Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-11 / 161. szám

Százhatvan­öt évvel ez­előtt, 1819. jú­lius 11-én szü­letett Z ircen, és 39 éves ko­rában, 1858- ban halt meg Budán Reguly Antal nyelv­tudós, etnog­ráfus és uta- M zó, a Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagja. Győrött, majd a pesti egyete­men végezte tanulmányait, s éle­te céljául a finn-ugor rokonság megfejtését tűzte ki. 1839-ben Finnországba ment, és a lappok között gazdag etnográfiai anya­got gyűjtött. 1841-ben ismét visz- szatért, s ekkor az észt nyelvvel kezdett foglalkoziti. Utána a ke­leti finn-ugor — a zűrjén (komi) a mordvin, a cseremisz (mali), a török-csuvas — nyelveket tanul­mányozta. Az Uralon átkelve, a vogulok körében szótárt írt, és énekeket gyűjtött. 1845 márciu­sáig tartózkodott az osztják (han­ti) nép körében, ahol tanulmá­nyozta nyelvüket is. Alapvető értékű, hatalmas nyelvi anyagot gyűjtött össze, de betegsége és lialála megakadá­lyozta gyűjteményének közzé­tételében. Hagyatékát többen dol­gozták fel: a vogul anyagot Hun- falvy Pál és Munkácsy Bernát, a csuvas, cseremisz stb. anyagot Budenz József, az osztják egy részét pedig Pápay József. MÜSQR Július 11-én, szerdán ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes Július 12-én, csütörtökön 15 órakor? VITÉZ LÁSZLÓ. Kemény Henrik báb­műsora. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óraikor: E.T. Sz„ mb., amiemLkai film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 Órakor: ÓVAKODJ A TÖRPÉTŐL. Sz., mb., amerikai bűnügyi filmvígjáték. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: HÓFEHÉR. Sz., magyar rajzfilm. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: BALANEL ÉS A VADKACSA. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: HOLDTÖLTE TEXASBAN. Sz., francia dokuihentumf ilm. KISKÖRÖS Petőfi mozi: szünmaip! — KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: RONCSPALOTA. Sz., mb., új-zélandi film. ISMÉT ÁRUSÍTANAK A BÁNFFY UTCÁBAN Élelmiszerüzlet-korszerűsítések Kecskeméten „Bolt, rács mögött” címmel még január 4-én ír­tunk a kecskeméti Bámifify utcai, szerződéssel bé­relt élelmiszerbolt bezárásáról, ami a városrész fo­gyasztóit — többségükben az idősebbeket — hát­rányosan érintette. El kellett menniük távolabbra vásárolni. Nyolcvanezer forintért végzett tatarozás, festés után, munkaerő-átcsoportosítással, a bezárástól szá­mítva több mint fél évvel, két hete ismét árusít a Konzum Kereskedelmi Vállalat 1141. számú üzlete. Százhatvanezer forint értékű készlete tejen, felvá­gottakon, a vásárlók körében kedvelt tsz-kenyéren kívül lehetővé teszi olyan közszükségleti cikkék forgalmazását is, minit a seprű, az üvegmosó, a szódavíz és a különféle háztartási papíráruk. A la­kók elégedetten fogadták a bolt újbóli megnyitását. A Konzum az idén több helyen javítja a vásár­lási körülményeket. Kecskeméten a Kossuth téri — jelenleg felújítás alatt- lévő — ABC-t, húsrészleg­gel bővítve, előreláthatólag augusztus 20-a és 30-a között nyitják meg. Felújítva, 40 négyzetméterrel nagyobb eladótérrel várja a fogyasztókat a repülő­térrel szembeni élelmiszerüzlet. A műkentvárosi AlBC-ben is javulnak a vásárlási feltételek azt kö­vetően, hogy helyet kap egy húsrészleg, s. az ellá­tásban fokozottabban figyelembe veszik a növekvő számú lakosság szükségleteit. A Petőfi Sándor ut­cai, szalagházi ABC valamennyi osztályát önki- sZölgálóvá alakítják át az idén. W- K—1 MAGYAR—OSZTRÁK EGYÜTTMŰKÖDÉS Közös kutatások a reuma ellen Gumiabroncs­előjegyzés A személveénkocsi-eumiab­Egy lépéssel előbbre jutottak a gyulladásos reumás betegségek kóreredetének és kórlefolyásának megismerésében az Országos Reu­ma és Fizioterápiás Intézet, vala­mint a bécsi Ludwig Boltzmann Reumatológiai és Balneológiái In­tézet szakorvosai. Közös kutatá­saik legújabb eredményeit ezek­ben a napokban beszélik meg Bu­dapesten. A szövetek, a sejtek reumás elváltozásait vizsgálva ar­ra a következtetésre jutottak, hogy a reumás megbetegedések­ben anyagcsere, genetikai és im­munológiai folyamatok is közre­játszanak, nemcsak vírusfertőzé­sek, miként azt ez ideig feltételez­ték. Most azt vizsgálják, hogy ezek a tényezők milyen mérték­ben idézik elő az ízületek, szöve­tek kóros elváltozásait, és miként lehet ezeket visszafejleszteni, il­letve megelőzni. A reumás sejte­ket, szöveteket összehasonlítják a vírusfertőzés okozta szöveti elvál­tozásokkal, illetve a daganatos sejtekkel és gyógyszerekkel, kü­lönféle gyógyeljárásokkal kezelik. Az ORFI és a Boltzmann inté­zet több mint két éve működik együtt. Kutatásaik eredményeit hamarosan közös tanulmányban teszik közzé. Nemrég további két évre meghosszabbították együtt­működési megállapodásukat, mi­vel kutatási eredményeik bizo­nyítják: közös erőfeszítéssel, fo­kozatosan egyre többet tudnak meg erről a betegségről, amelyet több ezer év óta ismernek, de még ma sem eléggé. S a legki­sebb újabb felismerés is elősegíti a betegség eredetének felderítését, hatékonyabb gyógyítását, illetve megelőzését. roncsok hiányából származó beszerzési gondok enyhítésére bevezették az előjegyzéses ér­tékesítést. Ugyanis az ország­ban megnőtt az ilyen abron­csok árusításával foglalkozó boltok száma, s a rendelkezés­re álló készletekből — külön- böző'okok miatt t— nem jutott mindenhová - elegendő. Az AtlTÖKER erőf eszítéseket tesz a szocialista országokból tör­ténő szállítások növelésére és több nyugati autógumi forgal­mazására is. A gépkocsiab- roncs-belső árusítása sem za­vartalan, ezért a TAURUS be­rendezkedik a gyártásra. Me­gyénkben Kecskeméten (Kül­ső-Szegedi út 18 a.) vesznek fel előjegyzést, az AUTÖKER üzletében. Gabonatárház Szekszárdion a Tolna megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 5 éve épített egy 22 ezer háromszáz tonna befoga­dóképességű gabonasilót. A megye intenzív gabo­natermesztési programjá­nak részeként most egy új, hasonló nagyságú si­lót adnak át. Így Szek- szárdon kialakult egy 44 ezer-hatszáz tonna befo­gadóképességű gabonatár­ház. ~ amely iaz országban a második legnagyobb. A képen: az új gabonasiló. Megemelt összegű áruvásárlási kölcsön A pénzügyminiszter a KISZ Központi Bizottságának kezdeménye­zésére 1984. július 1-től a fiatal házasok és gyermeküket egyedül ne­velő fiatal szülők áruvásárlási kölcsönének maximumát az eddigi 30 ezer forintról 40 ezer forintra emelte. A kölcsön egyéb feltételei változatlanok. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK csíval a balra ívelő útkanyarban a nagy sebesség miatt letért a jobb oldali útpadkára, majd a vasúti síneken áthaladva kitör­te a fénysorompót. Ezek után balra tért és belement a bal ol­dalon lévő árokba, ahol két fa- törzsnek , ütközött. A baleset .kö­vetkeztében a vezető .nyolc na­pon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A teher­gépkocsiban útasként helyet fog­laló személy könnyebben sérült meg. Nyolcvanezer forint kár keletkezett. Július 8-án Kunszentmiklős határában Szappanos Jónás 19 éves (kunszentmiklósi lakos) mo­torkerékpárjával Kunszentmik- lós felől Kunadacs felé közleke­dett körülbelül 70 kilométeres óránkénti sebességgel. Az enyhén balra ívelő útkanyarban sebes­ségét nem csökkentette.. ezért .menetirány szerinti jobb oldali útpadkára sodródott,- majd az árokban lévő fána'k ütközött. A motorkerékpár vezetője, vala­mint utasa súlyosan megsérült. Július 9-én, Kiskőrös belterü­letén, a Pozsonyi út 40. számú ház előtt Domonyi Mihály 36 éves (kiskőrösi lakos) világítás nélkül .közlekedett kerékpárjá­val. Balra kanyarodás közben a szemből, féktávolságon belül ér­kező mikrobusz elütötte. Domonyi Mihály a kórházba szállítás köz­ben belehalt sérüléseibe. JANCSÓ, TRUFFAUT, POLANSKI Filmcsemegék a mozikban A következő hetekben számos új filmet mutatnak be a mo­zik, s a piodukciok között több világhírű rendező alkotása sze. repel. Július má*todik felében kerül a vetítővásznakra Peter Zmner filmje, a Szalamandra, amely angol—olasz’kopro­dukcióban készülj és az államellenes, fasiszta Csoportok itáliai tesséko m* i m vn Augusztusban mutatják be Francois Truffaut {Szomszéd sze- iBMiBHBHBIMiiBMliiBffilvben a francia újhullám egykori ki­válósága ezúttal eg* -lm történetet ábrázol, A film fő­szerepet az európai ífmg\ artäs egyik ^szupersztárja” Gerard Depardieu alakítja, S a film zenéjét ugyancsak népszerű szer­ző' Georges Delarue sióéi e/te. A nyár egyik legnagyobb szabású produkciója Thomas Hardy - világhírű regényének filmváltozata az Egy tiszta nő című, két­részes fráncSa—angol,' film. Roman Polanski „ Irímjét három Osoar-díjjal- jutalmazták, a főszerepet Nastassia Kinski játssza. ■ \. Ugyancsak augusztusban kerül a mozik t as/nara a világhírű lengyel rendező, Krzysztof Zanussi Szerződés című filmje, amelyben a rendező a lengyel társadalom problémáival fog­lalkozik. A hónap nagy' érdeklődéssel várt bemutatói közé tartozik Jancsó Miklós Omega, Omega című produkciója, mely a nép­szerű beat-együttes 1983-ás koncertjén készült. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, július 10-i szám: Bossányi Katalin: Maguk fonják sorsuk fonalát. (Szó esik a Bajai Finomposztótól a Bu­dapesti Pamutfonóhoz ikerült bácsalmási üzem tervéiről W.) Magyar Hét, július 1-i szám: A szerb nyelvű kiadás a vaj­dasági küldöttség közelmúltbeli' Bács-Kiskun megyei látogatá­sáról tudósít. — Képes riport a Duna menti folklórfeszti vállról. — A Romány Pál .vezette megyei küldöttség tarnowi látogatá­sáról is beszámol a lap lengyel. nyelvű kiadása. — Az orosz nyelvű szám Kiskunfélegyháza és Bugac múltjáról és jelené­ről ír, ■ fényképet is gőzölve a félegyházi tanácsházáról. , Ittasan a deszka hídon Dunapataj külterületén július 6-án Tratter J ános 21 éves al­kalmi munkás (kiskőrösi lakos) az általa -vezetett személygépko­csival Harta irányából. Dunaipa- taij felé közlekedett. Figyelmet­len vezetése és ittas állapota miatt letért-a jobb oldali útpad­kára, majd a vódőgát oldalába, itt felborult, majd visszavágó- uott a Duna felé leágazó köves- út.ra. A baleset következtében az autó egyik utasa súlyos, életve­szélyes, másik két utasa súlyos sérülést szenvedett. Az ' anyagi kár ötvenezer forint. Július 7-én Kecel határában, az úgynevezett tőzegbánya tele­pen a halastóhoz vezető 1,1 mé­ter széles deszkahídoni Öhafoaz József 34 éves (császártöltési la­kos) az általa vezetett segédimo- tor^kerékpárral ittas állapotban közlekedett. A deszkahidon egyensúlyát vesztette, ' felborult, és a hídtartó lábazatánál lévő fémcölőpnek ütközött. Súlyosan megsérült. Ugyancsak 7-én Gátér határá­ban, a Szentes és Kiskunfélegy­háza között vezető vasútvonal fénysorompóval ellátott ke­reszteződésében Dékány Ernő 22 éves (hódmező vásárhelyi lakos) az általa vezetett Skoda gyárt­mányú konténeres tehergépko­, ... , -■ ■.. ;■ , ■ i-r . HÍREK NAPTÁR 1984. július 11. szerda Névniaip: Nóra, Lili Napkelte: 4 ára 58 perc Napnyugta: 20 ária 40 pere Holdkelte: 119 ára 4-8 pere Holdnyugta: 3 ózta 0 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Állomás jeleníti: Július 9-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 19,8 (az 5» éves átlag 21,4), a legmagasabb hőmérséklet 26,8 Cel- sius-fok volt, a nap 10 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 20,1 14 órakor 27,8 Celsius-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 12,5, a tenger­szintre átszámított légnyomás 1005 millibar (emelkedő) volt. Július 0-én Baján a középhőmérsék­let 19,7 (az 50 évés átlag 21,4), a leg­magasabb hőmérséklet 29,5 Celsius- fok volt, a nap 12,5 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 18,6, 14 óra­kor 26,8 Celsius-fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 11,9, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1019 millibar (süllyedő) volt. — RITKA LELETEK. A győri Xantus János Múzeum szakem­berei megkezdték ia Mursella ne­vű kora róniai település feltárá­nak idei munkálatait Árpás ha­tárában. A régészek több éve vallatják a föld mélyét a Rába és a Marcal folyó által határolt te­rületen, ahol a szántóföld felszí­ne alatt 40—60 centiméter mély­ségben római kori épületmarad­ványokat rejt magában a föld. A feltárás fontosságát hangsúlyoz­za, hogy 'a Tác község szomszéd­ságában található hajdani Gor- sium mellett az árpási.a második olyan római kori település Ma­gyarországon, amelyre a későbbi századokban nem épült újabb falu, vagy város. Ezért jó lehető­séget kínál a szakembereknek a korabeli építkezési szokások meg­figyelésére. — TOT irodalmi ösztöndíjak. A termelőszövetkezeti dolgozók mai. életének, erkölcsi arculatának iro­dalmi bemutatása érdekében ala­pított ösztöndíjakat az idén a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának Elnöksége 54 pályázó közül Ágh Istvánnak. Ármos. Er­zsébetnek, Pálfalvi Nándornak, Tóth Benedeknek és Vári Attilá­nak ítélte. Az ünnepélyes ered­ményhirdetésre tegnap a TOT székházában került sor. — Szüretre készülnek. A Helvé­ciái Állami Gazdaság gyümölcsö­sében 280 hektár alma és 584 hek­tár szőlő vár betakarításra. Hogy az ősz eleji munka minél zokke- nőmentesebb legyen, a tmk dolgo­zói már megkezdték a présház gépeinek javítását. A három fo­gadógarat, a léelválasztók, a hét horizontálprés, a szállítórendszer, a hőcserélők és a szeparátorok rendbehozása komoly feladatot ró a szakemberekre. A betakarítás­hoz ezenkívül még négy konté­neremelőt, négy nyerges IFA-sze- relvényt, nyolcvan szőlőkonténert, illetve lapostartályokat kell elő­készíteni. — A ROCK ÜTTÖRÖI. Rock­történeti sorozat indul a kalocsai diákcentrumban. A ma este hát­kor kezdődő első előadáson az egyik legnagyobb „öreg”, Fats Domino pályáját ismerhetik meg a fiatalok. A következő szerdán Little Richard, majd Elvis Pres­ley, végül — augusztus 1-én — Chubby Checker kerül. „teríték­re”. —■ Kínai kalóznő. Napjáink „leghíresebb” kalóza egy hatvan­éves kínai nő. Vong asszony hói a Fülöp-szigeteken, hol Hágában, hol pedig Hongkongban tűnik fel, de ugyanúgy megjelenik a francia Riviérán vagy a Monte Carló-i já­tékbarlangokban. A Fülöp-szigete- ki és a szingapúri rendőrség hiá­ba próbált nyomozni utána, még a fényképét sem tudták megsze­rezni. Akit ezzel a feladattal meg­bíztak, rövid idő múlva gyilkos­ság áldozata lett... — Lakástűz. Akasztón július 9-én, a Bem utca 33/b. szám alatt Jakab Pál lakóházát károsították a lángok. Égett a 6x9 méteres épület tetőszerkezete és mennye­zete. A becsült kár kilencvenezer forint. A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság szakemberei vizsgál­ják. GYORSÍTOTT ARATÁS — Maguk valamiért kis­sé korán kezdték , beta­karítani a rozsot — jegyzi meg a szövetkezetbe láto­gató újságíró. — Nincs mit tenni! — felel sóhajtva a szövetke­zet elnöke. — Vasárnap fontos meccs volt, és a lab­darúgóink veszítettek. A bíró pedig utána a rozs kör zött bújt el... Meghalt Erdei Sándor újságíró Erdei Sándor, a Szövetkezet cí­mű hetilap nyugalmazott főszer­kesztője, hosszan tar.tó betegség után, életének 70. évében elhunyt. Bátyja, Erdei Ferenc oldalán részt vett a Márciusi Front megmozdu­lásaiban, a felszabadulást köve­tően a Parasztpárt szervezését ve­zette Szegeden. Majd a Szabad Szó szerkesztője | volt, s az 1950-es évek elején népművelési minisz­terihelyettes. Az utóbbi évtizedek- ■ben — visszatérve az újságíráshoz — novdldákat, irodalmi és képző- művészeti kritikákat írt, s a Szö­vetkezet című hetilap főszerkesz­tőjeként vonult nyugállományba. Munkássága elismeréséül — több •más kitüntetés mellett — meg­kapta a Magyar Népköztársasági Érdemrendet. , T: — KAM ARAKI ÁLLÍTÁS. A Magyar Éremgyüjtők Egyesülete Bács-Kiskun megyei Szervezete kamarakiállitást rendez! a kecske­méti Katona József Múzeumban. A tárlatot, amellyel az egyesület megalakulásának 15. évforduló­jára emlékeznek, július 14-én, szombaton délelőtt 11 órakor nyitják meg. A gyűjtők anyagai­ból válogatott kitüntetéseket, pén­zeket, jelvényeket szeptember 2- ig — hétfő kivételével naponta 10—18 óráig — nézhetik meg az érdeklődők. — Elnökválasztás. A napokban elnökválasztást tartottak a Tisza- alpári Háziipari Szövetkezetnél. A tagság az elkövetkező időszak­ra — egyhangúlag — ismét Varga Ferencnek szavazott bizalmat. Holnapi lapszámunkból 1 A Négy évtized sodrában című sorozatunkban dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság egykori első titkára az ellenforradalmat követő évekről és Czottner Sándor miniszterről, Bács- Kiskun nagy barátjáról em­lékezik a 4. oldalon. Ugyan­itt jelentkezünk Tudomány —technika összeállításunk­kal. Lapunk 5. oldalán in­terjút közlünk a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lyának vezetőjével, Szabó Attilával a nyári szünidei programokról és az őszi tanévkezdési kilátásokról. Ugyanezen az oldalon film­jegyzetet olvashatunk az új francia vígjátékról, a Bal­fácánról. Lemezfigyelő ro- _ vatunkban gyerekeknek ■ ajánlunk hallgatnivalót. • Világszépe 1984. A Miamiban megtartott világszépe-választáson a 21 éves svéd Yvonne Rydinge lett az idei szépségkirálynő. A koronát 'a 'tavalyi győztes, az ausztráliai Lorraine Downes he­lyezi a fejére. (Telefotó — AP — MTI — KS) PETŐFI NfiPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat.- Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató ■ Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szábadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető - a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom