a 6. helyet tudta megszerezni. Eredmények: C—1 kategória: 1. Simák (csehszlovák) 0 ponttal, 2. Siemens (NSZK) 2. 3. Wimmer (osztrák) 5, 6. Rózsi (DUTÉP) 9 ponttal. C—2 kategória: 1. Volin (csehszlovák) 0, 2. Fraisehner (osztrák) 2, 3. Faragó (Volánbusz) 6, 4. Farkas (DUTÉP) 6, 8. Szi­getvári (DUTÉP) 13 ponttal. A— 100-as kategória: 1. Bitencz (ju­goszláv) 0, 2. Fraisl (osztrák) 2, 3. Horváth Cs. (jugoszláv) 6 pont­tal. Ifjúságiak: 1. Wysga (lengyel) 0, 2. Sielewicz (lengyel) 2, 3. Nagy J. (magyar) 5 ponttal. Hírős Kupa ’84 nagydíj, vízhű­téses kategória:* 1. Simák (cseh­szlovák) 0 ponttal, 2. Egger (oszt­rák) 2, 3. Wimmer (osztrák) 3. 5. Rózsi (DUTÉP) 5 ponttal. Léghű­téses kategória: 1. Urhofer (oszt­rák) 0, 2. Fraisehner (osztrák) 2, 3. Faragó (Volánbusz) 3, 6. Far­kas (DUTÉP) 6 ponttal. X Az őszi világbajnoki selejte­zők előtt álló magyar labdarúgó­válogatott (szeptember 26-án lesz az első mérkőzés Mexikóért Ausztria ellen) szerdán a Népsta­dionban 19 órai kezdettel Svájc ellen játszik. Ezt követően, 72 órával később Mexikó lesz az el­lenfél. A Magyarország—Svájc talál­kozó lesz a magyar válogatott 581. hivatalos országok közötti fellépése. A mérleg: 305 győzelem, 125 döntetlen 150 vereség. 1434 adott és 908 kapott gól. Az 580 eddigi mérkőzésen 660 játékos kapott szerepet, Dajka lesz a 661. — és ha bemutatkozik — Keller a 662. magyar váloga­tott. Az 580 eddigi mérkőzésből 35-öt vívott a magyar csapat Svájc el­len. Ennél többször csak Ausztria és Csehszlovákia volt ellenfél. A Svájc elleni mérleg kedvező: 27 győzelem, 3 döntetlen, 5 ve­reség. 114 adott és 47 kapott gól. A Svájc elleni szerdai mérkő­zésre Mezey György szövetségi kapitány az alábbi kezdőcsapatot tervezi: Disztl P. — SaMai. Csuhav, Rótb. Péter — Hannich, Garaba Détári — Bodonyi, Törccsik Haj­szán. MA: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Miske—Kecel 16.$0-kor, Honvéd Kun Béla SE—Kiskunhalas 17 órakor. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 10.01: Idősebbek is elkezdhetik. 10.05: Orsbéli krónikák. Falun nyara­lunk (ism.) 10.45: Perpetuum mobile 72. „Ki el­oszlatod a sötétséget..(ism.) 11.20: Delta. Tudományos híradó (ism.) 11.45: Ali Baba és a negyven rabló. 12.50: Képújság 16.40: Hírek 16.45: Grúzia, legenda és valóság. 17.15: Beszédművelés. VI/1. rész (ism.) 17.35: Fanfár VI/6. rész: Popzene és klasszikus zene (ism.) 18.00: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete 18.10: Képújság 18.15: Agrárvilág. Kertünk — házunk — udvarunk 18.45: Falu. Román zenés film 19.20: A Közönségszolgálat tájékozta­tója 19.25: Reklám 19.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tv- torna 19.45: Esti mese 20.00: Tv-híradó 20.30: Művészeti technika. (A zománc) 20.45: Fórum a szövetkezetekről 22.20: Reflektorfény — Osztrák zenés film 22.45: Tv-híradó 3. TV Ili MŰSOR: 18.20: Képújság 18.25: Kean, a színész 18.50: Magyarország—Svájc válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a N épstadionból 20.45: Telesport. Összefoglaló nem­zetközi versenyekről. Közben: Tv- híradó 2. 22.25: Róma 21 óra. II/l. rész: Beszél­getések az olasz filmről 23.00: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 17J2S: Bejelentkezés — magyarul 17.30: Tv-híradó — magyarul 17.45: Reklám 17.50: Bejelentkezés és akció 17.55: Tv-híradó H8J1I5: Gyermekműsor 1)8.45: A Salagobo ének- és táncegyüt­tes műsora 10.115: Rajzfilm 10.25: Reklám 10J30: Tv-híradó — magyarul 19.35: Sportszerda — magyar kommen­tárral: Zürich, nemzetközi atlétikai verseny 22.30: Tv-híradó 22.50: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.25: Régi muzsika 8.54: Beszélni nehéz (ism.) 9.06: Glazunov: Az évszakok — ba­lett 9.44: Kis magyar néprajz 9.49: Tarka mese, kis mese 10.05: Folytatásos mese, amelyben is­mét elragadják Ágacskát, és amely­ben sárkányok nincsenek és mégis vannak. (Befejező rész.) A Gyer­mekrádió műsora 10.34: Válaszolunk hallgatóinknak 10.49: Suppé: Pajkos diákok. Részletek 11.25: Chopin-zongoraművek 12.45: Házunk tája. A Falurádió mű­sora 13.00: Operaslágerek (ism.) 13.30: Dzsesszmelódiák 14.29: Szíriusz és az ősember. Fan­tasztikus rádiójáték. 3. rész: Nazim Hüsnü előadása. A Gyermekrádió műsora 15.05: Schubert-kórusok 15.15: A mi kis egerünk. Benedikty Béla mesejátéka 16.05: Barangolás régi hanglemezek között. Mercedes Capsir a Traviátá- ban 16.29: Nóták 16.49: Kritikusok fóruma 17.05: Mozog a léc ... 17.30: Népszerű szimfonikus zene 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja 20.15: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek 21.30: Prizma. Színképelemzés — kül­politikáról 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kórusmuzsika 22.45: Pantomim a Centi Színpadon. Beszélgetés Köllő Miklóssal 23.00: A Bécsi Oktett felvételeiből 0.10: Frenreisz Károly szerzeményei­ből. PETŐFI: 8.05: Lendvay Kamillo kórusdalaiból 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Most érkezett: Könnyűzene Moszkvából 10.00— 11*27 i Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család (ism.) 12.05: Lakatos Mihály népi zenekara játszik 12.35 : Tánczenei koktél 13.27: Nefelejcs. Népzenei hagyomány- őrző műsor Tápéról (ism.) 14.00: Marczis Demeter énekel v 14.15: A Pannónia Expressz együttes játszik 14.35: Népdalkörök Pódiuma (ism.) 15.00: Diákfoci 15.10: Popmühely. . (ism.) 16.00: Helyettem írták. Beszélgetés 16.40: A Válasz melléklete. Riport Csizmadia Marianna! 17.10: Népdalok 17.30: Ötödik sebesség 18.35: Fúvószene az NDK rádióinak műsorából 18.55: Közvetítés a Magyarország— Svájc válogatott labdarúgó-mérkő­zésről és tudósítás a kubai vízilab­da-, a trencsényi női kézilabdator­náról, a balatonfüredi vitorlázóver­senyről, valamint a békéscsabai műrepülő világbajnokságról 20.55: 139-660. A Magyar Rádió auto­mata közönségszolgálata 23.20: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR: 9.00: Érdekes szigetek. Sárkánygyí­kok hazájában 9.23: Kander zenés játékaiból 10.06: Román zeneszerző kortársak műveiből 11.05: A Magyar Népköltészet Hete. „Múzsák segéllyetek hordozni tol­iamat”. Vikár Béla nyomán Hetesen 11.32: Kubából jöttünk ... A ..Todo el Mondo Canta” együttes műsora a Magyar Néohadsereg Művelődési Házában 12.32: Operaáriák 13.07: Zenekari muzsika 14.00: A D-nap. Szécsi Éva és Boros János az 1944. júniusi normandiai partraszállásról készített dokumen­tumműsora (ism.) 15.01: A kamarazene kedvelőinek 15.58: A rockzene alaplemezei • 16.53: Beethoven: Fidelio. Részletek 17.50: Magnóról magnóra 18.30: V materinskom jazyku. A Ma­gyar Rádió szlovák nyelvű nemze­tiségi műsora Miskolcról , 19.05: Három Vivaldi-^concerto 19.35: Dietrich Fischer-Dieskau Liszt- és Mahler-felvételei. Xl. rész 20.15: Ton Luca Caragiale két jelenete 20.45:i Lehár: A mosoly országa. Rész­letek 21.21: Kritikus füllel * 22.21: Móricz Zsigmond: Őri muri ß \ j

Next

/
Oldalképek
Tartalom